holddzsinn

Éjszaka az arab negyedben, a telihold sejtelmesen ragyogott a tiszta égen. Mindenki tudta, hogy az Holdudvarban ilyenkor ünnepély van. Viszont azt csak a palota lakói, hogy Jena ilyenkor az udvarban táncol. Mint aki nincs eszméleténél... átlag ember talán nem is tudna ilyen vad, kígyózó mozdulatokat lejteni, olykor szinte teljesen hátravetve magát, vagy térdre... és egyáltalán ilyen pozitúrából még játszi könnyedséggel fel is állni... Bár az is igaz, hogy Jena nem ember. Ő egy dzsinn.

Giordinak teljesen idegen volt ez a mozgáskultúra. Komolyan aggódott a lány miatt. Odalépett a szultánhoz, aki inkább nyugalommal, és megbabonázva nézte őt. A tolvaj kissé félszegen megszólította:
-Ne haragudj, de... a feleségednek nincs valami baja? Arklan először értetlenül meredt a kérdés hallatán. Aztán lenézett Jenára... aztán vissza a zsebmetszőre... majd megértette. Habár Giordi nem rég óta tartózkodott a palotába, hajlamos volt róla megfeledkezni, hogy más kultúrkörből származik. Nyugodt mosoly terült el az arcán:
-Nem, nincsen semmi baja, csak a teliholdat imádja. A tolvaj idegenkedve felvonta a szemöldökét, majd lenézett. A dzsinn még mindig vadul dobálta magát.

-Ez bizarr- jegyezte meg végül- mint az ópiumtól önkívületbe esett kurtizán. Megrázkódott:
-Még a hideg is futkos a hátamon. A szultán harsányan, jóízűen felkacagott, majd hátba veregette újdonsült barátját:
-Te szegény, látszik, mennyire idegen helyről származol- majd bizalmasan átkarolta a hátát, és ahogy kihajoltak, együtt nézve a lány táncát, mesélni kezdett- tudod, ő egy dzsinn. A legendás alabástrom lámpásé. Úgy tartották a negyedbeliek, hogy az a lámpás a holdistennő ajándéka, és különleges lakót rejt. Annak idején egy kislány hozta nekem, még a kék fővárosból. Felismertem ezt a csodás ereklyét és megidéztem a dzsinnt. Ő Jena. Giordi kíváncsian felé fordult:
-És a három kívánság?

Arklan szelíden elmosolyodott, hangját szerényebbre vettem:
-Abban az időben úgy éreztem, hogy mindenem megvan. Ugyan nem én voltam a szultán, de nem is vágytam rá, hiába voltam az uralkodói család tagja. Sokkal jobban szerettem a fegyvereket forgatni és az utcán lógni az átlagemberekkel. Nadirt is onnan ismertem. Vállat vont:
-Mégis mit kívánhattam volna? A tolvaj megvakarta borostás állát, majd ahogy tűnődött, visszameredt a táncoló lányra. Rávágta végül:
-Szabadon engedted. A szultán bólintott:
-Pontosan- majd halkan nevetett- onnantól kezdve ő volt a társunk a balhékban, a varázserejével még a tréfák is jobban sikerültek. Ami pedig a lámpást illeti... azt a trónra kerülésemkor odaadtam a holdudvar papnőinek. Egyfajta babonából...

A zsebmetsző hallgatta a szultán szavait. Bólogatott, ahogy tisztult le benne ez a történet. Ám maradt még egy kérdés:
-És mondd, ez a tánc... ez téged nem aggasztott? Fekete macska vállat vont:
-Nem különösebben, miután a legenda szerint az alabástrom lámpás a holdistennő ajándéka. Minden esetre az első néhány alkalom után elvittem Jenát a Holdudvarba, és megnézettem őt a nővérekkel. Hatalmasat bólintott:
-Csak igazoltál, amit a legenda már elmesélt: valóban a holdistennő teremtménye. Ezért ez a tánc nála automatikus, és emiatt van ilyenkor önkívületben. Csak áldja a teremtőjét. Giordi elmosolyodott:
-Ez valóban kedves...

