2011. július 26., kedd

ébredés

Tom Focus ismét menekült. Már kicsorbultak, és összetörtek az aranykarmok az előző viadal során. Nem tud harcolni... és lelki ereje se maradt. A többi ősi király pedig üldözte:
-Nem menekülhetsz örökké!
-Amit tettél, az elől nincs menekvés!
-Szégyent hoztál Deghyomra, ezért bűnhődni fogsz. A félelemtől nem tudott harcolni. Szégyen volt bevallani, de ez az érzés egész egyszerűen lebénította. Így futni próbált. Aztán eszébe ötlött Nixa... oda még mehet. Tudják róla, hogy nem az ellenségük. Végre, egy biztató gondolat. Meg is indult a 3 kapu felé. Távolról ugyan látszott, hogy üresen állnak, de ahogy közelebb ért megjelent előtte Sekos, és fenyegetően ráfújt. A macska megtántorodott, majd kifakadt:
-Sekos, mit csinálsz? Te már deghyomi vagy! De alig, hogy kimondta, a bestia három feje egyszerre csapott le...

Shayla közben érkezett Nendivel, Nandun királyával, aki hozott magával egy lila ruhás cirkóniát és egy kis fekete álomdémont. A királynő érdeklődve nézett vissza rá:
-Mindkettőre szükség van? Az oroszlán bólintott:
-Igen. Az álomdémon segít eljutni a rémálmokba, a cirkónia pedig segít, hogy tudd irányítani odaát a dolgokat. Reméljük, nem késtünk el. Shayla kissé megrémült:
-Miért, lehet rosszabb?

Mikor beléptek a hálószobába, megkapta a választ: az ágy üres volt. Tom Focus egész egyszerűen eltűnt. Pedig itt volt, alig pár percre hagyta magára, míg fogadta a vendégeket. Shayla elképedt:
-Hova tűnt? Hisz az előbb még... Nendi sóhajtott:
-Amitől tartottam... őfelségét saját rémálmai fogságában ragadt. Utána kell menned, hogy visszahozd. A királynő bólintott:
-Megteszem. Lassan elterült az ágyon, majd az álomdémon felugrott mellé, és a vállára tette kezét:
-Ne haragudj, felség... Shayla bólintott:
-Csak menjünk... A cirkónia is leült mellé, majd őfelsége lassan álomba merült...

Az álomdémon nem hiába kért előre elnézést: a lány rögtön a háborúk alatti Deghyomba találta magát. Mindenhol harci készültség, átható szag, a levegőben tapintható volt a feszültség. Az egyik falnak is simult ijedtében, mikor hallotta a masírozó katonákat.
-Jóságos egek, mi ez?- fakadt ki. Ekkor valahol a távolból meghallotta a cirkónia hangját:
-Ne feledd, hogy csak egy álom. Csak a tudatod teszi valóságossá. De eszerint módosíthatod is. Shayla bólintott, majd kinézett. Tiszta a levegő. Próbált céljára koncentrálni, miszerint meg kell találni urát. Magára képzelt egy helyi tolvajköpenyt. Lám... meg is jelent rajta. És milyen jól illett. Ezek után tökéletesen beleillett a környezetbe. Úgy képzelte, hogy így az akkori helyiek nem fogják őt megismerni.

Besurrant a Háromtornyú Várba, aminek szabályosan rohadt az egyik fala. A kapunál egy csontkéz meg is ragadta a vállát, amitől felsikított. Aztán a kéz eltűnt, ahogy utána nézett, majd ment tovább. Furcsa... odabenn a lépcsők is eltűntek, és a térválasztó falak is rohadtak. Körbenézett:
-Ez a rémálom hátborzongatóbb, mint gondoltam.... Ahogy cirkált odabenn az egyik fal mögött meglátta Deghyom előző királyait. Épp háttal álltak neki, és ordibáltak:
-Deghyom miattad pusztul! Szégyent hoztál ránk!
-Elárultad a saját hazád.

A lánynak volt egy olyan sejtése, hogy megérkezett. Előkapta a láncot, melynek mindkét végén karmok voltak, majd támadásba lendült. A királyok észre se vették. Ahogy eltalált egyet, füstté vált. Mire a rémképek észbe kaphattak volna, hogy támadás érte őket, már rég füstté váltak. Viszont ahogy sejtette, ott találta Focust. A király fegyvertelenül, megtépázott ruhában, véresen, kígyómarásoktól borítottan feküdt a földön. Nem volt magánál. Shaylának elszorult a szíve. Azonnal letérdelt hozzá, és próbálta magához téríteni:
-Tom... Tom... Semmi reakció. A királynő viszont kezdett kétségbe esni. A falak elkezdtek ettől tovább mállni.

Ekkor ismét meghallotta a cirkónia hangját:
-Ne ess kétségbe! Minden félelmed csak tovább táplálja a rémálmot. A lány pedig levegőt vett, és próbálta megőrizni a hidegvérét. Rájött, hogy ismét maga formálja az eseményeket. Simogatta ura fejét, majd a fülébe súgta:
-Megfogadtam, hogy veled leszek jóban, rosszban. Most itt vagyok... Ébredj. Ahogy elképzelte, hogy eltűnnek a sebei, Tom Focus valóban meg is gyógyult... és kezdett magához térni. Szusszantott. Ahogy Shayla átkarolta, érezte, hogy a lidércnyomás lassan elhomályosodik. A falak elhalványultak, és egy kellemes rét került a helyébe.

A király lassan felnyitotta szemeit. Kellemes látvány tárult elé, először Shayla személyében... majd a kicsivel távolabb álló két alak. Két kék macska volt, az egyik lovagi nehézvértben, a másik könnyű íjász bőrvértben. Shamu és Fazu volt az. Az uralkodó elmosolyodott. A királynő látta, hogy ura felismerni vélni őket. Rá is kérdezett:
-Ők kik? Tom Focus felnézett rá, és elmosolyodott:
-A szüleim... Shamu elmosolyodott, Fazu pedig a vállára döntötte fejét. Az uralkodó visszanézett Shaylára:
-Az áldásukat adják ránk. Feltápászkodott, és átkarolta feleségét, jelezve, hogy vigyáz rá. A szülők büszként elmosolyodtak.

A királyi pár pedig felkelt. Nendi, a cirkónia, és az álomdémon ott álltak velük szemben.
-Gratulálok- mondta az oroszlán- sikerült visszatérnetek. Shayla bólintott:
-Én köszönöm a segítséget. Ekkor Tom Focus megsimogatta az arcát:
-Én is neked. Sajnos erős volt a lelkiismeret-furdalásom, hogy talán nem vagyok olyan jó uralkodó, mint az elődeim. Shayla elmosolyodott:
-Ne hülyéskedj- átkarolta őt- sokkal jobb vagy, mint az elődeid. Te vagy az első, aki szót értett velünk, a tengerkék ég alattiakkal. A király visszamosolygott:
-Könnyebb volt, mint gondolnád. Majd megcsókolta....

