2011. szeptember 30., péntek

compuction comes in nightmare

Lady Nightmare, a sötétkék pegazus évtizedek óta Nixa komolyan elismert boszorkánya volt: gyógyított, varázsolt, de mindezekelőtt, és amiről leginkább ismert volt, az a jóslást. Mindig kitűnő jóslatokkal válaszolt mindazoknak, akik betértek hozzá segítségért.

Viszont pár éve, miután Felix herceg szégyenében elmenekült, és Shayla hercegnő hozzáment Deghyom királyához, nemcsak, hogy komolyan megdőlt a tekintélye, de a helyiek a bizalmat is elvesztették benne. Igaza, ami igaz... megjósolta ugyan, hogy Felix kerül Shayla mellé a trónra, és így is lett. Csakhogy mindenki- beleértve őt is- úgy gondolta, hogy ez aztán így is marad az idők végezetéig.

Azóta nemhogy egyre kevesebben fordulnak hozzá, de egyre jobban érezte a bizalmatlanságot is, és nem egyszer kapott kellemetlen megjegyzéseket. Mindezzel fokozatosan nőtt a lelkiismeret-furdalása, hisz úgy érezte, hogy rengeteg embert vert át. Ez odáig mélyült, hogy lassan két éve egész egyszerűen álomba sírta magát. Még Hollót sem akarta látni, pedig a felderítő mindig mellette volt, jóban-rosszban.

Így teltek ezek az éjszakák és a nappalok, egyre elhatalmasodó bűntudattal... és rémálmokkal. És mint ilyen negatív erők forrása, valaki tökéletesen szimatot fogott, és rátalált. A Nekromágus volt az... a szarvaskoponya-sisakos, szakadt kék ruhás deghyomi varázsló, aki annak idején megtámadta Shakarát, hogy megszerezze hatalmát. Most az épp lázálmos Lady Nightmare felé hajolt, mohó tekintettel végigmérve őt, csontos ujjaival végigsimítva haját:
-Ó, édesem- suttogta, ahogy szép lassan a hatalmába kerítette- csak úgy árad belőled az édes bűntudat. Olyan szépen hagytad magadon elhatalmasodni, hogy innentől gyerekjáték lesz téged irányítanom. E szavakkal a boszorkány homlokára tette a kezét... mire az felé fordította a fejét. Amint felnyitotta szemeit, tekintete teljesen üveges volt. A Nekromágus teljesen a hatalmába kerítette.

Nightmare lassan felkászálódott az ágyról, és a varázsló felé nézett. Amaz pedig elégedetten halkan kuncogott:
-Mostantól én irányítalak, édesem. És te, szépséges Lady Nightmare... teljesíted minden parancsomat...

2011. szeptember 29., csütörtök

Phernai herceg

Generációk óta Phernai volt az első, aki a Chomuu klánból ismét szürkének mutatkozott. Ezért is, és mert komoly királyi leszármazott, nagy volt körülötte a sürgés-forgás. A 4 éves herceg igen hamar, már egy évvel korábban elkezdett tanulni. Apja írni tanította, és retorikára, bácsikája Mao Zhu harcművészetre, Shayla udvari protokollra, és Zitana mágiára... mindemellett hetente kellett látogatnia a tűzisten, Bászt, a vízisten, és Shanbahac szentélyeit.

Eleinte a kis herceg nagy élvezettel vetette magát bele a tanulásba, és falta magába a tudást. De egy évvel tanulmányai megkezdése után már egyre megerőltetőbbnek találta a dolgot. Úgy látta, hogy a kötelességeire és a felelősségére egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, ő pedig egyre inkább irigykedve nézte, hogy a még 2 évvel fiatalabb fehér ikertestvérei Sheo és Mora még mindig játszhatnak. Ő sajnos egyre kevésbé engedhette meg.

Visszaszájalni nem mert a szüleinek. Ahhoz túlságosan is tisztelte őket. De párszor próbálta már finoman a tudtukra juttatni, hogy ő is inkább játszana a testvéreivel, vagy a korabeliekkel. Viszont válaszként csak annyit kapott, hogy ezt megértik, de újra és újra felhívták rá a figyelmét, hogy egy nap ő fogja megörökölni mindkét birodalom trónját, és ezért keményen kell dolgoznia.

Tudta, hogy igazuk van. Mégis, egyre jobban fáradt a sok munkától, és egyre inkább elkedvtelenítette, hogy nem játszhat. Mindent megcsinált, amire kérték, de úgy érezte, hogy az ő vágya süket fülekre talál. Így egyik este, meglógva és elszökve szobájából, elrohant Bászt szentélyébe. Csak egy csendes helyet szeretett volna magának, és a macskaistennő szentélye tökéletesnek bizonyult. Elsunnyant az egyik oszlop mögé, ledobta magát, és halkan sírt.

Bászt meg is hallotta a herceg sírását, és a következő pillanatban már mellette ült. Átkarolta a hátát, simogatta fejét:
-Mi a baj, gyermekem? Bántott valaki? Phernai halkan elszipogta a panaszát:
-Ne haragudj, úrnőm... De én ezt nem bírom végigcsinálni. Olyan nehezek ezek a feladatok... és olyan sok van belőlük... Bárcsak inkább a testvéreimmel játszhatnék, de apuék nem értenék meg. Ők azt szeretnék, hogy mindenben jó legyek, és nem akarom őket megbántani. Az istennő elővett egy kendőt és megtörölte a trónörökös arcát:
-A szüleidnek valóban igaza van, kincsem. Te fogod egy nap átvenni mindkét birodalom felett a vezetést, és sokan fognak rád számítani. Pontosan azért várnak el tőled olyan sok mindent, hogy a későbbieknek remekül tudj segíteni a népeden szükség esetén... és majd meglátod, te is nagyon fogod élvezni, hogy adhatsz, főleg, hogy utána a népedtől többszörösen kapod majd vissza. Eltette a zsebkendőt, majd folytatta:
-Ami pedig a vágyaidat illeti, nyugodtan beszéld meg a szüleiddel. Ők szeretnek téged, és látják rajtad, hogy milyen komolyan veszed már most a tanulást. Biztos, hogy engednek neked egy kis szabadidőt. Phernai elmosolyodott, és meghajolt:
-Köszönöm úrnőm. Hálás vagyok a segítségedért.

Bászt elmosolyodott, és homlokon csókolta a herceget:
-Na de most iszkiri haza, úrfi! Meg ne tudják a szüleid, hogy ellógtál. A trónörökös rámosolygott, és vidáman elsietett a szentélyből...

Yuz f*cking hates you

Balzsamos, kellemes széljárás az arab negyed és a főváros közti mezőn. Nina Yuznak dőlt, aki gyengéden simogatta a kis szöszi rövid bozontját, olykor homlokon csókolva. Annak idején amilyen nyughatatlan volt, és türelmetlen, most nagyon visszafogta magát. Még a beszédnek sem látta értelmét. A szeretett lény a karjai közt volt, és ez felért mindennel... mit kívánhatna még?

Amint a következő pillanatban megjelent előtte Sötétség, meg is kapta a választ, amint szúrós tekintettel azt gondolta: "Bárcsak ez a suttyó többé ne kerülne a szemem elé." Amint végiggondolta, lassan feltápászkodott, megfogva a lány kezét. Nina értetlenül nézett rá:
-Mi az? Yuz sokatmondóan pillantott rá smaragdzöld szemeivel:
-Megyünk innen.

De amint egy lépést is tehettek volna, Sötétség megiramodott feléjük:
-Csakhogy megtaláltalak- mondta a szokásos felemás stílusában- épp téged kerestelek, hogy téged is figyelmeztesselek. Azonban válaszként a srác egész egyszerűen hátat fordított neki, és elindult a lánnyal. Az istenség nem nézte túlságosan jó szemmel, hogy saját vére így viselkedik vele szemben, de szerencsére nem csinált belőle nagy ügyet. Ehelyett elé libbent, és ismét bepróbálkozott:
-Ugyan, fiam, ne siess annyira... Figyelj, mert fontos lenne tudatnom veled...

Azonban nem tudta végigmondani. Hirtelen elharapta a végét, ahogy váratlan meglepetésként érte a belé csapódó fénysugár. A srác lassan leengedte a kezét, majd felemelte a hangját:
-Inkább te figyelj! Hallottam mindent, amit anno az apámnak mondtál a hátam mögött. És hogy engem mocskosul lenézel, azt még meg tudom emészteni, hisz évek óta ezt csinálod... anyámat se komálod, pedig holdpapnőként sokkal többre méltathatnád őt. Viszont azt már baromira nem nézel el neked, hogy a húgomat nemcsak ellenem használtad fel, hanem vele együtt a szüleimmel is alaposan kibasztál. Ez volt a lehető legmocskosabb húzásod, és ezek után ugyan várhatod, hogy ugrani fogok a szavadra, mint a többi Sera!

Itt viszont már Sötétségnél is betelt a pohár. Sérülése helyére szorította kezét, és fenyegetően nézett vissza a srácra:
-A húgodtól tanult fénymágiát ellenem merted használni? A pofátlanságodat eddig is eltűrtem, fiam... de a szeretett fényem ellenem használni, főleg egy Serától... ez megbocsáthatatlan! Yuz közelebb lépett hozzá, határozottan, háta mögé rejtve Ninát:
-És mit fogsz csinálni? Megölsz? Sötétség szemei vészjóslóan felizzottak:
-Rosszabb. Ki foglak téged hívni! Tanulsz te még alázatot, Yuz Sera! Azzal eltűnt.

Az idősebb Sera sóhajtott, majd némileg lehiggadt. A lány előbújt mögüle, és megfogta a kezét:
-Yuz...- nézett rá aggódva- szerintem nem kellett volna magadra haragítanod. Ő nemcsak rokonod, hanem egy isten is. Yuz valamivel nyugodtabban pillantott rá vissza:
-Isten, nem isten... túl nagyra van magával. És amit tett, az megbocsáthatatlan. Nem tehet ő sem kénye kedvére azt, amit akar...

2011. szeptember 27., kedd

inaugurazione

Kitsu egy ideje egyedül ment a zoolook negyedbe. Az évek alatt úgy ismerte már az utat, mint a tenyerét... akár bekötött szemmel is odatalált volna. És Grey Wolf mindig fogadta őt az adott időben- ha éppen nem volt ő is otthon náluk, és mentek együtt a negyedbe, ahol folyt a tanulás.

Viszont ezen a napon, ahogy beért, elborzadt a látványtól, ami fogadta: a kis téren minden feldúlva, az oszlopok letördelve, a közeli erdő és a házak pedig felgyújtva. A többieket nem is látta sehol... hová tűnhettek? Viszont volt ott valami más... egy hatalmas, bozontos, igen masszív testfelépítésű bestia. Egy vadkan zoolook. Lassan a rókakölyök felé fordult, és gonoszan elmosolyodott. Kitsu pedig, amit szemkontaktusba került vele, azonnal kifakadt:
-Te meg ki vagy? És hol vannak a többiek? A bestia halkan nevetett, majd közelebb lépett hozzá:
-Az nem a te dolgod, kölyök- majd még egy lépést- bár ahogy elnézem, ízletesnek tűnsz, még akkor is, ha csak a fél fogamra vagy elég....

Ettől a kijelentéstől azonnal bekapcsolt Kitsu védelmi mechanizmusa. Nekifutásból, üvöltve a vadkanra vetette magát, végigharapdálva a nyakát, a vállát. A szörnyeteg felkiáltott, megragadta a kis srác nyakát, és első kézből elhajította... neki az egyik fának, amin hatalmasat nyekkent. Ezután fújtatva felé fordult:
-Van benned spiritusz, te kis taknyos. De ezt nem úszod meg szárazon. Azzal bemérte, és támadóan megiramodott felé. A becsapódás erejétől a rókakölyök szédelgett, feje zúgott. Próbálta kivenni a felé közeledő alakot. Mire sikerült neki, épp az utolsó pillanatban, elugrott. A másik zoolook olyan erővel ment neki a fának, hogy az kidőlt. 

Kitsu pedig nem tétovázott, hanem a hátára ugrott, belévájva karmait, leharapva a fülét. A támadó ettől úgy megriadt, hogy ordítozva próbálta magáról lerázni. Még hátra is nyúlt, de nem érte el. Ezután a kis srác leugrott róla, tűztámadást idézett meg, és telibe találta. Ellenfele térdre rogyott, majd visszanézett rá:
-Te kis mihaszna... eddig bántam veled kesztyűs kézzel! Azzal két öklével a földre csapott, és a rengés következtében sziklák csaptak fel a rókakölyök lábai alatt, több oldalról is csapást mérve rá. Ezt követően a vadkan is felkelt, és ismét megrohamozta. Ezúttal el is találta őt, bele is rúgott. 

Kitsu próbált védekezni, de a váltott földrengés támadások és a rohamok nem adtak neki túl sok esélyt.  Amikor ismét a fa adta a másikat, és ellenfele épp készült őt bemérni, egy bizalmat ébresztő hang szakította félbe a párbajt:
-Elég legyen! Abbahagyni! A kis srác felkapta a fejét. Grey Wolf sietett feléjük, arcán aggodalommal. Végre, egy ismerős arc... Kitsu érezte, hogy ismét visszatért a bátorsága. Azonban a vadkan ezt másképp gondolta. Ahogy meglátta a farkast, kitartotta a kezét:
-Ebben neked nincs beleszólásod! Alig, hogy kimondta, megnyílt Grey Wolf alatt a talaj, és elnyelte a föld.

A rókakölyök pedig kifakadt ijedtében:
-Apa! Apa! Ellenfele ismét felé fordult, és sötéten elvigyorodott:
-Magadra maradtál. Nincs senki, aki segíthet neked. A félelemtől ugyan eleredtek a könnyei, de a kis srác próbálta megőrizni a hidegvérét. Végül lassan ismét felvette a támadóállást. A másik zoolook kikacagta:
-Te kis szerencsétlen! Ezek után még képes lennél velem harcolni? Alig, hogy kimondta, Kitsu ismét nekiugrott, és átharapta a torkát. A vadkan felordított. És bár sikerült levakarnia magáról ellenfelét, még egy ideig vívta haláltusáját, végül fájdalmas ordítozások közepette elvérzett. 

Kitsu pedig egyszerre reszketett az ütéstől, a megrázkódtatástól, és a csata során szerzett sérülések fájdalmától. Lassan megtörölte arcát, és próbálta összeszedni magát. Alig, hogy elemelte szemétől a kezét, azonnal Grey Wolf szorításában találta magát, aki viharosan megölelte őt:
-Jól van, semmi gond, ügyes vagy, büszke vagyok rád- hebegte amaz aggódva, amint nyugtatgatta a kis srácot. Kitsu meglepődött, hogy máris itt találja a farkast, hisz az előbb látta csapdába esni. Körbenézett.

Minden a helyén volt: a házak, a kis tér, az oszlopok, az erdő... sőt, még a többiek is ott voltak, bestiális alakban. Még a sérülései is eltűntek. Megdörzsölte a szemeit:
-Mi történt? A denevér alakban lévő ikerpár közül Cez kínosan válaszolt:
-Ne haragudj a kellemetlen fogadtatásért, de ez volt a hivatalos beavatási ceremónia- átkarolta Kita hátát- én és hugi az ultrahangok segítségével illúziókat tudok kelteni. Szóval a támadó, akit láttál, valójában nem volt ott. Phillie is megszólalt:
-De Grey Wolf majdnem elcseszte nekünk... A farkas visszanézett, lassan elengedve a kis srácot:
-Kikérem magamnak! Ti nem aggódnátok a fiatokért?

Kitsu meg se lepődött ezen a kijelentésen. Neki már egy jó ideje természetes volt ez a családias viszony a szürke farkassal. Viszont a többiek csendben, elismerően mosolyogtak. Végül Deen megszólalt:
-Végre kimondtad. Azzal, hogy a vérednek vallod őt, elismered, hogy közénk tartozik. 
-Felébredt végre a vér szava- tette hozzá Ags, majd bátyja felé fordult- mint anno bennünk is, emlékszel, Manu? Emanuel mosolyogva bólintott, majd mind visszanéztek a farkasra és a rókára. Kitsu épp kezdett magához térni a megrázkódtatásból:
-Szóval... mindenki jól van? Nem történt semmi? Grey felé fordult, és megpsuzilta a fejét:
-Nem, öcskös. Minden rendben van. Te is ügyesen helyt álltál, és bizonyítottad, hogy milyen rátermett vagy. Büszke vagyok rád...

2011. szeptember 22., csütörtök

Shayla: viaje a Norte

Még viszonylag friss volt a tragédiától bekövetkezett megrázkódtatás, mikor Shayla úgy döntött, hogy felmegy Északra. Rövid útnak szánta, egy apró megemlékezésnek, nem szándékozott túl sok időt távol tölteni a családjától. Mindennél jobban szerette őket, és örömet okozott neki, ahogy látta Phernait tanulni, és az ikreket, Sheo-t és Mora-t lassan felnőni. Tom Focusról nem is beszélve, aki mindig mellette állt... már akkor is, amikor még nem is mertek arra gondolni, hogy a szimplán diplomáciai kapcsolatból akár lehetne több is...

Rosina, a vörös unipegazus hátán egynapi úttal felért Északra. Már beesteledett, és tombolt a hóvihar, mikor megérkezett. Leszállt táltosáról, és körbenézett. Milyen vérfagyasztó belegondolni, hogy kiskorától fogva, mióta Regh delle Nuvole ide akarta száműzni, irtózott ettől a helytől. Most pedig itt van, önként és dalolva. Megsimogatta a táltos fejét, majd letérdelt, és a hóviharban próbált mécsest gyújtani.

Amint a mutatvány sikerült, érezni vélte, hogy körülötte konszolidálódik a szél. Körbenézett. Szemben vele, mint valami furcsa jeles árnyék, ott volt Felix. Elkerekedtek a szemei. Hirtelenjében nem tudott mit reagálni, viszont az egykori jégherceg barátságosan mosolygott vissza rá:
-Szia... Örülök, hogy jól vagy. A királynő nagy nehezen visszanyerte lélekjelenlétét, majd kinyögte:
-Veled meg mi történt? A kísértet leült vele szemben, és elmagyarázta:
-Tudtam, hogy mi vár rám, és álltam elébe. Viszont a kötődésem a jégoroszlánokhoz nemcsak materiális volt, de erős is. Így szellemmé váltam. Kissé elgondolkozott:
-Innen választhatok, hogy továbbmegyek, vagy visszatérek. Még nem tudom... De ha vissza is térek, biztos, hogy nem egy Contrastként.

Shayla megfogta a kezét. Olyan volt, mint valami finom, nem egészen stabil jelenés. Felix visszanézett rá, és ismét elmosolyodott:
-Nincs semmi gond. Szerencsére, te is jó helyen vagy.
-És te?- kérdezett vissza a királynő. A szellem nyugodtan válaszolt:
-Aiskhülé mellettem van, Semifar vigyáz rám. Részemről minden rendben. Shayla halványan elmosolyodott, felvette az égő mécsest, és átnyújtotta neki:
-Ezt neked hoztam. Úgy gondoltam, hogy ez a legkevesebb, azok után, amiken átmentünk. Az egykori jégherceg átvette tőle, majd homlokon csókolta:
-A halottak számára nincs nagyobb ajándék, minthogy az élők megemlékeznek róluk...

2011. szeptember 21., szerda

Kitsu

Ahogy az évek alatt Anna és Salvadora és lassacskán megtalálták a helyüket Nixa falain belül, az extrém kinézetű lakosok között, úgy időközben pártfogoltjuk, Kitsu is szépen tanult. Időközben már egy évtizedet is betöltött, és tökéletesen tudta váltogatni bestiális és emberi alakját. Grey Wolf nagyon jó tanárának bizonyult, és időközben- ahogy ő és Salvadora jobban összemelegedtek- már egyre inkább az apjaként tekintett rá. Ez nemcsak a felé tanúsított bánásmódnak volt köszönhető, hanem a toteme miatt is, hisz a szürke farkas, és ő mint róka eléggé hasonlítottak egymásra.

Az igazi szüleiről különben sem volt emléke. A haláluk túl régen következett be ahhoz, hogy emlékezhessen rájuk. Különben is, a két emberi "nénikéjétől" és a zoolook-októl mindent megkapott, amire csak szüksége volt. Egyáltalán szenvedett hiányt semmiben. 

A képességei fejlődésével azonban nemcsak a fizikai adottságai csiszolódtak, de mágikus képességei is: az intuíció, az álmok, az asztrál készség.... Éppen ezért kellemetlenül sújtotta őt a rémálom is, újhold idején. Nem egészen fogta fel, hogy mi folyik körülötte, de biztosan tapinthatta a feszültséget a levegőben. Körbepislákolt... Nem sokat látott, mivel a környék félhomályban úszott. Viszont egy hatalmas, hozzá hasonló alak suttogott neki nyugtató szavakat. Alig hallotta őket, mivel ezzel egy időben robbantgatások hallatszottak a falakon túlról. Viszont érezte a törődést, hogy az alak nyugtatja és védelmezi. Még a hatalmas kezét is érezte a fején.

Alig, hogy az alak elengedte őt, berúgták az ajtót, fenyegetően kiabálva. Az alak máris megindult, hevesen védelmezve őt. Hatalmas erő áradt belőle, mely Kitsu számára biztonságot adott. De amint eldördült a fegyver, és az alak holtan esett össze, már nem hallotta a hangját, nem érezte a védelmét. Azonnal úrrá lett Kitsun a pánik, ahogy érezte a vérfagyasztó félelmet csőstül beáramlani, és ahogy megindult felé az ajtóban álló három alak...

Ekkor riadt fel álmából. Egész testében remegett, és futkosott a hátán a hideg. Jobban magára húzta a takarót, és lassan nyugtázta, hogy otthon van, biztonságban. Mégis, a látott képsorok nagyon felzaklatták, és tovább pörgött rajtuk az agya. Az az alak olyan ismerős volt... olyan furcsán... bizalmasan... Felpillantott. A konyha felől tompán szűrődött ki a fény. Salvadora valószínűleg ébren van. Mediterrán életviteléből adódóan a szőke amazon néha hajnali kettőig is képes volt fenn kukorékolni. A kis róka pedig úgy döntött, hogy kimegy.

Valóban, ott találta "nénikéjét". Épp teázott. Lassan kislisszolt hozzá, még mindig magára szorítva a takarót:
-Dora...- szólalt meg félszegen. Salvadora azonnal felpillantott, és odament hozzá:
-Mi a baj, kicsim?- leültette az egyik székre- rosszat álmodtál? Ahogy adott neki is egy csésze teát, Kitsu folytatta:
-Azt álmodtam, hogy Wolf meghalt. Ugye jól van? A szőke amazon szelíden elmosolyodott, és megsimogatta a kis srác fejét:
-Persze, hogy jól van. Mi baja lenne? Valóban... miért álmodta mindezt? A rókakölyök merengve belebámult a csészébe, lehajtva a füleit. Tényleg az volt az érzése, hogy az őt védelmező, majd lelőtt alak az Grey Wolf... és ezen nem változtat a tény, hogy pillanatnyilag egyáltalán nem állt fenn semmi veszély.

Belekortyolt a teába, majd visszanézett gyámjára:
-Köszönöm, Dora... Salvadora visszamosolygott:
-Nincs mit. Majd megpuszilta a kis srác fejét... 

2011. szeptember 17., szombat

viimane

… a tűzisten átölelte a még mindig keservesen síró vízistennőt, és úgy próbálta nyugtatni:
-Nem, egyáltalán nem volt hülyeség- mondta halkan, majd homlokon csókolta, és folytatta- te nem hagytad volna, hogy Shayla bármilyen kapcsolatba kerüljön egy deghyomival. Viszont pont azzal, hogy hozzáment Tom Focushoz, egyben meg is menekült. A hölgy ezt hallva felkapta a fejét, és reménytelien nézett rá. A lángúr pedig elmosolyodott, és megsimogatta az arcát:
-Shayla megmenekült. Jól hallottad. A vízistennő most már biztos volt benne, hogy jól hallott. Viharosan átölelte a tűzistent, lassan megnyugodva. Amaz pedig karjaiba zárta, és nyugtatóan simogatta a hátát.

A szóban forgó személy épp akkor állt az erkélyen. Kissé meggyötörtnek tűnt, ahogy merengett a borongós égbolt felé. Tom Focus mellé lépett, és átkarolta:
-Már kerestelek- majd megpuszilta- minden rendben van? A királynő ránézett, csendes, elkeseredett pillantással:
-Mind meghaltak- mondta a keserűség marásától rekedt hangon- a szüleim… valószínűleg Felix is… Láttam lesújtani a meteorokat a tenger felé… Elcsuklott a hangja, le is hajtotta a fejét, és törölgette arcát:
-Ha nem ragaszkodtak volna ennyire a hülye felfogásukhoz…- elharapta a végét, kicsit összeszedte magát- Én vagyok az utolsó… És ezért hálás vagyok neked. Ha nem vagy, és nem mentesz meg… Kissé feljebb pillantott, miután nagyjából sikerült megtörölnie a szemeit:
-Most már tisztában vagyok vele, hogy a házassági szertartáson, ahogy a vérünk egybefolyt, úgy a tiédből nekem is jutott. A vérednek, a mindenhol elvegyülő Chomuu vérnek köszönhetem, hogy még életben vagyok. Nem is beszélve a gyerekekről…

A király azonnal magához szorította, és végigpuszilta az arcát:
-Ez a legkevesebb. És ha ez nem lett volna a szertartás része, ugyanúgy a véremet adtam volna. És tévedsz… Megtörölte ő is a lány arcát, megsimogatta gyengéden, és folytatta:
-Nem te vagy az utolsó Contrast. A gyerekeink ugyanúgy a te vérvonalad is továbbviszik. Ezt ne veszítsd szem elől. Shayla sóhajtott, majd Focus vállához bújt, szorosan:
-Mindig arra neveltek, hogy minden helyzetben őrizzem meg a lélekjelenlétem, mert csak így lehetek jó vezető. De ahogy láttam a becsapódásokat, hallottam a hangjukat, aztán utána a porfelhőt, és a beborult eget… Úgy érzem, hogy ettől a csapástól a lelkem még mindig reszket… mint a nagyharang, amit elütöttek, de még remeg az egész szerkezete…

Tom Focus sóhajtott, és simogatta Shayla hátát:
-Vigyázni fogok rád- megpuszilta- és egyet se félj, míg Nixát állni látod. Az alattvalóid szeretnek, és épp ezért ők is segíteni fognak, hogy feldolgozd a veszteséget. Ez a felismerés némi édes oldást hozott a királynő keserűségébe. Fejét ura vállára hajtotta:
-Köszönöm, hogy vagy nekem… 

2011. szeptember 12., hétfő

una luz nueva

Snark már évek óta a Holdudvar templomszolgája volt. Az akkori döntését, hogy marad, azóta se bánta meg. Épp az esti ceremóniához készítette elő a főoltárt, kihelyezve a virágokat, gyertyákat, füstölőket... mikor is megszólalt kívülről egy hang:
-Hello, ne haragudj... a főpapnő itt van? A lila gyík megfordult, és a kissé megszeppent Yuzzal találta magát szemben.
-Sajnos az esti szertartás előtt ma nem igen lehet vele találkozni- válaszolt- éppen telihold van. Végigmérte a vendéget, majd rákérdezett:
-Nagyon fontos lenne? A srác zavartan elvigyorodott, majd válaszolt:
-Hát... anyám egykor holdpapnő volt. Ő mondta, hogy nyugodtan jöjjek ide, ha bármi kérdésem van.

Snark hellyel kínálta. Yuz elfogadta, és leült az egyik párnára, a templomszolga pedig mellé, és így folytatta:
-Meséltek nekem egy különleges holdpapnőről, miután idekerültem. De most te mesélj, milyen kérdésed van?  Yuz összeszedte gondolatait, és folytatta:
-Szóval... van egy lány, akit szeretek. De lehet, hogy ő nem viszonozza, mert egész eddig úgy viselkedtem, mint egy utolsó tuskó, és eszerint ítél meg. Persze, szeretném bizonyítani neki, hogy már nem vagyok egy 14 éves hülyegyerek, hanem komoly felnőtt, de kikényszeríteni sem akarom belőle, hogy viszont szeressen.

A hüllő elgondolkozott, mind a négy csuklójával tartva állát, majd hozzá tette:
-Tiszteled a szabad akarat törvényét. Ez jó. Mindazonáltal, ha bár azt mondják, hogy ha szeretsz valakit, akkor elengeded, én mégis azt vallom, hogy amíg a józan ész határain belül mozogsz, harcolj érte. Nem szükségszerű az első vereségnél feladni. Valószínűleg neki is át kell gondolnia, hogy hányadán is áll a dolog.

Felemelt egy füstölő, és a srácra nézett:
-A holdpapnő, akit említettél... ő Elisir Chiari, ugyebár? Yuz egy pillanatra megejtett egy félmosolyt, majd bólogatott:
-Igen, ő. Snark halkan nevetett:
-A holdistennő annak idején tudta, hogy ebben az életében hova helyezze el, hisz csak így talált volna rá a fia. Yuz felé nyújtotta a füstölőt:
-Tudod, a holdistennőnek van egy másik neve is. Ugye tudod? A srác felpillantott, szemei felcsillantak, és reménytelien elmosolyodott:
-Echo...

Azonnal átvette a templomszolgától a füstölőt, odalépett vele az oltárhoz, és meggyújtotta. Ezután hálásan meghajolt az oltár előtt. Tudta, hogy jobb helyre nem is jöhetett volna, és hogy minden rendben lesz. Ahogy elindult kifelé egyszer köszönettel meghajolt Snark előtt, és csak azután ment végig a folyosón és lépett ki az ajtón.

Viszont amint kiért, azonnal gyökeret is vert a lába. A lemenő nap fényében meglátta a zöld és sárga száriba öltözött Ninát. El is pirult:
-Te itt? Azt hittem, hogy a Napmecsetben maradtál... Azonban a kis bociszemű szöszi nem szólt egy szót se... csak odarohant hozzá és megölelte. Yuz se habozott. Homlokon csókolta Ninát, és örömtelien simogatta a hátát...

2011. szeptember 10., szombat

no more contrasts

A vízisten napok óta csak sírt keservesen, vagy bezárkózva, vagy egyfolytában magányos helyekre vonulva tovább. Ez az, amit a tűzisten nem nézhetett tétlenül, és mihamarabb igyekezett utolérni a hölgyet. Amint az sikerült neki, az istennő hevesen tiltakozott, takarva arcát:
-Engedj már el! Hagyj békén! Hagyj magamra! De a lángúr nem engedte. Sőt... nyomatékosan kissé meg is rántotta a csuklóját:
-Napok óta azt látom, hogy teljesen össze vagy zuhanva, és csak menekülsz a problémáiddal együtt. Ha nem mondod el, mi a bajod, nem fogok tudni segíteni. A vízistennő lehajtotta a fejét, csóválta, és halkan, síró hangon folytatta:
-Nem tudsz... nem lehet... Majd kissé indulatosan ököllel a tűzisten vállára csapott:
-És ez mind a ti egységesülős baromságotok miatt van! A szélistennek mindvégig igaza volt, hogy fenn kell tartani az ellentéteket.... A tűzisten megrezzen az ütéstől, majd megragadta a hölgy vállait:
-Mégis miről beszélsz? A vízistennő pedig könnyek közt nagy nehezen elhebegte:
-Mivel az ellentéteknek nem lesz helye.... a Contrast klán... a népem... mind meg fognak halni...

Északon Felix a tó szélén ült, a sarki fény alatt, távol a hóoroszlánoktól. Kicsit ideges volt, de próbált uralkodni érzésein, és gondolatain. Perceken belül megjelent Aiskhülé. Leült mellé, és szomorúan ránézett:
-Semifar mesélte, hogy mi lesz. Igaz? A jégherceg bólintott, és kissé rekedten válaszolt:
-Igen- majd a szellemre pillantott- itt már nem lesz számomra hely. Egyetlen Contrastnak sem. Ismét a tó felé nézett:
-Valószínűleg Shayla is erre a sorsra jut. Csak idő kérdése... Aggódok miatta. És a hóoroszlánok miatt is. Nem tudom, ki fog rájuk vigyázni... Aiskhülé sóhajtott, és megfogta a herceg kezét. Felix ismét felé fordult. Úgy tűnt a lány nagyon sajnálja, de a szorításában mégis volt valami biztos... valami bizalmat sejtető.
-Nem félsz?- kérdezte szomorúan- nem fáj? Felix halványan visszamosolygott, ahogy megszorította ő is a jégszellem kezét:
-Nem, ha mellettem leszel... Aiskhülé is ugyanúgy visszamosolygott, és átölelte a herceget...

2011. szeptember 6., kedd

Napmecset

Míg eleinte Yuz nagyon bevállalós volt, és türelmetlen, úgy az elmúlt évek alatt konszolidálódott. Ez elsősorban nem a hatalomfitoktatás hiányán mutatkozott meg... hanem, hogy egyre félénkebben mutatkozott Nina előtt. Annak idején, miután húga bemutatta őt az akkora csapatnak, a Láng Lányoknak, már akkor helyesnek találta, de amilyen hülye gyerek volt, nem mutatta különösebb érdeklődését iránta. Sokkal inkább sztorizgatott, fennhéjázott, az aranyszárnyú sárkánnyá vált, és úgy hajtott végre különböző trükköket. De hogy a csendes, szelíd Ninához kicsit közelebb kerüljön... valahogy elmaradt. A későbbiekben pont a világok közti ingázás és az együttes miatt. Sokat zenélt a csapattal, rengeteget gyakoroltak, és emellett a Di világ is mindig hazavárta.

Aztán egyszer csak egy nap azon kapta magát, hogy nagyon hiányolja a lányt. Mihamarabb szakított is rá időt, hogy meglátogassa. Ment is a szokásos sikátorba, ahol húga és barátjai gyűlni szoktak. Még a hosszúra nőtt loboncát is kifésülte, úgy állította be, minden előjel nélkül:
-Sziasztok, Nina itt van? Zsóka, a nagyszájú copfos válaszolt nagy vigyorral:
-Nina? Ő már vagy egy hónapja nincs itt. Erre Yuz teljesen kiakadt. Viszont korábbi forrófejűsége ellenére most meg tudta őrizni a hidegvérét:
-Hogyhogy nincs?- kérdezett vissza- Merre van? Cyntia, a barna sportos válaszolt:
-A Napmecsetben, Amira Fu szolgálatában. Úgy döntött, hogy tanulni vágyókon szeretne segíteni, szóval elhúzta a csíkot... Ennyi információ bőven elég volt a srácnak. Azonnal hátat fordított a csajoknak, és elviharzott.

Eközben a Napmecsetben a már zöld és sárga száriba öltözött Nina épp egy díszes kötésű kódexet csúsztatott a helyére. Nem messze tőle állt az óriás főnix:
-Nagyon jól jön itt a segítséged, gyermekem. Sajna, a korom miatt már nem vagyok annyira fürge, hogy azonnal választ találjak a látogatók kérdéseire.  A lány felé fordult, és tisztelettudóan meghajolt:
-Én köszönöm a lehetőségen. Örömömet lelem a Napmecsetben való szolgálatnak. Amira elmosolyodott:
-Ma is szép munkát végeztél. Menj és pihenj egyet. Nina elmosolyodott, bólintott, majd elindult kifelé a Napmecset könyvtárából.

Alig lépett ki magából az épületből, hogy levegőzzön, máris azon kapta magát, hogy egy hatalmas, aranyszárnyú, aranysörényű, smaragdszemű lila sárkány dönti le. Yuz épphogy odaért, és örömében morgott, bújt hozzá, végig is nyalta az arcát. A lány pedig hirtelen nem tudott mit reagálni erre a "támadásra"... csak hagyta magát az első néhány percben, mire egyáltalán felfogta, hogy mi is történt. Akkor már úgy kellett átkulcsolni a sárkány fejét, hogy ezzel befogja a száját:
-Na, na... elég... nyugi- halkan nevetett, majd ránézett. A bestia még folytatta volt a csóközönt, de Nina nem engedett a szorításból. Megpaskolta inkább:
-Jól van... elég lesz, köszönöm- sóhajtott, majd a szemeibe nézett- miért jöttél?

Yuz visszaváltozott, ezúttal már a lány kezeit fogta:
-Hiányoztál- mondta nemes egyszerűséggel, de fülig érő vigyorral, majd lelkesen folytatta- igen, tudom, nem találkoztunk túl sokszor, el voltam havazva, tudod, két otthonom van, meg az együttes... úgyhogy sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Nina pedig értetlenül nézett rá azokkal a szelíd, sötét szemekkel:
-Te mégis miről beszélsz? A srác rácsodálkozott. Szóval ez nem volt nyilvánvaló? Hát persze... hogy is lett volna... hisz nem közeledett felé eléggé. Csak egy fellengzős hülye gyerek volt. Pedig már akkor éreztetnie kellett volna a kis szöszivel, hogy miként is tekint rá. Valószínűleg ehhez is túl éretlen volt, hogy felfogja, hogy  ezt kéne tenni...

Nem is filózott ezen tovább. Inkább átölelte a lányt. A szőkeség meg is szeppent. Nem volt alkalma még Yuz gyengéd oldalához. A maga idióta módján kedvelte őt, de most.... Sóhajtott, majd ahogy lassan elengedte, végigsimította a vállát:
-Yuz, nem tudtam. Soha nem adtad jelét... Az idősebbik Sera kínosan bólogatott, majd ránézett:
-Igen... tudok róla- majd a kezére meredt, amit még mindig fogott- nem egészen tudtam. Nina bólintott. Kicsit kínos volt a helyzet mindkettejük számára. Ő ugyanúgy a kezére meredt, és látta, ahogy a srác fogja... majd visszanézett rá:
-Ti fiúk mindig olyan késve értek- kihúzta a kezét az ujjai közül- és nem tudom, hogy mikor játszatok, vagy mikor gondoljátok egyáltalán komolyan, amit tesztek. Mert amilyen hülye voltál eddig...
-Ezt most komolyan gondolom- fakadt ki Yuz- egész eddig téged kerestelek. A barátosnőid homályosítottak fel, hogy itt vagy.

Nina most komolyan elbizonytalanodott. Tett egy lépést hátra... majd még egyet...
-Adj egy kis időt, hogy ezt átgondoljam- mondta, állva az idősebb Sera tekintetét, lassan befelé a Napmecset felé fordulva. Yuz csak némán bólintott. Mást nem tehetett, csak hogy tudomásul veszi és tiszteletben tartja Nina döntését. Minden esetre, felemelte tenyerét, ahogy elköszönt tőle, vágyakozva nézve utána. A lány viszonozta a gesztust, majd eltűnt a Napmecsetben...

2011. szeptember 5., hétfő

certi anni dopo...

Yuz már az első napokban megkedvelte Nixát. Akkor húga mindent megmutatott neki, amit csak lehet: a palotát, a könyvtárat, szórakozóhelyeket, bemutatta Randy-nek, a Láng Lányoknak, körbevezette az arab negyeden is, a bazártól kedve a Holdudvaron a Napmecsetig. Onnantól Yuz gyakran ingázott a két világ között, hisz már a tengerkék ég alatti városban is már voltak dolgok, amikhez kötődött.

Viszont volt egy dolog, amivel még nem egészen tudott megbirkózni... a hatalom kérdése. Tökéletesen tisztában volt az örökségével, hogy mekkora erő birtokosa, és ezzel akart kezdeni valamit minden áron. Szóba is került, mikor Jenával egyik kora este üldögéltek számos háztető egyikén.
-Belegondoltál, mekkora hatalmunk van? Akár világokat irányíthatnánk, birodalmakat építhetnénk... Testvére felé fordult:
-És pusztítanánk?- tette hozzá halkan. Bátyja erre elhallgatott. Sajnos Jena ismét rávilágított valamire, amit nem gondolt át egészen jól. Pedig annyira szerette volna szabadon engedni az erejét.... megmutatni, mire képes. Sóhajtott:
-Megint egy kontroll... Sötétség azért küldött, hogy kordában tarts, ugye? Húga visszanézett:
-Nem szándékom. Sokkal inkább, hogy megmutassam, hogy ne pocsékold el az erőd. Ki tudja, mikor lesz rá igazán szükségünk. Yuz kissé türelmetlenül felhorkant:
-Azért azt te sem gondolod komolyan, hogy az örökségeden csak ülni fogsz, és nem kezdesz vele semmit. Jena sejtelmesen elmosolyodott:
-Egy szóval sem. egész pontosan Echo örökségét akarom kamatoztatni. Bátyja felvonta a szemöldökét, majd közelebb hajol:
-Hallgatom...

Mindennek már 3 éve. Azóta nemcsak a birodalom változott meg, de a már 16 éves Jena együttest alapított: ő, mint billentyűs, Spite Inferno, mint gitáros és énekes, Yuz, mint basszusgitáros, és Randy, mint dobos. Echotól, a nagyszülőtől származó szonikus mágia jó helyre került befektetésre...