Hare Tzeg bepöccen

Miután évekig kutattak hiábavalón seregével, és végül megtudta, hogy Traxx a tűzvörös ég alatt tartózkodik, Usagia uralkodója éktelen haragra gerjedt. Épp a tengerkék ég határán álltak, mikor a hírek eljutottak hozzá, miszerint a tigris és társa Harcos Akadémián tanítanak.
-Ez nem lehet igaz! Megléptek előlem azok a senkiháziak! Az egyik tiszt kérdően felé fordította a fejét:
-Mit tegyünk, felség? Átmenjünk Deghyomba? Tzeg ordítva felé kapta a fejét:
-Nincs az az isten, hogy én átmenjek a tűzvörös ég alá- mutatott az említett területre- az mindenféle démonok, tolvajok és gyilkosok földje!

Sóhajtott, majd ismét a deghyomi területre nézett:
-Évezredekig az ellenségeink voltak... valószínűleg most is azok. Így semmiképp sem mehetünk át. Egy másik tiszt szólt közbe:
-De hát állig fel vagyunk fegyverkezve, felség. Mégis mi lehetne egy usagiai seregnél is nagyobb?

Hare Tzeg merengve vakarta az állát, tovább fürkészve a vörös horizontot. Forrongott magában egy ideig, felmérte a kedvezőtlen helyzetet, az erőviszonyokat. Végül a serege felé fordult, és nyugodt, de ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:
-Tudja valamelyikőtök, hol tartózkodik most Snakya, az első kapu őre?

a holdpatrónus látogatása

Aluh Manac a trónra kerülése óta kedvelt uralkodó volt. Igyekezett is figyelmesen bánni a holdfénytolvajokkal, rendszeresen betartotta a protokollt, a Hold szertartásokat, aktívan űzte és támogatta a fénymágiát, ami fajának az egyedi képessége.
Erre mit adnak az istenek... az ő egyetlen lánya Sötétség hívő: a telihold helyett az újholdat keresi, a holdfogyatkozásokért különösen rajong, egyfolytában az éjszaka leple alatt mászkál - ki tudja hol, bár mindig épségben hazatalál, és a fény helyett a sötétségből próbált materializálni dolgokat. Ha még mindez nem lenne elég, hogy fekete haja mellette bőrét és tollait bordóvörös szín ékítette - holdfénytolvajok tán az emlékezetük óta nem tapasztaltak ilyet, hisz jellemzően világos színűek -, mellette pedig kifejezetten kedves sötét ruhákba öltözködni. Usur már most, gyerekként öntudatos különc, és bár a többi holdfénytolvaj több, mint furcsán néz rá, nem vetik meg.

Aluh ennek ellenére aggódott miatta, hogy nem fog tudni megfelelően beilleszkedni. Aznap este is, amikor fésülte lánya hosszú sörényét a kerámia fésűvel, hogy befonhassa. Usur szemeiben a lelkesedés csillogott:
-Ma este két újhold is van. Kimehetek ünnepelni? Anyja sóhajtott:
-Persze, kincsem, csak ne menj túl messzire- lopva visszapillantott rá- tudod, mit mondanak: újholdkor jön Lilith... A kölyök elhúzta a száját:
-Soha nem jön Lilith, egyszer se láttam- kikérte magának- különben is, a holdpatrónus már mondta, hogy nem fog bántani. Aluh halkan nevetett:
-Már megint ezt a holdpatrónust emlegeted. Mindig róla mesélsz, valahányszor kimész az éjszakába. Lánya a fejét rázta:
-Azért mert mindig ő kísér el! Ő tanította meg, miként mutathatok be szertartást az újholdnak... és miként materializálhatok a sötétből. Az uralkodó a komódra tette a fésűt:
-Na jó, elég a meséből...- lányához közel hajolt- holdpatrónus nem létezik, ez mindenki tudja. Usur azonban határozottan kiállt a véleménye mellette:
-Márpedig igen!- majd anyja válla fölé mutatott- Most is, ott áll mögötted!