2011. július 20., szerda

görbe este

Aahs kitűnően végezte személyes titkárként a dolgát. Egyfolytában hozta a jelentéseket a lakások és kertek alakulásáról, a flora és fauna helyzetéről, időjárásról... minden, ami egy kicsit is fontos lehet. Az udvarban lévők meg volt vele elégedve. Kiváltképp Rejazz.
-Lassan átveszik a civil életformát a lakók- jelentett Aahs- ugyan nincs háború, de egész eddigi életük folyamán szolgálatot teljesítettek, így egy kicsit nehéz lazítaniuk. A rájakirály bólintott:
-Érthető. Mind nehéz időszakokon vagyunk túl. És valóban, ahogy jobban belegondolt, azóta van csak a megmaradt népének nyugta, mióta Kaaelidasch-ra költöztek. Senki nem háborgatta őket- még a mechák se, pedig az elején igen nyomós okok lett volna rá, azok után, ahogy bántak velük. A titkár kíváncsian ráemelte a tekintetét:
-Szükség van még ma a szolgálataimra? Rejazz a töprengésből feleszmélve ránézett:
-Nem. Elmehetsz.

Aahs fejet hajtott, majd elindult kifelé. Ahogy az ajtóba ért, az uralkodó feleszmélt, és utána szólt:
-Várj... A hölgy megállt, és kíváncsian megfordult. A király pedig kissé zavartan rákérdezett:
-Lenne kedved ma este velem vacsorázni? Aahs elmosolyodott, és bólintott:
-Igen, felség. Örömmel. Rejazz elvigyorodott:
-Remek... akkor este, az első nap nyugtakor. A titkár bólintott, és kilépett.

Jiggin váltotta fel, sokatmondó hatalmas vigyorral:
-Jól hallottam?- tért azonnal a tárgyra- randira hívtad? A rájakirály elvörösödött:
-Nem randi!- felállt az asztalától, és elkezdte kínosan igazgatni a papírjait- csak egy kellemes vacsora egy kellemes társaságban Az oroszlán visszavigyorgott:
-Vagyis randi... Rejazz rúgott egyet a levegőbe, megcélozva Jiggin hátsóját, de nem sikerült fenéken billentenie, ugyanis a lány időben arrébb rohant.
-Ne feszítsd tovább a húrt.
-Jól van, jól van!- nevetett a lila oroszlán- jó szórakozást estére! Azzal kiszambázott a szobából.

Amilyen pletykás volt, bezzeg azonnal továbbadta a hírt. Unokatestvére és a két várban dolgozó mecha itta a szavait:
-Szóval végre randira hívta!- mesélte Jiggin lelkesen- ha minden igaz, már éppen együtt vacsoráznak.
-Végre- bólintott Capo- végre megtette az első lépést felé.
-Csak el ne szúrja- nevetett halkan Ferlex- mi, pasik, hajlamosak vagyunk elszúrni a hangulatot. Bár csak az izgalom beszél belőlünk.
-Biztos nem lesz semmi gond- szólt Maya- a gazdánk magas rangú személy, ők moderálják magukat.

És valóban, amíg a négy jómadár kitárgyalta őket, addig a másik kettő már javában vacsorázott. Bár igencsak csendes volt a légkör: Aahs kicsit fáradt volt, Rejazz pedig izgult. Nagyon zavarba jött a hölgytől, hogy most nem hivatalos, hanem személyes közegben vannak. Egy kicsit vakarta a pohár szélét, majd rákérdezett:
-Milyen a sült? Aahs felpillantott:
-Igazán finom. Ki a szakács? Az uralkodó félszegen felemelte a tenyerét:
-Kivételesen jómagam. A titkár halkan nevetett:
-Neeem... ezt nem veszem be. Rejazz kínosan elvigyorodott:
-De bizony. Csak azért, mert én vezetek itt mindent, az nem jelenti azt, hogy nem tudok főzni. Majd megemelte az asztalon lévő üveget:
-Viszont az étek kellemesebb, ha egy kis ital is lecsúszik hozzá. Töltött a hölgynek, aki beleszimatolt:
-Csakugyan? Kiitták az első poharat, Aahsnak pedig szélesedett a mosolya:
-Így tényleg sokkal kellemesebb- visszanézett a királyra- ha nem vagyok indiszkrét, kérhetek még egy pohárral? Rejazz elvigyorodott:
-Ó, természetesen, kedves- ismét töltött neki- ne szerénykedj. Azzal kiürült még egy pohár.

Majd még egy...

Majd még egy...

És még egy...

A mámorító nedű nemcsak itatta magát, de egyre jobban oldotta a ráják nyelvét, és a hangulatot is. Már ott tartottak, hogy teljesen közvetlenül beszélgettek, és nevetgéltek. Aahs kissé hátra dőlt a székében:
-Ez kellemesebb, mint amire számítottam, felség. Remélem, megbocsátod, de azt hittem, hogy ez a vacsora sokkal unalmasabb lesz. Erre az elszólásra a király vérszemet kapott, és csak jobban felbátorodott:
-Unalmas?- vágott vissza- Akkor fokozzuk csak a kedélyeket. Azzal felállt, megfogta a hölgy csuklóját, a maradék itallal teli üveget, és megindult kifelé. Aahs egy pillanatra meg is ijedt:
-Felség, mégis hova megyünk? Mit csinálsz? Rejazz visszavigyorogott, de egy szót se szólt. meg sem álltak... egészen a tóig. Belecsúszott a vízbe, magával rántva a titkárt is, aki a váratlan eseménytől felsikított. Mindkettőjüket ellepte a víz. Miután a partnak dőltek, tovább kacarásztak, Aahs pedig a fejét fogta:
-Ez aztán váratlan volt. Tényleg nem számítottam rá. Az uralkodó felé fordult, és átnyújtotta az üveget:
-És még egy kis italra? A hölgy elvigyorodott:
-Ó, természetesen! Átvette az üveget, és jól meghúzta. A király visszavette tőle, és ő is ivott. Az üres üveget pedig a parton hagyta. Egy remek este remek befejezése...

insomnia

Tárgyalássorozat a két birodalomban. A teremben jelen volt Fabry Falcone, Nendi, Shah szultán, Felix, a Vérvörös tó harcosainak feje, a leozardok királya... valamint Tom Focus és Shayla. Bár az előbbi aludt. Újabban nem az első eset. A lehető legkülönbözőbb helyeken képes bealudni fényes nappal. Most is, a tárgyalás kellős közepén. Fabry rázta finoman a vállát:
-Felség... felség.... Deghyom ura nagy nehezen összeszedte magát, és kómásan először a sólyomlordra nézett, majd a többiekre:
-Mi az?- kérdezte álmosan.
-Csak a te szavazatodra várunk- nézett rá Felix- az összbirodalmi költségvetést illetően. A király a szemeit dörgölte, és minden erején azon volt, hogy nehogy összeessen a fáradtságtól.

