Nekromágus ébredezett. Úgy, ahogy volt a közeli fa tövében elaludt, miután eleget fenyegetőzött. Semmi időérzéke nem maradt, nem észlelte, hogy mennyi idő telhetett el. Viszont azt igen, hogy elég... Sokkal erőteljesebbnek érezte magát, feje és szeme egészen kitisztult, a fájdalom a kínzóból egészen tompára zsugorodott.
Felkászálódott. A patak még mindig ott csobogott a közelbe. Odakúszott a partjára, átmosva a sebeket, az arcát a szarvaskoponya-sisak alatt, majd serleget formázva kezeiből ivott a vízből többször is.
A negyedik vagy ötödik merítés után lett figyelmes valamire, ami a túlparton lebegett... egy kicsi, kék ruhás, hatalmas zöld szemű, fekete bozontos lény. Megdörzsölte szemeit. Nem, nem hallucinált, jól látta a jelenést. Hátradőlt:
-Egy tündér?- morogta felé közömbösen- Amióta az eszemet tudom, senki sem látott tündéreket Deghyom földjén. A jövevény válaszolt:
-Nem is voltak itt tündérek, amíg határsivatag volt. Csak azután érkeztek, miután a határsivatagból ez a határerdő lett.
-Vagy úgy... - a varázsló nem tűnt túl meggyőzöttnek.
A tündér még mindig ott lebegett vele szembe, pedig a beszélgetés megszakadt. Ez némi gyanút keltett benne. Előrébb dőlt ültő helyében:
-Mit nézel? Talán hozzám jöttél? A jövevény bólintott:
-Ami azt illeti, igen. Zitana megkért, hogy beszéljek a fejeddel, elmesélte, hogy régről ismeritek egymást. Mellesleg, erős a gyanúm, hogy összekeversz engem valakivel. A Nekromágus felvonta a szemöldökét:
-Hogyan? Ghí ekkor látta, hogy így nem megy semmire. Angyali alakot öltött, ám a megszokott ezüst páncélja helyett világos vászonruhát viselt.
A varázsló szemei elkerekedtek. Nem sok hiányzott, hogy megugorjon, és átkot mondjon rá. De így, hogy már kitisztult fejjel vehette szemügyre, megpillantotta a különbségeket: rövidebb haj, természet-aura, valamivel lágyabb vonások. Ez bizony nem Shakara. Hümmögött:
-Valóban hasonlítasz valakire...- végigmérte, majd ismét szemkontaktus létesített vele- ki vagy, és miféle? A jövevény válaszolt:
-Ghí vagyok, Sanbosco szigetéről, tündér-angyal keverék. A mágus azt hitte rosszul hall. A sisakra alá nyúlt, megpiszkáva fülét, majd visszakérdezett:
-Sanbosco? Azt hittem, hogy az csak a legendában létezik. A félvér megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-A sokat keresett varázsnövényes sziget igenis valódi, garantálom. Nekromágus ismét végigmérte őt, majd végigmutatott rajta:
-És te? Hogy a fenébe lehet valaki félig tündér, félig angyal? Ghí kissé elkomorult:
-A földistennő akaratából.
A varázsló elkomorodott. Leengedte karját, azzal is támasztotta magát:
-Akkor te csak egy eszköz vagy- jelentette ki tárgyilagosan, majd folytatta- jól ismerem az isteni követeket, jelenéseket, rengeteg tanulmányt olvastam róluk. Nem én lennék Deghyom egyik leghatalmasabb mágusa, ha nem tudnám mindezt. A magatokfajtát megteremtik az istenek, leküldik a halandókhoz, megbízzák valami hatalmas feladattal, és miután bevégezték, megszüntetik. Elhallgatott, ismét méregetve a félvért:
-Te még itt vagy. Nem végezted be talán a feladatod? Ghí megejtett egy halvány mosolyt:
-Dehogynem. Az én feladatom volt kibékíteni Sanbosco tündéreit, és angyalait. Nekromágus értetlenül gesztikulált:
-Akkor mégis... miért vagy még mindig itt? A jövevény nyugodt hangon válaszolt:
-Azért, mert Zitana értelmet adott a további létemnek. A célom, az eredeti feladatom megszűnt, és egy új van helyette.
Mindketten elnémultak. Most a félvért mérte végig a mágust:
-Talán ő is ezt akarja sugallni neked, hogy lépj túl. Akárki is az a Shakara, már nincs értelme vadásznod rá. A Nekormegáus a kezére nézett... azt amit mágiával növesztett vissza... azzal az erővel, amit Shakarától lopott. Jó szolgálatot tett neki, és ebből a hatalomból még mindig maradt neki. Enyhe túlzással, de olyan erős, mint egy félisten. Ő már készen van.
Shakara viszont még él...
Felpillantott Ghíre:
-Meggondolom még. Pillanatnyilag akkora erő van a hatalmamban, amivel városokat tudnék eltörölni a föld színéről, ha úgy akarom. Felállt, karjait a palástja alá rejtve:
-Vigyázz arra a szédült tyúkra. Sajnos túl sokszor avatkozik bele mások dolgába, és egyszer pórul jár. A félvér válasz nélkül hagyta. Csak bólintott, és nézte, ahogy a varázsló eltűnik a sűrűben...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sötétség vad világ sera shingo shakara echo necromágus hollónemes esszencia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sötétség vad világ sera shingo shakara echo necromágus hollónemes esszencia. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 3., hétfő
2013. június 6., csütörtök
Shingo örök
Shingo Sera a kis béke szigeten meditált, a szobor alatt. Olyan idilli volt a csend, hogy szinte a hébe-hóba lehulló leveleket is lehetett hallani, a levegő minden rezdülését érezni. Azonban ő mást is érzett... ez volt az oka annak, hogy egy bizonyos ponton félbehagyta a meditációt, és felnyitotta szemeit. Echo ott ült vele szembe, kissé aggódó tekintettel. Shingo szelíden elmosolyodott:
-Szia édesem... Az istennő sóhajtott:
-Itt az idő- felállt, majd hozzátette- most úgy érhet véget, ahogy szeretted volna: csata hevében, egy szerettedet védve, hősiesen, amire a néped emlékezni fog. Az öreg Sera elmosolyodott, majd maga is felállt. Reménytelien nézett vissza feleségére, bár hangjában megjelent a bizonytalanság:
-Mennyire fog fájni? Echo válaszolt:
-Az csupán attól függ, hogy hova kapsz találatot, és milyen mélyre. De úgy tudom, hogy a harci láz tompítja a fájdalmat. Olybá tűnt, Shingo visszanyeri lélekjelenlétét:
-Ez esetben- mosolyodott el- megyek a páncélomért és a pallosomért...
A palotában csendesen folytak az események. Yuz talpig fehér ruhában, oldalán nagybátyjával rendezett néhány szerződést.
-Ragaszkodnod kell a kritériumokhoz- magyarázta Cez- ez nemcsak elvi, hanem presztízs kérdés is. Tartani kell a szabályokat, és a feléd tanúsított tiszteletet. Az ifjú uralkodó elhúzta a száját:
-Mégiscsakegy kicsit szigorúnak tartom- olvasta át a szerződést. Aztán némi kombinálás után sóhajtott:
-Ám legyen- írta alá- magam se tudnám ennél jobban enyhíteni. Már vette is maga elé a következő iratot, egy szállítmány levelet. Elég volt csak felszínesen végigfutnia, máris szemet szúrt neki:
-Mi ez a sok fém? Cez Proboujours tovább magyarázott:
-Yuan-tik. Nekik rengeteg ércbányájuk van, a fegyverkészítés állami monopólium. Midőn létrejött velük a kereskedelmi kapcsolat, egyezségbe adták, hogy ők 90%-ban fémmel kívánnak kereskedni. Yuz bólintott:
-Így már érthető...
Ekkor hatalmas robajjal vágódott be a kapu. Assazy máris ugrott, felaljzott nyíllal:
-Hasra!- és már lőtt is. Egy fekete lidércet azonnal a falra szegezett. Azonban a többi pár száz tódult befelé a terembe. Az őrség is felkapta erre már a fejét, és azonnal elkezdte feltartóztatni őket. Assazy újabb nyilakat ajzott fel, és lőtte őket:
-Mire vártok még?- kiáltott oda tervérének- takarodjatok ki innen! Cez erre megragadta unokaöccse karját, aki válaszul kitépte magát a szorításából:
-Azt már nem! Cez rárivallt:
-Mégis mit csinálsz? Te vagy az uralkodó, biztonságba kell, hogy vigyelek! Yuz visszanézett rá:
-Pontosan, én vagyok az uralkodó. Vagyis én állok a balhé élére!
Széttárta szárnyait, majd fénymágiával csapott a tömegbe. A sok csúfság halálsikollyal pusztult oda. Az ifjú Serát ettől kirázta a hideg. Assazy felé fordult:
-Nem azt mondtam, hogy menj? Unokaöccse makacsul válaszolt:
-Te ne utasítsd! Nem leszek gyáva nyúl! Ekkor látta, hogy a lidércek egy része kitört a testőrök szorításából, és épp felé tart. Támadóállást vett fel, mancsai felszikráztak, izzottak, majd közéjuk csapott:
-Megavolt gömbvillám! Az elektromos támadás elég szépen kisütötte őket, de nem bizonyult elégnek. Az egyik megragadta a bokáját. Megriadt egy pillanatra ugyan, de nem esett kétségbe. Másik lábával szétrúgta a fejét.
Ekkor a kapu felől egy sötétkék sugár cikázott be, eltalálva őt, mélyen belevágva vállába. A lendülettől elterült a padlón, vércsíkot húzva maga után.
-Yuz!- kiáltott Assazy aggodalmasan. Azonban figyelmetlenségét kihasználva pár lidérc elkapta. Az örökös riadtan nézett körbe, hogy mégis mi történhetett. Az őrséget épp kezdték szétverni a lidércek, ahogy a kapu felől meglátott közelíteni egy egészen emberszerű alakot. Hosszú, vörös haja copfba fogva, sötét szemei mohón fürkészték a helyszínt, arca sima, bal oldalán egy hatalmas sebhellyel, mintha farkasharapás érte volna:
-Hol van Shakara Sera? Elpuszítotom! Yuz lassan tápászkodott fel, hogy válaszolhasson, azonban megelőzték.
-A fiamat keresed? Itt ugyan nem találod. Shingo Sera megjelent: fekete páncéljában, kezében a másfélkezes lappossal. Az idegen felé fordult, és rámordult - teljesen olyan hanggal, akár egy vadállat:
-Takarodj az utamból, vén fószer! Én Shakarát akarom! Az öreg Sera hunyorított szemeivel:
-Mégis ki akarja őt? Az idegen támadóállást vett fel:
-Spia, Trakertan uralkodója! Jöttem, hogy bosszút álljak rajta! Shingo támadóállásba állt:
-Itt ugyan nem lesz semmiféle bosszú! Ekkor a lidércek támadásba lendültek. Yuz, cez és Assazy igencsak meglepődtek, hogy az öregben mennyi fürgeség és lendület van: csak úgy kaszálta le a lidércek fejeit. Azonban az unoka észbe is kapott a csata közepette:
-Segítenünk kell neki! Ő maga tűztámadást vetett be, azzal kezdte ritkítani a sereget. Assazy ismét elővette a nyilait, most hármasával lőtte ki őket. Cez pedig megropogtatta ujjait, majd puszta kézzel kezdte szétpüfölni a társaságot.
Shingo örömmel látta, hogy kis családja boldogul. Aztán meglátta, hogy Spia is közeledik felé. Kitépte másfélkezes pallosát az egyik lidércből, és várt, hogy lecsaphasson. Yuz azonban gyorsabb volt: oldalról nekiment az idegennek, és mindketten elvágódtek a földön. Ezután sötét tüskéket idézett ökleire, és azzal kezdte őt püfölni:
-Hogy kerülsz ide, te rohadék? És mégis mit akarsz, mi közöd az apámhoz? A kiömlő vértől fehér ruhája egyre foltosabbá vált. Spia pedig lelökte magáról a bestiát. Yuz ezúttal a talpára esett, és visszavette a támadóállást.
Ellenfele - bár elég látványosan vérezve - felállt. Zihált egy kicsit, köpött egyet, majd mordult:
-Pimasz kölyök! Majd én móresre tanítalak! Azzal vörös farkas alakját vette felé, és veszett morgással megiramodott felé. Épp elérte volna az örököst, azonban Shingo az utolsó pillanatban elé állt. A bestia pont egy páncél által fedetlen részt talált el: elharapta az öreg torkát. Neki csak annyi ideje maradt még, hogy kétkezes pallosát a vörös farkas oldalába vágja. A fenevad felvonyított, majd megugrott. Olyan mélyen benne állta fegyver, hogy húzta magával. Shingo összeesett előtte, viszont Yuz, Cez és Assazy még álltak az egyre fogyatkozó lidércsereg közepét. Spia felmérte a helyzetet... ezt a támadást bizony elszámolta. Morgott, majd visszavonulót intett... ő és serege eltűntek.
A márványpadlót és a falakat vérfoltok tarkították. A testvérpár csak akkor eszmélt rá, mi történt, mire eltűnt a tömeg. Yuz térdre rogyott nagyapja mellé. Lehajolt hozzá, megfogta a kezét. Már hasztalan volt... Shingo azonnali mély és halálos sebet szerzett. A nyaki ütőér mélyen roncsolódott, elvérzett. De még így is olyan méltóságteljes volt... az egész lényéhez képest a sérülése egy karcolásnak tűnt. Yuz kissé megszorította a kezét, hangja megremegett:
-Nagyapa... Semmi válasz. A kép elfolyt, elhomályosodott, Yuz torka égett. Lassan ráhajtotta Shingo mellkasára a fejét... és halkan, de hosszasan sírt. Nincs már mellette, akinek ezt a döntést köszönhette, aki annyi bölcsességgel megajándékozta... hanem meghalt, méghozzá úgy, hogy feláldozta magát... mert őt védte. Nem tudta megfelelően szavakba önteni, azt viszont bizonyosan tudta, hogy nagyon fájdalmasan érinti, hogy Shingo a szeme láttára halt meg. Cez és Assazy, bár valamivel távolabb, szintén letérdeltek és mélyen fejet hajtottak. Tehetetlennek érezték magukat ebben a helyzetben... talán kicsit bűnösnek is, mert úgy érezték, hogy nem védelmezték rokonaikat kellően...
Az éj leszálltával azonban, egy másik síkon azonban folytak az események tovább. Echo nézett alá szomorúan, a gyászolókra:
-A szívem megszakad, hogy így kell látnom őket- sóhajtott, majd megtörölte arcát- ez tényleg ennyire nehéz? Mindig ezt látom ilyenkor... és megpróbáltam átérezni, de azt hiszem, nem sikerül. Egy fiatalos, ereje teljében lévő férfihang válaszolt:
-Nem szükséges. Hisz nem vesztettél semmit és senkit. Én örökké itt vagyok melletted. Az istennő feláll, majd szembe fordult Shingóval. Halott férje fiatalabb alakjában mutatkozott. Megejtett felé egy mosolyt:
-Tudom- majd megjelent kezei között egy maszk, aminek egyik oldala arany volt, másik oldala fekete, homlokán egy holdjellel- és a többi családtagod? Shingo lenézett, majd vissza feleségére:
-Sajnálom őket- majd megejtett egy igen halovány mosolyt- De igazad volt. Valóban úgy haltam meg, ahogy szerettem volna: hogy megmentettem a saját unokám életét. Echo visszamosolygott:
-Akkor hát, légy üdvözölve- fejére helyezte a maszkot- Holdpatrónus, Shingo Sera. Shingo válaszul szelíden visszamosolygott rá, majd csókkal pecsételték meg egymás ajkait.
-Szia édesem... Az istennő sóhajtott:
-Itt az idő- felállt, majd hozzátette- most úgy érhet véget, ahogy szeretted volna: csata hevében, egy szerettedet védve, hősiesen, amire a néped emlékezni fog. Az öreg Sera elmosolyodott, majd maga is felállt. Reménytelien nézett vissza feleségére, bár hangjában megjelent a bizonytalanság:
-Mennyire fog fájni? Echo válaszolt:
-Az csupán attól függ, hogy hova kapsz találatot, és milyen mélyre. De úgy tudom, hogy a harci láz tompítja a fájdalmat. Olybá tűnt, Shingo visszanyeri lélekjelenlétét:
-Ez esetben- mosolyodott el- megyek a páncélomért és a pallosomért...
A palotában csendesen folytak az események. Yuz talpig fehér ruhában, oldalán nagybátyjával rendezett néhány szerződést.
-Ragaszkodnod kell a kritériumokhoz- magyarázta Cez- ez nemcsak elvi, hanem presztízs kérdés is. Tartani kell a szabályokat, és a feléd tanúsított tiszteletet. Az ifjú uralkodó elhúzta a száját:
-Mégiscsakegy kicsit szigorúnak tartom- olvasta át a szerződést. Aztán némi kombinálás után sóhajtott:
-Ám legyen- írta alá- magam se tudnám ennél jobban enyhíteni. Már vette is maga elé a következő iratot, egy szállítmány levelet. Elég volt csak felszínesen végigfutnia, máris szemet szúrt neki:
-Mi ez a sok fém? Cez Proboujours tovább magyarázott:
-Yuan-tik. Nekik rengeteg ércbányájuk van, a fegyverkészítés állami monopólium. Midőn létrejött velük a kereskedelmi kapcsolat, egyezségbe adták, hogy ők 90%-ban fémmel kívánnak kereskedni. Yuz bólintott:
-Így már érthető...
Ekkor hatalmas robajjal vágódott be a kapu. Assazy máris ugrott, felaljzott nyíllal:
-Hasra!- és már lőtt is. Egy fekete lidércet azonnal a falra szegezett. Azonban a többi pár száz tódult befelé a terembe. Az őrség is felkapta erre már a fejét, és azonnal elkezdte feltartóztatni őket. Assazy újabb nyilakat ajzott fel, és lőtte őket:
-Mire vártok még?- kiáltott oda tervérének- takarodjatok ki innen! Cez erre megragadta unokaöccse karját, aki válaszul kitépte magát a szorításából:
-Azt már nem! Cez rárivallt:
-Mégis mit csinálsz? Te vagy az uralkodó, biztonságba kell, hogy vigyelek! Yuz visszanézett rá:
-Pontosan, én vagyok az uralkodó. Vagyis én állok a balhé élére!
Széttárta szárnyait, majd fénymágiával csapott a tömegbe. A sok csúfság halálsikollyal pusztult oda. Az ifjú Serát ettől kirázta a hideg. Assazy felé fordult:
-Nem azt mondtam, hogy menj? Unokaöccse makacsul válaszolt:
-Te ne utasítsd! Nem leszek gyáva nyúl! Ekkor látta, hogy a lidércek egy része kitört a testőrök szorításából, és épp felé tart. Támadóállást vett fel, mancsai felszikráztak, izzottak, majd közéjuk csapott:
-Megavolt gömbvillám! Az elektromos támadás elég szépen kisütötte őket, de nem bizonyult elégnek. Az egyik megragadta a bokáját. Megriadt egy pillanatra ugyan, de nem esett kétségbe. Másik lábával szétrúgta a fejét.
Ekkor a kapu felől egy sötétkék sugár cikázott be, eltalálva őt, mélyen belevágva vállába. A lendülettől elterült a padlón, vércsíkot húzva maga után.
-Yuz!- kiáltott Assazy aggodalmasan. Azonban figyelmetlenségét kihasználva pár lidérc elkapta. Az örökös riadtan nézett körbe, hogy mégis mi történhetett. Az őrséget épp kezdték szétverni a lidércek, ahogy a kapu felől meglátott közelíteni egy egészen emberszerű alakot. Hosszú, vörös haja copfba fogva, sötét szemei mohón fürkészték a helyszínt, arca sima, bal oldalán egy hatalmas sebhellyel, mintha farkasharapás érte volna:
-Hol van Shakara Sera? Elpuszítotom! Yuz lassan tápászkodott fel, hogy válaszolhasson, azonban megelőzték.
-A fiamat keresed? Itt ugyan nem találod. Shingo Sera megjelent: fekete páncéljában, kezében a másfélkezes lappossal. Az idegen felé fordult, és rámordult - teljesen olyan hanggal, akár egy vadállat:
-Takarodj az utamból, vén fószer! Én Shakarát akarom! Az öreg Sera hunyorított szemeivel:
-Mégis ki akarja őt? Az idegen támadóállást vett fel:
-Spia, Trakertan uralkodója! Jöttem, hogy bosszút álljak rajta! Shingo támadóállásba állt:
-Itt ugyan nem lesz semmiféle bosszú! Ekkor a lidércek támadásba lendültek. Yuz, cez és Assazy igencsak meglepődtek, hogy az öregben mennyi fürgeség és lendület van: csak úgy kaszálta le a lidércek fejeit. Azonban az unoka észbe is kapott a csata közepette:
-Segítenünk kell neki! Ő maga tűztámadást vetett be, azzal kezdte ritkítani a sereget. Assazy ismét elővette a nyilait, most hármasával lőtte ki őket. Cez pedig megropogtatta ujjait, majd puszta kézzel kezdte szétpüfölni a társaságot.