Aluh Manac arcáról azonnal leolvadt a mosoly, egy röpke pillanatra még a hideg is végigfutott rajta. Hátrakapta a fejét. Valóban, a szoba ajtajában ott állt egy félig arany- félig fekete maszkos alak, egy férfi sárkányember, zöld bőrrel, fekete sörénnyel, palásttal, fekete-vörös-kék tollakkal. A bíborvörös kölyök tapsikolni kezdett örömében. Shingo melegen elmosolyodott, ahogy ránézett:
-Megkeresed a talizmánod, Usur? Azonnal megyünk! Usur leugrott a székről, és már szaladt is lelkesen a szobájába a holdtalizmánért.

Viszont Aluh Manac nem talált szavakat. Csak állt némán, méregetve ezt a természetfelettit, keresve bármiféle épkézláb magyarázatot, hogy miképp lehetséges ez a jelenés a saját palotájában. A holdpatrónus üdvözlően bólintott:
-Felség.... A holdfénytolvaj zavartan felkapta a fejét:
-Parancsoljon! Shingo továbbra is szívélyesen mosolygott:
-Rendkívüli az Ön kislánya, nemde? Nem épp egy hétköznapi holdfénytolvaj érdeklődési körével rendelkezik. Aluh zavartan bólogatott, fél szemmel még mindig a jelenésen, még mindig szoktatva magát a látványához:
-Ó, valóban... Nálunk nem éppen szokás a sötétség követése. Zavartan megvakarta nyakát:
-Sötét testvéreink az RTG-n... náluk sokkal inkább. Shingo bólintott, majd folytatta:
-Megfordult a fejében, hogy hozzájuk küldi, nem igaz? Az uralkodó zavartan elvörösödött... ez a jelenés, akivel most egy légtérben tartózkodik, nem is állt olyan messze az igazságtól. Valóban megfordult a fejében, hogy Usurt az RTG-re küldi, hogy ott folytathassa és tanulhassa a sötétséghez kapcsolódó tanulmányokat. A holdpatrónus a vállára tette kezét:
-Nincs miért aggódni. Viszont én tudok sokkal jobb tanárokat, akik többet tudnának nyújtani Usurnak, mint az egész RTG. Aluh meglepetten pillogott:
-Valóban? És hol vannak ezek a tanárok? Shingo sejtelmesen elmosolyodott:
-A Di világban...

long time no sea

Lassan eljárt az idő: a bolygók megtették a fordulókat a nap körül, éjszakák követték a nappalokat, az árapály helyenként simára csiszolta a partot.

A Félhold-öbölre lassan de biztosan a bőség időszaka köszöntött: a Holdistennőnek köszönhetően a hullámok végre lecsitultak, Echo minden lehető segítséget megadott nekik. Mint minden isten, ő is ott tudott segíteni, ahol hittek benne... a hit az isteneknek is erőt ad.

Phernai már a felnőttkor alsó határát súrolta. Már nem is tudta, hogy annak idején hogy is ragadtak itt Drinával... egy biztos, küldetést hajtottak végre, méghozzá sikeresen. Társa át is tért Echo hívővé, és a helyi szentély fenntartásában segédkezett. Ami Phernait illette... ő az admirálissal osztotta meg harci tudását. Cserébe a helyi macska emberek főnöke kivitte őt a tengerre, hogy átadhassa neki a hajózás minden trükkjét. Habár a menekült herceg a vízistennő kegyelmét élvezte, a hajózás nem igazán állt a kezére. A harcművészetet viszont tovább gyakorolta, sőt, tanította. Bár a Félhold-öböl nem úgy tűnt, mint egy támadások sújtotta vidék, mégsem ártott a felkészültség.

