szédítő magasságban 1.

Nixa maga nemcsak a kékben derengő város, hanem maga a birodalom, melyet a vízfodros ég maga alatt foglal... valahogy úgy, mint nálunk Mexikó és Mexikóváros... Így a kék város határában nem áll meg az élet. Kétheti járóföldre, nyugati irányban a természet igencsak remek művet formált elénk: egy vöröses-barnás és okkerben váltakozó kanyont, melynek szikláit a szél vadul barázdált oszlopokká formált. Na igen, tökéletes függőlegesek, leszámítva a "sziklatöviseket" és kisebb kiugrókat, hisz maga a szél nem csiszol teljesen simára.

Ez a Sólyom Kanyon, a madarak birodalma. Majdnem minden oszlopra jut egy család. Magára a legvaskosabb többre viszont egy egész vár, ami- valljuk be- eléggé szemet szúr a fészkekkel tarkított kőoszlop-rengetegben. Egyszerű, négybástyás kővár, udvarral, középen toronnyal, semmi különösebb ék. Madáremlékezet óta ez az otthona a sólyomlordoknak. A sólyomlordok egy nemesi család, közülük kerülnek ki a madárkirályok. Emberi alakjuk tükrözi eme  ragadozó tulajdonságait: a mélyreható barna szemeket, a barna, sima, viszonylag hosszú hajat, és a nemesi megjelenést. A család tagjai mind hűen szolgálták Nixa városát. Az egyik korai sólyomlord annak idején ajándékul kapta a még lakatlan kanyont Nixa akkori uralkodójától. Attól kezdve ő lett az első madárkirály, és kis birodalmát benépesítette. A sólyomlordok hű, hidegvérű és pontos harcosok, jellemző fegyverük a dobótőr, viszont a kétkezes pallos használata csakis a király kiváltsága.

A hatalmas családból egyedül Fabry Falcone maradt... a jelenkori madárkirály. Mivel a sólyomlordok nagyon ritkán vegyültek más fajokkal, így Fabry tisztán rendelkezik még családja tulajdonságaival: mind külső megjelenésben- vállig érő, egyenes barna hajával, és mélyreható szemeivel, amihez rövid bajusz és szakál párosul-, mind a harci tulajdonságaiban. 14 éves kora óta egyedül van, ahogy családját elvesztette az egyik háború során, és miután elődjei semmi utalást nem adtak rá, hogy lehetnek még élő rokonai, meggyőződése volt, hogy ő az utolsó sólyomlord. Ezzel a tudattal, és ezzel az űrrel a szívében teltek az évek, ahogy kormányzott.

32 éves korában kapott egy megbízást Felix hercegtől, hogy járjon utána a Nandunban lévő gyanús jelenségnek. A helyiek ugyanis valami félelmetes, de kivehetetlen alakról számoltak be, ami ott tanyázik. Fabry eleget téve a parancsnak azonnal szárnyra kelt, és a szóban forgó hely felé vette az irányt.

Nandun egy zsebkendőnyi kis királyság, a buja ősvadonban, egy tengerpart és egy csupasz hegy közelében. Csak pár kunyhó áll ott, kör alakban, középen tűz hellyel és egy totemoszloppal. A maroknyi lakosok mind ugyanarról számoltak be: a titokzatos lény a hegyen tanyázik, olykor alászáll a zöld közé, és néha éjszakánként belopózik a faluba, hogy vigyen a parázsból. És mivel ők nem tudnak repülni, de a bátorságot sem vették, hogy felmásszanak az alak után a hegyre, így Fabry-t kérték meg, hogy járjon utána.

A madárkirály örömmel is vette a felkérést, és a következő nap hajnalán elindult felderíteni. Sólyom alakjában nem volt kihívás felrepülni, főleg, hogy odahaza a kanyonban is ilyen magasságokba kellett szárnyalnia. Ám ahogy környékezte, méregette a hegyet, éles szemével kiszúrt egy gyanúsan nagy vájatot. Célra tartott... majd ahogy leszállt, azonnal alakot váltott a barlang szájánál.

Kellemetlen meglepetésére egy tőr suhant el mellette és mélyen beleállt a falba. Ez épp elég fenyegetés volt, így ő sem gatyázott: megidézte a jellegzetes kétkezes pallost, és már ugrott is be a sűrűbe. A sötétben csak két fémes csattanást hallott, és érezte, hogy két ponton is tolják vissza a pallost. Elhúzta, hogy ismét lesújtson a támadóra... de amaz megelőzte egy szúrással a vállán, majd egy lökéssel a padlóra küldte. Visszacsúszva, közel a bejárathoz várta a támadót. De ez alkalommal volt elég fény, hogy az arcát is megpillanthassa. A titokzatos alak ki is ugrott, tőrrel a kezében... oly gyorsan támadt, hogyha Fabry nem fogja fel pallosával az ellenség fegyverét, akkor ki sem veszi. Azonban sikerült felfognia, ezzel egyidejűleg megállítania... ugyanis a fényben nemcsak ő, hanem támadója is látta, hogy kivel áll szemben: Nandun rejtélyes lénye alig volt alacsonyabb nála, rövid, barna hajjal, aranysárga, mélyreható szemekkel, és még egyszerű ruházatában is nemesi megjelenéssel.

Semmi kétség... egy rokon. Még ha az aranysárga szempár nem is teljesen illik a képbe. Ám ez a felismerés épp elég volt ahhoz, hogy eltüntesse a pallost. Viszont a jövevénynek is a Fabry-val szemben felimserés, hogy eltegye a tőrt:
-Madárkirály...- hagyta el szinte suttogva a száját a huszonéves ifjúnak.
-Valóban én lennék- tette hozzá Fabry. Mégiscsak meghallotta az ifjú megjegyzését. Ezt követően baráti jobbot nyújtott felé:
-Fabry Falcone. A jövevény kissé megilletődött, majd ahogy a királyon keresztül ismét felidézte nemesi vérét, úgy változott arcvonása és testtartása a kézfogással:
-Alde von den Adlers. A madárkirály arcán a felismerés mosolya jelent meg:
-Tehát a sas vagy? Alde némán bólintott. Ő is egyedül boldogult az idők során, ráadásul az otthonától távol, így igencsak meglepte, hogy annyi év után találkozik egy rokonnal. A döbbenetet csak fokozta, hogy ez a rokon történetesen maga a madárkirály... Ebből az állapotából Fabry térítette magához, ahogy felajánlotta neki a vár egyik szobáját.

Attól a naptól a madarak ura nem él egyedül a főszirten: az udvarában tudhatja unokatestvérét, Aldét, a saslordok utolsó tagját...