2015. május 10., vasárnap

give a chance to the outer world

Miután bezáratta a bányát, Tyx az Usagiára való visszaérkezésekor ismét felidézte előző életének hatalmát, és tört-zúzott a városban. A hadsereg nem mert közbelépni - félték is az erejét, másrészt mégiscsak az uralkodóval kellett szembenézniük, az esküjük arra kötelezte őket, hogy védjék és ne támadják.

Így történt, hogy Tyx három lerombolt negyedet hagyott maga után, majd utasította őket, hogy egy hetük van rendbehozni, önerőből. A szigetet lezáratta, senki se ki se be, amíg az épületek nem állnak ismét a helyükön. Mindezt leckének szánta, amiért kegyetlenkedtek a róka-gombákkal. Dühe azonban még mindig nem szállt el... tovább akart menni.

A palotában a saját rezidenciáján megidézte Sötétséget. Az istenség értetlenül pislogott rá:
-TyxBlack Dark... mit jelentsen ez? A démoni nyúl morgott:
-Adj felhatalmazást, hogy elpusztítsan Usagiát, egyszer és mindenkorra. Sötétség smaragzöld szemei elkerekedtek:
-El akarod őket pusztítani?- hangja púderezett meglepettségről árulkodott- Te még kapuőrként is az életet védted és támogattad. Most pedig egy egész szigetnyi lényt küldenél a halálba? Tyx kifakadt:
-Ezek a velejükig romlottak, a lelkük mélyéig kegyetlenek - ordított teli torokból, fel-alá járkálva az istenség előtt- semmi tiszteletük nincs más népek felé. Lemészárolták a sziget egykori tigriseit, és most majdnem a róka-gombákat is kiírtották mind egy szálig. Az, hogy Hare Tzeg még az uralkodók ellen is fordult, az meg már több a soknál. Sötétség gondterhelten morgott, némi csalódottsággal nézve lefelé kegyeltjére. Az uralkodó válaszra várt, de ennél többet nem kapott az istenségről. Értetlenül meredt rá vissza:
-Mondj valamit!- kiáltott- Adj egy jelet!

Ekkor Sötétség felpillantott, az ajtó felé emelve fejét. Tyx követte tekintetével. A kétszárnyú ajtó akkor mozdult meg reszketve... majd egy galócás kalap nézett vissza.
-Chanterelle!- kiáltott a démoni nyúl meglepettségében, majd elindult felé- Te meg mit keresel itt? Hangjába egyszerre vegyült a boldogság, hogy láthatja, és az aggodalom, hogy baja eshet. Amint odaér, akkor lépett be a róka mögött a kancellár, majd alázatosan meghajolt:
-Bocsáss meg, kegyelmes uram- majd állta az uralkodó tekintetét- a kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy áthozzuk az utolsó komppal. Annyira akarta látni felségedet... Tyx csendre intette őt, majd a róka-gombára pillantott:
-Nem lenne szabad itt lenned!- sziszegte- Ez egy veszélyes hely, kegyetlen lényekkel. Meg is ölhettek volna! Láthattad, mit csináltak a tieddel...

Chanterelle az ajtónak támaszkodott ijedtében. Most először érezte, hogy az uralkodó taszítja magától, és hogy nem bátortalan vele, hanem kifejezetten fél tőle. Végül parancsolt reszkető tagjainak, nagyon nyelt, és felemelte fejét, hogy állja azt a sárga szempárt:
-Még meg se köszöntem, hogy megmentettél minket. Tyx haragját hirtelen elnyelte a semmi. Hát ez a kis róka nem rémült meg tőle? Chanterelle folytatta:
-Ha nem vagy ott, akkor valószínűleg mind meghalnak - ismét nagyot nyelt, remegett a torka - Nem tántorított el, amit láttam, mert tudom, hogy csak segíteni akartál. És ez megerősítette bennem, hogy adjak egy esélyt a kinti világnak... hogy talán nincs minden veszve. Az uralkodó halkan morgott:
-A tieid tudják? Chanterelle bólintott:
-Tudják. Rám bízták a döntést.