Shingo örömmel látta, hogy kis családja boldogul. Aztán meglátta, hogy Spia is közeledik felé. Kitépte másfélkezes pallosát az egyik lidércből, és várt, hogy lecsaphasson. Yuz azonban gyorsabb volt: oldalról nekiment az idegennek, és mindketten elvágódtek a földön. Ezután sötét tüskéket idézett ökleire, és azzal kezdte őt püfölni:
-Hogy kerülsz ide, te rohadék? És mégis mit akarsz, mi közöd az apámhoz? A kiömlő vértől fehér ruhája egyre foltosabbá vált. Spia pedig lelökte magáról a bestiát. Yuz ezúttal a talpára esett, és visszavette a támadóállást.
Ellenfele - bár elég látványosan vérezve - felállt. Zihált egy kicsit, köpött egyet, majd mordult:
-Pimasz kölyök! Majd én móresre tanítalak! Azzal vörös farkas alakját vette felé, és veszett morgással megiramodott felé. Épp elérte volna az örököst, azonban Shingo az utolsó pillanatban elé állt. A bestia pont egy páncél által fedetlen részt talált el: elharapta az öreg torkát. Neki csak annyi ideje maradt még, hogy kétkezes pallosát a vörös farkas oldalába vágja. A fenevad felvonyított, majd megugrott. Olyan mélyen benne állta fegyver, hogy húzta magával. Shingo összeesett előtte, viszont Yuz, Cez és Assazy még álltak az egyre fogyatkozó lidércsereg közepét. Spia felmérte a helyzetet... ezt a támadást bizony elszámolta. Morgott, majd visszavonulót intett... ő és serege eltűntek.
A márványpadlót és a falakat vérfoltok tarkították. A testvérpár csak akkor eszmélt rá, mi történt, mire eltűnt a tömeg. Yuz térdre rogyott nagyapja mellé. Lehajolt hozzá, megfogta a kezét. Már hasztalan volt... Shingo azonnali mély és halálos sebet szerzett. A nyaki ütőér mélyen roncsolódott, elvérzett. De még így is olyan méltóságteljes volt... az egész lényéhez képest a sérülése egy karcolásnak tűnt. Yuz kissé megszorította a kezét, hangja megremegett:
-Nagyapa... Semmi válasz. A kép elfolyt, elhomályosodott, Yuz torka égett. Lassan ráhajtotta Shingo mellkasára a fejét... és halkan, de hosszasan sírt. Nincs már mellette, akinek ezt a döntést köszönhette, aki annyi bölcsességgel megajándékozta... hanem meghalt, méghozzá úgy, hogy feláldozta magát... mert őt védte. Nem tudta megfelelően szavakba önteni, azt viszont bizonyosan tudta, hogy nagyon fájdalmasan érinti, hogy Shingo a szeme láttára halt meg. Cez és Assazy, bár valamivel távolabb, szintén letérdeltek és mélyen fejet hajtottak. Tehetetlennek érezték magukat ebben a helyzetben... talán kicsit bűnösnek is, mert úgy érezték, hogy nem védelmezték rokonaikat kellően...
Az éj leszálltával azonban, egy másik síkon azonban folytak az események tovább. Echo nézett alá szomorúan, a gyászolókra:
-A szívem megszakad, hogy így kell látnom őket- sóhajtott, majd megtörölte arcát- ez tényleg ennyire nehéz? Mindig ezt látom ilyenkor... és megpróbáltam átérezni, de azt hiszem, nem sikerül. Egy fiatalos, ereje teljében lévő férfihang válaszolt:
-Nem szükséges. Hisz nem vesztettél semmit és senkit. Én örökké itt vagyok melletted. Az istennő feláll, majd szembe fordult Shingóval. Halott férje fiatalabb alakjában mutatkozott. Megejtett felé egy mosolyt:
-Tudom- majd megjelent kezei között egy maszk, aminek egyik oldala arany volt, másik oldala fekete, homlokán egy holdjellel- és a többi családtagod? Shingo lenézett, majd vissza feleségére:
-Sajnálom őket- majd megejtett egy igen halovány mosolyt- De igazad volt. Valóban úgy haltam meg, ahogy szerettem volna: hogy megmentettem a saját unokám életét. Echo visszamosolygott:
-Akkor hát, légy üdvözölve- fejére helyezte a maszkot- Holdpatrónus, Shingo Sera. Shingo válaszul szelíden visszamosolygott rá, majd csókkal pecsételték meg egymás ajkait.
2012. október 23., kedd
unleashed Darkness
Míg az istenségek a szélisten nyomába indultak, addig a hollónemesek Yuz társaságában járőrözgettek. Hua-Bei végigmérte az aranyszárnyas keleti sárkány alakjába lévő fiút:
-Nem szükséges velünk tartanod. Ez a szolgálat elsősorban a mi felelősségünk. A bestia bólintott, majd a gyíkra nézett:
-Tudom. De úgy érzem, hogy a segítségetekre lehetek. Elvégre Sötétség nemcsak titeket szólít szolgálatra, ha gond van, de a saját családtagjait is. Gorh'g hozzátette:
-Urunk előrelátó. Mivel elsősorban nem közvetlenül, hanem közvetetten segít másoknak, így kiépítette a kapcsolatait. A helyében magam sem csinálnám jobban...
Alig, hogy végigmondta az egyik közeli erdőből hatalmas moraj hallatszott... mintha több száz fa dőlt volna ki egyszerre. Mind odakapták a fejüket. Valóban, a sűrűből menekültek a madarak, és sötét füst szállt fel... majd újabb hátborzongató robaj. Nina intett:
-Nézzük meg, mi van ott. Ez valami hatalmas lehet...
Nem igen tudtak mélyre merészkedni, ugyanis az a valami úgy siklott eléjük, vörösen izzó szemekkel, hegyes fogakkal, majd egész egyszerűen szétrobbantotta körülöttük a fákat. A törmelék úgy hullott alá a magasból. A négyes fogat hátraarcot vett, egészen a nyílt terepig, maguk után csalogatva a lényt. Amint a fenevad is kiért, és felágaskodott, a maga árnyékszerű, fekete lényével, vörös szemeivel, őrjöngő vad természetével, fel találták ismerni őt.
-De hisz ez Sötétség...- vágta ki Yuz döbbenten. A hollónemesek mind felé kapták a fejüket.
-Az nem lehet!- fakadt ki Hua-Bei- hisz a mi urunk nem egy ilyen vérengző fenevad! Nina megborzongott, ahogy végigmérte az őket vadul vizslató lényt:
-Pedig Yuznak igaza van... ez itt valóban Sötétség. De valamiért nem önmaga... nem tudom, mi történhetett vele.
A fekete szörnyeteg ekkor vérfagyasztó ordítás közepette nekitámadt. A négyes úgy ugrott el előle, mind ahányan voltak, annyi irányba. Az ork utána nézett:
-Akárhog yis, de meg kell állítanunk. Még minket sem ismer fel- a társaira nézett- mi lesz, ha valamelyik város közelébe jut? A smaragdszemű sárkány bólintott:
-Igazad van. Bár csak halandók vagyunk egy isten ellen, de muszáj megfékeznünk. Ő nem is gatyázott ezután, hanem Sötétségre vetette magát, és a vállába harapott. A fekete fenevad felordított kínjába, majd vergődött, végül oldalára vetve magát a földre passzírozva Yuzt.
De a hollónemesek sem tétlenkedtek. Hua-Bei és Gorh'g a saját kettős támadásukat használták, Nina pedig a fegyverzetéhez járó fémkarmokat. Azonban akármennyi erőt is vittek bele, egyszerűen hatástalanok voltak... mintha Sötétség egész egyszerűen elnyelte volna az ellene felhasznált erőt. A gyíkharcos döbbenten állt a jelenség előtt:
-Meg se karcolta? Ez hogy lehet? Közben Yuz nem várta meg míg valaki válaszol, hanem ismét a fenevadba harapott, és próbálta körbetekerni kígyószerű testével. Sötétség őrjöngött, próbálva leszedni magáról a sárkányt. Nina ezt látva előrerohant:
-Én ezt nem fogom annyiban hagyni. Lendületből belerúgott az egyik vörösen izzó szembe. A szörnyeteg ismét felüvöltött, és próbált a lány után kapni.
-Abból te nem eszel!- kiáltotta harciasan az eddig visszahúzódott Nina, majd az arab napjeles tenyerét a bestia felé fordította, fény támadást használva.
A sugár fejbe találta Sötétséget, egy pillanatra meg is ingott. Nyomában vértócsa loccsant a földre. Ekkor Hua-Bei megvilágosodott. Társa felé kapta a fejét:
-Hát ezért volt hatástalan a támadásunk! Nekünk Sötétség adta az erőt, így nem tudjuk ellene használni! Az ork a száját húzta:
-Viszont más képességünk nincs, csak amit tőle kaptunk. A gyík ekkor női társuk felé fordította a fejét, és elgondolkozott:
-Mondd csak Gorh'g... szerinted a sötétséget át lehet alakítani fénnyé?
Yuz ismét elterült a földön, miután a fenevad lendületből fejbevágta. Ezt követően Ninát célozta meg. A lány nem ijedt meg, sőt, még határozottabban felvette a támadóállást. Ekkor jelent meg mögötte a másik két hollónemes.
-Nina!- Hua-Bei azonnal belekezdett az ecsetelésbe- átcsatornázzuk neked az erőnket. Képes leszel fénytámadásként használni? A szőkeség meglepetten nézett rájuk, majd vissza a felé közelítő, hegyes fogú szörnyetegre:
-Még sosem csináltam ilyet. De egy próbált megér. Adjatok bele mindent, fiúk.
A duó megfogta a lány vállait, és csatornázták át a hatalmukat. Nina összeszedte magát, és az egyik Napmecsetben tanult mantrát kezdte el mormoni. Kezei fényesen felizzottak, majd a tenyerében lévő tetoválást Sötétség felé fordította:
-A fény mindennap újjászületik, ahogy a Nap is mindig felkel és lenyugszik. Fénye adjon életet, utat az éjszakából!
Társai erejét egybevetve és átkonvertálva fénnyé, a tűzerő jelentősen megnőtt. Sötétség hatalmas és erőszakos csapást szenvedett el, a vér végigfolyt szemeiből, a testéből. Még tántorgott egy ideig... és bár szemei tisztulni kezdtek, még mindig nem nyerte vissza önmagát. Hua-Bei elmosolyodott:
-Ez szép volt, Nina! Még egy ilyen csapás, és...
Végigmondani már nem tudta, ugyanis Sötétség gyorsabb volt. Egész egyszerűen kettéharapta őt. A gyíkharcos két darabban zuhant le a földre. A lány egész egyszerűen sokkot kapott, ahogy ez a közvetlen közelében történt... Gorh'g úgy szintén. Annyi lélekjelenléte maradt csak, hogy elhúzza Ninát a fogak közvetlen közeléből.
Yuz azonban ismét támadásba lendült. Látta, hogy a hollónemesek milyen taktikát alkalmaztak. Ismét a fenevad hátára vetette magát, aranyszárnyai, - sörénye, és smaragdszemei felizzottak, és a fényt úgy fecskendezte a szörnyeteg testébe a fogain keresztül, ahogy belé mart. Sötétség ezt követően összeesett... szemei és feje kitisztult, a vér mindent elborított...
Remegett, hisz Semifar eddig sokkal finomabban tisztította őt meg, mint a négyesfogat. Lassan körbenézett, próbálta felmérni, hogy mi történt. Az első, amit megpillantott, az emberi alakot visszavevő leszármazottja, ahogy Nina és Gorh'g mellé csatlakozik. Mind háttal álltak neki... és valamit néztek a földön. Apránként összeszedte magát, és odaevickélt hozzájuk:
-Mi történt?- kérdezte rekedten.
Aztán meglátta a két darabban fekvő Hua-Beit... Zöld szemei elkerekedtek. Az ork halkan morgott, elfordítva a fejét:
-Tudom, hogy nem a te hibád volt, uram... de... nem lesz még egy olyan társam, mint őt... Sötétség elképedt. Gorh'g félmondatával belé csapott a felismerés. Végignézett a másik kettőn, ők ugyanolyan döbbent, feszült csendben álltak. Aztán vissza a holttestre. Letérdelt mellé, majd a sisakra tette kezét:
-A saját katonámat... - sóhajtott- remélem ő is, és ti is meg tudtok bocsátani. A páncél sűrű, fekete köddé alakult, ami aztán elborította a testet... végül, ahogy eloszlott, úgy Hua-Bei is eltűnt. Az istenség az ork felé fordult:
-Jó helyen van már, efelől biztosíthatlak. Gorh'g némán bólintott.
Sötétség végignézett rajtuk:
-Áruljátok el nekem... hol van Semifar? Yuz némi értetlenséggel tekintetében nézett rá vissza:
-Mi köze ennek Semifarhoz? Az istenség válaszolt:
-Fiam, látom, hogy ütődött vagy, mint mindig. Semifar, mint fényisten birtokolja a tisztító fényt. Ő az, aki ezzel a képességgel szabadít meg minden rossztól, aminek még minden más mellett teret adok. Nina felemelte a fejét:
-Szóval... ha nem tisztít meg akkor vérengző bestiává válsz? Sötétség bólintott:
-Ezt jól látod, gyermekem. Ti vagytok mind az istenek és mind a halandók között az elsők akik így láttatok. Ugyanis Semifar mindig időben jön, és megtisztít. Yuznak ekkor esett le. Tekintete elkomorult, és a többiek felé fordult:
-A szélisten... biztos vagyok benne, hogy az ő keze van a dologban...
-Nem szükséges velünk tartanod. Ez a szolgálat elsősorban a mi felelősségünk. A bestia bólintott, majd a gyíkra nézett:
-Tudom. De úgy érzem, hogy a segítségetekre lehetek. Elvégre Sötétség nemcsak titeket szólít szolgálatra, ha gond van, de a saját családtagjait is. Gorh'g hozzátette:
-Urunk előrelátó. Mivel elsősorban nem közvetlenül, hanem közvetetten segít másoknak, így kiépítette a kapcsolatait. A helyében magam sem csinálnám jobban...
Alig, hogy végigmondta az egyik közeli erdőből hatalmas moraj hallatszott... mintha több száz fa dőlt volna ki egyszerre. Mind odakapták a fejüket. Valóban, a sűrűből menekültek a madarak, és sötét füst szállt fel... majd újabb hátborzongató robaj. Nina intett:
-Nézzük meg, mi van ott. Ez valami hatalmas lehet...
Nem igen tudtak mélyre merészkedni, ugyanis az a valami úgy siklott eléjük, vörösen izzó szemekkel, hegyes fogakkal, majd egész egyszerűen szétrobbantotta körülöttük a fákat. A törmelék úgy hullott alá a magasból. A négyes fogat hátraarcot vett, egészen a nyílt terepig, maguk után csalogatva a lényt. Amint a fenevad is kiért, és felágaskodott, a maga árnyékszerű, fekete lényével, vörös szemeivel, őrjöngő vad természetével, fel találták ismerni őt.
-De hisz ez Sötétség...- vágta ki Yuz döbbenten. A hollónemesek mind felé kapták a fejüket.
-Az nem lehet!- fakadt ki Hua-Bei- hisz a mi urunk nem egy ilyen vérengző fenevad! Nina megborzongott, ahogy végigmérte az őket vadul vizslató lényt:
-Pedig Yuznak igaza van... ez itt valóban Sötétség. De valamiért nem önmaga... nem tudom, mi történhetett vele.
A fekete szörnyeteg ekkor vérfagyasztó ordítás közepette nekitámadt. A négyes úgy ugrott el előle, mind ahányan voltak, annyi irányba. Az ork utána nézett:
-Akárhog yis, de meg kell állítanunk. Még minket sem ismer fel- a társaira nézett- mi lesz, ha valamelyik város közelébe jut? A smaragdszemű sárkány bólintott:
-Igazad van. Bár csak halandók vagyunk egy isten ellen, de muszáj megfékeznünk. Ő nem is gatyázott ezután, hanem Sötétségre vetette magát, és a vállába harapott. A fekete fenevad felordított kínjába, majd vergődött, végül oldalára vetve magát a földre passzírozva Yuzt.
De a hollónemesek sem tétlenkedtek. Hua-Bei és Gorh'g a saját kettős támadásukat használták, Nina pedig a fegyverzetéhez járó fémkarmokat. Azonban akármennyi erőt is vittek bele, egyszerűen hatástalanok voltak... mintha Sötétség egész egyszerűen elnyelte volna az ellene felhasznált erőt. A gyíkharcos döbbenten állt a jelenség előtt:
-Meg se karcolta? Ez hogy lehet? Közben Yuz nem várta meg míg valaki válaszol, hanem ismét a fenevadba harapott, és próbálta körbetekerni kígyószerű testével. Sötétség őrjöngött, próbálva leszedni magáról a sárkányt. Nina ezt látva előrerohant:
-Én ezt nem fogom annyiban hagyni. Lendületből belerúgott az egyik vörösen izzó szembe. A szörnyeteg ismét felüvöltött, és próbált a lány után kapni.
-Abból te nem eszel!- kiáltotta harciasan az eddig visszahúzódott Nina, majd az arab napjeles tenyerét a bestia felé fordította, fény támadást használva.
A sugár fejbe találta Sötétséget, egy pillanatra meg is ingott. Nyomában vértócsa loccsant a földre. Ekkor Hua-Bei megvilágosodott. Társa felé kapta a fejét:
-Hát ezért volt hatástalan a támadásunk! Nekünk Sötétség adta az erőt, így nem tudjuk ellene használni! Az ork a száját húzta:
-Viszont más képességünk nincs, csak amit tőle kaptunk. A gyík ekkor női társuk felé fordította a fejét, és elgondolkozott:
-Mondd csak Gorh'g... szerinted a sötétséget át lehet alakítani fénnyé?
Yuz ismét elterült a földön, miután a fenevad lendületből fejbevágta. Ezt követően Ninát célozta meg. A lány nem ijedt meg, sőt, még határozottabban felvette a támadóállást. Ekkor jelent meg mögötte a másik két hollónemes.
-Nina!- Hua-Bei azonnal belekezdett az ecsetelésbe- átcsatornázzuk neked az erőnket. Képes leszel fénytámadásként használni? A szőkeség meglepetten nézett rájuk, majd vissza a felé közelítő, hegyes fogú szörnyetegre:
-Még sosem csináltam ilyet. De egy próbált megér. Adjatok bele mindent, fiúk.
A duó megfogta a lány vállait, és csatornázták át a hatalmukat. Nina összeszedte magát, és az egyik Napmecsetben tanult mantrát kezdte el mormoni. Kezei fényesen felizzottak, majd a tenyerében lévő tetoválást Sötétség felé fordította:
-A fény mindennap újjászületik, ahogy a Nap is mindig felkel és lenyugszik. Fénye adjon életet, utat az éjszakából!
Társai erejét egybevetve és átkonvertálva fénnyé, a tűzerő jelentősen megnőtt. Sötétség hatalmas és erőszakos csapást szenvedett el, a vér végigfolyt szemeiből, a testéből. Még tántorgott egy ideig... és bár szemei tisztulni kezdtek, még mindig nem nyerte vissza önmagát. Hua-Bei elmosolyodott:
-Ez szép volt, Nina! Még egy ilyen csapás, és...
Végigmondani már nem tudta, ugyanis Sötétség gyorsabb volt. Egész egyszerűen kettéharapta őt. A gyíkharcos két darabban zuhant le a földre. A lány egész egyszerűen sokkot kapott, ahogy ez a közvetlen közelében történt... Gorh'g úgy szintén. Annyi lélekjelenléte maradt csak, hogy elhúzza Ninát a fogak közvetlen közeléből.
Yuz azonban ismét támadásba lendült. Látta, hogy a hollónemesek milyen taktikát alkalmaztak. Ismét a fenevad hátára vetette magát, aranyszárnyai, - sörénye, és smaragdszemei felizzottak, és a fényt úgy fecskendezte a szörnyeteg testébe a fogain keresztül, ahogy belé mart. Sötétség ezt követően összeesett... szemei és feje kitisztult, a vér mindent elborított...
Remegett, hisz Semifar eddig sokkal finomabban tisztította őt meg, mint a négyesfogat. Lassan körbenézett, próbálta felmérni, hogy mi történt. Az első, amit megpillantott, az emberi alakot visszavevő leszármazottja, ahogy Nina és Gorh'g mellé csatlakozik. Mind háttal álltak neki... és valamit néztek a földön. Apránként összeszedte magát, és odaevickélt hozzájuk:
-Mi történt?- kérdezte rekedten.
