2014. december 28., vasárnap

Tyx has it all under control

Usagiának csak nemrég akadt új hercege, de máris tevékenykedett - nyomában a kancellárral, aki serényen körmölte az intézkedéseit. Az egyik negyedben járta, amit Tyx szigorúan mért végig, majd intett:
-Ezt a lelakott részt dózeroljátok le! Az itt lakók új lakást kapnak a központban, vagy a sziget másik felén. Ide fekete márványból épül tér, obeliszkkel. Az utóbbin felirat: "Szégyenünket sosem feledjük". A kancellár rémülten rándult össze, majd felkapta fejét:
-Parancsol, felség? A herceg ránézett metszően sárga szemeivel:
-Ez lesz a tigris holocaust emlékműve- lépett közelebb hozzá- egyetlen nyúl sem felejtheti vagy rejtheti el ezt a szégyent, amit műveltetek. Intett a kancellárnak, hogy kövesse, amaz pedig ment vele tovább.

Útjuk a kikötőbe vitte. A kereskedőhajók békésen indultak és érkeztek a hullámokon, viszont a hadihajók szilárd merevséggel álltak, akárcsak legénységeik a part mentén, tiszteletet parancsolva. Tyx halkan morgott a sereget szemlélve és megvakarta állát. A kancellár már félve kérdezett rá:
-Valami nem stimmel, nagyuram?
-Valami?- morgott a herceg, majd végigmutatott a hadihajókon és a legénységen- ez az egész nem teszik! Mi ez itt, talán valami bemutató? A kancellár szinte a gallérja mögé bújt, Tyx pedig végigment a mereven vigyázzban állókon:
-Mégis kinek képzelitek magatokat? Usagia hőseinek?- ordított végig egyesével minden katonán- Ti mondjátok meg a tutit a határokon belül, ha az uralkodótok máshogy nem rendelkezik? Erre, mint egy parancsszóra, a katonák egyszerre tisztelegtek és válaszoltak:
-Uram, igen, uram! Tyx eléjük állt, középre, feléjük fordult:
-Pihenj, szánalmas banda! A katonák valóban lazább testtartást vettek fel, a démoni kinézetű nyúl pedig folytatta:
-Már az első nap világossá tettem, hogy a hócipőm tele van mindannyiótokkal. Az egyik oka ez az állandó feszültségkeltés, és hogy minden másik népnek még a tengerkék ég alatt is be akarjátok bizonyítani, hogy micsoda felsőbbrendű istencsászárok vagytok. Megmondom én mi lesz- végigmutatott ismét a hadihajókon- ezeket tüntessétek el. Egyetlen egy maradhat. Az utolsó mondatnál rábökött a legszélsőre. A többi hajó személyzete értetlenül, kétségbeesetten nézett körbe. Tyx folytatta:
-Mit toporogtok, mint a szarógalamb, tubicáim?- vakarta meg egyik hegyes szemfogát- Talán nem voltam elég világos? A kancellér libbent oda hozzá a lehető legdiszkrétebb módon, majd a fülébe súgta:
-Bocsásson meg, hogy félbeszakítom, nagyuram... de talán amiatt aggódnak, hogy nem lesz más helyük. A katonaság nálunk nem önkéntes, hanem szabadon választott. Tyx halkan morgott, és komolyan, halkan válaszolt neki:
-Tudom. De attól még rájuk fér egy kis nevelés... A kancellár sűrű hajlongások közepette odébbállt, a herceg pedig még mindig a nyugtalankodók felé intézte szavait:
-Elrendezem a dolgotokat. Addig is, jelentkezzetek az építkezésnél. Ti is segíteni fogtok a lelakott negyed lebontásában, és a sötét emlékmű megépítésében. A hajókról pedig távolítástok el a fegyvereket. A méltatlankodók most disszonanciában bólogattak, majd máris mentek a hajóikra, ahogy uralkodójuk utasította.

Végül a nap a határnál ért véget. Usagia szigetéhez uszály vagy komp viszi át az arra járókat, de a szárazföldi szakaszon is állomásoznak határőrök. Most viszont a herceg elé sorakoztak fel. Tyx szánalommal nézett végig rajtuk, majd megmasszírozta orrnyergét, lehunyva két szemét:
-Őszintén... mit csináljak veletek, szánalmas banda?- felpillantott- az elődeim most komolyan ekkora határőrséget tartott fenn? Az egyik összeszedte bátorságát, és megkockáztatta a választ:
-A kereskedelmi monopóliumot féltették, nagyuram. És miután megnyíltak a jáde bányák, úgy megduplázták a számunkat, tartva az esetleges tolvajoktól. A herceg csípősen szólt vissza:
-Gondolom, sok tolvajt fogtatok, nagyokos... Vagy talán csak újabb erőfitogtatásként tettek ki titeket? A határőrök zavartan összenéztek. Tyx végül sóhajtott:
-Négyőtök elég: kettő a szárazföldön, kettő ideát. Okmányokat kérjetek azonosításként, semmi megkérdőjelezés, szigorúbb ellenőrzést csakis a saját parancsomra...

Az őrök épp, hogy elkezdtek bólogatni, mikor az egyik előállt:
-Felség, és vele mi legyen? Tyx odapillantott. A határőr valakinek erősen szorította a karját: egy alacsony, galócakalapos, fehér ruhás, galléros, vörös rókáét. Vagy fele olyan magas volt, mint az usagiaiak, tekintetéből rémület sugárzott. A démoni kinézetű nyúl alaposan szemügyre vette, majd a karját szorító határőrre pillantott:
-Hol találtad? Amaz tisztelgett:
-Jelentem, felség, a mostani jáde szállítmányban. Nem volt túl közreműködő, hát behoztuk. A herceg ismét a jövevényre meredt. A gombakalapos róka látványosan reszketett, de egy árva hang nem jött ki a torkán. Megfogta a jövevény karját, átvéve őt a határőrtől:
-Gondom lesz rá- szabad kezével intett- ti addig intézkedjetek, ahogy utasítottam. A határőrök bólintottak, majd mentek a dolgukra.

A palotába menet a kancellár kérdésekkel bombázta az uralkodót:
-Mit kíván tenni a betolakodóval, nagyuram? A fejét veszi? Netán felakasztja? Esetleg vízbe fojtja? Tyx rápillantott metszően sárga szemeivel:
-Vége a barbár időszaknak, kancellár- átkarolta a kis róka hátát- ez a jövevény a vendégem. Készítsetek neki elő egy szobát. A kancellár szava elakadt, láthatóan a szemei is kidülledtek... végül előzékenyen fejet hajtott:
-Ahogy parancsolod...

2014. december 27., szombat

totem takes over

Hetekkel később megint visszatért a harc. Szerencsére, Mauriziónak sosem lankadt a figyelme. Álmában ismét nekiesett az oroszlán, ő pedig ordítva a földre szorította. Megragadt az állát, hogy a gyilkos fogak nehogy találatot ejtsenek rajta. A fenevad még így is kapálózott, a karmai elől kevésbé lehetett menedéket találni. Maurizio összedte magát, és leszorította az egyik mellső lábát is:
-Elég lesz!- kiáltott rá, közben tovább egyensúlyozva, összpontosítva. Még egy kicsit kellett lenn tartania... csak még egy kicsit...Az oroszlán egész testében megvonaglott, hátha sikerült levetnie magáról a szőke srácot:
-Nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen legyőzz. Maurizio szerencsére csak egy pillanatra billent ki, azonnal ismét visszanyerte egyensúlyát, most már egész testével a bestiára nehezedve, hogy ne fészkelődjön:
-Még mindig nem értem, hogy miért csinálod ezt évek óta. Te választottál engem, és hozzád méltó módon viselkedek... Feladtál. Kicsit enyhített az állkapocs szorításán, csak annyira, hogy az oroszlánnal szemkontaktust létesítsen. Amint a vadállat viszonozta a tekintetét, hozzátette:
-Én viszont nem adlak fel. A kötelék elválaszthatatlanná vált, együtt kell élnünk...

Alig, hogy végigmondta, erős nyilallást érzett a mellkasában: akár egy vaskos ütés. Egész testén végig futott a fájdalom, a szívéhez kapott. Egy szorítással kevesebb, a fenevadnak ez épp elég volt. Amint Maurizio elkapta a kezét az álláról, ő harapott... a srác vállába mélyesztette fogait. Maurizio nem tudott vele foglalkozni különösebben, a mellkasából nyilalló fájdalom és az agyát elborító sötétség erősebbnek bizonyult. Levegő után kapkodott, most minden energiáját arra összpontosította, hogy ne veszítse el az eszméletét, és nem a fenevad elleni harcra. Így is tompán érezte, ahogy az oroszlán a vállánál fogva cibálja. Felé fordult, szólni próbált... de csak a levegőt kapkodta. A páni félelem kezdett rajta eluralkodni... aztán még egy erőteljes, fájdalmas nyilallás, egész testét megrázta. Az oroszlán erőszakosan megrázta őt a vállánál fogva:
-Pontosan ezért mondtam, hogy nem vagy hozzám méltó!- bömbölte- vesztettél, Maurizio Prezioso...

Phillie szólongatta öccsét, olykor finoman megpofozta. Semmi reakció. A többiek értetlenül állták körbe. Phillie aggódó tekintette pillantott fel rájuk
-Nem válaszolt...- tekintete Casey-n állapodott meg- Mi folyik itt? A fekete denevér komoran megcsóválta a fejét:
-Nem tudom... de spiritálisnak tűnik. Az idősebb Prezioso felállt, és kifakadt:
-Ezzel nem vagyok előrébb!- hangjától még Cez is megriadt, pedig nem volt az az ijedős fajta- Az öcsém nincs magánál, és a totemem se tudja őt elérni! Én meg csak itt állok tehetetlenül és nem tudom mi a baja, és valószínűleg így is fog meghalni! Mert a bátyja, akinek gondoskodnia kell róla, nem képes megvédeni! Deen libbent oda hozzá, megragadva a két vállát, és mélyen a szemébe nézett:
-Kérlek, nyugodj le!- épp csak annyira emelte fel a hangját, hogy magára vonja Phillie figyelmét- Blando barátnője segítségért ment. Hamarosan ideér, nem lesz semmi gond. Jean-Phillippe némileg megenyhült, ahogy a matriarcha fellépett vele szemben. Sóhajtott, kétségbeesése fojtogatta:
-A testvérem, Deen... tudod, hogy milyen... A matriarcha határozottan bólintott, majd bizalmasan megveregette Phillie vállát:
-Nem fogjuk elveszíteni, megígérem.

Anna Szelina érkezett segítséggel: Zitana varázslónő személyével. Rögtön előrerohant, ahogy beléptek a Prezioso testvérek lakásába:
-Bocs a késésért- hadarta, ahogy a helyére billentette szemüvegét- a legjobbat szereztem, akit csak ismerek. Deghyomig kellett érte mennem, de ismerem, rajtam is segített.... A zoolookok egy pillanatra elhallgattak, és mind a madármaszkosra. Zitana komoran körbenézett rajtuk:
-A maszkom marad- mondta tényszerűen, majd a matriarchára pillantott- hol a beteg? Deen az eszméletelen Maurizio mellé vezette. Zitana letérdelt az ifjabb Prezioso mellé, majd két kezével megfogta a fejét. Lehunyta szemeit a maszk mögött, és koncentrált. A zoolookok feszülten figyelték a folyamatot, a térségre feszült csend telepedett, amit szinte tapintani lehetett.

Hosszú perceket követően a varázslónő elengedte Maurizio fejét, majd a többiekre pillantott:
-Olyan, mintha a spirituális síkon rekedt volna. Nem értek ahhoz a területhez... a test gyógyításához és mérgezése a területem. Phillie majdnem kifakadt kétségbeesésében, de Deen megragadta a vállát. Az idősebb Prezioso rápillantott. A matriarcha egy bólintással elhallgattatta, majd a madármaszkos nő felé fordult:
-Esetleg valaki más tudna? Zitana sóhajtott, ahogy felállt:
-Ismerek valakit... egyetlen személyt, aki tudna segíteni. Ő megjárta alaposan a spirituális síkot, istentől lopott, és jelenleg talán elegendő hatalommal is rendelkezik, hogy megmenthesse a társatokat. Komolyan felpillantott:
-Viszont utálja a magatokfajtát. Valószínűleg alaposan megkéri a segítségetek árát. Phillie mordult:
-Az öcsém életéért semmi sem drága. Ki ez az ismerősöd?

2014. december 20., szombat

let it go, little Usur

Usur felkelt az éjszaka közepén. A látott vízió nem hagyta nyugodni. Kiosont a hold herceg lakásából a sötét éjszakába. Magasan járt a hold, pompás ezüsthidat festve a folyóba. Usur óvatosan belecsúszott a partról, majd besétált, hagyva, hogy körbeölelje őt az ezüsthíd. Ő nem gyáva... bizonyítani fogja, hogy rátermett. Akármi is volt az a vízió, ismét előhívja, és megbirkózik vele. Lehunyta szemei, és koncentrált...

Fröccsent a vér, és egy fej nélküli test puffant mellette tompán. Ő zihált, majd lassan elengedte a leszakított fejet, ami halkan koppant, majd eldőlt. A padló, a mancsa, az egész ruhája ázott a vértől. Most először hajtott végre hivatalosan kivégzést, és minden erejét össze kellett szednie, hogy azonnal véget vessen az elítéltnek. Sikerült... talán túl jól is. Azel a trónon ülve bólintott:
-Kitűnő, kislányom- majd felállt- még egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy méltó utódomként kövess a trónon. Usur érezte, hogy végigfut rajta a borzongás, de semmi érzelmet nem volt képes mutatni. Még csak a rosszullét sem fogta el. Ő már eleget készült erre, számított rá, hogy ilyen lesz. Kihúzta magát, mint egy tiszt, és alázatosan meghajolt:
-Értettem, apám. Köszönöm, hogy megtisztelsz a bizalmaddal. Azel intett, hogy elmehet. Lánya kiment a teremből... és a hálók felé vette az irányt. Mancsairól lassan letörölte a vért egy vászonzsebkendővel, amit aztán a zsebébe rejtett. Benyitott öccse szobájába. A kis Shingo nem botránkozott meg a látványon. Sőt, talán fel se fogta, hogy nővére miért ázik vérben. Csak az számított neki, hogy most megjelent, és épp bejött hozzá. Mosolya és csillogó kék szemei minden kinccsel felértek. Usur is elmosolyodott, ahogy átölelte:
-Szia kicsi Shingo... 

