2011. március 31., csütörtök

az esküvő

Elérkezett a nagy nap. Shayla már a menyasszonyi ruhában- világoskék egybe részes, rajta fehér palást és fehér fátyol, valamit fehér rózsákból álló csokor. Jeng sólyomlord, Lady Nightmare a boszorkány pegazus valamit Jena Sera segítettek neki, most is a ruháját igazgatták.
-Úgy izgulok- a hercegnő csak úgy kapkodta a levegőt- nem is tudom, hogy ezután mi lesz. Nem törvénybe ütköző?
-Azzal, hogy Felix lelépett, és megvált régi életétől, azzal egyúttal megszegte a házasság szentségét- vágta rá lazán Jeng- úgyhogy nincs mitől tartani.
-És ha a deghyomiak nem fogadnak el?
-Ne aggódj- mosolygott Jena biztatóan- pont egy deghyomi volt az első, aki mellettetek szólalt fel. Úgyhogy nem kell tartanod tőlük már, egy percig se.
-És ha ott ájulok ez az oltár előtt? Lady Nightmare megfogta a hercegnő vállát:
-Nagy levegő.... és szedd össze magad. Shayla hevesen bólogatott:
-Igaz... kicsit túlreagálom- majd rájuk mosolygott- köszönöm, hogy itt vagytok velem. A boszorkány visszamosolygott:
-Ez a legkevesebb, felség.

Ezzel az érzéssel azonban nem volt egyedül a hercegnő. Tom Focus ugyanúgy be volt sózva. Épp elővette a régi, hagyományos, fekete palástot, és magára kanyarintotta. Ezután megnézte magát a tükörbe.
-Hogy áll?- kérdezte. Rajta kívül a szobában Zitana és Zorgon tartózkodtak. A testőr felemelte a hüvelykujját:
-Remekül, felség. A király feléjük fordult:
-A násznép?
-Már a helyükön.
-És a pap? A varázslónő halkan nevetett:
-Ő még mindig meglepetés, akárcsak a tanuk. De ne aggódj, pontosan ott lesznek. Személyesen közölték velem.
-Ez nekem nem elég- fakadt ki a király- magam is látni akarom őket, hogy megbizonyosodjak róla, hogy megbízhatók. Zitana odalépett hozzá, és a hátára tette a kezét:
-Figyelj rám- mondta nyugodt hangon- teljesen biztos, hogy időben itt lesznek. Azért nem mutatkoznak, mert ez a külön meglepetésük számotokra. Ez az esemény nekik is ugyanoly fontos, mint Shaylának vagy neked. Tom Focus sóhajtott, majd a varázslónőre nézett:
-És te? Biztos, hogy téged nem zavar? Mióta csak ismerlek, utálod Nixát... talán a legjobban minden deghyomi közül.
-Az idők változnak- mondta Zitana- és persze, mégiscsak az a legfontosabb szempont, hogy te boldog légy. Mégiscsak olyan vagy nekem, mint a fiam. Ha te boldog vagy, akkor én is. A király elmosolyodott, és megölelte a varázslónőt:
-Köszönök mindent.

A két város kötött, félig az erdőben, félig a kapuk közt már felsorakoztak a népek. Mindenki izgatottan várta a ceremóniát. Odakinn egy kisebb faoltárt állítottak. Tudatosan szervezték így az egész esküvőt, szimbolizálva, hogy a két fél egyenrangú. Deghyom ura hamarosan meg is jelent. Kissé meg is döbbent a tömeg látványától... nem igazán számított ekkora vendégseregre. Úgy látszik, többen voltak kíváncsiak rájuk, mint gondolta. Alig, hogy felocsúdott a döbbenetből, meglátta a menyasszonyt... és ismét földbe gyökerezett a lába. Shayla lassan megindult felé a szolidan csipkézett palásttal, fátyollal, kezei közt a fehér rózsás csokorral... olyan volt, mint egy angyal. A király csak úgy itta magába ezt a látványt... nem tudott betelni párja szépségével, mely ilyenkor is a nemes egyszerűségében pompázott. Ahogy Shayla odaért hozzá és belé karolt,  ő odasúgta neki:
-Csodásan nézel ki... A hercegnő belepirult, majd visszamosolygott:
-Kösz- majd egy kis szünettel hozzátette- nagyon izgulok. Focus visszasúgott:
-Megnyugtatlak, én is...

Ekkor megjelent mellettük egy-egy alak.... egy sejtelmesen sötét és egy vakítóan fehér. Sötétség és Semifar voltak azok... tanúként. Shaylának leesett az álla:
-Micsoda? Hogyhogy úrnőm? A fényistennő kedvesen visszamosolygott:
-Ez egy igazán különleges esemény, nemcsak itt a földön, de nálunk is, fenn az égben. Még nekünk megtiszteltetés, hogy a tanúitok lehetünk. A király is meglehetősen zavartan nézett Sötétségre:
-Uram... A Sötétség halkan, kissé ironikusan nevetett:
-Tudom, hogy az évszázadok során rengeteg kellemetlenséget okoztam a népednek. De úgy érzem, ezek után ez a legkevesebb, amivel kárpótolhatom Deghyomot. A király meghajtotta fejét:
-Megtisztelsz. Ahogy megindultak az oltár felé, Shayla fejét mégis átvillant a kérdés:
-De hogyha ti vagytok a tanuk... akkor ki a pap?

Ahogy odaértek, akkor válaszoltatott meg a kérdése is. Ugyanis az oltár mögül megjelent Bászt, a macskaistennő. Eléjük lépett, és elmosolyodott:
-Üdvözöllek titeket, gyermekeim. Ettől viszont nemcsak az ifjú pár, hanem a két birodalmat kitevő násznépnek is leesett az álla. Bászt halkan nevetett:
-Látom, a kívánt hatás nem maradt el. Akár kezdhetjük is a ceremóniát. Miután ezt kimondta, némi fáziskéséssel ugyan, de a zenészek belekezdtek a szertartás zenéjébe. Az istennő pedig teljesen hivatalosan le is vezette az esketést, mintha csak évek óta ezt csinálta volna. A szertartás tetőpontján egy különleges tőrrel megsebezte mindkét fél csuklóját, amiket aztán egy vérvörös sállal összekötött.
-Tom Focus, Deghyom ura, a felvirágoztató... akarod-e hitvesedül Shayla Constructort, Nixa úrnőjét, a fenntartót? A király mélyen a hercegnő szemeibe nézett, elmosolyodott, és halkan válaszolt:
-Akarom. Bászt a menyasszony felé fordult:
-Shayla Constructor, Nixa úrnője, a fenntartó... akarod-e férjedül Tom Focust, Deghyom urát, a felvirágoztatót? A hercegnő csillogó szemekkel nézett a királyra, és széles mosollyal válaszolt:
-Akarom. A macskaistennő leírt a vörös sál körül egy kört a bal kezével:
-Frigyetekkel ezennel két birodalom frigye is megköttetett. Az ősi ellenségek, Nixa és Deghyom is életre szóló társakká váltak. Ti ketten, bizonyítván, hogy szerelmetek mily erős, a mai nappal történelmet írtatok, mind Nixa, mind Deghyom, mind az istenek világában. Lassan letekerte kezükről a sálat, majd kimondta a bűvös szavakat:
-Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket. Csókold meg a menyasszonyt!

Focus nem is habozott. Azonnal megcsókolta újdonsült feleségét. A két birodalom ujjongott, tapsolt. Még Sötétség és Semifar is. A páros nem is állt le egykönnyen. Életük talán legszebb pillanata volt: frissen házasokká nyilvánítva a macskaistennő által, egymás karjaiban, szerelmüket csókkal pecsételve... és szeretett népeik ovációjának közepette. Egyszerűen tökéletes...

Amint megtört a csók, a király azonnal a karjaiba kapta Shaylát, aki integetett a vendégseregnek. Amabból ismét tapsvihar és ujjongás tört ki. Ez valóban egy hetedhét országra- és egy fél világra szóló esküvő volt...

2011. március 30., szerda

hollónemesek 2.

Deghyom építkezési lázától felbuzdulva a sólyomlordok is úgy döntöttek, hogy szentélyt építenek, méghozzá Hórusz sólyomistennek. A munkálatokat az egyik, várhoz közeli sziklán kezdték meg. Hercegnői utasításra Kicsi hollónemes ment felügyelni a munkákat. Fabry-nak egy szava nem lehetett, hisz a hollónemeseket mindenki nagy tiszteletben tartotta. És az, hogy Nixa volt az első, aki otthont biztosított egynek, történetesen Kicsinek, az igencsak nagy szó volt. 

Kicsi alaposan felmérte a munkálatokat, majd kérdezősködött a sólyom királytól:
-Milyen tempóban halad a munka?
-Eddig tudjuk tartani a menetet- válaszolt Fabry- úgy tervezzük, hogy a vörös félholdra lesz kész. Az méltó ünnepe lenne Hórusznak. És természetesen belekalkuláltuk azt is, hogy őfelsége esküvőjén állnak a munkálatok. Mindenki ott lesz, így mi is. Kicsi elmosolyodott:
-Látom, igencsak nagy a visszhangja. Fabry nevetett:
-Hát hogyne! Ez egy történelmi pillanat, mindenki ott akar lenni, hogy a szemtanúja legyen az eseményeknek. Azt is híresztelik, hogy istenek is jelen lesznek az eseményeken. A lány bólintott:
-Magam sem szándékozom kihagyni- ismét körbenézett, majd elindult kifelé- további jó munkát, felség. 

Ekkor történt meg a baj. Hisz ahogy kilépett volna a félkész szentélyből, rögtön szemből belé csapódott egy vasgerenda. Az esemény olyan váratlanul érte, hogy szólni nem tudott. Mire egyáltalán tudatosult benne egy fél pillanatra, hogy mi történt, a vasgerenda már át is fúra a páncélját, vele együtt a mellkasát. Sikított volna, de valami nem hagyta... és elsötétült előtte minden. Azonnal elterült a földön. A sólyom király viszont minden egyes másodpercét látta a balesetnek, hisz az orra előtt zajlott le. Azonnal odasietett a lányhoz, és próbálta elernyedt testét olyan helyzetbe állítani, hogy minél kevesebb vért veszítsen- még ezek után is. Iszonyatosan be volt pánikolva, hisz a Sötétség se vette jó néven, ha a katonáit merénylet éri... nem is beszélve a tiszteletről, amit a hollónemesek alanyi jogon is kaptak. Fabry elkeseredett kiáltott, ahogy próbálta menteni a lányt:
-Segíts Sötétség! Küldj segítséget! Kicsit baleset érte! Esküszöm, nem volt szándékos, de segítened kell, nagyúr! 

Ekkor elsötétült az ég. De nem felhőktől, hanem hollóktól. Egy egész sereg jött. Ott szálltak le, azon a sziklán is, ahol a szentély épült. Fabry először nem értette a jelenséget, de mikor meglátta a madarak közül kilépni Hua-Bei és Gohr'g hollónemeseket, egészen megkönnyebbült. Meghajtotta fejét:
-Uraim, de jó, hogy jöttek... A duó felmérte a körülményeket, majd az ork hatalmas kezeibe vette gyengéden Kicsi ernyedt testét, és a sólyom királyra nézett:
-Van itt a közelben elfekvő? Fabry kimutatott:
-A szentély mellett. A főpap lakása készen áll, de még nem költözött be. A rendelkezésetekre bocsátom. A hollónemesek hálásan meghajtották fejüket:
-Köszönjük felség. Azzal az áldozatul esett társukkal elvonultak az említett helyre. 

Gohr'g gyengéden lefektette a lányt, majd mindketten óvatosan eltávolították testéből a vasgerendát. Ez további súlyos vérveszteséggel járt. De látták, hogy nincs gond. A hollónemesek a sötétségen keresztül meglehetősen sajátosan látják egymást- ilyenkor nem látják a külvilágot, sem a saját páncéljukat, csakis a puszta valódi lényüket. Ők ketten is láthatták Kicsi igazi arcát, aki sápadtan, erőtlenül nézett rájuk, mellkasából és szájából vérpatakkal. 
-Nagyon gyenge- jegyezte meg Hua-Bei. Az ork ránézett:
-Akkor nincs miért vesztegelni, csókold meg. A gyík ránézett:
-Én?- kérdezte kissé megilletődve
-Persze- mondta Gohr'g- nézz rám, amekkora agyaraim vannak, még félő hogy leharapnám a fejét. A gyíkharcos bólintott, tetézve barátja igazát, majd odalépett a lányhoz. A hollónemesek magukban hordozzák a Sötétség esszenciáját. Annak idején Kicsi is egy csókkal hozta vissza Shakarát az élők közé. Ezt valóban csak olyan lényekkel tudják meg tenni, akik a Sötétség pártfogoltjai, családtagjai, kegyeltjei... vagy további hollónemesek. 

Hua-Bei gyengéden megfogta a lány arcát, és finoman megcsókolta, szó szerint életet lehelve belé. Amint a csók megtört, Kicsi erősen elkezdett köhögni. A sebe ugyan összeforrt, de a vér még akadályozta a levegő útját. A gyíkharcos felültette, és finoman megpaskolta a hátát:
-Jól van, semmi gond... nyugalom. A lány rájuk nézett:
-Hua-Bei? Gorh'g? Ti honnan jöttetek? Az ork is odalépett hozzá:
-Deghyomból. Ugyanúgy szállást biztosíttak nekünk, mint Nixa neked- hatalmas mancsával megsimogatta a lány hátát- hogy érzed magad, Kicsi? A lány kissé félszegen bólintott:
-Minden rendben- hálásan rájuk mosolygott- köszönöm, hogy megmentettétek az életem. A gyíkharcos viszonozta a mosolyt:
-Ez csak természetes. Mi, hollónemesek egymásért is vagyunk...

2011. március 28., hétfő

words are very unnecessary...

Shayla épp végzett az aznap feladatokkal. Felállt az íróasztaltól, és az ablakhoz lépett. Kellemes idő volt odakinn, a jónép el is lepte az utcákat. A levegő is kellemes, balzsamos illatokkal volt tele... újabb virágzás netán? Vagy csak most tűntek fel neki ezek az illatok, ahogy a hosszas munka után végre kinézett az ablakon?

