2014. október 26., vasárnap

Hare Tzeg bepöccen

Miután évekig kutattak hiábavalón seregével, és végül megtudta, hogy Traxx a tűzvörös ég alatt tartózkodik, Usagia uralkodója éktelen haragra gerjedt. Épp a tengerkék ég határán álltak, mikor a hírek eljutottak hozzá, miszerint a tigris és társa Harcos Akadémián tanítanak.
-Ez nem lehet igaz! Megléptek előlem azok a senkiháziak! Az egyik tiszt kérdően felé fordította a fejét:
-Mit tegyünk, felség? Átmenjünk Deghyomba? Tzeg ordítva felé kapta a fejét:
-Nincs az az isten, hogy én átmenjek a tűzvörös ég alá- mutatott az említett területre- az mindenféle démonok, tolvajok és gyilkosok földje!

Sóhajtott, majd ismét a deghyomi területre nézett:
-Évezredekig az ellenségeink voltak... valószínűleg most is azok. Így semmiképp sem mehetünk át. Egy másik tiszt szólt közbe:
-De hát állig fel vagyunk fegyverkezve, felség. Mégis mi lehetne egy usagiai seregnél is nagyobb?

Hare Tzeg merengve vakarta az állát, tovább fürkészve a vörös horizontot. Forrongott magában egy ideig, felmérte a kedvezőtlen helyzetet, az erőviszonyokat. Végül a serege felé fordult, és nyugodt, de ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:
-Tudja valamelyikőtök, hol tartózkodik most Snakya, az első kapu őre?

2014. október 21., kedd

a holdpatrónus látogatása

Aluh Manac a trónra kerülése óta kedvelt uralkodó volt. Igyekezett is figyelmesen bánni a holdfénytolvajokkal, rendszeresen betartotta a protokollt, a Hold szertartásokat, aktívan űzte és támogatta a fénymágiát, ami fajának az egyedi képessége.
Erre mit adnak az istenek... az ő egyetlen lánya Sötétség hívő: a telihold helyett az újholdat keresi, a holdfogyatkozásokért különösen rajong, egyfolytában az éjszaka leple alatt mászkál - ki tudja hol, bár mindig épségben hazatalál, és a fény helyett a sötétségből próbált materializálni dolgokat. Ha még mindez nem lenne elég, hogy fekete haja mellette bőrét és tollait bordóvörös szín ékítette - holdfénytolvajok tán az emlékezetük óta nem tapasztaltak ilyet, hisz jellemzően világos színűek -, mellette pedig kifejezetten kedves sötét ruhákba öltözködni. Usur már most, gyerekként öntudatos különc, és bár a többi holdfénytolvaj több, mint furcsán néz rá, nem vetik meg.

Aluh ennek ellenére aggódott miatta, hogy nem fog tudni megfelelően beilleszkedni. Aznap este is, amikor fésülte lánya hosszú sörényét a kerámia fésűvel, hogy befonhassa. Usur szemeiben a lelkesedés csillogott:
-Ma este két újhold is van. Kimehetek ünnepelni? Anyja sóhajtott:
-Persze, kincsem, csak ne menj túl messzire- lopva visszapillantott rá- tudod, mit mondanak: újholdkor jön Lilith... A kölyök elhúzta a száját:
-Soha nem jön Lilith, egyszer se láttam- kikérte magának- különben is, a holdpatrónus már mondta, hogy nem fog bántani. Aluh halkan nevetett:
-Már megint ezt a holdpatrónust emlegeted. Mindig róla mesélsz, valahányszor kimész az éjszakába. Lánya a fejét rázta:
-Azért mert mindig ő kísér el! Ő tanította meg, miként mutathatok be szertartást az újholdnak... és miként materializálhatok a sötétből. Az uralkodó a komódra tette a fésűt:
-Na jó, elég a meséből...- lányához közel hajolt- holdpatrónus nem létezik, ez mindenki tudja. Usur azonban határozottan kiállt a véleménye mellette:
-Márpedig igen!- majd anyja válla fölé mutatott- Most is, ott áll mögötted!