Érezte, hogy az emlék szinte szabályosan agyonvágja. Térdre rogyott a vízbe, és csak ömlöttek belőle a könnyek. Rosszat tett... kimondhatatlanul rosszat... és mindezt azért csinálta végig, mert szerette Shingót, és nem akarta ugyanúgy elveszteni, mint az anyját. Keservesen kiáltott ahogy sírt, próbálta a keserű nyomot mihamarabb kiűzni magából.
Lelki csatáját egy hang zavarta meg:
-Nem szabadna egyedül kinn lenned. A Di világ egy mély és sötét hely. Usur felpillantott. Shakara guggolt vele szemben a parton, aggódó tekintettel nézve rá. A kis holdfénytolvaj feltápászkodott, és megtörölte az arcát:
-Te... Te vagy Shingo fia...- szipogta. Shakara bólintott:
-Az lennék. Usur még szipogott párszor, próbálta összeszedni lelkierejét, de az emlék utórengése még mindig rezonált a csontjaiban:
-Az emlékek... az előző életemből...- ismét keserves zokogásban tört ki- Shingo! Shakara becsúszott a partról a folyóba, és odament hozzá. Letérdel a vízbe, szembe a holdfénytolvajjal, és a vállaira tette kezét:
-Ő is szeretett téged. Épp azért tett megfelelő helyre ebben az életben, és küldött téged hozzánk. Usur felpillantott reszketve. Már majdnem hogy egy kisegér benyomását keltette.
-Usur Sera vagyok, Azel Sera és Doroo lánya... és szörnyű dolgokat tettem... A félisten gyengéden megtörölte a kölyök arcát:
-Már nem vagy Usur Sera. Usur Manac vagy, Aluh Manac és Hermes lánya, a Lumanix jövendőbeli trónörököse. Ami történt, már nincs kihatással az életedre. A holdfénytolvaj megcsóvált a fejét:
-TUDOM, hogy én tettem.... Meg akartam felelni apámnak, jó uralkodó akartam lenni... és féltettem Shingót.

Shakara sóhajtott, majd ismét a kölyök vállaira tette kezét:
-Segítek elengedni mindezt a rosszat. De neked is akarnod kell. Mit gondolsz, meg tudod csinálni? Usur állta a felemás szempárt: egyik smaragzöld, máris ezüstösen tompa - a vak szem. Lassan megnyugodott. A félisten lénye, amely előzőleg olyan rémisztő volt, most valami földöntúli nyugalommal és magabiztossággal árasztotta el, ami lassan átjárta a lelkét. Nagy levegőt vett, tekintete egy hosszabb pillanatig elidőzött a Holdon, majd ismét a felemás szempárba nézett:
-Készen állok... meg akarok szabadulni tőle. Shakara elmosolyodott:
-Hunyd le a szemed és engedd el magad- megvárta, amíg a holdfénytolvaj lecsukja szemeit. Egyik hüvelykujját a homlokára helyezte, másikat a torkára:
-Megnyitom a harmadik szem és a tiszta beszéd csakráját. Ne koncentrálj semmire, csak hagyd, hogy az elméd ellazuljon. Hamarosan vendéged érkezik, akinek mindent elmondhatsz, és visszaadhatsz.

Usur épp visszakérdezett volna, hogy "ki?" de mintha nem lett volna a torkában rá erő. Mi több, az egész testét furcsán lazának és könnyűnek érezte, a gondolatok pedig csak könnyen kicsúszta a fejéből, akár egy fürge gyík. Mondhatni, kellemesen is érezte magát... már épp megfeledkezett róla, hogy várnia kell valakire, mikor az üres feketeségből felnyílt egy zöld szempár. Még megijedni sem volt ideje, már kecsesen ki is rajzolódott Sötétség alakja, aki odalibbent hozzá, egészen közel:
-Kit látnak szemeim- szólt némi közönnyel, ahogy lehajolt hozzá- családunk újabb egykori tagja, akire nem vagyok túlságosan büszke. Usur mintha elfelejtett volna félni. Nem riasztották meg az istenség szavai. Furcsa módon, mintha tudta volna, mi a teendője, egyfajta fél-automatikán mentek a dolgok. Már a régi, felnőtt, Sera alakjában állt Sötétség előtt, fegyelmezetten, akár egy tiszt. Sötétség körüljárta őt, majd megállt előtte:
-Pontosan erről van szó. Te csak egy katona vagy, aki parancsokat hajt vége... úgy táncoltál, ahogy apád fütyült. Közelebb lépett hozzá, és egészen az arcába hajolt. Hangja nemcsak halkabbá vált, de el is lágyult:
-Viszont nem vagyok hülye, kedves Usur. Pontosan tudom, hogy miért tetted. Usur meglepetten felvonta szemöldökeit:
-Akkor miért nem segítettél?- hangja tisztán csengett- Hagytál aznap engem is meghalni, apámmal együtt. Sötétség a vállaira tette kezét, és sokatmondó komolyságra szűkítette szemeit:
-Ha akkor életben hagylak, más öl meg, méghozzá Shingóval együtt. Csak így szabadíthattalak fel... Ahogy lassan elengedte, Usur csak némán, szomorúan nézett vissza rá:
-Fel...- szinte sóhajként hagyta el a száját. Az istenség ismét felvette a szokásos távolságot, amit a halandókkal szokott tartani. Tartása felséges volt:
-Sajnálom, hogy így kell megtudnod. Viszont ha jól érzem, valamit vissza szeretnél nekem adni...
Usur ismét összes magát. Tartása már a fegyelmezett és katonásból, nőiessé és törékennyé vált.
-Valóban... - bólintott- szeretném, ha visszavennéd tőlem mindazt, ami a tiéd: az előző életem, a sötétséggel való kapcsolataimat, a rémálmokat... Széttárta karjait. Sötétség szemei mosolyogtak:
-Ám legyen. Usur Sera helye üresen marad, és senki más nem teheti oda a lábát. Te már Usur Manacként folytatod az éledet. Intett maga felé... Usur testéből árnyak áramoltak az istenség kezébe. Az egykori Sera bizonyos fokig fájdalmasan élte meg a procedúrát, viszont vele egyidejűleg a jótékony tisztulást is. Ahogy lassan minden árny elhagyta testét, a kép vakító világossággal felizzott...

Shakara elkapta a majdnem vízbe eső kölyköt, majd gyengéden felemelte a karjaiba. A holdfénytolvaj magához tért, bár küzdött azért, hogy nyitva tartsa szemeit. A procedúra rengeteg energiáját felemésztette.
-Jól vagy?- kérdezte a félisten. Usur erőtlenül bólintott:
-Igen...- motyogta- azt hiszem, sikerült...
-Ki vagy?- kérdezett rá Shakara.
-Usur Manac vagyok... Aluh Manac és Hermes lánya... - ásított- Lumanix leendő trónörököse... Shakara elmosolyodott, ahogy vitte hazafelé:
-Rendben. Minden helyreállt. A kölyök még egyszer utoljára felpillantott rá:
-Shakara?
-Hm?
-Az gond, ha már nem érdekelnek a sötét varázslatok? A félisten mosolya tovább szélesedett:
-Egyáltalán nem- válaszolt bizalmasan- sőt, ez csak megerősíti, hogy már nem akarod a régi életed élni, és elindultál a gyógyulás felé...

2014. december 17., szerda

lion totem

A zoolookok maréknyi csapatában a Prezioso testvérek töltötték be a védelmező szerepét. Mind a kettő oroszlán totemmel rendelkezett, és mind így, feladatukként érezték a csapat védelmét, a végsőkig való küzdelmet, hogy bátorítsanak és maguk is bátran álljanak ki, valamint a nagylelkűséget.

Maurizio azonban tinédzser évei óta küzd a saját totemével. Minden egy rohammal kezdődött, és hogy az orvosok kivizsgálták. Megállapították nála a szívgyengeséget. Onnantól kezdve a toteme időről időre fellázadt, és álmában rátámadt. Maurizio folyton harcolt ellene, és ha bár rengeteg idejét és energiáját felemésztette minden alkalommal, de maga alá gyűrte az oroszlánt. Mindig minden erejét latba vetette, és bátran kiállt... viszont ezzel egy időben félt, hogy mi történik ha a toteme akkor támad rá, ha éppen rájön egy roham.

Volt már rohama többször, szép sorban követték az elsőt. De a szerencse mindig mellé állt, és a totem nem járt arra. De mi lesz legközelebb? - tette fel mindig magában a kérdést. Minden esetre igyekezett, hogy ne verjen belé gyökeret, és ne növekedjen róla félelem, ami megbéníthatja.

Ezen az éjszakán ismét legyőzte a totemét. Alaposan maga alá szorította, és zihált:
-Nem adod végre fel?- kiáltott- Tudod, hogy sosem fogom hagyni, hogy legyőzz! Az oroszlán kissé megalázottan morgott:
-Már egy jó ideje nem vagy méltó hozzám. És csak idő kérdése, hogy be is bizonyítsam. Maurizio még jobban ránehezedett teljes testével:
-Annak idején te választottál engem. És tetszik vagy nem tetszik... már kialakult köztünk az elválaszthatatlan kötődés. Ezzel neked is együtt kell élned. A bestia ismét morgott, majd egész egyszerűen elillant.

Maurizio pedig felriadt. Sötét volt... talán kora hajnal lehetett. Ázott a verejtékben. Ilyenkor csak egyetlen dolgot tehet, ami már rutinná vált nála: felvette a melegítőjét, a csuklyás felsőt, a sport cipőt, és kiment futni. Erőnléti edzés, pár kör a zoolook tábor körül.
-Akkor is megmutatom, hogy méltó vagyok hozzád- gondolta- lehet, hogy te már rég feladtad felém a reményt, de én feléd még nem...

2014. november 26., szerda

enters the new leader

Hare Tzeg deghyomi börtönbe került, a legszigorúbban őrzöttek közé. Ezzel fizetett azért, amiért elrabolta, kínozta Snakyát, valamint hogy erőszakkal rávette, hogy az ő irányítása alatt megtámadja a birodalmat.

Hercege nélkül viszont Usagia szigetén teljesen eluralkodott a káosz: elszabadult a pánik, a kereskedők lemondták az utakat, az utcán törtek-zúztak, és mindenki próbált bejutni a palotába. Hare Tzegnek nem volt még örököse, és az elszabadult állapotot kihasználva páran megkíséreltek megszerezni a hatalmat. Balszerencséjükre, az egész kis királyság egyetlen stabilan állt és védett pontja a palota volt: az őrök és a kancellár mindenkit távolt tartottak.
Egy idő után viszont már nemcsak néhány kísérletező kedvű nyúl járt arra, hanem egész tömegek... és uralkodót követeltek. Hiába az állig felfegyverzett őrök, a kancellár remegő lábakkal lépett előre, és reszkető kézzel emelte fel a monokliját:
-Sa-sa-sajnálom- motyogta, amint maga elé emelte iratait- de nagyhatalmú és dicsőséges vezetőnk, Hare Tzeg nem jelölt meg semmilyen örököst. Sajnos a kérdésnek várnia kell még... Ahogy végigmondta, a tömeg csak még jobban zajongott. Választásokat követeltek, a herceg kiszabadítását, vagy további nyomozást. Egy üveg épp elrepült és törött össze a kancellár füle mellett. Amaz lehajtotta füleit, és két karját a feje köré kulcsolta.

A háborgó, követelőző tömegben végül tisztán és élesen felharsant egy hang:
-Majd én ezt kezelésbe veszem. A nyulak azonnal elhallgattak, és azonnal a hang forrását kezdték el kutatni maguk között. A kancellár is leemelte karjait a fejéről, és a nép közé bámult. Lassan a tömeg osztott középen... mintha épp kialakulna egy folyosó. Többen pedig megbámulták, hogy ki az, aki köztük halad lassacskán, de biztosan előre. Végül csak kiért a népség közül, a palota lépcsője elé. Most már nemcsak a kancellár, de az őrök szemei is elkerekedtek. A jelenség nyúlnak nyúl volt ugyan, de szélesebb fülei, hegyes fogai és villás farka inkább démoni külsőt kölcsönzött neki. Bőre fekete, szemei metszően sárgák, haja kék bozont, akárcsak egy huligáné, bal fülében és nyakában egy-egy lila rombusz... ismerős, ősi jel, mely minden nixaiban bizalmat keltett míg a három kapu fennállásának idején.
A jövevény csak egy pillanatig állt, majd határozottan elindult fel a lépcsőn, a trón felé. A kancellár ekkor kapott csak ismét észbe:
-Álljon meg, úrfi!- próbált elé állni- Ezt nem teheti! Ide nem jöhet csak úgy akárki! Azonban a démoni külsejű alak egész egyszerűen semmibe vette, kikerülte, és haladt tovább. A kancellár egészen elhűlt. Riadtan nézett jobbra-balra, végül rámutatott, és kiáltott:
-Őrök! Kapják el! Az őrök meg se moccantak. Csak a szemükkel követték a jövevényt, aki minden lépcsővel egyre közelebb került a hatalmat jelentő üléshez.
-Mire vártok még?- kiáltott ismét a kancellár- Ez egy betolakodó! Ez egy...

Nem tudta végigmondani, ugyanis a démoni külsejű alak helyet foglalt a trónon - méghozzá a lehető legtermészetesebb módon. Mintha csak erre a mozdulatsorra teremtették volna. Az őrök azonnal készenlétbe vágták magukat. A jövevény komoly tekintettel nézett végig a néma tömegen:
-Sötétség kegyelméből és megbízásából, én vagyok Usagia új hercege- hangja tisztán és erőt sugárzóan csengett- És addig innen nem távozok, amíg nem lesz rend. Felállt a trónról, és mutatóujját végigvezette a nyulakon:
-Van mit itt kijavítani, mind a múltatok, mind a jelenetek egy nagy rakás szemét. Nincs miért büszkének lennetek, mert nemcsak szélhámosok és rablók, hanem mészárosok is vagytok. Kár kozmetikázni és letagadni a nagyvilág felé, igenis rengeteg mocskos dolgot műveltetek a történetetek során. Ez viszont mostantól megváltozik. Nincs többé hazugság, sem tagadás... és a más népek elnyomásáról még csak hallani sem akarok. Hogy világos legyen mindenki számára, és betartásra is kerüljön mindez, mindazokat, akik megszegik, azt kíméletlenül megbüntetem. Remélem, érthető vagyok.

A tömeg ekkor elkezdett zúgolódni. Folytak a pletykák, de sem szólni, sem tenni nem mert senki. A beszéd és a démoni kinézet megtette a kellő hatást. A kancellár térdben már olyan erősen remegett, hogy komoly erőfeszítésbe telt neki feljutnia a lépcső tetejére, a trón elé. Alázatosan meghajolt:
-Úgy lesz, ahogy parancsolod, felség. Már csak a neved áruld el nekünk. Az új herceg lepillantott rá:
-A nevem Tyx- majd visszaült a trónba- én vagyok Tyxblack Dark, Nixa harmadik kapuőrének reinkarnációja...


2014. november 21., péntek

moonheal

Shakara meditált. Látta, hogy késői éveiben apja hogy csinálta, ugyanúgy követte a példáját. Shingo meg is jelent neki, nesztelenül körbejárva őt:
-Zavart vagy... Fia sóhajtott:
-Megbíztál valamivel- felnyitotta szemeit- és nem tudom teljesíteni. Maga elé meredt:
-Akármi is történt a múltban Usurral, fél  tőlem. A holdpatrónus leírt még egy kört, majd leült vele szemben, szintén lótuszülésbe:
-Adj neki egy kis időt. Jobb is, hogy Alba kezdett el vele foglalkozni elsőként- közelebb hajolt- viszont a te feladatod lesz hogy segíts neki elsajátítani a sötét mágiát. Ha már nem is a családunk tagra, de komoly érdeklődést mutat az elementál iránt. Shakara bólintott:
-Értem, apám. Igyekszem nem csalódást okozni. Shingo a vállára tette mancsát:
-Ne aggódj, fiam. Nem fogsz...

Alba a folyó vizébe vezette Usurt. A telihold békés ezüsthidat festett a vízfelszínre... csak kettejük mozgása zavarta meg az idilli képet, ahogy a víz finoman fodrozódott. Ahogy az ezüsthíd közepére értek, a hold herceg elengedte a kis holdfénytolvaj mancsait, majd lassan kihátrált, egészen a partig:
-Ősidőktől ismert a víz és a Hold kapcsolata: a Hold a vonzásával felelős az árapály tevékenységért, mozgatja a hullámokat. Mind a kettő egyfolytában változik: a Hold fázisai és a víz három formája: a gőz, a folyadék, és a szilárd jég. Azt mondják, hogy Echo és a Vízistennő is egykoron, réges-régen jó viszonyban voltak... Usur félbeszakította:
-Voltak? Mi történt köztük? Alba sóhajtott:
-Egy férfi- majd legyintett- de ez most nem mitológia óra. A lényeg, hogy mindkét elem segít a gyógyításban: a Hold a fogyó fázisban segít megszabadulni a bajoktól, a víz pedig elmossa őket. Próbáld csak ki... gondolj valamire, ami zavar, és hagyd, hogy a víz elmossa.

Usur lehunyta szemeit, fejét a Hold felé emelte. Szinte itta ezüstös fényét, érezte ahogy feltölti, átjárja... a víz kellemesen simogatja bőrét... majd finoman átszivárog  a lelkébe...
Az anyja egy vértócsában fekszik a palota lépcsőjén. Amint meglátja, keservesen felkiált, és rohan hozzá. Ráborul, szólítja reménytelenül, semmi válasz. Viszont apja megragadja, maga felé fordítja, és megrángatja:
-Elég legyen, Usur!- ordította. Szemei fenyegetően villantak. Usur tovább remegett:
-De anya...- torka égett, szólni nem tudott a keserűségtől- Miért? Apja ismét megrángatta őt - a sötét, kék szemű, zöld-vörös-fekete tollú félelem:
-Mert, amit tett, az bűn, és nem maradhat megtorlás nélkül!- kiáltotta, majd még egyszer megrángatta lányát- Egy jó vezető példát statuál! Szeretnél még az örökösöm lenni, ugye Usur? Lánya reszketett mind a dühtől, a félelemtől és a csalódottságtól... de feje engedelmesen igent bólintott...
A vízben négykézlábra zuhant, majdnem elveszett a felszín alá. Alba ugrott utána, és gyorsan kinyalábolta. Ahogy húzta a part felé, Usur felköhögte a vizet. a Holdherceg megveregette a hátát:
-Nah, kucc-kucc, nem történt semmi baj... nagyon elmélyültél valamiben. Kivitte a szárazra és leültette a fűbe. A kis holdfénytolvaj még zihált, eltűrte sörényét:
-Anya meghalt... Alba megfogta mindkét vállát:
-Ne aggódj, nem halt meg. Manac hercegnő remekül van. Usur azonban megcsóválta fejét, és felnézett tanítójára. Tekintete egészen mélyé vált:
-A másik anyám volt az... apa megölte... A Holdherceg végre megértette. Megölelte szorosan a lányt, és nyugtatóan simogatta a hátát:
-Ez a gyakorlat során jött elő: ami láttál, az az előző életed. Úgy látszik, még mélyen magadban hordod ezt az emléket, és gyógyításra szorul. Usur lassan megnyugodott a barátságos szorításban. Sóhajtott:
-Folytathatnánk holnap? Alba bólintott:
-Természetesen, kis felség... természetesen.

2014. november 20., csütörtök

Tyxblack Dark's sacrifice

Deghyom fővárosát a hajnali órákban éktelen robaj rázta fel. A királyi pár azonnal, köntöst kapva, kiszakadt a határon álló palotából, hogy láthassa, mi történt.
Mire kiértek, már javában állt a bál: a házak egy része romokban, maga a Harcos Akadémia ostrom alatt. A földről a deghyomi sereg íjászai és lándzsavetői tüzeltek az ég felé... egyenesen Snakyára. Az első kapu egykori őre támadt a fellegekből. Szájába vájva a lánc, rajta a kantár, melyet Hare Tzeg tartott. Rajta kívül egy tucatnyi usagiai harcos fért még el a bestia hátán. A nyúl herceg megrántotta a kantárt:
-Most nekem engedelmeskedsz! És amíg így teszel, kevésbé fog fájni - nyomatékosítva, borotvaéles sarkantyúját az oldalába mélyítette. Snakya a fájdalomtól ordított, majd Tzeg parancsára újabb támadást indított... az íjászok százai szétszéledtek, és elmenekültek az útból, a szörnyetek fogai elől.

Shayla egészen elborzadt a látványon, Tom Focus viszont megőrizte lélekjelenlétét. Előrébb lépett, és felordított a támadókra:
-Felszólítalak a Deghyom és Nixa békéjére való tekintettel, hogy azonnal állj le, Hare Tzeg! Már így is túl messzire mentél! A nyúl megrántotta a kantárt, egyenesben tartva az egykori őrt, majd kiáltott:
-Akkor adjátok ki Traxx-ot! Egy söpredéknek adtatok menedékjogot! Tom Focust nem riasztották meg az usagiai herceg szavai:
-Traxx az egyik legjobb tanár a Harcos Akadémián, és példás magaviseletet tanúsít. Mint a tűzvörös ég eredeti uralkodója, az én védelmem alatt áll. Shayla is végül összeszedte magát, és ura mellé lépett:
-Itt és most legyen vége, Hare Tzeg! És engedd el Snakyát is!

A nyúl dühödten vicsorított, majd erőszakosan visszakiáltott:
-Ha nem adjátok ki, akkor vesszetek, méghozzá Snakya által!- nyomatékosítva erőteljesen megsarkantyúzta a bestiát. Snakya egész testében megrándult, de nem támadt. Shaylát szolgálta, amíg az eszét tudta, és a fájdalom ellenére ellenállt. Hare Tzeg ismét az oldalába mélyesztette a sarkantyút, és vadul megrántotta a kantárt:
-Nem hallottad? Azonnal indíts! Az egykori őr kínkeservesen üvöltött, majd zuhanórepülésre váltott. Tom Focus elsápadt a jelenség láttán:
-Komolyan gondolja, ez nekünk támad! Shayla előkapott két fekete gömböt a ruhája alól:
-Nem, amíg van közbeszólásom.

A két gömb felizzott... majd megjelent a másik két egykori kapuőr: Sekos és Tyxblack Dark. Egy pillanatra maguk is meglepődtek, hogy egy kisebb csata közepén találták magukat. Kérdően néztek körbe.
-Nincs idő megmagyarázni!- kiáltott kétségbeesetten Shayla- Mentéstek meg Snakyát! Épp ellenünk hangolják! A másik kettő ekkor vette észre, hogy az álarcos kígyó épp zuhanórepülésben közeledik feléjük. Sekos tüzet okádott, viszont Snakya kitért előle. hare Tzeg diadalmasan nevetett:
-Ugyan már! Nálam van az egyik kapuőr! Mit tehetne ellene a másik kettő? A becsapódást Tyxblack vállát érte. A sötét gyengéd óriás megtántorodott... azonban nem volt rest elkapni Snakya nyakát. Az álarcos kígyó vonaglott, félt, próbált szabadulni. A nyúl uralkodó, látva, hogy a helyzet száznyolcvan fokos fordulatot vett, tovább sarkantyúzta a kígyót:
-Gyerünk! Támadj! Térj ki! Csinálj már valamit!

Azonban minden erőfeszítése hasztalan volt: Snakya igen erősen vérzett, és a vonaglás következtében ereje rohamosan csökkent. Ezt kihasználva Sekos lesöpörte az usagiaiakat a hátáról. A nyulak hatalmas puffannással értek földet a porba... egyenesen a királyi pár elé. Hare Tzeg felnézett a két pár lábra, amit egy-egy uralkodói köntös, majd egy fekete csíkos és egy kék macskafej követett, rajtuk egy-egy pár szigorú tekintet.
-Hare Tzeg- kezdte Tom Focus ellentmondást nem túrő hangon- beszélnünk kell, méghozzá igen alaposan...

Snakya végül teljesen elengedett. Zihált. Orrából és szájából patakzott a forró vér. Tyxblack is úgy érezte, hogy biztonságosan elengedheti. Óvatosan a földre helyezte, majd ő és Sekos fölé hajoltak. Az álarcos kígyó sápadt volt, a vérzés nem akart szűnni sem az oldalából, sem a szájából, minden lélegzetvétele sötét hörgésnek bizonyult. Szemeiben könnyek gyűltek:
-Annyira sajnálom... Sekos a fejére tette mancsát:
-Nem a te hibád- próbálta nyugtatni- alávaló eszközzel bírtak rá, hogy ezt tedd. Snakya megcsóválta a fejét - a lendülettől finoman spriccelt a vérpermet:
-Nem egy kapuőrhöz méltó... mi az életünkkel esküdtünk fel... Tyxblack Dark megfogta társa farkán lévő mancsot, és finoman rászorított:
-Mind láttuk, hogy nem támadtad meg volna őfelségét. A szíved a helyén volt. Csakis Hare Tzeg kényszerített rá... Snakya pofáján széles patakokban buggyantak ki a könnyek:
-Mindig is jó társaim voltatok... bárcsak az előbbit jóvá tehetném...
Eddig jutott. Szava el- , szemei pedig fennakadtak. Sekos teljesen elhűlt, szemei elkerekedtek. Két manccsal fogta egykori társa fejét:
-Snakya!- kiáltotta elkeseredetten- Snakya! Térj magadhoz! Semmi haszna. Érezte, ahogy ég a torka, és patakzanak a könnyei.

Tyxblack hozzá képest nyugodtnak tűnt. Mancsában az álarcos kígyó farkán lévő karmok elernyedtek. Ő csak tehetetlenül simogatta az ujjával, miközben merengve meredt rá. Egyszerre rázta belülről Snakya némasága és kívülről Sekos elkeseredett sírása. Végül aztán halkan megszólalt:
-Valamit talán mégis tehetek érte... A második kapu egykori őre szipákolt lehangoltan:
-Mit? A fekete bestia hallgatott egy ideig, tovább simogatva finoman ujjával a markában maradt sárga karmokat:
-Én nem vagyok más, csak mágia... egy kis szellem a tűzből, némi tenger Nixa egéből, és egy árnyék a sötétségből. Céllal teremtettek, hogy őrizzem a harmadik kaput. Sekosra nézett:
-Nekem soha nem volt életem. És a célom már régóta bevégeztetett. Tudnék cserélni Snakyáért. Sekos szemei ismét elkerekedtek:
-De...- szólalt meg rekedten, elhűlten- akkor te meghalsz... Tyxblack Dark szelíden, kissé szomorkásan elmosolyodott. Megfogta mindkét kezével az álarcos kígyó fejét, majd összeért a homlokuk. Bőre, mint valami sötét árnyék kúszott bele az ernyedt testbe, maga mögött valami halvány derengést hagyva. Miután a folyamat befejeződött, Tyxblack Dark helyén a derengés - akár egy lélek- még időzött egy kicsit, majd teljesen elhalványult. Snakya sebei viszont beforrtak, lila maszkja és mancsos farka feketévé, zöld teste sötétlilává, és szeme sárgává vált. Nagy levegőt vett, ahogy magához tért, hirtelen zsongott a feje:
-Mi történt? Sekos nézett vissza rá, egyik szeme sírt, másik nevetett:
-Tyxblack Dark... feláldozta magát érted. A mágia, amiből teremtetett most téged éltet. Snakya sóhajtott. Nem talált szavakat erre a gesztusra. Egyszerre érzett végtelen hálát az egykori harmadik kapuőr iránt és végtelenül sajnálta is, hogy ilyen árat kellett fizetnie az önfeláldozásért...



Valahol távol, az istenek síkján Sötétség épp társalgott valakivel. Vendége pislákolt: kissé vörösen, mint a tűz, helyenként kéken, mint a tükröződő víz, és néha lilán, mint a sötét posztó. Az istenség az állát vakarta, ahogy némi lenyűgözéssel nézett rá:
-Igazán figyelemreméltó... Olyasmit tettél, amit nem tanultál, mégis jött. Tudod, hogy mivel jár az ilyen tiszta önzetlenség? Vendége tovább pislákolt némán. Sötétség felállt, tett felé pár lépést, majd egészen közel hajolt hozzá, hogy sejtelmesen odasúghassa:
-Lélekkel... A jelenés kissé zavartan megrángott párszor, közben az istenség ismét kihúzta magát:
-Úgy bizony, kicsi apró halandó. Nagylelkű és tiszta önzetlenségedként kiérdemelted a lelket- ismét nekiállt vakarni az állát- már csak az a kérdés, hogy maradsz-e a természetfeletti szellemek között, vagy pedig belecsöppensz egy új testbe, és részévé válsz a hosszú, reinkarnációkkal teli utazásnak... A jelenés leírt egy függőleges vonalat a levegőben, lentről felfelé. Sötétség sejtelmes zöld szemei mosolyra görbültek:
-Szinte sejtettem- válaszolt azon a fekete-bársony hangján- és már tudom is, hová foglak elhelyezni...


2014. november 9., vasárnap

Usur's new teachers

Shakara és Alba a folyó parton ültek. A szokásos pasis-baráti-kissé rokoni lógás volt ez, mint olyan gyakran az útjuk során. Együtt nőttek fel, legjobb barátokként, és a kicsit zűrös családjuk miatt testvérekként tekintettek egymásra. A hold herceg egy követ dobott a vízbe, és merengve nézte ahogy a nyomában gyűrűzik a lusta felszín:
-Yuz hogy boldogul odaát? Nem bánod, hogy ilyen korán trónra engedted? A Sera komoran meredt maga elé, és némi morgás kíséretében sóhajtott:
-Néha vannak kétségeim Yuzt illetően. Annak idején túl sok szabadságot adtam neki. - még látta a kő nyomán maradt gyűrűket, amik végül teljesen elvesztek- Viszont miután megláttam, hogy milyen erős benne a bizonyítási vágy, és a küzdelem, hogy kiérdemelje a világban a helyét, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Alba szarkasztikus mosolyra húzta száját:
-Ha rajtad múlna, még egy hullának is adnál még egy esélyt. Barátja szúrón nézett vissza rá:
-Apám ugyanezt tette volna- kicsit enyhébb hangon folytatta- Mindenkiben látott valami jót. Alba bólintott:
-Ezt, látod, alá kell, hogy írjam.

Társalgásukat egy kissé megszeppent, de tiszta női hang zavarta meg:
-Elnézést, uraim. Maguk lennének Shakara Sera és Alba hold herceg? A két barát hátrafordultak, a hang irányában. Aluh Manac állt velük szemben, teljes életnagyságban, oldalán a lányával. A vadvilágiak feltápászkodtak, és illően meghajoltak.
-Bocsásson meg, hölgyem- kezdte Shakara- úgy elmélyedtünk, hogy meg se hallottuk. A holdfénytolvajok hercegnője elnézően elmosolyodott:
-Semmi gond, uraim. Magam is halkan érkeztem, és könnyedén, miután a Holdpatrónus megnyitotta az átjárót. A név hallatán mindkettőjük szeme elkerekedett.
-Azt mondta, Holdpatrónus?- Alba nem habozott visszakérdezni. Ahogy a holdfénytolvaj válla felett elnéztek, valóban láthatták: Shingo Sera éppen nyitvatartott egy világok közti átjárót. Shakarának leesett az álla:
-Apa? Aluh megrázta fejét:
-Parancsol? Azonban rá se hederített. Sőt, ő és Alba előbb a hercegnőt fürkészték... aztán a kislányát: a fekete és bíborvörös tollakkal és ruhában lévő kis keveréket, átmenet a holdfénytolvaj és a kaaelidaschi közt. De ezenfelül volt benne valami gyanúsan ismerős... A hercegnő elmosolyodott:
-A kislányom, Usur. A Holdpatrónus adta a tanácsot, hogy hozzam hozzátok.

A két sárkányember visszanézett a holdfénytolvajra. Hirtelen minden világossá vált. Szinkronban bólogattak:
-Persze... igen...- mondta Shakara némi fáziskéséssel- mi örömmel a rendelkezésére állunk. Alba megejtett egy bizalmas vigyort:
-Ne aggódjon, hölgyem, nálunk jó kezekben lesz. Aluh viszonozta a mosolyt:
-Ezt örömmel hallom. Ezt követően a lányára nézett, és a vállaira tette mindkét kezét:
-Vigyázz magadra, kincsem. És fogadj szót az új tanáraidnak. Usur némán bólintott. Ezt követően nézte, ahogy anyja távozik az átjárón, nyomában Shingóval- ez utóbbi a két barát felé nézett, és jelzésszerűen bólintott, miután átlépett, és bezárult mögötte a világ.

Usur visszanézett a két idegenre. A Holdpatrónussal nem esett nehezére a beszélgetés... de ezzel a két alakkal mégis mit kezdjen? A hold herceg próbálta megtörni első közben a jeget, ahogy leguggolt, és kitárta karjait:
-Szia drága! Alba vagyok! Na, adj egy üdvözlő ölelést! A kislány azonnal elmosolyodott, és odarohant hozzá. Nyakába borult, érezte, hogy kezdeti zavara lassan múlik. Shakara lehajolt hozzájuk, majd kezet nyújtott:
-Szia... Shingo annak idején sokat mesélt rólad.

Usur végignézett rajta: zöld bőr, fekete sörény, a Serákra jellemző vörös-zöld-fekete tollak, valamint a tömény, sötét kisugárzás... ilyet már tapasztalt valamikor... valamikor nagyon régen. És ez félelemmel töltötte el. Érezte, hogy kifut a vér az ereiből, és a jeges rémület a mellkasára telepszik. Felsikított, és félve Albához bújt. A Hold herceg értetlenül meredt a rá... majd vissza barátjára:
-Ez meg mi volt? A Sera elsápadt a nem várt reakciótól, majd lassan elhúzódott. Barátja sóhajtott:
-Nem gond, akkor én tanítom először - felkapta Usurt, és felé fordult- figyelj csak! Bemutatlak Tíának, pihensz egy kicsit, aztán nekilátunk az első óránknak. Jó lesz?

2014. október 26., vasárnap

Hare Tzeg bepöccen

Miután évekig kutattak hiábavalón seregével, és végül megtudta, hogy Traxx a tűzvörös ég alatt tartózkodik, Usagia uralkodója éktelen haragra gerjedt. Épp a tengerkék ég határán álltak, mikor a hírek eljutottak hozzá, miszerint a tigris és társa Harcos Akadémián tanítanak.
-Ez nem lehet igaz! Megléptek előlem azok a senkiháziak! Az egyik tiszt kérdően felé fordította a fejét:
-Mit tegyünk, felség? Átmenjünk Deghyomba? Tzeg ordítva felé kapta a fejét:
-Nincs az az isten, hogy én átmenjek a tűzvörös ég alá- mutatott az említett területre- az mindenféle démonok, tolvajok és gyilkosok földje!

Sóhajtott, majd ismét a deghyomi területre nézett:
-Évezredekig az ellenségeink voltak... valószínűleg most is azok. Így semmiképp sem mehetünk át. Egy másik tiszt szólt közbe:
-De hát állig fel vagyunk fegyverkezve, felség. Mégis mi lehetne egy usagiai seregnél is nagyobb?

Hare Tzeg merengve vakarta az állát, tovább fürkészve a vörös horizontot. Forrongott magában egy ideig, felmérte a kedvezőtlen helyzetet, az erőviszonyokat. Végül a serege felé fordult, és nyugodt, de ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:
-Tudja valamelyikőtök, hol tartózkodik most Snakya, az első kapu őre?

2014. október 21., kedd

a holdpatrónus látogatása

Aluh Manac a trónra kerülése óta kedvelt uralkodó volt. Igyekezett is figyelmesen bánni a holdfénytolvajokkal, rendszeresen betartotta a protokollt, a Hold szertartásokat, aktívan űzte és támogatta a fénymágiát, ami fajának az egyedi képessége.
Erre mit adnak az istenek... az ő egyetlen lánya Sötétség hívő: a telihold helyett az újholdat keresi, a holdfogyatkozásokért különösen rajong, egyfolytában az éjszaka leple alatt mászkál - ki tudja hol, bár mindig épségben hazatalál, és a fény helyett a sötétségből próbált materializálni dolgokat. Ha még mindez nem lenne elég, hogy fekete haja mellette bőrét és tollait bordóvörös szín ékítette - holdfénytolvajok tán az emlékezetük óta nem tapasztaltak ilyet, hisz jellemzően világos színűek -, mellette pedig kifejezetten kedves sötét ruhákba öltözködni. Usur már most, gyerekként öntudatos különc, és bár a többi holdfénytolvaj több, mint furcsán néz rá, nem vetik meg.

Aluh ennek ellenére aggódott miatta, hogy nem fog tudni megfelelően beilleszkedni. Aznap este is, amikor fésülte lánya hosszú sörényét a kerámia fésűvel, hogy befonhassa. Usur szemeiben a lelkesedés csillogott:
-Ma este két újhold is van. Kimehetek ünnepelni? Anyja sóhajtott:
-Persze, kincsem, csak ne menj túl messzire- lopva visszapillantott rá- tudod, mit mondanak: újholdkor jön Lilith... A kölyök elhúzta a száját:
-Soha nem jön Lilith, egyszer se láttam- kikérte magának- különben is, a holdpatrónus már mondta, hogy nem fog bántani. Aluh halkan nevetett:
-Már megint ezt a holdpatrónust emlegeted. Mindig róla mesélsz, valahányszor kimész az éjszakába. Lánya a fejét rázta:
-Azért mert mindig ő kísér el! Ő tanította meg, miként mutathatok be szertartást az újholdnak... és miként materializálhatok a sötétből. Az uralkodó a komódra tette a fésűt:
-Na jó, elég a meséből...- lányához közel hajolt- holdpatrónus nem létezik, ez mindenki tudja. Usur azonban határozottan kiállt a véleménye mellette:
-Márpedig igen!- majd anyja válla fölé mutatott- Most is, ott áll mögötted!

Aluh Manac arcáról azonnal leolvadt a mosoly, egy röpke pillanatra még a hideg is végigfutott rajta. Hátrakapta a fejét. Valóban, a szoba ajtajában ott állt egy félig arany- félig fekete maszkos alak, egy férfi sárkányember, zöld bőrrel, fekete sörénnyel, palásttal, fekete-vörös-kék tollakkal. A bíborvörös kölyök tapsikolni kezdett örömében. Shingo melegen elmosolyodott, ahogy ránézett:
-Megkeresed a talizmánod, Usur? Azonnal megyünk! Usur leugrott a székről, és már szaladt is lelkesen a szobájába a holdtalizmánért.

Viszont Aluh Manac nem talált szavakat. Csak állt némán, méregetve ezt a természetfelettit, keresve bármiféle épkézláb magyarázatot, hogy miképp lehetséges ez a jelenés a saját palotájában. A holdpatrónus üdvözlően bólintott:
-Felség.... A holdfénytolvaj zavartan felkapta a fejét:
-Parancsoljon! Shingo továbbra is szívélyesen mosolygott:
-Rendkívüli az Ön kislánya, nemde? Nem épp egy hétköznapi holdfénytolvaj érdeklődési körével rendelkezik. Aluh zavartan bólogatott, fél szemmel még mindig a jelenésen, még mindig szoktatva magát a látványához:
-Ó, valóban... Nálunk nem éppen szokás a sötétség követése. Zavartan megvakarta nyakát:
-Sötét testvéreink az RTG-n... náluk sokkal inkább. Shingo bólintott, majd folytatta:
-Megfordult a fejében, hogy hozzájuk küldi, nem igaz? Az uralkodó zavartan elvörösödött... ez a jelenés, akivel most egy légtérben tartózkodik, nem is állt olyan messze az igazságtól. Valóban megfordult a fejében, hogy Usurt az RTG-re küldi, hogy ott folytathassa és tanulhassa a sötétséghez kapcsolódó tanulmányokat. A holdpatrónus a vállára tette kezét:
-Nincs miért aggódni. Viszont én tudok sokkal jobb tanárokat, akik többet tudnának nyújtani Usurnak, mint az egész RTG. Aluh meglepetten pillogott:
-Valóban? És hol vannak ezek a tanárok? Shingo sejtelmesen elmosolyodott:
-A Di világban...

2014. október 6., hétfő

long time no sea

Lassan eljárt az idő: a bolygók megtették a fordulókat a nap körül, éjszakák követték a nappalokat, az árapály helyenként simára csiszolta a partot.

A Félhold-öbölre lassan de biztosan a bőség időszaka köszöntött: a Holdistennőnek köszönhetően a hullámok végre lecsitultak, Echo minden lehető segítséget megadott nekik. Mint minden isten, ő is ott tudott segíteni, ahol hittek benne... a hit az isteneknek is erőt ad.

Phernai már a felnőttkor alsó határát súrolta. Már nem is tudta, hogy annak idején hogy is ragadtak itt Drinával... egy biztos, küldetést hajtottak végre, méghozzá sikeresen. Társa át is tért Echo hívővé, és a helyi szentély fenntartásában segédkezett. Ami Phernait illette... ő az admirálissal osztotta meg harci tudását. Cserébe a helyi macska emberek főnöke kivitte őt a tengerre, hogy átadhassa neki a hajózás minden trükkjét. Habár a menekült herceg a vízistennő kegyelmét élvezte, a hajózás nem igazán állt a kezére. A harcművészetet viszont tovább gyakorolta, sőt, tanította. Bár a Félhold-öböl nem úgy tűnt, mint egy támadások sújtotta vidék, mégsem ártott a felkészültség.

Azonban az évek elteltével nemcsak az új tudás gyarapodott, hanem a honvágy is erősödött. Egyik éjszaka a parton felírta a 6-ost, a víz számát, alá a 99-est, a kommunikáció jelét... majd alámerült. A számmágia - szerencsére - a vallásoktól függetlenül működött: nem kellett feltétlen egy isten kegyeltjének lenni ahhoz, hogy sikeresen alkalmazzák. Phernai a vizet, a közvetítő elemet használta a kapcsolat felvételére. Ahogy feje a hullámok alá került, agya kellemesen lezsibbadt, egyfajta transzba esett. A légzés nem jelentett gondot, felsőbb síkra került. A sötétségből pedig lassan, akár a vízben kavargó tintafoltok, kirajzolódott az ismerős alak... a kapcsolat létrejött.

Phernai szemei elkerekedtek, elmosolyodott... a kép elszorította a torkát:
-Apa? Tom Focus akkor kapcsolt. Nem számított rá, hogy megszólítják. Körbenézett, körvonalai kiélesedtek - valószínűleg ő maga is lement alfába. Amint tekintetük találkozott, némi fáziskéséssel nézett fiára. Némi időbe telt felismernie... de amikor sikerült, örömébe felkiáltott:
-Phernai! A menekült herceg apja nyakába ugrott, amaz pedig szorította magához:
-Nagyot nőttél- veregette hátát, közben az atyai büszkeségtől el-elcsuklott a hangja- hol vagy? Mit csinálsz? Fia visszanézett rá, ahogy a viharos üdvözlés után elengedték egymást. Ahogy végigmérte, a honvágy még erősebben mart belé. Nagy levegőt kellett vennie, hogy legyen ereje szavakba önteni a választ:
-A Félhold-öbölben vagyok... Bászt biztos említette még annak idején, hogy ide tartottam- félszegen vállat vont- végül itt ragadtam... Drinával együtt... Aztán kicsit megvakarta arcát, ismételte lelkierő-gyűjtés céljából:
-És ti odaát? Anya? És az ikrek? Tom Focus kicsit szélesebben mosolygott:
-Megvannak... Sheo Deghyom helytartójává fog vállni, míg Mora Nixáéva. Ezt követően közelebb lépett a volt herceghez, és vállára tette kezét:
-A helytartó mégsem az, mint egy trónörökös...- közelebb hajolt, hangját szelídebbre vette- ezt te is jól tudod. Phernai elkomorult... majd lassan csóválta a fejét. A király arcán sötét árnyék vonult végig:
-Phernai... Fia tett egy lépést hátra:
-Én igyekeztem... Próbáltam olyan trónörökös lenni, amilyet elvártatok tőlem... Lehorgaszotta fejét, a mécses is eltört, szipogva folytatta:
-Nem éreztem magamnak valónak... és tudom, hogy ezzel csalódást okoztam....

Folytatta volna, de nem tudta. Apja ismét viharosan átölelte őt. Phernai a vállához préselődött, a szavak a torkában ragadtak. De nem bánta. Tom Focus támogatása most vált igazán egyértelművé... de hogy ne legyen elég, még szavakkal is megerősítette:
-Ha akarnál, se tudnál csalódást okozni. Habár nem akarsz minket követni a trónon, hiszek benne, hogy jól kitanítottunk, és a legjobbat nyújtod. Phernait a meghatottság a szíve mélyéig érte. Enyhén megszorította apja vállát:
-Szeretlek titeket... A király homlokon csókolta:
-Mi is szeretünk téged. Légy jó....

Phernai ekkor kapta ki fejét a tengerből, levegő után kapva. Az éjszaka hidege szinte szúrt a tüdejét. Felnézett a tiszta égre... a csillagokra... a fogyóban lévő Holdra...
Meleg könnyei pedig lassan végigfolytak tengervizes, hűs arcán...


2014. augusztus 6., szerda

the sharkaal finds its path

A Sera palotában tanács folyt az építészekkel. A városban menekültként élő yuan-tiknak szükségük volt a falujukra, ebben nyújtott segítséget az uralkodó néhány mesteremberrel. Átnézték alaposan a terveket, megbeszélték, hogy miként lehet kivitelezni.
-Mennyi idő kell még?- kérdezte Yuz.
-Legalább még két Holdciklus- válaszolt a főépítész, majd rossz ómen ellen védekezve hüvelyujját a homlokára tette- Hogy Lilith kerüljön el minket. Az uralkodó intett:
-Hagyd ezt a babonát- elmosolyodott- Lilith senkit sem fog bántani telihold idején. A főépítész magára erőltetett ugyan egy mosolyt válaszul, de a régi félelme az újholdkor megjelenő démoni istennőtől még mindig erősen benne élt - és ezzel nem volt egyedül. Habár a Vad világban nyílt titok volt, hogy annak idején Shingo Sera meglágyította az istennőt, és egybe is keltek, nem sokan vették készpénznek, hogy a félelmetes entitás rájuk nézve ártalmatlan.

Ahogy az építész csapat elvonult a dolgára, az egyik udvaronc odalépett Yuz mellé:
-Bocsánat, hogy közbeszólok, felség- mondta kimérten- de Lilith ártalmatlanságáről győzködni a népet pontosan olyan, mint ahogy felséged egy sharkaal kölyökre meri bízni a döntéseit. Az uralkodó felvonta szemöldökét:
-Ezzel mire akarsz célozni? Az udvaronc kissé megszeppent ugyan, hogy netán tiszteletlenséget tanúsított, de aztán végigmondta:
-Azt, hogy véleményem szerint felséged felelőtlenséget készül elkövetni. Talán pártfogoltja képes a jövőbe látni, de mégiscsak egy gyerek... Yuz kezével csendre intette, majd válaszolt:
-Ő az én felelősségem. Tudom, hogy sokra viheti, és éppen ezért akarok neki adni egy esélyt. Ne ítélkezz ilyen könnyen.

Közben a kertben, Nina társaságába Filandaka ismét meditált. Újabb istent idéztek. A szőkeség valamivel távolabb ült, és meggyújtott 9 lila mécsest. A hívás nem váratott sokáig magára... hamarosan a sharkaal előtt megjelent Baszt. Először meglepetten nézett körbe, kissé zavart mosollyal:
-Ó, szóval a Vad világ... Nem jellemző, hogy innen hívnak- majd lenézett maga elé, rá a kölyökre- hello! Te hívtál netán? Filandaka felnyitotta szemeit, tekintete találkozott az istennőjével. Amint meglátta kedves és örömteli alakját, zavartan elpirult... majd megszeppenve bólintott. Baszt kuncogott:
-Jaj, hát nem kell félni. Vagy elvitte a cica a nyelved? Azon kapta magát, hogy ez rosszul jött ki. Kínosan elvigyorodott:
-Nem, az nem lehet, nem én voltam. A kölyök elmosolyodott végre, visszatért a bátorsága, hogy kinyilváníthassa szándékát:
-Azért hívtalak, mert szeretném, ha a kegyeidbe fogadnál. A te jósaid közé szeretnék tartozni. A macskaistennő meglepetten felvonta szemöldökét:
-Valóban én felelek a jóslásért, a jövő feltárásáért... de még soha nem volt jellemző, hogy egy sharkaal legyen a szolgálatomban. A tieitek nélkülem is remek látnoki képességekkel rendelkeznek. Filandaka épp kezdett elkenődni, hogy netán Baszt is visszautasítja, de az istenség ehelyett elvigyorodott:
-Hát... mindig van egy új kezdet- a kölyök vállaira tette mancsait- te leszel az első a fajtádból, aki a kegyeltem. Lássuk, miként tudunk együtt dolgozni.
Ennek hallatán Filandaka ábrázatán földöntúli mosoly ragyogott, szemei pedig örömtelien csillogtak. Megtalálta végre az istenét....

2014. július 29., kedd

tirare assieme le cose

Ny-Sjaelland fő szigetén, Baaren nagyúr szállásán megfagyott a levegő. A hálószoba ajtaja zárva, a másik négy pedig az előszobában diskurált a történtekről.
-Soha még egy ilyen összecsapást- Tatjanán végigfutott a hideg- olyan erővel csaptak össze, hogy azt hittük, most ér véget a világ. A kos felé fordította a fejét:
-Ezért veszélyes ha az istenek összecsapnak- majd ismét az ajtó felé nézett- bár, ők még csak nem is istenek. Soha nem láttam ilyen elképesztő erőt... Crom idegesen malmozott az ujjaival:
-Szerintetek jól van? Nem nézett ki túl jól - még egy magas szintű entitáshoz képest se. A nagyúr megejtett egy bíztató mosolyt:
-Bizonyára összeszedi magát. De per pillanat sok mindent meg kell emésztenie: elvesztette az áruló anyját, aki meg akarta ölni, találkozott apjával, aki megmentette az életét... ők ketten még soha nem találkoztak, van mit bepótolniuk. Crom hümmögött maga elé, majd a varázsló felé fordult:
-Jut is eszembe... neked az auralátást semmi nem akadályozza. A fal sem. Mun gyanakodva fordult felé:
-Mit akarsz ezzel mondani? A kalóz vigyora a füléig ért:
-Puhatold ki, mi járatban vannak odabenn. Biztos átjön valami érzés-foszlány. A varázsló elfordította a fejét:
-Nem lenne szép dolog. Ez most az ő pillanatuk. Illetlenség lenne megzavarni...

Odabenn vontatott beszélgetés folyt. Gela sérülései egész szépen gyógyultak, közben komótosan iszogatta a varázsló által készített főzetet. Sóhajtott, és szeméből kitúrta haját:
-Szóval... te lennél az apám- nyögte ki végül. Mauek bólintott. A lány meredt a zavaros, gyógyszerillatú lével telt bögrébe... majd némi szünet után folytatta:
-Mindig is gyanakodtam, hogy anyámnak honnan volt ekkora ereje... egy halandónak sem volt ilyen.
-Tőlem lopta- válaszolt az esődémon, vörös szemei összeszűkültek- annak idején mocskosul átvert. Gela felpillantott rá:
-Azt hiszem egy közös vonásunk máris van. A démon megejtett egy gyengéd mosolyt. Jól esett neki, hogy lánya ilyen jól fogadja őt. Őszintén... nem is tudta, mire számítson. Gela ismét felpillantott:
-És most mi lesz? Elviszel magaddal? Mauek arcáról máris leolvadt a mosoly. Tényleg... mi a terve vele? Remek, hogy kiderítette, hogy van egy lánya, de nem biztos benne, mi ilyenkor a helyes eljárás. Aztán végignézte őt: fiatalnak fiatal, de határozott kiállású, erős, túlélt egy világrengető csatát a démoni elemek ellen... valahogy a másik világból pedig csak idetalált Északra. Valószínűleg egyedül is boldogul. Közelebb hajolt hozzá:
-Én délen élek egy szigeten, egymagam. Sokkal kellemesebb a klíma. De ha úgy érzed, hogy itt az északiakkal jól kijössz, maradj nyugodtan. Úgy látom, kedvelnek. Gela szemei elkerekedtek... majd viharosan apja nyakába ugrott:
-Ettől függetlenül nem foglak elhanyagolni. Sokat jelentett nekem ez a találkozás. Mauek megcsókolta lánya homlokát:
-Ezt örömmel hallom

2014. július 17., csütörtök

wrong god

Yuz tanácsára a sharkaal felkereste a Sötétség szentélyét. A Sera kastély egy rejtett zugában helyezkedett el, termet csak homályos sötétzöld fény világította be... épp annyira elég, hogy egy halandó láthasson. A kölyök hosszan meditált, mire egyáltalán kapcsolatba léphetet az istenséggel. A Serák Ősatyja nem igazán akarta szóra méltatni, a lehető legkevesebbet mégis igyekezett nyújtani felé. Felé fordul, világító zöld szemeivel:
-Szóval hosszú idő után ismét zargatni merészelsz. Meglep a szemtelenséged. Filandaka akkor vette észre, hogy az asztrálsíkon, az istenség színe előtt ismét régi, előző életbeli alakjában van jelen. Ugyanaz a Sera klántag volt, mint hajdanán. Meglepte kissé a változás, hisz megszokta az új testét. Ami viszont határozottan új élményként érte, az a Sötétség iránti tisztelet és alázat. Mindig olyan hangot engedett meg vele szemben, mintha egy komornyikhoz beszélne... természetesnek vette, hogy örökségéből kifolyólag az istenség minden segítséget megad neki. Mélyen meghajolt, majd térdeire ült:
-Más ügyben kereslek. Kissé megváltoztak a dolgok. A Serák Ősatyja hunyorított... a szúrósra vékonyult szempár lélekig hatolt:
-Annyira talán mégsem, hogy ismét felvetted a saját neved. Ugyanezzel a névvel vállalod ugyanazt a sorsot, ugyanannak az életnek a folytatását. Elfordult tőle:
-De már nem vagy a családom tagja. Nem tartozom neked semmivel. Így meg is tagadhatom tőled a támogatásom minden szinten. Filandaka azonban megőrizte hidegvérét, és folytatta a tiszteletteljes hangnemben:
-Egyáltalán nem családi ügyről van szó. Inkább, ami a sharkaal tulajdonságaimat illeti. Sötétség félig visszafordult felé. Filandaka folytatta:
-A látnoki képességet megerősítendően szeretnék a szolgálatodba szegődni. Te rejted a titkokat, te engedsz betekintést oda, ahová egyszerű halandó nem láthat be- fejet hajtott- fogadj kegyeidbe...

Eközben akastély másik zugában, a hálóban Yuz és Nina a nap végéhez ért.
-Ennyi tárgyalás egy napon!- az uralkodó ledobta hosszú, súlyos palástját- úgy látszik ezek a vaskalaposok még mindig nem hiszik el, hogy a korom ellenére képes vagyok az uralkodásra. A lány ledobta magát az ágy szélére:
-Ez már csak így megy- sóhajtott- a változást sokan nehezen fogadják. Az ifjú Sera levette a koronáját:
-Pedig megállítottam egy elszabadult Nekromágust is, és a menekült yuan-tik békésen eléldegélnek a város falain belül. Rendet tartok- ledobta magát az ágy szélére szintúgy- ez nekik nem elég? Nina felé fordult. Talán valami választ várt tőle. Azonban ahogy tekintete megpihent a szőke, szerény mosolyú lányon, gondja lassan feledésbe merültek. Lassan elmosolyodott, hangja lecsendesedett:
-Milyen szép vagy így fáradtan... a családom ékszereibe... Itatja magát a látvány.
Nina zavarba jött, és elpirult:
-Jaj, ne szórakozz már- levette a fülbevalókat és a nyakláncot, próbálta oldani a beszélgetést- agyadra ment ez a sok munka. Yuz azonban tovább figyelte ámulattal a fülig piros kedvesét. Aztán... maga is emberi alakot öltött. Nina ekkor felé kapta a fejét. Egy pillanatra elkerekedtek a szemei, ahogy megpillantotta a hosszú bozontú, kis szakállas, kissé borostás arcot. Odahúzódott, és megsimogatta:
-Idejét se tudom már, mikor láttam az emberi arcod utoljára. Az uralkodó elmosolyodott:
-Remélem, még tetszik, amit látsz. A szőkeség szemei csillogatak. Yuz hajába túrt, és közelebb hajolt:
-Te kis bolond... olyan bolond vagy. Az ifjú Sera elmosolyodott:
-Bolondozz még velem....
 Épp csak összeforrt az ajkuk egy gyengéd csókban, amikor berobbant a háló ajtaja. Azonnal elfordultak egymást, Yuz visszavette sárkányalakját:
-Mi történt? Az egyik szolgáló állt lihegve az ajtóban:
-Felséges úr! Filandaka úrfi... a szentélyben.... Az uralkodó ebből már tudta, hogy gond van. Tüstént rohant a szentélybe.

Rémisztő látvány fogadta. A sharkaal kölyök vonaglott, mintha láthatatlan erő kínozná, és minden oldalról erősen vérzett. Yuz odasietett hozzá, és magához szorította. A roham nyomban abbamaradt: a Sera örökség megvédte a látvnokot. Yuz körbenézett:
-Sötétség! Magyarázatot kérek! Az istenség megjelent hívó szavára, bár nem volt a legjobb hangulatban:
-Vidd a közelemből ezt a lényt, különben esküszöm, megölöm. Az ifjú Sera féltően ölelte magához pártfogoltják:
-Mégis miért? Már megváltozott. Még a büntetését is lerótta. Sötétség suhintott karjával:
-Hozzám akkor sem jöhet! Nem vagyok hajlandó eltűrni őt a közelembe. Ha még egyszer idejön a szentélybe, megölöm. Azzal eltűnt. Filandaka sóhajtott. Bár súlyos sebek borították testét, tökéletesen eszméleténél volt. Kérdően Yuzra pillantott:
-Mit tegyünk most? Az uralkodó levette a felsőjét, és szorosan a kölyök köré fogta:
-Találunk egy másik istent, aki a jövőbe lát... aki segíthet a jóslásban. Ne aggódj egy pillanatra sem.

2014. július 8., kedd

heavily shocked

Ny-Sjaelland lakói sem fogták fel egészen ami történt. Az események homályosan maradtak meg mind a mennyeket megrázó vihar, mind a brutális összecsapások miatt ami Gela és az anyja között történt. Valami tengeri boszorkány kinézetű nőként maradt meg mindenkiben... és amíg ezek ketten harcoltak a hullámok felett, nemhogy senki a közelükbe nem tudott menni segíteni, de mind a tenger, mind a fellegek és a villámok úgy megrázták a világot, hogy egyetlen halandó sem volt képes talpon maradni.