Aztán meglátta a két darabban fekvő Hua-Beit... Zöld szemei elkerekedtek. Az ork halkan morgott, elfordítva a fejét:
-Tudom, hogy nem a te hibád volt, uram... de... nem lesz még egy olyan társam, mint őt... Sötétség elképedt. Gorh'g félmondatával belé csapott a felismerés. Végignézett a másik kettőn, ők ugyanolyan döbbent, feszült csendben álltak. Aztán vissza a holttestre. Letérdelt mellé, majd a sisakra tette kezét:
-A saját katonámat... - sóhajtott- remélem ő is, és ti is meg tudtok bocsátani. A páncél sűrű, fekete köddé alakult, ami aztán elborította a testet... végül, ahogy eloszlott, úgy Hua-Bei is eltűnt. Az istenség az ork felé fordult:
-Jó helyen van már, efelől biztosíthatlak. Gorh'g némán bólintott.
Sötétség végignézett rajtuk:
-Áruljátok el nekem... hol van Semifar? Yuz némi értetlenséggel tekintetében nézett rá vissza:
-Mi köze ennek Semifarhoz? Az istenség válaszolt:
-Fiam, látom, hogy ütődött vagy, mint mindig. Semifar, mint fényisten birtokolja a tisztító fényt. Ő az, aki ezzel a képességgel szabadít meg minden rossztól, aminek még minden más mellett teret adok. Nina felemelte a fejét:
-Szóval... ha nem tisztít meg akkor vérengző bestiává válsz? Sötétség bólintott:
-Ezt jól látod, gyermekem. Ti vagytok mind az istenek és mind a halandók között az elsők akik így láttatok. Ugyanis Semifar mindig időben jön, és megtisztít. Yuznak ekkor esett le. Tekintete elkomorult, és a többiek felé fordult:
-A szélisten... biztos vagyok benne, hogy az ő keze van a dologban...
2012. szeptember 28., péntek
hollónemesek találkozása
Hua-Bei és Gohr'g a különös hollónemes páros épp járőrözött kelet felé. Nem
reméltek túl sokat, hisz a városokon kívül egészen a keleti harcosok zárt
tanyájáig hatalmas pusztaság terült el. Viszont az egykori kapuőröktől példát
vettek, akik akár esett, akár fújt, akár nyugis nap volt, ők bizony őrt álltak.
Pár óra múlva azonban ők is azt tapasztalták, hogy talán ez a kitérő erre a
síkságra nem is volt egészen hiábavaló…
A távolban hatalmas szélvihart pillantottak meg, olyat, amihez foghatót még
Nandun lakói se tapasztaltak, miután egyszer a szélisten irigysége miatt
elpusztult a birodalmuk. A gyík intett hatalmas társának, és készenlétbe
álltak, ugyanis úgy sejtették, hogy ez a vihar minden, csak nem természetes.
Sejtésük be is igazolódott… amint meglátták a sirokkó sakálok mögött
kirajzolódni a szélisten arcát. Hua-Bei teljesen elképedt:
-Ez meg hogy került ide? Úgy volt, hogy az istenek ezer évre bezárták.
Gohr’g azonban igyekezett megőrizni a lélekjelenlétét:
-Ne aggódj, cimbora. Így is meg fogunk tudni vele birkózni.
A sirokkó sakálok és a feldühödött istenség fenyegetően közeledett a
hollónemesek felé. Már majdnem elérte őket, mikor a páros észlelte, hogy valami
elsuhan mellettük… aztán látták, hogy nem is valami, hanem valakik: Nina
hollónemes, és egy hatalmas aranyszárnyú, smaragdszemű keleti sárkány. A
kiscsaj vadul, félelmet nem ismerve nekirontott az istenségnek. Az utóbbi
időben, miután Amira Napmecsetén kívül hollónemesként is szolgált, alaposan
megváltozott: alaposan összeszedte magát, és nem hezitált, ha helyzet volt. Yuz
pedig ez alkalommal segített neki. Ha valaki nem féli az isteneket, az ő, hisz
még saját családjának elődjével a Sötétséggel is megverekedett. Hua-Bei és
Gorh’g teljesen elképedtek:
-Mi a fene?- mormogta a félork, majd észrevéve magát megsemmisített két
sirokkó sakált- ezek meg hogy kerültek ide?
-Nem tudom- válaszolt a gyík- egy biztos… ugyan nem Kicsi, de remekül érti
a dolgát.
Ahogy ők ketten a sereget kaszabolták, Nina kitartóan támadta az
istenséget. A szélisten egy határozott lendülettel a homokba seperte a lányt:
-Mégis kinek képzeled magad, te kis szerencsétlen halandó? Tudod te, hogy
kivel állsz szemben?- kiáltott. A sárkány azonnal a hollónemes védelmére
készült kelni, de Nina leintette őt, majd az istenségre nézett:
-Alaposan alábecsülsz, uram. A Sötétség katonája vagyok, maga Yuz Smeralda
a segédem. A szélisten gúnyosan felkacagott:
-A Sötétség is sokat képzel magáról, ha azt hiheti ő is és a hollónemesei
is, hogy megállíthatnak. A lány ekkor hozzátette:
-Csakhogy én nem vagyok akármilyen hollónemes…
Azzal felemelte a karját, kinyitotta kezét. Egy arab naptetoválás volt
benne:
-Napmantra hatalma!- az erős fény szinte megvakította az istenséget. Ekkor
Yuz még rávetette magát, és a nyakába harapott. A szélisten felordított, majd a
seregével együtt köddé vált.
A sárkány leszállt, és visszavette eredeti alakját, majd odament Ninához,
hogy felsegítse. A lány megfogta a kezét, felállt, és elmosolyodott:
-Jól vagyok… Addigra Hua-Bei és Gohr’g is odaértek hozzájuk. Yuzban azonnal
felismerték a Sötétség leszármazottját. A gyík álla le is esett, ahogy a
lányhoz fordult:
-Miféle hollónemes vagy te, hogy egy Sera segít utadon?
-Miattam vált hollónemessé- válaszolt a lány helyett Yuz- így tartozom neki
ennyivel. Nina hozzátette:
-Nem kötelessége, de szívesen veszem, hogy mellettem van. Gorh’g végigmérte
őt:
-És mégis kit tisztelhetünk benned, kisasszony? A szőkeség a megszokott
kedvességgel elmosolyodott:
-A nevem Nina…
2012. március 29., csütörtök
Yuz látogatása
A 3. nap vége felé Kicsi komolyan aggódott, hogy nem éri el, és nem találja lányát. Nekiállt összepakolni, hogy a felkutatására indulhasson. Azonban épp, hogy kinyitotta a kaput, hogy kilépjen, a túloldalán egy, az együttesből már ismerős arcot pillantott meg.
-Szia- Yuz köszönt rá barátságosan- rosszkor jövök? A nemes meglepődött:
-Yuz... te itt?- meglepte a váratlan látogató jelenléte- nem is tudom, épp menni készültem. A srác finoman kérte:
-Csak egy perc. Ígérem, nem rabolom sokáig az időd. A villa úrnője elmosolyodott, majd végül beinvitálta a srácot, és lepakolt.
A nappaliban folytatták a beszélgetést, egy-egy ital mellett. Kicsi felvezette a témát:
-Nem igazán volt még alkalmunk beszélni egymással. Tehát mesélj, miért jöttél? Yuz letette a poharat, és belekezdett:
-Igazából Jenáról van szó. A nemes felvonta szemöldökeit:
-Tudsz róla valamit netán? A srác diszkréten leintette, és folytatta:
-Nem, nem, nem erről van szó- majd ismét a hölgyre nézett- sokkal inkább arról, hogy tudtam, hogy utána fogsz menni. Erről szeretnélek lebeszélni.
Kicsi értetlenül nézett vissza rá:
-Mégis miért? Ő a lányom, felelős vagyok érte. Yuz folytatta:
-Meg az én húgom is, és hidd el... tudom, hogy most jobb őt békén hagyni. A nemes arckifejezésén igencsak elült a döbbenet ennek hallatán. A jövevény egy pillanatra még felételezte is, hogy húga anyját sikerült alaposan megsértenie.
Tehát inkább sóhajtott, és mondta tovább:
-Figyelj, én is voltam már berágva... főleg Sötétségre, de miatta az egész családomra is, és napokra elmentem otthonról. Igaz, Jenával, de a családom nem tudott az egészről semmit. És őszintén... nem is akartam, hogy tudják. Kellett nekem az a pár nap, hogy rendbe tegyem a gondolataimat. Éppen ezért, ebből kiindulva tudom, hogy Jena nemcsak, hogy jól van, de neki is szüksége van egy kis magányra. Látta, hogy Kicsi arca lassan kétségbeesetté válik, így közelebb hajolt, és a kezére tette a kezét:
-Hidd el, nem lesz semmi gond.
Az egykori hollónemes valóban kissé nyugodtabbá vált. El is mosolyodott, és végigmérte a srácot:
-Igazán jóravaló gyerek vagy. Mondták már, hogy hasonlítasz apádra? Yuz vállat vont:
-Hát... mintha említették volna párszor. Kicsi halkan nevetett:
-Minden esetre örülök, hogy Jenának ilyen tesója van, mint te. A srác bólintott:
-Kösz- majd felállt- és tényleg ne aggódj. Ha minden igaz, Jena még a hét végéig visszatér...
-Szia- Yuz köszönt rá barátságosan- rosszkor jövök? A nemes meglepődött:
-Yuz... te itt?- meglepte a váratlan látogató jelenléte- nem is tudom, épp menni készültem. A srác finoman kérte:
-Csak egy perc. Ígérem, nem rabolom sokáig az időd. A villa úrnője elmosolyodott, majd végül beinvitálta a srácot, és lepakolt.
A nappaliban folytatták a beszélgetést, egy-egy ital mellett. Kicsi felvezette a témát:
-Nem igazán volt még alkalmunk beszélni egymással. Tehát mesélj, miért jöttél? Yuz letette a poharat, és belekezdett:
-Igazából Jenáról van szó. A nemes felvonta szemöldökeit:
-Tudsz róla valamit netán? A srác diszkréten leintette, és folytatta:
-Nem, nem, nem erről van szó- majd ismét a hölgyre nézett- sokkal inkább arról, hogy tudtam, hogy utána fogsz menni. Erről szeretnélek lebeszélni.
Kicsi értetlenül nézett vissza rá:
-Mégis miért? Ő a lányom, felelős vagyok érte. Yuz folytatta:
-Meg az én húgom is, és hidd el... tudom, hogy most jobb őt békén hagyni. A nemes arckifejezésén igencsak elült a döbbenet ennek hallatán. A jövevény egy pillanatra még felételezte is, hogy húga anyját sikerült alaposan megsértenie.
Tehát inkább sóhajtott, és mondta tovább:
-Figyelj, én is voltam már berágva... főleg Sötétségre, de miatta az egész családomra is, és napokra elmentem otthonról. Igaz, Jenával, de a családom nem tudott az egészről semmit. És őszintén... nem is akartam, hogy tudják. Kellett nekem az a pár nap, hogy rendbe tegyem a gondolataimat. Éppen ezért, ebből kiindulva tudom, hogy Jena nemcsak, hogy jól van, de neki is szüksége van egy kis magányra. Látta, hogy Kicsi arca lassan kétségbeesetté válik, így közelebb hajolt, és a kezére tette a kezét:
-Hidd el, nem lesz semmi gond.
Az egykori hollónemes valóban kissé nyugodtabbá vált. El is mosolyodott, és végigmérte a srácot:
-Igazán jóravaló gyerek vagy. Mondták már, hogy hasonlítasz apádra? Yuz vállat vont:
-Hát... mintha említették volna párszor. Kicsi halkan nevetett:
-Minden esetre örülök, hogy Jenának ilyen tesója van, mint te. A srác bólintott:
-Kösz- majd felállt- és tényleg ne aggódj. Ha minden igaz, Jena még a hét végéig visszatér...
2012. január 28., szombat
not a part of your life
Kicsi épp, hogy felöltözött, és épp a tükör előtt szépítkezett, mikor éktelen lármát hallott odakintről. Mintha valami becsapódott volna, majd ezt két meglehetősen mély, férfias ordibálás követte. Azonnal kiszaladt, hogy megnézze, mi történik. Épp a történet sűrűjébe csöppent, hogy Celestino és Shakara épp vadul párbajoztak egymással. A Sötétség leszármazottja ugyan erős volt, és többféle elementál mágiát is kiválóan ismert, viszont a sötét angyal ugyanilyen jó kardforgató is volt. A küzdelem elég heves volt kettejük közt, és elég szép számmal éktelenkedtek rajtuk a sérülések.
Mire az egykori hollónemes felfogta, hogy mit is lát, azonnal odafutott közéjük:
-Elég legyen!- kiáltotta harsányan, ellentmondást nem tűrő hangon. A testőr azonnal vigyázzba vágta magát, és azonnal meghajolt, azzal nem volt gond. Shakara viszont folytatta volna. Az első lépés után az állította őt meg, ahogy a hölgyre pillantott. Arcára jól láthatóan kiült a csodálkozás... mintha ott, akkor tudatosult volna benne, hogy azóta a győzelmi este óta nem is látta őt. És mennyit változott...
-Ezt meg mégis mire véljem?- folytatta a nemes felháborodva, ahogy végignézett a két jómadáron. Celestino fejet hajtott, és alázatosan válaszolt:
-Ez az alak nem kapott tőled felhatalmazást, hogy beléphessen, úrnőm. És miután ezt közöltem vele, ő erőszakkal berontott. Úgy hittem, hogy meg akar téged támadni. Azonban a bestia rárivallt:
-És te mégis ki vagy itt, hogy megszabd, hogy bejöhetek-e vagy nem?
-Pofa be, Shakara!- kapta visszakézből Kicsitől. A hívatlan vendég meg is lepődött, hogy egy egyszerű kisnemes így helyreutasítja. De működött, hisz volt a hanghordozásában valami ijesztő, ami miatt nem mert visszaszólni.
Ezt követően a hölgy bizalmasan megsimogatta a sötét angyal vállát:
-Semmi gond, Cielo, innen átveszem. Addig lásd el magad. A testőr meghajolt, majd odébbállt. A ház úrnője pedig visszanézett a bestiára:
-Mit keresel itt? Shakara az árkádoknál épp eltűnő sötét angyalra mutatott:
-Elárulnád, hogy ez ki a fene? Kicsi folytatta:
-Ő Celestino, a testőröm. Drága jó dédapád küldte hozzám, és őszintén szólva, meglehetősen jó szolgálatot teljesít- közelebb lépett hozzá- de mégis neked ehhez mi közöd? A Sötétség leszármazottja sóhajtott, és valamivel nyugodtabb hangnemben folytatta:
-Jena említette, és...
-Vagy úgy....- mondta szarkasztikus hangsúllyal a nemes- és máris azt hallod, hogy egy férfi van a közelemben, akkor fogod magad és kivágod a balhét?
Shakara ismét sóhajtott, felszínesen leporolta magát, majd komolyra fordította hangvételét:
-Nem, de attól még te vagy a lányom anyja. Éppen ezért őt és téged szeretnélek biztonságban tudni. Kicsi felvonta a szemöldökét:
-Igen? Mióta? Mióta pár éve megtudtad, hogy van egy lányod? Ment volna odébb, de a bestia megragadta a karját:
-Megkérlek, hogy ne csináld ezt a hisztit. Kicsi felé fordult, a hívatlan vendég pedig folytatta:
-Igaz, hibáztam. Ezt nem érdemelted a részemről. De szeretném jóvá tenni. A hölgy sóhajtott, és nyugodt hangon folytatta:
-Kezdheted azzal, hogy békén hagysz. Nem vagyok része az életednek, és ezt mindketten tudjuk. Neked más mellett a helyed. Különben is, azóta nem láttál... ne ennyi év után akard helyrehozni, amit tettél. Azon, ami történt, én már rég túltettem magam. Ami pedig Jenát illeti... ő szép és ügyes. Biztos rengeteget mesélt neked. Kiskorától mindenki szereti őt.
Amint befejezte, elhúzta a kezét a bestia mancsából. Shakara figyelte ezt a gesztust, majd ismét a nemesre nézett:
-Sajnálom... Kicsi viszont lassan csóválta a fejét:
-Ne sajnáld...- mondta halkan, majd teljesen visszafordult felé:
-Csak menj haza és légy boldog, jó? Shakara megejtett egy halvány mosolyt, majd hozzátette:
-Azért... örülök, hogy jól vagy. A hölgy halkan nevetett, de már nem szólt semmit. Feleslegesnek tartott ezek után bármilyen szót.
Hagyta, és figyelte, ahogy a Sötétség leszármazottja szárnyra kap, és elrepül az udvarról. A következő pillanatban pedig odalépett mellé a testőr:
-Minden rendben, úrnőm? Kicsi felé fordult, és elmosolyodott:
-Persze. Semmi gond. Végigmérte, majd hozzátette:
-Ilyen gyorsan elláttad magad? Celestino megejtett egy halvány mosolyt:
-Ezek a sérülések nekem semmiségek. A nemes a vállának dőlt, és a hátára tette kezét:
-De azért köszönöm, hogy így kiálltál. Rád mindig számíthatok...
Mire az egykori hollónemes felfogta, hogy mit is lát, azonnal odafutott közéjük:
-Elég legyen!- kiáltotta harsányan, ellentmondást nem tűrő hangon. A testőr azonnal vigyázzba vágta magát, és azonnal meghajolt, azzal nem volt gond. Shakara viszont folytatta volna. Az első lépés után az állította őt meg, ahogy a hölgyre pillantott. Arcára jól láthatóan kiült a csodálkozás... mintha ott, akkor tudatosult volna benne, hogy azóta a győzelmi este óta nem is látta őt. És mennyit változott...
-Ezt meg mégis mire véljem?- folytatta a nemes felháborodva, ahogy végignézett a két jómadáron. Celestino fejet hajtott, és alázatosan válaszolt:
-Ez az alak nem kapott tőled felhatalmazást, hogy beléphessen, úrnőm. És miután ezt közöltem vele, ő erőszakkal berontott. Úgy hittem, hogy meg akar téged támadni. Azonban a bestia rárivallt:
-És te mégis ki vagy itt, hogy megszabd, hogy bejöhetek-e vagy nem?
-Pofa be, Shakara!- kapta visszakézből Kicsitől. A hívatlan vendég meg is lepődött, hogy egy egyszerű kisnemes így helyreutasítja. De működött, hisz volt a hanghordozásában valami ijesztő, ami miatt nem mert visszaszólni.
Ezt követően a hölgy bizalmasan megsimogatta a sötét angyal vállát:
-Semmi gond, Cielo, innen átveszem. Addig lásd el magad. A testőr meghajolt, majd odébbállt. A ház úrnője pedig visszanézett a bestiára:
-Mit keresel itt? Shakara az árkádoknál épp eltűnő sötét angyalra mutatott:
-Elárulnád, hogy ez ki a fene? Kicsi folytatta:
-Ő Celestino, a testőröm. Drága jó dédapád küldte hozzám, és őszintén szólva, meglehetősen jó szolgálatot teljesít- közelebb lépett hozzá- de mégis neked ehhez mi közöd? A Sötétség leszármazottja sóhajtott, és valamivel nyugodtabb hangnemben folytatta:
-Jena említette, és...
-Vagy úgy....- mondta szarkasztikus hangsúllyal a nemes- és máris azt hallod, hogy egy férfi van a közelemben, akkor fogod magad és kivágod a balhét?
Shakara ismét sóhajtott, felszínesen leporolta magát, majd komolyra fordította hangvételét:
-Nem, de attól még te vagy a lányom anyja. Éppen ezért őt és téged szeretnélek biztonságban tudni. Kicsi felvonta a szemöldökét:
-Igen? Mióta? Mióta pár éve megtudtad, hogy van egy lányod? Ment volna odébb, de a bestia megragadta a karját:
-Megkérlek, hogy ne csináld ezt a hisztit. Kicsi felé fordult, a hívatlan vendég pedig folytatta:
-Igaz, hibáztam. Ezt nem érdemelted a részemről. De szeretném jóvá tenni. A hölgy sóhajtott, és nyugodt hangon folytatta:
-Kezdheted azzal, hogy békén hagysz. Nem vagyok része az életednek, és ezt mindketten tudjuk. Neked más mellett a helyed. Különben is, azóta nem láttál... ne ennyi év után akard helyrehozni, amit tettél. Azon, ami történt, én már rég túltettem magam. Ami pedig Jenát illeti... ő szép és ügyes. Biztos rengeteget mesélt neked. Kiskorától mindenki szereti őt.
Amint befejezte, elhúzta a kezét a bestia mancsából. Shakara figyelte ezt a gesztust, majd ismét a nemesre nézett:
-Sajnálom... Kicsi viszont lassan csóválta a fejét:
-Ne sajnáld...- mondta halkan, majd teljesen visszafordult felé:
-Csak menj haza és légy boldog, jó? Shakara megejtett egy halvány mosolyt, majd hozzátette:
-Azért... örülök, hogy jól vagy. A hölgy halkan nevetett, de már nem szólt semmit. Feleslegesnek tartott ezek után bármilyen szót.