betraying till the very end

Giordi, miután felépült, és letisztult az elméje, elhatározta magát: úgy döntött, hogy segít a szultánnak felkutatni azt az embert, aki mindkettőjüket elárulta. A palota személyzetével az uralkodó visszaküldette hozzá minden holmiját: a csuklyás köpenyt, a tolvajkulcsokat, és a tőröket, amiket olykor igen változatos helyre rejtethetett az alkarvédőktől a lábszárán lévő bőrhüvelyekről az övéig.

Az utasíts szerint a palota udvarában találkoztak szürkületkor. Ki is ment valamivel korábban. Inkább rászánt mindenre kicsivel több időt, netán közbejönne valami. Úgy érezte magát, mint akit kicseréltek, nem feszítette homlokát a bizalmatlanság és a makacs hallgatagság. Lassan megérkezett a szultán is. A tolvaj hasonló egyszerű ruhára számított, mint legutóbbi találkozásukkor, lenn a tömlöcben. Azonban a jelenség igencsak meglepte: az, aki az arab negyed feje, olyan egyszerű ruhákban közeledett felé, mint egy hétköznapi csavargó: sötétkék felsőt, egyszerű vászonnadrágot, és bőrsarut viselt. Övében megvillant két tőr, másik oldalán hű szablyája. Fejét nem ékesítette turbán, viszont hosszú haját összefogta. Amint odaért Giordi mellé, megeresztett felé egy bizalmas mosolyt:
-Mehetünk hát? A zsebmetsző ismét magabiztossá vált, és bólintott, majd belevetették magukat a városba.

Az arab negyedben még az éjszaka beköszöntével is folyt az élet: az általában déli hőségben visszavonuló népek ilyenkor merészkedtek elő, mikor már nem égetett a nap. Giordi meglepetten tapasztalta, hogy az uralkodó meglepett könnyedséggel kerülgeti a járókelőket, egész otthonosan mozog idekinn.
-Elég jól kiismered magad- nem tudta szó nélkül hagyni- mintha a fél életedet idekinn töltötted volna. Arklan elmosolyodott:
-Talán meglep, de nem éltem egész életemben elefántcsont toronyba- mesélte- Bár az uralkodói család tagja voltam, a mestereim és a személyzet sosem bírt velem. Mindig kiszöktem a városba, sokkal kedvemre valóbb volt az ottani nyüzsgés. Nem egyszer keveredtem utcai balhéba vagy kocsmai verekedésbe is. Nem számított nekik, hogy ki vagyok, és ez így is tartottam jónak. Giordi hozzátette:
-Így ismerted meg Nadirt? Fekete macska bólintott:
-Pontosan... így.

Maguk mögött hagyták a bazársort, és még három macskaköves utcát. A tolvaj azon kapta magát, hogy társa tökéletesen tudja az utat... ő csak fedez. Szerencsére, nem akadt semmi gyanús járókelő, aki ártó szándékkal közeledett volna... se Nadir. Viszont, ha már az ördögöt emlegették... az ő házánál lyukadtak ki. Arklan lenyomta a kilincset. Beragadtad. Vállal neki ütközött az ajtónak. Még mindig semmi.
-Sejtettem- nézett végig a bejáraton, majd a zsebmetszőre pillantott- Lennél szíves? Giordi pillanatok alatt előkapta szerszámait, majd a kilincshez hajolt, és nekiállt a műveletnek. Némi piszka és körkörös mozdulat után a zár halkan kattant, és az ajtó kinyílt.

Ahogy beléptek az egyszerűen berendezett házba, a szultán máris barátja nevét kiáltotta:
-Nadir! semmi válasz. A tolvaj rosszmájúan morgott:
-Talán nincs itthon... Arklan meg se hallotta. Ismét elüvöltötte magát:
-Nadir! Idebent vagy? E szavakkal belépett a hálószobába. Giordi utána...