A szigetlakók sem.
Habár Baaren nagyúr, Tatjana, Mun és Crom a partról figyelte az egyesményeket, kénytelnek voltak lehasalni, és szorosan a fülükre tapasztani mindkét kezüket, olyannyira beleremegett a táj minden összecsapásba. Ez a két földöntúli lény nem kímélte egymást... habár nem lehetett pontosan látni, hogy ezek ketten a távolban mit csináltak, a tenger egyre vörösebbé vált a vérüktől. A zaj sziréndal volt, ugyanaz, amit Crom és Mun először hallottak, mikor kimentették az eszméletlen Gelát a hullámok közül. A kalóz aggódott... de a zaj, a fenyegetően rázkódó vidék, és a látvány olyannyira soknak bizonyult, hogy kénytelen volt arccal a földnek nyomni a fejét... akárcsak a többiek.
-Itt a világ vége...- gondolta. Először a gondolat viccesnek tűnt, de ahogy kimondta, a visszhangja egyre félelmetesebbé vált. Ha ezek ketten így folytatják, hamarosan mind meg fognak halni...

Aztán filmszakadás...
Mintha tényleg véget ért volna minden...

Ők sem tudják, pontosan mi történt... valahol úgy hatott, mintha mély álomból ébredtek volna:
A tenger ismét nyugodtan, gyengéden mosta a partot, az ég kiderült, kéken ragyogott, valahol a távolban hallatszottak a sirályok. Se szirénének, se világot megrázó mennydörgés, se véres színű vagy koponya alakú viharfelhők, se véres tajték...

Ellenben valamivel távolabb a parton ott volt Gela. Térdelt a homokban, háta mélyen meggörnyedt, vállai rázkódtak. Zokogott... méghozzá erősen. A testét borító látványos vágások ellenére nem úgy tűnt, mint aki pillanatokon belül elájulni készül... viszont valami lelkileg nagyon is megrázta. Cromban tudatosult először, hogy tenni kéne valamit. Épp állt fel, hogy odafusson a lányhoz, mire betudta végre ésszel, hogy ott van még valaki.
A lány előtt egy magas, tengerkék, nagyfülű vörös szemű alak állt... egyik kezében a boszorkány feje. A kalóz értetlenül állt a jelenet előtt: most Gela az anyját gyászolja? Azt a személyt, aki fel akarta őt áldozni? Vagy talán ez az alak váltott ki belőle valamit?

Baaren szólalt meg legelőször közülük:
-Valaki tudja, hogy mégis mi folyik itt? Tatjana holt sápadtan nézett körbe:
-Magasságos Univerzum... élünk még? Mun felállt, és jobban szemrevételezte a párost. Bár maszkja mögül nem látszott, úgy tűnt, igyekszik komolyan rájuk hangolódni, és kifürkészni a lelküket. Crom érdeklődve fordult felé:
-Nos? Érzel valamit? A varázsló megborzongott. Tett egy óvatos lépést hátra:
-Ez egy újabb entitás... maga Mauek, az esődémon. Tatjana csípős megjegyzéssel próbálta oldani saját és a többiek sokkos állapotát:
-Szép kis esődémon... úgy tűnik elállította a vihart.
-Ezzel még nincs vége- folytatta Mun. A másik három érdeklődve fordult felé, ő pedig magyarázott tovább:
-Nehéz elmagyarázni, de érzek valami közöset benne, a mélység bárónőjében, és Gelában... A kalóz ironikusan intett:
-Már hogyne lenne bennük közös, hisz mindhárman természetfelettiek- köpött egyet- ha akarnák, külön-külön is elpusztíthatnák Ny-Sjaellandot. Mun a tengeri tolvaj felé fordult:
-Félreérted... itt valami másról van szó...

Folytatta volna, de ekkor Gela felállt. Még hátulról is látták, ahogy megtörli a fejét... majd átöleli az esődémont. Amaz leejtette a bárónő fejét, és magához szorította a lányt. Tatjana csak pillogott a jelenet láttán:
-Na jó... én kezdek egyre jobban összezavarodni. Baaren nagyúr viszont elsétált mellettük... egyenesen a páros felé. Mauek megpillantotta a kost, majd elengedte a lányt. A sziget ura mélyen, tiszteletteljesen meghajolt:
-Köszöntünk a szigetünkön, hatalmas esődémon! Áruld el szerény személyemnek, minek köszönhetjük nagyérdemű személyed kicsiny otthonunkban? Mauek csendben maradt... sőt, lehangoltságán a tiszteletteljes üdvözlet mit sem változtatott. Átkarolta Gelát:
-Éreztem, hogy az anyja eljött... és féltem, hogy baj fog történni. Baaren nagyúr érdeklődve felvonta mindkét szemöldökét:
-Hogy mondod, uram? Mauek folytatta:
-A bárónő annak idején rengeteg hatalmat rabolt tőlem, az tette őt a mélység urává- kicsit jobban szorította magához a lányt- Sok fájdalmat okozott nekem, és féltem, hogy előbb vagy utóbb másnak is fog ekkora hatalommal. Szerencsére sikerült megakadályoznom. Ugye jól vagytok? A kos hátrafordult a többiek felé. Miután látta, hogy határozottan, mégis megszeppenve bólogatnak, visszafordult az esődémon felé:
-Igen, jól vagyunk... bár meg kell valljam, az összecsapás megrázott minket. Gela sóhajtott:
-Sajnálom- hangja elcsuklott. Látszott, hogy még mindig a lelki megrázkódtatás hatása alatt van- Nem akartam, hogy lássátok... nem akartam... Elsírta magát. A démon köpenyébe szorította fejét. Mauek magához szorította őket:
-Semmi gond, kislányom... most már minden rendben lesz.

Erre a kis társaság döbbenten elnémult. Crom jutott először szóhoz:
-K...Kislánya? Őt követte Mun, hangjában némi diadalmassága:
-Tehát jó volt a megérzésem... Pontosan azért, mert Gela Mauek lánya

2014. április 16., szerda

serve another god

A Félhold-öböl fejlődésnek indult, mihelyt sikerült lecsitítani a tengert. Megkezdődött a Lilith szentély megépítése is. Látva ezt a buzgó folyamatot a két ifjút elöntötte a büszkeség: sikerült véghez vinniük valami jót, az istenek megbízásából. Drina nem hordta a maszkot... a Félhold-öböl annyira elszigetelt volt Deghyom többi részétől, hogy nem ismerték tabuként a varázshasználatot.

Viszont nem ez az egyetlen dolog, amin változtatott. Phernai felé fordult:
-A segítségedet kell, hogy kérjem. Az elszökött trónörökös kérdően fordult vissza felé:
-Miben? A fekete macska megeresztett egy sejtelmes félmosolyt:
-Még nem választottam istent. Mafana szerint túl fiatal voltam hozzá. A képességeim és az érdeklődésem szerint Shanbahac lenne az istenem. Phernai elmosolyodott:
-Azt szeretnéd, hogy én végezzem a beavatást? A mágus bólintott:
-Igen... De nem Shanbahacnak avass be. Hanem a Holdistennőnek.A szürke macska szemei elkerekedtek. Halk döbbenettel kérdezett vissza:
-Hogyhogy mégis őt választod? Drina elmosolyodott:
-Személyesen tapasztalhattam meg a lényét, a figyelmességét, a kedvességét... ilyen istenhez szeretnék tartozni- kérdően felvonta szemöldökét- számíthatok a segítségedre?

A hercegjelölt egyértelmű választ adott, amikor lement társával a tengerpartra. A füves lány letérdelt a macskaköves peremre, a szürke macska pedig többszörösen belenyomta a fejét a vízbe. Nem értett nagyon a klerikus szövegekhez, így teljesen találomra mondta a kérelmet, remélve, hogy az istennő meghallgatja:
-Kegyelmedből, magasságos Lilith- és újra belenyomta Drina fejét a tengerbe- fogadd el alattvalódul ezt a buzgó lelket, aki örömmel viszi végbe akaratod. A fekete macskának annyi ideje maradt, hogy ismét levegőhöz jusson, Phernai ismét a hullámok alá küldte:
-Kegyeltségedhez méltónak találtasson, óhajodra elhozta híred a Félhold-öbölbe. A fekete macska ekkor feküdt hasra a köveken, és próbált normálisan levegőhöz jutni. Göndör fürjeit az arcába lógtak, vizesen az arcához tapadtak. Érezte, ahogy elméjét édes tompaság tölti be lassan... rózsaszín álom... homloka kellemesen bizsereg. Semmi értelme, hogy kinyissa a szemeit... átadta magát az kellemes érzésnek...

Amint a rózsaszín álom feketébe fakult, egy hang zökkentette ki az éteri állapotból:
-Azt hiszem, sikerült... Drina felnyitotta szemeit. Phernai elégedetten, fülig érő mosollyal nézett rá vissza. Még mindig érezte a kellemes bizsergést a homlokán. Kissé kábán kitapogatta:
-Mi történt? A szürke társa válaszolt:
-A homlokodon hagyta a jelét. Van egy felfelé álló félholdad. Valóban, a mágus fején egy aranyfélhold díszelgett... Amint sikerült teljesen kitapogatnia, mindent túlszárnyaló boldogsággal ért fülig a szája:
-Nemcsak, hogy elfogadott... egyenesen a papnőjévé tett! Phernai nyakába ugrott:
-Most olyan vagyok, mint az elődöd, Nefartir! A szökevény herceg hatalmas csókot nyomott társa arcára:
-Bizony ám! És olyan tehetséges is leszel!

2014. március 5., szerda

Gela's skills

Halvány felhőréteg takarta a napot északon. Gela összefogta a haját, rendbe szedte magát. A bélelt irharuhákban egész könnyen mozgott, és eléggé melegnek bizonyultak. Ahogy nagy lendülettel megindult kifelé, belebotlott a kalózba. Az utóbbi megragadta a vállait:
-Hékás, hová ilyen sietősen? A lány megragadta Crom csuklóját:
-Gyakorolni- mondta ellentmondást nem tűrve- és te segíteni fogsz. A férfinak valóban nem lehetett egy szava. Vendégük azonnal rángatta ki magával a fagytól kővé szilárdult földre.

A kalóznak csak annyi ideje maradt, hogy előrántsa szablyáját... ahogy fordult volna a lány felé, érezte, hogy egy jeges süvítés épp csak súrolja az arcát. Mi volt ez? Valamiféle elementális támadás? Alig futott végig a kérdés az agyán, Gela újabb két erőteljes suhintást végzett, mire jegesvörös-kék kristálysziklák csaptak elő a földből. Crom éppencsak félre tudott előlük ugrani. A jövevény után fordult:
-Hé, finomabban! Azonban úgy tűnt, hogy amaz meg se hallja. Fordult ellenfele után, karjaival látványos legyintéssel. Olyan erős légáramlatot kreált, ami a nyomában felszántotta a földet. Crom szemei elkerekedtek. A szablyával védte magát, az él úgy csapódott a légtámadáson, mintha csak szilárd felület lett volna, komoly erőveszítésbe telt visszatartani. Miután úgy ítélte meg, hogy a légtámadás túl erős, inkább félreugrott az útjából, majd célba vette a lányt.

Ők ketten annyira belemélyedtek az edzésbe, hogy észre sem vették, hogy nincsenek egyedül. Baaren nagyúr és Mun figyelte őket. Most éppen azt, ahogy Gela egy-egy jégpajzsot idéz meg, de Crom csapása széttöri őket. A kos elmosolyodott:
-Igazán látványos, ahogy így ismeretlenül is összedolgoznak. A kis hölgy nem várja el a finomkodást. A varázslóra pillantott:
-Te mit gondolsz? Mun a fejét csóválta:
-Soha nem láttam még ilyen erőt- maszkja szájára tette ujját, ahogy az állát fogta és gondolkodott- elementálnak tűnik, de mégsem az. Mintha egyfajta démonmágiát kevertek volna az elemekkel, főleg a vízzel. Baaren félig a varázslóra nézett:
-Gondolod, hogy vendégünk valami természetfeletti? A oroszlán álarcos megcsóválta fejét:
-Nem hiszem. Bár olyan lényről sem hallottam soha, mint a mélység bárónője- a vezérre nézett- őszinte leszek, egyáltalán nem tudom, hogy mivel állunk szembe. A kos bólintott:
-Akkor készüljünk a legrosszabbra. A többit meglátjuk...

Közben a kalóz vízsugarakat hárított szablyájával. Gela abszolút nem bánt vele kesztyűs kézzel. Megiramodott felé. A lány újabb jégvörös kristályokat idézett meg a földből. Crom cselezett, majd elég közel került a lányhoz, hogy meg is sebezze. Már emelte is fegyverét, csapásra részen. A jövevény azonban ennél leleményesebb volt... egész egyszerűen becélozta, majd övön alul egy jól irányzott támadást küldött. A férfi elejtette fegyverét, és összerogyott:
-Ez csalás... Gela diadalmas vigyorral nézett le rá:
-Csak hogy nehogy azt feltételezd, hogy egyedül a varázserőmre hagyatkozom. A kalóz sóhajtott, miután némileg összeszedte magát:
-Elismerésem, remekül harcolsz...

2014. március 3., hétfő

not Shakara at all

Nekromágus ébredezett. Úgy, ahogy volt a közeli fa tövében elaludt, miután eleget fenyegetőzött. Semmi időérzéke nem maradt, nem észlelte, hogy mennyi idő telhetett el. Viszont azt igen, hogy elég... Sokkal erőteljesebbnek érezte magát, feje és szeme egészen kitisztult, a fájdalom a kínzóból egészen tompára zsugorodott.
Felkászálódott. A patak még mindig ott csobogott a közelbe. Odakúszott a partjára, átmosva a sebeket, az arcát a szarvaskoponya-sisak alatt, majd serleget formázva kezeiből ivott a vízből többször is.

A negyedik vagy ötödik merítés után lett figyelmes valamire, ami a túlparton lebegett... egy kicsi, kék ruhás, hatalmas zöld szemű, fekete bozontos lény. Megdörzsölte szemeit. Nem, nem hallucinált, jól látta a jelenést. Hátradőlt:
-Egy tündér?- morogta felé közömbösen- Amióta az eszemet tudom, senki sem látott tündéreket Deghyom földjén. A jövevény válaszolt:
-Nem is voltak itt tündérek, amíg határsivatag volt. Csak azután érkeztek, miután a határsivatagból ez a határerdő lett.
-Vagy úgy... - a varázsló nem tűnt túl meggyőzöttnek.
A tündér még mindig ott lebegett vele szembe, pedig a beszélgetés megszakadt. Ez némi gyanút keltett benne. Előrébb dőlt ültő helyében:
-Mit nézel? Talán hozzám jöttél? A jövevény bólintott:
-Ami azt illeti, igen. Zitana megkért, hogy beszéljek a fejeddel, elmesélte, hogy régről ismeritek egymást. Mellesleg, erős a gyanúm, hogy összekeversz engem valakivel. A Nekromágus felvonta a szemöldökét:
-Hogyan? Ghí ekkor látta, hogy így nem megy semmire. Angyali alakot öltött, ám a megszokott ezüst páncélja helyett világos vászonruhát viselt.