Hosszabb mérlegelés után inkább felállt:
-Ne haragudjatok, barátaim. De ezt most napoljuk el. Azzal csendben kisétált a teremből. a többiek aggódva néztek utána.
-Nekem ez nagyon nem tetszik- jegyezte meg a leozard király, majd a többiekre nézett- nem kéne kezdenünk vele valamit? Aggasztó, hogy hetek óta ilyen. Nendi a királynőre nézett:
-Shayla, te vagy a legközelebb hozzá. Nem tudod mi a baja? Shayla kellemetlenül sóhajtott...

Focus próbálta ezúttal kialudni magát. de a forgatókönyv ugyanolyan volt, mint eddig: a múltbéli arcok ugyanúgy előjöttek, az előző királyok, hadnagyok, vezérek... és mind azzal vádolták, hogy mindent rosszul csinál, és méltatlan Deghyom trónjára. Harcba is száll a lidércnyomással, és eleinte mindig elemében van. De aztán jön a többi újra és újra, mígnem a vádból támadás lesz, majd életveszély. Mindig ennél a pontnál riad fel. Most is... ezúttal, mikor három ősi király támadt rá egyszerre.

Már alkonyodott. Ismét zihált, verte a víz. Most viszont Shayla is mellette volt, és aggódva nézett rá:
-Akarsz beszélni róla? Ahogy viszont látta a lányt, úgy megnyugodott. Szusszantott:
-Csak rémálmok... semmi komoly.
-Ó igen- a királynő komoran bólintott- tényleg nem komoly, csak épp kialvatlan vagy. Az összes tárgyalást sorra elalszod. Focus lehajtotta a fejét:
-Sajnálom... Shayla megfogta arcát:
-Ez tényleg nem tréfadolog. Megkérem Nendit, hogy kerítsen néhány cirkóniát ehhez a feladathoz. Ők jól értenek az álommágiához, segítenek lezárni ezt a lidércnyomást. A király álmosan visszamosolyodott:
-Mondtam már, hogy szeretlek? Shayla az ölébe paskolt, hogy ura belehajtsa a fejét, majd simogatta:
-Én is szeretlek. Véget vetünk a lidércnyomásnak.

2011. július 18., hétfő

a visszavágó

Meleg napra ébredt a kék főváros. Valaki zuhannyal próbálta elviselni a hőhullámot, valaki a hideg házban maradt... Samas speciel egy hideg ital és DJ mellett.Felfedezettje épp vendége volt egy hűsítőre.
-Mit gondolsz?- kérdezte- milyen lesz a ma este?
-Gyenge- válaszolta a lány, ahogy a jeges poharat az arcához nyomta- szerintem mindenki otthon marad, és alszik. Nekem is ezt kéne tennem. Belekortyolt az italba, a hiúz pedig folytatta:
-Messze még az este, ne hamarkodd el a döntést. Dorina ismét az arcához nyomta a poharat:
-Pedig semmi kedvem. Ez a hőség olyan demotiváló.

Ekkor megcsörrent a telefon. Samas biccentett felé a fejével:
-Nem akarod felvenni? DJ legyintett:
-Hagyjanak békén- és nyugodtan iszogatott tovább. Azonban a hívó fél igencsak kitartónak tűnt. A hiúz ismét intett:
-Szerintem mégiscsak vedd fel. A lány sóhajtott:
-Oda se neki- felvette a telefont, és unottan beleszólt- Dorina Joris.... Meglepetésére egy ismerős hang szólt vissza:
-Csakhogy elértelek. Már kezdtem azt hinni, hogy szándékosan kerülsz, nehogy behajthassam rajtad a beígért visszavágót... A lánynak elkerekedtek a szemei:
-Gigi?- kérdezett vissza. A hívó fél belenevetett a kagylóba:
-Hát... nem is a télapó. Szóval... mikor kerítünk rá sort? DJ elvigyorodott:
-Nagyon akarod azt a visszavágót? Akkor ma este, nálam. 7-re eléd küldök egy taxit. Próbálj meg kivételesen nem késni. Gigi ismét nevetett:
-Rendben, igyekszem. Majd letette. Samas is a poharat, majd kíváncsian elmosolyodott:
-Na, mi a helyzet? DJ ismét felvette a jól ismert pimasz, lelkes vigyorát, és megemelte a poharat:
-Öreg barátom... ma este nagy buli lesz!

Délutánra már be is harangozták a nagy eseményt. Dorina nem hiába küldetett a vendégért taxit... annak a ténye, hogy ő egy másik világból származik, annak idején a kihívói előtt titokban maradt. Most sem történt ez másképp. A megrendelt taxit is az egyik nixai vezette, és ügyesen kellett manővereznie, nehogy a másik előadó rájöjjön, melyik kanyarnál fordult be pontosan. A lány kissé aggódott is... nem volt ínyére, hogy a másik világból átjön valaki. Már korábban deadmau5 megjelenésénél is kissé húzta a száját. De hát ha Gigi D'Agostino visszavágót akar, ő bizony másodszorra is ellátja a baját...

És úgy tűnt, a népet meg is mozgatja a tény, hogy ismét a másik világból jön egy előadó, hisz rengetegen jöttek este. Dorina már nekilátott a zenének. Egy kis előmelegítés a hangulatra. Most is meglehetősen nőiesen volt öltözve: ujjatlan, fehér felső, zöld nadrág, egy hatalmas virágos hajtű oldalt a hajában. Mint a korábbi tündérjelmez  visszafogott változata. Hamarosan beszáguldott Gigi is- jobb részt a taxisnak hála. Mert ha ő nincs, akkor biztos, hogy a vendég nem készül el időben. DJ elvigyorodott, és kezet fogott vele:
-Jó téged újra látni. Gigi kezet csókolt neki:
-Téged is, tündérkém- majd lepakolt mellé, és elkezdett válogatni a lemezek között- készen állsz a visszavágóra? Dorina elvigyorodott:
-Ó, igen! Lehalkította a zenét, és felkapta a mikrofont:
-Hellosztok! Jó az este? A tömeg igenlően ordított, a lány pedig folytatta:
-Ma este egy különleges vendégünk van, akinek egykoron kihívója voltam. Most viszont ő jött el hozzánk, hogy kihívjon engem- rámutatott- kérlek, fogadjátok szeretettel az italo dance utolsó mohikánját! A színpadon Gigi D'Agostino! A tömeg ujjongott, Gigi pedig meghajolt.