Hagyta, és figyelte, ahogy a Sötétség leszármazottja szárnyra kap, és elrepül az udvarról. A következő pillanatban pedig odalépett mellé a testőr:
-Minden rendben, úrnőm? Kicsi felé fordult, és elmosolyodott:
-Persze. Semmi gond. Végigmérte, majd hozzátette:
-Ilyen gyorsan elláttad magad? Celestino megejtett egy halvány mosolyt:
-Ezek a sérülések nekem semmiségek. A nemes a vállának dőlt, és a hátára tette kezét:
-De azért köszönöm, hogy így kiálltál. Rád mindig számíthatok...
2012. január 23., hétfő
provvidenza del Buio 2
Habár még mindketten tartották az előírt távolságot, Celestino érezte, hogy közte és úrnője között valamivel megenyhült a légkör. Kicsi olykor vele edzett a pályán, és bár sikertelenül, de próbálta rábeszélni a mágiahasználatra. Végül belátta, hogy a testőre a múltkori párbaj után jogosan preferálja a kardot. A Hold tóhoz is szívesen ment elmélyülni a hölggyel. Ezzel egy apró bökkenő volt: mindig csak ezt a rövid, néhány éves életét látta viszont, és a legkorábbi képnél, a Sötétség hatalmas zöld szempárjánál mindig megakadt a kép. Mintha elvágták volna a filmet, vagy zsákutcába ért volna... onnan nem tud tovább menni. A legutóbbi alkalommal változott a kép, mikor is a zöld szempár követően maga a kép elkezdett kavarogni... látta egy pillanatra a fény arcát... néhány sárkányt... a rohamosan épülő birodalmat a Vad világban... És mikor odaért, hogy Kicsi alázatosan, és szomorúan megválik a hollónemes páncéltól, felriadt.
-Úrnőm...- kapta felé riadtan a fejét. Azonnal megállapította, hogy félelme alaptalan. A meg se rezzent. Sőt, olyan mélyen átjárta őt a nyugalom, hogy testőre szinte a saját bőrén érezte. Nyugtázta, hogy minden rendben.
Fél órával később Kicsi is magához tért. Mosolyogva fordult a sötét angyal felé:
-Na? Celestino alázatosan meghajolt:
-Bocsásd meg a tolakodásomat, úrnőm, de lenne egy kérdésem. A nemes felé fordult kíváncsian:
-Mi lenne az? A testőr pedig a látomás alapján rákérdezett:
-Neked mi dolgod volt Sötétséggel? Elindultak vissza a villa felé, Kicsi pedig elmesélte a történetet:
-Hollónemes voltam. Ők Sötétség elit katonái, egyszemélyes kis hadseregek. Nem csupán a kegyeltjei, hanem mindenkitől függetlenek, csak is az ő szavára hajtanak vége parancsot, és az ő nevében járnak el. Hálás feladat, öröm volt őt szolgálni. Viszont ezzel a szolgálattal a függetlenség, pártatlanság miatt az is jár, hogy egyedül vagyunk. Elszakadunk a régi életünktől. Sötétség ezt nekem nem is hagyta sokáig, mivel ragaszkodott hozzá, hogy térjek vissza a lányomhoz. A sötét angyal felé fordult:
-Ő merre van? Kicsi halkan nevetett:
-A kék fővárosban a barátjával. Nagy lány, kijár neki a függetlenség.
Így elbeszélgetve az időt értek haza. Amint beléptek, a nemes meglepve tapasztalta, hogy valaki szemből a nyakába ugrik. És mielőtt a testőr még fegyvert rántott volna, akkor ismerte fel, hogy "támadója" nem más, mint Jena Sera:
-Meglepetés!- kiáltott a lány teli vigyorral az arcán. Kicsi megölelte őt:
-Na. ni csak, az emlegetett szamár. Épp rólad beszéltünk. Jena a többes szám hallatán felpillantott... és vigyora azonnal leolvadt, tekintete meglepetté vált. A sötét angyal nem tudta hová tenni ezt a reakciót. A pillanatnyi fagyos hangulatot végül a nemes oldotta, ahogy lány vállára vert:
-Ő Celestino, a testőröm. Erre a sötét angyal meghajolt, és kezet csókolt a vendégnek:
-Kisasszony... Jena azonban még mindig le volt döbbenve. Anyja felé fordult, és halkan odaszólt:
-Annyira hasonlít rá... Egész biztos, hogy nem... Kicsi pedig mosollyal nyugtázta:
-Ugye? De nem, nem ő az. Cielo az emberek világából való. A lány ismét visszanézett a testőrre, és alaposan végigmérte:
-Akkor is félelmetes.
A társalgás már a nappaliban folyt, tea és sütemény mellett. Celestino nem igen tudott hozzászólni a beszélgetéshez, de szívesen hallgatta, ahogy a két hölgy csacsog. Megállapította magában, hogy kifejezetten dallamos a hangjuk. És legalább így is megtud egy s mást róluk...
-Randy?
-Ó, még mindig pompásan vagyunk. Az együttes csak jobban összekovácsol minket... na és persze a bátyámat.
-Tényleg, és vele mi van? Még nem volt alkalmam találkozni vele. Jena itt legyintett:
-Semmi komoly. Gyakorol, Ninának segít. Éppen büszke rá, mert a kiscsaj sikeresen végzett egy zombi hordával. Bár egy kicsit remegett utána, de tényleg gyorsan megtanulja kezelni. Lehet, hogy sosem állt hozzá közel a vérengzés, de elbánik vele. Kicsi bólintott:
-Igen, rá emlékszem. Segítenem kellett neki, hogy meg tudjon birkózni ezzel a feladattal. Ő tényleg egy nagyon nagylelkű és önfeláldozó ember, remélem, a bátyád vigyáz rá.
-Jaj, nagyon! Mint egy kis porcelán babára. Hiába no, neki is benőtt a feje lágya. Pedig milyen kis idióta volt még, mikor Sötétség szembesített minket egymással...
Erre Celestino viszont már felkapta a fejét. Nem tudta megállni kérdés nélkül:
-Ilyen jól ismeritek Sötétséget? Jena lelkesen válaszolt:
-Hát hogyne! A vér szerinti leszármazottja vagyok. A sötét angyal pedig folytatta:
-Minden meditáció során ő a végpont. Mintha a tudatom nem tudna onnan mélyebbre ereszkedni... mintha valami nem engedné... Jena értetlenül hallgatta, Kicsi viszont sóhajtott, és nyugodt hangon válaszolt:
-Említette nekem, hogy törölte az emlékeidet. Ha nem akarja, hogy emlékezz, annak oka van. A testőr szemei elkerekedtek, és előtört belőle a kíváncsiság:
-Szóval... előtted és az előző mesterem előtt voltak mások is? A nemes bólintott:
-Minden valószínűséggel. De ha tudni akarod...
A sötét angyal elmerengett. Mi minden történhetett előtte? Hol járhatott? Kikkel találkozhatott még? Aztán felpillantott a most már kínos csendben ülő hölgyekre. Úgy tűnik zavarba hozta őket- de mily meglepő, most nem szégyellte el magát, hanem elmosolyodott. Valóban, Mauek jó mester volt, és most Kicsitől és rengeteget tanul. A kellemes társaságról nem is beszélve. Ismét felpillantott, pontosan úrnője szemeibe, és elmosolyodott:
-Nem akarom tudni...
2012. január 18., szerda
nők... a saját érzéseiken nem tudnak kiigazodni
Celestino engedelmes testőre volt az egykori hollónemesnek. Bár mivel a szerény villa igencsak távol esett a kék fővárostól, így többnyire csak az erdőbe kísérte különböző növények után, vagy meditálni a Hold tóhoz. Az idő többi részében a villa belső kertjében edzett. Kicsi viszont nyugtalan volt testőre személyét illetően. Bizarrul ismerős volt neki, és épp ezért igyekezett tartani is tőle a távolságot. Ez a fegyver azonban visszafelé látszott elsülni, hisz azon kapta magát, hogy minden nappal egy kicsit jobban kötődik hozzá. Annyira tagadta a nyilvánvaló tényeket, hogy ebbe a paradoxon szép lassan kezdte ingataggá tenni. Ebből adódóan viszont be akarta bizonyítani, hogy igenis erős.
Erre a legjobb módot abban találta, hogy az egyik edzés folyamán odalépett a testőrhöz, és egész egyszerűen kihívta. Celestino épp félbehagyott egy formagyakorlatot, és kérdően a hölgy felé fordult:
-Nem lehet- alázatosan meghajtotta a fejét egy hosszabb pillanatra, majd folytatta- téged védenem kell.
-Ez parancs- erősködött Kicsi, majd kezeiben kék démonlángok lobbantak fel- és nem akarom, hogy ne finomkodj velem. Világos? A sötét angyal bólintott, majd támadóállást vett fel.
Kicsi ezt épp, hogy hajlandó volt kivárni, és nyomban nekiesett. Celestino kissé meglepődött a hárítás közben, hisz a démonláng épphogy súrolta az arcát. Azelőtt Mauek sziklákból vagy vízből varázsolt elő katonákat, akiket elég volt kettévágni. Élő mágiával, ráadásul ilyen közelségben, még soha nem találkozott. A nemes azonnal visszatámadt... és testőre ismét hárított, majd ellökte magától. Meglepte, hogy ez a törékeny lény ilyen agresszívan tud harcolni. Habár nem szolgált nála még sok ideig, de egy csendes, nyugodt, visszafogott személynek ismerte. És ahogy ezt végiggondolta, magát is azon kapta, hogy ennek a kérésnek a teljesítésében mintha valami akadályozná... Eddig soha nem okozott gondot bármilyen parancs teljesítése. Ez az első alkalom...
Az egykori hollónemes pedig ismét támadt... tűzcsóvát megidézve. A sötét angyalt a varázslat a falra kente. Épp csak volt ideje meglepődni, hogy a hölgyben mekkora erő van. Épphogy feleszmélt, mire Kicsi rávetette magát, és tüzes karmokkal támadt. Érezte, ahogy abban a pillanatban megcsillan benne a félelem szikrája. De nem vesztette ez a kontrollt. Fogta a karját, és a lapjával oldalba küldte a nemest. A nő kissé meghátrált. Celestino ezt a kis időt kihasználta, hogy visszanyerje lélekjelenlétét. Habár csak egy pillanatra is érezte a félelmet, komoly benyomást tett rá.
Közben az egykori hollónemes ismét nekiiramodott. Viszont most hárította a karddal és vállal nekiment. Kicsi egy szépet bucskázott hátra, majd mihamarabb felvakarta magát a földről. A testőrnek most ugyanúgy nem állt esze ágában várni... alig, hogy a nemes felállt, már a kard markolatával vitt be találatot. Ezt azonnal követte egy vágás. Mielőtt egy újabbat suhintott volna, a hölgy elkapta a csuklóját, másik kezének karmait pedig belé mélyesztette. A sötét angyal felordított, majd megragadta a nemes torkát, és egy határozott mozdulattal a földre nyomta. Reflexből emelte is fegyveres kezét, hogy lesújtson...
Ahogy ismét volt egy kis ideje, végigmérte. Ugyanazt a törékeny lényt látta, mint akit a legelső napon is... nem pedig azt a bestiát, akivel most párbajozott. Furcsa, kellemetlen érzés fogta el, hogy így bánik ezzel a lénnyel... mint egy hatalmas, ráboruló sötét lepel. Igen... ez lesz a szégyen. Eltette kardját, és lassan felsegítette a nemest:
-Sajnálom, úrnőm- mondta halkan, semleges hangon- képtelen vagyok. Kicsi sóhajtott, majd megpaskolta testőre vállát:
-Semmi gond, Cielo. Megesik... Lassan elhaladt a sötét angyal mellett, aki kissé tehetetlenül nézett utána. Már az esődémont is látta így járni, ilyen hanglejtéssel beszélni. Ilyenkor mindig az volt a forgatókönyv, hogy maradjon távol tőle, mert egyedül akar lenni. Celestino sosem értette, hogy miért. Viszont amíg Mauek parancsának engedett, úgy most ezt a lehetőséget nem adta meg Kicsinek. Követte is. A hölgy érezte a testőr tekintetét a hátán. Meg is fordult, kérdően nézve rá:
-Mit csinálsz? A sötét angyal fejet hajtott, és válaszolt:
-Szükséged lehet rám. Megsebesítettelek... A nemes sóhajtott:
-Ez csak egy karcolás- felelte halkan- Nincs semmi bajom. Azzal bement a belső kertből. A testőr nem tudott ezzel a válasszal mit kezdeni. Nem kérdőjelezte meg úrnője ítélőképességét, de a látottak alapján szavai merőben eltértek attól, ahogy kinézett...
Kicsi azonban a szobájába ment... és azonnal megidézte Sötétséget. A rejtelmes istenség azonnal megjelent, majd végigmért kegyeltjén:
-Drága Kicsim... nem megmondtam, hogy ne játssz a tűzzel? A hölgy azonban kifakadt:
-Ezt direkt csináltad, ugye? Te küldted hozzám! Sötétség halkan nevetett, majd a megszokott sejtelmes hangján folytatta:
-Ugye, mennyire hasonlít rá? Csak az az aprócska különbség, hogy ő úgy szolgál téged, mint egy harcra képzett kutya.
-Miért?- fakadt ki a nemes ismét. Az istenség kissé komolyabb hangnemen folytatta:
-Ő csak egy szerencsétlen, elveszett ember. Én csináltam belőle sötét angyalt. Törölnöm kellett minden emlékét és érzését, annyira átjárta őt minden, ami rossz. Most tanul újra mindent. Az előző gazdája sajnos nem bizonyult elég jó tanárnak, ezért gondoltam, hogy te folytathatnád a tanítását. Mint nő, megtaníthatnád szeretni... Kicsi viszont felállt, úgy nézett vissza Sötétség zöld szemeibe:
-Nem, és nem. Nem vállalom! Ez kegyetlen tréfa volt a részedről.
-Ó...- az istenség ismét visszaváltott a sunyi hangnemre- úgyse tudnád kidobni. Ahhoz túl jól ismerlek, Kicsim. Talán most felkavarodott az állóvíz, és te sem tudod, mit kezdj a helyzettel... de tudom, hogy nem dobnád ki. Erre a hölgy kihívóan rámutatott az istenre:
-Azt majd meglátjuk! Túlságosan is alábecsülsz! Azzal megindult kifelé. Sötétség egy ideig nézett utána... majd lemondóan megcsóválta fejét, és eltűnt.
Másnap reggel viszont Kicsi tényleg készült beváltani az ígéretét. Felkereste a testőrt:
-Cielo! Hívó szavára a sötét angyal azonnal jött. Mikor odaért, meghajolt:
-Parancsolj, úrnőm... A nemes pedig intett:
-Gyere!- majd elindult a kapu felé. Celestino engedelmesen követte őt. Nem merengett rajta, hogy gazdája mire készül. Miután kilépett, minden esetre igencsak meglepődött, miután Kicsi becsukta mögötte a kaput. Azonnal megfordult. Meglehetősen ordítónak tűnt a hirtelen magány. Mintha elvágták volna a világ többi részétől... Kicsi pedig a kapu innenső felének támaszkodott. Lehunyta szemeit... tisztában volt a ténnyel, hogy ez egy nehéz döntés. Nem mondhatni, hogy ismerte a sötét angyalt... de valóban emlékeztette őt valakire. És kénytelen volt bevallani magának, hogy ez a tény nemhogy elriasztotta Celestinótól... hanem még inkább vonzza. Csak túl büszke és egyben túlságosan fél is, hogy ezt beismerje.
Épphogy ezt végiggondolta, kopogást hallott a kapun. A sötét angyal volt az... de most nem a kopogtatóval, hanem a kezével. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Mauek nem zárta őt ki, hanem konkrét utasítással küldte el a szigetről. Kicsi viszont minden szó nélkül kizárta. Hol van a parancs?
-Úrnőm...- szólt némi bizonytalansággal alapból semleges hangjában- úrnőm.... Egy kis időre elhallgatott, amíg végiggondolta, hogy mi is történhetett. Aztán folytatta:
-Sajnálom, hogy csalódást okoztam tegnap- kissé lejjebb hajtotta fejét- tudom, hogy engedelmeskednem kellett volna a parancsodnak... de nekem az a feladatom, hogy vigyázzak rád. Ezért nem tudtam teljesíteni, amit elvártál tőlem. És ha emiatt nem vagy velem megelégedve...
Be se tudta fejezni, mire nyílt a kapu, és a hölgy megragadta a csuklóját. Azonnal berántotta, és a nyakába vetette magát. Celestino teljesen értetlenül áll ebben a helyzetben. Az őt ölelő Kicsire nézett:
-Úrnőm... Azonban az egykori hollónemes csak bújt a vállához:
-Én sajnálom- mondta halkan, komoran- ugyanúgy fájdalmat okoztam neked. És gondolom, most nem igazodsz ki rajtam.... de ez tényleg ne számítson. A sötét angyal csak annyit értett az egészből, hogy gazdája nem akar megválni tőle... és, hogy ő sem tökéletes. Valamint megállapította, hogy ez a helyzet jól eső érzéssel tölti el. Meg is próbálta viszonozni a gesztust... és Kicsit a karjaiba zárta.
Erre a legjobb módot abban találta, hogy az egyik edzés folyamán odalépett a testőrhöz, és egész egyszerűen kihívta. Celestino épp félbehagyott egy formagyakorlatot, és kérdően a hölgy felé fordult:
-Nem lehet- alázatosan meghajtotta a fejét egy hosszabb pillanatra, majd folytatta- téged védenem kell.
-Ez parancs- erősködött Kicsi, majd kezeiben kék démonlángok lobbantak fel- és nem akarom, hogy ne finomkodj velem. Világos? A sötét angyal bólintott, majd támadóállást vett fel.
Kicsi ezt épp, hogy hajlandó volt kivárni, és nyomban nekiesett. Celestino kissé meglepődött a hárítás közben, hisz a démonláng épphogy súrolta az arcát. Azelőtt Mauek sziklákból vagy vízből varázsolt elő katonákat, akiket elég volt kettévágni. Élő mágiával, ráadásul ilyen közelségben, még soha nem találkozott. A nemes azonnal visszatámadt... és testőre ismét hárított, majd ellökte magától. Meglepte, hogy ez a törékeny lény ilyen agresszívan tud harcolni. Habár nem szolgált nála még sok ideig, de egy csendes, nyugodt, visszafogott személynek ismerte. És ahogy ezt végiggondolta, magát is azon kapta, hogy ennek a kérésnek a teljesítésében mintha valami akadályozná... Eddig soha nem okozott gondot bármilyen parancs teljesítése. Ez az első alkalom...
Az egykori hollónemes pedig ismét támadt... tűzcsóvát megidézve. A sötét angyalt a varázslat a falra kente. Épp csak volt ideje meglepődni, hogy a hölgyben mekkora erő van. Épphogy feleszmélt, mire Kicsi rávetette magát, és tüzes karmokkal támadt. Érezte, ahogy abban a pillanatban megcsillan benne a félelem szikrája. De nem vesztette ez a kontrollt. Fogta a karját, és a lapjával oldalba küldte a nemest. A nő kissé meghátrált. Celestino ezt a kis időt kihasználta, hogy visszanyerje lélekjelenlétét. Habár csak egy pillanatra is érezte a félelmet, komoly benyomást tett rá.
Közben az egykori hollónemes ismét nekiiramodott. Viszont most hárította a karddal és vállal nekiment. Kicsi egy szépet bucskázott hátra, majd mihamarabb felvakarta magát a földről. A testőrnek most ugyanúgy nem állt esze ágában várni... alig, hogy a nemes felállt, már a kard markolatával vitt be találatot. Ezt azonnal követte egy vágás. Mielőtt egy újabbat suhintott volna, a hölgy elkapta a csuklóját, másik kezének karmait pedig belé mélyesztette. A sötét angyal felordított, majd megragadta a nemes torkát, és egy határozott mozdulattal a földre nyomta. Reflexből emelte is fegyveres kezét, hogy lesújtson...
Ahogy ismét volt egy kis ideje, végigmérte. Ugyanazt a törékeny lényt látta, mint akit a legelső napon is... nem pedig azt a bestiát, akivel most párbajozott. Furcsa, kellemetlen érzés fogta el, hogy így bánik ezzel a lénnyel... mint egy hatalmas, ráboruló sötét lepel. Igen... ez lesz a szégyen. Eltette kardját, és lassan felsegítette a nemest:
-Sajnálom, úrnőm- mondta halkan, semleges hangon- képtelen vagyok. Kicsi sóhajtott, majd megpaskolta testőre vállát:
-Semmi gond, Cielo. Megesik... Lassan elhaladt a sötét angyal mellett, aki kissé tehetetlenül nézett utána. Már az esődémont is látta így járni, ilyen hanglejtéssel beszélni. Ilyenkor mindig az volt a forgatókönyv, hogy maradjon távol tőle, mert egyedül akar lenni. Celestino sosem értette, hogy miért. Viszont amíg Mauek parancsának engedett, úgy most ezt a lehetőséget nem adta meg Kicsinek. Követte is. A hölgy érezte a testőr tekintetét a hátán. Meg is fordult, kérdően nézve rá:
-Mit csinálsz? A sötét angyal fejet hajtott, és válaszolt:
-Szükséged lehet rám. Megsebesítettelek... A nemes sóhajtott:
-Ez csak egy karcolás- felelte halkan- Nincs semmi bajom. Azzal bement a belső kertből. A testőr nem tudott ezzel a válasszal mit kezdeni. Nem kérdőjelezte meg úrnője ítélőképességét, de a látottak alapján szavai merőben eltértek attól, ahogy kinézett...
