cure me

fMég, amikor az utolsó sólyomlordok épphogy összeálltak, Alde volt a soros a járőrözésben. Az ő fajtájuk naponta fésülte át a Kanyont, sose lehetett tudni... de úgy vallották, hogy jobb megelőzni, mint utólag kiküszöbölni. Pont ezen a napon történt az, hogy Zitana arra akarta levágni az utat- ő egy deghyomi varázsló, arany madárcsőr maszkkal,kék ruhában, vörös hajzuhataggal, és fehér szárnyakkal. Nehéz eldönteni, hogy ő valami bizarr angyal, vagy madárember.

Viszont az, hogy nem éppen jó szándékú, az közismert- Alde is tudta. Zuhanórepülésben támadt rá a betolakodóra, földet érve emberi alakot öltve. A varázslónő nem vette túl jó néven a meglepetésszerű támadást. Azonnal elkezdett átkozódni a saslord felé. Alde kerülte a  csapásokat, amilyen gyorsan csak képességei engedték. Ő a rejtett dobótőreit vetett be, amik az övében sorakoztak. Az egyik látványosan át is fúrta a varázsló egyik kezét. Zitana úgy haragra gerjedt, hogy egy újabb átoksorozattal súlyosan megsebesítette, és az egyik sziklaoszlopra kente ellenfelét. Alde ott is maradt. A maszkos viszont úgy döntött, hogy sérülése elég komoly ahhoz, ami zavarja őt a varázslatok elszórásában, így inkább úgy döntött, hogy visszamegy, otthagyva ellenfelét kiszolgáltatottan. Úgyis eszméletlen, és amilyen kritikusan veszti a vért, csak órák kérdése...

A nemes utolsó gondolata valóban a fájdalom érzete és egy "ó a francba!" volt, amit filmszakadás követett. Ám ugyanez a fájdalomérzet térítette is magához... egész kellemes, puha, jázminillatú környezetben. Felnyitotta szemeit. Kétségtelenül megállapította, hogy egy gyógyítónál lehet: tiszta környezet, virág a vázában, a falon lévő polcon néhány üvegcse- talán a többi egy másik szobában található-, és egy termetes ablak, hogy minél több fényt engedjen be. Annyira jellemző... a gyógyítóknak már nem hogy mániája is a fény- és illatterápia, főleg a nőknek. Próbált felkászálódni az ágyból, de élesen belé hasított a fájdalom. A sérülés ezek szerint sokkal mélyebb, mint gondolta... Akkor viszont mennyi ideig nem szállhat vissza a fellegekbe? Máris hiányolta a szabadságot.

Hamarosan nyílt az ajtó. Alde felkapta a fejét. Belépett megmentője... méghozzá nem is akármelyik gyógyító, hanem maga LadyDá képében. A hölgy örömmel konstatálta, hogy ápoltja ébren van, és közölte vele, hogy egy egész hetet sikeresen átaludt. A nemes szemei elkerekedtek a döbbenettől, de megőrizte hidegvérét. Megérdeklődte, hogy a gyógyítás mestere mégis hogy talált rá. Dá elmesélte, hogy még épp látta kirohanni Zitanát a birodalomból, és mivel sérült volt a keze, feltételezte, hogy összefutott valakivel... és ment kideríteni, hogy ki az. Akkor talált Aldéra az egyik oszlopnál. A saslord bólintott, és megkérdezte, hogy mennyi ideig kell itt tartózkodnia. A hölgy- számításba véve a használt elixíreket, a gyógyulás gyorsaságát, a sérülés mértékét- egy hónapra becsülte ezt az időt. A nemes a véréből adódóan nem vesztette el a fejét, és higgadt maradt. Viszont elkeserítette a tény, hogy egy hónapig tétlenül kell feküdnie. Dá aztán hozzátette, hogy a második hét után felkelhet, de még nem repülhet.
-Ez elég sovány vigasz- tette hozzá Alde kedvetlenül. A hölgy leült mellé:
-Tudom, hogy ti bármelyikünknél jobban szeretitek az eget, és kívánja a lényetek, de nem kockáztathatjuk, hogy felszakadjon a seb. Azzal ismét rengeteg vért veszítenél. Alde ránézett, és bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette a tényeket. LadyDá biztatóan rámosolygott, és megfogta a kezét...

Innentől kezdve, habár lassan teltek az első napok, Alde úgy érezte, hogy kicsit kellemesebb az itt tartózkodás, mint ahogy azt gondolta. A gyógyítás mestere valóban nagyon kedves és figyelmes volt vele, még híreket is hozatott a Kanyonból, biztosítva őt afelől, hogy minden rendben.