Első reakciójukként mindketten megtorpantak. A mutatványos félig az ágyon feküdt, teste remegett, szája habzott... a mérgezés jellegzetes tünetei. Valószínűleg megmérgezte magát, mikor hallotta, hogy ezek ketten belépnek az ajtón. Arklan a következő pillanatban feleszmélt, majd odarohant barátjához, és lefektette a földre. Ellenőrizte a pulzusát, majd a nyakánál széjjelebb húzta a felsőjét:
-Maradj nyugodtan...- szólt hozzá halkan, majd elővette a tőrét- a méreg elzárta a légcsöved. Gégemetszést hajtok végre, hogy ismét lélegezhess... Már emelte is a torkához a fegyvert, amikor Nadir körbepillantott a szobán.

A saját tőre... amivel meg akarta ölni a legjobb barátját... ott hevert nem messze. Még utolsó erejével megragadta, majd hatalmasat suhintott vele. Végigvágta Arklan arcát, aki a rémülettől és a fájdalomtól hátrahőkölt. Giordi riadtan vette észre a történteket. Azonnal ott termett, és megragadta a fegyveres kezet. Azonban az akkora elernyedt, és a tőr kicsúszott belőle. A méreg bevégezte... Nadir ott halt meg szemük láttára. Arklan látványosan elsápadt, majd ismét barátja mellett termett. Enyhén megrázta fejét:
-Nadir... Nadir ébredj!- ellenőrizte a pulzusát, majd szemhéját enyhén felhúzva a pupilláját- Hallasz engem? Nadir! Semmi válasz. Giordi lassan elengedte a halott kezét, majd felállt, és hátrált pár lépést:
-Arklan... már meghalt. A szultán másodszorra nem hallotta meg a tolvajt. Tovább szólongatta a mutatványost... mindhiába. Finoman összeért a homloka az övével... és csendben megsiratta.

A zsebmetsző egészen elképedt a látottakon: nem elég, hogy életében és halála óráiban is próbálta Nadir megölni a szultánt, ő mégis próbált rajta segíteni, és most megsiratja. Egyértelműnek tűnt ebből a pár perc leforgása alatt történt eseményből, hogy kinek is számított többet a másik. Ennek ellenére, idegen volt tőle ez az egész... ő nem bocsátott volna meg...

Egész éjjel fenn voltak. Arklan a ligetbe, egy méltó helyre temette Nadirt. Ahogy a Nap első sugarai ébren találták őket, akkor látszott igazán, hogy mennyire megviselték a történtek. A karikás szemeihez, a hullaszerűvé szürkült bőréhez képest semmiségnek tűnt az áruló barátjától szerzett vágás, ami az egész arcát vízszintesen keresztbe szelte. Giordi végig mellette maradt. Talán megszánta, vagy úgy érezte, hogy ennyivel tartozik... maga se tudta pontosan. Viszont esze ágában sem volt elmenni mellőle. A szultán megdörzsölte a gyásztól kivörösödött szemét, majd sóhajtott, ahogy ültek az egyik épület tetején. Igencsak keserédesnek tűnt a napfény íze. Szomorú és kialvatlan kábaságában mégis eszébe jutott valami, amire uralkodói szavát adta. Lassan a tolvaj felé fordult:
-Szabad vagy. A zsebmetsző egy pillanatra megrázta fejét, az álmatagságot kirázva elméjéből:
-Hogy mondod? Arklan rekedten megismételte:
-Azt ígértem, hogyha segítesz előkeríteni Nadirt, akkor szabadon távozhatsz. Elvégezted a feladatod, most már mehetsz...

