2012. április 30., hétfő

frogs retreat

A királyi család ismét szabadtéren volt. A kellemes idő és a kis Feon is nagyon is igényelte a tavat, mely sokkal tágasabb volt. Ennek ellenére, ahogy haladt előre az idő, folyamatosan szokott ki a szárazföldre.

Az egyik ilyen délután sötétült el az ég, de nem a bolygóra jellemző rózsaszín felhők miatt... A béka hadsereg visszatért. Méghozzá igencsak testes flottával. Rejazz észbe se kapott, már azt vette észre, hogy a katonái és a mechák nagy lendülettel megindultak, hogy feltartsák és távozásra bírják a betolakodókat.

Amint a flotta földet ért, addigra eszmélt fel a király is. Nem volt idő visszafutni a palotába, túl messze volt. Úgyhogy inkább lehajította a palástot, és egyik tisztjétől szerzett fegyvert, Aahsnak pedig meghagyta, hogy épségben térjen vissza a kicsivel, és vonuljanak fedezékbe.

C4 is ismét támadásba lendült. De úgy tűnt, hogy a békákat nem igen riasztja el. Létszámfölénnyel, és megerősített védelmi rendszerrel készültek az ezüst harcos támadásai ellen. Nem így az oroszlánokkal, akik hosszútávon az egyedüli sikeres harcosoknak bizonyultak. Valóban... a ráják már rég nem egy katonaállam közösségben élnek, hanem egy sokkal szabadabb, kötetlenebb birodalomban. A képességeik az évek alatt elkezdtek passziválni. És erre lassan Rejazznek is rá kellett jönnie két csapás között, hogy nem igazán jutnak előre. Kissé meg is borzongott: olyan kísérteties az egész jelenet. Mint azon a bizonyos napon....

Ekkor sikítást hallott a háta mögül. A hang irányába kapta fejét. Aahs elejtette a kicsit, viszont az egyik nagyobb mecha elragadta őt, hogy épségben a palotába juttassa. Viszont Feon ott feküdt a földön... és az egyik béka király felé tartott.
-Azt már ugyan nem!- kiáltott Rejazz, és gondolkodás nélkül megiramodott. Épp csak egy kicsit maradt le, hogy be tudja érni ellenfelét. De volt még egy megoldás. Nem gondolkozott rajta, hogy mennyire lehet rizikós, csak tette, amit tennie kellett.... és ahogy lendült a lándzsa, a fia elé vetette magát.

Nem is tudta pontosan, hogy a földet érést érezte-e vagy ahogy áthatolt a fegyver a bal válla alatt, olyan gyorsan történt. Egy pillanatra, mintha minden el is sötétült volna. Viszont észlelte, hogy Feon ott van a védelmében. Hallotta is őt, ugyanis a kölyök a rémülettől elsírta magát. Az uralkodót innentől kezdve nem érdekelte más, nem figyelt a külvilágra. Csakis a sérülést miatt erősen remegő bal kezével óvatosan megsimogatta a kicsit:
-Jól van... minden rendben- mondta neki halkan- itt vagyok...

Ekkor egy rúgást érzett a hátába, majd a béka király arrogáns hangját:
-Te meg mégis mi a fészkes fenét művelsz? Harcolj, te dög! Rejazz azonban félig felé fordította a fejét, és komor tekintettel válaszolt:
-Nincs okom. Törődj bele! Visszafordult a kölyök felé, nem is látva, hogy ellenfele egy másik kardot von...

Erre viszont C4 odaugrott, és elkapta a béka királyt:
-Én figyelmeztettelek a múltkor...- és egy látványos mozdulattal kitörte a nyakát. A rája király megriadt a roppanás hallatán, és megfordult. Silver Bullet félig lehajtotta a fejét:
-Csak megvédtelek, felség...- elengedte az ellenfél élettelen testét. Ezt viszont a béka sereg is látta. Először percekre elhűltek a látványtól... majd a félelemtől indíttatva azonnal visszavonultak és elmenekültek Kaaelidaschról.