Kicsi azonban a szobájába ment... és azonnal megidézte Sötétséget. A rejtelmes istenség azonnal megjelent, majd végigmért kegyeltjén:
-Drága Kicsim... nem megmondtam, hogy ne játssz a tűzzel? A hölgy azonban kifakadt:
-Ezt direkt csináltad, ugye? Te küldted hozzám! Sötétség halkan nevetett, majd a megszokott sejtelmes hangján folytatta:
-Ugye, mennyire hasonlít rá? Csak az az aprócska különbség, hogy ő úgy szolgál téged, mint egy harcra képzett kutya.
-Miért?- fakadt ki a nemes ismét. Az istenség kissé komolyabb hangnemen folytatta:
-Ő csak egy szerencsétlen, elveszett ember. Én csináltam belőle sötét angyalt. Törölnöm kellett minden emlékét és érzését, annyira átjárta őt minden, ami rossz. Most tanul újra mindent. Az előző gazdája sajnos nem bizonyult elég jó tanárnak, ezért gondoltam, hogy te folytathatnád a tanítását. Mint nő, megtaníthatnád szeretni... Kicsi viszont felállt, úgy nézett vissza Sötétség zöld szemeibe:
-Nem, és nem. Nem vállalom! Ez kegyetlen tréfa volt a részedről.
-Ó...- az istenség ismét visszaváltott a sunyi hangnemre- úgyse tudnád kidobni. Ahhoz túl jól ismerlek, Kicsim. Talán most felkavarodott az állóvíz, és te sem tudod, mit kezdj a helyzettel... de tudom, hogy nem dobnád ki. Erre a hölgy kihívóan rámutatott az istenre:
-Azt majd meglátjuk! Túlságosan is alábecsülsz! Azzal megindult kifelé. Sötétség egy ideig nézett utána... majd lemondóan megcsóválta fejét, és eltűnt.
Másnap reggel viszont Kicsi tényleg készült beváltani az ígéretét. Felkereste a testőrt:
-Cielo! Hívó szavára a sötét angyal azonnal jött. Mikor odaért, meghajolt:
-Parancsolj, úrnőm... A nemes pedig intett:
-Gyere!- majd elindult a kapu felé. Celestino engedelmesen követte őt. Nem merengett rajta, hogy gazdája mire készül. Miután kilépett, minden esetre igencsak meglepődött, miután Kicsi becsukta mögötte a kaput. Azonnal megfordult. Meglehetősen ordítónak tűnt a hirtelen magány. Mintha elvágták volna a világ többi részétől... Kicsi pedig a kapu innenső felének támaszkodott. Lehunyta szemeit... tisztában volt a ténnyel, hogy ez egy nehéz döntés. Nem mondhatni, hogy ismerte a sötét angyalt... de valóban emlékeztette őt valakire. És kénytelen volt bevallani magának, hogy ez a tény nemhogy elriasztotta Celestinótól... hanem még inkább vonzza. Csak túl büszke és egyben túlságosan fél is, hogy ezt beismerje.
Épphogy ezt végiggondolta, kopogást hallott a kapun. A sötét angyal volt az... de most nem a kopogtatóval, hanem a kezével. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Mauek nem zárta őt ki, hanem konkrét utasítással küldte el a szigetről. Kicsi viszont minden szó nélkül kizárta. Hol van a parancs?
-Úrnőm...- szólt némi bizonytalansággal alapból semleges hangjában- úrnőm.... Egy kis időre elhallgatott, amíg végiggondolta, hogy mi is történhetett. Aztán folytatta:
-Sajnálom, hogy csalódást okoztam tegnap- kissé lejjebb hajtotta fejét- tudom, hogy engedelmeskednem kellett volna a parancsodnak... de nekem az a feladatom, hogy vigyázzak rád. Ezért nem tudtam teljesíteni, amit elvártál tőlem. És ha emiatt nem vagy velem megelégedve...
Be se tudta fejezni, mire nyílt a kapu, és a hölgy megragadta a csuklóját. Azonnal berántotta, és a nyakába vetette magát. Celestino teljesen értetlenül áll ebben a helyzetben. Az őt ölelő Kicsire nézett:
-Úrnőm... Azonban az egykori hollónemes csak bújt a vállához:
-Én sajnálom- mondta halkan, komoran- ugyanúgy fájdalmat okoztam neked. És gondolom, most nem igazodsz ki rajtam.... de ez tényleg ne számítson. A sötét angyal csak annyit értett az egészből, hogy gazdája nem akar megválni tőle... és, hogy ő sem tökéletes. Valamint megállapította, hogy ez a helyzet jól eső érzéssel tölti el. Meg is próbálta viszonozni a gesztust... és Kicsit a karjaiba zárta.
2011. november 13., vasárnap
mester nemes
Habár a Sötétség kellő lendületet adott Nina harci fejlődéséhez, a kis szöszi úgy érezte, hogy ez messze nem elég. Nemcsak véletlenszerűen kell a levegőben a karddal, hanem irányítottan kell használnia. Így keresett valakit, aki tudott segíteni... akinek már volt hasonló tapasztalata.
Így esett a választás Kicsire, az egykori hollónemesre. Már régebb óta ismerte, hogy mégiscsak egyik legjobb barátjának, Jenának volt az anyja. Egyik délutánján, miután végzett a Napmecsetben, felkereste a hölgyet. Kicsi örömmel hajlandó volt segíteni. Megidézte saját kardját, és a városon kívül sétáltak, a mezőre. Ehhez a felkészüléshez sok térre, és csendes környezetre volt szükség.
Formagyakorlatokkal kezdtek. Nina teljes páncélban díszelgett. Kicsi egyfolytában koordinálta:
-A súlypont áthelyezése kulcsfontosságú. Úgy hatékony a védekezés, nem billensz ki az egyensúlyból. A kis szöszi bólintott, majd engedelmesen ismételte a nemes hölgy után a mozdulatokat. Az egyiknél Kicsi megigazította a csuklóját:
-Így. Így stabilabban tartod a fegyvert. Ha át akarod törni az ellenfél páncélját, akkor ez fontos.
Nina azonnal vizualizálta ezt a képet, és gyomra görcsbe szorult. Leengedte a kezét:
-Nekem ez nem fog menni- a hölgyre nézett- sosem voltam képes ilyen erőszakra. Kicsi megfogta a lány csuklóját:
-Alapjáraton sokunk tényleg nem ilyen. De ha támadnak, és a szeretteinket meg kell védeni, akkor megtesszük. Te is megtennéd, nemde? Nina kissé félszegen bólintott:
-Hollónemessé is azért váltam... A nő visszamosolygott rá:
-Erről van szó- felemelte a fegyvert tartó kezet- ne gondolkozz a részleteken, csak csináld. Egyedül azt tartsd szem előtt, hogy ezzel milyen célt szolgálsz. A kis szöszi bólintott, és folytatták a formagyakorlatokat.
Egész beesteledett, mire a feladat ennek a részével, végeztek. Kicsi elmosolyodott:
-Látom, megértetted. Nagyon alaposan begyakoroltál mindent. Nina bólintott:
-Igen, igyekeztem. Erre a nemes megfordult, kezeiben egy-egy orbitális lidérclánggal:
-Akkor ideje felmérnünk, hogy miként tudod hasznosítani ezt a tudás. Azzal elkezdett tüzelni. A kis hollónemes meg riadt, és menekülőre fogta. Azonban a Kicsi üldözőbe vette. Neki alapjáraton is voltak szárnyai, nem okozott neki gondot, hogy a lányt a levegőbe is kövesse. Ezt pedig Nina is felismerte... A következő alakalommal, miután cselezte a felé hajított lidérclángokat, visszafordult, és kardjával a nemesre támadt. Kicsi meglepődött, de az utolsó pillanatban cselezett. A kis szőkeség ismét utána fordult. A nő pedig ismét támadt. Mindig is mesterien űzte a démon mágiát, ezúttal is ezt használta. Rémeket idézett meg, amiket ellenfelére küldött. Nina viszont most egyáltalán nem gondolkozott. Kombinálta a formagyakorlatokat, és lekaszabolta a megidézett lényeket. Nem rémisztette el sem a sikoly, sem a kénes átható szag. Ahogy áthatolt a rémségek alkotta akadályon, úgy elért a sötét szárnyú nemeshez is... és azonnal készült lesújtani.
Az utolsó pillanatban fékezte le a kardot, leheletnyire Kicsi nyakától. Zihált. A nő visszamosolygott rá:
-Ez aztán szép volt. Látom, megértetted. Nina eltette a kardot, majd eltüntette magáról a sötét páncélt. Ismét a zöld-sárga száriban állt előtte:
-Igen. valóban könnyebb úgy megbirkózni a feladattal, ha nem gondolkozok részleteken, hanem arra koncentrálok, hogy miként tudom elhárítani a veszélyt...
Így esett a választás Kicsire, az egykori hollónemesre. Már régebb óta ismerte, hogy mégiscsak egyik legjobb barátjának, Jenának volt az anyja. Egyik délutánján, miután végzett a Napmecsetben, felkereste a hölgyet. Kicsi örömmel hajlandó volt segíteni. Megidézte saját kardját, és a városon kívül sétáltak, a mezőre. Ehhez a felkészüléshez sok térre, és csendes környezetre volt szükség.
Formagyakorlatokkal kezdtek. Nina teljes páncélban díszelgett. Kicsi egyfolytában koordinálta:
-A súlypont áthelyezése kulcsfontosságú. Úgy hatékony a védekezés, nem billensz ki az egyensúlyból. A kis szöszi bólintott, majd engedelmesen ismételte a nemes hölgy után a mozdulatokat. Az egyiknél Kicsi megigazította a csuklóját:
-Így. Így stabilabban tartod a fegyvert. Ha át akarod törni az ellenfél páncélját, akkor ez fontos.
Nina azonnal vizualizálta ezt a képet, és gyomra görcsbe szorult. Leengedte a kezét:
-Nekem ez nem fog menni- a hölgyre nézett- sosem voltam képes ilyen erőszakra. Kicsi megfogta a lány csuklóját:
-Alapjáraton sokunk tényleg nem ilyen. De ha támadnak, és a szeretteinket meg kell védeni, akkor megtesszük. Te is megtennéd, nemde? Nina kissé félszegen bólintott:
-Hollónemessé is azért váltam... A nő visszamosolygott rá:
-Erről van szó- felemelte a fegyvert tartó kezet- ne gondolkozz a részleteken, csak csináld. Egyedül azt tartsd szem előtt, hogy ezzel milyen célt szolgálsz. A kis szöszi bólintott, és folytatták a formagyakorlatokat.
Egész beesteledett, mire a feladat ennek a részével, végeztek. Kicsi elmosolyodott:
-Látom, megértetted. Nagyon alaposan begyakoroltál mindent. Nina bólintott:
-Igen, igyekeztem. Erre a nemes megfordult, kezeiben egy-egy orbitális lidérclánggal:
-Akkor ideje felmérnünk, hogy miként tudod hasznosítani ezt a tudás. Azzal elkezdett tüzelni. A kis hollónemes meg riadt, és menekülőre fogta. Azonban a Kicsi üldözőbe vette. Neki alapjáraton is voltak szárnyai, nem okozott neki gondot, hogy a lányt a levegőbe is kövesse. Ezt pedig Nina is felismerte... A következő alakalommal, miután cselezte a felé hajított lidérclángokat, visszafordult, és kardjával a nemesre támadt. Kicsi meglepődött, de az utolsó pillanatban cselezett. A kis szőkeség ismét utána fordult. A nő pedig ismét támadt. Mindig is mesterien űzte a démon mágiát, ezúttal is ezt használta. Rémeket idézett meg, amiket ellenfelére küldött. Nina viszont most egyáltalán nem gondolkozott. Kombinálta a formagyakorlatokat, és lekaszabolta a megidézett lényeket. Nem rémisztette el sem a sikoly, sem a kénes átható szag. Ahogy áthatolt a rémségek alkotta akadályon, úgy elért a sötét szárnyú nemeshez is... és azonnal készült lesújtani.
Az utolsó pillanatban fékezte le a kardot, leheletnyire Kicsi nyakától. Zihált. A nő visszamosolygott rá:
-Ez aztán szép volt. Látom, megértetted. Nina eltette a kardot, majd eltüntette magáról a sötét páncélt. Ismét a zöld-sárga száriban állt előtte:
-Igen. valóban könnyebb úgy megbirkózni a feladattal, ha nem gondolkozok részleteken, hanem arra koncentrálok, hogy miként tudom elhárítani a veszélyt...
2011. november 8., kedd
alkalmassági vizsga
Nina tudta, hogy azon a bizonyos napon megpecsételődött a sorsa. Innentől kezdve csak idő kérdése volt, hogy Sötétség mikor hívja őt szolgálatra, és mit kell teljesítenie. De eddig úgy érezte, hogy ez igazán nem nagy ár Yuz életéért cserébe. Valahol mégis félt. Ez az istenség számára sosem volt éppenséggel bizalomgerjesztő, ráadásul személyesen meg is tapasztalhatta, hogy az ereje milyen hatalmas és brutális.
A Napmecsetben folytatódó szolgálat valamelyest oldotta benne ezt a feszültséget. Amilyen szelíd és csendes természet volt, sokkal inkább tetszett neki ez a fajta segítségnyújtás. Azt a nézetet is vallotta, hogy szép szóval minden elérhető. Pont az egyik ilyen nap érezte az izzást a vállán lévő fekete félhold tetoválásban. Hát eljött az a bizonyos nap... az első alkalom, hogy Sötétség szolgálatra hívja. Alázatosan elkéredzkedett Amirától, és már sietett is, kifelé a városból.
Az istenség a sivatag határában várta őt. Nina már a teljes páncélzatban érkezett, hollószárnyon. Leszállt elé, és mélyen meghajolt:
-Itt vagyok, uram- zihálta. Sötétség sejtelmesen elmosolyodott:
-Pompás. Akkor végezz vele!- e szavakkal a távolba mutatott. A homoktengerből egy hatalmas, fekete, ötfejű hidra emelkedett fel, fenyegetően bömbölve. A lány érezte, hogy a látványtól egészen a szíve mélyéig érinti őt a félelem jeges lehelete. Elsápadt. A sötét úr látta rajta, hogy hezitál. Rászólt:
-Menj! A kis hollónemes megremegett, majd bólintott:
-Igen, uram!
Megindult, felszállt, és kivonta a kardját. Közeledett a bestia felé. A hidra meglátta őt, majd mind az öt fejével ráordított. Úristen... öt fej... öt száj... tele tűhegyes fogakkal. Amint ez tudatosult a lányban, ismét inába szállt a bátorság, és egész egyszerűen lelassított, majd megállt a levegőben. A szörnyeteg ekkor rohamosan megindult felé. Nina megremegett, a kardot is alig tudta tartani. Sötétség a távolból rákiáltott:
-Ne csak állj ott! Csinálj valamit!
Hangjára a kis hollónemes valamivel határozottabban fogott rá a kardra, amit aztán felemelt. Sikított, hogy kompenzálja félelmét, és nekilódult a fenevadnak. Azonban a hidra gyorsabb volt. Egyszerre két fejjel is a lányra rontott. Az elsőt Nina még épphogy ki tudta cselezni, viszont a másik a szárnyára harapott, és annál fogva megrázta. Ismét sikított, majd kardját a szörnyeteg orrába vágta. Ahogy a hidra a fájdalomtól felordított, úgy engedte el a hollónemes szárnyát. Amaz pedig ijedten megfutamodott, visszarepülve.
Sötétség sem hagyta annyiban. Amint a lány a föld közelébe került, megragadta a csuklóját, és magához rántotta:
-Te meg mi a fenét művelsz?- rivallt rá. A kis szöszi reszketett, és sírt. Szégyenkezve lehajtotta a fejét:
-Én ezt képtelen vagyok megcsinálni- szipogta- túlságosan félek, sosem ment nekem az ilyesmi. Az istenség szemei elkerekedtek, majd megfogta Nina vállait:
-Tisztában voltál vele, hogy ez lesz a következménye, nemde?- folytatta nyugodt hangon- akkor miért tetted? A hollónemes felemelte fejét:
-Azért, hogy megmentsem Yuzt. Az épp elég ok volt rá. Az istenség folytatta:
-Pedig az önfeláldozás sokkal több lelki erőt kíván, mint az, hogy legyőzd ezt a szörnyeteget- lassan elengedte- hatalmas erőt adtam neked, Nina. Azért, hogy az én parancsomra másokat megvédelmezz. Neked csak annyi a dolgod, hogy használd. A lány némileg összeszedte magát, majd bólintott:
-Igen, uram... Sötétség elmosolyodott:
-Akkor mire vársz még? Használd a tőlem kapott hatalmat, és pusztítsd el ezt a fenyegető veszélyt.
E szavakra Nina már egészen felbátorodott. Ismét előhúzta kardját és felrepült. A hidra ismét megpillantotta őt a távolból, és fenyegetően bömbölt. A kis hollónemes viszont nem riadt meg. Nagyobb sebességre kapcsolt, és azonnal lecsapta az egyik fejet. A szörnyeteg felordított, majd ahogy fordult volna utána, a lány már keresztül is vágta a bordáit. Furcsa... ez most érezhetően könnyen ment. A szőkeségnek feltűnt, hogy így, felbátorodva mennyivel egyszerűbbnek tűnt a feladat. Ahogy hallotta a hidra halálhörgését, és felpillantott rá, megértette, hogy miért.
A szörnyeteg lassan felszakadozott, mint egy füstfelhő... csak egy illúzió volt. A következő pillanatban pedig hallotta, ahogy Sötétség mögé lép, és lassan, elismerően tapsol:
-Gratulálok, drágám! Sikerült legyőznöd a félelmed. Nina értetlenül fordult felé:
-Te átvertél... Az istenség csóválta a fejét:
-Tévedés- mondta a már megszokott sunyi stílusában- nem vertelek át. Csak próbára tettelek. Tisztában voltam vele, hogy távol áll tőled ez a vérengzés. De mint hollónemesnek, pontosan ilyen feladatokkal kell megbirkóznod. Tedd csak fel magadnak a kérdést: így, hogy most már tisztában vagy a képességeiddel, és átlépted a korlátaidat, hogy érzed magad? A lány eltette a kardot, és megkönnyebbülten elmosolyodott:
-Sokkal jobban...
A Napmecsetben folytatódó szolgálat valamelyest oldotta benne ezt a feszültséget. Amilyen szelíd és csendes természet volt, sokkal inkább tetszett neki ez a fajta segítségnyújtás. Azt a nézetet is vallotta, hogy szép szóval minden elérhető. Pont az egyik ilyen nap érezte az izzást a vállán lévő fekete félhold tetoválásban. Hát eljött az a bizonyos nap... az első alkalom, hogy Sötétség szolgálatra hívja. Alázatosan elkéredzkedett Amirától, és már sietett is, kifelé a városból.
Az istenség a sivatag határában várta őt. Nina már a teljes páncélzatban érkezett, hollószárnyon. Leszállt elé, és mélyen meghajolt:
-Itt vagyok, uram- zihálta. Sötétség sejtelmesen elmosolyodott:
-Pompás. Akkor végezz vele!- e szavakkal a távolba mutatott. A homoktengerből egy hatalmas, fekete, ötfejű hidra emelkedett fel, fenyegetően bömbölve. A lány érezte, hogy a látványtól egészen a szíve mélyéig érinti őt a félelem jeges lehelete. Elsápadt. A sötét úr látta rajta, hogy hezitál. Rászólt:
-Menj! A kis hollónemes megremegett, majd bólintott:
-Igen, uram!
Megindult, felszállt, és kivonta a kardját. Közeledett a bestia felé. A hidra meglátta őt, majd mind az öt fejével ráordított. Úristen... öt fej... öt száj... tele tűhegyes fogakkal. Amint ez tudatosult a lányban, ismét inába szállt a bátorság, és egész egyszerűen lelassított, majd megállt a levegőben. A szörnyeteg ekkor rohamosan megindult felé. Nina megremegett, a kardot is alig tudta tartani. Sötétség a távolból rákiáltott:
-Ne csak állj ott! Csinálj valamit!
Hangjára a kis hollónemes valamivel határozottabban fogott rá a kardra, amit aztán felemelt. Sikított, hogy kompenzálja félelmét, és nekilódult a fenevadnak. Azonban a hidra gyorsabb volt. Egyszerre két fejjel is a lányra rontott. Az elsőt Nina még épphogy ki tudta cselezni, viszont a másik a szárnyára harapott, és annál fogva megrázta. Ismét sikított, majd kardját a szörnyeteg orrába vágta. Ahogy a hidra a fájdalomtól felordított, úgy engedte el a hollónemes szárnyát. Amaz pedig ijedten megfutamodott, visszarepülve.