Ahogy így elmerengett, hirtelen berobbant mögötte az ajtó. Ijedten kapta a fejét a hang irányába, de azonnal látta, hogy pánikra semmi oka, hisz nem támadás érte, csak Tom Focus érkezett meg a nagy utazásból, és széles vigyorral üdvözölte:
-Hercegnőm! Shayla nagyon megörült neki, és tüstént a nyakába vetette magát:
-Focus! Úgy hiányoztál!-szorosan megölelte a királyt, aki örömtelien viszonozta. Nagyon örültek, hogy ismét karjaikba zárhatják egymást.
-Úgy hiányoztál erre a rövid időre is- mondta Shayla- de mégis mi volt? Sikerrel jártál? Tom Focus bólogatott:
-Igen, megvan a megoldás. Tudom mit tehetnénk- teljesen lázba jött- annyi mesélni valóm van, nem is tudom, hogy igazából hol kezdjem. A lány sejtelmesen elmosolyodott:
-Akkor inkább ne beszélj... És megcsókolta párját. A király lelkesedése szenvedélybe csapott át, amint átadta magát az érzésnek. Átkarolta Shayla derekát, finoman magához szorította, és itta a csókot az ajkairól. Ennél kellemesebb fogadtatásban nem is részesülhetett volna...

A pillanatot az szakította meg, mikor Unicornina belépett egy világoskék és egy fehér szövettel a kezeiben:
-Felség, megtaláltam a megfelelő anyagot a ruhához, és... Amint meglátta a párost, elállt a szava. Viszont a páros is leakadt egymásról, mikor hallották belépni a hívatlan vendéget. Még mindig zavartatták magukat, ha valaki meglátta őket. Tom Focus kínosan meredt a falra, mintha olyan piszkosul lekötnék a rajta díszelgő festmények, Shayla pedig köhintett egyet, majd odalépett az angyalhoz, és közelebbről szemügyre vette a textíliákat:
-Valóban szép darabok- simította végig őket- tökéletesek lesznek. Tekintetét Ninára emelte:
-A kék marad alul, a fehérből pedig legyen a palást és fátyol... ahogy megbeszéltük. Unicornina széles mosoly kíséretében meghajolt:
-Rendben, felség, azonnal intézkedem. Ahogy elindult, egyszer lopva még hátra fordította fejét, sejtelmesen rámosolyogva a párosra.

Tom Focus sóhajtott, és visszafordult Shayla felé:
-Ez nagyon beidegződött nálunk- mosolyodott el ironikusan. A lány vállat vont:
-Hát... pár ezer év az pár ezer... mi sem várhattuk el, hogy csak úgy egyik napról a másikra működjön- mondta zavartan, majd a királyra nézett- inkább mégiscsak mesélj... Tom Focus elvigyorodott, átkarolja Shayla derekát, az ablakhoz léptek, és belekezdett a mesélésbe:
-Mivel nálatok nem volt tiltott a mágia, és gondolom rengeteg feljegyzés megmaradt, így itt lehetne a varázslók könyvtára és itt, Nixában lehetne kitanítani a varázslókat. Az itteni iskola lenne a ti privilégiumotok. A hercegnő elmosolyodott:
-Ez eddig pompás. Akkor a ti mágusaitok is hozzánk jönnének tanulni. A király bólintott:
-Pontosan. Deghyom területén pedig a harcművészetek oktatása lenne, hisz mióta világ a világ, az egy katonaállam. Ezzel mind a ketten kivennénk a magunk feladatát, mindkét birodalom egyenlően osztozik a feladatokban, és idővel ez drasztikusan csökkentené a kulturális különbségeket is. Shayla ismét bólintott:
-Valóban így van. Remekül átgondolt terv. Mégis honnan jött rá az ichlet? Tom Focus sejtelmesen elmosolyodott:
-Még Északon. Egész véletlenül találkoztam ott egy vezetővel, aki rávilágított ezekre a dolgokra. A hercegnő elmosolyodott:
-Valóban? És ki ez a vezető? Focus halkan válaszolt:
-Felix az. A hóoroszlánok vezére. És... üdvözöl téged.

E szavakra Shayla egész elérzékenyült. Habár már nem táplált komoly érzelmeket a herceg iránt, mégis jól esett hallania, hogy Felix egész jól elboldogul fenn, Északon.
-Mondd csak- szólt sejtelmesen ismét a király- jól láttam, hogy az a menyasszonyi ruhád anyaga? A hercegnő szélesen elmosolyodott:
-És ha azt mondom, hogy igen? Focus viszonozta a mosolyt:
-Akkor alig várom, hogy láthassalak benne...
Azzal ismét összeforrt az ajkuk, és a király magához szorította a lányt...

2011. március 27., vasárnap

animus 2.

Cala a sikerén felbuzdulva azonnal a nővéréhez akart sietni, hogy megmutassa neki a mecha segéden történt változást. Úgy döntött, hogy végiggyalogolnak a városon, és közben minden elmagyaráz a robotnak:
-RTG-n demokrácia van. Két pártfogó csoport van, onnan kerülnek ki a primusok. Ők a vezetőink. Ezek a primusok ötévente váltják egymást, egyszer az egyik, máskor a másik pártfogó csoportból. Eme csoportok tagjai pedig az alábbi területeken képviselnek minket: mezőgazdaság, ipar, tudomány, gazdaság, és mágia. Minden szektornak megvan a maga jelentősége, ezeken belül minden osztálynak is. Ilyenek az alsó, a középső és a felső osztály... Azonban feltűnt neki,  hogy a mecha rá se néz. Csak körbe-körbe vizslat. És valóban, Manu hiába ismerte fel a környéket, hiába vélte már előtte is tapasztalni... most valahogy minden sokkal érdekesebbé vált. Mintha csak most tudatosult volna benne először, hogy milyen is az ég, milyen a fény melege, milyen az utcán zsibongó városlakók hangja...
-Manu, figyelsz te rám?- szólt rá Cala. A robot felé fordult:
-Igen. Rögzítettem mindent, amit mondtál- majd nézelődött tovább. A tudós kissé értetlenül nézett rá:
-Mondd, minden rendben? Mit láttál? A mechanikus segéd egy pillanatra ismét a lány felé fordult, amíg bólintott, majd tovább nézelődve folytatta:
-Igen, minden oké. Csak olyan furcsa... Az egység tárolt képeket, hangokat. De most, hogy ismét látom és hallom ezeket a dolgokat, valahogy más. Mintha eddig sosem vettem volna észre...  Cala elmosolyodott:
-Most tudatosulnak benned az élmények, a tapasztalatok. A robotok ilyesmire nem képesek. Ők csak rögzítenek és tárolnak adatokat. Sokszor ezekkel nem is tudnak mit kezdeni, csak előhívják, ha mi, az organikusok nem adunk rá parancsot. Megfogta a segédje kezét:
-Viszont a mai naptól kezdve te más vagy. Önálló döntéssel rendelkezel. És mint így, dönthetsz úgy, hogy felhasználod a tapasztalataidat. Manu a lány felé fordította fejét. Nemcsak azért, mert jelentősnek találta, amit mondott, hanem azért is, mert kifejezetten pozitívan érte hogy megfogta a kezét. Finoman rázárta az ujjait. Érezte a bőr puhaságát, az érintés gyengédségét. Megkezdte magában ennek a tapasztalatnak a vad elemzését, olyannyira lázba hozta ez az újfajta inger. De nem talált rá semmit... se korábbi tapasztalatot, se képet, se hangot... se szavakat.

Lassan elengedte a tudós kezét és folytatta a nézelődést. Az egyik padon meglehetősen érdekes jelenségre lett figyelmes. Egy szőke lány, fiatalabb mint Cala, ott ült, meglehetősen sokat mutató vörös ruhában, ölében valami kékpettyes, szürke bundás pamaccsal, ami először nyalogatta az arcát, közben csóválva hatalmas, zászlószerű farkát. A lány örömtelien kacagott. Manunak kifejezetten tetszett a látvány. Háziállatokat már látott... mintha Cala egyik kollégájának is lett volna valami szárnyas, háromlábú kis kedvence, ami a vállán csücsült. Ahogy nézte tovább a padon ülő lányt a pettyes pamaccsal, hirtelen a kis szőrmók egy hatalmas, izmos, aranyszőke zuhataggal megáldott palivá vállt, aki vadul lesmárolta a lányt, átkarolva annak derekát. Ettől a jelenségtől viszont a mecha megugrott. A tudósnak úgy kellett megragadnia a csuklóját:
-Beléd meg mi ütött? A robot a padon enyelgő párosra mutatott:
-Az az egyed az előbb még egy bolyhos teremtmény volt!- fakadt ki. Cala kedvesen felkacagott, és finoman rántott a segédjén, hogy kövesse:
-Semmi gond- magyarázta- ez szinte már hétköznapi. Tudod, a mi fajtánk bizonyos mértékig alapjáraton is alakváltó ősi fajaink keveredése miatt. Viszont az energia materializálásának és módosításának köszönhetően ezt a képességünket is kibővítettük. Eleinte erre a környezetünkhöz való könnyebb alkalmazkodás, valamint a háborúk miatt volt szükség. Ám idővel sokunk annyira beleszeretett ebbe a képességbe, hogy lépten-nyomon alakot váltanak. Az a fiú is biztos hízelegni akart a barátnőjének... Manu lassan bólintott:
-Értem...

Beértek egy szűkebb utcára, ami tele volt ruhaboltokkal. Az egyik kirakatában a robotsegéd valami olyasmit látott, amihez még foghatót eddig soha nem tapasztalt. Ez nem volt más, mint egy olyan tárgy, ami azt ébresztette benne, hogy kívánja, hogy vágyik rá. És ezt ott helyben egy fekete, cipzáros dzseki testesítette meg. Cala kíváncsian vissza is fordult, hogy megnézze, mi köti le annyira a mecha figyelmét. Amint ő is kiszúrta a ruhadarabot, a segéd felé fordult:
-Tetszik? Manu a lány felé fordult:
-Megláttam, és jónak tűnik az anyaga és a szabása alapján. Olyan színe van, mint az engem borító szövetnek. A lány halkan nevetett:
-Vagyis tetszik. Megragadta a mecha kezét:
-Gyere! Bevonszolta az üzletbe, és kérette is a szóban forgó ruhadarabot. Ezt követően megszabadította a mechanikus segédet a halványzöld laboráns felsőtől, és segített neki átvedleni a fekete dzsekibe. Ahogy a cipzárt is felhúzta, széles mosollyal mérte őt végig:
-Hú, Manu, ezt jól kiszúrtad. Tényleg nagyon jól áll. A robot bólintott:
-Köszönöm, Cala- végignézett magán- jól is érzem benne magam. Olyan, mintha a részem lenne... Ekkor odaszólt a tudósnak az előadólány:
-Milyen dögös a fiúd ebben a felsőben! Ráadásul ezzel a sisakkal együtt olyan, mint egy vérbeli motoros. Cala zavartan, valamivel halkabban válaszolt vissza:
-Ő nem a fiúm. Csak a segédem. Az eladó kissé flegmán vállat vont:
-Tőlem... De akkor is szép kis ajándék a részedről. Majd odébbállt. Manu kíváncsian a tudósra nézett:
-Ajándék? A lány pedig sóhajtott, és magyarázott:
-Tudod, ha valakinek, akit szeretsz, adsz valamit, amit szeret, az ajándék. A mecha bólintott:
-Értem. Ismét végignézett magán, majd vissza Calára:
-Ezek szerint... az életem is ajándék? A tudós a segédje vállára tetted a kezét:
-Mivel azt mondtad, hogy nem voltál benne biztos, hogy vágysz-e fizikai testre, így nem tudom.

Végül csak megérkeztek a célállomásra. Cala nagy örömmel lépett be:
-Gita! Itt vagyok! Ahogy beléptek, a robot látni vélt egy szemből érkező lány, kék szemekkel, ugyanolyan élénkvörös, pengevékony ajkakkal, és fehér hajjal, mint Caláé... leszámítva, hogy a hosszú hajzuhatag két szélén egy-egy kisebb konty is díszelgett. Ő volt Gita, Cala nővére. A testvérek öleléssel üdvözölték egymást. A húgi meg se várta a köszöntést, azonnal belekezdett:
-Gita, képzeld, sikerült! Amint megkaptam a jóváhagyást, azonnal véghez vittem, és sikerült!
-Valóban?- Gita szemei elkerekedtek, majd felnézett testvére válla mögül, rá egyenesen a robotra. Amaz felemelte üdvözlésképpen a kezét:
-Hello... Manu vagyok. A nővér odalépett hozzá:
-Én pedig Gita, Cala testvére- nyújtott felé a kezét- de mi már találkozunk... A mecha kezet fogott fele:
-Valóban. Az egység tárolt rólad képeket. Éppen egy kísérlet közepén tartottál, ahogy mozgattad az energiát, és a segítségével növelted a magasságod. Akkor a jelenlegi arányaid kétszeresét sikerült elérned. Gita bólintott:
-Jól emlékszel, valóban így történt. Ekkor lépett be egy szőke bozontos, kék szemű, kék bőrű sárkány:
-Mi az, mi ez a gyűlés itt?- ekkor meglátta Manut- és ki ez a motoros? Csak nem bepasizál, Cala? Cala kifakadt:
-Ő a mechanikus segédem!
-Viszont nekünk még nem volt alkalmunk egymáshoz- jegyezte meg a robot, miután elemezte a jövevényt, majd kezet nyújtott neki- Ezt az egységet Manunak hívják. A srác elvigyorodott, és kezet fogott vele:
-Örvendek- közben egy szőke, kék szemű, rövid szakállas, és meglehetősen fiatal emberi alakot vett fel- A nevem Titan deira Tui Garutea. Gita vőlegénye vagyok. A mecha ezt követően a tudósra nézett:
-Milyen motorost emleget itt mindenki? Cala halkan nevetett:
-A megjelenésed miatt gondolják rólad. De... igazuk van, tényleg úgy nézel ki. Titan felkacagott:
-Akár ki is próbálhatnánk. Kölcsönadom neki a járgányomat. Gyertek!- intett. A hátsó kertbe mentek, ahol a garázs is állt. A szőke ficsúr előhúzta a levitációs motorbiciklit. Egy meglehetősen nagy és masszív darab volt, emellett igazán jól karbantartott. Látszott, hogy gazdája gyakran fényezi.
-Tehát, itt van a kicsike- mutatta Titan, majd beírt valamilyen kombinációt a kormányvezérlőn- menj vele egy kört, Manu. Meglátod, jó móka. Tőled úgyse féltem, hisz VASból vannak az idegeid. A robot odasétált, alaposan körbemérte a jármű minden egyes részletét, majd a srácra nézett:
-Igazán briliáns szerkezet- felült rá- köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhatom. Ekkor hátranézett:
-De csak akkor megyek, ha Cala is jön. A lány erősen vonakodni látszott:
-Én nem szeretem az ilyesmit. Meglehetősen barbár tevékenység. Nővére a vállára tette a kezét:
-Menj már, Cala! Vagy talán a saját robotodban nem bízol? Cala sóhajtott, majd visszanézett a mechára. A sisakos fej még mindig hívogatóan felé meredt. Végül a lány beadta a derekát:
-Rendben, de csak egy kör! Azzal felpattant Manu mögé, és átkarolta. Titan és Gita pedig tapsolt, amint a robotsegéd elindította a járgányt, és kirepültek a várost átszelő levitációs forgalomba....