Amint az alapzaj kissé alábbhagyott, a párbaj megkezdődött. Dorina most biztonságban érezte magát, nemcsak a hazai pálya miatt, hanem mert rengeteget tanult azon a bizonyos úton. De úgy látta, kihívója se adja alább, hogy a romantikusabb vonulat mellett kissé keményebb, pörgősebb stílussal is próbálkozott. Meglepetten felvonta a szemöldökét, majd ránézett:
-Hé! Ez meg mi a fene? Gigi sejtelmesen elmosolyodott, és válaszolt:
-Lento Violento stílus. A lány elvigyorodott:
-Látom, nem finomkodsz. Viszont én is készültem. Kicsit matatott az arzenáljában, majd egy ütősebb darabot kevert fel az előző lemez mellé. A tömeg őrjöngött. DJ táncolt hozzá, és tapsolt:
-El kell ismernem- fordult Gigi felé- hogy egész jó vagy. A helyiek megkedveltek. A kihívó halkan nevetett:
-Általában az újak könnyek megszerettetik magukat.
-Ó, hogyne- vágott vissza a lány- főleg 20 éves rutin után.

A következő lemez felkeverése után a vendég előadó is belekezdett a táncba. Kölcsönösen animálták a bulizókat, akiknek ez nagyon tetszett. Tapsoltak is nekik. Dorina elvigyorodott, miközben lemez cserélt:
-Azért egy hibát még mindig elkövettél. Gigi felé kapta a fejét:
-Mit? A lány sejtelmesen visszanézett:
-Nem igen trükközöl. A következő lemeznél már lenyomott pár látványos scratch-et és hangmodulációt. A közönség őrjöngött. A kihívó visszanézett:
-Ó, nem... nem fogom most annyiban hagyni. Ismét előkapta az apró zseblámpáját, és poénkodva belevilágított a tömegbe. A bulizók értékelték a poént, de még mindig nem annyira, mint a zenét. Akárhogy is... Dorina ismét győzött.

A buli végén szállingóztak hazafelé a helyiek... a lány pedig kikísérte vendégét a taxihoz. Gigi megigazította a kalapját, és elmosolyodott:
-Hát... nincs mese, ismét legyőztél. DJ elvigyorodott:
-Üsse kavics... Azért örülök, hogy meglátogattál. Épp azt terveztem, hogy lemondom a mai estét. A vendég előadó felvonta a szemöldökét:
-Csakugyan? Pedig remek közönséged van. Kár lett volna. Dorina rámutatott:
-Látod? Még jó, hogy hívtál. Gigi végül megemelte a kalapját:
-Akkor hát, Dorina Joris- beült a taxiba- további szép estét. Becsukta az ajtót, majd a járgány elindult. DJ pedig elégedetten mosolygott, amiért remekül telt az este, és ismét nyert olasz kolégájával szemben...

il tuo vero dovere

Nem volt túl sok feladat a hollónemeseknek. Hua-Bei és Gohr'g épp kiküldetésen voltak a tengermelléktől keletre, Kicsi pedig a Hold tónál. Épp újhold ideje volt, ezért választotta Sötétség ezt az időpontot a találkozóra. Szolgája ugyanolyan alázattal járult elé, mint eddig: letérdelt elé, és alázatosan meghajolt. Az istenség elmosolyodott:
-Azonnal jössz hívó szavamra, valahányszor hívlak. Mióta is szolgálsz nekem? A lány felemelte fejét:
-5 éve, uram. Erre Sötétség egész egyszerűen elfordult tőle:
-Elmehetsz. Itt végeztél. Kicsi riadtan felkapta a fejét:
-Hogy mondod? 


Az istenség visszanézett rá:
-Nem akarom, hogy többé hollónemes legyél. Azt akarom, hogy menj vissza a lányodhoz. Neki nagyobb szüksége van rád, nem dobhatod el magadtól. Kicsi láthatóan elszégyellte magát, ahogy mélyen lehajtotta fejét:
-Mindig is tudtad, ugye uram? Sötétség sejtelmesen elmosolyodott, a lány pedig folytatta:
-Akkor miért hagytad, hogy eljöjjek mellőle? Az istenség közelebb lépett hozzá:
-Én terveztem így. Nem is ok nélkül. Ha nem hagytam volna, hogy a szolgálatomba lépj, akkor nem állítottalak volna szolgálatba Nixába, és akkor nem tudtad volna megmenteni Shakarát... 


A lány a fejét fogta. Valóban... ahogy jobban belegondolt, minden összefüggött. Amikor a nekromágus támadott, a környék egyetlen hollónemeseként csak ő menthette meg a Sötétség egyik leszármazottját. Ismét meghajolt:
-Tisztelem az előrelátásodat, uram. Az istenség ismét sejtelmesen elmosolyodott:
-Mint látod, a családom a szívügyem. Ezért kérlek, hogy menj vissza Jena Serához. Ugyanúgy Shakara vére is folyik az ereiben, akárcsak a tiéd. Feltűnt neki, hogy szolgája gyanúsan csendes. Odahajolt hozzá:
-Tudtad, hogy nem téged keresett annyi éven át. De Jena és te ugyanúgy a család tagjává váltatok. Ez nem presztízs kérdés, hanem vér kérdés. Menj vissza hozzá... 


Kicsi némán bólogatott. Sötétség a fejére tette a kezét... és eltüntette róla a páncélt. A páncél alatt a szolga egy egyszerű nemes volt, lila felsővel, szárnyain szalagokkal, kék nadrágban, fején apró ékszerrel, nyaklánccal... Az istenség elmosolyodott:
-Jena mindig hitte, hogy az anyja a közelben van. Ma viszont láthatja. A fiatal hölgy bólintott, hálásan elmosolyodott, majd elsietett. Az istenség büszkén nézett utána... 