Sötétség sem hagyta annyiban. Amint a lány a föld közelébe került, megragadta a csuklóját, és magához rántotta:
-Te meg mi a fenét művelsz?- rivallt rá. A kis szöszi reszketett, és sírt. Szégyenkezve lehajtotta a fejét:
-Én ezt képtelen vagyok megcsinálni- szipogta- túlságosan félek, sosem ment nekem az ilyesmi. Az istenség szemei elkerekedtek, majd megfogta Nina vállait:
-Tisztában voltál vele, hogy ez lesz a következménye, nemde?- folytatta nyugodt hangon- akkor miért tetted? A hollónemes felemelte fejét:
-Azért, hogy megmentsem Yuzt. Az épp elég ok volt rá. Az istenség folytatta:
-Pedig az önfeláldozás sokkal több lelki erőt kíván, mint az, hogy legyőzd ezt a szörnyeteget- lassan elengedte- hatalmas erőt adtam neked, Nina. Azért, hogy az én parancsomra másokat megvédelmezz. Neked csak annyi a dolgod, hogy használd. A lány némileg összeszedte magát, majd bólintott:
-Igen, uram... Sötétség elmosolyodott:
-Akkor mire vársz még? Használd a tőlem kapott hatalmat, és pusztítsd el ezt a fenyegető veszélyt.
E szavakra Nina már egészen felbátorodott. Ismét előhúzta kardját és felrepült. A hidra ismét megpillantotta őt a távolból, és fenyegetően bömbölt. A kis hollónemes viszont nem riadt meg. Nagyobb sebességre kapcsolt, és azonnal lecsapta az egyik fejet. A szörnyeteg felordított, majd ahogy fordult volna utána, a lány már keresztül is vágta a bordáit. Furcsa... ez most érezhetően könnyen ment. A szőkeségnek feltűnt, hogy így, felbátorodva mennyivel egyszerűbbnek tűnt a feladat. Ahogy hallotta a hidra halálhörgését, és felpillantott rá, megértette, hogy miért.
A szörnyeteg lassan felszakadozott, mint egy füstfelhő... csak egy illúzió volt. A következő pillanatban pedig hallotta, ahogy Sötétség mögé lép, és lassan, elismerően tapsol:
-Gratulálok, drágám! Sikerült legyőznöd a félelmed. Nina értetlenül fordult felé:
-Te átvertél... Az istenség csóválta a fejét:
-Tévedés- mondta a már megszokott sunyi stílusában- nem vertelek át. Csak próbára tettelek. Tisztában voltam vele, hogy távol áll tőled ez a vérengzés. De mint hollónemesnek, pontosan ilyen feladatokkal kell megbirkóznod. Tedd csak fel magadnak a kérdést: így, hogy most már tisztában vagy a képességeiddel, és átlépted a korlátaidat, hogy érzed magad? A lány eltette a kardot, és megkönnyebbülten elmosolyodott:
-Sokkal jobban...
2011. július 18., hétfő
il tuo vero dovere
Nem volt túl sok feladat a hollónemeseknek. Hua-Bei és Gohr'g épp kiküldetésen voltak a tengermelléktől keletre, Kicsi pedig a Hold tónál. Épp újhold ideje volt, ezért választotta Sötétség ezt az időpontot a találkozóra. Szolgája ugyanolyan alázattal járult elé, mint eddig: letérdelt elé, és alázatosan meghajolt. Az istenség elmosolyodott:
-Azonnal jössz hívó szavamra, valahányszor hívlak. Mióta is szolgálsz nekem? A lány felemelte fejét:
-5 éve, uram. Erre Sötétség egész egyszerűen elfordult tőle:
-Elmehetsz. Itt végeztél. Kicsi riadtan felkapta a fejét:
-Hogy mondod?
Az istenség visszanézett rá:
-Nem akarom, hogy többé hollónemes legyél. Azt akarom, hogy menj vissza a lányodhoz. Neki nagyobb szüksége van rád, nem dobhatod el magadtól. Kicsi láthatóan elszégyellte magát, ahogy mélyen lehajtotta fejét:
-Mindig is tudtad, ugye uram? Sötétség sejtelmesen elmosolyodott, a lány pedig folytatta:
-Akkor miért hagytad, hogy eljöjjek mellőle? Az istenség közelebb lépett hozzá:
-Én terveztem így. Nem is ok nélkül. Ha nem hagytam volna, hogy a szolgálatomba lépj, akkor nem állítottalak volna szolgálatba Nixába, és akkor nem tudtad volna megmenteni Shakarát...
A lány a fejét fogta. Valóban... ahogy jobban belegondolt, minden összefüggött. Amikor a nekromágus támadott, a környék egyetlen hollónemeseként csak ő menthette meg a Sötétség egyik leszármazottját. Ismét meghajolt:
-Tisztelem az előrelátásodat, uram. Az istenség ismét sejtelmesen elmosolyodott:
-Mint látod, a családom a szívügyem. Ezért kérlek, hogy menj vissza Jena Serához. Ugyanúgy Shakara vére is folyik az ereiben, akárcsak a tiéd. Feltűnt neki, hogy szolgája gyanúsan csendes. Odahajolt hozzá:
-Tudtad, hogy nem téged keresett annyi éven át. De Jena és te ugyanúgy a család tagjává váltatok. Ez nem presztízs kérdés, hanem vér kérdés. Menj vissza hozzá...
Kicsi némán bólogatott. Sötétség a fejére tette a kezét... és eltüntette róla a páncélt. A páncél alatt a szolga egy egyszerű nemes volt, lila felsővel, szárnyain szalagokkal, kék nadrágban, fején apró ékszerrel, nyaklánccal... Az istenség elmosolyodott:
-Jena mindig hitte, hogy az anyja a közelben van. Ma viszont láthatja. A fiatal hölgy bólintott, hálásan elmosolyodott, majd elsietett. Az istenség büszkén nézett utána...
-Azonnal jössz hívó szavamra, valahányszor hívlak. Mióta is szolgálsz nekem? A lány felemelte fejét:
-5 éve, uram. Erre Sötétség egész egyszerűen elfordult tőle:
-Elmehetsz. Itt végeztél. Kicsi riadtan felkapta a fejét:
-Hogy mondod?
Az istenség visszanézett rá:
-Nem akarom, hogy többé hollónemes legyél. Azt akarom, hogy menj vissza a lányodhoz. Neki nagyobb szüksége van rád, nem dobhatod el magadtól. Kicsi láthatóan elszégyellte magát, ahogy mélyen lehajtotta fejét:
-Mindig is tudtad, ugye uram? Sötétség sejtelmesen elmosolyodott, a lány pedig folytatta:
-Akkor miért hagytad, hogy eljöjjek mellőle? Az istenség közelebb lépett hozzá:
-Én terveztem így. Nem is ok nélkül. Ha nem hagytam volna, hogy a szolgálatomba lépj, akkor nem állítottalak volna szolgálatba Nixába, és akkor nem tudtad volna megmenteni Shakarát...
A lány a fejét fogta. Valóban... ahogy jobban belegondolt, minden összefüggött. Amikor a nekromágus támadott, a környék egyetlen hollónemeseként csak ő menthette meg a Sötétség egyik leszármazottját. Ismét meghajolt:
-Tisztelem az előrelátásodat, uram. Az istenség ismét sejtelmesen elmosolyodott:
-Mint látod, a családom a szívügyem. Ezért kérlek, hogy menj vissza Jena Serához. Ugyanúgy Shakara vére is folyik az ereiben, akárcsak a tiéd. Feltűnt neki, hogy szolgája gyanúsan csendes. Odahajolt hozzá:
-Tudtad, hogy nem téged keresett annyi éven át. De Jena és te ugyanúgy a család tagjává váltatok. Ez nem presztízs kérdés, hanem vér kérdés. Menj vissza hozzá...
Kicsi némán bólogatott. Sötétség a fejére tette a kezét... és eltüntette róla a páncélt. A páncél alatt a szolga egy egyszerű nemes volt, lila felsővel, szárnyain szalagokkal, kék nadrágban, fején apró ékszerrel, nyaklánccal... Az istenség elmosolyodott:
-Jena mindig hitte, hogy az anyja a közelben van. Ma viszont láthatja. A fiatal hölgy bólintott, hálásan elmosolyodott, majd elsietett. Az istenség büszkén nézett utána...
2011. március 30., szerda
hollónemesek 2.
Deghyom építkezési lázától felbuzdulva a sólyomlordok is úgy döntöttek, hogy szentélyt építenek, méghozzá Hórusz sólyomistennek. A munkálatokat az egyik, várhoz közeli sziklán kezdték meg. Hercegnői utasításra Kicsi hollónemes ment felügyelni a munkákat. Fabry-nak egy szava nem lehetett, hisz a hollónemeseket mindenki nagy tiszteletben tartotta. És az, hogy Nixa volt az első, aki otthont biztosított egynek, történetesen Kicsinek, az igencsak nagy szó volt.
Kicsi alaposan felmérte a munkálatokat, majd kérdezősködött a sólyom királytól:
-Milyen tempóban halad a munka?
-Eddig tudjuk tartani a menetet- válaszolt Fabry- úgy tervezzük, hogy a vörös félholdra lesz kész. Az méltó ünnepe lenne Hórusznak. És természetesen belekalkuláltuk azt is, hogy őfelsége esküvőjén állnak a munkálatok. Mindenki ott lesz, így mi is. Kicsi elmosolyodott:
-Látom, igencsak nagy a visszhangja. Fabry nevetett:
-Hát hogyne! Ez egy történelmi pillanat, mindenki ott akar lenni, hogy a szemtanúja legyen az eseményeknek. Azt is híresztelik, hogy istenek is jelen lesznek az eseményeken. A lány bólintott:
-Magam sem szándékozom kihagyni- ismét körbenézett, majd elindult kifelé- további jó munkát, felség.
Ekkor történt meg a baj. Hisz ahogy kilépett volna a félkész szentélyből, rögtön szemből belé csapódott egy vasgerenda. Az esemény olyan váratlanul érte, hogy szólni nem tudott. Mire egyáltalán tudatosult benne egy fél pillanatra, hogy mi történt, a vasgerenda már át is fúra a páncélját, vele együtt a mellkasát. Sikított volna, de valami nem hagyta... és elsötétült előtte minden. Azonnal elterült a földön. A sólyom király viszont minden egyes másodpercét látta a balesetnek, hisz az orra előtt zajlott le. Azonnal odasietett a lányhoz, és próbálta elernyedt testét olyan helyzetbe állítani, hogy minél kevesebb vért veszítsen- még ezek után is. Iszonyatosan be volt pánikolva, hisz a Sötétség se vette jó néven, ha a katonáit merénylet éri... nem is beszélve a tiszteletről, amit a hollónemesek alanyi jogon is kaptak. Fabry elkeseredett kiáltott, ahogy próbálta menteni a lányt:
-Segíts Sötétség! Küldj segítséget! Kicsit baleset érte! Esküszöm, nem volt szándékos, de segítened kell, nagyúr!
Ekkor elsötétült az ég. De nem felhőktől, hanem hollóktól. Egy egész sereg jött. Ott szálltak le, azon a sziklán is, ahol a szentély épült. Fabry először nem értette a jelenséget, de mikor meglátta a madarak közül kilépni Hua-Bei és Gohr'g hollónemeseket, egészen megkönnyebbült. Meghajtotta fejét:
-Uraim, de jó, hogy jöttek... A duó felmérte a körülményeket, majd az ork hatalmas kezeibe vette gyengéden Kicsi ernyedt testét, és a sólyom királyra nézett:
-Van itt a közelben elfekvő? Fabry kimutatott:
-A szentély mellett. A főpap lakása készen áll, de még nem költözött be. A rendelkezésetekre bocsátom. A hollónemesek hálásan meghajtották fejüket:
-Köszönjük felség. Azzal az áldozatul esett társukkal elvonultak az említett helyre.
Gohr'g gyengéden lefektette a lányt, majd mindketten óvatosan eltávolították testéből a vasgerendát. Ez további súlyos vérveszteséggel járt. De látták, hogy nincs gond. A hollónemesek a sötétségen keresztül meglehetősen sajátosan látják egymást- ilyenkor nem látják a külvilágot, sem a saját páncéljukat, csakis a puszta valódi lényüket. Ők ketten is láthatták Kicsi igazi arcát, aki sápadtan, erőtlenül nézett rájuk, mellkasából és szájából vérpatakkal.
-Nagyon gyenge- jegyezte meg Hua-Bei. Az ork ránézett:
-Akkor nincs miért vesztegelni, csókold meg. A gyík ránézett:
-Én?- kérdezte kissé megilletődve
-Persze- mondta Gohr'g- nézz rám, amekkora agyaraim vannak, még félő hogy leharapnám a fejét. A gyíkharcos bólintott, tetézve barátja igazát, majd odalépett a lányhoz. A hollónemesek magukban hordozzák a Sötétség esszenciáját. Annak idején Kicsi is egy csókkal hozta vissza Shakarát az élők közé. Ezt valóban csak olyan lényekkel tudják meg tenni, akik a Sötétség pártfogoltjai, családtagjai, kegyeltjei... vagy további hollónemesek.
Hua-Bei gyengéden megfogta a lány arcát, és finoman megcsókolta, szó szerint életet lehelve belé. Amint a csók megtört, Kicsi erősen elkezdett köhögni. A sebe ugyan összeforrt, de a vér még akadályozta a levegő útját. A gyíkharcos felültette, és finoman megpaskolta a hátát:
-Jól van, semmi gond... nyugalom. A lány rájuk nézett:
-Hua-Bei? Gorh'g? Ti honnan jöttetek? Az ork is odalépett hozzá:
-Deghyomból. Ugyanúgy szállást biztosíttak nekünk, mint Nixa neked- hatalmas mancsával megsimogatta a lány hátát- hogy érzed magad, Kicsi? A lány kissé félszegen bólintott:
-Minden rendben- hálásan rájuk mosolygott- köszönöm, hogy megmentettétek az életem. A gyíkharcos viszonozta a mosolyt:
-Ez csak természetes. Mi, hollónemesek egymásért is vagyunk...
2011. február 28., hétfő
meghívás
Ahogy Deghyom rohamosan fejlődött, a király is építette tovább a kapcsolatokat. De volt egy, ahová kifejezetten személyesen kellett elmennie. Átvette a civil arab ruháját, és az irányt Nixa felé vette...
Soot és Jenisse valamikor dél körül keltek a franciaágyban. Egy merő kupleráj uralkodott az egész szobában: ruhák és üvegek szanaszét, félig elnyomott csikkek a hamutálban, és persze a fejükben, hisz a szülinapi buli utáni ováció megtette a kellő hatást... túlságosan is. Jenisse még mindig nem volt egészen magánál az örömtől.
-Te rossz fiú- mászott rá a patkányra- mi jóval is leptél meg engem... Végighúzta ujját az egykor tolvaj száján, aki elvigyorodott:
-Ohohohohóóóó....csak egy olyan bulival, amit az én csajom megérdemel- megfogta a lány fenekét. Jenisse közel hajolt hozzá félkómás vigyorral:
-És ugye tudod, hogy ezért most mi jár? Soot felvonta a szemöldökét, majd ennyit válaszolt:
-Ne kímélj... Az egérlány megcsókolta, majd végigsimította testét, addig az egykori tolvaj simogatta a fenekét. Épp kezdtek bemelegedni, amikor kopogtak.
-Jaj, ne már!- a Kormos kedvtelenül kimászott barátnője alól, felkapott egy nadrágot, és már ment is ajtót nyitni.
Meglepetésére régi barátja állt az ajtó túl oldalán, teljes életnagyságban, civilben.
-Hello Soot- szólt halkan- rég volt már.... A patkány kissé lehajtotta füleit, majd elkerülte a tekintetét:
-Sajnálom- kezdett bele lassan- tudom, hogy annak idején otromba voltam. De ami történt nem ellened szólt, hanem Jaff ellen... A macska bólintott:
-Igen, tudom- majd barátja vállára tette mancsát- és épp ezért szeretnélek most visszahívni. Soot felkapta a fejét:
-Hogy mondod? A király bólintott, és folytatta:
-A birodalom rohamosan fejlődik, a nép megkapta azt a jólétet, amit már rég megérdemelt, és további szövetségeseket szerzünk. Mindenki számára élhető, tehát, ha úgy gondolod... A patkány halkan nevetett, hangjában némi keserűséggel, majd válaszolt:
-Ez tényleg olyan, mint egy álom. El se hiszem- zsebre vágta az egyik kezét- de van valami, ami már ideköt. Tom Focus felemelte egyik szemöldökét:
-Hogyan? Épp ekkor szédült be az egykori tolvaj mellé az egér lány, csupán fehérneműbe, hátulról átkarolva őt:
-Szia édes- megpuszilta, és meglehetősen izgatóan birizgálta a fülét- ki a haverod? Soot egészen belepirult, de próbálta moderálni magát, ahogy folytatta a macska felé:
-Ehm...ő Jenisse, a barátnőm- kínosan elvigyorodott- hát nem egy belevaló csaj? Az uralkodó ezzel meg is világosult. Ő is ezért nem hálózta be Shaylát, mert tisztában volt a ténnyel, hogy ő tartozik valakihez. Ráadásul elnézve régi barátját és ezt a szédült nőszemélyt... tökéletesen összeillenek. Megejtett egy kissé szomorkás mosolyt:
-Megértem- majd a kezét nyújtotta- de ha mégis úgy gondolod, akkor Deghyom visszavár. Soot viszonozta a mosolyt, és kezet rázott vele:
-Kösz, hogy megérted, öregem. És persze a meghívást is. Ahogy elváltak útjaik, a király megindult visszafelé, Soot pedig felkapta kissé másnapos barátnőjét, és visszamászott vele a házba.
Ahogy a kék macska visszatért a várba, Elizis fogadta őt, méghozzá meglehetősen lelkesen:
-Jó híreim vannak, felség- mondta, követve urát- a két hollónemes, akikért küldettél, megérkeztek. Tom Focus felé kapta a fejét:
-Komoly?- kérdezte izgatottan- hol vannak? A fehér kobra mutatta az irányt:
-Kint várják az udvaron felségedet. Több se kellett, a király azonnal megiramodott...
Odalenn valóban ácsorogtak: egy 170-es magasságú, nyúlánk, zöld, gyíkszerű alak, aki szárnyakkal is rendelkezett, és egy meglehetősen termetes szürkészöldes szőrzetű, agyaras ork, aki méreteinél fogva már nem kaphatott szárnyakat. Őfelsége úgy zuhant be eléjük:
-Á, nagy örömömre szolgál, hogy udvaromban tisztelhetlek titeket- meghajlással köszöntötte őket- minek köszönhetem, hogy elfogadtátok a meghívásomat? Az ork válaszolt:
-Sötétség úgy ítélte meg, hogy ha már Nixa biztosíthat helyet egy hollónemesnek, akkor a te birodalmadnak is jár ez a kiváltság.
-Ezen kívül- folytatta a gyík, miközben karmait pucolgatta- nagyurunkat megerősítette Bászt, Shanbahac, és a tűzisten, hogy felséged megbízható. Felé fordította fejét, és hozzátette:
-Ráadásul mi együtt dolgozunk- mutatott társára- ő a nyers erő, én pedig a gyorsaság. A macska bólintott:
-Minden elismerésem- majd kezet nyújtott.
-Hua-Bei vagyok- rázott vele kezet a gyíkszerű.
-Én pedig Gohr'g- őt követte a melák.
-Tom Focus- mondta végül a király, és elmosolyodott- üdvözöllek titeket Deghyomban...
Soot és Jenisse valamikor dél körül keltek a franciaágyban. Egy merő kupleráj uralkodott az egész szobában: ruhák és üvegek szanaszét, félig elnyomott csikkek a hamutálban, és persze a fejükben, hisz a szülinapi buli utáni ováció megtette a kellő hatást... túlságosan is. Jenisse még mindig nem volt egészen magánál az örömtől.
-Te rossz fiú- mászott rá a patkányra- mi jóval is leptél meg engem... Végighúzta ujját az egykor tolvaj száján, aki elvigyorodott:
-Ohohohohóóóó....csak egy olyan bulival, amit az én csajom megérdemel- megfogta a lány fenekét. Jenisse közel hajolt hozzá félkómás vigyorral:
-És ugye tudod, hogy ezért most mi jár? Soot felvonta a szemöldökét, majd ennyit válaszolt:
-Ne kímélj... Az egérlány megcsókolta, majd végigsimította testét, addig az egykori tolvaj simogatta a fenekét. Épp kezdtek bemelegedni, amikor kopogtak.
-Jaj, ne már!- a Kormos kedvtelenül kimászott barátnője alól, felkapott egy nadrágot, és már ment is ajtót nyitni.
Meglepetésére régi barátja állt az ajtó túl oldalán, teljes életnagyságban, civilben.
