2014. március 5., szerda

Gela's skills

Halvány felhőréteg takarta a napot északon. Gela összefogta a haját, rendbe szedte magát. A bélelt irharuhákban egész könnyen mozgott, és eléggé melegnek bizonyultak. Ahogy nagy lendülettel megindult kifelé, belebotlott a kalózba. Az utóbbi megragadta a vállait:
-Hékás, hová ilyen sietősen? A lány megragadta Crom csuklóját:
-Gyakorolni- mondta ellentmondást nem tűrve- és te segíteni fogsz. A férfinak valóban nem lehetett egy szava. Vendégük azonnal rángatta ki magával a fagytól kővé szilárdult földre.

A kalóznak csak annyi ideje maradt, hogy előrántsa szablyáját... ahogy fordult volna a lány felé, érezte, hogy egy jeges süvítés épp csak súrolja az arcát. Mi volt ez? Valamiféle elementális támadás? Alig futott végig a kérdés az agyán, Gela újabb két erőteljes suhintást végzett, mire jegesvörös-kék kristálysziklák csaptak elő a földből. Crom éppencsak félre tudott előlük ugrani. A jövevény után fordult:
-Hé, finomabban! Azonban úgy tűnt, hogy amaz meg se hallja. Fordult ellenfele után, karjaival látványos legyintéssel. Olyan erős légáramlatot kreált, ami a nyomában felszántotta a földet. Crom szemei elkerekedtek. A szablyával védte magát, az él úgy csapódott a légtámadáson, mintha csak szilárd felület lett volna, komoly erőveszítésbe telt visszatartani. Miután úgy ítélte meg, hogy a légtámadás túl erős, inkább félreugrott az útjából, majd célba vette a lányt.

Ők ketten annyira belemélyedtek az edzésbe, hogy észre sem vették, hogy nincsenek egyedül. Baaren nagyúr és Mun figyelte őket. Most éppen azt, ahogy Gela egy-egy jégpajzsot idéz meg, de Crom csapása széttöri őket. A kos elmosolyodott:
-Igazán látványos, ahogy így ismeretlenül is összedolgoznak. A kis hölgy nem várja el a finomkodást. A varázslóra pillantott:
-Te mit gondolsz? Mun a fejét csóválta:
-Soha nem láttam még ilyen erőt- maszkja szájára tette ujját, ahogy az állát fogta és gondolkodott- elementálnak tűnik, de mégsem az. Mintha egyfajta démonmágiát kevertek volna az elemekkel, főleg a vízzel. Baaren félig a varázslóra nézett:
-Gondolod, hogy vendégünk valami természetfeletti? A oroszlán álarcos megcsóválta fejét:
-Nem hiszem. Bár olyan lényről sem hallottam soha, mint a mélység bárónője- a vezérre nézett- őszinte leszek, egyáltalán nem tudom, hogy mivel állunk szembe. A kos bólintott:
-Akkor készüljünk a legrosszabbra. A többit meglátjuk...

Közben a kalóz vízsugarakat hárított szablyájával. Gela abszolút nem bánt vele kesztyűs kézzel. Megiramodott felé. A lány újabb jégvörös kristályokat idézett meg a földből. Crom cselezett, majd elég közel került a lányhoz, hogy meg is sebezze. Már emelte is fegyverét, csapásra részen. A jövevény azonban ennél leleményesebb volt... egész egyszerűen becélozta, majd övön alul egy jól irányzott támadást küldött. A férfi elejtette fegyverét, és összerogyott:
-Ez csalás... Gela diadalmas vigyorral nézett le rá:
-Csak hogy nehogy azt feltételezd, hogy egyedül a varázserőmre hagyatkozom. A kalóz sóhajtott, miután némileg összeszedte magát:
-Elismerésem, remekül harcolsz...

2014. március 3., hétfő

not Shakara at all

Nekromágus ébredezett. Úgy, ahogy volt a közeli fa tövében elaludt, miután eleget fenyegetőzött. Semmi időérzéke nem maradt, nem észlelte, hogy mennyi idő telhetett el. Viszont azt igen, hogy elég... Sokkal erőteljesebbnek érezte magát, feje és szeme egészen kitisztult, a fájdalom a kínzóból egészen tompára zsugorodott.
Felkászálódott. A patak még mindig ott csobogott a közelbe. Odakúszott a partjára, átmosva a sebeket, az arcát a szarvaskoponya-sisak alatt, majd serleget formázva kezeiből ivott a vízből többször is.