2011. július 17., vasárnap

mission: not alone

A rájakirály élete némileg megváltozott: az implantátum miatt a műtét utáni néhány hét étrendváltással, több mozgással és meditációval járt, hogy a szervezete alkalmazkodni tudjon. Az utóbbinál Machuu, a növényi élet istenének követe is segített. A meditáció alatt a hátára terült, mint valami lepel, és illóolajokkal töltötte meg a levegőt. Ezzel a méregtelenítésben segített. A kvartett pedig nyomon követte az eseményeket.
-Jól bírja a változásokat- állapította meg Jiggin, miközben jegyzetelt- úgy tűnik, meg sem ártott neki ez a kis incidens.
-Annyira azért nem volt az kicsi- tette hozzá Ferlex. Capo bólintott:
-5U-LT4N is végre jó helyen van. Valamilyen módon ez is szolgálat teljesítés.
-Tényleg- fordult felér a zöld oroszlán- hallom, a király téged is a szolgálatába rendelt. Milyen érzés? K4 összefonta az ujjait:
-Örülök- mondta nyugodtan, majd M1-re pillantott- főleg, hogy Maya mellett lehetek. A társaim közül hozzá kötődök a legjobban. Erre a kijelentésre a nőies mecha belé karolt, és a vállához bújt.

Jiggin- látva őket- elmosolyodott:
-Helyesek is vagytok együtt- majd visszanézett az épp meditáló rájakirályra- és ha már az együttlétnél tartunk, valamit vele is kell kezdenünk. Maya felnézett rá:
-Miért? Nincs egyedül... mi itt vagyunk neki. Ferlex elmagyarázta:
-A kuzinom úgy érti, hogy kell valaki mellé. Egy nő. Visszanézett ő is az uralkodóra:
-Fontos lenne, ha továbbörökíti a vérvonalat. A fajtájuk komolyan veszi a vér szerinti uralkodókat.
-Hát...- vont vállat K4- a katonák között van néhány nőstény. Közülük választhatna. A zöld oroszlán megvakarta az állát, ahogy elmerengett:
-Nem is mondasz hülyeséget, drága barátom...

Meg is szervezték a cselt. Rejazz még be volt avatva, hogy miként is folynak a dolgok.
-Biztos, hogy ez jó ötlet?- kérdezett vissza gyanakodva. A lila oroszlán lelkes vigyorral válaszolt:
-Ó, nagyon is- megigazította a király ruháját- a hölgyek mind abban a reményben lettek idehívva, hogy az egyik a személyes titkárod legyen. Ez egy olyan hatalmas és megtisztelő feladat, hogy bárki örömmel vállalkozna rá, hogy a közeledben lehessen. Az uralkodó még mindig kételkedett:
-Nem is tudom...
-Jaj, emlékezz- folytatta Jiggin- engem és az unokatesómat is mennyire kinéztek, mikor jelentkeztünk hozzád testőröknek. A te személyes testőreidnek... Rejazz elgondolkozott, majd bólogatott:
-Igaz. Alig tudtam őket lenyugtatni. A lány ismét elvigyorodott:
-Na látod- majd biztatóan a vállára csapott- kapd el őket, tigris.

Tigris? Rejazz kifejezetten ideges volt. Nem nagyon volt dolga nőkkel... legalábbis komolyabb dolga. Amíg zsarnokoskodott, addig kifejezetten csúnyán bánt velük. Azóta teljesen más a helyzet. A hölgyek pedig szép sorban érkeztek... az a kevés, aki a maroknyi fajon belül megmaradt. Rejazz idővel rájött, hogy félelme alaptalan, hisz a csajok nem bizonyultak túl meggyőzőnek: egy uralkodó típus, egy kifejezetten buta és erőszakos, egy ügyefogyott, egy kétbalkezes.. és pár kifejezetten ronda.

Valahol a tizedik után a rájakirály már a fejét fogta:
-Ez így nem fog menni... Ferlex biztatta:
-Nyugi, vannak még. Ne add fel ilyen könnyen. De Rejazz inkább felállt, és elindult kifelé:
-Inkább hagyjuk. Ez az egész egy teljesen felesleges felhajtás. Ezek katonák, nem úri hölgyek. Kisétált az ajtón. A zöld oroszlán kissé tétlenül nézett utána:
-Még mindig nehéz eset...

A király útja a rózsakertbe vezetett. Ledobta magát a fal tövébe a futórózsák közé, és hátra dőlt. Az egyik mancsába temette arcát.
-Ez kész röhej- motyogta halkan- mégis miből gondoltam, hogy ez az egész működni fog? Ekkor egy félénk hang hangzott el nem messze tőle, szemben vele:
-Akkor teljesen felesleges volt idejönnöm? Sajnálom... Rejazz meglepődött. Nem számított rá, hogy rajta kívül van még valaki odakinn. Felkapta a fejét. Egy hölgyemény állt tőle nem messze, meglehetősen ízléses ruhában, szép tartással, ártatlan tekintettel. Valószínűleg a katonaságon belül valami ügyintéző lehetett. És emellett milyen kellemes látvány. Végre, egy jóvágású nő. Rejazz feltápászkodott:
-Jaj, egyáltalán nem- hebegte zavartan- Csak nyugodtan. Zavartan köhintett, majd folytatta:
-Szabad a neved? A másik rája elmosolyodott:
-Aahs. A király elmosolyodott:
-Akkor Aahs- megfogta a kezét- elfogadod az állást? A hölgy örömmel bólintott:
-Igen, felség. Elfogadom....

incubus

Éjszakai egyetem a Mágusképzőben. Különleges óra volt ez, ami csakis ezt a napszakot kívánta meg. Dia Aya cirkónia vezette ezt a kurzust- a cirkóniák különleges jósképességgel megáldott macskák, akik Nandun környékéről szárnyaznak. Fő ismertetőjelük a hajukba rögzített kisebb, színek gömbök. A diákok hálózsákokról hallgatták figyelmesen az előadást.
-Az álommágia- mesélte Dia Aya- Nandun apró királyságából ered. A vágyak, ami éber állapotban is irányítják a mágiát, álomban sokkal hatékonyabban működnek, mivel a tudatalatti felszabadul, így könnyebb is irányítani. Viszont, ha nem koncentrálunk megfelelően, akár az egész a visszájára is fordulhat, mivel a tudatalattink nemcsak pozitív, hanem negatív tapasztalatokat is rejt...