-Hello Soot- szólt halkan- rég volt már.... A patkány kissé lehajtotta füleit, majd elkerülte a tekintetét:
-Sajnálom- kezdett bele lassan- tudom, hogy annak idején otromba voltam. De ami történt nem ellened szólt, hanem Jaff ellen... A macska bólintott:
-Igen, tudom- majd barátja vállára tette mancsát- és épp ezért szeretnélek most visszahívni. Soot felkapta a fejét:
-Hogy mondod? A király bólintott, és folytatta:
-A birodalom rohamosan fejlődik, a nép megkapta azt a jólétet, amit már rég megérdemelt, és további szövetségeseket szerzünk. Mindenki számára élhető, tehát, ha úgy gondolod... A patkány halkan nevetett, hangjában némi keserűséggel, majd válaszolt:
-Ez tényleg olyan, mint egy álom. El se hiszem- zsebre vágta az egyik kezét- de van valami, ami már ideköt. Tom Focus felemelte egyik szemöldökét:
-Hogyan? Épp ekkor szédült be az egykori tolvaj mellé az egér lány, csupán fehérneműbe, hátulról átkarolva őt:
-Szia édes- megpuszilta, és meglehetősen izgatóan birizgálta a fülét- ki a haverod? Soot egészen belepirult, de próbálta moderálni magát, ahogy folytatta a macska felé:
-Ehm...ő Jenisse, a barátnőm- kínosan elvigyorodott- hát nem egy belevaló csaj? Az uralkodó ezzel meg is világosult. Ő is ezért nem hálózta be Shaylát, mert tisztában volt a ténnyel, hogy ő tartozik valakihez. Ráadásul elnézve régi barátját és ezt a szédült nőszemélyt... tökéletesen összeillenek. Megejtett egy kissé szomorkás mosolyt:
-Megértem- majd a kezét nyújtotta- de ha mégis úgy gondolod, akkor Deghyom visszavár. Soot viszonozta a mosolyt, és kezet rázott vele:
-Kösz, hogy megérted, öregem. És persze a meghívást is. Ahogy elváltak útjaik, a király megindult visszafelé, Soot pedig felkapta kissé másnapos barátnőjét, és visszamászott vele a házba.
Ahogy a kék macska visszatért a várba, Elizis fogadta őt, méghozzá meglehetősen lelkesen:
-Jó híreim vannak, felség- mondta, követve urát- a két hollónemes, akikért küldettél, megérkeztek. Tom Focus felé kapta a fejét:
-Komoly?- kérdezte izgatottan- hol vannak? A fehér kobra mutatta az irányt:
-Kint várják az udvaron felségedet. Több se kellett, a király azonnal megiramodott...
Odalenn valóban ácsorogtak: egy 170-es magasságú, nyúlánk, zöld, gyíkszerű alak, aki szárnyakkal is rendelkezett, és egy meglehetősen termetes szürkészöldes szőrzetű, agyaras ork, aki méreteinél fogva már nem kaphatott szárnyakat. Őfelsége úgy zuhant be eléjük:
-Á, nagy örömömre szolgál, hogy udvaromban tisztelhetlek titeket- meghajlással köszöntötte őket- minek köszönhetem, hogy elfogadtátok a meghívásomat? Az ork válaszolt:
-Sötétség úgy ítélte meg, hogy ha már Nixa biztosíthat helyet egy hollónemesnek, akkor a te birodalmadnak is jár ez a kiváltság.
-Ezen kívül- folytatta a gyík, miközben karmait pucolgatta- nagyurunkat megerősítette Bászt, Shanbahac, és a tűzisten, hogy felséged megbízható. Felé fordította fejét, és hozzátette:
-Ráadásul mi együtt dolgozunk- mutatott társára- ő a nyers erő, én pedig a gyorsaság. A macska bólintott:
-Minden elismerésem- majd kezet nyújtott.
-Hua-Bei vagyok- rázott vele kezet a gyíkszerű.
-Én pedig Gohr'g- őt követte a melák.
-Tom Focus- mondta végül a király, és elmosolyodott- üdvözöllek titeket Deghyomban...
2011. február 26., szombat
boldog szülinapot, Jenisse Mysz
Nyílt titok volt, hogy a kék főváros otthont biztosít az egyik hollónemesnek, és mint ilyen, bárki fordulhat hozzá segítségért minden megkötés nélkül. Egy nap viszont maga Soot kereste fel, átkutatva utána az egész várost: kereste a lovak negyedében, a szórakozónegyedben, LadyDánál, a 3 kapunál... végül a palotába is bepofátlankodott, hátha az uralkodói párosnál találja a nagyra becsült harcost. A lelkesedéstől fűtve megfeledkezett az udvariasságról, és szabályosan a hercegnőre rúgta a hall ajtaját:
-Felség, Kicsi itt van? Shayla, aki épp Jeng sólyomlorddal teázott értetlenül nézett a berobbanó jövevényre:
-Hello Soot... A patkány ekkor észbe kapott, majd sűrű hajlongás közepette kért elnézést az uralkodótól:
-Elnézést felség, nagyon sajnálom, felség, csak Kicsi hollónemest keresem. Már átfésültem érte az egész várost.
-Én tudom hol van- válaszolt Jeng mosolyogva- a város határában tartózkodik, a mezőn. Épp meditál. Soot tovább hajlongott:
-Köszönöm szépen! És még egyszer elnézést kérek a hölgyektől... Majd eliszkolt.
A keresett hölgy valóban a városon kívüli réten tartózkodott, távol minden zajtól. Habár Nixa biztosít neki otthont, ő mégis gyakran elvonul feltöltődni, elmélkedni. A távolból érkező Soot kiáltása először olybá tűnt neki, mint egy álom. Lassan tért vissza a módosított tudatállapotból, közben a fekete patkány hangja is egyre hangosabbá vált. Mire megérkezett, a hollónemest már teljesen "ébren" találta. Zihált, hisz egész eddig rohant. A hölgy a szokásos hűvösséggel és nyugodtsággal kérdezett:
-Mi célból kerestél fel? Miután Soot ismét levegőhöz jutott, meghajolt, majd belekezdett:
-Tiszteletre méltó Kicsi hollónemes... Mint te is tudod, hamarosan itt van Jenisse születésnapja. Azt is, hogy már egy jó ideje be akarok nála vágódni. Itt kérem a segítséged a megfelelő ajándék elhozatalával. Kicsi érdeklődve fordult felé:
-És mégis mi lenne ez a szóban forgó ajándék? A patkány elvigyorodott, és folytatta:
-Tudod, még szereztettem egy ütős kis lemezt az emberek világából, ami Jenisse-nek nagyon bejött. Azt kérném tőled, hogy az előadót hozd el születésnapjára, hogy ő játsszon. A hollónemes a fejét rázta:
-Soot... tudod, hogy ez emberrablás... Ekkor a megbízó térdre vágta magát elé, és könyörgött:
-Kérlek, tiszteletre méltó Kicsi hollónemes! Csak egy nap erejéig lenne itt, amíg lejátssza azt az estét.... A hölgy sóhajtott:
-Rendben- fordította fejét a patkány felé- cserébe viszont mondj egy jó hosszú hálát az uramnak. Soot bólogatott:
-Azonnal is! Máris elhelyezkedett, és elkezdett hosszan hálálkodni a Sötétségnek. Közben Kicsi megindult, hogy felkeresse a célszemélyt.
Napjaink, Anglia, emberek világa... valamikor este 10 környékén. Kellemes nyári éjszaka. Az emeleti erkélyen egy laza csávó ül éppen, és cigizik, gyönyörködve az éjszakába. Igazából unatkozik, de ha már ilyen kellemes a klíma, inkább kiül, és a maga módján élvezi. A slukk feléig se jut, mikor bentről kijön a fekete-fehér foltos macskája, az ölébe ugrik, és láthatóan a képébe mászik, kérlelve őt, hogy etesse meg. A srác kifújja a füstöt, elvigyorodik:
-Na mi van, öregem?- simogatja meg a fejét- kajás vagy? Még párszor megsimogatja kis kedvencét, majd elnyomja a cigit, feláll a helyéről, és besétál vele. Az előtérben telerakja a tálját, majd a macska nagy örömmel nekilát. A srác még mindig röhög, majd ismét menne ki a teraszra. De amint megfordul, az ajtóban ott áll a talpig feketében és sötétlilában virító maszkos szárnyas valami... Ijedtében megugrik hátrafelé:
-Aztakurva! Majd miután tudatosul benne, hogy egy meglehetősen humanoid kinézetű élőlény az, kínjába lassan elkezd röhögni, ami aztán harsány kacajba torkollik:
-Hát ez óriási!- mutatott rá- egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy a kaszás az! Igazán briliáns jelmez, öregem! Már csak azt kéne elárulnod, hogy hogy jutottál be... vagy talán berepültél? Kicsi nagyon jól tudta, milyenek az emberek. Épp ezért nem akart és nem is szokott előttük mutatkozni, főleg, mióta hollónemessé vált. Viszont ez alkalommal kivételt kellett tennie.
-Joel Zimmerman?- kérdezte, hogy megbizonyosodjon, jó helyen jár. A hülyegyerek tovább vigyorgott:
-Attól függ ki kérdezi, kaszás kisasszony. Ha az öreg halál, akkor a szomszéd ajtón kopogtasson- mutatott balra.
-Nem- folytatta Kicsi a megszokott nyugodt és hűvös stílusában- megbízás lenne a számodra. Joel elképedt:
-Na és micsoda? Valakit el kéne tenni láb alól? Közben rágyújtott egy újabb slukkra, hisz kezdte elfogadni hogy egy ilyen bizarr jelenséggel beszélget a szobájában.
-Szó sincs róla- folytatta Kicsi- születésnapon kéne játszanod az ünnepeltnek. A srác kiemelte szájából a csikket, és lazán intett:
-Házibulit nem vállalok... A jövevény hozzátette:
-Egy egész disco van lefoglalva. Erre viszont Joel már felkapta a fejét. Egy egész disco... mégis ki ekkora állat? Persze, ő maga... de azon kívül. Visszahelyezte a szájába a slukkot, és eltöprengve megvakarta az állát:
-Ééééééés.... a technikai háttér?
-Biztosítva- vágta rá a hollónemes.
-Gázsi?
-Ott helyben, aranyban.
A srác felvonta a szemöldökét, majd megvakarta a fejét. Még az ő fantáziájának is kezdett bizarr lenni a felkérés. Ki tudja, talán a maffia vagy egyéb bűnbanda áll az egész mögött... a küldönc hölgyemény épp elég gyanús. De jobban belegondolva... hány DJ mondhatja el magáról, hogy a maffiának zenélt, és aranyban fizették ki a sztárgázsit? Elvigyorodott:
-Mit vigyek?
-A lemezeidet- válaszolt Kicsi- és a maszkod. Majd gyorsan hozzátette:
-Részemről lenne annyi kérés, hogy amíg ott vagy, ne vedd le- ezt egy hazugsággal magyarázta- mindenki maszkban lesz. Joel felvonta a szemöldökét:
-Ahogy gondolod... Lazán odébbállt, összerámolta a cuccait, felvette a hatalmas vörös egérfejet, de ahogy kilépett a jelenség mellé a teraszra, hirtelen minden elsötétült...
Elérkezett a nagy nap éjszakája. Jenisse már a munkahelyén is lazább volt, munkatársai felköszöntötték. Viszont este már teljesen be volt pörögve. A diszkó telve volt, az ajtóban Soot fogadta:
-Csajszikám!- csókkal üdvözölte- még a megszokottnál is dögösebb vagy. Az egér örömtelien mosolygott:
-Köszi! Ma estére különösen ki akartam nyalni magam. A patkány röhögött:
-És jól is tetted- vezette befelé a tömegen keresztül- ugyanis ma este csakis miattad gyűltünk össze, hogy egy hatalmasat bulizzunk! Én egy különleges meglepetéssel is készültem. Erre a lány izgatottá vált, és szabályosan barátja arcába mászott:
-Valóban? És mivel? Mondd már! Mit tartogatsz? Soot sejtelmesen visszavigyorgott rá:
-Majd meglátod.
A bulit most is (mint az esetek többségében) Dorina Joris látta el megfelelő talpalávalóval. A tömeg nem is panaszkodott rá. Úgy egy órával az ünnepelt megérkezése után oldalról, a függöny mögül valaki jelzett neki. A szőkeség odakapta a fejét. Kicsi állt ott, mellette egy vörös egérmaszkos valakivel, aki a kezében tartotta táskáját. Integetett a kiscsajnak, bár csodálta, hogy valaki 13 évesen a keverőpult mögé került DJ elvigyorodott, hívóan intett a vendégnek, majd lehalkította a zenét, felkapta a mikrofont, és beleordított:
-Figyelem mindenki! Ma, Jenisse Mysz szülinapja alkalmából egy különleges vendéget tisztelhetünk köreinkbe- rámutatott a srácra, aki integetett a közönségnek is- íme az ajándékod, csajszi! Köszöntsd deadmau5-t! Jenisse sikított és pattogott örömében, majd Soot nyakába ugrott:
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!- sikítása visszhangzott a helyiségben- köszönöm Soot!!!!! Ez állati jó!!!!! Felülmúltad minden képzeletemet! Azzal egy hatalmas csókot nyomott az arcára. A patkány röhögött:
-Hát, én igyekeztem....- és átölelte a rajta csüngő barátnőjét.
Közben deadmau5 már el is kezdett játszani. A hatásszünet miatt egy Kaskade-del való közös számmal kezdett, ami viszonylag nyugodt volt. Felpillantott a közönségre.
-Húha- gondolta- a kaszás kiscsajnak igaza volt, tényleg nem semmi egy jelmezbál. Elég profi és élethű darabok... Ekkor kiszúrta a Soot nyakából épp lemászó ünnepeltet, aki belekezdett a riszába:
-Viszont ez az egérjelmez szánalmas- gondolta- kismillió ilyet láttam már....
Lassan váltott az egyre keményebb és ütősebb számokra, a buli hamarosan a tető fokára hágott. A közönség tombolt. Ordibáltak, ugráltak, jobbról-balról pezsgőket nyitottak, amik végigfröcsköltek a fél tánctéren. Jenisse igazán nem panaszkodhatott, nagyon ki lett találva neki ez a buli. Az egyik jelenlévő a magasról öntötte a szájából az italt. Megtörölte a száját, és ezt követően felmászott az egyik kisebb emelvényre, és meglehetősen vadul riszálta magát. Igazán elemében volt. És ezt nemcsak a fél közönség, de még a vendégelőadó is észrevette.
-Aztakurva- gondolta, közelebb húzódva a keverőpulthoz, hogy rejtse az árulkodó jeleket- úgy riszálja magát ez a kiscsaj, mint négy másik. Ha rövidesen nem hagyja abba, én orrvérzésben fogok elhalálozni. Már megérte eljönni... Igencsak nehezen tudta lehűteni magát, miután Jenisse ennyire pörgött. De amint sikerült, tovább hülyéskedett a színpadon: táncolt, a tömeg be mutatott, kezét a lapát füléhez helyezte, kivívva, hogy a tömeg ordítson, és feltartott kézzel tapsolt velük. A bulizók nagyon élvezték is, hogy a vendég így megalapozta nekik a hangulatot, és lankadatlanul pörögtek tovább.
A rendezvény a hajnali órákban ért véget. Még nem virradt, de a levegőben már érezhető volt a reggel, az ég kis tompán világosabb volt. A helyiek lassan szállingóztak hazafelé. deadmau5 is akkor lépett ki, az ideiglenes testőr szerepét betöltő hollónemes kíséretében, aki aztán egy erszényt nyújtott neki át:
-Győzödj meg róla magad, valódi arany. Az előadó átvette, és inkább zsebre rakta:
-Majd otthon. Te magad mondtad, hogy ne vegyem le a maszkot- körbenézett- tényleg, hogy is kerültünk ide? Kicsi elmosolyodott:
-Úgy, ahogyan vissza.
Ekkor egy sikítás törte meg a kettejük közt zajló beszélgetést:
-deadmau5! Mindketten odakapták a fejüket. Jenisse volt az, aki meglehetősen nagy iramban közeledett a DJ felé... végül a nyakába ugrott, és a maszk szájába csókolt. Joel egész közelről tapasztalhatta meg, hogy milyen is az, mikor az álarca csókolt kap. Az egérlány tovább pattogott:
-Úgy örülök, hogy eljöttél, olyan király voltál, isteni buli volt! Jössz még? Az előadó nevetett:
-Meglehet... jó kis közönségem volt az éjjel. Nem igen láttam még ilyen őrült bulit- majd intett- de vedd már le ezt a maszkot, hadd lássam az ünnepeltet. Jenisse értetlenül nézett rá:
-Hogy mondod?
-Na, ne csináld már- nyaggatta a csávó- vedd már le a maszkod... Megragadta két oldalról a lány arcát, aki ebbe mélyen belepirult. Azt már fel se fogta, hogy bálványa éppen rángatja a fejét.
Akkor engedte el őt, mikor Kicsit megfogta az alkarját:
-Ez kicsit illetlen az ünnepelttel szemben- magyarázta, hogy emberi szemmel érthető legyen a helyzet. deadmau5 ránézett:
-Vagy úgy- eresztette le kezeit, majd ismét Jenisse-re nézett- azért elég meggyőző. Az egérlány viszont ezt úgy értelmezte, hogy mint személyiségről mondja ezt a DJ és meglehetősen belepirult ismét:
-Köszönöm...- hebegte. Kicsi az előadóra nézett:
-Én viszont hazakísérlek. Kicsit zökkenőmentes innen az út. deadmau5 nevetett, ahogy elindultak:
-Rendben, kaszás kiscsaj- felmutatott, felemelve karját- mutasd az utat! A végtelenbe és tovább!
Jenisse Mysz így lett megajándékozva egy felejthetetlen bulival...
-Felség, Kicsi itt van? Shayla, aki épp Jeng sólyomlorddal teázott értetlenül nézett a berobbanó jövevényre:
-Hello Soot... A patkány ekkor észbe kapott, majd sűrű hajlongás közepette kért elnézést az uralkodótól:
-Elnézést felség, nagyon sajnálom, felség, csak Kicsi hollónemest keresem. Már átfésültem érte az egész várost.
-Én tudom hol van- válaszolt Jeng mosolyogva- a város határában tartózkodik, a mezőn. Épp meditál. Soot tovább hajlongott:
-Köszönöm szépen! És még egyszer elnézést kérek a hölgyektől... Majd eliszkolt.
A keresett hölgy valóban a városon kívüli réten tartózkodott, távol minden zajtól. Habár Nixa biztosít neki otthont, ő mégis gyakran elvonul feltöltődni, elmélkedni. A távolból érkező Soot kiáltása először olybá tűnt neki, mint egy álom. Lassan tért vissza a módosított tudatállapotból, közben a fekete patkány hangja is egyre hangosabbá vált. Mire megérkezett, a hollónemest már teljesen "ébren" találta. Zihált, hisz egész eddig rohant. A hölgy a szokásos hűvösséggel és nyugodtsággal kérdezett:
-Mi célból kerestél fel? Miután Soot ismét levegőhöz jutott, meghajolt, majd belekezdett:
-Tiszteletre méltó Kicsi hollónemes... Mint te is tudod, hamarosan itt van Jenisse születésnapja. Azt is, hogy már egy jó ideje be akarok nála vágódni. Itt kérem a segítséged a megfelelő ajándék elhozatalával. Kicsi érdeklődve fordult felé:
-És mégis mi lenne ez a szóban forgó ajándék? A patkány elvigyorodott, és folytatta:
-Tudod, még szereztettem egy ütős kis lemezt az emberek világából, ami Jenisse-nek nagyon bejött. Azt kérném tőled, hogy az előadót hozd el születésnapjára, hogy ő játsszon. A hollónemes a fejét rázta:
-Soot... tudod, hogy ez emberrablás... Ekkor a megbízó térdre vágta magát elé, és könyörgött:
-Kérlek, tiszteletre méltó Kicsi hollónemes! Csak egy nap erejéig lenne itt, amíg lejátssza azt az estét.... A hölgy sóhajtott:
-Rendben- fordította fejét a patkány felé- cserébe viszont mondj egy jó hosszú hálát az uramnak. Soot bólogatott:
-Azonnal is! Máris elhelyezkedett, és elkezdett hosszan hálálkodni a Sötétségnek. Közben Kicsi megindult, hogy felkeresse a célszemélyt.