Giordi bólintott. Felállt, hogy induljon, de lábai nem akaródzottak engedelmeskedni. Lenézett Fekete macskára:
-Ne kísérjelek előbb vissza a palotába? A szultán legyintett:
-Visszatalálok...- majd némi hatásszünet után hozzátette- meg... szeretnék egy kicsit egyedül lenni. A tolvaj halkan, semlegesen hozzátette:
-Megértem. Azzal elfordult, és lassan elindult.

Arklan utána nézett:
-Azt hittem, egy elköszönés még belefér a részedről. Giordi félig visszafordította fejét:
-Utálok búcsúzkodni- mondta hűvösen, majd hangjába némi bizalom költözött, ahogy folytatta- meg aztán... feleslegesnek tartom, ha hamarosan ismét találkozunk. Fekete macska értetlenül nézett rá, a zsebmetsző pedig hozzátette:
-A palotádban megtalálsz. Azzal eltűnt a szeme elől. Arklan pedig, a gyász ellenére is, megejtett egy halovány mosolyt...

convincere un ladro

Az arab negyed palotájának börtönében épp kemény vallatás folyt. Miután minden szerszámától és a köpenyétől megfosztották, Giordit a fő fegyőr korbácsolta, miközben másik kettő tartotta:
-Beszélj végre, te nyomorék!- újabb kettőt csapott a hátára- Miért törtetek őfelsége életére? Mit akartatok? Azonban a tolvaj makacsul hallgatott. Első fogadalma volt, hogyha valaha elkapják, nem fog beszélni. Ezt a kényelmet nem adja meg senkinek, hogy információt nyújt nekik. A fő fegyőr most állba rúgta. Betört az orra, és a szájából is kibuggyant a vér.
-Beszél már!- ordított vele- Különben olyan halált halsz, hogy megbánod, hogy valaha világra jöttél! Giordi makacsul a fenyegető lábai elé köpött. Az felmérgesedett, és ismét lesújtásra emelte a korbácsot tartó kezét.

Egy hang azonban közbeszólt:
-Elég legyen, Abdul! A fegyőrök mind a hang irányába fordultak... de még a fogoly is felpillantott, hogy tanúja legyen a váratlan vendégnek. A szultán érkezett be... a lehető legegyszerűbb ruhákban, mint bármilyen utcai járókelő. Ha Giordi nem látta volna őt előzőleg, meg se tudta volna mondani, hogy ki ő. A fő fegyőr méltatlankodott:
-Felség, ez a féreg nem hajlandó beszélni!- ordított- sehogy se tudjuk kihúzni belőle... Arklan hűvösen végigpillantott rajtuk:
-Talán rosszul közelítitek meg a témát- majd a tolvajra nézett- Kérlek, hagyattok minket magunkra. Abdul szemei elkerekedtek, és ismét méltatlankodásba kezdett:
-De felség, ez itt egy veszélyes bűnöző! Akár meg is fojthatja a puszta kezével. Fekete macska szúró pillantást vetett rá, hangján megkeményítette:
-Azt mondtam, kifelé! A fegyőrök elpucoltak, becsukva maguk mögött az ajtót.

Giordi a fájdalomtól négykézláb ereszkedve remegett, fel sem nézve az uralkodóra:
-Nincs szükségem a szánalmadra- mondta nyersen. Arklan azonban felsegítette őt, és a vállára tette a kezét:
-Nem is azért jöttem. Csak válaszokat akarok... A tolvaj komoran nézett vissza rá. Ismét köpött egyet:
-Nem mondok semmit. A szultán bólintott:
-Érthető- egyfajta ironikus mosolyra görbült a szája, majd teljes természetességgel folytatta- gondolom, köt a tolvajbecsület. Ismerem az ilyesmit, mit a rossz pénzt. Jut eszembe, rossz pénz...