Tom Focus az erkélyről nézett körbe. Elégedett volt. Az apróbb viszályok is eltűnni látszódtak, a már egyesített birodalom szépen haladt a tökéletessé felé. Hirtelen egy kezet érzett a vállán. Megfordult. Jaff, a cápakirály állt vele szemben... és nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek a tekintete:
-Mégis mit képzelsz, fiacskám?- mordult rá- azt hitted, hogy valaha is többre viheted, mint az én tanácsadóm? Egy pillanatra Focus elbizonytalanodott... de úgy érezte, hogy nincs különösebben mitől tartania. Soha nem félte Jaff hatalmát. Tehát nyugodtan felé fordult, és magabiztosan válaszolt:
-Természetesen, felség. Pontosan azért jöttem a várba, és lettem a tanácsadód, hogy többre vigyem. Elsősorban azért, hogy Deghyomnak segíthessek. Közelebb lépett hozzá, és pimasz hangnemben folytatta:
-Mégis mit gondolsz, miért rágtam a szádba a járványt? Magadtól nem jöttél volna rá... A cápakirály felháborodott:
-Hogy merészelsz ilyen hangnemet megengedni velem szemben? Azzal csapott...

Tom Focus pedig elterült a földön. Érezte, ahogy a csontjai beleremegnek a fájdalomba. A király pedig folytatta: többször is belerúgott:
-Túlságosan el vagy telve magadtól, fiacskám! Így is szégyent hoztál Deghyomra! Végül torkon ragadta, és felemelte:
-Mégis hogy gondoltad, hogy eladod a birodalmunkat Nixának? A kék macska fuldoklott az erős szorítástól. Megragadta Jaff csuklóját. Az csak halkan nevetett:
-Valóban egy kis buzgómócsing vagy. Látom, még mindig küzdesz. Focus néhány szót kipréselve a fogai közül próbált válaszolni:
-Köszönet Zitanának, és a többi mágusnak. Ők ugyanúgy hajtanak. Volt kitől tanulni....

Hirtelen egy arany suhanás, és a cápakirálynak leszakadt a keze. Ijedten meghátrált, és visszanézett a macskára:
-Ez meg mi volt? Tom Focus ott állt előtte, a Bászttól kapott aranykarmokkal. Zihált, miután ismét sikerült levegőhöz jutnia, majd a cápakirályra kiáltott:
-Én vagyok Deghyom uralkodója! Minden szavam törvény. Az van, amit én mondok. Jaff rámordult:
-Te aljas söpredék! Megindult felé, de a macska se hagyta magát. Amint elérte őt az előző király, átütötte őt az aranykarmokkal. A cápa semmivé lett.

Focus azonban még mindig zihált. Lassan összeszedte magát, majd felkiáltott:
-Halljátok? Én vagyok a törvény! És titeket szolgállak, a javatokat akarom! Ekkor megjelent előtte egy másik alak... az ördögkirály. Sötéten elvigyorodott:
-Te? Mégis mit akar egy ilyen elárvult kiskölyök? Halálba kellett volna téged küldeni a szüleid mellé. Közelebb lépett hozzá:
-Ha már a Zitana pártfogásában lévő gyermekről tudtam volna, hogy egy nap veszélyt jelent az egész birodalomra, akkor ott helyben kitekerem a nyakát. Ugyanúgy torkon ragadta Focust. Most viszont utóbbinak komolyan inába szállt a bátorság. Érezte, hogy eltűnnek az aranykarmok... sőt, azt is, hogy ismét kölyökké vált. Ijedten felkiáltott...

Majd felriadt. Leverte a víz. Megtörölte a homlokát, ahogy meredt maga elé az ágyban. Régen voltak ilyen rémálmai, amikor békét kötött Nixával. Viszont furcsa módon egy ideje visszajönnek... körülbelül azóta, hogy Mao Zhu-t is felvette tanárnak. Maga mellé pillantott. Shayla ott feküdt mellette békésen. Elmosolyodott. Ez a látvány kifejezetten üdítő volt a rémálom után. Aztán a jobb vállára pillantott. Még mindig ott volt a sebhely, ami a tűzisten áldása. Konstatálta, hogy ismét minden a legnagyobb rendben van.
-Én vagyok a király- sóhajtott- minden szavam törvény...

2011. július 15., péntek

aurora borealis 2.

Enyhe estének néztek elébe fenn, Északon. Az hóoroszlánok ilyenkor tovább fenn maradnak. Most is témázgattak egymás közt, amint a csapat letelepedett. Aiskhülé cikázott köztük. Tetszett neki ez a családias légkör... ez volt többek közt az egyik ok, amiért köztük maradt, hisz eddigi életét meglehetősen magányosan élte. Ahogy sétálgatott köztük, feltűnt, hogy valami hibádzik... hová tűnt a herceg?

Felix nem messze volt, két hóbuckával arrébb, a tónál. Felette a sarki fények táncoltak. Meglehetősen egyedi módon elmélkedett, hogy a vízbe mártotta a kezét, és az emlékei a fenti fényekben jelentek meg.... mint mikor legutóbb kommunikált Tom Focusszal. A kis jégszellem így talált rá. Odacsusszant mellé:
-Hát te? A herceg kiemelte kezét a vízből, és a lányra nézett:
-Csak elmerengtem egy kicsit. Visszanézett a felszínre, és végighúzta a kezét a víztükrön:
-A tengermellékről származom. Az ottani nagy kereskedők minden év végén számot vetettek az eddigi élményeikről, tapasztalataikról, hogy tudják, min javítsanak, vagy mely hibáikat küszöböljék ki a jobb üzlet érdekében. Éppen megjelent egy újabb kép a fejük fölött, miközben folytatta:
-Annyi minden történt az elmúlt időbe, hogy úgy döntöttem, magam is kipróbálom ezt. Aiskhülé leült mellé, és ránézett:
-Ugye nem vagyok indiszkrét, ha megkérem, hogy mesélj? Érdekel, hogy egy melegebb éghajlatot kedvelő tengermelléki végül miért döntött úgy, hogy idejön. Felix bólintott:
-Örömmel mesélek.

Változott a kép, a szülővároséra, ahol a herceg egész kiskorától bajvívott. Az egyik dokknál tanította egy párbajtőrös mester.
-Nemesi családból származom- kezdett bele- a vízisten akaratából kiskoromtól arra neveltek, hogy nekem kell elvennem az uralkodót. Eképp is taníttattak. Változott a kép... fogoly volt egy várban, vele szemben pedig a cápakirály. Felix folytatta:
-Viszont sokáig betegeskedtem. A deghyomiak tudták. Egykor sokunkat elrabolták Nixából, különféle célokkal: vallatás, agymosás, zsarolás, vagy sima átformálás... megvoltak a válogatott módszereik. Engem egy helyi szabadított ki, Soot. Azonnal menedékjogot kapott, amint hazaértem. Nem sokkal ezután volt az esküvőm is...

Aiskhülé látta a képet, amint Felix megcsókolja a hercegnőt. Kissé elkenődött, majd rákérdezett:
-Tökéletesek voltatok. Nem hiányzik? A macska visszanézett rá:
-Nem, már nem- majd a képre- szép volt, de hazugságra épült. Az istenek mind tudták, hogy Shayla előbb vagy utóbb nyitni fog Deghyom felé, és szövetségre lép velük. A vízisten ezt próbálta megakadályozni. Sötéten elmosolyodott:
-De sajnos nem tudta. Aminek be kellett következnie, az bekövetkezett. A jégszellem értette, amiről a herceg beszélt. Látta rajta jól, hogy elfogadja a történteket.

De még mindig hiányzott egy apró szelet:
-És mégis, miért Észak? Bárhová máshová mehettél volna. Ekkor a sarki fényből felderengett a zoolook-ok negyedének kép, mikor Felixet tanították. A herceg ott találta meg az őserőből származó hatalmat, ami a vérvonalából származik.
-Az őseim hóoroszlánok voltak. Valahogy az idők folyamán egy részük lekerülhetett a tengermellékre, és lesatnyultak macskákká. Kiemelte kezét a vízből, majd a lány felé fordult:
-Ez a hely tökéletesnek tűnt. Visszatértem a gyökerekhez- egy félmosollyal még hozzátette- és persze, mióta itt vagyok, a nyavalyám is tova tűnt. Aiskhülé rámosolygott:
-Akkor végképp jó, hogy itt vagy. Min fogsz változtatni? Felix átkarolta a jégszellem hátát:
-Jobb vezető leszek. Ezt már akkor eldöntöttem, mikor a hóoroszlánok befogadtak maguk közé. A lány bólintott:
-És eddig tényleg nem csinálod rosszul.

2011. július 10., vasárnap

mit Deghyom adhatott

Tom Focus és Mao Zhu párbajozik a Háromtornyú vár udvarában. Mióta a harcművész a tűzvörös ég alatt él, azóta gyakran összejárnak egy kicsit mozogni. Némi különbség viszont adódott, és- természetesen- ezt az idősebb testvér előbb kiszúrta:
-Nagyon látszik rajtad a helyi technika, annak ellenére is, hogy vegyíted bele az arab elemeket. A király halkan nevetett:
-Ennyire? Mao Zhu bólintott, és folytatta két hárítás között:
-Úgy látszik ebben még nem jutottunk közös nevezőre. Én még mindig a nixai stílusra esküszöm. Focus elmosolyodott, és egész egyszerűen kigáncsolta testvérét:
-Még így is? Kezet nyújtott neki. A tűzherceg visszamosolygott a földről, majd megfogta öccse kezét, és felállt:
-Még így is- majd vállba verte, és megjegyezte- egyre jobb vagy. A király visszamosolygott:
-Kösz. A te érdemed is.

Ekkor belibbent hozzájuk Shayla, szelíd mosollyal:
-Sziasztok, fiúk! Már megint kakaskodtok? Mao Zhu azonnal térdre vetette magát a királynő jelenlétében, mélyen meghajolva. Testvére azonnal rángatta fel:
-Te meg mi a frászkarikát csinálsz? Hercegi rangod van, nem kell ennyire alázatosan üdvözölnöd. A harcművész ugyan ismét feltápászkodott, Shayla pedig odalépett hozzá:
-Viszont részemről illik, hogy üdvözöljem a volt tanárom- olyan meghajlással köszönt, ahogy egy diáknak illik, majd visszanézett rá- vicces, hogy már a sógorom vagy. Mao Zhu kissé zavartan megvakarta fejét:
-Igaz is. Még mindig nem tudtam hozzászokni. Tom Focus visszamosolygott:
-Pedig ideje.. Már hónapok óta itt vagy. Bátyja eltette a kardot:
-Ezt is neked köszönhetem. Ha nem hívsz el Deghyomba, hogy tanítsak a Harcos Akadémián, akkor még mindig a remete életemet élném. A király a vállára tette a kezét:
-Én köszönöm, hogy jöttél... és hoztad apánk tőrét.

Ekkor megjelent az ajtóban még egy alak: A fehér kimonós pillangó kisasszony. Már elterelte Mao Zhu figyelmét, ahogy felé nézett, majd odament hozzá:
-Szia Mei- megpuszilta. A szolgáló látványosan zavarba jött, össze is húzta magát. Shayla elmosolyodott:
-Hát a kis hölgy kicsoda? A herceg visszanézett, bemutatva a lányt:
-Ő Chouchouhime Mei. A testvérem bocsátotta a rendelkezésemre, ő szolgálja fel a teát. Úgy tűnt, a pillangó kisasszonyt frusztrálja, hogy ennyi magas rangú közt van, és nem hajolt meg- nem is tudott, mert a harcművész   átkarolta őt. Ezt elsősorban Tom Focus vette észre. Bátorítóan intett neki:
-Semmi gond, Mei. Lazíts egy kicsit. A szolgáló bólintott:
-Igen, felség... Shayla halkan nevetett:
-Helyes lány- majd visszanézett a hercegre- mentek valahová? Mao Zhu bólintott:
-Csak egy kis séta. Megvan ilyenkor a város hangulata.Öccse elmosolyodott:
-Akkor jó szórakozást.

A páros elindult kifelé. Mei még mindig zavarban volt, ahogy kiértek:
-Nem üdvözöltem őfelségét illő módon... A tűzherceg megsimogatta a vállát:
-Ne aggódj. A testvérem biztosított, hogy nincs semmi baj. Ők sem követelik meg mindig olyan szigorúan a protokollt. A lány visszanézett rá. Kicsit már oldottabbá vált.
-És... hogy érzed magad? Felültek a várfalra, nézve körbe a városon... túl a tengerkék ég felé. Mao Zhu átkarolta a szolgáló derekát:
-Már el is felejtettem, hogy az elismerés ilyen jól tud esni- felé fordult- örülök a tanítványaimnak. Mei tovább faggatózott:
-És a rangod? A tűzherceg visszamosolygott:
-A legkevésbé számít. Inkább, hogy mellette van egy testvérem... és egy ilyen ember, mint te. Mei elvörösödött, és kimonója hosszú ujjaival próbálta rejteni arcát. Azonban Mao Zho finoman megfogta a csuklóját... lassan elhúzta a kezét... és megpuszilta az arcát...

