A hollónemesek mihamarabb elmesélték pár istenségnek, hogy ki történt. Shanbahac, Ambran és a tűzisten tehetetlenül álltak az eset előtt. A tűzistennek a későbbiek folyamán tűnt fel, hogy a vízisten kerüli őket. Egy arra alkalmas pillanatban utána ment, mikor már csak ketten voltak:
-Miért kerülöd a többieket? Talán tudsz valamit? Az istennő azonban elhúzta magát sírva:
-Én tettem...- nyögte ki nagy nehezen, könnyeivel küzdve- én engedtem ki... A tűzisten elképedt:
-Hogy mondod? A vízisten azonban igyekezett megmagyarázni:
-Csak meg akartam nézni... Épp csak egy kicsit nyitottam ki a cellája ablakát... Ő azonban az édes szavaival rávett, hogy nyissam szélesebbre az ablakot, és így kijutott... Ismét a kezeibe temette arcát, és lehajtotta a fejét:
-Annyira sajnálom... Nem lett volna szabad engednem neki.
A tűzisten viszont nem büntette meg őt. Ehelyett a vállára helyezte kezét:
-Még rendbe hozhatod. Azzal, ha segítesz nekünk megkeresni, és ismét bezárni. Az istennő megtörölte arcát, majd bólintott...
Eközben a szélisten újabb garázdaságra készült. Beszökött a fény-,hó- és sárkány istennő kristálypalotájába. Az oszlopok közt bujkálva kereste, hogy lecsaphasson rá. Semifar valóban nem rejtett semmit. Emberi alakjában járkált a palotában, fel és alá. Épp az oszlopos folyosón haladt, a szélisten pedig sötéten elvigyorodott:
-Most lesz majd nemulass- gondolta, ahogy a tőr csillant a kezében... Majd sebesen, mint a gondolat, az istennőnek ugrott, a tőrt tövig a mellkasába szúrva. Semifar elterült a földön. Egész testében megremegett. Még észlelni vélte a fölé tornyosuló szélisten, és még annyi ereje maradt, hogy megkérdezze:
-Miért? A szélisten sötéten elvigyorodott:
-Ne aggódj, Semifar, nem öllek meg... tudom, hogy a fény újjászületik újra és újra. Ez a tőr egész egyszerűen csak mérgezett... ezért lebénít. Így nem leszel képes sem az erődet használni, sem újjászületni, csak egy helyben maradsz, akár egy szobor...
És valóban... az istennő teste telkesen lemerevedett, arcán a félelemmel és a felismerés döbbenetével...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: semifar sötétség fény hó sárkány istennő. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 14., vasárnap
2012. október 8., hétfő
... de teret enged a tisztító fénynek
Semifar szokásos látogatása. Kifejezetten borzongott ilyenkor, amikor erre került a sor...
Hiába csinált ezt az idők kezdete óta, nem bírt hozzászokni mindahhoz, amit ilyenkor kell látnia...
Pedig Sötétségnek ilyenkor volt rá a legnagyobb szüksége...
Ugyanis az istenség, miután mindennek teret enged, úgy minden rossznak is, úgy egy idő után ez az összes szenny eluralkodik rajta, és vérengző fenevaddá változik Kívülről még sejteni se lehet a feketeség, a vörösen izzó szempár, és a hegyes fogak mögött a megszokottan sejtelmes istenséget.
A fényistennő ismét megborzongott. Tudja, hogy a vérfagyasztó külső alatt Sötétség milyen fájdalmakat él meg. Ezért is kell neki segítenie... újra és újra...
A bestia kiszúrta a hölgyet, majd habzó szájjal megrohamozta. Semifar pedig ismét összeszedte magát, kezei felizzottak, és megragadta a fenevad fejét. Erősen tartotta, nehogy kicsússzon, és megmarja, majd hagyta, hogy tisztító ereje lassan átjárja őt.
Sötétség vörös szemei üresen az ég felé meredtek... majd lassan szemeiből, szájából, és karjából patakzani kezdett a vér - minden rossz, aminek túl sok teret engedett. Ahogy az istennő a fénnyel tisztította őt, és távozott, majd felszívódott a vér, úgy lassan Sötétség is kezdett visszaalakulni régi önmagává: kissé emberivé, méltóságteljessé, szemei is kitisztultak és sejtelmes zölddé váltak.