Tyx a kancellár felé fordult:
-Valóban az volt az utolsó komp? A kancellár meghajolt:
-Igen, nagyuram! Épp azért voltam ott, hogy személyesen meggyőződjek róla. Akkor láttam, hogy a kisasszony felénk igyekszik. Két perc késéssel indultunk. Meghajolt még egyszer:
-Remélem, megbocsájtja ez a kellemtlenséget, felség. Csak hát láttam, hogy a kisasszonnyal bizalmas viszonyt alakítottak ki, és...

Elhallgatott. Ahogy Tyx a vállára tette kezét, belé fagyott a szó. Felpillantott. Az uralkodó megeresztett felé egy bizalmas mosolyt - talán most először kapott tőle ilyen gesztust. Meg is illetődött egy pillanatra.
-Köszönöm, kancellár. A kancellár zavartan helyreigazította szemüvegét:
-Nem tesz semmit, nagyuram... csak igyekszem a javát szolgálni. Azzal még egyszer meghajolt, és kiment.

Tyx visszapillantott a rókára. Chanterelle zavarta oldalra pillantott:
-Te vagy az első külsős, akivel beszéltem. Féltem tőled, nem tudtam, milyenek a külsősök. De te próbáltál segíteni, ahol tudtál. Kissé idegesen szorította össze saját mancsait:
-Beléd helyeztem a bizalmam, és ez már ideköt. Az uralkodó odalépett hozzá... egyik kezét a vállára helyezte, másikkal finoman megemelte Chanterelle állát. Tekintetük ismét találkozott. A sárga szempár aggodalommal nézett rá vissza:
-Naiv vagy... Haza kéne menned, ahol nem történhet bajod- megsimogatta az arcát- nem tudnám magamnak megbocsátani, ha bajod esne. Chanterelle viharosan átölelte:
-Akkor taníts, kérlek... Tudni akarom, milyen ez a kinti világ. Szeretnék veled maradni... Tyx végül beletörődően sóhajtott- a lány hajthatatlan, nincs mit tenni. A karjaiba zárta ezt a törékeny lényt...

2015. május 1., péntek

leading the zoolooks changed you

Folytak az utcán a tisztogatások. Mind menekültek, amerre csak tudtak. Deen mind a mai napig nem tudja, miként találták meg az átjárót - vagy az átjáró találta meg őket? - de annyi bizonyos, hogy Spartacus szinte úgy lökte át őt és a bátyját. Nem akartak menni... apjuk viszont ragaszkodott hozzá. Biztos helyen akarta őket tudni, távol ettől a gyűlöletes helytől. Egy erős lökésbe került neki... és a kis vörös pár a másik világ porába zuhant. Az átjáró bezárult.

A feje zsongott a félinformációktól, nagyon gyorsan történt minden: a nap elején még nem vette komolyan, hogy az emberek mégis levadásszák őket - hiába voltak előzőleg pletykák és fenyegetések. Akkor még az a mindenbe beleszarok, könnyelmű és balhét keresőt rőt ördög volt. Most pedig kifordult a világ a négy sarkából: úgy mészárolják őket, mint a barmokat. Mintha csak menekülő vadak lennének az erdőben. A szülei... a családja... vezető család. A következő matriarchát közülük jelölték volna ki. Igazis... mi történt a matriarchával? Egyáltalán... hányan menekültek meg?

Még mindig a bolydult gondolatokkal kavargó fejjel, és a menekülés ösztönétől remegő izmokkal lassan felvánszorgott a földről. Körbenézett. A szeme sarkából látta, ahogy Ags áll a jobbján... a többiek pedig szép lassan előmerészkedtek a bokrok és a fák közül: mindenkin éktelenkedett kisebb-nagyobb karcolás, Phillie a lábát fájlalta erősen, bokájára tapadt a véráztatta nadrágszár, Kita ájultan feküdt Casey mellett - agyrázkódás lehet, ikertestvére úgy vonszolhatta át. Deen akkor érezte, hogy hirtelenjében végigfut rajta a jeges rémülettel kevert fájdalmas valóság... és hogy ez évekkel megöregíti. Térdre rogyott:
-Ennyi? Ennyien vagyunk? - torka elakadt, karmos mancsok szorították. Grey Wolf sóhajtott:
-Ennyien... de mind élünk. Deen kétségeesetten nézett körbe:
-És a felnőttek? Vagy egy vezető? Szavait néma csend követte. A többiek nem szóltak - egy részük elfordította a fejét, másik része viszont kérdően vissza a kis vörösre.

