royal sorry

Starghost épp az ikrekkel foglalkozott az udvaron. Sheo és Mora élvezték, hogy épp elpáholhatják egymást, remekül sikerült őket lekötni. Az ő tanítása alatt nagyon szépen fejlődtek: a herceg remekül bánt a fegyverekkel, ügyesen támadott és cselezett, a hercegkisasszony pedig igen változatosan használta az eddig megtanulta varázslatokat. Sokszor nem is bántónak szánták az egymás elleni lépéseket, inkább megtréfálták egymást. Anja igazán büszkén nézte csíkos tanítványait.

Tom kilépett hozzá legidősebb fia kíséretében. Phernaion látszott, hogy nem igazán fűlik ehhez az egészhez a foga, apjának azonban nem lehet ellent mondani. Ő mégiscsak egy jól nevelt herceg. Az uralkodó odalépett a tanárhoz:
-Bocsáss meg a zavarásért, Starghost. A nő megfordult, majd mikor látta, hogy kivel is áll szembe, fejet hajtott:
-Felség? Tom elmosolyodott, majd fia vállára tette kezét:
-Ne haragudj, hogy megszakítunk az óra közben, de a fiatalúr szeretne mondani valamit. Phernai ekkor kívánta magában, hogy inkább maradt volna azon a sötét helyen, ahová a szélisten elzárta, minthogy a nővel beszéljen.

Azonban Anja tényleg érdeklődést mutatott, sőt, megörült:
-Ó, hát előkerültél! Örömmel látom, hogy épségben érkeztél haza. A herceg még mindig nem szólt. Apjának úgy kellett finoman motiválnia - ergó, bokán rúgta. Phernai először feljajdult, majd futólag szúró pillantást vetett apjára, aztán nézett csak a vörösre. Sóhajtott:
-Ne haragudj, hogy csak úgy elrohantam... Ahogy kimondta, úgy érezte, hogy nemcsak egyszerűen könnyebben jönnek a szavak, hanem egyszerűen tódulni akarnak kifelé a száját. Úgyhogy hozzátette:
-És ne haragudj, hogy többször is alkalmatlannak neveztelek és nem viseltettem tisztelettel feléd.

Ezt hallva nemcsak Anja, de Tom Focus is meglepődött. Vissza is kérdezett:
-Ez mégis mit jelentsen? Phernai az apjára nézett. Elhúzta kissé a száját, megint csak erőfeszítésbe került megszólalni. Viszont Starghost megmentette az irháját, beszélt helyette:
-Csak arról van szó, felség, hogy a régi tanárához ragaszkodik inkább. Talán érthető is, régebb óta tanult nála- majd széles mosollyal hozzátette- ezt el is tudom képzelni, hisz mindig olyan szeretettel mesél róla, nagyon felnézhet rá. A herceg szemei elkerekedtek. Nem számított erre a lépésre.

Az uralkodó vonásai kisimultak, látszott, hogy kikörvonalazódott neki, mi is történt valójában:
-Vagy úgy. Ismét fia vállára tette a kezét:
-A helyzet valóban az, hogy a bátyám nem taníthatja őt. Azonban senki mást se. A nő értetlenül nézett vissza rá:
-Miért nem? Focus elmosolyodott:
-Az a helyzet, hogy Mao Zhu apai örömök előtt áll: egy csodálatos kislánnyal ajándékozták meg az égiek - kissé elkomorodott- Sajnos, úgy esett, hogy a felesége belehalt a szülésbe, így egyedül neveli Mao Lint. Éppen ezért mondott le a tanításról, és a kiképzésről, hogy a kislányával lehessen. Phernainak látszólag akkor esett le igazán a tantusz:
-Van egy unokatesóm?- fakadt ki. Apja visszafordult felé:
-Igen van- majd adott fia fejét egy barackot- és ha nem rohantál volna úgy el, te kis pupák, akkor elmondtuk volna neked is.