A második után, ahogy végre elhagyhatta az ágyat, lassan nekiállt felfedezni a környéket. LadyDá lakása tágas volt, plusz egy emelettel és alagsorral... az utóbbiban komplett laboratóriumot talált, ahol a hölgy különféle elixíreket és pirulákat fejlesztett ki, és könyveket mindenféle gyógynövényről, ásványokról. Csodálkozva megvakarta a fejét:
-Ilyen buzgó embert még életemben nem láttam... A házi ura belépett hátulról:
-Látom, felfedezted a gyűjteményem. Alde ránézett, és szelíden elmosolyodott:
-Igazán derék mennyiség. Gondolom párosul hozzá kellő megszállottság is. LadyDá halkan nevetett:
-Olyasmi- és mesélt- miután kiéltem a vadóc énemet, rájöttem, hogy ez érdekel igazán. Annyiféle felhasználása, kombinációja van ezeknek a csodás anyagoknak... és igyekszem a lehető legtöbbet kihozni belőlük. A nemes elismerően bólintott:
-Eddig szépen halad...

Az utolsó napok szinte elreppentek, így, hogy nem kellett őket végigülni. Alde nemhogy örömmel konstatálta, hogy véglegesen lekerültek a kötések, és ismét repülhet, de azt is, hogy a gyógyítás mestere mellett meglehetősen jól érzi magát. Úgy tűnt, a hölgy sem vélekedik másképp. Így az utolsó nap, amikor is, már szabadon távozhatott volna, megkérte LadyDá kezét. A gyógyítás mestere örömmel igent mondott. A boldogító igent a sziklaszirti palotában mondták ki.

Tom Focus szablyaforgatást tanul

A békét követően a bíbor fellegek alatt városban igencsak erőteljesen laposodott a hangulat: annyi évszázadon át, a harc hevében, folyamatos volt a toborzás, a kiképzés, az edzés... mindenki csúcsormában, éberen, harcedzetten. Most viszont minderre nem volt szükség. Habár a színvonal emelkedett, Deghyom, mint katonaság megállni látszott egy ponton... ez főleg azért jelentett gondot, mert a harcosok rétege a király után a legfontosabb. Őfelsége is tapasztalt , hogy valami igen erősen hibádzik: a fiúk edzenek, még a kocsmai verekedések is a helyükön vannak, de akkor lehetnének igazán elemükbe, ha élesben harcolhatnának... vagy talán, ha kapnának némi vérfrissítést. Így úgy döntött, hogy maga keres új motivációt, kitapasztalva, mire is van szüksége harcosainak, és egyúttal magát is képesítve. Meghagyta Zorgonnak, a személyes testőrének, hogy ezúttal nem tarthat vele, távollétében pedig személyes tanácsadóját, Elizist, a sötétmágus fehér kobrát bízta meg, aki nemcsak ravasz, de meglehetősen kellemes nőszemély hírében is állt.

El is indult talpig civilben valami új, és izgalmas után kutatva, elsősorban a Nixa területén fekvő zsebkendőnyi területű birodalmak felé. Először Északra ment, ahol ugyan a jégkentaurok rendelkeztek fegyverekkel, de mivel mind jégből voltak, elolvadtak, a jégoroszlánok pedig csak a karmukat használták, Semifarnak pedig az elveibe ütközött, hogy halandónak fegyvert adjon. Így az út vezetett tovább... a zooklook-ok e világi delegációjához. Deen ugyan szívesen fogadta- vadmacska énje miatt vele is hamar megtalálta a közös hangot, de mivel ők a bestiális alakjuk adta lehetőségeket használják ki, itt sem talált sem új fegyvert, sem új harcstílust. Ags (alias Darko Agosto) ajánlotta neki végül az arab negyedet, merthogy nem volt messze. Ha még más hely is a cél, megérné benéznie azokhoz a hedonistákhoz, hátha talál valami használhatót. Így végül az út az 1001 éjszaka kicsiny irodalmába vezetett.

Céljával egyből Shah elé járult, aki kifejezetten ellenezte, hogy Deghyom ura az ő területükön tartózkodik, és mielőbbi hatállyal ki akarta tessékelni. Viszont unokaöccse, aki mindez idő alatt jelen volt Shah mellett, meggyőzte őt, hogy tenne egy próbát a kék macskával. A szultán az unszolásra végül beleegyezett, de megkötötte Arklannak, hogy tartsa tanítványát rövid pórázon. Arklan tisztelettel vette a feltételt, és meghajolt. Ezt követően intett Tom Focusnak, hogy kövesse... még aznap megkezdte az okítást.

Deghyom királya azonnal megtapasztalta, hogy Shah pajkos és szimpatikus unokaöccse az edzőtéren egy rabszolgahajcsár: egyből bedobta őt a mélyvízbe, életében először fogott szablyát a kezében, és mestere keményen támadt rá. Csak ösztönből tudta magát védeni... és égnek álló szőrrel a hátán. Inkább menekült, mint harcolt, érezte, hogy az egész szituáció rohanással és a kétségbeesett védekezéssel teljesen szánalmas.

Amikor már ötvenedszerre landolt a porba, Arklan úgy döntött, hogy elsőre ennyi elég. Kezet nyújtott, felsegítette, majd a szállásra kalauzolta...