Amint a folyamat véget ért, újra a maga ura volt. Visszanézett Semifarra. Az istennő sóhajtott:
-Sosem fogom tudni ezt megszokni. Miért kell teret engednek a rossznak is? A sötét istenség sejtelmesen válaszolt:
-Mint annyiszor mondottam: nincs jó a rossz nélkül. Meg kell tapasztalni a háborút, hogy békében élj, meg kell tapasztalni a fájdalmat, hogy biztonságban élj, és meg kell tapasztalni a kegyetlenséget, hogy a gyengédségre térj. Megfogta a fényistennő kezét, és a tenyerébe csókolt:
-És amíg itt vagy te nekem, addig szükség nincsen. Semifar lassan átölelte a Sötétséget:
-Tudod, hogy itt vagyok melletted. Ahogy te is nekem, mindig... Sötétség homlokon csókolta őt:
-Mindig...

2011. május 18., szerda
isteni kapocs
Új nap virradt... A fény betöltötte a kristálypalotát, ahogy Semifar felébredt, ezúttal a fehér sárkány alakjában. Még így is nemesi és elegáns benyomást keltett. Nyújtózott, kitárta a szárnyait, megrázta a fejét... és valakinek a tekintetét vélte érezni a bőrén. Megfordult. Sötétség volt az. Az oszlopok közül nézett rá:
-Jó reggelt, szépségem- mosolygott. A sárkány szusszantott, majd felvette ember alakját: a fehér hajú, jégkék szemű, lila ruhás nőjét.
-Nem tanítottak meg rá téged, hogy illik kopogni?- kérdezte, miközben álmosan dörzsölte a szemét. Azonban a sötét istenség tovább mosolygott rá:
-Ne haragudj. Olyan édesen aludtál, hogy vétek lett volna megzavarnom az álmod.... A fény úrnője rögtön a tárgyra tért:
-Miért jöttél? Az eddig oly titokzatoskodó és rébuszokban fogalmazó Sötétség most az egyszer komolyan és egyenesen beszélt:
-Megtaláltam őt- hangjában valami furcsa örömteli csengés hallatszott. Kezet nyújtott az istennő felé:
-És szeretném, ha velem jönnél, hogy kiszabadíthassuk. Semifar szemei elkerekedtek. A döbbenettől szóhoz sem jutott hosszabb pillanatig. A szóban forgó illető mindkettőjük számára nagyon fontosnak bizonyult. Azért bátorkodott rákérdezni:
-Biztos, hogy ő az? Sötétség bólintott:
-Egész biztosan. Az istennő megfogta a kezét, és elindultak....
A szélisten palotájában pedig minden a feje tetején állt. Egy hatalmas fémláda ugrált jobbra-balra... a szélisten pedig rávetette magát, és próbálta leszorítani a földre:
-Márpedig a helyeden maradsz, ha azt mondom!- ordibálta. Vele szemben a vízisten állt, aki elég rosszallóan nézte az eseményt:
-Biztos, hogy a helyén tudod tartani? A szélisten felkapta a fejét:
-Én ne tudnám? Ha ezer éven át nem tudtam a helyén tartani, akkor egyszer se. A vízisten elkomorodott:
-Minden esetre furcsa, hogy a hatalma még ilyenkor is létezik. A szélisten magyarázott:
-Az erő attól még létezhet, hogy ő a mi foglyunk- majd egy erősebb lökéssel végleg leszorította a ládát- és ha rajtunk múlik, az is marad!
-Viszont ha rajtunk múlik, akkor nem- szólt közbe egy harmadik hang.
A szél és a víz urai a hang irányába kapták a fejüket. Sötétség és Semifar voltak azok. Az istennőt megdöbbentette a jelenet:
-Ti?- fakadt ki- de hát miért?
-Ez roppant egyszerű- mondta a vízisten- azért, mert ő nincs. Nincs az az isten, aki azt mondaná, hogy nekem bármi közöm van a tűzhöz... vagy bárki máshoz. De főleg a tűzhöz!
-És a földhöz!- folytatta a szélisten- Mi mind szöges ellentétei vagyunk egymásnak, és így van rendjén. Nem is értelek titeket, kettőtöket, hogy itt romantikázgattok. Gyilkolnátok kellene egymást! A sötét és a fény isten értetlenül egymásra néztek, majd Sötétség ismét elmosolyodott:
-Tudod, hogy túl drága vagy nekem ahhoz- szólt a megszokott sunyi stílusában. Semifar sóhajtott:
-Csinálj valamit...- kérlelte halkan, de kétségbeesetten. Erre a sötét isten tett egy lépést előre a másik kettőhöz:
-Uraim... nem tagadhatjátok a nyilvánvalót, hogy van egy elem, amely összeköt mindannyiónkat. Úgyhogy ezzel fel is szólítlak titeket, hogy engedjétek el.
-Soha!- sipítozott a szélisten- csak a holttestemen át! A Sötétség szélesen, alattomosan elvigyorodott:
-Ha csak ennyiben fáj..... És megnövesztette a karmait. A szél és a víz urainak ennyi épp elég volt, máris félreugrottak. A sötét isten pedig- hogy már a karmokat is használja valamire- egy laza lendülettel lekapta a láda ajtaját.
Valami azon nyomban kirobbant belőle, és repült az ablakon keresztül. Semifar csak pillogva nézett utána. Észbe se kapott, a sötét isten csuklón ragadta, és húzta magával. Kirepültek az ablakon, és magyarázott neki:
-Le kell nyugtatnunk!- nézett az istennőre- azt hiszem, ez neked jobban fog menni. A fény úrnője bólintott, és követték a jelenést. Az az elszabadult valami cikázott, sziklaormokat tört porrá, belecsapott fákba, földbe... látványos égett jeleket hagyva maga után. Majd felszállt az égbe... tovább cikázott, kiadta minden dühét, ahogy elszabadította erejét: a sötét ég kivilágosodott attól a több száz villámtól. Mikor az isteni pár utolérte, egy ideig még biztonságos távolságba maradtak. Semifar különösen aggódott. Sötétség ezt látta rajta, próbálta is nyugtatni:
-Ne félj, nem lesz gond. Csak dühös. Te is az lennél, ha indokolatlanul elzárnának mindentől ezer évre... A nő bólintott, és várták a vihar végét.
Lassan a cikázás és a tombolás csillapult... majd végleg abbamaradt. Az alak zihált, majd lassan leereszkedett a földre, és letérdelt: egy sötétkék figura volt, fején két szarvval, amik úgy néztek ki, mint a faágból kiálló egy-egy hosszú szárú levél- és olyan lazán is kapcsolódtak hozzá. A farka ugyanilyen volt. Emellett testét sárga vonalak borították, mint valami törzsi jel, vagy digitális mintázat, ami szemei körül, a mellkasa közepén, a kézfejein, a térdein, és a csípője két oldalán kör alakú is volt. A kezében egy dárda- úgy tűnt a testének a része, hogy ugyanolyan sötétkékben tetszett. Viszont az élében világított egy ugyanolyan sárga folt, mint a törzsi festések. Most erre a dárdára támaszkodott.
A páros lassan megindult felé. Elsőként Semifar. Óvatosan odament hozzá, letérdelt vele szembe, és megsimogatta az arcát. A jelenés ránézett. Egy régi ismerős és kedves arc... végre, megláthatta. És végre egy szerető érintés. A fényistennő végigmérte:
-Most már minden rendben lesz. Szabad vagy.... A furcsa istenség sóhajtott, majd Semifar kezére helyezte a kezét:
-Miért?- kérdezte halkan- én tényleg nem csináltam semmit. Ekkor lépett oda Sötétség, aki válaszolt:
-Mert félnek, amiért más elemekkel van bennük valami közös. A kiszabadult istenség ránézett, Sötétség pedig folytatta:
-Ugye tisztában vagy a helyeddel, Ambran? A jövevény lassan csóválta a fejét, a sötét isten pedig ugyanúgy letérdelt, és válaszolt:
-Te nemcsak a viharisten vagy. Egyben te vagy az elektromosság, az energia, az élet- és a tudás szikrája. Te kötöd össze az elemeket. Ambrant ezektől a szavaktól kissé megborzongott, majd maga elé meredt. Végre ismét szabad... eljutott eddig a pontig. De vagy ezer év telt el... hogyan tovább?
Semifar közelebb hajolt hozzá:
-Minden rendben? A viharisten felemelte a fejét, és a párra nézett:
-Köszönöm nektek, hogy kiszabadítottatok. Hálával tartozom...
-Előbb szedd rendbe magad- javasolta Sötétség- ahogy elnézem, rád fér némi vérfrissítés. Ambran értetlenül megdöntötte a fejét:
-Az tényleg jól jönne, de mégis hol? Sötétség sejtelmesen elmosolyodott:
-A kék fővárosban van egy forrás, ahol biztosan feltöltődhetsz....

2011. január 17., hétfő
a fényáldozat
Nixa szertartásai közül az egyik igen jelentős, a legősibb a fényáldozat... ennek köszönhető Nixának a Sötétséggel való szövetsége- mely egy másik világból származik, valamint a fény- és hóistennő Semifarnak a folyamatos megújulása, mely során ismét új erőre kap, és visszahozza a reményt.
Minden több ezer éve kezdődött, eme világ hajnalán. Nixa még igencsak kezdetleges kis városkaként éktelenkedett a háborgó hullámokkal teli ég alatt, és mindössze egy öreg király és huszonnégy hűséges katonája éltek ott. Akkor indultak meg az első háborúk is, és az akkori Deghyom jóval nagyobb és erősebb volt szemben álló szomszédjánál. Nixa akkori királya a huszonnégy katonájával és a fényistennővel szállt szembe a masszív sereggel... a nem túl kecsegtető kilátások ellenére is.
A negyedik nap ostromán, miután az utolsó épület is ledőlt, az utolsó terv is kudarcba fulladt, a király úgy döntött, hogy a legősibb, legnyersebb erőt hívja segítségül: a Sötétséget. Még ha amazt egy másik világból kellett megszólítania. Elveszett minden reménye... és eme kétségbe esett helyzettől vezérelten egész egyszerűen fogta, és elvágta a fényistennő torkát. A testét és vérét pedig azonnal felajánlotta a Sötétségnek a segítségéért cserébe. Az istenség az ajánlatra meg is érkezett a másik világból, és azon nyomban támadásba is lendült. Az ősi nyers erő, a páni félelem, és a kegyetlenség nemcsak hogy elriasztotta a deghyomiakat, de meg is tizedelte őket. Nixa megmenekült.
Semifar feláldozásával azonban nem jutott el hozzájuk a nap fénye. A királynak és huszonnégy katonájának teljes sötétségben kellett újjáépíteniük a várost. Olajlámpásokat használtak, hogy láthassanak valamit is abban a 60 napban.
Ez a büntetés viszont nem Semifáré, hanem a Sötétségé volt... ugyanis a másik világból származó istenség elítélte ezt az áldozatot, bármilyen nagyszabásúnak is ígérkezett. Nem is tartotta meg az istennőt. Elvitte messze északra, ahol úgy érezte, a hölgy igazán az elemében lehet. És ahogy gyengéden lefektette a hóba, fölé hajolt, és csókjával életet lehelt belé. Ekkor született először újjá a fényistennő...teljes pompájában... meglehetősen kellemes környezetben. És mivel szépsége legendaszámba ment, a Sötétséget is rabul ejtette, aki felajánlotta neki, hogy elviszi ebből a hűtlen világból, mert többé nem akarta, hogy az istennőnek bántódása essék. De Semifar megbocsátó volt, és csak egy ember hibájából nemcsak hogy nem vádolta az egész világot, de nem is volt hajlandó elhagyni. Ezért a Sötétség megajándékozta őt az újjászületés képességével, és szolgálatait a rendelkezésre bocsátotta.
Az ezt követő király azóta saját királysággal ajándékozta meg a fény- és sárkányistennőt, valamint a Sötétségnek köszönetül azóta minden újholdkor fényáldozatot tartanak az udvarban: huszonnégy olajlámpával, középen pedig az uralkodó által tartott gyertyával (napjainkban Felix és Shayla közösen tartják), amit körbevisznek az Öttornyú vár körül, majd elfújják a fényt. Azóta a Sötétség is megbocsátott a fővárosnak, és mivel a lámpás-megoldásos fényáldozattal Nixa tartja vele a kapcsolatot, így sok mindenben segített az ottaniaknak.
2011. január 16., vasárnap
luce che si riproduce - az újjászülető fény
Még egy kis királyság kapcsolódik Nixa birodalmához, fenn a fagyos északon, a hó, a fagy és a jeges tenger ölelésében. Ebből a végtelen fehérségből tűnik ki a kristálypalota négy hegyes tornyával. A körülötte lévő iglukba vagy kisebb kunyhókba élnek a sötétkék, fehér sörényű, jeges pillantású hóoroszlánok, és az alacsony, igen játékos kedvű, jégkentaurok (melyek ógörög elődjeiktől eltérően csak két lábbal rendelkeznek). Ami pedig a kristálypalotát illeti, az a fény-, hó- és sárkányistennőnek, Semifarnak az otthona.
Eredeti alakjában Semifar egy kecses, jégkék szemű fehér sárkány, hasán és szárnyai lila foltokkal, emberi alakjában pedig egy lila ruhás, hosszú, fehér hajú nő, mindkét formájában tiszteletet parancsoló, elbűvölő jelenség. Alattvalóival szemben kifejezetten anyás típus, de ha veszélyeztetve érzi őket, akkor határozottan és erőteljesen lép fel a támadókkal szemben. LadyDá annak idején nála is tanult, ahogy folyamatosan járta meg a gyógyítás mesterévé fejlődés útját, miután az istennő a gyógyításnak is kiváló ismerője volt.
Ő maga van olyan idős, mint az egész Nixa birodalom... meg is tapasztalt sok háborút, sok változást. Többek közt magát a fényáldozatot is, melybe belehalt. Maga a másik világból származó Sötétség támasztotta fel utána, ahogy azt a későbbi fényáldozatok során újra és újra megtette. Így Semifar lénye is időről időre megújult, újjászületett, és ezzel az újult erővel folytathatta a kormányzást vagy éppen a harcot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)