Elővett egy kis zsákot, majd felmutatta:
-Ha jól tudom, ez a tiéd. Giordi makacsul hallgatott tovább. Csak bólintott, hisz felismerni vélte a fizetségét. Arklan pedig találomra belenyúlt... és elkezdte látványosan elhajlítgatni az érméket. A nagy része elgörbült az ujjai alatt. A fogoly szemei elkerekedtek, fekete macska viszont tovább fenntartva a természetes hangnemet elmagyarázta:
-Nadir nagyon régi trükkje ez: ha valami kockázatosba fog, akkor egy harmad rész aranyhoz két harmad rész hamis pénzt kever. Leejtette az érméket és a zsákot a földre, majd folytatta:
-Úgyhogy, barátom, téged alaposan rászedett. Nem is beszélve arról, hogy amikor menekültetek, ő akadályoztatott és hátrahagyott téged. Hatásszünetet tartott, megvárva, hogy a tolvaj feldolgozza a hallottakat, majd folytatta:
-Még mindig tartod magad a tolvajbecsületedhez, vagy pedig megbízol bennem? Ha segítesz, a Holdistennő legyen a tanúm, szabadon engedlek.

Látszott Giordin, hogy meglehetősen kellemetlenül érzi magát a jelen helyzetben. Duplán szembesült azzal, hogy aki felbérelte őt, bizony gazul elárulta. Viszont a szultán megmagyarázhatatlanul emberséges vele: felsegítette a földről, bizalmat szavaz neki, a hangneme eltér a foglárokétól... Valami itt rosszul van összerakva. Fel-alá járt, majd félszegen elhátrált a falig. A hűvös kövek enyhítést hoztak égő sebeire. Figyelte közben a szultán. Ő nem mozdult, csak várt... nagyon türelmesen várt. Végül a tolvaj sóhajtott, és megeredt a nyelve:
-Nem mondott túl sokat, mikor rákérdeztem, hogy miért akar megölni. Csak annyit, hogy igazságtalan, hogy a tiéd a trón, és a nő. Tovább nem akartam firtatni, úgy éreztem, hogy nem az én dolgom. Csupán annyi, hogy feltöröm a zárakat...

Arklan határozott tekintete viszont láthatóan csalódottá vált. Lehorgasztotta fejét, egy hosszabb pillanatra el is fordult, megvakarva a fejét... Valami határozottan zavarta. Miután a fizetség hamisnak bizonyult, és megbízója elárulta őt, Giordi úgy látta, hogy neki is kijár az információból:
-Szolgáltathatnál te is némi magyarázattal, felség. A módszereit elemezve, úgy tűnik, hogy ismerted Nadirt... A szultán felpillantott a falhoz simuló fogolyra. Rossz szájízzel válaszolt:
-Én és Nadir együtt nőttünk fel. Giordi szemei elkerekedtek. Meglepettségében leült. Fekete macska folytatta:
-Ő, a jelenlegi feleségem, és én nagyon jó barátok voltunk sokáig: a város rosszaságaiként ismertek minket, mindig kevertünk valami balhét. Azóta nem beszéltünk, mióta a nagybátyám lemondott, és átadta nekem a kormányzást... A tolvaj tekintete ismét elkomorult:
-Irigy lett rád. Arklan bólintott:
-Olybá tűnik... Majd ismét a fogolyra pillantott:
-Szóval... hajlandó lennél segíteni? Megkeressük Nadirt? Giordi sóhajtott, és lehajtotta fejét, a hajába túrva:
-Adj egy kis időt, kérlek... A szultán bólintott:
-Csak nyugodtan. Kisétált az ajtón, azonban a helyében megjelent a dzsinn. A fogoly értetlenül meredt a jelenésre:
-Ez meg miféle boszorkányság? Jena odasétált hozzá, és előre döntötte:
-Maradj nyugton. Azért jöttem, hogy ellássalak. E szavakkal elkezdte begyógyítani a tolvaj sebeit...

bitter taste of betrayal

Derült, csillagos égbolt domborodott az arab negyed felett. A langyos levegő a város minden zugát, az épületek minden nyitott ablakát átjárta… és ez alól az uralkodói háló sem maradhatott ki. A hatalmas, selyembaldachinos ágyban Arklan zárta gyengéden karjaiba dzsinnét, úgy aludták az igazak álmát. Oly békésen… oly mélyen… hogy nem is hallották, ahogy az ablakrács kilincsében kattant a zár, majd halk nyikorgással kinyílt.

Giordi, ahogy eltávolította a rácsot, előre csúszott, szinte némán a márványpadlóra. Őt követte Nadir, majd azonnal előrébb is ment, átvéve a vezető szerepet. A tolvaj hátulról fedezte, alaposan figyelve, nehogy arra járjon egy őr, aki csúnyán ellátja a bajukat. Ám úgy tűnt, a mutatványos nagyon is jól ismeri a járást… gyanúsan jól. Nem akart rákérdezni, gondolta, ez inkább az ő ügye. Ő már úgyis meg lett fizetve, bejutottak, a munka fele már teljesült. A részletek annyira talán nem is fontosak.

Ahogy végigosontak a márványfolyosókon, eljutottak a hálóig. A szultán és Jena csak aludtak, mint a tej. Giordi őrt állt a háló ajtajában, tovább sasolva, hogy nem-e cirkálnak őrök. Közben Nadir megindult az uralkodói pár felé…  övéből előrántva egy tőrt… régi barátja fölé hajolva… kezét a magasba emelve, készen arra, hogy könyörtelenül lesújtson…

Már lendült is a karja… amikor a dzsinn szemhéjai szinte felpattantak. Suhintott, mire egy mágikus erőmező vette körbe párját, amin a gyilkos fegyver éle hatalmasat koppant. Erre viszont már Arklan is felriadt. Először nem volt magánál, aztán mikor megpillantotta régi barátját, ahogy tőrrel a kezében fölé tornyosult, egészen elsápadt:

-Nadir!- fakadt ki végül- Mégis mit művelsz? A mutatványos dühében ismét készült lesújtani, azonban most a szultán elkapta a csuklóját. Válaszul Nadir betörte az orrát, majd futásnak eredt. Arklan pedig utána…

-Őrség!- kiáltotta, felverve a palota testőrségét.

A két jómadár futásnak eredt, végig a márványfolyosón. Látták, hogy nemcsak a szultán, de a lassan növekvő testőrség is a nyomukban van. Aztán megpillantották az ablakot a nyitott ráccsal. Giordi már szélesen elmosolyodott, ahogy látta szabadulásuk útját, és már elkönyvelte magában, hogy ép bőrrel megússzák…

Azonban Nadir megragadta a palástját, és egy határozott lendülettel hátrarántotta. Így nemcsak, hogy ő kiugrott az ablakon, megúszva az egész balhét, de Giordi a lendülettől hanyatt vágódott a márványpadlón. Ideje már nem maradt feltápászkodni, ugyanis azonnal öt őr tapadt rá, erősen szorítva. Akárhogy ficánkolt, és kiabált, az izmos arabok csak még jobban fogták. Az egyik – amelyik átkulcsolta vastag karjával a nyakát – az szultán felé fordult:

-Mit csináljunk ezzel a gazfickóval, felség? Arklan zihált, de határozott szemkontaktust tartott a tolvajjal, aki makacsul hallgatott. Tekintete mégis mintha azt mondta volna: „Engem ugyan nem törsz meg. Hát végezz velem!”