Aluh Manac arcáról azonnal leolvadt a mosoly, egy röpke pillanatra még a hideg is végigfutott rajta. Hátrakapta a fejét. Valóban, a szoba ajtajában ott állt egy félig arany- félig fekete maszkos alak, egy férfi sárkányember, zöld bőrrel, fekete sörénnyel, palásttal, fekete-vörös-kék tollakkal. A bíborvörös kölyök tapsikolni kezdett örömében. Shingo melegen elmosolyodott, ahogy ránézett:
-Megkeresed a talizmánod, Usur? Azonnal megyünk! Usur leugrott a székről, és már szaladt is lelkesen a szobájába a holdtalizmánért.

Viszont Aluh Manac nem talált szavakat. Csak állt némán, méregetve ezt a természetfelettit, keresve bármiféle épkézláb magyarázatot, hogy miképp lehetséges ez a jelenés a saját palotájában. A holdpatrónus üdvözlően bólintott:
-Felség.... A holdfénytolvaj zavartan felkapta a fejét:
-Parancsoljon! Shingo továbbra is szívélyesen mosolygott:
-Rendkívüli az Ön kislánya, nemde? Nem épp egy hétköznapi holdfénytolvaj érdeklődési körével rendelkezik. Aluh zavartan bólogatott, fél szemmel még mindig a jelenésen, még mindig szoktatva magát a látványához:
-Ó, valóban... Nálunk nem éppen szokás a sötétség követése. Zavartan megvakarta nyakát:
-Sötét testvéreink az RTG-n... náluk sokkal inkább. Shingo bólintott, majd folytatta:
-Megfordult a fejében, hogy hozzájuk küldi, nem igaz? Az uralkodó zavartan elvörösödött... ez a jelenés, akivel most egy légtérben tartózkodik, nem is állt olyan messze az igazságtól. Valóban megfordult a fejében, hogy Usurt az RTG-re küldi, hogy ott folytathassa és tanulhassa a sötétséghez kapcsolódó tanulmányokat. A holdpatrónus a vállára tette kezét:
-Nincs miért aggódni. Viszont én tudok sokkal jobb tanárokat, akik többet tudnának nyújtani Usurnak, mint az egész RTG. Aluh meglepetten pillogott:
-Valóban? És hol vannak ezek a tanárok? Shingo sejtelmesen elmosolyodott:
-A Di világban...

2014. október 6., hétfő

long time no sea

Lassan eljárt az idő: a bolygók megtették a fordulókat a nap körül, éjszakák követték a nappalokat, az árapály helyenként simára csiszolta a partot.

A Félhold-öbölre lassan de biztosan a bőség időszaka köszöntött: a Holdistennőnek köszönhetően a hullámok végre lecsitultak, Echo minden lehető segítséget megadott nekik. Mint minden isten, ő is ott tudott segíteni, ahol hittek benne... a hit az isteneknek is erőt ad.

Phernai már a felnőttkor alsó határát súrolta. Már nem is tudta, hogy annak idején hogy is ragadtak itt Drinával... egy biztos, küldetést hajtottak végre, méghozzá sikeresen. Társa át is tért Echo hívővé, és a helyi szentély fenntartásában segédkezett. Ami Phernait illette... ő az admirálissal osztotta meg harci tudását. Cserébe a helyi macska emberek főnöke kivitte őt a tengerre, hogy átadhassa neki a hajózás minden trükkjét. Habár a menekült herceg a vízistennő kegyelmét élvezte, a hajózás nem igazán állt a kezére. A harcművészetet viszont tovább gyakorolta, sőt, tanította. Bár a Félhold-öböl nem úgy tűnt, mint egy támadások sújtotta vidék, mégsem ártott a felkészültség.