Sheo és Mora hallottak mindent. Félbe is hagyták a párbajt.
-Úgy van!- mondta a hercegkisasszony- De te csak mész a fejed után, te fafejű Phernai! Öccse felkacagott:
-Makacsabb vagy, mint egy tucat szamár- letette kardját- de ha már így elrohantál, talán elmesélhetnéd, hogy hol jártál. Phernai elmosolyodott, majd végignézett mindenkin:
-Rendben. Érdekes hely volt, annyi biztos...

a vízisten köztünk jár

A testvérek épen hazaértek... leszámítva Morát, aki Északon teljesen átfagyott, és emiatt megbetegedett. Hazaérve azonnal ellátásra került, betegszobába, alaposan betakarva. Shayla aggodalmasan mérte a lázát, míg a másik kettő kíváncsian figyelt.
-Mi van vele?- kérdezte Sheo- Mennyire van rosszul? A királynő visszanézett fiaira:
-Nagyon magas a láza- majd elindult kifelé- segítséget kell kérnem Zitanától, neki biztos van orvossága erre. Phernai sóhajtott:
-Remélem... Majd a húgához lépett, és megsimogatta a fejét. Mora megejtett egy enyhe mosolyt, de nem mozdult.

Shayla közben összefutott Focusszal a folyosón. Épp készült vázolni a helyzetet, mikor közbeszólt oldalról egy hang:
-Nincs miért aggódnotok egy percre se. A pár megfordult, Tom Focus szemei el is kerekedtek:
-Vízisten?

Valóban, a víz úrnője állt velük szemben, most a szokásosnál is nyugodtabb vonásokkal. A királynő rácsodálkozott:
-Te itt? Mégis miért jöttél ide, közénk? Az istennő elmagyarázta:
-Megtudtam, mi történt... hogy mit művelt veletek a szélisten, akit ismét bebörtönöztünk. Azért jöttem, hogy segítsek. Megindult befelé, majd még egyszer hátraszólt:
-Ti csak maradjatok itt, és mindent bízzatok rám. Azzal a következő sarkon el is tűnt.

A király kissé remegett az izgalomtól, hisz nem tudta mire vélni a szokatlan látogatást - az istennő ugyanis nagyon sokáig nem volt egy Deghyom párti. Őt is megvetette. Viszont Phernai megjelenése óta némelyest változtak a dolgok...

Pár perc múlva épp Phernai és Sheo futott hozzájuk, nagy örömmel arcukon:
-Nem hiszitek el, hogy mi történt!- kiáltotta a kisebbik- itt járt a vízisten, bement Morához.
-Sőt- folytatta Phernai- meg is gyógyította. Mora magánál van. Gyertek, ezt látnotok kell! A szülők követték is a fiúkat, be egészen Mora ágyáig. A hercegnő ült az ágyban, szemei tiszták voltak, arca egészséges... Shayla még a homlokát is megfogta, és érezte, hogy elmúlt a láza. Örömében megölelte, és megpuszilta kislányát...

siblings together

Mora próbált minél jobban bekuculni a jégoroszlánok közé. Ők voltak az egyetlen menedéke a hóviharban. Tartotta benne a lelket a jégszellem szava, miszerint a testvérei hamarosan érte jönnek. De a fagy így is marta a bőrét.
-Nem lehet már sok hátra- mondogatta magában.

Nem tudni hány óra telt bele, de az egyik szélfuvallattal, szálló hamvak képében alakot öltött Phernai. Ő futott oda hozzá elsőként, finoman kibányászva őt a jégoroszlánok közül:
-Mora... húgi... jól vagy? Szólj hozzám! A hercegnő nem igen tudott figyelni rá, csak laposan pislogott. Sok erejét felemésztette, hogy melegen tartsa magát.
-Phernai...- suttogta végül. Bátyja megölelte őt szorosan, végigdörgölve alaposan a testét:
-Ne félj, kihozlak innen- majd körbenézett- Sheo hol van?

Ekkor beszáguldott a többieknél is nagyobb jégoroszlán, követlen a trónörökösök elé. Bömbölt egy hatalmasat, majd fény kíséretében kettévált Felix szellemévé és Sheóvá. Az utóbbi odasietett testvéreihez:
-Phernai, minden rendben?- majd ikertestvérére nézett- Moráva mi történt? A rangidős válaszolt:
-Teljesen át van fagyva, de még magánál van. Haza kell jutnunk. Majd felpillantott, végig a jégoroszlánokon... majd a szellemeken:
-Te, Sheo- kérdezte- ki ez a csíkos, aki elhozott idáig? Öccse válaszolt:
-Felixnek hívják. Nem igen mesélt többet, csak azt, hogy ő az utolsó Contrast.

Phernai felkapta a fejét, majd a szellemre nézett, kissé megemelve a hangját:
-Mi vagyunk az utolsó Contrastok. És egyben az utolsó Chomuuk is. Felix bólintott:
-Tudom. De ti a két klánt viszitek együtt. Becsüljétek meg, hogy bennetek egyedül a két ősi család, és használjátok a képességeiket. Aiskhülé közben utat mutatott:
-Arra találtok haza. A vihar hamarosan eláll, innentől már magatok is boldogultok. Sheo elmosolyodott:
-Köszönjük, szellemek. Uralkodói szavamat adom, hogy mihelyst hazaérünk, gyertyát gyújtunk a tiszteletetekre. Azzal a testvérek megindultak hazafelé...

Közben az istenek közt a szélistent ismét ítélet elé állították. Kezei, lábai bilincsben, körülötte a többiek. Ő viszont továbbra is utálatos maradt:
-Ezzel nem törtetek meg, nyomorékok! Újra ki fogok szabadulni, és meglátjátok, kő kövön nem marad. A vízisten komoran, némi csalódottsággal nézett vissza rá:
-Soha többé nem fogsz rávenni, hogy segítsek rajtad. Kezet mertél emelni a kegyeltjeimre, és ez megbocsáthatatlan. Shanbahac lépett ki baljósan a többiek közül:
-Amondó vagyok, hogy végre szabjuk ki ennek a megátalkodottnak a méltó büntetését- körbenézett a többieken- mit javasoltok? Sötétség megvakarta az állát, végül Semifar felé fordult:
-A fény úrnője lát a legtisztábban mindannyiunk közül. Javaslom, hogy ő ítélkezzen a bűnös felett. Semifar bólintott, majd a szélisten felé fordult:
-Én nem kívánok se többet, se kevesebbet- megjelent a kezében az a tőr, amit támadója egyszer már a mellkasába szúrt- minthogy ugyanazt kapja, amit ő adott nekem. A fegyver láttán a szélisten hevesen ellenkezni kezdett:
-Nem! Nem, nem, nem, nem nem!

Azonban késő. Semifar belé vágta a tőrt, melytől elterült a földön, üveges tekintettel, arcán döbbenettel. A tőr őt is lebénította, mint előtte a fényistennőt...

siblings apart2

Pherai először azt hitte, megvakult... de mivel saját magát látta, ahogy végignézte, hogy mindene megvan-e, úgy megbizonyosodott róla, hogy csak egy üres térbe került. Viszont se előre, se hátra.... se egy út, se egy ablak, se egy ajtó... se fényforrás. Semmi... Kezdett bepánikolni, és a tagjai elkezdtek remegni, kívánva, hogy fusson valamerre... de merre? Hol van a hova? És hol van az itt?

Nagy levegő...

Próbált úrrá lenni rémületén, bár még mindig remegtek a tagjai. Talán elterelhetné gondolatait a pánikról, ha meditál, ahogy Kitsu tanította. Azonnal fel is vette a lótuszülést, és próbált egyre mélyebbre tekinteni, maga mögött hagyva a páni félelmet, megnyugvást keresve a kétségbeesésben...

A meditációban lévő sötétség mégiscsak barátságosabb volt... lassan elengedtek az izmai, légzése stabilizálódott... és egy kék fény pislákolt előtte? Jobban rákoncentrált a fényre. Lassan az izzás egy vele szemben térdelő, vörös-fekete páncélos alakját öltötte fel. Ahogy a vonásai is kirajzolódtak, a herceg megállapította, hogy a jövevény igencsak hasonlít az apjára... bár pár évvel idősebb kiadásban.
-Ki vagy?- szólította meg. A jövevény válaszolt:
-Shamu Focus vagy, az utolsó Chomuu, aki az évezredes háborúban halt meg. A kölyök meglepődött:
-Tehát az egyik felmenőm vagy? Shamu bólintott:
-A nagyapád, hogy egész pontos legyek.
-Miért jöttél?- kérdezett tovább Phernai. A lovag pedig békésen elmosolyodott, és készségesen válaszolt:
-Azért jöttünk, mert láttuk, hogy bajban vagy, és hallottuk a segélykiáltásod. Mind tudjuk, mit történt, de nem mi fogunk kijuttatni innen. Viszont utat mutatunk, hogy miként teheted meg? A herceg megrázta a fülét:
-Mi ez a királyi többes így hirtelen? Rajtad kívül nem látok senkit... Shamu sejtelmesen elmosolyodott:
-Nézz mélyebbre magadban, és te is megláthatod.

A kölyök tovább összpontosított a képre. Először a homályból nagyapja mellett látott kibontakozni egy alakot. Fazu volt az, a nagyanyja. Majd lassan, mögöttük, füstszerűen jelentek meg szépen fokozatosan a többiek... először egészen kékek, majd távolabb szürke macskák. Az egész Chomuu klán a kezdetektől a nagyszülőkig. Amint teljessé vált a kép, a herceg érezte, hogy valami hihetetlen nagyságú megnyugvás önti el: most láthatta igazán, hogy mennyire nincs egyedül. Shamu folytatta:
-Mi, a Chomuu klán vagyunk a tűz kegyeltjei. Beleolvadunk mindenhová és elegyedünk minden réteggel, mint maga a hamu. Használd ezt a tulajdonságot, Phernai, és használd jól. Ahogy a családunk többi tagjának, úgy neked is ez lehet a siker záloga...

Ekkor Phernai kinyitotta a szemeit... és ahogy felkelt, és megindult, hamuvá vált, és szóródott elfelé, akár egy fuvallat...

                                                                                * * * *

Sheo pár tőrrel és egy utazóköpennyel felturbózva vágott neki még otthonról az útnak. Nem tudta igazából, hogy melyik irányba haladjon, csak ment neki a vak világnak, remélve, hogy az az irány a helyes, és megtalálhatja testvéreit. Hajtotta őt az aggodalom, és a szélisten iránti bosszúvágya - őt aztán nem rémisztette meg, hogy egyszerű halandóként nem sok esélye lehet vele szemben.

Épp az éjszaka kellős közepén haladt egy magas füvű pusztában, feje felett a tengerkék égen a csillagokkal, mikor a távolban egy jegesen derengő alakot pillantott meg. Azonnal végigfutott a hátán a hideg... hisz bár kísértet még nem látott, hallani már hallott róluk... a leírás erre a jelenségre tökéletesen illett. Azonnal egy-egy tőrt kapott mindkét kezébe, támadóállásba vágta magát, és ordított:
-Fegyver van nálam, és nem félek használni! Úgyhogy mondd meg, hogy ki vagy, és mit keresel itt, vagy számolj azzal, hogy alaposan ellátom a bajod! Én nem félek senkitől! A jelenés a távolban megszólalt, hangja visszhangzó volt, de a legkevésbé sem ellenséges:
-Úgy gondolod, hogy egy szellemre hatással vannak a materiális fegyverek? Sheo tovább kiabált:
-Engem ugyan nem érdekel, akkor is legyőzlek, és megtalálom a tesóimat!

Ekkor a jelenés lassan megindult felé, tovább folytatva mondandóját:
-Egykori önmagamra emlékeztetsz... valaha én is ilyen türelmetlen voltam, és készen voltam kiállni bármi ellen, hogy megvédjem a szeretteimet. Egy valamiben jelen pillanatban tévedsz... Megállt közvetlenül előtte, és hozzátette:
-Nem ellened vagyok, hanem melletted. Sheo ki tudta venni már a jelenés arcát: csakugyan szellem volt... egy jeges szellem, fehér alapos sötétkék csíkokkal, világoskék szemekkel.

-Ki vagy te?- kérdezett rá. A jövevény elmosolyodott:
-Felix vagyok, az utolsó Contrast, a jégoroszlánok patrónusa. Azért jöttem, hogy a húgodhoz vezesselek. Sheo szemei elkerekedtek, és leengedte fegyveres kezeit:
-Tudod, hol van Mora? Felix bólintott:
-Igen, tudom. És ha elfogadod a segítségem, én azonnal hozzá viszlek. E szavakkal a kezét nyújtotta a kölyök felé. Sheo bizalmasan elmosolyodott, és megragadta a szellem kezét. Együtt egyetlen óriási jégoroszlánná változtak, amely sebesen megindult Észak felé...

                                                                     ****

Mora egyedül fagyoskodott a hóviharban. Átkulcsolta magát, összegömbölyödött, de semmi haszna... a hideg csontig hatolt. Körülbelül fél óra múlva arra lett figyelmes, hogy társasága akadt: jégoroszlánok kezdtek egymás után, lassacskán megjelenni körülötte. Megriadt, hogy a fenevadak esetleg szétmarcangolják, azért állták így körbe. Azonban egy biztató hang megszólalt a háta mögül:
-Ne félj tőlük... Megfordult. Aiskhülé jég szellem mosolygott rá bizalmasan.
-Mi-Mit csinálnak?- kérdezte Mora vacogva.
-Hagyd, hogy közrefogjanak- magyarázta a szellemlány- azért jöttek, hogy segítsenek. Te nemcsak Chomuu, hanem Contrast leszármazott is vagy. Köztük voltak jégoroszlánok leszármazottjai is. Ők itt pedig felismerték benned az egyik társukat.

Ahogy beszélt, úgy egészen közel másztak a bestiák a hercegnőhöz, bújva hozzá. Mora érezte, hogy lassan átmelegszik, és maga is közéjük bújt. Az egyiknek, akit ért, megsimogatta a hátát:
-Köszönöm... Aiskhülé bólintott és elmosolyodott:
-Kitartás, kis felség. A testvéreid már úton vannak feléd...

siblings apart

Kellemes délután a palota kertjében. Phernai együtt játszott a testvéreivel, míg az uralkodó páros a pavilonban hűsölt. Azon napok egyike volt ez, mikor úgy döntöttek, hogy egy időre félreteszik a kötelességeiket, és lazítanak.

A lazítás persze csak addig tartott, míg hirtelen be nem borult az ég, és hatalmas szél nem támadt. Shayla felállt, és kinézett a pavilonból:
-Mi a fene? Egész nap tiszta volt az ég... Tom Focus ki is lépett, és körbenézett:
-Minden előjel nélkül támadt hatalmas szélvihar- a testvérekre nézett, majd intett- gyerekek, befelé! A hármas fogat felkapta a fejét, majd megindultak.

Hirtelen azonban hatalmas széllöket csapott le, sűrű füst kíséretében... és Sheo arra lett figyelmes, hogy csak ő ért oda apjához. Másik két testvére eltűnt.
-Mora! Phernai! A király pedig felüvöltött:
-Hogy merészelted?

A hatalmas szélviharban kirajzolódott a szélisten arca, aki kajánul elvigyorodott:
-Ezzel büntetlek, átkozott deghyomi! Téged azért, mert keresztülhúztad a terveimet, és nem maradtál a helyeden- a királynőre nézett ezután- téged pedig azért, mert nem engedelmeskedtél sem a szüleidnek, sem a vízistennek. Mindkettőtök hibájából halt ki a Contrast klán. Így a gyerekeitekkel fizettek, akiket elragadok tőletek.

Tom Focus felkiáltott:
-Azonnal add őket vissza- majd a vállára, a sebhelyre csapott- ruházz fel, Tűzisten! Bászt arany karmai! Megjelentek kezein a macskaistennő hatalmas karmai, amik ezúttal vad tűzben égtek, majd az istenségnek rontott. A szélisten felkiáltott, majd menekülőre fogta:
-Minden próbálkozásotok hasztalan! Soha nem látjátok őket viszont! Azzal egész egyszerűen szétoszlott, az eget beborító felhőkkel együtt.

Shayla térdre rogyott, és sírásban tört ki. Annyira sokkolta a gyerekek elvesztése, hogy míg férje próbált harcolni, ő teljesen tétlen maradt, és hibáztatta emiatt is magát. Focus odament hozzá, és átölelte, igyekezett vigasztalni őt:
-Nem fogjuk ennyiben hagyni. Én ugyan megküzdök egy istennel, de akkor is visszaszerezzük Phernait és Morát.

Sheo pedig valamivel távolabb, a döbbenettől reszketve nézte szüleit. Ő ugyanúgy tehetetlenül érezte magát. De ahogy egyre inkább látta az elkeseredettségüket, úgy a fejébe vette, hogy ezt ő maga sem hagyhatja. Felment a szobájába, és minden szó nélkül nekiállt összecuccolni... ugyanis a fejébe vette, hogy megkeresi testvéreit...

Sheo és Mora

Zitana boszorkány konyhájában nagy volt a sürgés-forgás. Komoly varázsszer keverésén folyt a mesterkedés... amit ráadásul nem is egyedül csinált. A lépéseket részletesen elmagyarázta és alaposan szemléltette fiatal tanítványának, egy fekete csíkos, szürke szemű, fekete hajú macskának:
-Apád nem volt túlságosan fogékony a varázslatokra- ecsetelte a gyermeknek, miközben átvett tőle egy fiolát- próbáltam finoman rávezetni mindenféle praktikákra, de mindhiába. Jobban szemügyre vette tanítványát:
-De nem mindenki lehet ilyen. Örülök, hogy te mégis mutatsz némi érdeklődést a mesterség iránt. A macska elmosolyodott:
-Eddig is sokat meséltél a különböző kövek és füvek füvek felhasználásáról. Érdekesnek találom, hogy mennyiféleképpen lehet őket kombinálni a gyógyszertől egészen a méregig. Hangja és tekintete alázatos volt, tisztelettudó, mégis kíváncsi. A madárálarcos varázslónő bólintott:
-Jól látod, Mora. Épp ezért bizonyos vagyok benne, hogy kiváló tanítvány leszel- kissé kisandított az ablakon- nem úgy mint a nyughatatlan ikertestvéred. A gyermek legyintett:
-Nem érdekes, Zitana. Elvégre magad mondtad, hogy nem mindenki lehet a mágiára fogékony. A mágus a Morára mutatott:
-Mondom én, okos kislány vagy te. Mint trónörökös, te leszel a birodalom esze- majd nyújtotta a kezét- most pedig vedd le nekem a polcról a szárított kígyónyelvet...

Közben kinn, az erdőben Ghí talpig ezüst páncéljában meditált. Azonban a körülötte sürgő, Morával egyidős macskafiú nem igazán hagyott neki nyugtot, ahogy felmászkált rá, és próbálta elrángatni:
-Te, Ghí, mikor harocunk már? Hallod, Ghí.... Figyelj már, döntsük ki azt a fát? Te... mutass már valami jó ütést vagy rúgást. Figyelj már, Ghí...- itt belecsimpaszkodott a pallosába- suhinthatok vele egyet? Azonban a félvér ekkor megragadta a kölyök csuklóját, és ránézett:
-Most meditálunk, ifjú Sheo- mondta nyugodt hangon- mindennek megvan a maga ideje. Azonban a tanítvány tovább ficánkolt:
-De az olyan unalmas... Mégis mi haszna van? Inkább bunyózzunk, annak több haszna van. A csatatéren is mindenki bunyózik. Azonban a lovag visszapillantott rá, és folytatta:
-A harc semmi nem ér, ha nincs összpontosítás és türelem. Ezekre a szavakra már Sheo figyelmes lett. Ghí megbizonyosodott róla, hogy a trónörökös valóban rá figyel ezúttal, majd folytatta:
-Ha csak törtetve mész előre, akkor az ellenfeled könnyen véget vet neked. De ha koncentrálsz, akkor a megfelelő helyre viheted be a találatot. Ha türelmes is vagy, akkor jó időben is viheted be a jó helyre. A macskára pillantott:
-Érted már? Sheo kicsit megszeppent, végül bólintott:
-Azt hiszem értem- mondta valamivel nyugodtabban. Ezt követően leült Ghí mellé, és már együtt végezték a gyakorlatot...