Azonban az évek elteltével nemcsak az új tudás gyarapodott, hanem a honvágy is erősödött. Egyik éjszaka a parton felírta a 6-ost, a víz számát, alá a 99-est, a kommunikáció jelét... majd alámerült. A számmágia - szerencsére - a vallásoktól függetlenül működött: nem kellett feltétlen egy isten kegyeltjének lenni ahhoz, hogy sikeresen alkalmazzák. Phernai a vizet, a közvetítő elemet használta a kapcsolat felvételére. Ahogy feje a hullámok alá került, agya kellemesen lezsibbadt, egyfajta transzba esett. A légzés nem jelentett gondot, felsőbb síkra került. A sötétségből pedig lassan, akár a vízben kavargó tintafoltok, kirajzolódott az ismerős alak... a kapcsolat létrejött.

Phernai szemei elkerekedtek, elmosolyodott... a kép elszorította a torkát:
-Apa? Tom Focus akkor kapcsolt. Nem számított rá, hogy megszólítják. Körbenézett, körvonalai kiélesedtek - valószínűleg ő maga is lement alfába. Amint tekintetük találkozott, némi fáziskéséssel nézett fiára. Némi időbe telt felismernie... de amikor sikerült, örömébe felkiáltott:
-Phernai! A menekült herceg apja nyakába ugrott, amaz pedig szorította magához:
-Nagyot nőttél- veregette hátát, közben az atyai büszkeségtől el-elcsuklott a hangja- hol vagy? Mit csinálsz? Fia visszanézett rá, ahogy a viharos üdvözlés után elengedték egymást. Ahogy végigmérte, a honvágy még erősebben mart belé. Nagy levegőt kellett vennie, hogy legyen ereje szavakba önteni a választ:
-A Félhold-öbölben vagyok... Bászt biztos említette még annak idején, hogy ide tartottam- félszegen vállat vont- végül itt ragadtam... Drinával együtt... Aztán kicsit megvakarta arcát, ismételte lelkierő-gyűjtés céljából:
-És ti odaát? Anya? És az ikrek? Tom Focus kicsit szélesebben mosolygott:
-Megvannak... Sheo Deghyom helytartójává fog vállni, míg Mora Nixáéva. Ezt követően közelebb lépett a volt herceghez, és vállára tette kezét:
-A helytartó mégsem az, mint egy trónörökös...- közelebb hajolt, hangját szelídebbre vette- ezt te is jól tudod. Phernai elkomorult... majd lassan csóválta a fejét. A király arcán sötét árnyék vonult végig:
-Phernai... Fia tett egy lépést hátra:
-Én igyekeztem... Próbáltam olyan trónörökös lenni, amilyet elvártatok tőlem... Lehorgaszotta fejét, a mécses is eltört, szipogva folytatta:
-Nem éreztem magamnak valónak... és tudom, hogy ezzel csalódást okoztam....

Folytatta volna, de nem tudta. Apja ismét viharosan átölelte őt. Phernai a vállához préselődött, a szavak a torkában ragadtak. De nem bánta. Tom Focus támogatása most vált igazán egyértelművé... de hogy ne legyen elég, még szavakkal is megerősítette:
-Ha akarnál, se tudnál csalódást okozni. Habár nem akarsz minket követni a trónon, hiszek benne, hogy jól kitanítottunk, és a legjobbat nyújtod. Phernait a meghatottság a szíve mélyéig érte. Enyhén megszorította apja vállát:
-Szeretlek titeket... A király homlokon csókolta:
-Mi is szeretünk téged. Légy jó....

Phernai ekkor kapta ki fejét a tengerből, levegő után kapva. Az éjszaka hidege szinte szúrt a tüdejét. Felnézett a tiszta égre... a csillagokra... a fogyóban lévő Holdra...
Meleg könnyei pedig lassan végigfolytak tengervizes, hűs arcán...