A hippi lány nem értette a reakciót... választ akart, épkézláb választ. Valami támpontot, vagy bíztatót, hogy itt van helyük, hogy minden rendben lesz. Uralkodó pánikját bátyja szakította meg, ahogy a vállára helyezte kezét:
-Nem tudunk semmit, Deen. Menekültünk, és apáék úgy úgy löktek minket át, hogy mentsenek minket. Mind félünk, és mind válaszokat keresünk. Ekkor lejjebb hajolt, egy fagyöngyökkel és madártollakkal ékesített nyakláncot nyomva húga kezébe:
-Csak annyi bizonyos, hogy te vagy a matriarchánk, Deen. Bízunk benned...

A felelősség ott pihent a lány kezeibe... és ez hirtelen akkora nyomást gyakorolt még a lelkére a történtek után, hogy rászorított a nyakláncra, majd hisztérikusan könnyekben tört ki:
-Én nem akarom ezt!- fakadt ki Ags felé fordulva- nem vagyok matriarcha! Annyi nem volt bennem, hogy komolyan vegyem a fenyegetéseket, vagy hogy apáékat is áthozzam, nemhogy még összetartsalak titeket is! Kéz kezével ütötte a földet, nyomában szállt a por:
-Én erre képtelen vagyok! Nem tudom megcsinálni!- ordította, tehetetlensége teljesen eluralkodott rajta- én is félek, sőt, rettegek... tanácstalan vagyok... És különben is, miért én legyek a matriarcha? Tudom, hogy sokkal felelősebbek zoolookok is vannak köztünk.

A többiek csak hallgattak. Deen a kezeibe temette arcát, és kétségeesetten, tehetetlenül zokogott tovább. Ags letérdelt mellé, és átkarolta, próbálta nyugtatni. Renato ugyanúgy letérdtel Cez mellé, és odasúgta:
-Teljesen összetört. Nem hisz a képességeiben - félig Cezre pillantott- Gondolod, hogy képes lesz rá? Casey bólintott:
-Képes lesz rá - válaszolt halkan, de a fáradtságtól szenvtelenül- de hagynunk kell neki egy kis időt. Mindannyiunk élete felborult, türelemmel kell lennünk vele. Addig pedig meg kell oldanunk azt, amit önmagunk is el tudunk intézni. Renato bólintott:
-Igazad lehet. Adjunk neki időt...



Azóta évek teltek el... Deen már nem is számolja, mennyi. De abban biztos, hogy az akkori lázadozó kiscsitriből egy érett fiatal hölggyé vált, ismerte a protokollt, felelt a csapatáért, védte őket, és tartotta az ősi szokásokat. Amíg él, nem felejti - ekkora változás hatalmas lecke volt számára, és ebből is merít erőt. Most ezt az emléket a Hold tó partján hozta elő. Phillie-vel ültek ott, ő szelíden a vállának dőlve - régen ültek már így, ez hozta elő a régi képeket, érzéseket is. A szerelő rápillantott sejtelmesen:
-Elmélyedtél valamiben? A matriarcha megeresztett egy szelíd félmosolyt:
-Csak a vízben... - eltűrte vörös haját - olyan szép nyugodt ma a felszín. Phillie felé fordította fejét, elmélyült a lány jégkék szemeiben, és végigsimította arcát. Deen felpillantott rá:
-Megszelídültünk, nem igaz? A szerelő halkan, némi pajkossággal mosolyában nevetett:
-Mondhatni... bár a bátyád annak idején majdnem letépte a fejem. Védte a kicsi, de lázadó húgát. E szavakkal közelebb hajolt, nagy mancsában pihent már a matriarcha arca. Ez utóbbi mosolya lágyan szélesebbre húzódott:
-Lám a kicsi lázadónak benőtt a feje lágya - finoman megvakarta a srác arcszőrzetét- a vad ragadozóból pedig egy figyelmes és védelmező oroszlán vált. Phillie mosolya is ellágyult... végül ajkaik finoman összeérte és gyengéd csókká olvadtak...