Mint kiderült osztoznak a toronyba rejtett szobán. Tom Focus meglehetősen otthonosan érezte magát, kényelmesnek találta az újonnan kapott helyi ruhákat. Az igazi meglepetés akkor jött, mikor a dzsinnhölgy is belépett a képbe... betáncolva az ajtón keresztül. Egyből ki is szúrta őt, mint vendéget, el is kapta hátulról, elkezdte dögönyözni, ujját végighúzta nyakán, macskafülein.... ettől Focus meglehetősen zavarba jött. Végül Arklan állította le, mondva, hogy ő egy rossz tanuló, neki nem jár kényeztetés. Jena ezzel át is szambázott hozzá... Deghyom ura pedig azonnal álomba merült. Hosszú volt neki ez a nap.

Az elkövetkezendő leckék alatt Arklan már kevésbé szívózott vele. Ehelyett pontosan elmagyarázta neki az alap-, támadó- és védekezőállásokat, hogy tartsa a fegyvert. Az ezt követő gyakorlásoknál ismertette vele a különböző védő- támadó-, és hárító technikákat, és hívta fel a hibákra a figyelmet. Az egyik ilyen alkalmával mutatta:

-Ez a szög nem megfelelő... kicsit feljebb kéne emelni a kart. Ennek két hátránya is van: a penge nehezebben tart, és neked is több erőt kell kifejtened a megtartására. A macska értetlenül meredt rá:

-És az miért baj?

-Ezért- ezt követően Arklannak elég volt egy kisebb lökést indítania, amitől tanítványa megbillent, majd szablyájának markolatával homlokon vágnia. A király ismét a porban kötött ki. Mestere ránézett:

-Tom Focus vagy, ugye? A macska, fájlalva az ütés helyét, visszasandított rá:

-Igen.

-Akkor fókuszálj!- mondta Arklan vigyorogva, és ismét felsegítette a földről.

Így, hogy átlátta már a rendszert, Deghyom királya egyre jobban harcolt mestere ellen. A javuló technikája mellett azt is érezte, hogy az udvarba egyre kevésbé fagyos a légkör: mint a fekete macska tanítványát, elismerték mások is, és úgy is kezelték. A pajkos dzsinn és néha megdögönyözte a hátát egy-egy fáradt nap után. Az egyik ilyen kényeztetés alkalmával nem tudta megállni, hogy ne doromboljon. Arklan felkacagott:

-Mi az öregem, élvezed a kényeztetést? Tom Focus fél szemmel ránézett:

-Ó igen... ehhez hozzá tudnék szokni. A szultán unokaöccse ismét felkacagott:

-Semmi nem tart vissza, hogy ideköltözz. A kitanításod úgyis holnap véget ér, a további tanulás nem lesz már motiváció, hogy maradj. A tanítvány elgondolkozott. Valóban... már vagy két hónapja itt tartózkodik, és azóta teljes gőzzel tanul, minden alkalommal fejlődve valamennyit. Máris készen állna? Felemelte fejét:

-Azért ezt az atmoszférát nehéz itt hagyni. Mit javasolsz, milyen szuvenírt vihetnék magammal? Arklan szélesen vigyorgott:

-Úgy gondolom, hogy mielőtt elmész, tüzetesen nézd át a bazárt. Biztos vagyok benne, hogy a sok földi jó között találsz valami ínyedre valót. Tom Focus elmosolyodott:

-Csábítóan hangzik...

-Nah- intett mestere- most pedig lakat a szádra, és hagyd hogy Jena álomba dögönyözzön. Kitartóan tanultál, kiérdemelted. A kék macska elmosolyodott. Megkedvelte Arklan laza stílusát, azt, hogy a mának él... élvezi az életet. Megfordult a fejében, hogy talán rá is férne, hogy kicsit lazábban kezelje a dolgokat abban a katonaállamban. Amint átsuhant ez a gondolat a fején, már el is nyomta az álom.

Elérkezett az utolsó nap, mikor is teljesen élesben harcolt mestere ellen. Egyik sem finomkodott, teljesen vérre menő komolysággal történt minden támadás... személyi sérüléssel, az edzőtér súlyosabb rongálásáig. Tom Focus kitűnően használta mindazokat a trükköket, amiket a fekete macska tanított neki... még a falra futást, és a homokkal való szembefújást is bevetette. Arklan nevetett:

-Ügyes! Megtanultad, hogy nem szabad gatyázni!- és már rontott is neki. Ezt a király szépen kivédte, végül kigáncsolta, majd lefegyverezte ellenfelét. Arklan elismerően elmosolyodott:

-Gratulálok- lassan felkászálódott- méltó vagy a szablyára.

Odasétált a fegyverekhez, kiválasztott egy áramvonalas, ezüstmarkolatos példányt, amit átnyújtott tanítványának:

-Ezt próbáld ki! Deghyom ura végigírt vele pár mozdulatsort. Meglepően könnyűnek találta a fegyvert, alig volt ellenállása. Arklan folytatta:

-Ez a kicsike már a tied- majd végigmérte őt- és nyugodtan tartsd meg a ruhákat is. Jól áll az arab. Tom Focus elmosolyodott:

-Köszönök mindent, mester- és meghajolt. A fekete macska halkan nevetett, majd hátba veregette:

-Ugyan! Az enyém a megtiszteltetés- majd kaján vigyorral hozzátette- mit gondolsz, miért kunyeráltam ki ezt a  lehetőséget az unokabátyámtól? A tanítvány kíváncsian pislogott:

-Ö... miért is? Arklan felkacagott:

-Mert van bennem annyi ego, hogy elmondassam, én okítottam ki Deghyom királyát. A kék macska halkan nevetett. Ismét megköszönt minden segítséget, majd újonnan beszerzett fegyverét oldalára kötve megindult elfele.

Arklan tanácsát megfogadva betért a bazárba, mielőtt végérvényesen maga mögött hagyta volna a várost. Válogatott is mindenféléből: gyümölcsökből, fűszerekből, különböző olajokból... teljes magával ragadta a hely varázsa. Véletlenül bele is botlott az egyik alakba. Sűrű bocsánatkérés közepette ismerte fel, hogy Felix herceg az. Azonnal megérdeklődte, hogy mi járatban arrafelé. Felix pedig elmesélte töviről hegyire, hogy mi történt:

Csodálatos volt az a sok együtt töltött év Shaylával (én ezt 15-nek éreztem, de mivel Nixában kissé máshogy telik az idő, így nekik csak 10 év- a szerző megjegyzése), de ő úgy érezte, hogy nem igen tett semmit a nép javára. A hercegnő intézkedett mindenben, kiválóan harcolt, és habár kapcsolatuk gyümölcsöző volt, úgy érezte, hogy nem tesz semmit a népért, és inkább eljött ide az arab negyedbe, hogy itt hasznosítsa magát, és tegyen valamit Nixáért. Magyarán... Tom Focus első kézből értesül arról, hogy Shayla most teljesen egyedül van...

1001 éjszaka a város sarkában

Nixától nem messze, 20-30 km-es távolságba, még a tengerszínű vízszerűen fodrozódó ég alatt, nem is olyan rég megjelent egy újabb zsebkendőnyi kis birodalom, mely először a hold híveit gyűjtötte magához... később teret engedve a naphívőknek is, és kialakult az a különös kettős kultusz. A napot azért istenítették, mert ő testesítette meg az életet, az erőt, a holdat pedig a mágiáért, a misztikumokért, az érzékiségért. Számukra ezeket jelentette ez a két bolygó.

Az építészetében és atmoszférájában is erősen kirívó arab negyed- merthogy hiába nem a főváros része, az ottaniak így hívják- vezére Shah szultán. Hűvös nemes jellem, igazi kékvérű hedonista, intellektuel és legjobb fegyvere az ékesszólása. Ruhája hófehér- beleértve a főnixtollas turbánt is. Az itt élőkre jellemzően hosszú, fekete hajjal és sötét szemekkel lett ő is megáldva. Viszont egyetlen asszonya sincsen. Uralkodói kötelességeit a Holdudvarban végzi el- a városi mecset mellett ez a másik spirituális épület, ez ad helyet a holdpapnőknek. A hagyományok szerint, ugyanis, minden harmadik hónap újholdján nászra kel az egyik papnővel, így áldozva a Holdnak, a holdkultusz szentélyének. Bármelyikkel megtehetni, kivéve a főpapnővel. 

A palotájában szolgál a nála alig fiatalabb unokaöccse, Arklan, akit a barátai fekete macskának is hívnak ravaszsága, gyerekes pajkossága, és fürgesége miatt. És mint ilyen viselkedése, és részben bozontos hanyagsága miatt nem kerülhetett trónra- nem mintha annyira vágyott volna rá. Shahhal ellentétben neki zöld szemei vannak. Ügyes kardforgató, tehetséges katona, emellett mesterségének oktatója... nem is egyszer keresték fel ez utóbbi céllal, még Hana Baima is, mikor fejlesztette stílusát. Míg családja női tagjai gyökeresen ragaszkodtak a hagyományokhoz, Hana Baima nemcsak, hogy fegyvert használt, de más harci stílusokat is kipróbált, hogy aztán ötvözhesse őket. Arklan vele csodákat tett... Hana nagyon szépen eltanulta a szablyahasználatot, és a dobótőrök minden kis trükkjét. 

Arklan, ha épp nem oktatott vagy edzett, akkor a városban lófrált. Napközben bazárban mindig is nagy volt az élet: egzotikus fűszerek, gyümölcsök, selyemárú, ékszerek, alkudozó kufárok, egzotikus átutazók... és Nadir. Nadir egy rövid hajú, sötét szemű utcai mutatványos, meglehetősen sokszínű kelléktárral: kobrával a kosárkájában- amivel sokkolja a közönséget, mikor nyakába veszi, vagy épp megcsókolja-, tőrökkel- fegyver és zsonglőreszköz egyaránt, tüzes buzogányokkal- szintén zsonglőrködéshez, vagy tűznyeléshez. Tehát, meglehetősen sok módját ismeri a szórakoztatásnak. De ha épp semmi nincs a kezébe, akkor is képes egy látványos szaltóval, vagy a falra futással elkápráztatni a járókelőket. Ő és Arklan nagy barátok, minden pajkosságba benne vannak. Kiskorukba az egyik főmufti haját sikerült felgyújtaniuk, valamint az egyik palotában zajló hivatalos vacsorán csótányokat szabadítottak a menüre. A pálmát mégis az vitte, mikor belógtak egyik éjszaka a Holdudvarba, és kukkolták a minden földi halandó álmát felülmúló gyönyörű papnőket. Persze, a főpapnő elkapta a grabancukat, és páros lábbal rúgta ki őket. Azóta megkomolyodtak... de csak félig... ;)