the sharkaal finds its path

A Sera palotában tanács folyt az építészekkel. A városban menekültként élő yuan-tiknak szükségük volt a falujukra, ebben nyújtott segítséget az uralkodó néhány mesteremberrel. Átnézték alaposan a terveket, megbeszélték, hogy miként lehet kivitelezni.
-Mennyi idő kell még?- kérdezte Yuz.
-Legalább még két Holdciklus- válaszolt a főépítész, majd rossz ómen ellen védekezve hüvelyujját a homlokára tette- Hogy Lilith kerüljön el minket. Az uralkodó intett:
-Hagyd ezt a babonát- elmosolyodott- Lilith senkit sem fog bántani telihold idején. A főépítész magára erőltetett ugyan egy mosolyt válaszul, de a régi félelme az újholdkor megjelenő démoni istennőtől még mindig erősen benne élt - és ezzel nem volt egyedül. Habár a Vad világban nyílt titok volt, hogy annak idején Shingo Sera meglágyította az istennőt, és egybe is keltek, nem sokan vették készpénznek, hogy a félelmetes entitás rájuk nézve ártalmatlan.

Ahogy az építész csapat elvonult a dolgára, az egyik udvaronc odalépett Yuz mellé:
-Bocsánat, hogy közbeszólok, felség- mondta kimérten- de Lilith ártalmatlanságáről győzködni a népet pontosan olyan, mint ahogy felséged egy sharkaal kölyökre meri bízni a döntéseit. Az uralkodó felvonta szemöldökét:
-Ezzel mire akarsz célozni? Az udvaronc kissé megszeppent ugyan, hogy netán tiszteletlenséget tanúsított, de aztán végigmondta:
-Azt, hogy véleményem szerint felséged felelőtlenséget készül elkövetni. Talán pártfogoltja képes a jövőbe látni, de mégiscsak egy gyerek... Yuz kezével csendre intette, majd válaszolt:
-Ő az én felelősségem. Tudom, hogy sokra viheti, és éppen ezért akarok neki adni egy esélyt. Ne ítélkezz ilyen könnyen.

Közben a kertben, Nina társaságába Filandaka ismét meditált. Újabb istent idéztek. A szőkeség valamivel távolabb ült, és meggyújtott 9 lila mécsest. A hívás nem váratott sokáig magára... hamarosan a sharkaal előtt megjelent Baszt. Először meglepetten nézett körbe, kissé zavart mosollyal:
-Ó, szóval a Vad világ... Nem jellemző, hogy innen hívnak- majd lenézett maga elé, rá a kölyökre- hello! Te hívtál netán? Filandaka felnyitotta szemeit, tekintete találkozott az istennőjével. Amint meglátta kedves és örömteli alakját, zavartan elpirult... majd megszeppenve bólintott. Baszt kuncogott:
-Jaj, hát nem kell félni. Vagy elvitte a cica a nyelved? Azon kapta magát, hogy ez rosszul jött ki. Kínosan elvigyorodott:
-Nem, az nem lehet, nem én voltam. A kölyök elmosolyodott végre, visszatért a bátorsága, hogy kinyilváníthassa szándékát:
-Azért hívtalak, mert szeretném, ha a kegyeidbe fogadnál. A te jósaid közé szeretnék tartozni. A macskaistennő meglepetten felvonta szemöldökét:
-Valóban én felelek a jóslásért, a jövő feltárásáért... de még soha nem volt jellemző, hogy egy sharkaal legyen a szolgálatomban. A tieitek nélkülem is remek látnoki képességekkel rendelkeznek. Filandaka épp kezdett elkenődni, hogy netán Baszt is visszautasítja, de az istenség ehelyett elvigyorodott:
-Hát... mindig van egy új kezdet- a kölyök vállaira tette mancsait- te leszel az első a fajtádból, aki a kegyeltem. Lássuk, miként tudunk együtt dolgozni.
Ennek hallatán Filandaka ábrázatán földöntúli mosoly ragyogott, szemei pedig örömtelien csillogtak. Megtalálta végre az istenét....

