2011. május 25., szerda

vérszerint megillető jog

A királyi orvos alaposan szemügyre vette a lencse alatt a mintát. Akárhogy is nézte, mindkét vércsepp nyilvánvaló hasonlóságokat mutatott. Meg is fordult, a két macska felé:
-Ez már bizonyos, felség- mondta- maguk ketten testvérek. Tom Focus elmosolyodott, és a harcművész nyakába ugrott lelkesen. Mao Zhu osztotta ezt az örömöt. Szorította magához öccsét... meg is veregette a hátát:
-Ezt el se hiszem... A király halkan nevetett:
-Én is alig. Majd ahogy elengedték egymást, az orvosra nézett:
-Teljes diszkréciót kérek. A doki meghajolt:
-Értettem, felség. Ezután az uralkodó visszanézett a harcosra, és a vállára tette a kezét:
-Nekünk viszont rengeteg dolgunk van. Mao Zhu értetlenül felvonta a szemöldökét:
-Mifélék?

Megindultak, rótták együtt a Háromtornyú vár folyosóit, közben Focus részletesen elkezdett magyarázni:
-A bátyám vagy! Innentől kezdve már hercegi ranggal rendelkezel, és vele együtt sok más egyéb kiváltsággal és kötelezettséggel. Tudod te, hogy ez mekkora buli? Mao Zhu kicsit elbizonytalanodott:
-Ha lehet, mégsem verném nagy dobra. Öccse értetlenül nézett vissza rá:
-Mégis miért nem? A harcművész nyugodtan elmagyarázta:
-Sose szerettem a nagy felhajtást. Annak idején ezért vonultam el, miután a királyi elit hadsereg feloszlott. Már abban épp elég nagy volt a forgolódás, hogy mégis hogy kerültem oda. Igaz, közben elvállaltam Shayla kiképzését, de azt se hírnévért vagy a rangért. Egyszerűen csak kötelességemnek tartottam... Tom Focus bólogatott:
-Értem... Majd némi hatásszünetet követően ismét szélesen rávigyorgott:
-Rendben, nincs felhajtás. De bizonyos javak akkor is megilletnek.

Ekkor értek az egyik szobához. Kinyitotta az ajtót, bevezette testvérét, és körbemutatta:
-A szobád. Úgyis tanítani fogsz az Akadémián, innentől kezdve fel is út, le is út... üdvözöld a deghyomi rezidenciád. Mao Zhu körbenézett. Szép tágas szoba volt, hatalmas ablakokkal, amik beengedték a fényt, középen ággyal, az egyik sarokba íróasztallal... a falon vörös faliszőnyegek lógtak, és egy vörös-sötétzöld terült el a földön. Egyszerű, mégis nemesi berendezés jellemezte a szobát.
-Az arab negyedből?- kérdezett rá.
-Igen- válaszolta a király- megtetszett egy s más.

Ekkor belépett egy fehér ruhás, mandula vágású szemű alacsony fiatal leányzó a képbe, akinek a fekete haja nemcsak be volt fonva, de két oldalt egy-egy karikába is lett rögzítve.
-Á, remek!- mosolyodott el Focus, majd a vállára tette a kezét, és bemutatta a bátyjának- Mao Zhu, ő itt Mei. Ő szolgálja fel a teát. A harcművész odalépett hozzá, és kezet csókolt:
-Tiszteletem, kisasszony! Mei alázatosan meghajolt:
-Uram... Mao Zhu ekkor kissé gyanúsan nézett vissza rá, majd öccse felé fordult:
-Várjunk csak, ő nem egy szolga? A király ártatlanul széttárta a karjait:
-Megmondtam, hogy bizonyos javak megilletnek. Nincs kibúvó. A hölgy a rendelkezésedre áll. Kicsit komolyabban folytatta:
-Csak annyit kérek még tőled, hogy a protokolláris eseményeken öltözz ki. Külsőség, de mivel családtag vagy, így ahhoz méltóan is kell megjelenned. Ez persze még arrébb van. Mao Zhu szerényen elmosolyodott, és bólintott:
-Rendben. Számíthatsz rám.

Tom Focus halkan nevetett, és testvére vállára tette kezét:
-Üdvözöllek a családban! Remélem, jól fogod érezni magad. Mao Zhu visszamosolygott:
-Viccelsz? Már most jó. Azzal megölelte öccsét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése