Hare Tzeg deghyomi börtönbe került, a legszigorúbban őrzöttek közé. Ezzel fizetett azért, amiért elrabolta, kínozta Snakyát, valamint hogy erőszakkal rávette, hogy az ő irányítása alatt megtámadja a birodalmat.
Hercege nélkül viszont Usagia szigetén teljesen eluralkodott a káosz: elszabadult a pánik, a kereskedők lemondták az utakat, az utcán törtek-zúztak, és mindenki próbált bejutni a palotába. Hare Tzegnek nem volt még örököse, és az elszabadult állapotot kihasználva páran megkíséreltek megszerezni a hatalmat. Balszerencséjükre, az egész kis királyság egyetlen stabilan állt és védett pontja a palota volt: az őrök és a kancellár mindenkit távolt tartottak.
Egy idő után viszont már nemcsak néhány kísérletező kedvű nyúl járt arra, hanem egész tömegek... és uralkodót követeltek. Hiába az állig felfegyverzett őrök, a kancellár remegő lábakkal lépett előre, és reszkető kézzel emelte fel a monokliját:
-Sa-sa-sajnálom- motyogta, amint maga elé emelte iratait- de nagyhatalmú és dicsőséges vezetőnk, Hare Tzeg nem jelölt meg semmilyen örököst. Sajnos a kérdésnek várnia kell még... Ahogy végigmondta, a tömeg csak még jobban zajongott. Választásokat követeltek, a herceg kiszabadítását, vagy további nyomozást. Egy üveg épp elrepült és törött össze a kancellár füle mellett. Amaz lehajtotta füleit, és két karját a feje köré kulcsolta.
A háborgó, követelőző tömegben végül tisztán és élesen felharsant egy hang:
-Majd én ezt kezelésbe veszem. A nyulak azonnal elhallgattak, és azonnal a hang forrását kezdték el kutatni maguk között. A kancellár is leemelte karjait a fejéről, és a nép közé bámult. Lassan a tömeg osztott középen... mintha épp kialakulna egy folyosó. Többen pedig megbámulták, hogy ki az, aki köztük halad lassacskán, de biztosan előre. Végül csak kiért a népség közül, a palota lépcsője elé. Most már nemcsak a kancellár, de az őrök szemei is elkerekedtek. A jelenség nyúlnak nyúl volt ugyan, de szélesebb fülei, hegyes fogai és villás farka inkább démoni külsőt kölcsönzött neki. Bőre fekete, szemei metszően sárgák, haja kék bozont, akárcsak egy huligáné, bal fülében és nyakában egy-egy lila rombusz... ismerős, ősi jel, mely minden nixaiban bizalmat keltett míg a három kapu fennállásának idején.
A jövevény csak egy pillanatig állt, majd határozottan elindult fel a lépcsőn, a trón felé. A kancellár ekkor kapott csak ismét észbe:
-Álljon meg, úrfi!- próbált elé állni- Ezt nem teheti! Ide nem jöhet csak úgy akárki! Azonban a démoni külsejű alak egész egyszerűen semmibe vette, kikerülte, és haladt tovább. A kancellár egészen elhűlt. Riadtan nézett jobbra-balra, végül rámutatott, és kiáltott:
-Őrök! Kapják el! Az őrök meg se moccantak. Csak a szemükkel követték a jövevényt, aki minden lépcsővel egyre közelebb került a hatalmat jelentő üléshez.
-Mire vártok még?- kiáltott ismét a kancellár- Ez egy betolakodó! Ez egy...
Nem tudta végigmondani, ugyanis a démoni külsejű alak helyet foglalt a trónon - méghozzá a lehető legtermészetesebb módon. Mintha csak erre a mozdulatsorra teremtették volna. Az őrök azonnal készenlétbe vágták magukat. A jövevény komoly tekintettel nézett végig a néma tömegen:
-Sötétség kegyelméből és megbízásából, én vagyok Usagia új hercege- hangja tisztán és erőt sugárzóan csengett- És addig innen nem távozok, amíg nem lesz rend. Felállt a trónról, és mutatóujját végigvezette a nyulakon:
-Van mit itt kijavítani, mind a múltatok, mind a jelenetek egy nagy rakás szemét. Nincs miért büszkének lennetek, mert nemcsak szélhámosok és rablók, hanem mészárosok is vagytok. Kár kozmetikázni és letagadni a nagyvilág felé, igenis rengeteg mocskos dolgot műveltetek a történetetek során. Ez viszont mostantól megváltozik. Nincs többé hazugság, sem tagadás... és a más népek elnyomásáról még csak hallani sem akarok. Hogy világos legyen mindenki számára, és betartásra is kerüljön mindez, mindazokat, akik megszegik, azt kíméletlenül megbüntetem. Remélem, érthető vagyok.
A tömeg ekkor elkezdett zúgolódni. Folytak a pletykák, de sem szólni, sem tenni nem mert senki. A beszéd és a démoni kinézet megtette a kellő hatást. A kancellár térdben már olyan erősen remegett, hogy komoly erőfeszítésbe telt neki feljutnia a lépcső tetejére, a trón elé. Alázatosan meghajolt:
-Úgy lesz, ahogy parancsolod, felség. Már csak a neved áruld el nekünk. Az új herceg lepillantott rá:
-A nevem Tyx- majd visszaült a trónba- én vagyok Tyxblack Dark, Nixa harmadik kapuőrének reinkarnációja...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3 kapu snakya sekos tyxblack dark kígyó őr. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 26., szerda
2013. június 14., péntek
San Djan
A Vér-tó indiánjai közt épp komoly szertatás folyt. Még Sekos is közelebb húzódott a tömeghez, hogy rápillanthasson az eseményekre. A vének - melyek közt mindkét nem képviseltette magát - a tábortűz körül foglaltak helyet, és nézték, ahogy a sámán csontig hatoló éneke közepette madártoll- és apró csontdarabokat dobál a tűzbe. A többi lakó nem igen tudott olvasni a felszálló füstből... a vének annál inkább. Nézték is amint sejtelmesen, simulékonyan kanyarog egy ideig... majd párszor erőszakosan megtörik... végül lassan, de biztosan felveszi a kedves, hajlékony formáját. Párszor ez a minta megismétlődött a tűz füstjében. Innentől már nem is volt kétséges számukra a válasz.
Felálltak végül szép sorban, majd agy egyik öregasszony odaszólt pár fiatalember közé:
-A szellemek döntöttek. Lépj elő, San Djan. A fiatalemberek közül kilépett egy hosszú, fekete bozontos hajú, fekete körszakállas, zöldszemű férfi. Kissé meg volt illetődve ugyan, de igyekezett a határozottságát mutatni a többiek felé. A vének elé érve letérdelt, és meghajolt. Egy apóka folytatta:
-A szellemek szóltak. Ebben a balsejtelmes időben, mikor a fekete medvék támadással fenyegetnek minket, megadták nekünk a jelet. A mellette lévő öreg folytatta:
-Téged választottak, San Djan, hogy védj és vezess minket ezekben a baljós időkben. Egy öregasszony zárta a sort:
-Készen állsz, hogy vállald ezt a felelősséget? San Djan határozottan bólintott:
-Igen, készen.
A vének közül ekkor elősétált a sámán, kezei közt a vörös- és zöld tollakkal tarkított fejdísszel:
-Immáron a halandók is szóltak, és elfogadtad a sorsod. A fejére helyezte a tollas díszt majd folytatta:
-Te is vezess minket bölcsen, fiatal San Djan. Sokunk élete múlik rajtad. A frissen választott törzsfőnök felállt, és körbenézett a véneken:
-Tisztában vagyok a helyzet súlyával, mélyen tisztelt vének. Ezért is vállalkoztam a többi társammal együtt, hogy megvédjük a törzset. A többiek felé fordult:
-Ígérem, hogy nem fogok csalódást okozni. Amíg hordom a szellemek áldásával a vezetőséget, addig nincs okotok aggodalomra. A törzs tagja valóban nyugodtabbnak tűntek. Az új főnök valóban bizalomgerjesztő jelenléttel bírt.
A sámán odalépett Sekoshoz, és elmosolyodott, ahogy a tömeg közé süppedő vezért nézte:
-Nos? Mit gondolsz? Az őr felvonta a szemöldökét:
-Nem igazán látok benne semmi különöset- a varázstudó felé fordult- de ha a szellemek szóltak, akkor nem igen tudunk vitatkozni, ugye? A sámán megvakarta az állát:
-Nem bizony. Bár... szerettem volna, ha Anja is jelen van. Ő biztos olvasott volna valamit hozzá a csillagokból. Sekos sóhajtott:
-Sajnos, még mindig őfelségénél teljesít szolgálatot. Hiába, ők az elsők.
Közben San Djan leült a tűz köré a törzs tagjaival, egy bizalmasabb beszélgetésre. Nyitott, megbízható személynek tűnt, és igyekezett pontos válaszokat is adni. A szeme sarkából azonban mégis kutakodott a tömegben, keresve egyetlen bizonyos személyt...

2011. március 26., szombat
súlyos félreértés
Mint általában Tom Focus távolléte alatt, most is Elizis, a fekete mágus kobra helyettesítette. A király tudatosan kérte fel őt, ezzel is erősítve a deghyomiakban, hogy a varázshasználók milyen fontosan szerepet töltenek be a birodalomban. Alig pár nappal a határsivatag eltűnése után, ahogy az adminisztrációt végezte, nagy robajjal sietett be hozzá Zorgon, a király személyes testőre:
-Elizis, azonnal jönnöd kell!- kiáltotta sürgetve. A fehér kobra méltóságteljesen felállt az íróasztal mögül:
-Mi történt? Az őr tovább hadarta:
-Megtámadtak minket. Ezt neked is látnod kell!- intett. A hír hallatán a mágushölgy is megszaporázta a lépteit, követve a meglehetősen alacsony harcost.
Zorgon a várbörtönbe vezette. A fehér kobrának feltűnt, hogy meglehetősen sok az őr, és a szokásosnál is fegyelmezettebbek. Ettől a látványtól futkosott a hideg a hátán. A királyi testőrre nézett:
-Mégis mit jelentsen ez?- kérdezte rémülettől elszorul torokkal. Zorgon visszanézett rá:
-Nem hinnéd el, ha elmondanám- válaszolt- így aztán jobb, ha a saját szemeddel látod. Befordultak a sarkon. Ott volt az egyik legnagyobb cella. Az ajtajánál négy őr is állt. Zorgon intett a helyettesnek, hogy nézzen be az ablakon. Elizis félve odalépett, és benézett a rácsos ablakon keresztül.
A látvány oly mértékben lesújtotta, hogy elkerekedtek a szemei. Odabenn a második őr, Sekos feküdt. Testét és szárnyaik láncok kötötték a falhoz, egyik feje kábultan feküdt a padlón, a másiknak eltörött az álla... a harmadik arcán pedig egy méretes vágás. Amint az utóbbival megpillantotta a mágus hölgyet, rekedten odaszólt neki:
-Kérlek, segíts... Elizis szabályosan hátrahőkölt az ajtótól. Zorgon aggódva nézett rá:
-Úrnőm, minden rendben? A mágushölgy próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét. A fogoly meglehetősen súlyos állapotban volt, és ennek látványa igazán sokkolta.
-Ő hogy került ide?- kérdezte végül.
-Iderepült- válaszolt a királyi testőr- mikor megláttuk, hogy erre tart, tudtuk, hogy ebből semmi jó nem lehet. Szerencsére még időben elkaptuk, és a társai se jöttek. Nixa valószínűleg átvert minket...
Elizis ekkor csendre intette őt:
-Igazán kényes és veszélyes lenne ilyen elhamarkodott feltételezéseket kijelenteni. Én bízom Focusban, és az ítélőképességében. Nem szövetkezett volna Nixával, ha akár egy fikarcnyit is meging benne a bizalma- az ajtóban állókra nézett- őrök! Menjetek a házamba és hozzátok el a vörös dobozomat. Siessetek! A négy cellaőr tisztelgett, és már rohantak is. Zorgon pedig látványosan elsápadt:
-De úrnőm, mégis mit művelsz? Elizis sóhajtott:
-Mint mondtam, bízom a királyban... és ebben a békében is. A második őr valószínűleg más okkal jött hozzánk. Azzal kinyitotta a cella ajtót, és lassan belépett.
Ismét megfagyott körülötte a levegő, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Most már egy fokkal emészthetőbb volt számára a látvány, de még így is döbbenetes. Sekos most nem szólt, csak kérlelően nézett felé. Elizis sóhajtott, majd odasétált a középső fejhez:
-Némi magyarázattal tartozol- mondta halkan. Sekos sóhajtott:
-Shayla közölte velünk, hogy nincs okunk többé őrizni a kapukat, így mindhárman más irányba mentünk. Én azt hittem, hogy itt szerencsét próbálhatok- sötéten elmosolyodott- sajnos elfelejtettem azt a kis apróságot hogy vagy négy évtizeden keresztül én voltam az egyik rémálmotok... a három őr egyike, a legveszélyesebb bestiák közül való... és persze azt, hogyha a három őr elhagyja a helyét, akkor annak eddig komoly oka volt. Elizis tekintete meglágyult:
-Szóval... már nem vagy kapuőr?
-Nem- csóválta Sekos a középső fejét- már nem szolgálok. A mágushölgy megsimogatta az orrát:
-Ebben az esetben sajnálom a félreértést. Amint az őrök visszatérnek, eloldoztatlak, és ellátlak. Ez a legkevesebb... A második őr elmosolyodott.
Amint azt megjósolta, a cellaőrök már vissza is értek. Elizis eloldoztatta a bilincseket, és elkérte a vörös dobozt, amiben mindenféle gyógykenőcsök és varázsszerek sorakoztak. Megkezdte Sekos ellátását. Még csak a sebeket fertőtlenítette, mikor hozzátette:
-Remélem, ez az incidens nem vette kedved. Mindent tisztázok a lakókkal, és ha visszatért, akkor őfelségével is, és magad is birodalmunk polgárává válhatsz.
-Annyira azért nem- válaszolt a bestia, majd fél szemmel a fehér kobrára nézett- először is, mert részben az én hibám is, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Másrészről pedig... a kedvességed kárpótol. Elizis halkan nevetett:
-Megmondtam, hogy ez a legkevesebb- és finoman megpaskolta a második őr hátát. Sekos pedig elmosolyodott, és a kezelés további részét nyugalommal tűrte...

2011. március 24., csütörtök
üres kapuk
Ahogy a határsivatag eltűnt, és megindult a két nép közti szabad áramlás, úgy a három kapu őreire sem volt többé szükség: Deghyom lakói szabadon járhattak-kelhettek, semmi okuk nem volt, hogy tovább őrködjenek, és figyeljenek a gyanús betolakodókra. Shayla Constructor személyesen ment el hozzájuk, hogy közölje, hogy a szolgálataikra többé nincs szükség, és szabadon távozhatnak.
Snakya kissé kedvetlenül húzta a száját:
-Jókor szól, amikor már határsivatag sincs. Az volt az otthonom! Körbenézett:
-Sebaj, boldogulok Nixában. Még elférek ezeken a széles utakon.
Sekos morrantott mindhárom fejével:
-Valljuk be, szép kis három és fél évtized volt, skacok. Jó volt együtt dolgozni. Az egyik fejét valamivel feljebb emelte a többihez képest, a tűzvörös ég alatti birodalmat fürkészve:
-Habár Nixa egyik távoli tűzhányójából származom, lehet hogy az életemet Deghyomban folytatom tovább. Látványosan kivirágzott az utóbbi időben.
Snakya a harmadik őrre nézett:
-És te, Tyxblack? Te mihez kezdesz? A fekete szörnyeteg merengve lehajtotta hatalmas fejét:
-Nem tudom. Engem azzal a céllal teremtettek, hogy őrt álljak- felpillantott a másik kettőre- nekem ezelőtt nem volt életem. A második őr közelebb húzódott hozzá:
-Valahová csak vágytál gyengébb pillanataidba, nemde? Tyxblack Dark megrázta a fejét:
-Soha- ismét felemelte fejét-Egyszer sem. Inkább megkérem Sötétséget, hogy vigyen egy jobb helyre. Az álarcos kígyó is ijedten odacsúszott hozzá:
-Jaj, ne csináld már! Egy színfoltja voltál ennek a helynek! Nem halhatsz meg... A fekete bestia halkan nevetett:
-Nem olyan helyre. Hanem a fiához, Shakarához a Di világba. Ott meglehetősen csekélyen laknak. Sekos mindhárom feje sóhajtott:
-Ezt ne csináld öregem... komolyan a frászt hoztad ránk.
Snakya elmeredt a távolba, a tengerkék vízfodrásos ég felé.
-Hát... azt hiszem nincs mit ezen túlragoznunk- visszanézett a másik kettőre- vágjunk bele. Ahogy a többiek bólintottak, ő szárnyra kapott, és lassan eltűnt a kék épületek között. A háromfejű kígyó a harmadik őrre nézett:
-Ez vicces lesz. Ott próbálok új életet kezdeni, ahol mindenkori ellenségeink tanyáztak. Tyxblack Dark felemelte mancsát:
-Sok sikert! Sekos elmosolyodott, és mindhárom fejével bólintott. Ezután ő is szárnyra kapott, és a tűzvörös ég felé vette az irányt.
Tyxblack egy ideig nézett utána. Valóban, majdnem négy évtizedet töltöttek együtt... és most egyik percről a másikra ért véget a szolgálatuk. A másik két őr hiányában valami furcsa űrt vélt érezni a mellkasában. Sóhajtott. Majd letérdelt és karmával mágikus jeleket írt a porba:
-Szólítlak, Nagyuram... kísérj utamra fiadhoz. A jelek elsötétültek, majd a sötétség elnyelte a harmadik őrt... majd vele együtt semmivé foszlott a helyszínről....

2011. január 18., kedd
a három kapu
Az ősidők óta tartó háborúskodás ellenére Nixa városfala és három kapuja igencsak fiatal: ezeket mind a Shayla előtti uralkodó állíttatta első intézkedéseként. Ő nem bízott a mágia hatalmában, inkább az anyagéban... ezért készíttetett kifinomult fegyvereket, páncélokat, előnyben részesítette a különböző harcművészeket és katonákat, valamint igen tömör és masszív anyagból húzatott falakat a város köré. És mindezt tovább fokozva azzal sem érte be, hogy csak a három falnál álló három kapun lehet bejutni, hanem igen kemény őröket is kívánt oda állítani.
Meg is hirdette a lehetőséget Nixa legegzotikusabb bestiái között. Tömeges jelentkezés vette kezdetét a megtisztelő állásra, és mind tisztában voltak vele, hogy mit is vállalnak. Minden szörnyeteg a birodalom minden sarkából összegyűl, és megmutatta, mi mindenre is képes.
Ahogy szűkült a kör a király az első kapu őrének a határsivatag egyik remete lakóját, Snakyát, az álarcos kígyót jelölte ki. Az nyűgözte le benne, hogy Snakya rendelkezett hőlátással, valamint a karmos mancsban végződő farok egyfajta alattomos, rejtett meglepetésnek bizonyult az ellenséggel szemben.
A második kapura pedig egy működő tűzhányó lakóját, Sekost jelölte ki, több szem többet lát alapon... hisz Sekos három fejjel is büszkélkedhetett. Ő pont emiatt vállalta el halál nyugalommal eme nemes feladatott, ugyanis biztos volt benne, hogy mindig lesz kivel beszélnie ;)
Viszont akárhogy fogytak a jelentkezők, az uralkodó csak nem talált rá a tökéletes harmadik őrre. Egy e világi bestia sem bizonyult megfelelőnek az elvárásaihoz képest. Lady Nightmare, a boszorkánypegazus javasolta neki végül, hogy ez egyszer mégis forduljon mágiához. Az uralkodó sokáig makacskodott, de végül megfogadta Nightmare tanácsát, és összehívott minden mágiával bírót, hogy megalkossák a tökéletes harmadik őrt.
A boszorkányok, mágusok és sámánok nem is vették félvállról a témát: megidézték a tűz szellemét, az ég tengerét, és a Sötétséget, erejüket kérve a bestia összekovácsolásához. A szertartás három napig tartott, ahogy az elemek megfelelően fonódtak össze, mindegyik a legjobb tulajdonságot adva magából.
Így formálták meg Tyxblack Dark alakját, akinek a kezdetektől fogva az volt a rendeltetése, hogy őrt álljon a harmadik kapuban... szemben az első két szomszédjával, akik szabad akaratukból tették ezt. De Tyxblack nem gondolt bele ebbe a ténybe, ő az első pillanattól végezte a feladatát, mint a tűz, a víz és a sötétség katonája.
Azóta áll a három kapu, melyekben a három szörnyeteg áll.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)