Napjaink, Anglia, emberek világa... valamikor este 10 környékén. Kellemes nyári éjszaka. Az emeleti erkélyen egy laza csávó ül éppen, és cigizik, gyönyörködve az éjszakába. Igazából unatkozik, de ha már ilyen kellemes a klíma, inkább kiül, és a maga módján élvezi. A slukk feléig se jut, mikor bentről kijön a fekete-fehér foltos macskája, az ölébe ugrik, és láthatóan a képébe mászik, kérlelve őt, hogy etesse meg. A srác kifújja a füstöt, elvigyorodik:
-Na mi van, öregem?- simogatja meg a fejét- kajás vagy? Még párszor megsimogatja kis kedvencét, majd elnyomja a cigit, feláll a helyéről, és besétál vele. Az előtérben telerakja a tálját, majd a macska nagy örömmel nekilát. A srác még mindig röhög, majd ismét menne ki a teraszra. De amint megfordul, az ajtóban ott áll a talpig feketében és sötétlilában virító maszkos szárnyas valami... Ijedtében megugrik hátrafelé:
-Aztakurva! Majd miután tudatosul benne, hogy egy meglehetősen humanoid kinézetű élőlény az, kínjába lassan elkezd röhögni, ami aztán harsány kacajba torkollik:
-Hát ez óriási!- mutatott rá- egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy a kaszás az! Igazán briliáns jelmez, öregem! Már csak azt kéne elárulnod, hogy hogy jutottál be... vagy talán berepültél? Kicsi nagyon jól tudta, milyenek az emberek. Épp ezért nem akart és nem is szokott előttük mutatkozni, főleg, mióta hollónemessé vált. Viszont ez alkalommal kivételt kellett tennie.
-Joel Zimmerman?- kérdezte, hogy megbizonyosodjon, jó helyen jár. A hülyegyerek tovább vigyorgott:
-Attól függ ki kérdezi, kaszás kisasszony. Ha az öreg halál, akkor a szomszéd ajtón kopogtasson- mutatott balra.
-Nem- folytatta Kicsi a megszokott nyugodt és hűvös stílusában- megbízás lenne a számodra. Joel elképedt:
-Na és micsoda? Valakit el kéne tenni láb alól? Közben rágyújtott egy újabb slukkra, hisz kezdte elfogadni hogy egy ilyen bizarr jelenséggel beszélget a szobájában.
-Szó sincs róla- folytatta Kicsi- születésnapon kéne játszanod az ünnepeltnek. A srác kiemelte szájából a csikket, és lazán intett:
-Házibulit nem vállalok... A jövevény hozzátette:
-Egy egész disco van lefoglalva. Erre viszont Joel már felkapta a fejét. Egy egész disco... mégis ki ekkora állat? Persze, ő maga... de azon kívül. Visszahelyezte a szájába a slukkot, és eltöprengve megvakarta az állát:
-Ééééééés.... a technikai háttér?
-Biztosítva- vágta rá a hollónemes.
-Gázsi?
-Ott helyben, aranyban.
A srác felvonta a szemöldökét, majd megvakarta a fejét. Még az ő fantáziájának is kezdett bizarr lenni a felkérés. Ki tudja, talán a maffia vagy egyéb bűnbanda áll az egész mögött... a küldönc hölgyemény épp elég gyanús. De jobban belegondolva... hány DJ mondhatja el magáról, hogy a maffiának zenélt, és aranyban fizették ki a sztárgázsit? Elvigyorodott:
-Mit vigyek?
-A lemezeidet- válaszolt Kicsi- és a maszkod. Majd gyorsan hozzátette:
-Részemről lenne annyi kérés, hogy amíg ott vagy, ne vedd le- ezt egy hazugsággal magyarázta- mindenki maszkban lesz. Joel felvonta a szemöldökét:
-Ahogy gondolod... Lazán odébbállt, összerámolta a cuccait, felvette a hatalmas vörös egérfejet, de ahogy kilépett a jelenség mellé a teraszra, hirtelen minden elsötétült...
Elérkezett a nagy nap éjszakája. Jenisse már a munkahelyén is lazább volt, munkatársai felköszöntötték. Viszont este már teljesen be volt pörögve. A diszkó telve volt, az ajtóban Soot fogadta:
-Csajszikám!- csókkal üdvözölte- még a megszokottnál is dögösebb vagy. Az egér örömtelien mosolygott:
-Köszi! Ma estére különösen ki akartam nyalni magam. A patkány röhögött:
-És jól is tetted- vezette befelé a tömegen keresztül- ugyanis ma este csakis miattad gyűltünk össze, hogy egy hatalmasat bulizzunk! Én egy különleges meglepetéssel is készültem. Erre a lány izgatottá vált, és szabályosan barátja arcába mászott:
-Valóban? És mivel? Mondd már! Mit tartogatsz? Soot sejtelmesen visszavigyorgott rá:
-Majd meglátod.
A bulit most is (mint az esetek többségében) Dorina Joris látta el megfelelő talpalávalóval. A tömeg nem is panaszkodott rá. Úgy egy órával az ünnepelt megérkezése után oldalról, a függöny mögül valaki jelzett neki. A szőkeség odakapta a fejét. Kicsi állt ott, mellette egy vörös egérmaszkos valakivel, aki a kezében tartotta táskáját. Integetett a kiscsajnak, bár csodálta, hogy valaki 13 évesen a keverőpult mögé került DJ elvigyorodott, hívóan intett a vendégnek, majd lehalkította a zenét, felkapta a mikrofont, és beleordított:
-Figyelem mindenki! Ma, Jenisse Mysz szülinapja alkalmából egy különleges vendéget tisztelhetünk köreinkbe- rámutatott a srácra, aki integetett a közönségnek is- íme az ajándékod, csajszi! Köszöntsd deadmau5-t! Jenisse sikított és pattogott örömében, majd Soot nyakába ugrott:
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!- sikítása visszhangzott a helyiségben- köszönöm Soot!!!!! Ez állati jó!!!!! Felülmúltad minden képzeletemet! Azzal egy hatalmas csókot nyomott az arcára. A patkány röhögött:
-Hát, én igyekeztem....- és átölelte a rajta csüngő barátnőjét.
Közben deadmau5 már el is kezdett játszani. A hatásszünet miatt egy Kaskade-del való közös számmal kezdett, ami viszonylag nyugodt volt. Felpillantott a közönségre.
-Húha- gondolta- a kaszás kiscsajnak igaza volt, tényleg nem semmi egy jelmezbál. Elég profi és élethű darabok... Ekkor kiszúrta a Soot nyakából épp lemászó ünnepeltet, aki belekezdett a riszába:
-Viszont ez az egérjelmez szánalmas- gondolta- kismillió ilyet láttam már....
Lassan váltott az egyre keményebb és ütősebb számokra, a buli hamarosan a tető fokára hágott. A közönség tombolt. Ordibáltak, ugráltak, jobbról-balról pezsgőket nyitottak, amik végigfröcsköltek a fél tánctéren. Jenisse igazán nem panaszkodhatott, nagyon ki lett találva neki ez a buli. Az egyik jelenlévő a magasról öntötte a szájából az italt. Megtörölte a száját, és ezt követően felmászott az egyik kisebb emelvényre, és meglehetősen vadul riszálta magát. Igazán elemében volt. És ezt nemcsak a fél közönség, de még a vendégelőadó is észrevette.
-Aztakurva- gondolta, közelebb húzódva a keverőpulthoz, hogy rejtse az árulkodó jeleket- úgy riszálja magát ez a kiscsaj, mint négy másik. Ha rövidesen nem hagyja abba, én orrvérzésben fogok elhalálozni. Már megérte eljönni... Igencsak nehezen tudta lehűteni magát, miután Jenisse ennyire pörgött. De amint sikerült, tovább hülyéskedett a színpadon: táncolt, a tömeg be mutatott, kezét a lapát füléhez helyezte, kivívva, hogy a tömeg ordítson, és feltartott kézzel tapsolt velük. A bulizók nagyon élvezték is, hogy a vendég így megalapozta nekik a hangulatot, és lankadatlanul pörögtek tovább.
A rendezvény a hajnali órákban ért véget. Még nem virradt, de a levegőben már érezhető volt a reggel, az ég kis tompán világosabb volt. A helyiek lassan szállingóztak hazafelé. deadmau5 is akkor lépett ki, az ideiglenes testőr szerepét betöltő hollónemes kíséretében, aki aztán egy erszényt nyújtott neki át:
-Győzödj meg róla magad, valódi arany. Az előadó átvette, és inkább zsebre rakta:
-Majd otthon. Te magad mondtad, hogy ne vegyem le a maszkot- körbenézett- tényleg, hogy is kerültünk ide? Kicsi elmosolyodott:
-Úgy, ahogyan vissza.
Ekkor egy sikítás törte meg a kettejük közt zajló beszélgetést:
-deadmau5! Mindketten odakapták a fejüket. Jenisse volt az, aki meglehetősen nagy iramban közeledett a DJ felé... végül a nyakába ugrott, és a maszk szájába csókolt. Joel egész közelről tapasztalhatta meg, hogy milyen is az, mikor az álarca csókolt kap. Az egérlány tovább pattogott:
-Úgy örülök, hogy eljöttél, olyan király voltál, isteni buli volt! Jössz még? Az előadó nevetett:
-Meglehet... jó kis közönségem volt az éjjel. Nem igen láttam még ilyen őrült bulit- majd intett- de vedd már le ezt a maszkot, hadd lássam az ünnepeltet. Jenisse értetlenül nézett rá:
-Hogy mondod?
-Na, ne csináld már- nyaggatta a csávó- vedd már le a maszkod... Megragadta két oldalról a lány arcát, aki ebbe mélyen belepirult. Azt már fel se fogta, hogy bálványa éppen rángatja a fejét.
Akkor engedte el őt, mikor Kicsit megfogta az alkarját:
-Ez kicsit illetlen az ünnepelttel szemben- magyarázta, hogy emberi szemmel érthető legyen a helyzet. deadmau5 ránézett:
-Vagy úgy- eresztette le kezeit, majd ismét Jenisse-re nézett- azért elég meggyőző. Az egérlány viszont ezt úgy értelmezte, hogy mint személyiségről mondja ezt a DJ és meglehetősen belepirult ismét:
-Köszönöm...- hebegte. Kicsi az előadóra nézett:
-Én viszont hazakísérlek. Kicsit zökkenőmentes innen az út. deadmau5 nevetett, ahogy elindultak:
-Rendben, kaszás kiscsaj- felmutatott, felemelve karját- mutasd az utat! A végtelenbe és tovább!
Jenisse Mysz így lett megajándékozva egy felejthetetlen bulival...
2011. február 6., vasárnap
hollónemesek
Sötétség az összes világot átszövi...talán ez is az oka, hogy ő a legkönnyebben elérhető az összes szellem, isten közül, mindenki számára. Változó, hogy egyes világokban hogy közelítik meg ezt a jelenséget: valahol üldözik, és mindent megtesznek, hogy távol tartsák őt lényüktől, megint máshol istenítik, kultuszokat építenek köré, valahol a tudomány részeként kezelik, mint a napenergiát, a sugárzást, vagy bármely más természetben megtalálható és használható energiaforrást, és van, ahol csak egyszerűen megtűrik. De szerencsére nem is ennyire sztereotipizáltak, így szinte mindegyikben vannak olyanok, akik különösen közel kerülnek hozzá. Őket emeli a Sötétség hollónemesekké.
Ők mind egyszerű, átlagos lakosok, külsőre semmivel sem különbek másoknál. Ám ha egy ilyen személy rászánja magát, hogy átlép a sötétségbe, felajánlva neki szolgálatait, megválva eddigi életétől, az istenség különös privilégiumokkal jutalmazza: a tőle kapott páncélzat obszidián fényben csillog, a sisak takarja a szemeket, hogy az ellenség ne fürkészhesse lelkét, fegyverként arany karmokat- olykor fekete, karmos hollószárnyakat-, és mind e hatalom mellett az ő eszenciáját, amit mágikus támadások képében használhat, és biztonságot.
A hollónemesek többnyire remeteként élnek- a nevüket a páncélzatukról és a tiszteletet parancsoló megjelenésükről kapták. Az egykori életüket többnyire azért hagyták a hátuk mögött, mert annyi csalódás, baleset, vagy sorscsapás érte őket... akadt azonban olyan hollónemes is, aki csak egyszerűen féltette szeretteit, és nem akarta, hogy esetleges rosszakarói ártsanak nekik- miután ő ilyen hatalommal teljesít szolgálatot. Habár nagy többségben magányosak, nem zárkóznak el teljesen a világ elől- bárki bármikor fordulhat hozzájuk segélykéréssel, vagy maga a Sötétség vezényli őket kiküldetésbe. Ezért sokat is ingáznak- tájak, országok, világok közt- nem is mind rendelkezik állandó lakhellyel.
Nixa ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hisz ő otthont biztosít az egyik ilyen hollónemesnek.
Ők mind egyszerű, átlagos lakosok, külsőre semmivel sem különbek másoknál. Ám ha egy ilyen személy rászánja magát, hogy átlép a sötétségbe, felajánlva neki szolgálatait, megválva eddigi életétől, az istenség különös privilégiumokkal jutalmazza: a tőle kapott páncélzat obszidián fényben csillog, a sisak takarja a szemeket, hogy az ellenség ne fürkészhesse lelkét, fegyverként arany karmokat- olykor fekete, karmos hollószárnyakat-, és mind e hatalom mellett az ő eszenciáját, amit mágikus támadások képében használhat, és biztonságot.
A hollónemesek többnyire remeteként élnek- a nevüket a páncélzatukról és a tiszteletet parancsoló megjelenésükről kapták. Az egykori életüket többnyire azért hagyták a hátuk mögött, mert annyi csalódás, baleset, vagy sorscsapás érte őket... akadt azonban olyan hollónemes is, aki csak egyszerűen féltette szeretteit, és nem akarta, hogy esetleges rosszakarói ártsanak nekik- miután ő ilyen hatalommal teljesít szolgálatot. Habár nagy többségben magányosak, nem zárkóznak el teljesen a világ elől- bárki bármikor fordulhat hozzájuk segélykéréssel, vagy maga a Sötétség vezényli őket kiküldetésbe. Ezért sokat is ingáznak- tájak, országok, világok közt- nem is mind rendelkezik állandó lakhellyel.
Nixa ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hisz ő otthont biztosít az egyik ilyen hollónemesnek.
2011. február 5., szombat
üldözve világokon át
Shakara Sera élete mégse volt olyan egyszerű. Nem minden világban volt csupán hős. Bizonyos helyeken már a megérkezése óta egy elátkozott bestiát láttak benne a helyiek, és vadászták. Máshol ellenségekre lelt, miután győzött, és békét alapított az előző uradalom romjai felett. Volt olyan is, hogy a földszellem lidércei ismét harci lázra keltek ellene, és a nyomába eredtek... és olyanok is, akik a hatalmát akarták megkaparintani- a tűzisten áldását, az anyjától örökölt hangmágiát, a családját átszövő sötét erőt, vagy egyszerűen a testébe rejtett smaragdszilánkot. Az egyik ilyen világba egyszer úgy történt, sikerült is elpusztítaniuk a helyieknek, de amit látni véltek, az csupán a Sötétség egy illúziója volt. Shakara akkor sikeresen megmenekült.
Ám egyszer, mikor másodszorra tért vissza Nixába, hogy regenerálódjon, az események csúnya fordulatot vettek. Teljes békével érkezett, minden különösebb céllal, csak a városban járt-kelt, regenerálódva annak erejéből. Alig néhány nap után viszont azon kapta magát, hogy a főváros lakossága- Shayla hercegnővel az élen- nekitámadt. Próbált hárítani, és nem ártani mindazoknak, akik már egyszer segítették őt útján. Szerencsére ez az állapot alig két óráig tartott- és senki nem emlékezett rá, hogy mi történt. Mintha az egész város egyfajta kábulat alatt lett volna. Miután Shakara számon kérte rajtuk a támadást, mindenki értetlenül állt az esemény előtt.
A magyarázat még aznap este megérkezett... egyenesen Deghyomból, egy bestia-koponyás sisakos, kék köntösös, botos nekromágus képében. Ő manipulálta Nixa lakosait... de azzal nem számolt, hogy ennyi lélekhez sokkal több erőre van szüksége, így a manipuláció sem tartott sokáig.Alig ért el a 3 kapuhoz, a három őr máris fenyegetően bömbölt felé. Shakara elsőként figyelt fel a veszélyre, és máris támadásba lendült, átszelve a három kaput, célba véve a nekromágust. Azonban a varázsló számított rá. Egy jól irányzott csapással csúnyán telibe találta ellenfelét. Shakara azon nyomba elterült a földön... nyílt mellkassal, testéből patakzott a vér. Azonnal úgy maradt. A nekromágus őt kereste, méghozzá azért, hogy ellophassa a sötét erejét.
Meg is kezdte a hatalma elszipolyozását, mikor is Nixa és Deghyom támadásba lendült. A kék városnak ugyanis feltűnt, hogy Shakara támadásba lendülve eltűnt, és egyúttal Shayla riadóztatta Tom Focust is, a másik uralkodót. A két oldalról érkező sereg ellen a nekromágus tehetetlennek bizonyult- először is, ahogy késve kapott észbe Shakara hatalmának átvétele közben, másrészt, hogy ekkora tömeggel szembe tehetetlen volt. A két oldalról való támadás szétkapta, mint majom a zsebórát. Semmi nem maradt belőle. Nem volt arra sem ideje, hogy áldozata hatalmát teljes mértékben eltulajdonítsa.
Viszont Shakara még mindig ott feküdt mozdulatlan. A föld lassan itta vérét. Shayla megkérte egyik hollónemesét, hogy segítsen rajta. Amaz meghajolt őfelsége parancséra, majd sietett a Di világ urának segítségére. Mint hollónemes birtokolta a Sötétség esszenciáját... ő a Sötétség egy erős, hű, és odaadó alattvalója. Ahogy őt szolgálja, őt a Sötétség is védi őt. Csókjával átadta Shakarának az esszenciát, és- szó szerint- életet lehet testébe. A felhasított, nyílt seb összezáródott, és beforrt... a Di világ ura ismét magához térhetett. Viszont ahogy feltápászkodott, és meghálálta a segítséget, egyúttal azt is közölte, hogy soha többé nem hajlandó visszatérni Nixába, mert- ahogy imént is alakult- nem akarja rájuk vonzani a bajt. Azóta többé nem látták ott...
Ám egyszer, mikor másodszorra tért vissza Nixába, hogy regenerálódjon, az események csúnya fordulatot vettek. Teljes békével érkezett, minden különösebb céllal, csak a városban járt-kelt, regenerálódva annak erejéből. Alig néhány nap után viszont azon kapta magát, hogy a főváros lakossága- Shayla hercegnővel az élen- nekitámadt. Próbált hárítani, és nem ártani mindazoknak, akik már egyszer segítették őt útján. Szerencsére ez az állapot alig két óráig tartott- és senki nem emlékezett rá, hogy mi történt. Mintha az egész város egyfajta kábulat alatt lett volna. Miután Shakara számon kérte rajtuk a támadást, mindenki értetlenül állt az esemény előtt.
A magyarázat még aznap este megérkezett... egyenesen Deghyomból, egy bestia-koponyás sisakos, kék köntösös, botos nekromágus képében. Ő manipulálta Nixa lakosait... de azzal nem számolt, hogy ennyi lélekhez sokkal több erőre van szüksége, így a manipuláció sem tartott sokáig.Alig ért el a 3 kapuhoz, a három őr máris fenyegetően bömbölt felé. Shakara elsőként figyelt fel a veszélyre, és máris támadásba lendült, átszelve a három kaput, célba véve a nekromágust. Azonban a varázsló számított rá. Egy jól irányzott csapással csúnyán telibe találta ellenfelét. Shakara azon nyomba elterült a földön... nyílt mellkassal, testéből patakzott a vér. Azonnal úgy maradt. A nekromágus őt kereste, méghozzá azért, hogy ellophassa a sötét erejét.
Meg is kezdte a hatalma elszipolyozását, mikor is Nixa és Deghyom támadásba lendült. A kék városnak ugyanis feltűnt, hogy Shakara támadásba lendülve eltűnt, és egyúttal Shayla riadóztatta Tom Focust is, a másik uralkodót. A két oldalról érkező sereg ellen a nekromágus tehetetlennek bizonyult- először is, ahogy késve kapott észbe Shakara hatalmának átvétele közben, másrészt, hogy ekkora tömeggel szembe tehetetlen volt. A két oldalról való támadás szétkapta, mint majom a zsebórát. Semmi nem maradt belőle. Nem volt arra sem ideje, hogy áldozata hatalmát teljes mértékben eltulajdonítsa.
Viszont Shakara még mindig ott feküdt mozdulatlan. A föld lassan itta vérét. Shayla megkérte egyik hollónemesét, hogy segítsen rajta. Amaz meghajolt őfelsége parancséra, majd sietett a Di világ urának segítségére. Mint hollónemes birtokolta a Sötétség esszenciáját... ő a Sötétség egy erős, hű, és odaadó alattvalója. Ahogy őt szolgálja, őt a Sötétség is védi őt. Csókjával átadta Shakarának az esszenciát, és- szó szerint- életet lehet testébe. A felhasított, nyílt seb összezáródott, és beforrt... a Di világ ura ismét magához térhetett. Viszont ahogy feltápászkodott, és meghálálta a segítséget, egyúttal azt is közölte, hogy soha többé nem hajlandó visszatérni Nixába, mert- ahogy imént is alakult- nem akarja rájuk vonzani a bajt. Azóta többé nem látták ott...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)