Pár napot ugyan igénybe vett, hogy helyretegyék az uralkodót. Jiggin és M1-UT3 végezték a beavatkozást, és az utóbbi kérdésekkel próbálta oldani:
-Ez igencsak súlyos, uram. Biztos jól meggondolta akkor ezt a lépést? Rejazz felpillantott rá:
-Nincs mit ezen gondolkozni....
-Pedig az áldozata súlyos. A király felvonta a szemöldökét:
-Mennyire?

Jiggin ekkor végigsimította a bal vállát, amin a fém borítás olyan volt, mint egy páncél vállvértje:
-A mecha technológiával ugyanis sikerült stabilizálni, hogy el ne veszítsd a karod, felség. Azonban ők nem biomechanikusak. Nem egészen kompatibilis az orvosi technológiával. Így a mozgatás nem lesz egészen tökéletes. Rejazz felemelte a bal karját, forgatta. Valóba... mintha valami akadályozta volna az izmokat, nem egészen ösztönös volt, hanem koncentrációt is vett igénybe. A tenyerét maga felé fordította, mozgatta ujjait. Kicsit remegett.

-Minden rendben?- kérdezte Maya. Azonban az uralkodó felállt, és elindult. A másik kettő aggódva követte őt. Átment a gyerekszobába, ahol Feon már nem akváriumban, hanem  a saját kiságyában aludt békésen. Rejazz pedig elmosolyodott, és válaszolt:
-Igen- mondta halkan- ő minden áldozatot megér...

2012. április 13., péntek

will to return the medals

Régen volt a második évezred hajnala... akárcsak az ifjúsága, mely mára csak egy távoli álomnak tűnik. És Shanbahac az egyedüli, aki mellette van, hogy miután lehunyja szemeit, ő vigyázza álmát...

Jena Sera a végsőkig csodálatos nő volt. Még a halálos ágyán is egyenesre volt fésülve ősz haja, mint a ritka selyem, ruhája pedig elegáns, letisztult és fegyelmet megkövetelő. És bár már a kilencvenen is túl volt, vonásai alapján épp csak hatvannak tűnt. A rémisztő istenség megfogta a kezét - külön ebből kifolyólag az eredetileg száraz, fás kezeire apró, puha levelekből álló réteget növesztett, hogy ne sértse fel az uralkodó kezét.
-Kicsit aggódok, Shanbahac- szólalt meg halkan a hölgy, majd az istenség vörös szemeibe nézett- ki veszi át a helyem? Ki vigyáz majd rájuk? A növényi élet, a méreg és halál istene nyugtatóan végigsimította kezét:
-A vízisten már a kezébe vette az ügyet. Van egy tehetséges kegyeltje, aki kellő odaadással töltheti be a pozíciót.

Jena ugyan elmosolyodott, de a zöld szörnyeteg valamit még sejteni vélt a szemében:
-Bánt valami, kedves? Az öreg hölgy ismét rápillantott:
-Annak idején beteljesítettem a sorsom- másik kezét a három nyakláncra tette- de nem tudtam visszaadni anyám talizmánjait. Bevégezték annak idején a teendőjüket. Shanbahac szemei elmosolyodtak, ahogy válaszolt:
-Ne aggódj, kedves... hamarosan személyesen adhatod neki vissza. Feltéve, ha készen állsz rá. A uralkodó lassan, hálásan elmosolyodott:
-Köszönöm, Shanbahac. Te maradtál az egyetlen társam az utam végére... Azzal lehunyta szemeit, majd az istenség homlokon csókolta őt...

Ezek, az előző életéből visszamaradt utolsó képek pörögtek végig Jena szemei előtt, ahogy lelkesen sietett hazafelé. Hajtotta őt a lendület, a vágy, hogy ismét otthon lehessen. El is ért a félreeső villához, és vadul elkezdett kopogni a kapun. És ahogy Kicsi kinyitotta, úgy ugrott a nyakába... majdnem fel is döntötte.