tirare assieme le cose

Ny-Sjaelland fő szigetén, Baaren nagyúr szállásán megfagyott a levegő. A hálószoba ajtaja zárva, a másik négy pedig az előszobában diskurált a történtekről.
-Soha még egy ilyen összecsapást- Tatjanán végigfutott a hideg- olyan erővel csaptak össze, hogy azt hittük, most ér véget a világ. A kos felé fordította a fejét:
-Ezért veszélyes ha az istenek összecsapnak- majd ismét az ajtó felé nézett- bár, ők még csak nem is istenek. Soha nem láttam ilyen elképesztő erőt... Crom idegesen malmozott az ujjaival:
-Szerintetek jól van? Nem nézett ki túl jól - még egy magas szintű entitáshoz képest se. A nagyúr megejtett egy bíztató mosolyt:
-Bizonyára összeszedi magát. De per pillanat sok mindent meg kell emésztenie: elvesztette az áruló anyját, aki meg akarta ölni, találkozott apjával, aki megmentette az életét... ők ketten még soha nem találkoztak, van mit bepótolniuk. Crom hümmögött maga elé, majd a varázsló felé fordult:
-Jut is eszembe... neked az auralátást semmi nem akadályozza. A fal sem. Mun gyanakodva fordult felé:
-Mit akarsz ezzel mondani? A kalóz vigyora a füléig ért:
-Puhatold ki, mi járatban vannak odabenn. Biztos átjön valami érzés-foszlány. A varázsló elfordította a fejét:
-Nem lenne szép dolog. Ez most az ő pillanatuk. Illetlenség lenne megzavarni...

Odabenn vontatott beszélgetés folyt. Gela sérülései egész szépen gyógyultak, közben komótosan iszogatta a varázsló által készített főzetet. Sóhajtott, és szeméből kitúrta haját:
-Szóval... te lennél az apám- nyögte ki végül. Mauek bólintott. A lány meredt a zavaros, gyógyszerillatú lével telt bögrébe... majd némi szünet után folytatta:
-Mindig is gyanakodtam, hogy anyámnak honnan volt ekkora ereje... egy halandónak sem volt ilyen.
-Tőlem lopta- válaszolt az esődémon, vörös szemei összeszűkültek- annak idején mocskosul átvert. Gela felpillantott rá:
-Azt hiszem egy közös vonásunk máris van. A démon megejtett egy gyengéd mosolyt. Jól esett neki, hogy lánya ilyen jól fogadja őt. Őszintén... nem is tudta, mire számítson. Gela ismét felpillantott:
-És most mi lesz? Elviszel magaddal? Mauek arcáról máris leolvadt a mosoly. Tényleg... mi a terve vele? Remek, hogy kiderítette, hogy van egy lánya, de nem biztos benne, mi ilyenkor a helyes eljárás. Aztán végignézte őt: fiatalnak fiatal, de határozott kiállású, erős, túlélt egy világrengető csatát a démoni elemek ellen... valahogy a másik világból pedig csak idetalált Északra. Valószínűleg egyedül is boldogul. Közelebb hajolt hozzá:
-Én délen élek egy szigeten, egymagam. Sokkal kellemesebb a klíma. De ha úgy érzed, hogy itt az északiakkal jól kijössz, maradj nyugodtan. Úgy látom, kedvelnek. Gela szemei elkerekedtek... majd viharosan apja nyakába ugrott:
-Ettől függetlenül nem foglak elhanyagolni. Sokat jelentett nekem ez a találkozás. Mauek megcsókolta lánya homlokát:
-Ezt örömmel hallom