2011. március 26., szombat

súlyos félreértés

Mint általában Tom Focus távolléte alatt, most is Elizis, a fekete mágus kobra helyettesítette. A király tudatosan kérte fel őt, ezzel is erősítve a deghyomiakban, hogy a varázshasználók milyen fontosan szerepet töltenek be a birodalomban. Alig pár nappal a határsivatag eltűnése után, ahogy az adminisztrációt végezte, nagy robajjal sietett be hozzá Zorgon, a király személyes testőre:
-Elizis, azonnal jönnöd kell!- kiáltotta sürgetve. A fehér kobra méltóságteljesen felállt az íróasztal mögül:
-Mi történt? Az őr tovább hadarta:
-Megtámadtak minket. Ezt neked is látnod kell!- intett. A hír hallatán a mágushölgy is megszaporázta a lépteit, követve a meglehetősen alacsony harcost.

Zorgon a várbörtönbe vezette. A fehér kobrának feltűnt, hogy meglehetősen sok az őr, és a szokásosnál is fegyelmezettebbek. Ettől a látványtól futkosott a hideg a hátán. A királyi testőrre nézett:
-Mégis mit jelentsen ez?- kérdezte rémülettől elszorul torokkal. Zorgon visszanézett rá:
-Nem hinnéd el, ha elmondanám- válaszolt- így aztán jobb, ha a saját szemeddel látod. Befordultak a sarkon. Ott volt az egyik legnagyobb cella. Az ajtajánál négy őr is állt. Zorgon intett a helyettesnek, hogy nézzen be az ablakon. Elizis félve odalépett, és benézett a rácsos ablakon keresztül.

A látvány oly mértékben lesújtotta, hogy elkerekedtek a szemei. Odabenn a második őr, Sekos feküdt. Testét és szárnyaik láncok kötötték a falhoz, egyik feje kábultan feküdt a padlón, a másiknak eltörött az álla... a harmadik arcán pedig egy méretes vágás. Amint az utóbbival megpillantotta a mágus hölgyet, rekedten odaszólt neki:
-Kérlek, segíts... Elizis szabályosan hátrahőkölt az ajtótól. Zorgon aggódva nézett rá:
-Úrnőm, minden rendben? A mágushölgy próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét. A fogoly meglehetősen súlyos állapotban volt, és ennek látványa igazán sokkolta.
-Ő hogy került ide?- kérdezte végül.
-Iderepült- válaszolt a királyi testőr- mikor megláttuk, hogy erre tart, tudtuk, hogy ebből semmi jó nem lehet. Szerencsére még időben elkaptuk, és a társai se jöttek. Nixa valószínűleg átvert minket...

Elizis ekkor csendre intette őt:
-Igazán kényes és veszélyes lenne ilyen elhamarkodott feltételezéseket kijelenteni. Én bízom Focusban, és az ítélőképességében. Nem szövetkezett volna Nixával, ha akár egy fikarcnyit is meging benne a bizalma- az ajtóban állókra nézett- őrök! Menjetek a házamba és hozzátok el a vörös dobozomat. Siessetek! A négy cellaőr tisztelgett, és már rohantak is. Zorgon pedig látványosan elsápadt:
-De úrnőm, mégis mit művelsz? Elizis sóhajtott:
-Mint mondtam, bízom a királyban... és ebben a békében is. A második őr valószínűleg más okkal jött hozzánk. Azzal kinyitotta a cella ajtót, és lassan belépett.

Ismét megfagyott körülötte a levegő, mikor becsukta maga mögött az ajtót. Most már egy fokkal emészthetőbb volt számára a látvány, de még így is döbbenetes. Sekos most nem szólt, csak kérlelően nézett felé. Elizis sóhajtott, majd odasétált a középső fejhez:
-Némi magyarázattal tartozol- mondta halkan. Sekos sóhajtott:
-Shayla közölte velünk, hogy nincs okunk többé őrizni a kapukat, így mindhárman más irányba mentünk. Én azt hittem, hogy itt szerencsét próbálhatok- sötéten elmosolyodott- sajnos elfelejtettem azt a kis apróságot hogy vagy négy évtizeden keresztül én voltam az egyik rémálmotok... a három őr egyike, a legveszélyesebb bestiák közül való... és persze azt, hogyha a három őr elhagyja a helyét, akkor annak eddig komoly oka volt. Elizis tekintete meglágyult:
-Szóval... már nem vagy kapuőr?
-Nem- csóválta Sekos a középső fejét- már nem szolgálok. A mágushölgy megsimogatta az orrát:
-Ebben az esetben sajnálom a félreértést. Amint az őrök visszatérnek, eloldoztatlak, és ellátlak. Ez a legkevesebb... A második őr elmosolyodott.

Amint azt megjósolta, a cellaőrök már vissza is értek. Elizis eloldoztatta a bilincseket, és elkérte a vörös dobozt, amiben mindenféle gyógykenőcsök és varázsszerek sorakoztak. Megkezdte Sekos ellátását. Még csak a sebeket fertőtlenítette, mikor hozzátette:
-Remélem, ez az incidens nem vette kedved. Mindent tisztázok a lakókkal, és ha visszatért, akkor őfelségével is, és magad is birodalmunk polgárává válhatsz.
-Annyira azért nem- válaszolt a bestia, majd fél szemmel a fehér kobrára nézett- először is, mert részben az én hibám is, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Másrészről pedig... a kedvességed kárpótol. Elizis halkan nevetett:
-Megmondtam, hogy ez a legkevesebb- és finoman megpaskolta a második őr hátát. Sekos pedig elmosolyodott, és a kezelés további részét nyugalommal tűrte...

animus 1.

RTG, a bolygó, melyen évezredekkel ezelőtt három faj keveredett, és fejlődésük során a legerősebb jegyeket vitték tovább. Bizonyos fokig- az emberi és a sárkányember alakig- képesek is voltak alakváltásra. Ezt a képességet aztán az energia materializálásával fejlesztették. Először csak különböző anyagokat, tárgyakat, később fegyvereket materializáltak a tiszta energiából, később az alakváltást is belevonták, és sokkal szélesebb skálán tudtak új megjelenés formára szert tenni ezáltal. És mivel ilyen jól tudtak ily módon is alkalmazkodni különböző természeti viszonyokhoz, igencsak kevés volt a bolygón a mecha. Bizonyos automata kapuk, biztonsági rendszerek és a robotpilóta ki is merítette a mecha fogalmát. Aki valóban rendelkezett mechanikus segéddel vagy szolgával az édes kevés volt... jellemzően a nemesi vagy diplomata rétegből pár egyén, vagy a tudósok közül. Ők is, mint a testőrt vagy mint a segédet látták benne.

Az egyik ilyen tudós Cala volt, Gita húga. Nővéréhez hasonlóan hosszú fehér hajzuhataggal lett megáldva, viszont e mellé mélyreható fekete szempár párosult, melyek alázatosan néztek vissza a szemüveg mögül, meglehetősen törékeny testalkat, és élénkvörös, penge vékony ajkai. Ez a természetes megjelenése volt. Néha kihangsúlyozandó, hisz a materializálásból adódó alakváltás miatt egyes RTG lakók előszeretettel végeztek apróbb módosítást a külsejükön. A döntő többség ennek ellenére a természetes géneket részesítette előnyben.

Ez a fiatal hölgy, robot segédjével az oldalán épp a bölcsek elé járult. Az öt öreg és igencsak tapasztalt bölcs etikai kérdésekben hozott mindig döntést. Bárki fordulhatott hozzájuk tanácsért, de ha úgy ítélték meg, hogy valaki igencsak feszegeti az etikai és morális határokat, azt beidézték. Szerencsére, Cala az előbbi csoportba tartozott. Előterjesztést és engedélyt kért egy igen fontos kísérlethez.
-Szóval- szólt az egyik bölcs, hosszú ősz szakállát fésülve vékony ujjaival- ha jól értettem, a kísérlet tárgyát ez a mechanikus segéd képezné. E szavakkal a robotra meredt. A segéd nem reagált. Nem volt oka rá. Senki nem adta neki parancsba, hogy mozduljon. Egyedül a beszélgetést, és a képeket rögzítette- mint mindig. Ez az alapfunkciója. Ugyanazt a tudósokra jellemző halványzöld uniformis volt rajta, mint mesterén, jelezve, hogy az ő tulajdonát képzi. Kezein fekete kesztyű, fején arany szélű sisak. Az RTG lakók pszichológiája volt, hogy mecháknak nem csinálnak arcot, mert az emotívan befolyásol.

Cala bólintott:
-Igen, mélyen tisztelt bölcsek. A kísérletet arra alapozom, amire népünk a lélekvándorlást is, miszerint az energia nem vész el, csak átalakul. Így ha az energiát egy másik szemszögből közelíteném meg, és...
-Várjunk csak- szólt közbe erős hangján a bölcsek egyik női tagja, egy őszes vörös asszonyság- azt akarja mondani, hogy lélekkel ruházza fel ezt a mechát? A fiatal tudós némileg zavarba jött az erős hang hallatán, végül bólintott:
-Igen, asszonyom... Ez a célom. Az egyik szélső bölcs kifakadt:
-Ellenvéleményezem!- majd hozzátette- Cala deira Ardis T'het, a nővére Gita is ilyen merész ötlettel állt elő annak idején, mikor felfedezte, hogy a materializállással fizikai méreteket lehet változtatni. Ő azonban a felfedezését elfogadhatóvá tette, mikor óriás formájában győzelemre segítette szövetségesünket, Nixát. De az- mutatott rá a robotsegédre- hogy egy tárgyat lélekkel ruházzunk fel, az túl megy minden határon! Nem vagyunk mi istenek! Még a látszatát sem kelthetjük, hogy úgy viselkedjünk, mint ők! Ha ennek a mechának lelket adsz, azzal túllépsz egy igen fontos határt, méghozzá a teremtés határát! Cala viszont egy talpraesett lány volt. Ennek megfelelően is tudott érvelni a felvetésre:
-Mi nap mint nap teremtünk valamit: materializálunk tárgyakat a tiszta energiából... és ott vannak kapcsolatok, találmányok, jobb életkörülmények... szabályok, ami által demokráciánk életképes. Ebből a szempontból nem ez lenne az egyedüli. A másik öreg hölgy- ősz hajával kontyban- helyeslően bólogatott:
-Kitűnő érv. Igazán átgondoltad ezt, ifjú hölgy. De mi lesz a lélekkel, ha ebbe ilyen testbe zárod?
-Erre is gondoltam- a fiatal tudós a mecha segéd vállára helyezte kezét- Manu egy igen fejlett mecha. Rögzíti a képeket, a helyzeteket, a hangokat, amiket azonnal elemez és feldolgoz, így gyorsan tanul. Rendelkezik hanggenerátorral, így képes audiós kommunikációra, hangban történő kifejezésre. Emellett a fémtestet, és az azt borító vékony fekete szövetet nano-érzékelőkkel láttam el. Eleinte ennek biztonságtechnikai szerepe volt, hogy a mecha segédem tönkre ne tegye magát... vagyis a fájdalom érzékelésével kitérjen az adott helyzetből. Viszont ezeket az érzékelőket tovább fejlesztettem, így rendelkezik azzal az érzékelő-skálával, mint mi, organikusok. A kontyos öregasszony bólintott:
-Megfelelő imitációja az életnek.

Ekkor megszólalt a középső bölcs, akinek a szakállába aranygyöngyök voltak fűzve. Ezek az elismertséget szimbolizálták, ő volt a bölcsek legidősebbe, és egyben legtapasztaltabbja. Az ő szava volt az igazán döntő:
-Cala deira Ardis T'het- szólt tekintélyt parancsoló hanggal- ugye tudod, hogyha lélekkel ruházod fel ezt a mechát, akkor egyben felelőssé is válsz érte? A tudós a robotsegédre nézett. Amaz felé fordította a fejét. A programja szerint ha a teremtője felé néz, akkor neki is felé kell fordítania a fejét. Ez csak egyszerű protokoll, egy parancs, amit be kell tartani. A lány látta magát a sisakban visszatükrözve. A mechanikus segédjének nincs beleszólása ebbe a kérdésbe... döntése sincs... mert nem ismeri az olyan fogalmakat, mint "lélek", "jó", "rossz", "felelősség" vagy éppen "etika". Ő csak teszi, amire utasítják, vagy amit a belé írt program enged. És valahol ez az, amitől mélyen Cala is tartott... hogy mi lesz, ha rosszul dönt. De ő egy organikus... egy kíváncsi lény. A döntés az ő kezében van, és mint ezzel, a felelősség is őt terheli. Ez volt a legelső dolog, amivel a kísérlet felvázolásakor számolt. Visszafordult a bölcsek felé:
-Igen- válaszolt határozottan- tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy felelőssé válok a mecha iránt. És ezt a felelősséget vállalom. A középső bölcs elismerően bólintott:
-Okos lány vagy te, Cala deira Ardis T'het. Az érveiddel is meggyőztél minket. Épp ezért sok sikert kívánok neked ehhez a kísérlethez, és a további munkáidhoz. Cala alázatosan meghajolt:
-Hálásan köszönöm, mélyen tisztelt bölcsek. Ígérem, nem fogok csalódást okozni. Ahogy elfordult, intett a mechanikus segédnek:
-Manu, kövess! A robot végre parancsot kapott. Készséggel teljesítette, és némán követte teremtőjét...


Cala még aznap délután belefogott a munkába. Egész eddig erre a pillanatra várt, csak a bölcsek engedélye hiányzott ahhoz, hogy teljesíthesse. A saját lakásának tetejére mentek- majdnem minden épület tetején kert vagy park volt. Emellett az épületek kellően szellősen álltak egymástól, hogy a Napcsillag fényéből- talán a legfőbb energiaforrásból- mindenkinek jusson. Amint felértek a gyepre, a lány mohón megkereste az egyetlen kikopott felületet. Ott csak a csupasz föld volt, semmi más. A mechanikus segéd ott állt mellette. Ismételten rögzítette a képsorokat, mint mindig. Cala jeleket írt a porba... egy áldást. Az RTG-n nem volt különbség vallás és tudomány között: a Sötétség-kultusz minden kasztot, minden réteget átitatott. Maga a tudomány is arra alapoz, hogy a világ a sötétségből keletkezett, ezáltal minden energia és anyag is. Az áldás, amit Cala a porba írt, a következő volt: "Legyen áldott a Sötétség, mely életet és tehetséget adott nekem eme feladathoz, és legyen áldott a lélek, mely a kozmoszból vétetik és életre adatik." Amint ezzel végzett, bal tenyerét végighúzta az írás felett, majd a feje felett. Ez követően felállt, a Napcsillag felé nézett, és kinyújtotta kezeit. A legtöbb RTG lakó egyenesen a Napcsillag energiájából materializál. De ha az nincs, akkor a levegőben részecskéket, hőt, töltést, vagy sugárzást használja fel. Cala most a szokásosnál is erősebben koncentrált, hisz hatalmas mennyiségű energiára volt most szüksége.