Anya és lánya újra együtt. Kicsi is nagyon örült, hogy Jena egyben van. Arcon- majd homlokon csókolta. Azonban az ifjú Serából csak úgy ömlöttek a szavak:
-Annyira sajnálom, nem kellett volna így kiborulnom... és tudom, hogy csak jót akartál, és nem akartalak megbántani, és... és... Aztán eszébe jutottak a medálok. Az az egy nem csak álom volt, azok a talizmánok ebben az életében is léteztek, és hordta őket.
-Szeretném visszaadni a nyakláncokat- hebegte- elvégezték a feladatukat. Azzal leemelte mindhármat: a baglyot, amely Bagoly Apó szellemet szimbolizálta, a pénzt, amely a bőséget jelentette, és a holdköves ankhot, amely magában foglalta a férfit, a nőt, a teljességet, a földi és égi világot, és az örök életet. Azonban Kicsi elmosolyodott, és Jena kezeit visszaszorította ezekre a talizmánokra:
-Tarts csak meg- mosolyodott el, majd mikor lánya értetlenül nézett rá vissza, folytatta- ezek nemcsak a nyakláncok a védelmedül szolgálnak. Ezek az én örökségem, amit rád szeretnék hagyni. Hordd őket továbbra is büszkén, és használd őket bölcsen. Jena még egy ideig vonakodott... végül ismét elmosolyodott, és ismét átölelte anyját...

2012. április 12., csütörtök

approved by the waters

Phernai herceg épp az 5. életévének küszöbén állt. Korához képest meglehetősen éretten viselkedett, de ez az eddigi neveltetéséből is fakadt. A bűvös szám közeledtével pedig elérkezettnek érezte, hogy a vízisten szentélyénél is tiszteletét tegye. Nem tudott róla, hogy valaha is volt szerencséje az istennőhöz... de mint a két birodalom első közös trónörököse, illőnek tartotta megejteni az alkalmat.

Kissé félve, de egyedül ment a szentélyhez. Ennek ellenére a tűzisten úgy látta jónak, ha egy ideig kísérőjének áll.  A herceg meglepetten vette tudomásul, hogy ki társult mellé. Azonnal meghajolt. A tűzisten legyintett:
-Hagyd csak... Most nem hivatalosan vagyok itt, nyugodtan mellőzheted a formalitást. Phernai félszegen rákérdezett:
-Minek köszönhetem látogatásodat? Ahogy mentek a szentély folyosóján, az istenség válaszolt:
-Azért jöttem, hogy egy kis lelket öntsek beléd. Különleges pillanat lesz ez a mostani- meglehetősen jó kedélyű volt- de nem kell aggódnod. Csak azért, mert eddig egy Chomuu sem lépett kapcsolatba a vízistennel, még nem jelenti azt, hogy ő sem fog szólni hozzájuk...

Hiába a biztatás, ennél a mondatnál ugyan a kis macska ugyan megtorpant. Érezte, ahogy a félelem öklömnyi jégkockaként csúszik le a torkán, lehűtve teste teljes egészét. A tűzisten észre is vette, majd megérintette a vállát, melegségével oldva a kölyök félelmét:
-Ne aggódj... ügyes, céltudatos kisfiú vagy. Biztosra veszem, hogy az istennő értékelni fogja, hogy egyedül jöttél megtisztelni a jelenléteddel. Phernai ismét összeszedte magát, majd tovább sétált az oltár felé.