A varázsló szemei elkerekedtek. Nem sok hiányzott, hogy megugorjon, és átkot mondjon rá. De így, hogy már kitisztult fejjel vehette szemügyre, megpillantotta a különbségeket: rövidebb haj, természet-aura, valamivel lágyabb vonások. Ez bizony nem Shakara. Hümmögött:
-Valóban hasonlítasz valakire...- végigmérte, majd ismét szemkontaktus létesített vele- ki vagy, és miféle? A jövevény válaszolt:
-Ghí vagyok, Sanbosco szigetéről, tündér-angyal keverék. A mágus azt hitte rosszul hall. A sisakra alá nyúlt, megpiszkáva fülét, majd visszakérdezett:
-Sanbosco? Azt hittem, hogy az csak a legendában létezik. A félvér megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-A sokat keresett varázsnövényes sziget igenis valódi, garantálom. Nekromágus ismét végigmérte őt, majd végigmutatott rajta:
-És te? Hogy a fenébe lehet valaki félig tündér, félig angyal? Ghí kissé elkomorult:
-A földistennő akaratából.

A varázsló elkomorodott. Leengedte karját, azzal is támasztotta magát:
-Akkor te csak egy eszköz vagy- jelentette ki tárgyilagosan, majd folytatta- jól ismerem az isteni követeket, jelenéseket, rengeteg tanulmányt olvastam róluk. Nem én lennék Deghyom egyik leghatalmasabb mágusa, ha nem tudnám mindezt. A magatokfajtát megteremtik az istenek, leküldik a halandókhoz, megbízzák valami hatalmas feladattal, és miután bevégezték, megszüntetik. Elhallgatott, ismét méregetve a félvért:
-Te még itt vagy. Nem végezted be talán a feladatod? Ghí megejtett egy halvány mosolyt:
-Dehogynem. Az én feladatom volt kibékíteni Sanbosco tündéreit, és angyalait. Nekromágus értetlenül gesztikulált:
-Akkor mégis... miért vagy még mindig itt? A jövevény nyugodt hangon válaszolt:
-Azért, mert Zitana értelmet adott a további létemnek. A célom, az eredeti feladatom megszűnt, és egy új van helyette.

Mindketten elnémultak. Most a félvért mérte végig a mágust:
-Talán ő is ezt akarja sugallni neked, hogy lépj túl. Akárki is az a Shakara, már nincs értelme vadásznod rá. A Nekormegáus a kezére nézett... azt amit mágiával növesztett vissza... azzal az erővel, amit Shakarától lopott. Jó szolgálatot tett neki, és ebből a hatalomból még mindig maradt neki. Enyhe túlzással, de olyan erős, mint egy félisten. Ő már készen van.
Shakara viszont még él...
Felpillantott Ghíre:
-Meggondolom még. Pillanatnyilag akkora erő van a hatalmamban, amivel városokat tudnék eltörölni a föld színéről, ha úgy akarom. Felállt, karjait a palástja alá rejtve:
-Vigyázz arra a szédült tyúkra. Sajnos túl sokszor avatkozik bele mások dolgába, és egyszer pórul jár. A félvér válasz nélkül hagyta. Csak bólintott, és nézte, ahogy a varázsló eltűnik a sűrűben...


2014. február 19., szerda

Gela

A megmentett lány magához tért. Próbálta feltérképezni a terepet: kis szoba, ő a meleg ágyban, fenyő faszerkezet, éjjeli szekrény az ágy mellett, ablak... a vihar elmúlt. Némileg megnyugodott. Ha a vihar elmúlt, akkor egy időre veszély se fenyeget.
Felült.
Érezte, hogy a megszokottnál sokkal hűvösebb van. Az ajtó felé pillantott. Hajszálnyi vékony csíkban, az illeszkedés mentén szűrődött be a fény. Tán vannak odakinn. Hosszú haja, ami eddig össze volt fogva, most a vállaira omlott. Kikecmergett az ágyból a hidegbe, és megindult a fény felé.

Kinyitotta az ajtót. Akkor láthatta, hogy egy fogadóban van... és ez lehetett a vendégszoba. A helyiségben csak egy bundás kabátot viselő kosember, és egy korai harmincas-késői huszas sárga szemű kalóz ül egy-egy korsóval, és épp vitatnak valamit. Lassan megindult feléjük. A kalóz észrevette őt, szemei azonnal felcsillantak, mosolya a füléig ért:
-Ó, hát magadhoz tértél? Jól látni. Hogy érzed magad? A lány kissé megilletődve nézett körbe, majd vissza a fiatal férfira:
-Nagyon hideg van. A kalóz intett:
-Pardon... majd elfelejtettem- maga mögé nyúlt, és egy prémes kabátot nyújtott át neki- vedd magadra. A jövevény magára öltötte. Máris átjárta a kellemes meleg. Helyet foglalt a két helyi társaságában.

A kos melegen elmosolyodott:
-Ez a fiatalember mentett ki a vízből- mutatott a kalózra, majd folytatta- nem tudjuk honnan jöttél, de azt igen, hogy elég látványos vihar kísért. Mesélnél nekünk, kérlek? A jövevény végignézett rajtuk kissé zavartan:
-Előbb azt szeretné tudni, hogy én hol vagyok, és ti kik vagytok? A kos folytatta:
-Baaren nagyúr vagyok- a srácra mutatott- ő pedig itt Crom. Ez itt Ny-Sjaelland, az északi szigetek csoportja, Nixában, a tengerkék ég alatt. A lány lassan dolgozta fel az infót, majd eltűrte haját:
-A nevem Gela. Crom felvonta szemöldökét:
-És... a vihar? Arról mit tudsz?

Gela ismét zavartan nézett végig rajtuk, kissé belesüppedve a kabát gallérjába:
-Mennyit láttatok? A kalóz válaszolt:
-Tudsz valamit a tengerrel... vagy a felhőkkel- visszaidézte a pillanatot maga elé- világítottak a szemeid, és a felhők fehér koponyákká változtak. A vihar énekelt. A lány megejtett egy erőltetett mosolyt... mint aki tudta, hogy rajtakapták, és ezt alaposan meg kell magyarázni. Bólogatott egy ideig, majd nekikezdett:
-Egy másik világból származom... Értem a tenger nyelvét. Apámat nem ismerem... Anyám viszont a mélység bárónője. Előle menekültem. Baaren megvakarta az állát:
-Mégis mit akar a mélység bárónője? Gela a kos felé fordult:
-Fel akar áldozni. A véremből, mint áldozati felajánlásból akarja felszabadítani a szélistent. Végignézett ismét a két tagon:
-Igaz a legenda, hogy a többi isten fogva tartja? Baaren bólintott:
-Attól tartok igen- gondterhelten ráncolta homlokát- a szélistent senki sem kedvelte, csak rombolt, és ott ártott, ahol tudott. Ha voltak is követői, mind elfordultak tőle.

A jövevény bólintott, végül hozzátette:
-A mélység bárónője tovább keres. Meg fog találni ezen a szigeten- végignézett rajtuk- és akkor egy újabb vihar lesz... egy sokkal nagyobb. Crom magabiztosan elmosolyodott:
-Ne aggódj- megmentettje vállára tette kezét bizalmasan- várni fogjuk. Velünk biztonságban leszel.

2014. február 16., vasárnap

licking the wounds

A Nekromágus a határerdőben húzta meg magát. A patak partjára hasalt, bal vállár a vízbe mártva, annak gyógyító erejében reménykedve, hogy ismét kinő a bal karja. Másik kezével mert a vízből, félig feltolta a koponya maszkot, és arcot mosott. Alábecsülte ellenfeleit... ismét. Még úgy is, hogy neki isteni hatalom volt a kezében. Egyszerre volt dühös, és végtelenül fáradt. Ahogy rendbe szedte magát, halkan kántál egy mantrát. A félisten hatalmából rengeteg maradt még neki. Most egy részét arra használta, hogy visszanövessze a karját. A lopott erő, és a patak vize lassan megtette a hatását: a vállból lassan kibújt egy egész felkar, majd a könyéktől fokozatosan az alkar... a csukló... végül egyesével az ujjak is. A végkimerülés határán iszonyatosan kellett összpontosítania hogy minden csont és izom a helyére kerüljön. De mikor megpillanthatta a végeredményt, azt elégedetten nyugtázta.

Ahogy gyönyörködött a régi-új bal karban, magányából egy hang térítette magához:
-Te... itt? Ismerte a hangot. Ezer éve nem hallotta... milyen furcsa most mégis... A koponyasisak alatt teljesen elsápadt, és megfordult. Zitanával találta magát szemben. A varázslónő a megszokott madármaszkot viselte, kék szemei elkerekedtek a meglepettségtől. A Nekromágus lassan feltérdelt, és felé fordult:
-Zitana...- hörögte fáradtan- nem is tudom, mikor láttalak utoljára. A varázslónő végigmérte őt. A megrepedt sisakból, a véres ruhákból, és a szakadt palásból egyértelműen ki tudta venni a csata nyomait. Rezignáltan, kissé csalódottan létesített ismét szemkontaktust:
-Még mindig harcolsz?- még a hangja is elárulta csalódottságát- Tudod jól, hogy már semmi értelme. Én már beletörődtem... A szarvaskoponyás felállt, viszont az egyik közeli fa törzsének kellett hogy támaszkodjon, annyira kimerítette a harc, és az iménti varázslat:
-Te ezt nem értheted!- zihálta makacsul- én millenniákkal ezelőtt készültem erre, és addig nem nyugszom, míg be nem teljesül a bosszúm. Zitana sóhajtott:
-Ugyanaz a történet? A Sötétség hatalmának hajszolása? Nekromágus tompán a fa törzsére csapott öklével:
-Itt nem egyszerűen az ő nyers és vad erejéről van szó. El akarom pusztítani Shakarát... azt, aki a halandók között is isteni bánásmódban részesül... azt, aki újjáépítette Nixát, és akinek nem kellett álarc mögé rejtenie az arcát! A varázslónő megcsóválta a fejét:
-Hajthatatlan vagy...

Már fordult is volna el, azonban a szarvaskoponyás utána vetette magát:
-Ne merészelj ismét hátat fordítani nekem!- ordította, majd átkot bocsátott felé. A csapás azonban hárult... Ghí angyali ezüstvértjében kivédte az átkot, védve ezzel párját. Zitana a döbbenettől lemerevedett... ereiben meghűlt a vér. A félvér ezt követően azonnal átkarolta egyik kezével, miközben másikban a pallost tartotta:
-Minden rendben, nem esett bajod? A nő torkán akadt a szó. A Nekromágusén úgyszintén amikor meglátta a lovagot:
-Te!- fakadt ki döbbenten. Ghí felkapta a fejét. Elborzadva látta, hogy a mágus hozzábeszél, tekintetében az őrület lángja gyúlt a kimerültségtől:
-Hát megtaláltál, Shakara?- kiáltotta, majd kék kezében sötét izzással megindult felé- Most nem menekülsz előlem, te nyomorult! És külön azért számolok veled, hogy Zitanával szövetkezel... A félvér felmérte gyorsan a helyzetet. Miután kivédett újabb két átkot, arra a véleményre jutott, hogy ellenfele nem beszámítható. Ezt a harcot hiábavaló lenne megvívni. Eltette a pallost, majd karjai közt párjával elrepült.
A Nekromágus térdrerogyott a kimerültségtől, és öklét rázva kiáltott utána:
-Elkaplak még, Shakara! Hiába menekülsz, én úgyis megtalállak!

2014. február 15., szombat

hunt and flee

Hare Tzeg fegyveres kíséretével a kanyonhoz ért. Az egyik sólyom a magasból alászállt, majd emberi alakot öltött. A nyúl minden formalitást mellőzve a tárgyra tért:
-Nem láttál erre egy tigrist? Fabry a fejét rázta:
-Én ugyan nem- majd felnézett a többi cirkáló madárra- de jelentést se kaptam semmi ilyesmiről. Visszanézett a hívatlan vendégre:
-Jó ideje nem láttak tigriseket a tengerkék ég alatt, főleg nem a szárazföld belsejében. Mind a tengermelléki erdőkben érezték magukat otthonosan. A herceg hunyorított, gyanakodva méregetve a sólyomkirályt:
-Ha bármit rejtegetsz előlem, Fabry, annak nem lesz jó vége. Tudod hogy szól az össz-nixai megállapodás a felek félrevezetéséről? A sólyomlordot ekkor már kezdte dühíteni a jövevény arroganciája. Ennek ellenére megőrizte hidegvérét, és ily módon is válaszolt:
-Nem kell emlékeztetned az efféle paktumokról, Hare Tzeg. A saját bőrömön tapasztaltam a precedensét, amiből íródott. A nyúl bólintott:
-Ez esetben, nem is zavarnánk tovább. Intett fegyvereseinek, majd lassan tovább indultak. Fabry rosszallóan csóválta a fejét.

Traxx és Leva az arab negyedben pihentek le. Remélve, hogy mérföldekkel az usagiaiak előtt járnak, megszálltak néhány napra az egyik fogadóban. A tigris aludt. Amúgy úton voltak a szabad ég alatt, éjjel-nappal őrködött. Nem akarta megkockáztatni, hogy Hare Tzeg rajtuk üssön. Most, hogy egy ideig biztonságban tudták magukat, megengedett magának némi pihenést. Le van-Te egyáltalán nem bánta, sőt, örömmel látta, hogy társa végre pihen. Addig ő megvarrta a ruhákat, vagy éppen a bevásárlást intézte. Vagy ha egyiket se, akkor a házinénivel beszélt. Az őket vendégül látó tulajdonos egy öreg kobranő volt, rengeteg régi történettel és boszorkányos praktikákkal.
Miután Leva visszatért az aznapi bevásárlásból, az előszoba asztalára elkezdett kipakolni:
-Hoztam paradicsomot, és bizserebogyót, ahogy kérte- mondta mosolyogva, majd mélyen a táska aljára nyúlt- és csak ma találtam egy ilyen kincset is. Egy simára csiszolt alabástrom kelyhet húzott elő, melyen egy hármas hold díszelgett, körülötte arab mintás cirádákkal. A házinéninek azonnal felcsillant a szeme:
-Ó, köszönöm aranyoskám!- átvette a becses tárgyat, és mindent elöntő boldogsággal vizslatta- egy holdkehely! A Holdudvar papnőit meg fogja enni a sárga irigység! A gepárd szoldian elmosolyodott, majd folytatta a pakolást.
A öreg kígyó miután eltette az ereklyét, a lányra sandított:
-Mond csak, drágaságom... Meddig maradtok még? Leva vállat vont:
-Talán két... vagy három napot. Attól függ, meddig tart a veszély. A házinéni szemei kíváncsian elkerekedtek. Azonnal leült vele szembe, és közelebb hajolt:
-Milyen veszély? Talán az öreg méregkeverő tud nektek valamiben segíteni. A gepárd megejtett egy kínos mosolyt, majd kimérten válaszolt:
-Usagiaiak... Traxx nyomában lehetnek. A törvényeik szerint ő egy halálraítélt. A kobra megvakarta ráncos állát, majd némi gondolkozás és hümmögés után így szólt:
-Két színű népség... róluk vagy jót vagy semmit- intett ujjával- de gyere csak aranyoskám... Leva közelebb hajolt, az öreg kígyó pedig folytatta:
-Tudod, hiába ért véget évek óta a háború, rengeteg nixai még mindig retteg a tűzvörös égtől, méghozzá babonásan. Nincs olyan isten, amiért áttennék oda a lábukat. Ha átértek a tűzvörös ég alá, megmenekülhettek- a vállára tette a kezét- Próbáljatok meg ott boldogulni. Le van-Te mosolya döbbent szájtátásba fordult:
-Honnan tud ennyi mindent? A kobra halkan kuncogott:
-Aranyoskám, nézz csak rám... nem vagyok már 16 éves... Különben is- húzódott vissza a helyére- ha a jó urunk, Arklan el tudott helyezkedni a Deghyomi Harcosakadémián, akkor csak nem lehet olyan rossz ott az élet.
Leva szemei egyszeriben felcsillantak... A biztonságot jelentő tűzvörös ég... és a Harcosakadémia... talán mégis van kettejük számára jövő...