Amint érezte, hogy kellő mennyiséget sikerült megragadnia, egy határozott mozdulattal "szakította ki", és formálta egy tömör, fényesen izzó gömbbé. Ezután azon a kis területen félhomály borult pár percig, hisz a rákövetkező fotonok még nem érkeztek meg, hogy bevilágítsák. A tudós odalépett a mecha segédhez és a mellkasába helyezte a gömböt. Az energia azonnal beleolvadt a fémtestbe, kitöltve minden kábelt, drótot, chipet és hézagot, átitatva az érzékelőket és a memóriát. A robot egy pillanatra fel is tűnt fényleni. Cala viszont térdre rogyott, és zihált. Még soha nem dolgozott ilyen roppant mennyiségű erővel, és ez egészen megerőltette fizikailag.

A robot viszont elkezdett meglehetősen furcsán viselkedni. Amint a pillanatnyi izzás kialudt, és az energia végig kitöltötte testét, hirtelen ráébredni vélt dolgokra. Mintha egyből minden jelentőséget nyerne. A kezeire nézett, megnézte alulról- felülről. A helyén vannak, mégis... valamitől olyan más... Végigtapogatta a sisakos fejét. Igen, ez is a helyén van. Majd végig a testét. Semmi nem változott, minden egyes része a helyén van. De olyan  furcsa az egész... tényleg ilyen lenne a fizikai való? Körbenézett. Meglátta maga előtt a térdelő, ziháló lányt. A memória erről raktározott el valamit... igen, megvan. Ez a személy építette ezt a fémtestet. Ez az egység igencsak kellemes dolgokat rögzített erről a lányról. A memóriában volt más is... méghozzá képsor egy ehhez hasonló helyzetről, hogy ilyenkor mit is illik csinálni. A mecha lehajolt, és kezet nyújtott a tudósnak:
-Segíthetek? Cala felkapta a fejét. Jól látta, amit látott, segédje saját akaratából ajánlott neki segítséget.
-Köszönöm- mondta, és megfogta a kezét. Ez most érezhetően más volt... A robot már kapta el a kezét, mikor majdnem lezuhant a lépcsőről, de az a fogás nyers volt, és érzéketlenül szoros. Ez viszont határozottan figyelmes, és gyengéd.

Felállt vele szembe. Tudta, hogy a kísérlet sikeres, de izgult, és nem tudta, hogy mit kérdezzen, hova tovább. A mecha viszont időközben tovább elemezte őt, és újabb információkat hívott elő a memóriából:
-Cala?- kérdezett rá. A lány gyermetegen elmosolyodott:
-Igen, én vagyok Cala. A segéd lassan bólintott:
-Ez az egység sok memóriát tárolt rólad- majd enyhén oldalra billentette fejét- Mi történt? A tudós lassan elkezdett magyarázni:
-Kiragadtalak a kozmikus erőből, és a robot segédem testébe helyeztelek. Hogy érzed magad? A mecha ismét a kezeit nézegette:
-Szóval ilyen egy fizikai való- ismét a lányra nézett- még soha nem volt fizikai testem. De... valahogy nem is hiányzott... nem voltam tudatában, hogy szükségem lenne rá vagy nem.
-Hogy hívnak?- kérdezősködött tovább Cala- van neved? A segéd kissé lejjebb hajtott a fejét. Egyszerű kérdésnek tűnt, de nem találta a választ. Mivel eddig csak az energia egy része volt, összeolvadva a közössel, így nem volt külön neve vagy megnevezése. Viszont a gép memóriája nagyon jól jött. Azonnal rengeteg ismeretet hordozott magában arról a környezetről ahová került, így erre a kérdésre is talált választ:
-Ezt az egységet Manunak hívják. Részemről ez a név megfelel. Cala elmosolyodott:
-Manu... üdvözöllek az élők közt. Azzal megölelte. A mecha még soha nem tapasztalt ilyesmit- legalábbis a memóriában nem talált rá adatot, hogy az érzékelőit érte volna valaha ilyen inger. Viszont hasonló helyzetről talált képsorokat. Így ismét tudta, hogy reagáljon ebben a helyzetben... és ő is megölelte a lányt....

2011. március 25., péntek

aurora borealis

Tom Focus mikor útnak indult, nem is sejtette, hogy a kutatás könnyebb lesz, mint gondolta. Az egész még azzal az ötlettel kezdődött, hogy tesz egy kitérőt Észak felé. Beszédje volt Semifarral... igencsak komoly. Igencsak szürkült, mikor már túljutott a fagyhatáron. A bundás kabátját is felöltötte már úgy gyalogolt tovább a hóban. Kihalt volt a jégsivatag... szinte gyanúsan kihalt. Hová tűntek a hóoroszlánok és a jégkentaurok? Oda se neki... nem ezért jött...

Tudta, hogy nem érhet el a kristálypalotáig, így az esti órákban megállt, letérdelt a hóba, és három gyertyát húzott elő. Ezeket szép sorban lerakta maga elé, és varázslattal meggyújtotta őket:
-Megidézem a fényt... Jöjj hívó szavamra, Semifar. A lángok egy pillanatra magasabbra csaptak, majd amint ismét lenyugodtak békésen pislákolva tovább, a fehér istennő már ott ült a másik oldalon, érdeklődve nézve a királyra:
-Miért szólítottál?  Tom Focus alázatosan fejet hajtott, majd azokba a jégkék szemekbe nézett:
-Engedelmeddel, úrnőm... Amint azt te is tudod, a két birodalom közt eltöröltük a határt. Viszont a szokásainkat és a kultúránkat próbáljuk valamennyire egységesíteni. Így arra gondoltam, miután a nixaiaknak van fényáldozatuk, mi deghyomiak az újhold utáni első napra bevezetnénk a reménygyújtást, tiszteleted és megbecsülésed jeléül. A sárkánykirálynő szelíden elmosolyodott:
-Az enyém lenne a megtiszteltetés.

Felállt a földről, és lenézett a kék macskára:
-Deghyom egyetlen lakója sem ártott nekem, sőt, annak idején az akkori királyotok próbált is engem megvédeni. Azóta nem volt alkalmam kifejezni felétek a hálám. Tom Focus kicsit ironikusan kuncogott:
-Talán mert nekünk sem volt alkalmunk kérni- tekintetét ismét a fény és hó istennőjére emelte- ugyanis attól a naptól fogva nálunk tilos volt a mágia. Minden varázshasználót a legszélső gyűrűbe száműztek, rengeteg kiváltságtól megfosztották és maszk viseletére kötelezték őket, hisz a tevékenység, amit folytattak szégyenletes és tilos volt. Semifar bólintott:
-Értem. Tehát az akkori események ennyire sokkolták Deghyomot... Tom Focus felállt, állva az istennő tekintetét:
-Lenne itt még egy kérdés. Nem tudod, hol találok egy bölcset, aki remekül átlátja a két birodalmat, és segíthetne összehangolni? Semifar sejtelmesen elmosolyodott:
-De... azt hiszem lenne itt valaki. Azzal erős fény kíséretében eltűnt... még a gyertyák is kialudtak.

Mire a vakító ragyogás kihunyt, és ismét a csillagokkal teletűzdelt sötét égbolt látszott, a király ismerős alakot vélt megpillantani vele szemben. Ott állt büszkén, határozottan, méltóságteljesen a hófehér, kék csíkos, kék szemű fehér sörényes oroszlán. Tom Focus szemei igencsak látványosan elkerekedtek a döbbenettől:
-Felix? A jégherceg odasétált hozzá, megragadta kabátja ujját, és elkezdte rángatni. Deghyom ura első ízben majdnem orra bukott, de aztán megértette, hogy a kékcsíkos azt akarja, hogy kövesse.
-Mi a manó? Nem tudsz beszélni?- fakadt ki belőle. Felix félig visszanézett rá, enyhén szúrós tekintettel, egyet morrantva, majd ismét előre fordult, vezetve egykori riválisát. A királynak sejtése sem volt, hogy Felix merre vezeti. Csak követte a havas buckákon és jeges fennsíkokon keresztül. Még a félhold is feljött időközben.
-Figyelj már- szólt úgy alig egy óra után Tom Focus- igazán elárulhatnád, hogy hova a náthásba vezetsz. Tudod, nekem feladatom van! Tudnom kell, hogy miként tudnám...

Azonban a mondaton nem tudta befejezni, hisz ahogy befordultak a következő bucka után, egyszerre pillantotta meg a tavat, és a felette tündöklő zöldes, kékes és lilás színekben játszó sarki fényt. A jelenséget a hideg víztükör visszaverte. Földbe gyökerezett a lába a látványtól, és a szája is tátva maradt. Még sosem látott életében hasonló csodát. Az ámulatból Felix térítette magához, aki ismét megragadta a kabátja ujját, és egy határozott rántással húzta előre.
-Na!- szólt rá a király- nem kell olyan durván! A jégherceg egészen a vízpartig húzta őt. Tom Focus letérdelt, a tükörsima vízfelületre nézett... majd ismét fel az égi tüneményre.... majd a csíkos hóoroszlánra:
-És most?- nézett rá értetlenül. Felix ismét halkan morrantott, majd a mancsát vízbe helyezte. A hideg víz finoman fodrozódott, majd ugyanúgy a sarki fény is elkezdett kavarogni. Deghyom ura képsorokat vélt látni... gondolatokat, hisz a jégherceg így kommunikált vele. Látta a herceget az egyik bucka mögött, ahogy hallja, amint ő és Semifar az imént beszélgettek a tabu mágiáról. Meglehetősen furcsa érzés volt a saját hangját az égből visszahallani. A következő képsorok viszont Nandunt mutatták. A sámán egy alvó lakos fejére helyezte kezeit, és mormolt. Határozottan álommágia. Aztán egy következő képsor: Lady Nightmare, a sötétkék boszorkánypegazus épp Felix tenyeréből jósolt. Igencsak régi emléknek tűnt, hisz itt a herceg alig látszott többnek, mint 17. Aztán az emlékképek eltűntek, és az északi fény tovább tündökölt, amint a csíkos hóoroszlán kiemelte mancsát a vízből, és a királyra nézett.

Tom Focus tekintette fenn ragadt az égi jelenségen.
-Nixában mindig is szabad volt a mágia- bökte ki egy idő után, majd a jéghercegre nézett- valószínűleg ti tele vagytok kódexekkel, könyvtárakkal. Nálunk odaát ilyen nincs. Minden varázshasználó csak a saját tudására hagyatkozott vagy amit netán a felmenőitől megörökölt. Felix nagyot bólintott, majd tovább fürkészte a kék macska arcát. Deghyom ura valóban mélyen elkezdett gondolkodni:
-Nálatok megvan az a varázstudás, ami nálunk nincs. Vagyis... lehetne Nixában egy varázstanoda, és egy könyvtár, ami mindenki számára elérhető. A jégherceg hevesen bólogatott. Tom Focus elmosolyodott. Kellemesen érintette, hogy Felix ilyen segítőkész.

-És...- kezdett bele kissé vonakodva- tudnál valamit viceversa is ajánlani? Felix most ordított. Mintha csak azt mondta volna, hogy "hihetetlen vagy, hogy nem jöttél rá! Hisz olyan egyértelmű!". Ismét a tó vízébe helyezte mancsát, és az emlékképekkel válaszolt. Az első képsor az volt, mikor ők ketten az arab negyedben találkoztak, és Focus lelkesen mesélte, hogy új harcstílust tanult, hogy ezt a tudást megoszthassa a népével. A következő pedig az volt, mikor ők ketten és Shayla látták a lovagi tornát. Külön hangsúlyt helyezett itt a különböző harcosokra. Tom Focus valóban fejbe csapta magát:
-Tééééééééééényleg!- fakadt ki- hiszen mi katonaállam vagyunk! Mi képezhetnénk ki a nixai harcosokat is! Felix elégedetten morgott, ahogy visszanézett a királyra. Deghyom ura meg is veregette a hóoroszlán vállát:
-Köszi szépen, öregem! Örülök, hogy számíthattam rád.

Már szedelőzködött is, hogy menjen, amikor Felix igencsak erős hangon utána ordított. Tom Focus kissé riadtan fordult vissza:
-Mi az? A jégherceg ismét a vízbe helyezte a mancsát. Ezúttal az a kép rajzolódott ki az északi fényben, mikor Shayla az ájult királyt tartja a karjai között, és könnyes szemekkel a hercegre rivall, hogy hogy tehette ezt. Majd ezt követően az a kép, mikor visszaérkezik az arab negyedből, és szeretően magához szorítja a hercegnőt, bánva, hogy otthagyta. Most, ahogy ismét kiemelte a vízből a mancsát, igencsak szomorúan nézett azokkal a kék szemekkel. Tom Focus értette. Visszasétált hozzá, és a hátára tette a kezét:
-Átadom neki- mondta- és ne aggódj, vigyázni fogok rá... A jégherceg mélyen sóhajtott, lassan a királyhoz bújt. Deghyom ura megsimogatta a sörényes fejét:
-Semmi gond. Mindannyiunkkal előfordul...

2011. március 24., csütörtök

üres kapuk

Ahogy a határsivatag eltűnt, és megindult a két nép közti szabad áramlás, úgy a három kapu őreire sem volt többé szükség: Deghyom lakói szabadon járhattak-kelhettek, semmi okuk nem volt, hogy tovább őrködjenek, és figyeljenek a gyanús betolakodókra. Shayla Constructor személyesen ment el hozzájuk, hogy közölje, hogy a szolgálataikra többé nincs szükség, és szabadon távozhatnak.

Snakya kissé kedvetlenül húzta a száját:
-Jókor szól, amikor már határsivatag sincs. Az volt az otthonom! Körbenézett:
-Sebaj, boldogulok Nixában. Még elférek ezeken a széles utakon.

Sekos morrantott mindhárom fejével:
-Valljuk be, szép kis három és fél évtized volt, skacok. Jó volt együtt dolgozni. Az egyik fejét valamivel feljebb emelte a többihez képest, a tűzvörös ég alatti birodalmat fürkészve:
-Habár Nixa egyik távoli tűzhányójából származom, lehet hogy az életemet Deghyomban folytatom tovább. Látványosan kivirágzott az utóbbi időben.

Snakya a harmadik őrre nézett:
-És te, Tyxblack? Te mihez kezdesz? A fekete szörnyeteg merengve lehajtotta hatalmas fejét:
-Nem tudom. Engem azzal a céllal teremtettek, hogy őrt álljak- felpillantott a másik kettőre- nekem ezelőtt nem volt életem. A második őr közelebb húzódott hozzá:
-Valahová csak vágytál gyengébb pillanataidba, nemde? Tyxblack Dark megrázta a fejét:
-Soha- ismét felemelte fejét-Egyszer sem. Inkább megkérem Sötétséget, hogy vigyen egy jobb helyre. Az álarcos kígyó is ijedten odacsúszott hozzá:
-Jaj, ne csináld már! Egy színfoltja voltál ennek a helynek! Nem halhatsz meg... A fekete bestia halkan nevetett:
-Nem olyan helyre. Hanem a fiához, Shakarához a Di világba. Ott meglehetősen csekélyen laknak. Sekos mindhárom feje sóhajtott:
-Ezt ne csináld öregem... komolyan a frászt hoztad ránk.

Snakya elmeredt a távolba, a tengerkék vízfodrásos ég felé.
-Hát... azt hiszem nincs mit ezen túlragoznunk- visszanézett a másik kettőre- vágjunk bele. Ahogy a többiek bólintottak, ő szárnyra kapott, és lassan eltűnt a kék épületek között. A háromfejű kígyó a harmadik őrre nézett:
-Ez vicces lesz. Ott próbálok új életet kezdeni, ahol mindenkori ellenségeink tanyáztak. Tyxblack Dark felemelte mancsát:
-Sok sikert! Sekos elmosolyodott, és mindhárom fejével bólintott. Ezután ő is szárnyra kapott, és a tűzvörös ég felé vette az irányt.

Tyxblack egy ideig nézett utána. Valóban, majdnem négy évtizedet töltöttek együtt... és most egyik percről a másikra ért véget a szolgálatuk. A másik két őr hiányában valami furcsa űrt vélt érezni a mellkasában. Sóhajtott. Majd letérdelt és karmával mágikus jeleket írt a porba:
-Szólítlak, Nagyuram... kísérj utamra fiadhoz. A jelek elsötétültek, majd a sötétség elnyelte a harmadik őrt... majd vele együtt semmivé foszlott a helyszínről....

2011. március 23., szerda

Soot hazalátogat

Az integrálódás komolyan megkezdődött, miután a határsivatag teljesen eltűnt. Kicsit vonakodva, de a népek megindultak egymás birodalmába. Az egykori deghyomi tolvaj, Soot is élt ezzel a lehetőséggel. Előkaparta egykori övét, dobótőreit, tolvajpalástját, és izgatottan megindult visszafelé, egykori otthonába, a tűzvörös ég alá.

Szinte remegett az izgalomtól. Már eltelt egy évtized is, mióta utoljára látta azokat a macskaköves sikátorokat. Hallott az odaát történt változásoktól, egyszer magától Tom Focustól... de vajon mennyire lett más a szülővárosa?

Átvágta magát az erdőn. Az egykori csupasz, élettelen földek helyén tündérek, és áldozatot bemutató mágusok tanyáztak. Már ettől az az érzése támadt, hogy egy másik univerzumban jár. De nem állt meg. Sokkal jobban izgatta maga a város. Ahogy elsőként kilépett, a varázstudók gyűrűjében találta magát. Szembeszökő volt, hogy a rozoga kunyhók helyén már stabil kő- és téglaházak állnak. A fiatal mágusok ráadásul már erősen hanyagolták a maszkot. Mivel az uralkodó éreztette ezzel az egész kaszttal, hogy a mágia nem egy szégyellnivaló vagy megvetendő dolog, így a varázstudóknak volt okuk rejteni az arcukat. Ebben a gyűrűben állt a három szentély is, amiket csak távolabbról látott.

Beért a középső gyűrűbe. Itt már megállt, és alaposan szétnézett. A kisiparosok virágoztak, az utca és az épületek láthatóan rendben voltak, a különböző szomszédok egymással diskuráltak. Annak idején innen származott, egyszerű fegyverkovács fiaiként. Abban a háborúban vesztette el a szüleit, amiben Tom Focus is. Az akkori király minden lehetséges helyről és kasztból mozgósította a férfiakat. De míg anno a kék macskát a varázslónő fogadta be, őt az egyik helyi tolvajklán. Vajon mi lehet velük?

Még egy gyűrűvel feljebb ment, a harcosok gyűrűjébe. Abból a szempontból semmit sem változott, hogy maradt ugyanolyan nagy és jelentős. Nem is csoda, hisz Deghyom, mint katonaállam nem boríthatott fel évezredes tradíciókat egyik évről a másikra. Viszont a hely sokkal konszolidáltabb volt... már nem repültek a kések és a balták minden sarokról, bár a fogadókban ugyanolyan bohém élet folyt. Soot elmosolyodott. Mily zene füleinek és felüdülés a szemeinek. Szülővárosa valóban virágzóbb és élhetőbb lett, mint valaha. Nem győzött betelni a látvánnyal... talán azért sem, mert piszok sokáig volt távol, és most döbbent rá igazán, hogy mily csodás helyet hagyott is a háta mögött, mikor elmenekült. Kegyetlen idők voltak azok... most viszont minden a megbecsülés és a testvériség jegyében zajlik.

Megérkezett ahhoz a fogadóhoz, ahol egykor a tolvajklánja is tartózkodott. A Késdobáló cégére ugyanolyan patinásan himbálózott az ajtó fölött, mint annak idején. A fekete patkány sóhajtott. Otthon, édes otthon... hát még áll. Az ajtóra nézett. Oly sok év után eszébe jutott a titkos jelszó. Ugyanis ide nem léphetett be akárki... csak ők, és a király. Odalépett, lekopogott egy meghatározott dallamot... és várt. A következő pillanatban nyílt is az ajtó, és egy zöld sárkányember meglepett pofával nézett vissza rá.
-Hello Ferlex- köszöntötte halkan, mosolyogva Soot- rég nem láttuk egymást. A szörnyeteg szélesen elmosolyodott, majd lendülettel megölelte a patkányt:
-Soot! Öregem! Ezer éve nem láttalak! Mi szél hozott vissza haza? Egy ismerős, aki annyi idő után ugyanúgy köszönti, mint anno. Kormos nem tudta visszafojtani meghatottságát. Kicsit jobban a fejébe húzta tolvajpalástja csuklyáját:
-Mindent elmesélek töviről hegyire- hangja kifejezetten rekedté vált- de előbb bemennék. Ferlex lelkesen bólogatott:
-Persze, persze, gyere csak! Azonnal szólok a többieknek! Nagyon fognak örülni, hogy itt vagy, még a csapossal is hozatok a legjobból!

Azzal betette maguk mögött az ajtót....

2011. március 22., kedd

összetartó erő

Hajnali szürkület, teljes csend. Egy árva lélek sem jár az utcákon... talán csak egy-egy denevér vagy bagoly portyázik. De Tom Focus komolyan csomagolt. Hosszú útra készült. Nem akarta hogy bárki is tudjon róla... kivéve egy valakit. Azt, aki számára a legkedvesebb volt. Az előző nap futárral meg is üzente neki, hogy még egyszer látni szeretné, mielőtt útnak indul... méghozzá egy meglehetősen különleges és szimbolikus helyen.

A határsivatag. Shayla előbb érkezett a megbeszéltnél. A hűvös hajnali levegő miatt vastag utazóköpenyt öltött kék ruhája fölé. A két város sziluettje sejtelmesen körvonalazódott a szürkületben... mint egy-egy magabiztos és büszke nagyúr. Ilyenek voltak maguk is, Tom Focus és Shayla Constructor: rangjában hatalmas, jellemében erős, népük által szeretett és elismert.

Valami mozgást észlelt a távolban. Deghyom ura előkerült a várost körülvevő erdő fái közül. Ő is látta a lányt. Szapora léptekkel megindult felé. A hercegnő a helyén maradt. Minden közeledő lépéssel jobban várta a király ölelését. Pont félúton zárhatták magukat egymás karjaiban Nixa és Deghyom között. Focus szinte szorította magához a lányt, borzasztóan örült neki, hogy kijött elé. Vele együtt Shayla is bújt hozzá, fejét a vállára helyezve,  hozzásimulva.

-Köszönöm, hogy eljöttél- suttogta a kék macska a hercegnő fülébe- nagyon sokat jelent nekem. Shayla rá emelte a tekintetét:
-Az az igazság, hogy meg akarlak akadályozni- mondta halkan- nem akarom, hogy elmenj. Tom Focus megsimogatta a lány arcát:
-Muszáj. Ezt mindannyiunkért teszem. Ezzel az úttal az a célom, hogy rájöjjek, miként hozhatjuk össze a két birodalmat. A hercegnő megragadta a csuklóját:
-Akkor vigyél magaddal!
-Nem lehet- mondta Deghyom ura halkan- a tieidnek szükségük van rád. Ők ugyanúgy elvesztették azt a herceget, ahogyan te is. Shayla sóhajtott, pár percre elnémult, majd ismét a király szemeibe nézett:
-Ilyen könnyen nem foglak elengedni- mondta, majd megragadta Focus ruhájának nyakát, lerántotta, és megcsókolta. Ezt nem lehetett visszautasítani, Tom Focus le is hunyta szemeit, átadva magát az édes érzésnek, ismét karjaiba zárva a hercegnőt. Most érzi igazán, hogy milyen nehéz is elmenni valójában, itt hagyni őt, élete hölgyét. De nem kell annyira sietni... ezt a pillanatot még alaposan kiélvezi.

Igencsak alaposan. Annyira elmélyültek egymás csókjába, hogy lassan, de biztosan rájuk világosodott. A virradattal együtt a tömeg is elkezdett gyűlni. Először csak Zitana ment oda... majd Hobi... majd a 13 testvér... majd a Baima testvérek... majd a tűzmágusok... majd a zoolook-ok.... végül szépen felsorakozott köréjük mindkét birodalom.

Mire észbe kaptak, egy egész nézőközönség vette őket körbe. Igencsak zavarba jöttek.
-Izé...- kezdett bele Tom Focus kínosan- meg tudom magyarázni.... Zitana azonnal hozzátette:
-Nincs mit mondanod- szólt nyugodtan- mindig melletted álltam, és támogattalak, ahogy te is minket. És ha valóban ennyire szereted ezt a lányt, akkor igazán nem lehet ellenvetésem... áldásomat adom rá.
-Valahogy úgy szintén- mondta Hobi, majd a varázslónőre emelte a tekintetét- bár az előző balhé kirobbanása az én hibám, és borzasztóan sajnálom- majd visszanézett a párosra- de én bízom az ítélőképességedben, hercegnő. Mindig tudtad, hogy mi a jó és mi helyes. És ha megbízol ebben a macskában, hát mi is. A 13 testvér felvett egy egysoros alakzatot, és rituálisan tisztelegtek. A formáció a hivatalosan a békés szándékot jelezte. A Baima testvérek odaléptek hozzájuk. Ő ugyanúgy felvettek egy másik formációt, és a saját kultúrájukból származó békés szándékot jelezték vele. Ezután LadyDá lépett ki, és megölelte a hozzá legközelebb eső tűzvarázslót. Amaz először meglepődött, majd örömmel viszonozta a gesztust. Az ő példájukat lassan mindenki elkezdte követni... ezzel a két nép igen látványosan "összefolyt".

Tom Focus és Shayla nem győzött csodálkozni. Jól látják? A két birodalom ezt valóban megtenné értük? A döbbenetből Soot hangja ébresztette fel őket, aki odakiabált a királynak:
-Mit ácsorogsz? Csókold már meg! Deghyom ura elmosolyodott, bólintott, majd a lány felé fordult, és megcsókolta. A két nép üdvrivalgásban tört ki, és megtapsolták a párost. Az ovációba az uralkodóknak még a lelkük is beleremegett. Csodálatos érzés kísérte a tudatot, hogy szerelmüket hivatalosan is támogatja mindkét birodalom. Már csak egyetlen apróság maradt...

Tom Focus megfogta a hercegnő kezeit, és a szemeibe nézett:
-Ettől az utazástól továbbra sem tántorít el semmi és senki, hogy kiderítsem, hogy lehetne közigazgatásilag és kulturálisan is összehozni a két birodalmat. Viszont ha visszajövök....- letérdelt, továbbra is fogva a lány kezeit, állva tekintetét- elveszlek feleségül. Hozzám jössz, Shayla Constructor? Shayla teljesen ledöbbent, és ezt még fokozta, hogy a tömeg újabb üdvrivalgásban tört ki. Erre már végképp nem számított senki se, de ha már így alakult, hogy a másik birodalom urának volt mersze megkérni a hercegnő kezét, így díjazták is a tettét. Végül Shayla elmosolyodott, és szeretetteljesen csillogó szemekkel annyi felelt:
-Igen... Majd a király nyakába dőlt, szorosan bújva hozzá. Ismét egymás karjába zárták, a népek pedig ujjongtak és elismerően tapsoltak körülöttük.

Megtörtént az, ami ennek a világnak a történelmében még soha: Nixa és Deghyom végre barátokként, testvérként köszönthették egymást, és a határsivatagot eltüntették, így a két birodalom közvetlenül érinkezhetett....

2011. március 21., hétfő

elszabadult érzés

A zoolook-ok a ruhavásárlással nem tudták le Tara Lekt szocializálását. A következő pont az volt, hogy discoba vigyék.
-De én nem tudok táncolni!- fakadt ki a kék lány, és már menekült is volna előlük. Viszont pont Agsnak kenődött, aki szelíden átkulcsolta a derekát, és édes hangon noszogatta tovább:
-Na, gyere! Nincs veszítenivalód... Rengetegen vannak, mindenki jót mulat. Tara igencsak zavarban érezte magát. Körbenézett a többieken. Az állat alakjában lévő Grey Wolf a farkát csóválta:
-Gyere! Olyan frankó lesz! Imádni fogod a zenét! Cez is bólogatott:
-Azám! Mindig jó a felhozatal. A tánc miatt meg ne aggódj, Ags majd segít. Lady Spark ismét visszanézett a bozontos hippire.A srác elég bizalmasan mosolygott rá, és érezte, hogy ettől neki is megjön az önbizalma. Végül sóhajtott:
-Rendben, ismét győztetek. Megyek a buliba...

A hangulat már a buli elején a tető fokára hágott. Annak idején Samas nem hiába ajánlotta be Dorina Jorist... a 13 éves kiscsaj azóta is, töretlenül jó zenéket válogat a népnek. Rogyásig is van a helység, többségiben visszajáró vendégekkel, mint Jenisse Mysz. Ő maga lepődött is meg a legjobban, mikor meglátta a zoolook-ok kíséretében Tarát belépni a táncparkettre.
-Tara?- gondolta döbbenten- itt? De hisz ő olyan elzárkózó.... A kis csapat rövid időn belül a buliba vetette magát. Grey Wolf és  Prezioso testvérek elindultak a csajozó körútjukra, ehhez megfelelően rázva magukat. Cez leginkább úgy táncolt, mint egy fiú, Kita és Deen pedig érzékien, átadva magukat a dallamnak.

Lady Spark azonnal lecövekelt, amint a többiek rázendítettek. Zavartan nézett körbe. Viszont Darko megfogta a kezeit, és ránézett:
-Csak lazán, engedd el magad. Lassan elkezdte vezetni, ahogy táncol vele. A kék lány eleinte csak vonakodva hagyta magát, majd szép lassan átadta magát a ritmusnak és a hippi mozdulatainak. Ahogy elnézte, nem is tartotta olyan nehéznek. Ráhangolódott a ritmusra, és átadta magát neki. Ahogy Ags is lassan látta, hogy Tara folyamatosan oldódik fel a zenében, és találja meg a maga lépéseit, úgy engedte el a kezét.

DJ közben kezébe kapta a mikrofont, ahogy újabb lemezt kevert fel:
-Remélem, jó a hangulat, mert még csak most melegítettünk be. A következő ütős darab egészen friss, de ha meghalljátok, odáig lesztek a gyönyörtől és vissza... ugyanis az előadó ezt úgy összehozta, mint ötöslottó a rokonságot. És a felkevert dal átvette szépen az előző helyét.... egy energikus, erőteljes darab. A tömeg ordított, többen tapsoltak. Lady Spark pedig kifejezetten nem bírt magával. Lehunyta a szemeit, és egész egyszerűen kikapcsolta a tudatát. Nem létezett más, csak a zene... ami a testét irányította a lelke helyett is...

Grey Wolf és a Prezioso testvérek nagyban nevettek... majd mikor visszanéztek Tarára, lefagyott a mosolyuk. Ags se volt ezzel másképp, és szép lassan mások is a tömegből. Ugyanis az történt, hogy Lady Spark neonkéken felizzott, ahogy átadta magát az érzésnek, és- szó szerint- szikrázott, ahogy a kék villámok cikáztak körülötte. Igazán pazar látvány volt. A lány fel se fogta, hogy mit művel, csak folytatta tovább. Nem akart leállnia, a hangulat annyira magával ragadta.

Végül Ags kísérelt meg odamenni hozzá. Megfogta a kezét. Kellemesen hűvös volt- meglepetésére. A szikrák nem égtek vagy ráztak.Csupán egy fényjelenségnek bizonyult az egész. Megragadta a derekát, és tovább táncolt vele. A tömeg elkezdett tapsolni. Tara úgy táncolt, mint egy igazi nő: teste kellemesen ringott, hozzásimulva a hippihez, szavak nélkül is megosztva azt az eufóriát, amit a zenétől kap. Ags nem is tudott betelni a jelenséggel. Sőt. Egész egyszerűen kívánta. Odahajolt a lányhoz, és szája összeforrt azokkal a vörösre festett ajkakkal. Ezt a lépést külön elismerő taps követte.

Ezt látva DJ elismerően vigyorgott a pult mögül:
-Höhö... mindig is tudtam, hogy jó vagyok...

2011. március 17., csütörtök

az erdő

Ahogy az Jungela is látni vélte- ahogy lopva pár más nixai és deghyomi is- a két uralkodó valóban összejárogatott hosszabb-rövidebb időre. Egyik sem volt hosszabb egy napnál. És ami a többség számára értetlen volt, hogy miért bujkálnak közben? Úgyis kikémlelték őket, úgyis látták, hogy ők ketten mennyire szeretik egymást... és egyben azt is, hogy ezt a vonzalmat egymás iránt valahol tabuként is kezelik. Már Tom Focus is volt több ízben az Öttornyú kastélyban, Shayla ugyanúgy a Háromtornyú várban, voltak már a zoolook-ok erdejében, éjszaka a sikátorok közt, a Hold tónál, az arab negyed bazárjában.... minden lehetséges helyen, és próbálták véletlennek vagy diplomáciai találkozónak beállítani.

Egyik éjszaka a találkozót Deghyom erdejében beszélték meg. Shanbahac, aki teljes mértékben támogatta a kapcsolatukat, aznap estére mindenki mást elrémisztett a környékről. Tom Focus pedig telhetetlenül haladt az ösvényen. Minden pillanatban alig várta, hogy ismét láthassa és ölelhesse a lányt, és a tabu tudata csak erősítette benne ezt az érzést. Shayla sem  helyzetet másképp. Valóban, az iránt vágyakozik, aki az életét ontotta volna, de egyben segített és megbocsátott neki, mikor a hercegben való csalódás után hozzá fordult segítségért. Határozottan vonzódott hozzá ő is... így utólag nem is érti, miért akarta visszakapni Felixet. Talán csak a megszokás tette, vagy a jóslat szavának ereje. És a herceg annak idején tényleg jól mondta: ő csak egy támasz volt a háttérben. Deghyom ura viszont... egy igazi lovag. Mellette ő nem pusztán egy társuralkodó, hanem egy nő. Érezteti vele a gyengédséget, hogy merje elengedni magát.

Ekkor pillantották meg egymást. Mindketten egy-egy fa mögött, kettejük közt a tisztással. A kék macska tekintete megpihent a hercegnőn. Olyan csodásan beleolvadt a környezetébe, mint valami tündér. A maga egyszerűségében, giccsek és minden királyi alakoskodás nélkül, oly nemes. Lassan megindult Shayla felé, hívóan felé nyújtva karját, mintha csak keringőre kérné fel. A hercegnő elmosolyodott, kilépett a fa mögül, és megfogta a király kezét. Ahogy csíkos macska lassan a tenyerébe simult, úgy maga is, teljes testével, hozzá. Tom Focus a másik karjával átkulcsolta a lány hátát, és finoman egy csókot lehelt homlokára. Igazán felemelő érzés, mikor a karjaiba zárhatja, mikor érezheti a testét. Egy pillanatra minden megszűnik, az évezredes különbségek, a kultúrák, a politika... csak ők ketten vannak. Gondolkozni mily időpazarlás ilyenkor... hisz ott vannak, egymásnak. Ezt a pillanatot minden másodpercében ki kell élvezni.

Shayla a királyra emelte tekintetét, és végigsimította arcát:
-Mindketten tudjuk, hogy ez így nem állapot. Csinálnunk kell valamit... Tom Focus megfogta a lány kezét, és a tenyerébe csókolt:
-Tudom- simogatta a csíkos mancsot az ujjával, ahogy tartotta- de a népeinkhez mindketten ragaszkodunk, a függetlenségükkel együtt. Én főleg nem merném rábízni másra Deghyom vezetését, hogy aztán ismét barbár sorba jusson, és folytassa az időtlen harcot... Shayla a fejét csóválta:
-Én sem tudnám átadni a vezetést. Abból, ami a múltkor történt, hogy Felix neked támadt, én sem bízom másban. A király sóhajtott:
-Mi vagyunk a két birodalom uralkodói. Úgy szeretjük a népünket, mintha a gyerekeink lennének. Olyan módszert kell kidolgoznunk, ami nekik és nekünk is jó.
-Egyesíthetnénk a két birodalmat- vetette fel a hercegnő- de a két kultúra még mindig élesen elkülönül egymástól. És a béke is még olyan fiatal... nem tudnának alkalmazkodni egyik napról a másikra. Mondta volna tovább, de Tom Focus befogta a száját... méghozzá a sajátjával. Ezek a szavak tovább hevítették benne a lány iránt érzett szerelmét, Shayla pedig engedett az érzésnek. Átkulcsolta a király nyakát, és szorosan hozzásimult. Hogy nem akarta elengedni...

De a kötelesség szólította őket. Amint tetőzött a félhold, el kellett engedniük egymást. Másnapra még rengeteg feladat várt rájuk. Shayla felnézett. Látta, hogy nincs sok vissza újholdig. Akkor kell bemutatni a fényáldozatot. És ez már egy kulturális különbség volt, hisz Deghyom urát már a szertartás hallatán is kirázta a hideg. Mindenki, akinek az ő hazájában bármi köze is volt a mágiához, irtózott a tudattól, hogy a nixaiak annak idején képesek voltak elvágni a fényistennő torkát. A másik különbség pedig, hogy Shayla a mai napig is szigorúan a maszkhoz ragaszkodó deghyomi mágusoktól tartott. Az, hogy nem láthatta az arcokat, félelemmel töltötte el. Ezek kívül az is aggasztotta, hogy pont a harcosok álltak a hierarchia csúcsán (még a király alatt). Ő is örökölt háborút, tudta, hogy a tűz ege alatt milyen vérszomjas és agresszív harcosok tenyésznek.

De ezek a dolgok csak akkor zavarták a két uralkodót, amikor nem voltak együtt...

2011. március 16., szerda

a másod unokatesó

Barbara a szokásos reggeli nyitáshoz készülődött a kávéházban. Általában csak nyitás után egy órával szoktak érkezni a vendégek, addig ő még egyszer átnéz mindent, kiviszi az üzlet elé a székeket, és virágokat helyez a vázákba. Emellett van egy bizonyos első adag kávé is, amit a földistennek ajánl hálája jeléül. Ám ezen a reggelen, ahogy ez a bizonyos csésze kiürült, egy ismerős hang szólalt meg a háta mögül:
-Barbi! Az igencsak alacsony mókus megfordult. A pult másik oldalán egy vele egykorú amerikai mókuscsaj ült, rövid, fekete hajjal, sárga, ujjatlan felsővel, farmernadrágban, hátizsákkal. Azonnal felismerni vélte a másod unokatestvérét.
-Jungela!- fakadt ki örömében, és a nyakába ugrott. Jól megszorongatta, ugyanis legalább hat vagy hét éve nem találkoztak. Jungela ugyanis Hobihoz hasonlóan hírszerző volt, és ezekben az években új kapcsolatok után kutatott.
-Mesélj, merre jártál!- kérdezte Barbara izgatottan- hogy teltek ezek az évek? A rokon elvigyorodott, és belekezdett:
-A Baima testvérekhez hasonlóan én is megindultam keletnek. De még mindig csak igen bezárkózóak. Két leopárd harcművésszel találkoztam csak, tőlük tanultam egy s mást. Aztán Nandunban... ők híreszteléseket meséltek távoli szigetekről. De még nincs alátámasztva a létezésük, senki sem dokumentálta őket- majd érdeklődve a kávézósra nézett- na és, idehaza mi történt? Barbara izgatottan elvigyorodott:
-Inkább jobb ha nem mondom, hanem mutatom- megragadta unokatestvére csuklóját, és bezárta az ajtót, kinn hagyva a "rögtön jövök" táblát.

Jungelát egészen az Öttornyú kastélyig cibálta, egész pontosan annak hátsó kertjébe, ahol leginkább tárgyalás céljából mennek a lakók. Ők ketten azonban most leskelődtek az egyik bokor mögül. Barbara tudta, mit akar, és egyfolytában nyugtatta izgatott rokonát, akit majd' megölt a kíváncsiság. Amint zajt hallottak, Barbi lerántotta a másik mókust a földre, és fülelt. Jungela értetlenül nézett rá, bár a párbeszédet elég jól kivette... az egyik egyértelműen Shayla hangja volt.
-Mégis mi folyik itt?- kérdezte. Barbara pedig mutatta az irányt:
-Nézd... Jungela ekkor megpillantotta őket: Shayla és Tom Focus, a kert egyik szegletébe, meglehetősen közel egymáshoz, édes szavakat suttogva egymásnak... és a király mily gyengéden fogja a hercegnő kezét.... A hírszerző teljesen elképedt. Még a szája is tátva maradt:
-Mi a szösz? Ez a fafej nem meg akarta ölni őfelségét? És Felix hol van ilyenkor?
-Felix itt hagyott minket- mondta halkan Barbara- De ők ketten már egy ideje összejárnak. Valamiért próbálják titkolni ezt az egészet, pedig olyan aranyosak... Jungela kissé bosszúsan sóhajtott:
-Hogyne titkolnák!- mutatott tenyérrel a kék macskára- ez egy deghyomi! Egy utolsó alávaló alak az egész fajtájával együtt. Barbara meglepetten kapta felé a fejét:
-Ezek szerint te nem is hallottál arról, hogy odaát milyen virágzás folyik... A hírszerző felvonta a szemöldökét:
-Hogy mondod? Barbara felállt, és unokatestvére vállaira helyezte mancsait:
-Akkor viszont azonnal látnod kell őket- vigyorgott izgatottan- garantálom, hogy zabálni fogod!

Jungela meglehetősen érdekesen nézett rokonára. Kezdett paranoiás lenni, hogy talán a távollétében valami agymosást végeztek szerettein. Végül adott az unszolásra, és átment a másik birodalomba. Persze, megfontoltan. Végiglopózott az erdőn- ahol többször is meg kellett állnia, hisz nem győzött csodálkozni, hogy honnan nőtt ki ez a rengeteg, majd a mágusok gyűrűjén, a kereskedők gyűrűjén... a felső gyűrűig gond nélkül el is jutott, jegyezve magában, hogy a környék valóban alaposan megváltozott, és Barbi valóban nem viccelt: az egész város valóban virágzott. Meglehetősen el is képedt az egyik utcasarkon, amint ezt az egészet felfogta.
-Hú az anyja- gondolta- mi miden volt itt, amíg nem voltam távol?

Ekkor egy mély hang rázta meg hátulról:
-Hé te! Úrrá lett rajta a páni félelem. Érezte, hogy teste vagy tíz fokkal lett hűvösebb egy pillanat alatt, és a lábai a földbe gyökereztek. Lassan megfordult. Squallisto, a fiatal cápaember állt mögötte. Mielőtt Jungela elkántálhatta volna, hogy most itt neki vége, a srác intett neki:
-Gyere, igyál valamit! A mókus teljesen ledöbbent. Jól hallotta? Egy deghyomi most hívta meg? Ez biztos csak egy álom. Biztos, ami biztos, követte Squallistot. A legközelebbi kocsmába mentek, ahol már nagyban folyt az élet: a harcosok edzés utáni lazítása, tombolnak az agyak, élesek a kések. Két elsuhanó tőr közt a cápaember leültette vendégét a sarokba, és kapásból négy korsóval hozott. Jungela szemei elkerekedtek:
-Ezt mind?
-Persze!- röhögött Squallisto, megragadva az egyik korsót- hisz gyerek még az idő, úgyhogy csak lazán! A lány visszavigyorgott a dupla fogsorra, megemelte az egyik korsót, és koccintottak...