Ahogy odaért, a tűzisten eltűnt. Neki csak odáig állt módjában kísérni a herceget. Helyette viszont feltűnt a vízisten. A trónörökös azonnal letérdelt, és alázatosan meghajolt. Az istennő először hideg közönnyel az arcán mérte végig a kölyköt. Hiába a beletörődés, hogy elvesztette kegyeltjeit, hogy megváltozott a dolgok menete, még mindig nem igen tudott beletörődni a ténybe, miszerint a határok eltűntek, és a Chomuu klánnal keveredett az utolsó túlélő kegyeltje. A tűzisten már sokszor próbált a lelkére beszélni, hogy ezzel nem veszett el semmi, és a világ jobb felé halad, csak félre kéne a tenni a büszkeségét. Emellett legyen a deghyomiakkal kedvesebb...

Erőt is vett magán, és megszólította a trónörököst:
-Anyád örökségét is tovább viszed, jól látom? Phernai félig felnézett rá, majd bólintott:
-Igen úrnőm...- a csend kínossá vált ezután, úgyhogy hozzátette- úgy láttam illőnek, ha nálad is tiszteletemet teszem, miután anyám lévén Contrast leszármazott is vagyok. Az istennő közelebb lépett, körbejárta a herceget:
-Nem látok rajtad semmi Contrastot... egyetlen csíkot sem... A kis macska megrezzent a vízisten kimért és hűvös hangjától. Kissé össze is húzta magát, majd csak ennyit felelt:
-Sajnálom, úrnőm... Az istenség ismét szembeállt vele:
-Apró, de számomra jelentős hiba. Ezt bizony helyre kell hozni...

Azzal erőteljesen suhintott karjával, melynek következtében egy erős vízsugár találta telibe a trónörököst, aki ezzel együtt végig is bucskázott a folyosón. Megriadt a váratlan támadástól, de igyekezett visszanyerni lélekjelenlétét, ahogy elállt a víz. Ahogy törölte az arcát, érezte, ahogy szemei körül mélyen belészúr a fájdalom.Kicsit pislogott... a látását nem vesztette el, ez nyugtázta is. Viszont ahogy kitapogatta... mintha szerzett volna egy-egy vágást mindkét szeméhez, hasonlóan ahhoz a fekete csíkokhoz, amilyen Shaylának is volt. Fájlalta, remegve tapogatta a finoman vérző vágásokat. Kicsordult ugyan a könnye, de ez inkább a pillanatnyi ijedtségnek, mint a fájdalomnak volt köszönhető.

Annyira belemerült az frissen szerzett vágások elemzésébe, hogy észre sem vette, hogy az istennő időközben odatelepedett mellé. Kissé megsajnálta a szerencsétlenül gubbasztó herceget, ahogy megszeppenve ült a sarokba. Valamivel barátságosabb hangon elmagyarázott mindent:
-Ezek egy életen át megmaradnak. Ez az én jelem, az én áldásom. A vérvonaladnál fogva ez kiváltság, mint a többi Contrasté. Phernai ruhája ujjával még egyszer, óvatosan megtörölte arcát, különös tekintettel a vérző vágásokra, és visszanézett az istennőre. Fejet hajtott:
-Köszönöm...- a remegés miatt elharapta a végét. A vízistennő ezt jól látta. Sóhajtott, és hűvös ujjait végighúzta a sebhelyeken:
-Jól van, na- halványan elmosolyodott- nem kell ennyire megszeppenni. Mindjárt elmúlik a szúrás...

2012. április 7., szombat

the new Spot

Amint a sérülések biztosan beforrtak Spot nekilátott tesztelni a medikus cirkóniától kapott kötéseket. Nem tette ki magát ugyan a legextrémebb mozdulatoknak, de a mászástól kezdve a távolugráson, szaltótól, pusztakezes harcon át a középtávú futásig mindent kipróbált egy héten belül.