Azonban az évek elteltével nemcsak az új tudás gyarapodott, hanem a honvágy is erősödött. Egyik éjszaka a parton felírta a 6-ost, a víz számát, alá a 99-est, a kommunikáció jelét... majd alámerült. A számmágia - szerencsére - a vallásoktól függetlenül működött: nem kellett feltétlen egy isten kegyeltjének lenni ahhoz, hogy sikeresen alkalmazzák. Phernai a vizet, a közvetítő elemet használta a kapcsolat felvételére. Ahogy feje a hullámok alá került, agya kellemesen lezsibbadt, egyfajta transzba esett. A légzés nem jelentett gondot, felsőbb síkra került. A sötétségből pedig lassan, akár a vízben kavargó tintafoltok, kirajzolódott az ismerős alak... a kapcsolat létrejött.

Phernai szemei elkerekedtek, elmosolyodott... a kép elszorította a torkát:
-Apa? Tom Focus akkor kapcsolt. Nem számított rá, hogy megszólítják. Körbenézett, körvonalai kiélesedtek - valószínűleg ő maga is lement alfába. Amint tekintetük találkozott, némi fáziskéséssel nézett fiára. Némi időbe telt felismernie... de amikor sikerült, örömébe felkiáltott:
-Phernai! A menekült herceg apja nyakába ugrott, amaz pedig szorította magához:
-Nagyot nőttél- veregette hátát, közben az atyai büszkeségtől el-elcsuklott a hangja- hol vagy? Mit csinálsz? Fia visszanézett rá, ahogy a viharos üdvözlés után elengedték egymást. Ahogy végigmérte, a honvágy még erősebben mart belé. Nagy levegőt kellett vennie, hogy legyen ereje szavakba önteni a választ:
-A Félhold-öbölben vagyok... Bászt biztos említette még annak idején, hogy ide tartottam- félszegen vállat vont- végül itt ragadtam... Drinával együtt... Aztán kicsit megvakarta arcát, ismételte lelkierő-gyűjtés céljából:
-És ti odaát? Anya? És az ikrek? Tom Focus kicsit szélesebben mosolygott:
-Megvannak... Sheo Deghyom helytartójává fog vállni, míg Mora Nixáéva. Ezt követően közelebb lépett a volt herceghez, és vállára tette kezét:
-A helytartó mégsem az, mint egy trónörökös...- közelebb hajolt, hangját szelídebbre vette- ezt te is jól tudod. Phernai elkomorult... majd lassan csóválta a fejét. A király arcán sötét árnyék vonult végig:
-Phernai... Fia tett egy lépést hátra:
-Én igyekeztem... Próbáltam olyan trónörökös lenni, amilyet elvártatok tőlem... Lehorgaszotta fejét, a mécses is eltört, szipogva folytatta:
-Nem éreztem magamnak valónak... és tudom, hogy ezzel csalódást okoztam....

Folytatta volna, de nem tudta. Apja ismét viharosan átölelte őt. Phernai a vállához préselődött, a szavak a torkában ragadtak. De nem bánta. Tom Focus támogatása most vált igazán egyértelművé... de hogy ne legyen elég, még szavakkal is megerősítette:
-Ha akarnál, se tudnál csalódást okozni. Habár nem akarsz minket követni a trónon, hiszek benne, hogy jól kitanítottunk, és a legjobbat nyújtod. Phernait a meghatottság a szíve mélyéig érte. Enyhén megszorította apja vállát:
-Szeretlek titeket... A király homlokon csókolta:
-Mi is szeretünk téged. Légy jó....

Phernai ekkor kapta ki fejét a tengerből, levegő után kapva. Az éjszaka hidege szinte szúrt a tüdejét. Felnézett a tiszta égre... a csillagokra... a fogyóban lévő Holdra...
Meleg könnyei pedig lassan végigfolytak tengervizes, hűs arcán...