2014. február 9., vasárnap

jelenés Ny-Sjaellandon

Mauek saját szigetének a partján élt, a horizont felé nézve merengett. Eszébe jutott a nap, amikor Shayla szülei megmentették az életét. Sose felejti el... a borzongás, és az undor amit a csalódás okozhatott. Mindig is mondották az istenek: ne kezdj más világokkal. Ott más törvények uralkodnak. Nemcsak hatalombeli, de fizikaiak is... Neki azóta éktelenkedik a vörös karmolásnyom arcának bal felén... és azóta tart mindenkitől távolságot. A saját szigete épp ezért létezik: maga teremtette, hogy te kelljen érintkeznie másokkal.

Ekkor megpillantotta az eget. A távolba egyre sötétebbé vált... de nem a jól ismert szürke, majd fekete gomolygás. Ebben bordó és vörös árnyalatok is játszottak. Felállt, belelépve a vízbe.
-Hát eljöttél...- gondolta- és megmutatod, mid van. Beleszagolt a levegőbe. Pár szimat után teljesen elhűlt, vörös szemei elkerekedtek:
-No hiszen... többet is, mint amire számítottam. Azzal megindult... gyalogolva a víz felszínén, egyre távolabb a szigetétől.

Északon csendes idő honolt. A varázsló szigetén Crom vendégeskedett. A késői húszas éveiben lévő fekete bozontos, körszakállas, sárga szemű férfi gleccserkalóz hírében állt... az egyetlen Ny-Sjaelland szigetein, aki fosztogatta a gyanútlan betolakodókat. Most éppen Munnak segédkezett. Az utolsó magukat ültették éppen, amikor a varázsló megszólalt:
-Le kéne tenned a tolvajlással- félig felpillantott maszkos fejével- nem szép dolog megfosztani a látogatóinkkal. A kalóz elvigyorodott:
-Először is, ők nem a látogatóink, csak átutaznak- betemette a földet- másodszor pedig teszek rá a magasról. Ha Baaren nagyúr még nem tett ellene semmit, akkor büntetlenül folytatom tovább. A jégoroszlán maszkos megcsóválta fejét, és felemelte az ásót.

Ekkor, a varázsbúra védelmében megpillantották az eget. Közvetlen felettük vészesen beborult, szürke, fekete, bordó és helyenként vörös színekkel. Crom megvakarta fehér fejkendős kobakját:
-Mi a fene? Sose láttam még, hogy valaha ilyen gyorsan beborult volna. Mun teljesen elhűlt:
-Nézd a bíbor színeket a felhők közt- mutatta- ez nem természetes. Mágia lehet a dologban. A kalóz rápillantott:
-Gondolod, hogy valamelyik istenségnek nem tetszünk? Hirtelen a hullámok is felcsaptak. Mun azonnal erősítő varázs mondott a burára, ami most nemcsak melegebb volt már, hanem a tenger haragjától is védett:
-A tengeristennő csak a vizeket uralja- tette hozzá, majd ismét felnézett- az égért nem tudom ki lehetne felelős. A szélisten jelenleg biztos nem, hisz a többiek elzárták.

Crom nem igazán figyelt a szavaira. Valami szemet szúrt neki a távolban. Hunyorgott, hogy az őrült hullámok vad dobálásából kivehesse az alakot.
-Figyelj csak- szólalt meg végül, majd irányt mutatott- szerintem ott van valami. Mun odafordította szemei. Nagymacska szemeivel sokkal jobban ki tudta venni a férfi által mutatott célt.
-Nem valami, hanem valaki- pontosította- embernek tűnik. A kalóz megriadt. Azonnal megindult a part felé, sárkányfejes kenujához:
-Akkor azonnal ki kell mentenem, ördögi hullámok ide vagy oda. A varázsló utána sietett:
-Szükséged lesz rám is, ha sikerrel akarsz járni. Beszálltak a kenuba. Mun meg se várta, míg barátja evezőt ragad, a csónak hátuljánál elmerítette mancsait, és elmondott egy varázslatot. Ennek hatására a teknő megindult mint a motolla. Cromnak így is irányt kellett adnia:
-Egy kicsit jobbra... nem, most balra... még balra... vigyázz, hullám, ez kerüljük ki...

Ennek ellenére víz jó párszor a nyakukba borult, mire megérkeztek. Munnak igaza volt, valóban emberi lényt dobáltak magukkal a hullámok... pontosabban egy fekete hajú, hosszú copfos, fiatal lányt, aki nem volt magánál. Ruhái fagyos rózsaszín, kék, és sárga színekben játszottak, mind a nadrág, mind a felső, ami csak a mellkasa elé volt kötve. Crom kinyalábolta a hullámok közül:
-Szentséges hét tenger, de hisz mostanra már halálra fagyhatott- saját bundás kabátjába csavarta, majd úgy karolta át- Gyorsan, Mun, siessünk vissza a part felé, mielőtt ez a vihar még jobban eldurvul. A varázsló bólintott, majd ismét elmormolta a varázsigét.

Ahogy haladtak kifelé, sűrűn kerülgetve a méretes hullámokat, a lány szemei felnyíltak. Fehéren izzottak. Crom megriadt, meg fel is ordított. Az ég alja megváltozott körülöttük... a felhők fehéren izzó koponyákat formáltak a távolba, a szél fúvása pedig olyanná vált, mint a szirének éneke. Mun rémülten forgatta körbe a fejét:
-Mi az, mi folyik itt? A lány lehunyta a szemeit... ismét eszméletlenül feküdt. A koponyaszerű felhőképződmények szertefoszlottak, a szirénének elhalt.  A kalóz félig hátranézett a varázslóra:
-Láttad ezt? A jég oroszlán maszkos nézett rá:
-Az ég alján a halálfejeket? Igen. A férfi folytatta:
-Nem csak azt- kiabálta túl a morajló tengert- a lány szemei felnyíltak, és fehéren izzottak. Ő csinált valamit. Amint végigmondta, partot értek a fő szigeten. Azonnal megindultak a jövevénnyel. Mun lihegett:
-Akárhonnan is jöhetett, valami köze egész biztos van ehhez a földöntúli viharhoz...

2014. január 18., szombat

moving on in the Vad world

Argai hamvasztása.

A letakart holttestet lassan emésztették az ezüstszínű lángok. Elisir a holdpapnők rituáléinak megfelelően énekelt egy gyászdalt. Hangja tiszta volt és éles.

Kicsivel arrébb állt tisztelegve, bekötött mellkassal Shakara. A vérszivárgás a blokkoló indák után nem múlt el nyomtalanul. Mellette Yuz... aztán Nina. Végül bekötött fejjel Filandaka. A szőkeségnél eltört a mécses. Társa vállára borult. Az uralkodó átkarolta, simogatta a hátát, aggódva nézve rá. Nina a fejét csóválta:
-Ne haragudj...- szipogta halkan, félsikerrel megtörölve arcát- de anyádnak olyan szép hangja van... Yuz bólintott:
-Ehhez kétség sem fér- visszanézett az égő halotti máglyára- bár azt is be kell ismerni, hogy ez a fazon megmentette az életét. Köszönettel tartozunk neki. Shakara is bólintott:
-Egyszer az enyémet is. Úgy látszik annak idején bölcs döntés volt életben hagynom őt. Félig a fiatalokra bólintott:
-Vannak, akik mégis érdemelnek az élettől egy második esélyt.

Véget ért a kántálás. A lángok tovább emésztették a holttestet. Elisir odasétált Shakara mellé. Férje szorosan átölelte, megpuszilva vállát. A nő a sörényébe túrt, majd sóhajtott:
-Vége van. A félisten lassan elengedte őt:
-Nem, még nincs- visszanéztek a lángokra- viszont tudjuk, hogy minek van a birtokában. Csak idő kérdése, és ismét szembesülünk vele. Felesége határozottan bólintott:
-Részemről rendben van. Várni fogom. Shakara végignézte őt. Megejtett egy halvány mosolyt:
-Tényleg látványosan változtál. Nem is tudom, mikor láttalak utoljára ennyire határozottnak és erőteljesnek. Elisir visszapillantott:
-Talán még az emberek világában. Ezelőtt akkor éreztem magam ennyire szabadnak. A félisten átkarolta felesége hátát, amaz pedig a vállára hajtotta fejét.

A sharkaal kölyök az uralkodóra pillantott:
-Most már mindenre emlékszem. Yuz felé fordult:
-Parancsolsz? Filandaka folytatta:
-Ugyan lezárul a spirituális kapu az előző és a mostani életem között- megérintette a fején lévő kötést- de bevillantak az akkori emlékek... minden tisztán, mintha csak tegnap történt volna. Megrázta hegyes füleit:
-Szóval... én az elődöd voltam... a Sera család tagja... és egy hataloméhes bestia. Yuz bólintott:
-Röviden és tömören ez történt- megsimogatta a kölyök fejét- Visszatértél a palotába, de most már új életet kezdhetsz. A kölyök bizalmasan rámosolygott:
-Köszönöm, hogy segítettél lezárni a karmám. Ígérem, hogy hűséges és odaadó tanítványod leszek. Az ifjú Sera ekkor felkapta a fejét:
-Ha már az odaadásnál tartunk...- szülei felé fordult, és tisztelettudóan fejet hajtott- ha megbocsátotok, rám még vár egy fontos tennivaló. Shakara büszkén elmosolyodott:
-Menj csak. Szükségük van rád. Yuz elmosolyodott, majd Ninával és Filandakával az oldalán távozott.

A városkapu belső tövében árválkodott egy maroknyi yuan-ti, egy részük kisebb-nagyobb sérüléssel. Az uralkodó hozzájuk sietett, társával már vitték az első adag ellátmányt: ételt és orvosi felszerelést:
-Remélem, nem várattunk meg titeket túlságosan. A kígyószerű lények felkapták a fejüket. Egyikőjük, valószínűleg a csatában elhunyt vezér helyettese, odasiklott hozzájuk:
-Az a szellem, aki védett minket, rád hivatkozott. Köszönjük neki a segítséget. Yuz lepakolt, végignézett rajtuk, majd vissza a  helyettesre:
-Mekkora a kár? Amaz sóhajtott:
-Tizedannyian maradtunk... a városunk elpusztult, 22 sérülése még mindig életveszélyes. Az ifjú Sera bólintott:
-Hamarosan érkezik egy kisebb orvosi csapat az ellátásotokra. Én és Nina megkezdjük a munkát. A helyettes felkapta a fejét:
-És az otthonaink? Yuz sejtelmesen elmosolyodott:
-Nemrég kapcsoltunk le egy bandát, akik most a börtönben ülnek. Az ő lakásaikba lesztek elszállásolva, amíg a városotok újraépül. A yuan-ti meghajolt:
-Köszönjük, ifjú Sera. A családod legyen áldott...

2014. január 13., hétfő

night in the sand

Traxx és Leva első éjszakája. Az este a pusztaságban érte őket. A tűz köré ültek. A tigris még mindig meglehetősen gondterhelt volt, társa ennek ellenére viszonylag jó hangulatban. Próbálta is kissé felderíteni a búskomor hacost:
-Hát... már megint itt vagyunk. A tigris, aki eddig hatalmas mancsaiba temette arcát, most felpillantott:
-Hogy mondod? Le van-Te megejtett egy bátorító mosolyt:
-Együtt támadtunk a jáde bányára, aztán együtt utaztunk az unokatesómékkal a hajón... most pedig itt vagyunk.

Úgy tűnt, hogy szavaival nem éri el a kívánt hatást. Traxx ismét lehajtotta füleit, és belebámult a tűzbe. A gepárd hangulata is kissé elkenődött ettől. Odament társához, letérdelve vele szembe, megsimogatva az arcát. A tigris ráemelte tekintetét. Kellemesen melegséggel töltette el, hogy Leva ott volna neki. Valóban megejtett egy mosolyt. A másik harcos viszonozta:
-Kérlek, ne csüggedj. Itt vagyunk egymásnak. Kai nagymester is alaposan kitanított minket. Amíg az ő tanítása szerint járunk el, addig nem lesz gond.

Traxx sóhajtott. Hangjában volt valami fura morgás. Kissé oldalra fordította fejét. Le van-Tét kellemetlen érzés fogta el. Társa vállára csúsztatta kezét:
-Minden rendben van? A tigris egy ideig csendben meredt az éjszakába. Nem úgy tűnt, mintha fázna, vagy kifejezetten zavarná valami, de ésszel nem volt a helyén. Cikáztak a gondolatai, és nehéz volt szavakba önteni őket. Visszanézett a lányra:
-Sajnálom... A gepárd megejtett egy bátorító mosolyt:
-Nincs mit ezen sajnálni. Nem a te hibád, ami történt. Különben is, önként, és dalolva jöttem veled.

Traxx megcsóválta a fejét:
-Nem azt sajnálom- megfogta Leva mindkét vállát. Utóbbi kérdően nézett rá. A tigris még egy kicsit hezitált, majd folytatta:
-Nem voltam ebben soha jó, ne haragudj. Soha nem tudtam kimondani... kimutatni pedig végképp nem... Kezei lejjebb csúsztak, és megfogták a lány kezeit:
-Azért, hogy mennyit jelent nekem, hogy itt vagy velem. És, hogy én téged mennyire...

Nem tudta végig mondani. Le van-Te a nyakába vetette magát, szorítva erősen. Az első feleszmélés után ő is szorosan átölelte, bújva hozzá. A gepárd dörgölte a vállához a fejét:
-Én is szeretlek. Azzal megpuszilta a szelíd óriást. Traxx egészen zavarba jött. Még a lányt is elengedte. Leva halkan nevetett, tetszett neki, hogy sikeresen zavarba ejtette a tigrist. Társa lassan ura lett az érzéseinek, majd intett ahogy elfeküdt a tűz mellett pokrócon. Le van-Te odakucult mellé. Ahogy elhelyezkedtek, a tigris homlokon csókolta őt. Még hosszú út várt rájuk...