wrong god

Yuz tanácsára a sharkaal felkereste a Sötétség szentélyét. A Sera kastély egy rejtett zugában helyezkedett el, termet csak homályos sötétzöld fény világította be... épp annyira elég, hogy egy halandó láthasson. A kölyök hosszan meditált, mire egyáltalán kapcsolatba léphetet az istenséggel. A Serák Ősatyja nem igazán akarta szóra méltatni, a lehető legkevesebbet mégis igyekezett nyújtani felé. Felé fordul, világító zöld szemeivel:
-Szóval hosszú idő után ismét zargatni merészelsz. Meglep a szemtelenséged. Filandaka akkor vette észre, hogy az asztrálsíkon, az istenség színe előtt ismét régi, előző életbeli alakjában van jelen. Ugyanaz a Sera klántag volt, mint hajdanán. Meglepte kissé a változás, hisz megszokta az új testét. Ami viszont határozottan új élményként érte, az a Sötétség iránti tisztelet és alázat. Mindig olyan hangot engedett meg vele szemben, mintha egy komornyikhoz beszélne... természetesnek vette, hogy örökségéből kifolyólag az istenség minden segítséget megad neki. Mélyen meghajolt, majd térdeire ült:
-Más ügyben kereslek. Kissé megváltoztak a dolgok. A Serák Ősatyja hunyorított... a szúrósra vékonyult szempár lélekig hatolt:
-Annyira talán mégsem, hogy ismét felvetted a saját neved. Ugyanezzel a névvel vállalod ugyanazt a sorsot, ugyanannak az életnek a folytatását. Elfordult tőle:
-De már nem vagy a családom tagja. Nem tartozom neked semmivel. Így meg is tagadhatom tőled a támogatásom minden szinten. Filandaka azonban megőrizte hidegvérét, és folytatta a tiszteletteljes hangnemben:
-Egyáltalán nem családi ügyről van szó. Inkább, ami a sharkaal tulajdonságaimat illeti. Sötétség félig visszafordult felé. Filandaka folytatta:
-A látnoki képességet megerősítendően szeretnék a szolgálatodba szegődni. Te rejted a titkokat, te engedsz betekintést oda, ahová egyszerű halandó nem láthat be- fejet hajtott- fogadj kegyeidbe...

Eközben akastély másik zugában, a hálóban Yuz és Nina a nap végéhez ért.
-Ennyi tárgyalás egy napon!- az uralkodó ledobta hosszú, súlyos palástját- úgy látszik ezek a vaskalaposok még mindig nem hiszik el, hogy a korom ellenére képes vagyok az uralkodásra. A lány ledobta magát az ágy szélére:
-Ez már csak így megy- sóhajtott- a változást sokan nehezen fogadják. Az ifjú Sera levette a koronáját:
-Pedig megállítottam egy elszabadult Nekromágust is, és a menekült yuan-tik békésen eléldegélnek a város falain belül. Rendet tartok- ledobta magát az ágy szélére szintúgy- ez nekik nem elég? Nina felé fordult. Talán valami választ várt tőle. Azonban ahogy tekintete megpihent a szőke, szerény mosolyú lányon, gondja lassan feledésbe merültek. Lassan elmosolyodott, hangja lecsendesedett:
-Milyen szép vagy így fáradtan... a családom ékszereibe... Itatja magát a látvány.
Nina zavarba jött, és elpirult:
-Jaj, ne szórakozz már- levette a fülbevalókat és a nyakláncot, próbálta oldani a beszélgetést- agyadra ment ez a sok munka. Yuz azonban tovább figyelte ámulattal a fülig piros kedvesét. Aztán... maga is emberi alakot öltött. Nina ekkor felé kapta a fejét. Egy pillanatra elkerekedtek a szemei, ahogy megpillantotta a hosszú bozontú, kis szakállas, kissé borostás arcot. Odahúzódott, és megsimogatta:
-Idejét se tudom már, mikor láttam az emberi arcod utoljára. Az uralkodó elmosolyodott:
-Remélem, még tetszik, amit látsz. A szőkeség szemei csillogatak. Yuz hajába túrt, és közelebb hajolt:
-Te kis bolond... olyan bolond vagy. Az ifjú Sera elmosolyodott:
-Bolondozz még velem....
 Épp csak összeforrt az ajkuk egy gyengéd csókban, amikor berobbant a háló ajtaja. Azonnal elfordultak egymást, Yuz visszavette sárkányalakját:
-Mi történt? Az egyik szolgáló állt lihegve az ajtóban:
-Felséges úr! Filandaka úrfi... a szentélyben.... Az uralkodó ebből már tudta, hogy gond van. Tüstént rohant a szentélybe.

Rémisztő látvány fogadta. A sharkaal kölyök vonaglott, mintha láthatatlan erő kínozná, és minden oldalról erősen vérzett. Yuz odasietett hozzá, és magához szorította. A roham nyomban abbamaradt: a Sera örökség megvédte a látvnokot. Yuz körbenézett:
-Sötétség! Magyarázatot kérek! Az istenség megjelent hívó szavára, bár nem volt a legjobb hangulatban:
-Vidd a közelemből ezt a lényt, különben esküszöm, megölöm. Az ifjú Sera féltően ölelte magához pártfogoltják:
-Mégis miért? Már megváltozott. Még a büntetését is lerótta. Sötétség suhintott karjával:
-Hozzám akkor sem jöhet! Nem vagyok hajlandó eltűrni őt a közelembe. Ha még egyszer idejön a szentélybe, megölöm. Azzal eltűnt. Filandaka sóhajtott. Bár súlyos sebek borították testét, tökéletesen eszméleténél volt. Kérdően Yuzra pillantott:
-Mit tegyünk most? Az uralkodó levette a felsőjét, és szorosan a kölyök köré fogta:
-Találunk egy másik istent, aki a jövőbe lát... aki segíthet a jóslásban. Ne aggódj egy pillanatra sem.

heavily shocked

Ny-Sjaelland lakói sem fogták fel egészen ami történt. Az események homályosan maradtak meg mind a mennyeket megrázó vihar, mind a brutális összecsapások miatt ami Gela és az anyja között történt. Valami tengeri boszorkány kinézetű nőként maradt meg mindenkiben... és amíg ezek ketten harcoltak a hullámok felett, nemhogy senki a közelükbe nem tudott menni segíteni, de mind a tenger, mind a fellegek és a villámok úgy megrázták a világot, hogy egyetlen halandó sem volt képes talpon maradni.

A szigetlakók sem.
Habár Baaren nagyúr, Tatjana, Mun és Crom a partról figyelte az egyesményeket, kénytelnek voltak lehasalni, és szorosan a fülükre tapasztani mindkét kezüket, olyannyira beleremegett a táj minden összecsapásba. Ez a két földöntúli lény nem kímélte egymást... habár nem lehetett pontosan látni, hogy ezek ketten a távolban mit csináltak, a tenger egyre vörösebbé vált a vérüktől. A zaj sziréndal volt, ugyanaz, amit Crom és Mun először hallottak, mikor kimentették az eszméletlen Gelát a hullámok közül. A kalóz aggódott... de a zaj, a fenyegetően rázkódó vidék, és a látvány olyannyira soknak bizonyult, hogy kénytelen volt arccal a földnek nyomni a fejét... akárcsak a többiek.
-Itt a világ vége...- gondolta. Először a gondolat viccesnek tűnt, de ahogy kimondta, a visszhangja egyre félelmetesebbé vált. Ha ezek ketten így folytatják, hamarosan mind meg fognak halni...

Aztán filmszakadás...
Mintha tényleg véget ért volna minden...

Ők sem tudják, pontosan mi történt... valahol úgy hatott, mintha mély álomból ébredtek volna:
A tenger ismét nyugodtan, gyengéden mosta a partot, az ég kiderült, kéken ragyogott, valahol a távolban hallatszottak a sirályok. Se szirénének, se világot megrázó mennydörgés, se véres színű vagy koponya alakú viharfelhők, se véres tajték...

Ellenben valamivel távolabb a parton ott volt Gela. Térdelt a homokban, háta mélyen meggörnyedt, vállai rázkódtak. Zokogott... méghozzá erősen. A testét borító látványos vágások ellenére nem úgy tűnt, mint aki pillanatokon belül elájulni készül... viszont valami lelkileg nagyon is megrázta. Cromban tudatosult először, hogy tenni kéne valamit. Épp állt fel, hogy odafusson a lányhoz, mire betudta végre ésszel, hogy ott van még valaki.
A lány előtt egy magas, tengerkék, nagyfülű vörös szemű alak állt... egyik kezében a boszorkány feje. A kalóz értetlenül állt a jelenet előtt: most Gela az anyját gyászolja? Azt a személyt, aki fel akarta őt áldozni? Vagy talán ez az alak váltott ki belőle valamit?