Minden remekül működött, ennek ellenére Yorrick mégis aggódott érte.
-Nem kéne túlterhelned magad... A nyúl visszanézett rá:
-Nincs ebben semmi gáz. Különben is, tudnom kell a határaimat. Hála Hare Tzeg malőrjének, most már azokkal is rendelkezem. E szavakat követően felugrott, elkapva egy ágat, és felhúzásokat kezdett el csinálni.
-Akkor miért nem hagytad őt a csudába?- kérdezett vissza a sárkány- miért kellett minden áron kiállnod ellene? Spot a gyakorlat közben válaszolt:
-Mert nálunk nem illő elutasítani egy kihívást. Erre a bolond kifakadt:
-Az a beképzelt alak már száműzött téged a saját országodból! Ilyenkor már nem teljesen mindegy, hogy a hazád szabályaid szerint élsz-e vagy nem?

Erre az artista elengedte az ágat, és lehuppant Yorrick-kal szemben.
-Már említettem, hogy mi régi riválisok vagyunk. Csak nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem, hogy az orra alá dörgöljek... A bolond halkan mordult:
-Ehhez képest te vagy az, aki mindennek megittad a levét. Spot komoran sóhajtott:
-Ne csináld már... A sárkány azonban folytatta:
-Ígérd meg, hogy soha többé nem állsz ki ellene! A nyúl szemei elkerekedtek:
-Na de mégis mit gondolsz?- fakadt ki.
-Ígérd meg!- morrantott rá Yorrick.

Az artista itt már látta, hogy a bolondból nemcsak a féltés, de a határozottság és az ész érvek is jól beszélnek. Amit ő csinált, az valóban esztelenség. A keletiek jól mondták annak idején, hogy a női fejben csak józan ész van, hisz Yorrick tényleg remekül rávilágított a lényegre. Hogy is tudna ilyen jó érveket letagadni? Sóhajtott:
-Rendben... többé nem fogok. Válaszul a sárkány a nyakába ugrott, ő pedig viszonozta a gesztust...

2012. április 5., csütörtök

Is this the real life? Is this just fantasy?

"Is this the real life?
Is this just fantasy?
Caught in a landslide
No escape from reality
Open your eyes
Look up to the skies and see
I'm just a poor boy (poor boy), I need no sympathy
Because I'm easy come, easy go
little high, little low
Anyway the wind blows, doesn't really matter to me..."

(Queen: Bohemian Rhapsody)



Még csak egy viharfelhő sem volt Nixa egén... se egy rossz ómen... se fenyegető tömeg a határ felől. Ezért se számított senki a támadásra, ami oly hirtelen jött, mint a villámcsapás...

Az ég hirtelen elsötétült, és ahogy mindenki felkapta a fejét a jelenség hatására, az Öttornyú palota tetején megjelent egy hatalmas lény... egy vörös-fekete csíkos méhkirálynő. Csak felkacagott, végigszórva átkait. melynek következtében mindenki elkezdett kínok közepette átalakulni: szemei elvörösödtek, testükön vörös-fekete csíkok jelentek meg, és egymásnak estek, rombolni kezdtek.

Ezek után bele sem telt sok idő, és a fényes birodalom már romokban hevert. A palotának is csak az az egyetlen, középső tornya maradt csak állva. Ebből a káoszból egyetlen lélek menekült csak meg, aki észrevétlenül igyekezett kijutni a mesés kék fővárosból.

Jena Sera volt az, úti köpenyben, fején csuklyával. Ahogy menekült a pusztulás elől, félelmében megszorította az anyjától kapott három nyakláncot. Különböző medálok voltak rajta, néhány éve örökölte csak meg. Talán anyja tudta, hogy ezekre még szüksége lesz... ha nem másért, hát azért, hogy erőt adjanak neki. Le is gördült arcán egy könny, ahogy sietett a tengermellék felé. Az a hely biztonságosnak tűnt, tele volt stabil, magas épületekkel. Ott nemcsak elbújhat pár évre, de felkészülhet, hogy aztán bosszút álljon, és visszafoglalja Nixát...