2011. március 9., szerda

image-váltás

Tara már az első látogatáskor megkedvelte a zoolook-okat. És miután Ags többször is maguk közé csábította, így lassan megnyílt feléjük. Érezte, hogy ezek a félállatok befogadják, és ő is egyre inkább úgy viselkedett, mint a kis közösségük egy tagja. Kedvelték is a többiek, de még mindig érezték benne a bizalmatlan merevséget. Így a következő látogatás alkalmával Deen, Kita és Phillie a duó elég vágott, még a városba.
-Ne siessetek!- mondta nagy vagányan a fiatal királynő, aki a negyeden kívül meglehetősen dögös farmercuccokban mutatkozott. Tara meglehetősen értetlenül meredt rá:
-Hát ti? Darko felé fordult:
-Azért jöttek, hogy segítsenek csajszi. Ugyanis megyünk neked frankó cuccokat nézni. A kék lány kínosan elmosolyodott, majd a fejét csóválta:
-Na ne... Ez szerintem nem egy jó ötlet. Húzta volna el magát, mikor Kita megragadta a kezét:
-Na gyere már- unszolta a maga kislányos stílusában- jó móka lesz. Lady Spark azokba a jégkék szemekbe nézett... majd felemelte fejét, és végignézett a többieken. Ugyanazok a családias, bizalmat sugalló szempárok néztek vissza rá. Ha megfutamodna, azt illetlenségnek érezné a részéről. Sóhajtott:
-Rendben... Merre lesz a menet?

A kis csapat a legközelebbi üzletbe rángatta Tarát, ahol máris vad válogatásba kezdtek. Deen és Kita értették a dolgukat: válogattak szín, méret, anyag szerint... a két srác inkább csak olyan darabokat ajánlott, amiket szívesen képzeltek el a kék lányon. Miután a fél üzletet felrámolva elküldték Tarát az egyik próbafülkébe, türelmesen várták, hogy új "csomagolásában" mutatkozzon. Lady Spark nem is váratta őket sokáig. Az első darab, amiben kijött egy terepszínű felső volt, színben hozzáillő bő, zsebes gatyával. A vöröske teli vigyorral tapsolt:
-Ez az csajszi, nagyon ütősen nézel ki! Phillie megvakarta szakállát, és elmerengve nézett rá:
-Nem is rossz... el tudnám képzelni, ahogy ebben a göncben épp keményen az ágyra dönt, rám ugrik, és leparancsolja rólam minden ruhám.... Ekkor egy hatalmas maflást kapott Ags-tól:
-Viselkedj, taj paraszt!

Közben Tara visszament az öltözőbe. Mikor ismét kijött, egy sima fehér pólóban virított és fekete farmernadrágban. Kita elmosolyodott:
-Ez nagyon jól áll! A maga nemes egyszerűségében pompásan kifejez. Darko bólogatott:
-Mintha rád öntötték volna. Deen felemelte a hüvelyk ujját:
-Csinos! Lady Spark elmosolyodott, majd ment is a függöny mögé ruhát váltani. A következő darab, amiben kilépett egy rózsaszín felsőben és egy miniszoknyában. A többiek egy emberként küldték vissza, hogy ezt inkább ne, és borzasztóan áll rajta.

A fél délután elment a próbálgatással. Végül egy nagy rakat új cuccal indult a zoolook-okkal a saját negyedük felé. A fehér felsőt és a sötétbarna vászonnadrágot magán hagyta. Ags segített neki a cipekedésben. Rámosolyogott:
-Nah, milyen érzés?
-Meglehetősen kényelmes- válaszolta Tara- egészen nőnek érzem magam. A hippi halkan nevetett:
-Próbáltuk is elérni, hogy kibontakozz. Mondjuk, ebben a témában Kita és a húgom remek társaság.
-És mi van Kita ikertestvérével- nézett vissza Tara értetlenül- ő is csaj. Darko legyintett:
-Á, őt nem érdeklik a csajos témák. Megáll ott a nőiességben, hogy szokásos kellékei a bugyi és a melltartó, aztán viszontlátásra. A kék lány felkacagott, és a kis csapattal eltűntek a következő utcasarok mögött...

2011. március 8., kedd

ismét két lábbal a földön

Még így is egy hétbe telt, mire a mágusok segítségével és három isten kegyeltjeként Tom Focus magához tért. Az orvtámadással a herceg mégiscsak rengeteg életerőtől fosztotta meg. A mágusok a felépülés után egy időre el is tiltották a munkától. Így inkább mindhárom szentélyben lerótta a háláját, és a várost körülvevő erdőbe vetette magát, hogy a zöld közt pihenjen. Azonban a sétát nem egyedül tette meg, hanem Shanbahac, a méreg, a halál és a növényi élet istene kísérte lépteit.
-Tehát nem emlékszel semmire?- kérdezte.
-Nem- felelte a király, távolba révedt tekintettel- az utolsó emlékem az, hogy kezet nyújtottam a hercegnek, ő pedig megfogta. Aztán minden elsötétült. A félelmetes kinézetű isten felé fordult:
-Igaz, amit beszélnek? Az egy támadás volt? Shanbahac bólintott:
-Igen, fiam. Túl mohón akart új tudásra szert tenni, méghozzá olyanoktól, akiktől nem is kaphatott volna. Valószínűleg ez szállt a fejébe, ami aztán ilyen aljas tettekre késztette.
-Ő most hol van?
-Északra ment, majd eltűnt. Tom Focus bólintott:
-Értem...

Pár percre teljesen elcsendesedtek, csak a fű susogott finoman a lábuk alatt. Végül az istenség hozzátette:
-Mást is beszélnek... A király érdeklődve felé nézett:
-Mifélét, uram? Shanbahac sejtelmesen kuncogott, majd válaszolt:
-Volt egy igen különleges látogatód abban az egy hétben. Egyedül volt veled a szobába. Csak mi, istenek láttuk, hogy ő, Shayla hercegnő, csókot adott neked... Erre az uralkodó meglehetősen zavarba jött. Próbálta leplezni is, hogy elvörösödik, de a növényi élet ura csak nevetett:
-Kár titkolni. Habár a vízisten Felixet szánta a trónra, a hercegnő mellé, mi mind nagyon jól tudjuk, hogy ti ketten mennyire vonzódtok egymáshoz- kicsit közelebb hajolt, és megerősítésként halkan hozzátette- talán azon a bizonyos éjszakán kezdődött az egész, amikor olyan szorosan hozzád simult abban a leheletfinom hálóingben...Tom Focus végighúzta arcán a tenyerét, hogy összeszedje magát, majd ismét az istenségre nézett:
-Elárulnád, miért csinálod ezt? Tudod, hogy nem szabad... Shanbahac ismét nevetett:
-Mégis miért nem? A herceg végérvényesen ott hagyta, a vak is látja, hogy kedvelitek egymást, különben is... mi ez a fene nagy büszkeség a hazátok iránt? Megérdemlitek, hogy egymás mellett legyetek boldogok.

A király elgondolkozott. Valóban csábító a gondolat, hogy úrnőjévé tegye Shaylát... de oly különböző helyről származnak, és látják máshogy a dolgokat. Mégis hogy hozhatnák közös nevezőre Nixa, az utópisztikus birodalom és Deghyom, a katonaállam érdekeit? Ég és föld a két hely... Ekkor tekintete megakadt valamin a közelbe. Vadrózsa bokor. Épp virágoztak a mélyvörös rózsák. Szinte kívánták a tekintetét és az érintését. Lassan odasétált, közelebbről megfigyelve a jelenséget. Shanbahac halkan nevetett:
-Kitűnő választás, fiam! A nők imádják a vöröset... Tom Focus meglepetten visszafordult felé:
-De én... Aztán visszafordult a virágok felé. Valóban csodásak voltak... mintha tündérek festették volna. Ezt a lehetőséget valóban nem szabad kihagyni. Ismét az istenségre nézett:
-Megengeded? A félelmetes alak egy nagyot bólintott:
-Természetesen. Azzal a király óvatosan benyúlt az ágak közé, és letört 4-5 szálat, amit ízlésesen csokorba fogott. A növényi élet ura ismét halkan nevetett:
-Tudod, nem csak ti, földi halandók vagytok átlátszóak. Mint látod, ezek a szépségek is konkrét céllal nyílnak. Ne okozz nekik csalódást. Az uralkodó elmosolyodott, és alázatosan meghajolt:
-Köszönöm, Shanbahac. Majd elindult kifelé az erdőből. Az isten elégedetten nézett utána.

Nem sokkal később odahaza Shayla meglehetősen meglepődve fogadta, hogy vendége érkezett. Mikor ajtót nyitott, a döbbenet csak fokozódott, mikor meglátta, hogy Tom Focus az. És azok a rózsák a kezében milyen csodálatosak...
-Szia...- köszönt félszegen Deghyom ura- ugye nem zavarok? A hercegnő kissé zavartan válaszolt:
-Ö.. nem... egyáltalán nem... gyere csak be.... A király belépett, majd átnyújtotta a virágokat:
-Őket neked teremtek... akarom mondani, neked hoztam... Shayla elmosolyodott. Csillogó szemekkel vette át rózsákat:
-Köszönöm! Igazán csodálatosak... Az egyik rózsafejet el is kezdte simogatni.
-És- emelte tekintetét ismét a vendégre- minek köszönhetem a látogatásodat? Tom Focus próbált megőrizni a hidegvérét, de az adott körülmények közt egyre melegebbnek érezte a környezetet.
-Köszönöm, hogy meglátogattál- úgy érezte, hogy minden szavát úgy kell kipréselnie- sokat jelentett. Shayla kissé meglepődni látszott:
-A tudatodnál voltál? A király elnevette, és egy pillanatra kínosan lekapta a fejét:
-Nem, egyáltalán nem- majd visszanézett a lányra- egy kismadár csicseregte. A hercegnő bólintott, majd vonakodva rákérdezett:
-Már jobban vagy? Deghyom ura bólogatott:
-Igen, minden rendben. És te?

Shayla mély hallgatásba burkolózott. Nagyon rosszul érintették a történtek, és azok a vegyes érzések, amik már akkor is kavarogtak benne, még nem ülepedtek le. Tom Focus kissé aggódott is, hogy netán valami rosszat mondott. Közelebb lépett a lányhoz, megérintve vállát:
-Shayla... A hercegnő azonban nem válaszolt. Helyette szép lassan a kék macskához bújt. Utóbbinak ez többet mondott minden szónál. Tudta, hogy milyen rosszul érinti a lányt, hogy Felix véglegesen eltűnt mellőle... de azt is, hogy a saját mély és rejtette érzései iránta viszonzásra találnak. Nem is várta el tőle, hogy beszéljen. Helyette karjaiba zárta, és egy lágy csókolt lehet a homlokára...

2011. március 6., vasárnap

a jégherceg

A párbajban oly gyáván visszatámadó Felix oly szégyenben és megvetésben részesült ott helyben, a határsivatagban, hogy úgy vélte, nincs ott többé maradás, és eltávozott Északra. Épp vad hóvihar tombolt, amivel csak ősei hatalmával tudott szembenézni... vagyis ott baktatott jégkék csíkokkal, szemekkel, és újonnan bevörösödött sörénnyel- merthogy Deghyom urának nemcsak az életerejét sikerült elszívnia, hanem tűzvarázsló-hatalmának egy részét is. Alaposan átgondolta a történeteket, és már több ezredszerre is arra a pontra jutott, hogy valóban nem neki való Nixa vezetése, hiába is akarta őt a trónra Lady Nightmare, Shayla... és még Tom Focus is. És őket mind sorra bántotta meg. Viszont ha tovább erőltetik rá ezt a szerepet, akkor lehet, hogy a dolgok csak rosszabbra fordulnak. Most is ez történt. Azért ment tanulni a zoolook-okhoz, hogy egy új technikát tanuljon ki, és miután már egyszer otthagyta a trónt, most méltón ülhessen vissza rá. De ez a gyengeség, amit Deen és a többiek segítségével le akart győzni, az pont, hogy még erősebbé vált, és a saját vesztét okozta. Semmi kétség... ő egy gyáva alak.

Ahogy baktatott a hóban lassan elérkezett a jégkentaurok és hóoroszlánok területére. Ez utóbbiak érdeklődve felemelték fejüket a jövevény láttán, majd ahogy haladt el, úgy ők is felálltak, és követték őt. Felixnek is feltűnt a jelenség. Félig hátranézett.
-Hát felismertetek?- gondolta- valóban, az őseim közületek származnak. Már egy kisebb sereg volt a nyomába, mire megérkezett a négy tornyú kristálypalotához. Bebocsátást kért az egyik jégkentaurtól, majd lassan belépett... vagyis csak próbált. Valamiért a hóoroszlánok ragaszkodtak hozzá, hogy bemenjenek vele. Végül hagyta, hogy befelé is kövessék.

Semifar, a hó és a fény úrnője a hallban tartózkodott. Épp jégvirágokkal díszítette az oszlopokat, mikor meglátta a szokatlan kísérettel érkező látogatót.
-Felix herceg- fordult felé meglepetten- minek köszönhetem a szokatlan látogatást? Felix ismét hátranézett a tömegre, majd vissza az istennőre:
-A hóoroszlánokat magam sem értem. Viszont tőled feloldozást szeretnék kérni. Semifar közelebb lépett:
-Mi okból? A herceg letérdel, kifejezve alázatát, és mindent elmagyarázott:
-Sorozatosan követem a baklövéseket, amik Nixa uralkodójaként szégyenteljesek. Nem tudok megbirkózni ezzel a feladattal, sőt, ártok vele. Ezért kérlek téged, hogy oldozz fel bűnöm alól, és vigyél egy másik helyre, ahol jobban boldogulhatnék. Hátranézett egy pillanatra. A hóoroszlánok még mindig érdeklődve meredtek rá... egyszerre kíváncsiak, és mintha vártak is volna tőle valamit. Felix visszanézett a fény úrnőjére:
-Mondjuk köztük- mutatott félszegen hátra.

Semifar elgondolkodott a herceg szavain. Ő maga is tudja, mi történt, hisz mint istennő, szinte mindenhol látja a történteket.Aztán az ő tekintete is a seregre tévedt.
-Ahogy elnézem, kedvelnek... Csend követte szavait, majd visszanézett a hercegre:
-Valóban készen állsz megválni az eddigi életedtől? Felix bólintott:
-Igen, úrnőm. A történtek után képtelenség, hogy folytassam a kormányzást. Semifar bólintott:
-Értem. Azzal suhintott egyet felfelé karjával, mire négy jégfal ejtette foglyuk a csíkos macskát. Az istennő újabb suhintására másik négy jégdárda fúródott a falakba. Az átülések mentén azonnal, rémisztő áradatban dőlt a vér. Pár hóoroszlán meg is borzongott. Ezután az egész "építmény" hóvá vált, és összeesett...

Az istennő odalépett a hatalmas kupachoz, és leguggolt:
-Ébredj...- szólította nyugodt hangján. A hókupac finoman megrezdült. A jégkék nagymacskák érdeklődve feljebb emelték fejüket. Ahogy a herceg lassan éledezett, úgy csúszott le róla a hó. Meglehetősen érdekesen festett, miután teljesen kimászott, és megrázta magát: ugyanúgy négy lábon állt, mint a többi hóoroszlán, de valamivel nagyobb volt náluk, emellett ugyanúgy maradt fehér alapon jégkék csíkos, fehér sörényes, jégkék szemű. Semifar megvakarta az állát:
-A tűz erőt elvettem tőled. Az nem téged illet- felnézett a válla mögé- viszont úgy ítéltem meg, hogy ha még nem is egész Nixát, de egy kisebb csapatot képes lennél vezetni. Elengedte, majd felállt:
-Köszöntsd a néped, jégherceg...

A hóoroszlánok most kifejezetten odamásztak, bújtak hozzá. Úgy köszöntötték, mint egy rég látott ismerőst. Felix meglehetősen boldognak tűnt, ő is örvendett nekik. Valahol úgy érezte, hogy hazatért. Miután már mindenkinek sikerült üdvözölnie, hálásan nézett vissza az istennőre. Semifar elmosolyodott:
-Vigyázz rájuk. Felix bólintott, ismét végignézett a kis csapaton, majd lassan kivezette őket a palotából, el a fagyos jégvilágba...

2011. március 4., péntek

és kirobban a balhé

Hobi, a fehér puma Nixa egyik hírszerzője. Ő derítette fel a birodalom területén lévő népeket, kisebb királyságokat, így vette fel velük őfelsége a kapcsolatot és alakított ki velük szövetséget. A Deghyomban zajló munkálatok viszont az ő érdeklődését is felkeltették. A magányos cowboy elindult, hogy utána járjon, mi is folyik odaát, a tűzszínű ég alatt.

Első meglepetéseként a város körül erdő fogadta. Egész barátságosnak tetszett a hangulata, néhol kék vagy vörös szentjánosbogárként repkedtek a tündérek, megint máshol távoli szertartás kántálása hallatszott. Na igen.. nem volt egyedül sűrűben.
-Micsoda tömeg- jegyezte meg magában. Amint kiért a fák közül, azonnal a legszélső gyűrűben találta magát, a mágusok és tűzvarázslók gyűrűjében. Azonnal menedékbe húzódott.
-Aztanemjóját- gondolta- mintha ez a hely kissé megélénkült volna. Azzal felmászott az egyik kunyhó tetejére és a tetőkön keresztül ugrálva és osonva. Ügyelt rá, hogy észrevétlen maradjon. Az utcán láthatóan nagy élet volt, mindenki tette a dolgát. Lassan eljutott a polgári és kereskedelmi gyűrűn át a harcosok gyűrűjéig.
-Elég szépen megváltozott ez a hely- jegyezte meg, miközben haladt- határozottan felélénkült. Kíváncsi vagyok, hogy Tom Focus mit csinált.... Ahogy kijjebb ért, megpillantotta a harcosok edzőterét. Épp gyakorlat folyt. És nem is akárkik voltak ezúttal az edzők, hanem Hua-Bei és Ghor'g. Hobi szemei elkerekedtek:
-Egek ura, micsoda létszám! És... két hollónemes? Ez bizony komoly... Azonnal visszafordult, és ment jelenteni a hercegnek.

Felix azonnal fogadta, mikor meghallotta, hogy a cowboy fontos hírekkel érkezik. Hobi azonnal jelentést tett a másik városban látottakról, a virágzásról, a harcosok szembeszökő létszámfölényéről, és a két hollónemesről, akiknek Deghyom otthont biztosít.
-Hogy mi?- pattant fel a herceg- két hollónemes?
-Igen, felség- bólintott a puma- egy kicsi gyíkszerű és egy nagy ork.
-Ez bizony fenyegetés- állapította meg a herceg, és utasította a hírszerzőt- menj, és hívd Hollót, a Baima testvéreket, és a három őrt. Most azonnal megfékezzük Focust. Hobi meghajolt és már ment is. Shayla, aki viszont ott helyben szem- és fültanúja volt ennek az egésznek- azonnal felszólalt:
-Hogy mondod?- pattant fel a helyéről- Felix, ez nevetséges! Aláírtuk a békét, joguk van a fejlődéshez... A herceg ránézett:
-Vedd már észre, mi folyik itt! A lovagi torna, a létszámfölény, a hollónemesek... ez mind erőfitogtatás és fenyegetés. Ha most nem állítjuk le Focust, akkor csak idő kérdése, és ismét nekünk támadnak. Azzal kiviharzott a szobából. Shayla egy ideig tehetetlenül nézett utána... majd megindult, fejébe véve, hogy megállítja őt.

Odaát, ahogy Tom Focus bajlódott az adminisztrációval, egy ördögdenevér cikázott be hozzá:
-Felség, felség... nagy baj van! A király felemelte a fejét:
-Mi történt? A hírnök tovább csicseregte:
-Nixa hercege erre tart, harcosokkal... és a három őrrel. A kék macska felpattant:
-Hogy mondod? A három őrrel? Ők sosem hagyják el a helyüket.
-Most viszont megtették- mondta az ördögdenevér- és félek, jó okkal. A király mordult:
-Én is ettől tartok- majd megindult kifelé, vörös ruhájához felkapva a palástot. Nem is bajlódott kísérettel vagy a városon való átvágással, egész egyszerűen végigszaladt a tetőkön, végig az erdő fáin....

Mikor kiért a sűrűből, már látni is vélte az említett csapatot... már csak a 3. őr méreteinél fogva is. Morgott, majd összecsapta tenyereit:
-Bászt kegyelméből! Megjelentek kezein az impozáns aranykarmok, majd rohamot vett a csapat felé. Mikor úgy érezte, kellő távolságba ért, felugrott:
-Érjen össze az ég és a föld!- legyintett kétszer. Azzal tűz csapott fel a földből és az le az égből, vagy 10 méter széles tűzfalat alkotva. A nixaiak még az utolsó pillanatban fékeztek le.... kivéve Tyxblack Dark, aki úgy érezte, hogy elég nagy és erős, hogy áttörjön. Befutott a gigászi lángok közé.... majd azzal a lendülettel egy hatalmas tűzgolyó kicsapta onnan, így égetten terült el, jó pár méterrel arrébb. Felix és a többiek mind elhűlten néztek utána, majd visszafordultak a lángok irányába. A tűz kissé lejjebb apadt, de csak azért, hogy Tom Focus szemtől szemben tudjon velük beszélni:
-Mégis mit jelentsen ez?- fakadt ki.
-Hogy mi?- a herceg tett felé egy lépést- hollónemesek vannak nálad, ez bizony fenyegetés! A király szemei elkerekedtek:
-Micsoda? Aláíratjátok velünk a békét, és ezek után még megfigyeltek minket? Te nem vagy normális! Ekkor ért oda Shayla, aki megragadta a herceg karját, és próbálta onnan elrángatni:
-Felix, ne csináld ezt! Nem tettek semmit! Joguk van a fejlődéshez! A kék macska tekintete megenyhült. Lám... mint annak idején is, most is Shayla az, aki a békére törekszik... méghozzá értelmes szavakkal, és nem fegyverrel. Már jól ismeri a hercegnőt... de a helyzetből láthatóan a hercegnő is jól ismeri őt. Talán jobban, mint a herceget, aki egyszer otthagyta váratlanul? Lassan leengedte karjait, és a tűzfal csak egy csendesen pislákoló kis lángsávvá csökkent.
-Ez most csak figyelmeztetés volt- mondta valamivel nyugodtabban, de továbbra is tekintélyt parancsoló hangon- de ha még egyszer ilyen lépést tapasztalok tőletek, akkor biztosíthatlak afelől, hogy nem fogok finomkodni. Remélem, világosan fogalmaztam.

Megfordult, és elindult visszafelé. Azonban a herceg nem hagyta annyiban a dolgot:
-Csak ne olyan gyorsan... Tom Focus megállt, és hátranézett. Nixa ura ugyanolyan hévvel reagált, mint az elején:
-Látom, igazán nagyra lettél magaddal, miután az istenek kegyeit élvezed- szűrte le a tekintélyes méretű vaskarmokból, a tűzfalból- de én tudom, hogy mire készülsz. Ezennel kihívlak egy párbajra! A király szemei elkerekedtek, és teljesen visszafordult. Felix csíkjai és szemei jégkékké váltak, ismét fehér sörénye nőtt, és támadóállást vett fel. A kék macska nem igen akart harcolni ellene. Tökéletesen látta, hogy a herceget az üldözési mánia hajtja. Viszont a lovagi becsületkódex úgy kívánta, hogy egy ilyen magas rangú ellenfél kihívását el kell fogadnia. Így ő is felvette a támadóállást.

A herceg nem is tétovázott. Azonnal rohamozott egy erőteljes jégtámadással. Tom Focus hárított a karmokkal, majd tűznyilakkal válaszolt. Felix ezeket sikeresen eloltotta egy hűvös fuvallattal, és jégtűket idézett. Ez a párbaj mindkét város számára érdekfeszítő volt, így lassan elkezdett gyűlni körülöttük a tömeg. Valóban látványos is volt ez a párbaj, amiben nemcsak a két ősi fél, de a két ellentétes elem is összecsapott. A különbség csak abban rejlett, hogy a herceg valóban félelemből és agresszióból küzdött, míg a király ésszel, hidegvérrel, megfelelő taktikával. Ellenfele támadását hamar ki is ismerte, és hamar be tudott vinni neki pár komolyabb ütést. Itt viszont egy másik problémával kellett számolnia, méghozzá azzal, hogy Felix a jég elementál képességei miatt képes hűsítő deret képezi a sérülésekre, így egyszerre vérzést és fájdalmat csillapítani, majd ott folytatni a párbajt, ahol abbahagyták. Az első ilyen esetnél, ahogy a kék macska nem számított erre a rejtett képességre, meglepetésként érte, hogy a herceg szinte azonnal ott termett az orra előtt, fagyos karmait a nyakába vájva. Kissé meg is tántorodott.

Felix örömmel nyugtázta, hogy sikerült egy ilyen trükkel meglepnie ellenfelét. Megállhatott volna itt, elkönyvelve magának a győzelmet, hisz a király látványosan megszédült, így már nem indulnak egyenlő esélyekkel. De mivel úgy látta, hogy ellenfele még mindig talpon van, inkább úgy döntött, hogy kellően megadja a módját a párbaj befejeztének. Újabb rohamozást indított. Tom Focus felpillantott. Pár pillanatig két csíkos macskát látott közeledni... aztán ahogy visszanyerte a lélekjelenlétét, sikerült kivennie a herceg alakját, aki igencsak közel volt. Inkább ösztönösen, mint szándékosan, de meglódította bal karját, az aranykarmokkal végigvágva Felix mellkasát. Ezzel némi időt nyert, míg ellenfele is megtántorodott... és ki is használta. Megidézett egy tekintélyes tűzgömböt, amit ráirányított. Egy hatalmas robbanás, pár méteres repülés, és a herceg égetten zuhant vissza a határsivatag homokjába. Igencsak erőteljes támadásnak bizonyult. Próbálta ismét fagyasztani a sérüléseit, de olyan kevés ereje maradt a robbanás után, hogy ez csak félig sikerült.

Hirtelen minden elcsendesült. A két birodalom lakói döbbenten meredtek a történtekre, olykor egy-egy susmus elhangzott közöttük. Tom Focus kissé megremegett. A végső támadás idézése kissé meghaladta az erejét- tekintetve a súlyos sérülésére. De tartotta magát, és a lovagi becsülethez, így lassan megindult ellenfeléhez. Ugyanúgy kezet nyújtott neki, mint az arab negyedben:
-Nem akartam ehhez folyamodni, de a helyzet így kívánta. Sajnálom- mondta halkan, komoran. Felix jégkék szemei először a csodálkozást tükrözték... majd a haragot. Ugyan megragadta a király segítő jobbját, de ezzel együtt be is vetette ugyanazt a technikát, amit a zoolook erdő fái között, mikor Cez támadta... Tom Focus érezte, hogy rohamosan fogy az ereje. Először erőteljesen, egész testében megremegett, térdre rogyott, majd értetlenül a hercegre meredve elsápadt... majd ájultan esett össze. Felix sörénye egy pillanatra vörössé vált, majd visszaváltozott. Pislogott, mint aki akkor nyerte vissza a tudatát, és körbenézett.

Nem fogadta túl barátságos látvány: a deghyomiak kifejezetten gyilokvággyal meredtek vissza rá, a nixaiak némi csalódással, majd meglátta maga előtt az ájult királyt. Ekkor fogta fel, hogy valójában mit is tett. Ezt csak tetézte, hogy Shayla nem hozzá futott, hanem ellenfeléhez, és élesztgette:
-Tom.... Tom... Ébredj fel! Térj magadhoz!- majd elkeseredetten nézett rá- Felix, mégis hogy tehetted ezt????
-Én, én...- a herceg próbált valami értelmeset szólni, de túlságosan elszorult a torka. Egyértelmű volt, hogy jelen helyzetben az egész világ mindkét nagybirodalma mélyen megveti- az egyik ráadásul a sajátja. A gyengesége sodorta ebbe a helyzetbe, amitől meg kívánt szabadulni. De úgy tűnt, hogy nem kerülhette el...  Iszonyatosan szégyellte magát. Lehajtotta fejét, és ráhelyezte mancsát:
-Vigyél az ősök földjére- mormolta halkan, majd egy hűvös fuvallat kíséretében eltűnt.

-Gyáva alak- jegyezte meg Phylox a 13 testvér közül.
-Szégyellnivaló is, amit tett- tette hozzá Elizis- őfelsége becsületesen győzte le, és még fel is segítette volna, ahelyett hogy a barbár kódexünk értelmében megöli. Ő viszont orvul rátámadt, és megölte.
-Nem- szólt Shayla. Mindenki felé kapta a fejét, hangja hallatán. A hercegnő folytatta, karjai közt a királlyal:
-Nem halt meg. De nincs magánál... Zitana kilépett a tömegből, és intett:
-Munkára mágusok, dolgunk van! A varázshasználók már iparkodtak is, felkapva az ájult uralkodót. Zitana is felzárkózott, hogy utánuk menjen, de egy pillanatra megállt, és a mellette lévő hercegnőre sandított:
-Tudod, utálom a fajtád- sziszegte- megvetlek mindannyiótokat, és ez az eset csak fokozta bennem ezt az ellenérzést... Shayla hátán végigfutott a hideg, majd a varázslónő hozzátette:
-De neked... és csakis neked megengedem, hogy lásd. Kedvel téged, és most ki is álltál mellette. Úgyhogy veled hajlandó vagyok kivételt tenni. A hercegnő felpillantott rá, Zitana pedig elindult a többiekkel, vissza a tűzvörös ég alatti városba...