A város egy különleges lakója, a Napmecset fenntartója és főpapja, Amira Fu, az óriásfőnix. Meglehetősen emberi a viselkedése, vendégszerető, segítőkész, mindenkit szívesen lát a szentélyben. Ő sokáig figyelte külső szemmel az embereket, és pár száz év után leköltözött közéjük, hogy segíthessen. A nyelv elsajátítása nem okozott különösebb gondot, a testtartás a gesztikulálás és az egyéb testbeszéd annál inkább. Az emberek tanácsért keresik fel Amirát, hogy a lehető legjobb döntést választhassák. A főnix pedig megbeszéli helyben a problémát, vagy pedig átfáradnak a Napmecset szárnyában lapuló könyvtárba, ahol együtt keresnek megoldást- merthogy Amira meglehetősen impozáns kis könyvtárral is rendelkezik. 

És mint így, az 1001 éjszaka kicsiny szigete, melyet átitat a mágia, innen sem hiányozhatnak a dzsinnek. Mindenki vadul keresi a lámpásokat- elsősorban a városban, de Nixa egész területén is. Az egyik legkülönlegesebb dzsinn Jena Sera.... de nem a kisgyerek a főváros falai közt, hanem egy igazi vérbeli nő. Az ő története meglehetősen érdekes: a nixai arabok vagy ezer éve beszéltek egy különleges lámpásról, amely a világ legértékesebb dzsinnjét rejtette. Eleve maga a lámpás alabástromból készült, így feltételezték, hogy a benne lakó szellem is valami egészen különleges. De hiába keresték annyi éven át a titokzatos tárgyat, nem találtak a nyomára. 

Még pár éve a Láng Lányok csapata az egyik horgászos kiruccanás alkalmával találtak rá... egész pontosan Jena horgára akadt. Mindenkinek elkerekedtek a szemei a különleges fogás láttán. Ahogy a víz lecsordogált tiszta formájáról, úgy ragyogott, mintha csak akkor esett volna bele. Jena próbálta is leakasztani a horogról... ami közben felsértette tenyerét. Ugyan ráfolyt vére a lámpásra, de nem puszta összeszennyezés volt ez: a vér a finom cirádás karcolatokba folyt, mintha valami odairányította volna, és ahogy  megszilárdult, olybá tűnt, mint egy speciális rubin- vagy tűzkőberakás. Egyikőjük, Nina azt javasolta Jenának, hogy tüstént vigye el a lámpást az arab negyedbe, ugyanis nem tűnik biztonságosnak. Jena Sera nem is tétovázott, azonnal megindult az ereklyével, és biztos ami biztos, a palotába vitte. Így került az alabástrom lámpás Arklan kezébe. Nagyra értékelte, amint felismerte a legendás tárgyat. Bekötötte Jena kezét, és egy puszival jutalmazta. A lánynak nagyon tetszett Arklan lovagiassága. Nagy vidorral az arcán indult meg hazafelé. 

Arklan pedig aznap este, ahogy visszavonult a lakosztályába- ami az egyik toronyban lévő kis rejtett, óriás párnákkal, vízipipákkal, füstölőkkel, kávés- és teáskannákkal teli szobát jelentette-, megdörzsölte a lámpást. A finom karcolatba folyt vér felizzott, és sűrű, lila füst képében megjelent a dzsinn... méghozzá egy női dzsinn. A harcművésznek ez volt az első döbbenete is, hogy egy isteni szépségű nő áll vele szemben. A második pedig, ahogy nézte- hosszú, fekete haj, fekete szemek, tarka ruha zöld-sötétkék-lila színekben pompázva, és lila füst- arra a következtetésre jutott, hogy akit lát, az tulajdonképpen a kislány, aki elhozta neki a lámpást, csak épp 20éves kiadásban. Meg is dörzsölte a szemét, majd rákérdezett a dzsinn nevére.

-Jena Sera- felelte a szellem, és mosolygott, mintha mi sem lenne természetesebb. A lány vérét használta fel, hogy annyi ezer év után testet ölthessen, ha valaki megidézi. Ettől a felismeréstől viszont Arklan elfelejtette, hogy mit is akart kívánni... és ahogy jobban belegondolt, el is ment tőle a kedve. Inkább felállt, megfogta a szellem kezét... rámosolygott... és azt kívánta tőle, hogy legyen szabad. Jena meglepődött. Legelső óhaj, amit kívántak tőle, és ha teljesíti, akkor egyben az utolsó is. Arklan pedig igenis ragaszkodott hozzá. 