Teltek az évek... szám szerint 10. Jena, immár 27 évesen kitanultak a tengermelléki metropoliszban a nagyvárosi harcot, az ottani gengszterek és egyéb hidegvérű gyilkosok alaposan felkészítették. Immár hosszú haját fekete szigorú, merev copfban horda, ajkán vérszín rúzs vöröslött, szemeit fekete napszemüveg fedte. Mindehhez sötétlila kosztümöt viselt, fekete cipőket... és még két katana volt hozzá kéznél.

Így tért vissza a már elromosodott, mohosodó, apokaliptikus városba. Attól a sűrű ködös, átható szagú lepusztult épületek láttán az ember el se tudta volna képzelni, hogy egykoron ott virágzott az élet. A fekete-vörös csíkos fertőzött lakók még olykor sétafikáltak fel alá, de az igazi célpont a méhkirálynő volt. Nem vesztegetett túl sok időt a megtalálásával: az a szörnyeteg némber ott pihent a még álló palota tornyon, mint valami alvó molylepke.

Jena azonnal felkiáltott, és nekiesett. A királynő felkiáltott, megragadta a torkát, és az egyik, még addig stabilan álló falat kidöntötte vele. Ezt követően megindult felé támadóan. Jena cselezett, és levágta ellenfele egyik karját. Hajtotta őt a bosszú... évek óta erre várt, és ha a fene fenét eszik is, ez a királynő most megdöglik. Ellenfele ismét támadt, Jena pedig első körben hárított... második körben pedig az egyik katanát átszúrta a bestia testén, a másikkal pedig levágta a fejét. Ezzel ráadásul be se fejezte, hisz Nixa visszaszerzése annyira hajtotta őt itt a cél kapujában, hogy még a földre is lenyomta a testet, és darabokra vagdalta.

Elszabadult a hirtelen kitört agresszió... és a javára vált. A még élő lakosokról elszállt az átok. Ily módon megindult a kék főváros visszaállítása... és Jena Serát hercegnőjükké választották hálájuk jeléül a lakók...

.... Az ifjú titán ekkor ébredt fel. Körbenézett. Megállapította, hogy még mindig a jégpalotában van. Sóhajtott, és még fektében oldalra fordította a fejét. Semifar ott térdelt nem messze tőle, méltóságteljesen, mint egy finoman faragott alabástromszobor. Szemei elkerekedtek, majd felült:
-Mi történt? A fényistennő felnyitotta a szemeit:
-Mi más történt volna? Megmentetted Nixát? Jena értetlenül nézett vissza vendéglátójára:
-Én ugyan nem. A kék fővárosban minden rendben, nem fenyeget semmi. Semifar elmosolyodott, és folytatta:
-Pedig megmentetted... még a világok hajnala után még alig az első évezred alkonyán.

Erre már a lány kíváncsian a sárkánykirálynő felé fordult, térdeit felhúzva és átkarolva, nagy szemekkel nézve rá:
-Szóval... amit álmodtam, az mind megtörtént? Hogy lehetséges ez? A fény ura tovább mondta:
-A reinkarnáció meglepő dolgokra képes: lelkek nemcsak különböző világokban, hanem egyazon világon belül is újjászülethetnek. A te esetedben pontosan ez történt. Te, annak idején, ugyanúgy Jena Sera voltál,  megmentetted a várost, és uralkodóvá lettél. Az ifjú titán elgondolkozott, ahogy maga elé meredt... majd ismét felnézett az istennőre:
-És a szüleim? Semifar halkan nevetett:
-Ugyanúgy Kicsi és Shakara. Az aprócska csavar a történetben, hogy akkor mindketten emberek voltak. Bár ezen belül apád értett a sötét mágiához, anyád pedig a boszorkánysághoz. Akkor nem egy olyan keverék voltál, mint most, hanem igenis ember.

Jena kissé jobban elgondolkodott, tekintetét látszott, hogy valahol máshol révül... majd ismét ragyogó könnyek kezdtek lassan lefolyni az arcán:
-Azon a napon ők meghaltak... nem volt Yuz... se Randy.... csak a barátnőim. Egyedül uralkodtam... magányosan haltam meg... Semifar bólintott:
-Igen, ez pontosan így volt. A lány letörölte könnyeit:
-Miért kellett ezt az álmot látnom? Az istennő válaszolt:
-Az akkori helyzet nagyon súlyos volt, nemcsak elvesztetted a családod, de egy egész birodalmat kellett visszahoznod a pusztulásból, méghozzá hatalmas felelősség és eltökéltség árán. De elfogadtad a helyzeted, és úgy jártál el, ahogy helyesnek láttad. Habár a mostani helyzet sokkal könnyebb, most is el kell fogadnod, hogy Celestino a te életedbe is belép, és hogy a szüleid nincsenek abban az értelemben együtt, ahogy Yuz szülei... Hisz ez nem változtat azon a tényen, hogy szeretnek téged.

Jena elmosolyodott, és hálától csillogó szemekkel nézett vissza a hölgyre:
-Köszönöm, Semifar- majd felállt, és felkapta az útitáskáját is- megyek is vissza hozzájuk. Semifar pedig mosolyogva nézte, ahogy vendége a hazatérés lelkesedésétől fűtve kirohant a palotából...

2012. április 2., hétfő

levél Shaioláról

Vagy fél év telt el, mióta a szultán visszaengedte Charminát az újjáéledő szigetre. Hiányolta ugyan a társaságát, de az idióta unokaöccse nagyon elültette a bogarat a fülébe, miszerint más kultúrából származik, és nem kéne ekkora korkülönbséggel belekényszeríteni egy házasságba. A másik pedig, hogy tényleg, kivette a lány szavaiból és a hozzáállásából, hogy igenis fontos neki, hogy ismét életet leheljen Shaiola szigetébe. Tiszteletre méltó, hogy valaki ilyen fiatalon felelősségteljes, mint egy felnőtt. Nem is csoda, hogy az élő fegyverek elfogadták őt vezetőnek.

Ekkor megjelent az udvari futár, alázatosan meghajolt, és átnyújtott egy vastag pergament tekercset. Shah meglepődve lépett le hozzá:
-Honnan jött? A futár alázatosan válaszolt:
-A tenger felől, felség. A szultán átvette a levelet, majd útjára engedte a futárt. Ismét leült a trónra, és kinyitotta a pergament. Szép, részletes levél volt ez... nem is mástól, mint Charmina Morgantól. Remek tervek voltak benne, ötletek, kilátások. Shah érezte is, hogy a szája fokozatosan felfelé görbül. De ami végképp bearanyozta a pillanatot, az a zárósor: "A mihamarabbi viszont látásra".

Ezek szerint valamilyen értelemben a lány is hiányolja őt... Mily csodás szavak! De most nem szabad a rózsaszín köd illúziójának engedni. A gyakorlati, tárgyilagos részére kell koncentrálni a levélnek. Azonnal össze is hívott néhány tanácsadót, hogy megbeszéljék a részleteket.

A levél és a tanácskozás eredményeképp a következő napra negyedszerte virítottak a falakon, a bazárban, a karavánindulóknál a felhívások: "Félhold gyermekei! Az újonnan életre kelő Shaiolával felvéve a kapcsolatot, a következő lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet egy közös, gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolat kiépítésére:
-ingyen ház Cor Shaiolán vagy Shaiola egyik tengerpartján
-a házhoz ingyen telek is jár, ez meghatározó, hogy az egykori fővárosban kér-e valaki házat vagy a tengerparton
-a telkek kizárólag  termelési céllal vehetők igénybe; a termények mind Shaiolán, mint az arab negyedben értékesíthetők. Cserébe 10 évig nincs uralkodói beszolgáltatás.
-A tengerparti házhoz, telekhez, egy hajó is jár. Hajóst egyelőre nem áll módunkban biztosítani.
A felsoroltak fényében mindenki döntsön saját kényelme és belátása szerint. A hold és a nap kísérjen utatokon!"