Baaren szólalt meg legelőször közülük:
-Valaki tudja, hogy mégis mi folyik itt? Tatjana holt sápadtan nézett körbe:
-Magasságos Univerzum... élünk még? Mun felállt, és jobban szemrevételezte a párost. Bár maszkja mögül nem látszott, úgy tűnt, igyekszik komolyan rájuk hangolódni, és kifürkészni a lelküket. Crom érdeklődve fordult felé:
-Nos? Érzel valamit? A varázsló megborzongott. Tett egy óvatos lépést hátra:
-Ez egy újabb entitás... maga Mauek, az esődémon. Tatjana csípős megjegyzéssel próbálta oldani saját és a többiek sokkos állapotát:
-Szép kis esődémon... úgy tűnik elállította a vihart.
-Ezzel még nincs vége- folytatta Mun. A másik három érdeklődve fordult felé, ő pedig magyarázott tovább:
-Nehéz elmagyarázni, de érzek valami közöset benne, a mélység bárónőjében, és Gelában... A kalóz ironikusan intett:
-Már hogyne lenne bennük közös, hisz mindhárman természetfelettiek- köpött egyet- ha akarnák, külön-külön is elpusztíthatnák Ny-Sjaellandot. Mun a tengeri tolvaj felé fordult:
-Félreérted... itt valami másról van szó...

Folytatta volna, de ekkor Gela felállt. Még hátulról is látták, ahogy megtörli a fejét... majd átöleli az esődémont. Amaz leejtette a bárónő fejét, és magához szorította a lányt. Tatjana csak pillogott a jelenet láttán:
-Na jó... én kezdek egyre jobban összezavarodni. Baaren nagyúr viszont elsétált mellettük... egyenesen a páros felé. Mauek megpillantotta a kost, majd elengedte a lányt. A sziget ura mélyen, tiszteletteljesen meghajolt:
-Köszöntünk a szigetünkön, hatalmas esődémon! Áruld el szerény személyemnek, minek köszönhetjük nagyérdemű személyed kicsiny otthonunkban? Mauek csendben maradt... sőt, lehangoltságán a tiszteletteljes üdvözlet mit sem változtatott. Átkarolta Gelát:
-Éreztem, hogy az anyja eljött... és féltem, hogy baj fog történni. Baaren nagyúr érdeklődve felvonta mindkét szemöldökét:
-Hogy mondod, uram? Mauek folytatta:
-A bárónő annak idején rengeteg hatalmat rabolt tőlem, az tette őt a mélység urává- kicsit jobban szorította magához a lányt- Sok fájdalmat okozott nekem, és féltem, hogy előbb vagy utóbb másnak is fog ekkora hatalommal. Szerencsére sikerült megakadályoznom. Ugye jól vagytok? A kos hátrafordult a többiek felé. Miután látta, hogy határozottan, mégis megszeppenve bólogatnak, visszafordult az esődémon felé:
-Igen, jól vagyunk... bár meg kell valljam, az összecsapás megrázott minket. Gela sóhajtott:
-Sajnálom- hangja elcsuklott. Látszott, hogy még mindig a lelki megrázkódtatás hatása alatt van- Nem akartam, hogy lássátok... nem akartam... Elsírta magát. A démon köpenyébe szorította fejét. Mauek magához szorította őket:
-Semmi gond, kislányom... most már minden rendben lesz.

Erre a kis társaság döbbenten elnémult. Crom jutott először szóhoz:
-K...Kislánya? Őt követte Mun, hangjában némi diadalmassága:
-Tehát jó volt a megérzésem... Pontosan azért, mert Gela Mauek lánya