Azóta a vércirádás alabástromlámpás egy újabb díszként ékesíti Arklan szobáját, Jena Sera pedig éli a halandók közt az életét, megtartva hatalmát, a lámpással való bármilyen kapcsolata nélkül. És mivel mégiscsak a pajkos fekete macska talált rá, így nem volt rest megtanítania őt minden csínyre, amit ő és Nadir is elkövettek az arab negyedben. Így a dzsinn, bár mágikus erejével, ő is beszállt a rendbontók társaságába. ;)

a kívülálló

Feljegyzés készült róla, hogy Nixa valakinek az emberek világából is menedéket adott. A lány egy kegyetlen katonai kísérlet alanya, akiből fegyvert akartak készíteni. Az odaát lévő kormány végül leleplezte a kísérletet, ledózeroltatta a labort, és mindenkit, aki részt vett ebben a szörnyűségben letartóztatta- de már későn. Az akkori tizenhat éves lány állapota már visszafordíthatatlannak bizonyult: bőre sötétkékké változott a különböző kísérletek mellékhatása miatt, és mivel sosem került érintkezésbe a társadalom többi tagjával, a szocializációja meglehetősen nagy fejtörést okozott.

A kormány felbérelt pár megbízható orvost, hogy vizsgálják át a későbbiekben Tara Lekt névre keresztlet fekete hajú lányt. A máskor egyszerű procedúra most meglehetősen komoly erőfeszítésekbe telt, hisz Tara nemhogy nem hagyta magát, de menekült előlük- méghozzá fénysebességgel. Az elektromossággal való minden használat, a gyorsaság, a kisülés, a sokkolás, a villámok irányítása és a vezetékeken való közlekedés mind olyan képességek, amiket a titkos társaság fejlesztett ki benne. 

Amint sikerült nagy nehezen elkapni- az épület áramtalanítása során. Az egyik orvos így sikeresen ki tudta vizsgálni, majd a fejébe vette, hogy megpróbálja szocializálni Tarát. Asszisztensnője segítségével kiválasztották neki a megfelelő ruhákat, és bekenték alapozóval, hogy elvegyülhessen a vele egykorúak közt. Az iskolába úgy kellett bedobniuk, hisz hiába próbáltak felé közeledni, a lány még mindig erősen bizalmatlan volt. Viszont az első nap a vele egykorúak közt...

Láthatta, hogy olyanok, mint ő... még felhőtlenek, tele energiával, készen minden kihívásra, és őt befogadják. Hamar megbarátkozott a környezettel, különösen az egyik sráccal, amely körbevezette. Kezdett visszatérni bizalma, ahogy láthatta az emberi élet eme másik oldalát, mely eddig nem adathatott meg neki. És persze senki nem bámulta meg kinézete miatt, hisz az alapozó remekül fedett.

Szép lassan telt az idő, és maga is napról napra oldódott ebben a közegben. Felfedezte képességeit.... minden szempontból: a tanulás terén, valamint elkezdte használni elektromos hatalmát. Végigjárta a várost, betekintést nyerhetett oda, ahová mások nem, éjszaka a múzeumokba, kivilágított tornyok tetejére... és ha már ilyen korlátlanul mozgott, megkezdte a hősködést. Ahol besurranó tolvajt vagy támadót talált, lefülelte. Ezek után nem is kellett sok idő, hogy a rejtélyes "Lady Spark" híre elterjedjen. 

Mindenki róla beszélt, a suliban is. Nem egyszer barátjától kellett hallania a titokzatos Lady Spark-ról, amihez hozzáfűzte többször is, hogy biztos csodás nő. Tara persze magában mosolygott. Örült, hogy tehetett valami hasznosat, de nem akarta felfedni kilétét. Sejteni vélte, hogyha fény derül múltjára, és a kísérletekből származó erejére, az egész pokol az elejétől kezdődik. Ő viszont nem akarta ismét egy ketrecbe zárt szörnyetegként végezni...

A élet mégis úgy hozta, hogy Lady Spark képében kellett megmentenie barátját egy elszabadult gépkocsi elől. A srác némi habozás után felismerte- hiába nem volt rajta akkor a festék. Szembesült a kék hőssel, aki végig ott ült mellette a iskolapadba. A felismeréstől alig tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen... De mikor eldöntötte, hogy karjaiba zárja a lányt hálája jeléül, amaz elviharzott. Tarát túlságosan megbénította a páni félelem ahhoz, hogy akár egy percre is vele maradjon. Nem tudott bízni az emberekben- így barátjában sem, annak ellenére, hogy a srác még azon az éjszakán a keresésére indult. 

Ahogy a lány meghúzta magát az egyik sikátorban, arra lett figyelmes, hogy Shayla Constructor lép elé, személyesen keresve fel őt, biztosítva, hogy egy jobb helyre viszi. Tara látta, hogy őfelsége sem egészen hétköznapi az ő macskalényével, így nem is volt kétsége affelől, hogy ahová kerül, ott nem kísértheti az emberi kapzsiság.

Barátja abban a pillanatban talált rá. Megfogta a kezét, és kérte, hogy ne menjen. Ő elfogadta olyannak, amilyen, az elejétől fogva... és egyáltalán nem zavarta, hogy Tara más mint a többi. De Tarát igen. Mindig is tisztában volt vele, hogy abban a világban ő csak egy kívülálló... nem tartozhat az egyszerű, "normális" emberek közé. Így elbúcsúzott a sráctól, megköszönve neki mindent, és a macskahercegnővel elhagyták az emberek világát.

