2011. június 20., hétfő

my arms kept missing you

A nagy nap...
Vagy másfél hónap távollét után a kis csapat- egy kerülővel az RTG-re -végre hazaért.
A zoolook-ok azonnal gyülekeztek, mikor érezni, majd egyre közeledni vélték szeretteiket, értesítve Nadine-t is. A szőkeség úgy várt erre a pillanatra, mint a vízre egy hét után a sivatagban... hogy ismét láthassa a szerettét, hogy ismét ölelhesse... De ezzel nem volt egyedül. Ags ugyanúgy hiányolta Tarát. Már rengeteg csajjal volt dolga, de Tarához eleinte úgy állt, hogy szerette volna egy közösségbe vinni, ahol elfogadják, és ahol feloldódhat, megnyílhat. És habár mégis Kitának mert nyitni először, ő, Ags volt a híd közte és a többi zoolook között. Ez kovácsolta őket igazán össze. Cez se igazán tudta leplezni az érzéseit: a fiús és többnyire igen kemény lány is hiányolta Renatót. Soha nem mutatta ki úgy az érzéseit, ahogy a húga... vagy akár Ags... Kisebb korába meg is kapta nem egyszer, hogy ő milyen szívtelen. De nem az. Egyszerűen látszatra sokkal mérsékeltebben mutatja ki a mélyebb érzéseit. Szerencsére Reno azon kevesek egyikre, aki ezt nagyon is érti... és jól tudja, hogy mélyebben ennél sokkal több van. Mióta is ismerik egymást? Talán az általános iskolás évek óta. Ki nem állhatták egymást.... Aztán egy ideig jó barátok voltak- elvégre Renato is majdnem hogy egy másik srácot látott benne. Aztán jött a gimi... És a jómadárnak rá kellett jönnie, hogy Casey tényleg nő... a felismerés aztán olyan mélyen sújtotta, hogy azóta együtt is vannak...

Hamarosan megjelent az űrsikló. A lent lévők már alig bírtak magukkal, izgalmukban toporogtak.... aztán az objektum szép lassan leszállt... majd nyílt az ajtó... és előlépett a három hős. Alig léptek ki a járműből, a többiek azonnal a nyakukba ugrottak. Nagy volt először a tolakodás, aztán lassan mérséklődött minden. Tara bújt Darko vállához, ujjait a hajába süllyesztve, kissé megszorítva. Mit is mondhatott volna? Azt, hogy mennyire hiányzott neki? Ez olyan egyértelmű... inkább szusszantott, kissé jobban fúrta hozzá a fejét, lehunyva szemeit... majd lassan halk zokogásban törve ki. Érezte a meleg cseppekből valahol a nyaka körül, hogy Ags-nál is eltörött a mécses. A hippi némán szorította magához, lassan végigsimítva többször a fejét, a hátát.... mint aki megbizonyosodik róla, hogy a szeretett lény valóban ott van a karjai között, és nem álmodik... Tara is igyekezett ezt tudatosítani. De a megindult érzésektől furcsán szédült. Szinte már kapaszkodott Darko-ba, nehogy elessen...

Emanuel is szorította magához Nadine-t. Szinte isteni érzés volt ölelni a lányt. Hogy félt, hogy elveszíti... azok a visszatérő lidércnyomások... az a lázálom... úgy próbált mindig utána nyúlni, és mindig kicsúszott a kezéből. De most már a karjaiba zárta... nem menekülhet. Nem is fogja elengedni soha. Homlokon is csókolta, végigsimítva a haját, a hátát... majd a könnyektől elszorult torokkal, de szelíden suttogta:
-Elmondhatatlanul hiányoztál.... meg is ijedtem, hogy többé talán nem látlak... Nadine a zokogás közepette próbált halkan nevetni, de ez valahol édesen torzul sikerült. Könnyes szemeivel felnézett, és végigsimította mindkét kezével Manu arcát:
-Te bolond... dehogy nem látsz. Itt vártam, és minden nem gondoltam rád. Erre Emanuel viharosan megölelte, és megcsókolta. Minden egyes szó, minden érintés most sokkal édesebb volt, mint máskor.

És végül Renato... Ő felkapta Cezt, úgy ölelte. Hiába no, a fiús lány látványosan alacsonyabb volt nála... legalább 20-25 centivel. Casey lehunyta a szemeit, mélyen szusszantott, és Reno nyakát átkarolva bújt hozzá. Renato megpuszilta a fejét, és jólesően megpaskolta a hátát. Bizonyos fiús gesztusok még mindig nem halványultak el a kapcsolatukból. Fél szemmel ekkor megpillantotta, hogy a többiek könnyekkel küszködnek... Ceznek ezt elég volt hallania is. Halkan rá is kérdezett:
-Figyelj... nem szánalmas egy kicsit, hogy én nem bőgök? Renato halkan nevetett, simogatva a hátát:
-Neeeeem... Így is tudom, mit érzel. Erre a lány kifakadt:
-Dehogy tudod, te kuka! Azzal lerántott a srácot, és megcsókolta. Renót némi meglepetésként érte a húzás, de tetszett neki. Ahogy ott térdelt a lányt ölelve, bele is mosolygott a csókba.

Emanuel lopva körbenézett. Kezdett egyre inkább úgy tűnni, mintha a bizarr utazás meg se történt volna... inkább csak álmodták az egészet... Ambran megbízásától kezdve, a Lumixra szálláson, Titan és Gita felkérésén keresztül a rémálmokon, a szerettek hiányán át egészen addig, hogy sikerült visszahozni az életet Kaaelidaschra. Olyan furcsa... de legalább Nadine-t stabilan tartja a karjai között. Lehunyta a szemeit. Valóban... többé már nem ereszti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése