Memories from the human world-Primary heritage2

Shakara kezdett magához térni. Bár a fájdalom elviselhetetlen volt, úgy érezte, hogy fejéről némileg kezd szétoszlani a köd. Első körben ami feltűnt neki, hogy hiába pislog, látása nem akaródzik javulni. Második körben pedig megállapította, hogy talán nem is a látásával van gond, hanem valóban az üres sötétség veszi körbe. Egy pillanatra végigfutott rajta a páni félelem, hogy mégis hogy kerülhetett ide. Ordítani kezdett:
-Mauro! Elizis!

Meglepetésére nem várt válasz érkezett:
-Ők most nem hallanak. A hang mélyen visszhangzott, az ifjú Sera hátán végigfutott a borzongás. Kapkodta ide-oda a fejét:
-Ki szólt? Hol vagy? A választ már nem maradt ideje megvárni, hisz közvetlen a feje fölött megpillantott egy hatalmas zöld szempárt. Azonnal lesápadt, és ami ereje maradt, abból üvölteni és ficánkolni kezdett. Azonban valami láthatatlan erő visszatartotta, érezte, hogy finoman lefogja. A hatalmas szempár tovább figyelte őt:
-Maradj a helyeden!- utasította halkan- Most az én védelmem alatt állsz. És amíg rendben nem hozlak, itt is maradsz.

Shakara szemei elkerekedtek. Jól hall? A Sötétség védelmét élvezi? Az istenség kedvetlenül elmormogott egy sort:
-Utálok közvetlenül beleavatkozni... Nem az én dolgom lenne, és csak közvetetten adok segítséget. Nem nekem való a közvetlen beavatkozás, még akkor sem, ha a leszármazottomról van szó- aztán ismét lenézett a félistenre- Megmondtam anyádnak is, hogy marhaság smaragdot helyezni a testedbe. De ő szentül hitte, hogy majd az Argai-féléktől megvéd.

Az ifjú Sera nem tudta mire vélni Sötétség szavait. Csak azt érezte, hogy valami nincs egészen rendben.
-Nagy a baj?- kérdezett rá. Az istenség sóhajtott, a zöld szempár összeszűkült:
-Szilánkokra tört. És ha nem hozom helyre veled együtt, akkor inkább elpusztít, mint megvéd. És esküszöm, fiam, hogy nem lesz valami leányálom. Shakara indulatából merített némi erőt, amivel ököllel a földre csapott:
-Nem érdekel! Tegyél helyre, és hadd menjek a dolgomra! Meg kell állítanom Argait! Sötétség szemei visszairányultak rá, majd mintha sunyin elmosolyodtak volna:
-Nem hallottam a varázs szót... A félisten észbe kapott, hogy mégiscsak egy rangban felettébb valóval beszél. Sóhajtott, elengedte tagjait, majd visszanézett rá:
-Kérlek, Ősatya. Sötétség szemei ismét kitágultak:
-Na, erről van szó, fiam! Azzal mélyen az ifjú Sera sebeibe hatolt...

Kezdett kivilágosodni ismét a kép. Nem tudta, mennyi idő telt el, de ismét kezdett magához térni. Még mindig az utcába volt, valahol távol robbanások zajával. Argai még szabadon lehetett. Feltápászkodott a földről... és meglepve tapasztalta, hogy milyen gyors. Végignézett magán: teljesen ép volt. Sötétség remek munkát végzett. A leltár után ismét hallott egy robbanást, és megindult az irányába...

Pár utcával arrébb valóban ott tombolt az oroszlán. Corito épp tüzes ököllel rontott neki. Ellenfele egy ideig védte magát alkarvédős karjaival, majd ellökte magától a lányt. Utána a harcos macska vette át a helyét, aki katanájával próbálkozott. Közben Alba odalépett a kölyök mellé:
-Nem megmondtam, hogy maradj a seggeden? Corito durcásan ránézett:
-Nincs az az isten, ami miatt ölbe tett kézzel hagyom tombolni ezt a barmot. Azzal ismét tűztámadást indított az oroszlán felé. A herceg megcsóválta a fejét, majd intett az alakváltónak:
-Gyere, Tía! A nő bólintott, majd fekete párduc alakot öltött, és társával kombinált támadásba kezdtek.

Ez kissé hátrébb szorította ellenfelüket, de ettől még ellenálló volt. Elvigyorodott:
-Sokan vagytok, de vajon elegen? Egy jól irányzott rúgással gyomron találta az alakváltót, akit aztán elkapott, majd áthajított az utca túlvégébe. Válaszként Alba végigvágta keresztbe a páncélját:
-A helyedbe inkább magad miatt aggódnék, Argai. Hátulról Corito ugrott. Az oroszlán az utolsó pillanatban elkapta őt, majd a hercegnek hajította. Mind a ketten látványosan elvágódtak a földön. Argai felkacagott:
-Ez édes. De a társaitokkal már végeztem. Csak idő kérdése, és követhetitek őket...

Ekkor toppant be Shakara a képbe. Végignézett a nem túl fényes kilátáson, majd az oroszlánra nézett:
-Vissza mindenki!- kiáltotta, ahogy lassan elindult felé- ő az enyém. A Hold herceg meglepődve nézett rá, ahogy kivakarta magát Corito alól:
-Shakara, hát jól vagy? Hol maradtál idáig? Argai hasonlóképp reagált a jelenlétére:
-Te itt? Azt hittem, hogy már rég elvéreztél, te nyomorult! A félisten tovább közelített felé:
-Kaptam némi isteni segítséget. És nem is akárkitől...

Az oroszlán kivette ellenfele szavaiból, hogy valójában mi is történt. Dühbe gurult, és azonnal nekiesett:
-Te rohadék! Azonban az ifjú Sera ökle elektromoson felszikrázott, és úgy pofán vágta, hogy a fal adta a másikat. Argai hatalmas robajjal nyekkent, és alig maradt ideje felállni. Shakara ugyanis újabb támadást indított, ezúttal tűzmágiával: az izzó karmok törték róla a páncélt. Ellenfele némileg meghátrált, és idegesen morgott:
-Te aztán erőd teljében vagy. De lássuk csak, mit szólsz, ha fordul a kocka! Kimeresztette karmait, és ugrott. Ellenfele kitárta a szárnyait, és egy hangtámadással válaszolt. Az oroszlán végigbucskázott az utcán, végigdöntve három kukát, és úgy ért földet. Kezdett szédülni, miután már annyiszor beverte a fejét. Tántorogva felállt lassan, de mire kitisztult a látása, Shakara ismét ott állt vele szembe. Kissé megugrott. Ellenfele komoran nézett zöld szemeivel:
-Itt ér véget, Argai- kitárta szélesre szárnyait- Az Ősatya, és a családom erejével! És hirtelen elsötétült a kép...

Az oroszlán első érzése az volt, hogy teljesen kiürült az elméje. Nem zavarja már semmi, nincs benne többé harag. Kinyitotta szemeit. Végtelen mező közepén áll, kellemes szellőben. Már nem oroszlánszerű... inkább kifejezetten emberi, némi oroszlánszerű vonásokkal. Már nincs célja... csak a maga ura... Azt sem érdekli már, hogy ki volt az a Shakara Sera. Viszont ez a hely igazán csábító... el kéne indulni... mondjuk előre... És el is indult előre...

Corito elkerekedett szemmel nézett vissza, miközben megtörölte az arcát:
-Mit csináltál vele? A félisten eltüntette a szárnyait, majd a lány felé fordult:
-Már egy jobb helyen van- válaszolt komoran- és agymosottan. Soha többé nem fog több vizet zavarni. Körbenézett rajtuk, mind szedték össze magukat. De valahogy a kép hiányosnak bizonyult.
-Hol van Mauro és Elizis? Tía szomorúan sóhajtott, majd a másik irányba mutatott. Shakara odafordult.

Döbbenten tapasztalta, hogy teljesen elkerülte a figyelmét, hisz isteni felépülését követően ott haladt el közvetlen mellettük. A Baziliszkusz a földön hevert, sötét mágusa pedig zokogva borult rá. A griff állt mellettük őrt. A félisten elsápadt, majd sebtében odarohant, és letérdelt hozzájuk. Mauro valóban meghalt... nem érte túl Argai utolsó támadását. Elizis pedig kétségbeesetten sírt. Nyilvánvaló volt, hogy társa milyen sokat jelentett neki.

Az ifjú Sera nem is találta erre a megfelelő szavakat. Teljesen ledöbbent, és nem jutott eszébe semmi biztató, amivel a kobra gyászát enyhíteni tudná. Felpillantott a griffre. Aco úgy állt, mintha várni valamire... talán parancsra. Aztán visszanézett a holttestre... majd ismét a griffre:
-Vidd. Helyezd méltó helyre. Az őrszellem bólintott, majd elteleportált a halottal együtt. Elizis erősebben megremegett, majd igyekezett törölni arcát. Shakara értette a kétségbeesését. Vállaira tette kezeit, és nyugtatóan beszélt hozzá:
-Mauro elvesztése minket is megrázott. Igaz barát volt, segítő társ, és az utolsó percig dicső harcos. Te pedig ugyanúgy a barátunk vagy, együtt segítettetek nekünk boldogulni az emberek világában. Épp ezért, most, mikor neked van szükséged segítségre, mi készséggel melletted állunk. Segítünk túltenni magad ezen a súlyos veszteségen....

Elizis némileg összeszedte lélekjelenlétét, épp csak annyira, hogy tudjon válaszolni:
-Kedves tőletek, és tudom, hogy számíthatok rátok. De vissza kell, hogy utasítsam a segítségetek. Ekkor odaszáguldott Alba és értetlenül visszakérdezett:
-De mégis miért? Tényleg melletted állunk, összetartunk veled. A sötét mágus némán bólintott, jelezve, hogy megérti, majd folytatta:
-Tudom... de úgy érzem, hogy a felejtés lenne erre a legjobb gyógyír- végignézett rajtuk- magam mögött hagyok mindent, és elmegyek egy másik világba, ahol új célt találhatok magamnak, és felejthetek. Shakara elszomorodott e szavakat hallva:
-Biztos, hogy ezt akarod? Egyedül talán nehezebb lesz... Elizis sóhajtott, tovább küszködve könnyeivel:
-Talán nehezebb... de hatásosabb. Kérlek, engedjetek utamra...

Aznap nemcsak megszabadultak ősellenségük állandó fenyegetésétől, de egyszerre két társukat is elvesztették. A fehér kobrát azóta sem látták...

Memories from the human world-Primary heritage1

Teljes volt már a kép az emberek világában: Shakara megtalálta a szeretett lényt, elhelyezkedett munkával, barátokkal. Albával és Mauróval gyakran összejártak, Corito pedig hozta a formáját. Nem egészen a megszokott szelíd és visszafogott volt, mint annak idején a Vad világban... inkább szókimondó és tökös. De a félisten egy pillanatra sem bánta... tudta, hogy ő az, viszont akárcsak őt, a lányt is egy kicsit megváltoztatták a körülmények. Ahogy a lokálban ücsörögtek a herceg elvigyorodott, miközben őket nézte:
-Helyesek vagytok... mintha az idők kezdete óta együtt lennétek. Shakara visszamosolyodott, miközben átkarolta a lány derekát:
-Kösz...- majd Corito felé fordult- valószínűleg az istenek is valami ilyesmit láthattak, ha megadták azt a lehetőséget, hogy rátalálja újra és újra. A lány sejtelmesen elmosolyodott, majd visszanézett a többiekre:
-Apropó, skacok. Nem akarjuk valakinek ma este szétrúgni a seggét?- ököllel a bal tenyerébe csapott- én már ki vagyok éhezve egy jó kis balhéra. Mauro felvonta az egyik szemöldökét:
-Hé, mama, csillapodjál, nem ég a ház.

Ekkor a távolból valami tompa robbanás hallatszott. Mind felálltak. Corito izgatottan elvigyorodott:
-Éljen! Kérjetek, és kaptok, mondotta az univerzum! Már indult is volna nagy lendülettel, azonban Shakara vállon ragadta:
-Te itt maradsz- és a Baziliszkusz felé fordult- talán semmi komoly, de szerintem nem árt utána járna. A biztonság kedvéért szólj Elizisnek. Mauro némán bólintott, és előre indult. Alba és Tía értetlenül néztek, végül a herceg visszakérdezett:
-És mi? Az ifjú Sera elindult, majd félig visszafordult, és társnőjére mutatott:
-Vigyázzatok Coritóra- majd nyomatékosan hozzátette- tudjátok, hogy nem kockáztatom meg, hogy ismét elveszítsem. A kölyök durcásan nyelvet öltött, a másik kettő pedig mellé ült.

A csapat másik fele az utcákat rótta. Távolban valahol keskeny füstcsík szállt felfelé. Elizis arrafelé mutatott:
-Nézzétek! Ez minden bizonnyal a detonáció következménye. A már gyíkpikkelyes Mauro elvigyorodott:
-Jó szemed van, édesem- majd intett a másik pasinak- menjünk! Shakara feszült volt... még a szárnyait is idő előtt kiengedte, ökle már szikrázott az elektromosságtól. A Baziliszkusz értetlenül végig is mérte őt:
-Nem gondolod, hogy túl nagy feneket kerítesz neki? Ez csak egy kis füst... A félisten sóhajtott, majd kinyitotta öklét, a sziporkázás abbamaradt:
-Igen, igazad lehet. Csak olyan rossz előérzetem van... nem is tudom hová tenni... A gyík srác halkan nevetett:
-Mindig is mondták, hogy jobb félni, mint megijedt.

Alig, hogy végigmondta, azonnal ráugrott valami nagy, és a földbe döngölte. Elizis kapcsolt elsőként, ahogy egy átkot bocsátott rá. A támadót a falba döngölte, mire felkapta a fejét... Argai volt az. Shakara szemei elkerekedtek. Ezek szerint félelme mégse volt hiábavaló. Intett:
-Aco, balról! A griff azonnal engedelmeskedett gazdája utasításának. Az ifjú Sera pedig jobbról támadt, tüzes öklökkel. Az oroszlán morrantott, és félreugrott. Támadói csúnyán eltalálták egymást. Ezt követően elvigyorodott, és végignézett rajtuk:
-Egy ideje nem találkoztunk. Nekem ez tökéletesen elég volt, hogy egy kicsit felfejlődjek. A háta mögül jött a válasz:
-Akkor ezt fejlődd fel, te görény!- Mauro nekiesett, és végigkarmolta a pofáján át végig a nyakát. Argai ordított, majd megragadta ellenfele torkát, és egy lendületes ívben a betonba nyomta. Ekkor női üvöltésre lett figyelmes... Elizis ugyanis egy másik oldalról támadt. Argai morgott:
-Mocskos boszorka... Akkorát lekevert neki, hogy a kobra erősen megtántorodott, beleszédült az ütésbe. Ezt követően megragadta a nyakát, és elkezdte szorítani...

Shakara ismét ugrott:
-Ne merészeld bántani! A hátának esett, kezeit a fülére helyezte, és egy szonikus támadást vetett be. Argai felordított, ellökte magától a fekete mágust, és a félisten felé fordult:
-Benned aztán van kurázsi, Sera. De nem fog sokáig tartani! Azzal ugrott, kivont karmokkal. Aco azonban oldalról fellökte. Kapva az alkalmon, Mauro felszedelőzködött, és karmaival ismét nekirontott. Azonban az oroszlán figyelmét nem kerülte el. Látva közelgő ellenfelét, Argai akkorát rúgott a griff csőrébe, hogy az megrepedt. Aco fájdalmas ordítással kapta el a fejét. Ezt követően a Baziliszkusznak esett, a földre teperte, majd egy határozott lendülettel a torkára lépett.

Shakara szemei elkerekedtek, úgy elszörnyedt.
-Ne!- kiáltotta, majd dühödten megiramodott felé, kezei szikráztak az elektromosságtól. Argai felé kapta a fejét, és elvigyorodott:
-Csodálatos, ifjú Sera. Végre, elvakított téged a düh... Azzal megfordult, kicselezte, majd a nyakszirtjébe harapott első körben, második körben pedig mélyen a bordái közé várja karmait.

A félisten érezte, hogy elakad a lélegzete, mind a nem várt támadástól, mind azért, mert a vér elzárta a levegő útját. Épp csak annyit észlelt még, hogy tompán a földre zuhan, majd Elizis kiáltását valahol a távolban... egy csattanást... és Argai bosszúszomjas hangját...

Memories from the human world-Corito

Teltek az évek az emberek világába. Shakara ott tartózkodás alapos fordulatot vett az eltelt idő alatt: teljesen más munkája lett, hossz haját levágatta, körszakállat növesztett, vonásai komolyodtak és letisztultak. hasonlót tapasztalt Alba barátján, és Maurón is - bár az utóbbi egy japán hiraganát borotváltatott oldalra a hajába. Ezen kívül észrevette, hogy az emberi test mintha gyorsan használódna- legalábbis gyorsabban, mint az eredeti alakja.

És, hogy mi történt még ez alatt a hosszú idő alatt? Nem maradtak gyakorlat nélkül: mind a saját képességeik szerint óvták az emberek világát, hol terroristáktól, hol huligánoktól, hol pedig besurranó tolvajoktól. Mauro bőre ilyenkor keménnyé vált, mint a krokodilé, fogai és karmai megnőttek, és hüllőfarkat növesztett, Alba mint újjáéledt holdherceg ismerte a víz- és holdfény mágiát, ő maga, Shakara pedig a felidézett örökséget használta fel: az elektromosságot, a tüzet, és a hanghullámokat. Ők voltak azok, akik elütöttek az emberektől, de egyben védték is őket...

Aztán egy napon ördöglángok érkezek - nem a megszokott zöldszemű, fekete testűek, hanem kék szeműek és barnák... valami megveszekedett korcs faj. Elég kemény randalírozást csaptak a városban, felgyújtva maguk után mindent.
-Gyere elő, Shakara!- kiáltotta az egyikőjük- A Nekromágus nevében!
-Told elő a pofád, szörnyeteg- szólt egy másik- különben ropogósra sütjük az ember barátaidat...

Alig, hogy végigmondta, egy átok csapott le oldalról. Elizis megérkezett. A sötét mágus kobra varázslataival támadt a tömegbe. Őket követte Mauro, aki ismét felvette hüllőszerű kinézetét. Fogaival és karmaival kezdte el tizedelni a tömeget.
-Hú, nem vagytok semmik, kis bestiák- jegyezte meg ahogy a barna lángok égették a mancsát, majd felkapta a fejét, és kiáltott- vigyázat, forró! Alba ugrott a magasból, koronával, palástban, kezében a holdsarlós jogarral:
-Nekem nem jelent gondot a tűz- erőteljesen suhantott fegyverével- tempestir! Egy méretes vízhullámot idézett meg, amely elmosta a tömeg egy részét. Nyomukban csak sűrű füst maradt. Őt követte Tía... aki jegesmedve alakot öltött, és fenyegető morgással csapott le ellenségeire.

-Megjött a mentőcsapat- sziszegte az egyik ördögláng- de nem nyugszunk, amíg Shakara elő nem kerül! Maguk is támadásba lendültek: kék fénysugárral, barna tűzviharral csaptak vissza. Az egyik ilyen hullámot hárította Aco, aki a többiek elé röppent, és szárnyaival elég erős szelet gerjesztett ahhoz, hogy visszatartsa a lángokat. A másik oldalról pedig megérkezett a különleges szárnyakon Shakara, majd egy szonikus támadással megrengette a betolakodók alatt a földet. Az ördöglángok megugrottak, az ifjú Sera pedig rájuk nézett:
-Csak egyszer mondom el: menjetek innen békével, vagy pedig viseljétek a következményeket...

Az egyik pimaszabb ördögláng előrébb ugrott:
-Te nem dirigálsz nekünk, te korcs vakarcs! A véredet vesszük! És már ugrott is... egyenesen Shakara arcába. A többi is megrohamozta a csapat maradék tagját. Mauro morcosan sziszegett:
-Ezeknek aztán van vér a pucájában. Alba mellé lépett, fenyegetően tartva jogarját:
-Mi lenne, ha a szófecsérlés helyett inkább lépnénk? Ő ugrott is. A holdsarlóval veszettül kezdte kaszabolni a csapatot. Mauro csatlakozott, ahogy eltaposta az egyiket. Shakara is levakarta magáról támadóját, és szétkente a falon, majd a sűrűjébe vetette magát.

Hamarosan azt kellett tapasztalnia, hogy társai és segédjei hiába küzdenek legjobb tudásuk szerint, az ördöglángok igen nehezen akartak fogyni. A legtöbb égési sérülést a Baziliszkusz szenvedte el, egy idő után egyre nehezebben tudta használni a kezeit. Alba erősen fáradt. A támadásai erőteljes, lendületes mozdulatsorokat kívántak meg, és célzása hiába volt pontos, az ellenségből még mindig bőven maradt. Elektromos szórás és hangtámadás között egy pillanatra megfordult a fejében, hogy ezt a csatát talán nem nyerhetik meg. Vagy ha mégis, annak komoly ára lesz...

Ekkor elsuhant mellette valaki... pontosabban valakik. A egyik egy alacsony ninja macska volt, fekete haja copfban, és katanával ritkította a tömeg. A másik pedig egy pimaszul fiatal, 16 éves forma lány, barna hajjal, lila ruhában, és kék démonlángokkal támadt. Shakara a meglepetés erejétől a földbe gyökerezett... nem is igazán a nem várt segítség lepte meg... hanem az, hogy kitől is kapják. Közben a lány csípős szavakkal illette az ellenséges csapatot:
-Kértek még a pofátokba, kisanyáim? Majd adok én nektek! Aztán meglátta, hogy a férfiak mind ledöbbenten állnak a csata hevében, ahogy rámerednek, úgyhogy rájuk kiáltott:
-Ti meg mit bámultok, mint a faszent? Nem láttatok még lányt? Dologra, hülyegyerekek! A Hold herceg úgy megilletődött, hogy valaki így visszaszájalt neki, hogy haptákba vágta magát:
-Igen, hölgyem!- majd folytatta a csatát. Shakara is visszanyerte lélekjelenlétét... sőt, új lendületre kapott. Inspirálta őt a jövevény, még a kételyei is eloszlottak..

Akárcsak lassan az ördöglángok. Az újonnan kapott segítséggel megnyerték ezt a csatát, és ellenfeleik köddé váltak. Mauro és Alba széles vigyorral gratuláltak a lánynak:
-Ez aztán ügyes volt, csajszi! Hol tanultad? A kölyök vállat vont:
-Csak úgy... ezzel születtem. Aztán észlelte Shakarát a háta mögött. Felé fordult. A félisten szelíden nézett rá, hisz felismerni vélte benne az egykori tigris... aki még előtt az ő párja volt a Vad világba. A lány pillogott, majd rákérdezett:
-Ismerjük mi egymást?Az ifjú Sera egy pillanatra belelkesült, és ebből a hozzáállásból úgy tűnt, hogy a jövevény emlékszik rá. Nagy hévvel visszakérdezett:
-Cosee? Cosee Proboujours? A lány idegenkedve meghátrált, majd bizonytalanul mérte végig a férfit:
-A nevem Corito...

Shakara lelkesedése fokozatosan elhomályosult, mint a kialvó gyertyaláng. Becsapták volna a megérzései? De hisz... ahogy ránézett a jövevényre, kétség se támadt benne, hogy miatta van itt... ő az, akit keresett. Mi nem stimmel? A macska fenyegetően a katanájához nyújt:
-Tiszteletre tanítsam, úrnőm? Azonban Corito leintette őt:
-Maradj, Gaté! Minden rendben- majd visszanézett a félistenre- Gaté említette, hogy már kétszer reinkarnálódtam, én viszont nem emlékszem semmire. Viszont te ismerős vagy... és azt hiszem, te felismerni véltél. Épp ezért, némi magyarázattal tartozol... a barátaiddal együtt.

Tía Márquez szemei elkerekedtek, ahogy felismerésre jutott:
-A kicsi Cosee Proboujours? Eléggé megváltozott. Alba bólogatott:
-Ja... a baj, csak az, hogy jellemre is... Corito meghallotta, majd morcosan a herceg felé fordult:
-Mondtál valamit, nagyszájú? Alba azon kapta magát, hogy a lány hangjára ismét haptákba vágja magát. Volt benne valami, amitől fegyelmet parancsolt. Mauro halkan nevetett is rajta. Shakara pedig a jövevény vállára tette kezét:
-Hagyd, csak meglepődött, hogy újra látott. Ahogy Corito ismét, érdeklődve felé fordult, folytatta:
-Valóban találkoztunk, még a Vad világban... aztán egy másik világ pusztáján, ahol tigris voltál. És valahányszor elvesztettelek, mindig megfogadtam, hogy megtalállak... Corito szemei meglepetten elkerekedtek a hallottakon. Nem tudott mit szólni... viszont határozottan érezte, hogy a vér az arcába szökik...

Memories from the human world-Right on track

Disco, késő délután, két zenélés között. Shakara szolidan ücsörgött Mauro és Elizis társaságában, és a lábuk alatt lustán elterülő griffel. Gazdába megvakarta az oldalát a lábával:
-Mi van, öreg harcos?- nevetett- unod magad?
-Játssz még...- mondta álmatag hangon Aco- Szeretem hallgatni, ahogy zenélsz. A Baziliszkusz elvigyorodott:
-Ez is csak annak az ismérve, hogy jól használod az Echótól kapott örökséged. A tegnapi bulin és jól megmutattad a népnek. A suttyó visszavigyorgott:
-Azt hiszem, kezdem kiismerni magam. Talán jövő héten ott is hagyom a másik munkám, és akkor viszont nincs megállás. Mauro vállba veregette őt:
-Ez a beszéd, barátom! Mert, mint mondják: bátraké a szerencse...

A következő pillanatba már nyílt is az ajtó... és belépett rajta Alba:
-Üdv, jó helyen járok- nézett körbe kissé meglepetten. Régi barátja nagy mosollyal intett neki:
-Persze, ide hozzánk! Már egy ideje be akarlak titeket mutatni. A herceg megindult... nyomában az obszidián bőrű szépséggel. Az addig benn tartózkodóknak elakadt a szava, még Aco is felkapta a fejét. Ahogy az újonnan érkezettek helyet foglaltak, Albának feltűnt a hirtelen csend. Értetlenül nézett végig a többieken:
-Mi az, mi történt? Megfagyott a levegő? Elizis halkan diszkrécióval felvetette:
-Bemutatnád nekünk a hölgyet? A srác elvigyorodott, ahogy észbe kapott:
-Ó, persze- átkarolta társnője derekát- ő itt Tía Márquez, személyes pártfogoltam, és hűséges társnőm. Ezután Shakara felé fordult:
-Megismered? Ő volt a fekete szörnyeteg...

Régi barátja szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Majd ahogy arcvonásai kisimultak, úgy látható volt rajta, hogy beugrott neki valami:
-Igen, emlékszem... Ő az alakváltó, akihez úgy ragaszkodtál. A fejedbe vetted, hogy márpedig adsz neki még egy esélyt, és senkit nem mertél a közelébe engedni, hogy elnyerd a bizalmát. Alba kínosan megvakarta fejét:
-Valóban... talán kicsit túl is reagáltam- majd társnője felé fordult- túlreagáltam? Tía elmosolyodott, és a fejét csóválta:
-Nem, egyáltalán nem- majd a vállának dőlt- én biztonságban éreztem magam...

Elizis kínosan félrepillantott. Úgy érezte, hogy épp megzavar jelenlétével egy bensőséges kapcsolatot. Azonban Mauro a vállára tette a kezét, ezzel jelezve, hogy nincs miért zavartatnia magát, majd a jövevények felé fordult:
-Szóval... ti Shakarával utaztok? A herceg bólintott:
-Úgy van- majd kezet fogott vele- Alba vagyok, Shakara régi barátja. A Baziliszkusz visszavigyorgott:
-Mauro, a hüllők ura- majd a kobrára mutatott- ő pedig a társam, Elizis. Ismét végignézett a jelenlévőkön, majd folytatta:
-Shakara említette, hogy valami óriás tigrist keres. Mostanában ugrott be neki. Esetleg ti tudtok valamit? Tía erre felállt:
-Erről a tigrisről beszélsz?

A szemük láttára váltott alakot... az óriástigrisét. Vagy két méter magas volt, méltóságteljes tartással, lángszerű, fekete csíkokkal. Shakara lendületből felpattant, és odalépett hozzá. Jobban szemügyre vette minden irányból:
-Igen, pontosan így nézett ki - majd ahogy tovább vizslatta, lelkesedése kezdett alább maradni- de, mintha valami hiányozna...
-Azt nem csodálom- válaszolt Tía és visszavette eredeti alakját- ez a lény már meghalt. Viszont a lelke valószínűleg itt ölthetett ismét testet. Ezért lehetünk itt. A Gyík király komoran figyelte a jelenetet, majd megszólalt:
-Ez olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Nem olyan kicsi ám az emberek világa. Gondoljátok, hogy képesek lesztek megtalálni? Shakara újdonsült barátja felé fordult:
-Ha már megtaláltam egyszer, akkor megtalálom másodszor is. Még ha fel is kell forgatnom érte az emberek világát, nem nyugszom, amíg nem találtam meg...

Memories from the human world-Mauro

Hónapok teltek el azzal, hogy Shakara kitapasztalta a helyét az emberi világban: a munkát kiismerte, és egyre hatékonyabban végezte, bérelt magának lakást, Albával olykor összejártak, megvitatni a dolgokat - Argairól be is számolt neki tüzetesen. Végül eljutott arra a pontra, hogy vihetné akár többre is az emberek közt.

Azt már sikerült felfedeznie, hogy szonikus képességekkel is rendelkezik. Ezen kívül egyre gyakrabban járt el zenés helyekre. Szinte itta a zenét. Talán Echótól kapott öröksége jelentősebb, mint gondolta... és ez valóban fokozza, motiválja őt? Ezt csak egyféleképp deríthette ki...

Beszabadult a bulik előtt a keverőpult mögé. Első ránézésre... lila gőze se volt.
-Na jó- sóhajtott- ez se lehet nehezebb megtanulni. Talán, ha nekilátok, innen is előugrik valami... Beindította a berendezést. Az ügyeletes, éppen szünetelő DJ benn felejtette a lemezeket. Játszott egy kicsit a hangerővel... váltogatta a hangsúlyt a basszuson, és a bass line-on... majd kevert, szinte isteni pontossággal ráérzett a ritmusra. Elmosolyodott:
-Ez nem is olyan rossz...

Lopva körbenézett. Még pár lemez a sarokba. Találomra választott, és cserélte le, illesztette rá a másik dallamra. Ügyesen belepasszintotta. Újabb bass line tekerés. Elnevette magát a siker örömétől, és elkezdett táncolni a ritmusra, ahogy tovább kísérletezett vele:
-Éljen Echo!- kiáltott, majd magában megjegyezte- már tudom, hova tovább. Ezt az utat fogom kitaposni...

Már nyúlt volna a következő lemezért, amikor meglepetésére azt már úgy kapta a kezébe. Meglepetten felkapta a fejét, és leemelte a fejhallgatót. Egy rövid, világosbarna hajú, kb. vele egy korú srác állt vele szemben, sötét felsőben, farmergatyában... és ami igazán bizarr volt benne, a kék, hüllőszerű szemei.
-Segíthetek valamiben?- szólította meg a kísérletező Shakarát. A betolakodó zavarba jött, leállította a keverőpultot, és letette a fejhallgatót:
-Igazán semmiség- mentegetőzött- már megyek is innen.

Valóban lépni akart. Azonban az idegen vállon ragadta:
-Ne olyan gyorsan...- majd intett a másik kezével- Elizis... Ekkor az árnyékból előlépett egy fehér, kék szemű kobra nő, aki sötétlila palástot viselt. Az őt megszólító srác felé fordult, aki kérdezett:
-Róla beszéltél, ugye? A bestia Shakara felé fordult, majd méltóságteljesen bólintott:
-Igen, jó uram. Ő az.

A Sera kölyök értetlenül nézett végig rajtuk, azonban a gyíkszemű suhant elvigyorodott, és barátságosan hátba verte:
-Már vártunk rád, barátom. Kérlek, tarts velünk! Shakara csak pillogott, majd a fehér kobrára nézett. Elizis megejtett felé egy barátságos mosolyt, majd intett. Ez már elég bizalomgerjesztőnek tűnt, hogy kövesse őket.

Egy elhagyatott lokálba kötöttek ki. Az új fiú 1-1 ital mellett mindent elmagyarázott:
-Mauro vagyok. A hüllők feletti uralkodási képességeim miatt Baziliszkusznak hívnak, vagy Gyík királynak- majd a kígyóra mutatott- ő itt a társam, Elizis. A fekete mágia ismerője, és a jóslás szakértője. Elizis bólintott, majd Mauro visszafordult a vendégük felé:
-Mielőtt arra gondolsz, hogy bármiféle isten vagy egyéb természetfeletti jött látogatni minket, hogy értesítsen az érkezésedről... hát nem így volt- vigyorodott el- mindent az én drágám jósolt meg. Én pedig úgy döntöttem, hogy megnézünk téged magunknak, és ha úgy adódik, segítünk az utadon. Remélem, nem veszed tolakodásnak, Echo fia...

Shakara valóban egy kicsit meg volt illetődve, de egyáltalán nem hezitált a válaszadással:
-Nem... egyáltalán nem...-majd hozzátette valamivel határozottabban- csak eddig nem volt alkalmam senkivel sem bizalmasabb beszélgetésre ebben a világban. Eleve, még mindig vakarom elő az emlékeimet az előző útjaim során. Aztán beugrott neki egy kép. Élt is a kérdezés lehetőségével:
-Esetleg... nem láttatok egy óriási tigrist errefelé? Őt keresem. A másik kettő összenézett, majd Mauro legyintett:
-Tigrist sajnos nem. Még normált is csak fényképeken vagy a TV-ben, nemhogy óriásit itt a városban.. A Sera kölyök bólintott:
-Értem...

Mauro, látva, hogy újdonsült barátjuk egy kicsit elkámpicsorodott, folytatta:
-Viszont láttam, hogy van affinitásod a zenéhez. Bár, hová is gondolok, mégiscsak Echo leszármazottja vagy- halkan nevetett- Én tudnék segíteni, hogy bekerülj a DJ-ek közé, és kibontakozhass. Ettől a fekete bozont is jobb kedvre derült:
-Köszönöm, ezt valóban jó néven venném. Egy pillanatra elgondolkozott, ahogy az érdekes pároson elidőzött a tekintete, majd hozzátette:
-Nem igazán láttam a teljesen átlagos embereken kívül mást ebben a világban. Ti hogy kerültök ide? A Baziliszkusz sejtelmesen elvigyorodott:
-A magunkfajták ugyan kevés létszámmal, de mindig ott vannak az emberek között. Ők viszont az orrukig sem látnak, a többségüket nem különösebben izgatja, hogy honnan jöttünk, és kik vagyunk...