Azóta Nixában úgy él, mint egy madár, cikázva a vezetékek közt, az égben, olyan helyen, ahol szabad, és ahol tudja, hogy biztonságban van.

sem ember, sem állat

Nixa már alapjáraton is sokszínű lakossággal rendelkezik. De miután már szövetséget között Lumanix és RTG bolygóival, úgy határozott, hogy nyit más világok felé is. Ennek fényében nemcsak újabb szövetségesekre találtak, de olyanokat fogadtak be, akik saját otthonukból számkivetettként menekültek.

A zoolook-ok is ilyen menekültek voltak: ősi lények, a természet gyermekei, egykoron hatalmas kolóniákkal, akiket világuk erős urbanizációja és ezzel tájaik pusztulása száműzte őket. Maga a természetszolgaságuk miatt nem tűrték meg őket odahaza, valamint lényük miatt, hisz bár meglehetősen emberien néztek ki, legalább egy állat alakját fel is tudták ölteni- ez javarészt a totemjük volt, hisz életmódnak leginkább az indiánokhoz hasonlítottak. Nagyon tisztelték a totemjüket, az erejüket, a természetet- még akkor is, hogy nagy részük próbált a város életmódhoz alkalmazkodni, és beilleszkedni. Sajnos a kísérlet kudarcba fulladt, így távozniuk kellett otthonukból. Nixa viszont az erdőhöz városhatárban biztosított nekik helyet.

Összesen nyolc zoolook telepedett le: a Vada ikrek: a fiús, mindenkinek beszólós, rövid fekete hajú, fekete szemú, baseball sapkás Cez (alias Casey) és a csendes, kedves, szelíd, hosszú, fehér hajú, jégkék szemű Kita (alias Kristofina). Ők ketten meglehetősen alacsonyak, és a genetika rossz vicce, hogy nem hasonlítanak egymásra... Kita ugyanis egyfajta albínó lett. Totemjeik a denevérek. A Prezioso testvérek: az idősebbik, Phillie, a masszív, kissé agresszív, autoszerelőm barna bozonttal és kék szemekkel, és a fiatalabbik, Maurizio, a lovagias, érzelmes lélek, majdnem hogy hercegi megjelenéssel, szőke hajjal, barna szemekkel. Ők ketten oroszlánokká képesek változni. Renato Atu, Maurizio legjobb barátja, barna, göndör hosszú hajjal, barna szemekkel, a tengerek és tavak megszállottja. Az ő totemje a sirály- és külön örült, hogy a tó, ahol teliholdkor a holdpapnők tartanak rituálét, a nap többi szakában az övé. Grey Wolf, a szürke, hosszú hajú, szürke szemű fenegyerek, aki nem bír magával, és mindenhol a határokat feszegeti. Ő farkassá képes változni. Végül Az Agosto testvérek: az idősebbik, a hosszú fekete hajú, zöld szemű Darko, igazi hippi jellem, a mának él, az élvezeteknek, de ugyanakkor ügyel mindarra, hogy ők, a félbestiák biztonságban tudják magukat. Az ő állati alakja a sárkány. És a fiatalabbik, a hosszú, vörös hajú, jégkék szemű Deen (alias Edina), Darko húga. Rajta két totem osztozik: a vadmacska és a sas, így szárnyas macska alakja meglehetősen egyedi. És mivel a zoolook-oknál matriarchális a társadalom, ő részesült abban a kiváltságban, hogy a királynőjük lehessen. Itt, a Nixa által nyújtott menedéken viszont csak nyolcukra képes odafigyelni.

Alakja akkor vált igazán előnyére, mikor menedékjogot kért Shaylától- őfelségével így azonnal sikerült megtalálni a közös hangot. Azóta is letelepedésük minden napja békében telik.

hollónemesek

Sötétség az összes világot átszövi...talán ez is az oka, hogy ő a legkönnyebben elérhető az összes szellem, isten közül, mindenki számára. Változó, hogy egyes világokban hogy közelítik meg ezt a jelenséget: valahol üldözik, és mindent megtesznek, hogy távol tartsák őt lényüktől, megint máshol istenítik, kultuszokat építenek köré, valahol a tudomány részeként kezelik, mint a napenergiát, a sugárzást, vagy bármely más természetben megtalálható és használható energiaforrást, és van, ahol csak egyszerűen megtűrik. De szerencsére nem is ennyire sztereotipizáltak, így szinte mindegyikben vannak olyanok, akik különösen közel kerülnek hozzá. Őket emeli a Sötétség hollónemesekké.

Ők mind egyszerű, átlagos lakosok, külsőre semmivel sem különbek másoknál. Ám ha egy ilyen személy rászánja magát, hogy átlép a sötétségbe, felajánlva neki szolgálatait, megválva eddigi életétől, az istenség különös privilégiumokkal jutalmazza: a tőle kapott páncélzat obszidián fényben csillog, a sisak takarja a szemeket, hogy az ellenség ne fürkészhesse lelkét, fegyverként arany karmokat- olykor fekete, karmos hollószárnyakat-, és mind e hatalom mellett az ő eszenciáját, amit mágikus támadások képében használhat, és biztonságot.