Fekete macska viszont inkább az érzéseivel viaskodott, minthogy azon tipródjon, miként bünteti támadóját. Sokkal megrázóbb volt számára, hogy a barátja, akivel együtt nőttek fel, most hidegvérrel az életére tört volna. Sajnálta is, hogy nem őt, hanem ezt a másikat sikerült elkapni… rengeteg kérdése lett volna Nadirhoz… Még egyszer végigmérte a tolvajt, és elgondolkozott. Talán ő is a hasznára válhat. Intett az őröknek:

-Motozzátok meg, vegyétek el mindenét, és alaposan zárjátok be. Nem szökhet el. Az őrök bólintottak, majd elvitték Giordit, aki még egy szúró pillantást odavetett némán a szultánnak, mielőtt eltűnt fogvatartóival az egyik sarok mögött…

Giordi

A vörös főváros ha nem a hírhedt hadurakról, a megalomániás uralkodókról, és a perifériára száműzött varázstudókról volt híres, akkor a tolvajokról. Annak idején Soot is köztük kezdte. És bár az évek során a birodalmak összeolvadtak, és az életszínvonal rohamosan nőtt, a tolvajok még mindig portyáztak a sikátorokban: voltak, akik klánokba verődve, másik viszont magányosan, mint a remete rák.

Giordi az utóbbiakhoz tartozott. A már korai harmincas éveiben járó sötét hajú és sötét szemű férfi védjegye a sötétkék csuklyás köpenye, és ördögi tehetsége volt. Ügyesen babrálta ki a zárakat, nem hagyott maga után nyomokat erőszakos behatolásról, csendes volt, és pontos, akár a halál. De nem érte be pusztán a zárak feltörésének, és az briliáns kézmozdulatok készségével. Oldalára, a sötétkék köpeny rejtekében egy-egy tőrt rejtőzött, amit előránthatott, ha szorult köré a hurok. Összességében, mint tolvaj hírnevet szerzett magának. Az uralkodókat is többször meglopta, így ők is próbálták levadászni... sikertelenül. Tom Focus hatalomra kerülése után, mikor a bűnözést elkezdték felszámolni a városban, a változás szele egész egyszerűen hidegen hagyta őt. Úgy folytatta tevékenységét, mintha mi se történt volna.

Most is meglopott egy katonát. Az állig fegyverben lévő áldozat azonban nem tudott lépést tartani vele súlyos vértje miatt. Mire kivehette volna alakját, Giordi már utcákkal arrébb járt. Minden zugot ismert, tudta, hogy vághatja le mihamarabb a menekülési útvonalat. Most egy megfelelő tisztást keresett, ahol szemrevételezheti zsákmányát. Kicsivel a város széle felé, egy álmosan pangó zárt udvarban találta ezt meg. A falnak dőlt, kinyitotta az eltulajdonított erszényt, és kárörvendő vigyorral elkezdte számolni az aranyat.

Alig látott neki, valahonnan az udvar másik végéből egy kora béli férfi hangja szólalt meg:
-A kétszeresét adom, ha teljesítesz nekem egy megbízást. A tolvaj felkapta a fejét, a hang forrását kutatva. Csak egy sötét kapualjat látott, de benne senkit nem tudott kivenni. Megejtett egy lenéző grimaszt:
-Egyedül dolgozom. E szavakat követően folytatta a számolást. A következő pillanatban azon kapta magát, hogy egy tömött erszény puffan a lábai előtt, pár arany ki is folyt belőle. Rápillantott, majd vissza a sötét kapualjra. Ismét megszólalt a hang:
-Komolyan beszéltem. És ez csak az előleg. Giordi felvette a másik erszényt is, majd a sötétet fürkészte szemeivel:
-Mégis mi lenne a dolgom, és miért ragaszkodsz ennyire hozzám? A hang válaszolt:
-Hallottam híred. Én ugyan ügyesen akrobatikázom, macska ügyességgel mászok és vetek szaltót, de nem értek a zárak feltöréséhez. A zárt ajtónál vagy ablaknál fel is adhatom a küldetést. Azért kellesz nekem, hogy asszisztálj egy faladatban. A tolvaj felvonta a szemöldökét:
-Miféle feladatban? Ekkor az alak előlépett a kapualjból. Nadir volt az, és komoran nézett vissza rá:
-Betörünk az arab palotába, és megöljük a szultánt...