A negyedik vagy ötödik merítés után lett figyelmes valamire, ami a túlparton lebegett... egy kicsi, kék ruhás, hatalmas zöld szemű, fekete bozontos lény. Megdörzsölte szemeit. Nem, nem hallucinált, jól látta a jelenést. Hátradőlt:
-Egy tündér?- morogta felé közömbösen- Amióta az eszemet tudom, senki sem látott tündéreket Deghyom földjén. A jövevény válaszolt:
-Nem is voltak itt tündérek, amíg határsivatag volt. Csak azután érkeztek, miután a határsivatagból ez a határerdő lett.
-Vagy úgy... - a varázsló nem tűnt túl meggyőzöttnek.
A tündér még mindig ott lebegett vele szembe, pedig a beszélgetés megszakadt. Ez némi gyanút keltett benne. Előrébb dőlt ültő helyében:
-Mit nézel? Talán hozzám jöttél? A jövevény bólintott:
-Ami azt illeti, igen. Zitana megkért, hogy beszéljek a fejeddel, elmesélte, hogy régről ismeritek egymást. Mellesleg, erős a gyanúm, hogy összekeversz engem valakivel. A Nekromágus felvonta a szemöldökét:
-Hogyan? Ghí ekkor látta, hogy így nem megy semmire. Angyali alakot öltött, ám a megszokott ezüst páncélja helyett világos vászonruhát viselt.

A varázsló szemei elkerekedtek. Nem sok hiányzott, hogy megugorjon, és átkot mondjon rá. De így, hogy már kitisztult fejjel vehette szemügyre, megpillantotta a különbségeket: rövidebb haj, természet-aura, valamivel lágyabb vonások. Ez bizony nem Shakara. Hümmögött:
-Valóban hasonlítasz valakire...- végigmérte, majd ismét szemkontaktus létesített vele- ki vagy, és miféle? A jövevény válaszolt:
-Ghí vagyok, Sanbosco szigetéről, tündér-angyal keverék. A mágus azt hitte rosszul hall. A sisakra alá nyúlt, megpiszkáva fülét, majd visszakérdezett:
-Sanbosco? Azt hittem, hogy az csak a legendában létezik. A félvér megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-A sokat keresett varázsnövényes sziget igenis valódi, garantálom. Nekromágus ismét végigmérte őt, majd végigmutatott rajta:
-És te? Hogy a fenébe lehet valaki félig tündér, félig angyal? Ghí kissé elkomorult:
-A földistennő akaratából.

A varázsló elkomorodott. Leengedte karját, azzal is támasztotta magát:
-Akkor te csak egy eszköz vagy- jelentette ki tárgyilagosan, majd folytatta- jól ismerem az isteni követeket, jelenéseket, rengeteg tanulmányt olvastam róluk. Nem én lennék Deghyom egyik leghatalmasabb mágusa, ha nem tudnám mindezt. A magatokfajtát megteremtik az istenek, leküldik a halandókhoz, megbízzák valami hatalmas feladattal, és miután bevégezték, megszüntetik. Elhallgatott, ismét méregetve a félvért:
-Te még itt vagy. Nem végezted be talán a feladatod? Ghí megejtett egy halvány mosolyt:
-Dehogynem. Az én feladatom volt kibékíteni Sanbosco tündéreit, és angyalait. Nekromágus értetlenül gesztikulált:
-Akkor mégis... miért vagy még mindig itt? A jövevény nyugodt hangon válaszolt:
-Azért, mert Zitana értelmet adott a további létemnek. A célom, az eredeti feladatom megszűnt, és egy új van helyette.

Mindketten elnémultak. Most a félvért mérte végig a mágust:
-Talán ő is ezt akarja sugallni neked, hogy lépj túl. Akárki is az a Shakara, már nincs értelme vadásznod rá. A Nekormegáus a kezére nézett... azt amit mágiával növesztett vissza... azzal az erővel, amit Shakarától lopott. Jó szolgálatot tett neki, és ebből a hatalomból még mindig maradt neki. Enyhe túlzással, de olyan erős, mint egy félisten. Ő már készen van.
Shakara viszont még él...
Felpillantott Ghíre:
-Meggondolom még. Pillanatnyilag akkora erő van a hatalmamban, amivel városokat tudnék eltörölni a föld színéről, ha úgy akarom. Felállt, karjait a palástja alá rejtve:
-Vigyázz arra a szédült tyúkra. Sajnos túl sokszor avatkozik bele mások dolgába, és egyszer pórul jár. A félvér válasz nélkül hagyta. Csak bólintott, és nézte, ahogy a varázsló eltűnik a sűrűben...