A hollónemesek többnyire remeteként élnek- a nevüket a páncélzatukról és a tiszteletet parancsoló megjelenésükről kapták. Az egykori életüket többnyire azért hagyták a hátuk mögött, mert annyi csalódás, baleset, vagy sorscsapás érte őket... akadt azonban olyan hollónemes is, aki csak egyszerűen féltette szeretteit, és nem akarta, hogy esetleges rosszakarói ártsanak nekik- miután ő ilyen hatalommal teljesít szolgálatot. Habár nagy többségben magányosak, nem zárkóznak el teljesen a világ elől- bárki bármikor fordulhat hozzájuk segélykéréssel, vagy maga a Sötétség vezényli őket kiküldetésbe. Ezért sokat is ingáznak- tájak, országok, világok közt- nem is mind rendelkezik állandó lakhellyel.

Nixa ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hisz ő otthont biztosít az egyik ilyen hollónemesnek.

üldözve világokon át

Shakara Sera élete mégse volt olyan egyszerű. Nem minden világban volt csupán hős. Bizonyos helyeken már a megérkezése óta egy elátkozott bestiát láttak benne a helyiek, és vadászták. Máshol ellenségekre lelt, miután győzött, és békét alapított az előző uradalom romjai felett. Volt olyan is, hogy a földszellem lidércei ismét harci lázra keltek ellene, és a nyomába eredtek... és olyanok is, akik a hatalmát akarták megkaparintani- a tűzisten áldását, az anyjától örökölt hangmágiát, a családját átszövő sötét erőt, vagy egyszerűen a testébe rejtett smaragdszilánkot. Az egyik ilyen világba egyszer úgy történt, sikerült is elpusztítaniuk a helyieknek, de amit látni véltek, az csupán a Sötétség egy illúziója volt. Shakara akkor sikeresen megmenekült.

Ám egyszer, mikor másodszorra tért vissza Nixába, hogy regenerálódjon, az események csúnya fordulatot vettek. Teljes békével érkezett, minden különösebb céllal, csak a városban járt-kelt, regenerálódva annak erejéből. Alig néhány nap után viszont azon kapta magát, hogy a főváros lakossága- Shayla  hercegnővel az élen- nekitámadt. Próbált hárítani, és nem ártani mindazoknak, akik már egyszer segítették őt útján. Szerencsére ez az állapot alig két óráig tartott- és senki nem emlékezett rá, hogy mi történt. Mintha az egész város egyfajta kábulat alatt lett volna. Miután Shakara számon kérte rajtuk a támadást, mindenki értetlenül állt az esemény előtt.

A magyarázat még aznap este megérkezett... egyenesen Deghyomból, egy bestia-koponyás sisakos, kék köntösös, botos nekromágus képében. Ő manipulálta Nixa lakosait... de azzal nem számolt, hogy ennyi lélekhez sokkal több erőre van szüksége, így a manipuláció sem tartott sokáig.Alig ért el a 3 kapuhoz, a három őr máris fenyegetően bömbölt felé. Shakara elsőként figyelt fel a veszélyre, és máris támadásba lendült, átszelve a három kaput, célba véve a nekromágust. Azonban a varázsló számított rá. Egy jól irányzott csapással csúnyán telibe találta ellenfelét. Shakara azon nyomba elterült a földön... nyílt mellkassal, testéből patakzott a vér. Azonnal úgy maradt. A nekromágus őt kereste, méghozzá azért, hogy ellophassa a sötét erejét.

Meg is kezdte a hatalma elszipolyozását, mikor is Nixa és Deghyom támadásba lendült. A kék városnak ugyanis feltűnt, hogy Shakara támadásba lendülve eltűnt, és egyúttal Shayla riadóztatta Tom Focust is, a másik uralkodót. A két oldalról érkező sereg ellen a nekromágus tehetetlennek bizonyult- először is, ahogy késve kapott észbe Shakara hatalmának átvétele közben, másrészt, hogy ekkora tömeggel szembe tehetetlen volt. A két oldalról való támadás szétkapta, mint majom a zsebórát. Semmi nem maradt belőle. Nem volt arra sem ideje, hogy áldozata hatalmát teljes mértékben eltulajdonítsa.

Viszont Shakara még mindig ott feküdt mozdulatlan. A föld lassan itta vérét. Shayla megkérte egyik hollónemesét, hogy segítsen rajta. Amaz meghajolt őfelsége parancséra, majd sietett a Di világ urának segítségére. Mint hollónemes birtokolta a Sötétség esszenciáját... ő a Sötétség egy erős, hű, és odaadó alattvalója. Ahogy őt szolgálja, őt a Sötétség is védi őt. Csókjával átadta Shakarának az esszenciát, és- szó szerint- életet lehet testébe. A felhasított, nyílt seb összezáródott, és beforrt... a Di világ ura ismét magához térhetett. Viszont ahogy feltápászkodott, és meghálálta a segítséget, egyúttal azt is közölte, hogy soha többé nem hajlandó visszatérni Nixába, mert- ahogy imént is alakult- nem akarja rájuk vonzani a bajt. Azóta többé nem látták ott...