2011. július 8., péntek

elcserélt élet

Az unokatesók a kerten munkálkodott. A futórózsákat a fal tövébe ásták, kitámasztották karókkal, megadva nekik a tartást és az irányt. K4 és M1 pedig segédkeztek, ahogy a többi virágot a helyükre ásták. Jiggin különösen lelkes volt:
-Olyan szép lesz, mikor megnőnek és kinyílnak! Ferlex halkan nevetett, és a vállára tette a kezét:
-Drága kuzin, te olyan kis szentimentális vagy.
-Csak szépérzéke van- szólt közbe Maya. Az oroszlánok ránéztek, ő pedig folytatta:
-Magam is erre lettem programozva annak idején, mivel az egykori gazdám lányait kellett csinosítgatnom, és ügyelnem a lakás dekorációjára. Nemesek voltak, sokat adtak az ízléses pompára. A zöld visszamosolygott rá:
-Most már értem, miért vagy ilyen nőies. Az ilyen mértékű szépérzék főleg a nőkre jellemző. A pasik inkább szolgálnak és védnek.

Alig, hogy végigmondta, hatalmas csattanás hallatszott... többszörös puffanással... aztán végül megállt. A zaj irányába kapták a fejüket, majd odarohantak. A beltérben történt a baleset. A díszlépcső tövében ott feküdt Rejazz. Valószínűleg a tetején esett össze, és végiggurult az egész soron. Feje vérzett az esés következtében keletkezett sérülésétől. Jiggin teljesen elhűlt a látványtól. Ferlex viszont azonnal cselekedett: óvatosan a vállára kapta az öntudatlan királyt, és a többiek felé fordult:
-Készítsétek elő a gyengélkedőt! Lehet, hogy komoly baja van. Nem kellett kétszer mondani. Az egész csapat sebtében munkához látott.

Valamikor a késő délutáni órákban tért magához az uralkodó. Addigra már jó helyen volt. Bár értetlenül nézett végig kvartetten. Aztán érezte a nyilallást először a fejében, majd a mellkasában. Lassan felnyúlt, és kitapogatta a kötést a fején.
-Minden rendben?- kérdezte Jiggin. Rejazz értetlenül, kissé kómásan nézett rá:
-Mi történt?
-Még reggel összeestél és lezuhantál a lépcsőn- magyarázta Ferlex- ezután majdnem az egész napot átaludtad.   Úgy tűnt, Rejazz inkább elhiszi, amit hall. Nagyon eltompultak az érzékei. Elengedte a kötést. Ijesztően csendes volt. Maya közelebb hajolt hozzá:
-Hogy érzed magad? A rájakirály lehunyta a szemeit:
-Pocsékul- majd visszanézett a mechára- nem tudom, miért. Eddig nem volt semmi bajom. Jiggin folytatta:
-Egy picit magadra hagyunk, hogy pihenj. Az uralkodó bólintott, majd a kvartett kivonult.

M1 idegesen ökölbe szorította a kezeit:
-Haldoklik... A zöld oroszlán ránézett:
-Sajnos nem lehet mit tenni- mondta halkan- a ráják nemesi ágán rengeteg beltenyészet volt, így a betegségek is öröklődtek. Sokan haltak így meg ezen az ágon, és úgy látszik, Rejazz sem kivétel. Unokatestvére sóhajtott:
-És donor sincs. Így távozik el az utolsó rájakirály. Erre a kijelentésre Maya a fejéhez kapott mindkét kezével... erőteljesen megrázta... majd elrohant. Ferlex riadtan nézett utána:
-Neki meg mi baja? Capo válaszolt:
-Nem akar még egy gazdát elveszíteni...

Jiggin kifakadt:
-De egyszerűen nem tudunk mit csinálni. Megfelelő gyógyszer nem áll a rendelkezésre, sem műszer, sem donor... Úgy tűnt az utolsó kijelentésre valamit csatolt K4. A zöld oroszlánra nézett:
-Menj Maya után, kérlek. Nyugtasd meg- majd vissza a lilára- te pedig gyere velem.

Az android a még halott városba vezette az oroszlánt. Mivel a mechák még mindig ott tanyáztak, neki is ott volt a maga kis lakhelye. Csak egy szerény sarok, néhány tárggyal- valószínűleg az előző gazdájától megmaradt holmik, alkatrészek, tartalék eszközök, ruhák- hisz, habár nem voltak már kitéve homokviharnak, már megszokták az öltözködést. Jiggin érdeklődve nézett körbe, közben Capo rákérdezett:
-Ugye értesz az orvosláshoz? Az oroszlán bólintott:
-Hogyne. A bolygómon én voltam az egyik legjobb. A mecha folytatta:
-Annak idején, mikor gazdáink még éltek, voltak olyanok, akiknek a testébe apró műszert kellett építeni, hogy teljes életet élhessenek- leemelt egy nagyobb fémdobozt, és átnyújtotta a lánynak- ebben vannak  5U-LT4N maradványai. Talán hasznosíthatóak... Jiggin felnyitotta a dobozt. Tüzetesebben szemügyre vette a tartalmát... majd sokat mondóan pillantott vissza K4-re...

Újabb nap telt el. Ferlex egész este Mayát nyugtatta. Észre se vette, hogy az éjszakázástól elfáradt volna.. főleg, hogy a nőies robot közben elmesélte neki az előző szolgálatát is, az egész családdal, a nemes lányaival és protokollal együtt. Így az oroszlán számára is érthetővé vált, hogy miért rázza meg ennyire egy újabb gazda elvesztése... még ha Rejazz-zel a kapcsolat nem is indult egészen zökkenőmentesen. Eközben a másik kettő is tevékenykedett, így nem kis meglepetésükre, a két Nap első fényeivel Capo is megjelent. Érdeklődve fordultak felé. K4 némán végigmérte őket, majd intett:
-Gyertek. A másik kettő el is indult, követve őt.

Az út visszavezetett a gyengélkedőre. Az uralkodó a helyén feküdt, bekötözött mellkassal. Jiggin pedig fáradtan ugyan, de elmosolyodott:
-Minden rendben lesz- az androidra nézett- zseniális ötlet volt, Capo. K4 elismerően bólintott:
-Köszönöm- majd visszanézett a még öntudatlan rájakirályra- bár valahol ironikus, hogy annak köszönheti az életét, akit megölt. Ferlex felkapta a fejét:
-Mi történt? Unokatestvére elmagyarázta:
-5U-LT4N mecha maradványait használtuk fel. Azét a robotét, akit az egyik katona őfelsége parancsára szétlőtt. Maya pedig megfogta Rejazz kezét, és hozzábújt. Ha tudott volna, akkor most sír. K4 ránézett:
-Elfogadtad őt új gazdádnak? M1 bólintott. Az android pedig a vállára tette a kezét:
-Ne aggódj. Most már rendbe fog jönni. Már olyan vezető, amilyen 5U-LT4N is volt...

2011. július 7., csütörtök

cry for the moon

Kitsu már az igazak álmát aludta. Annyit edzett és tanult egész nap, hogy könnyen kidőlt. De ezeket a dolgokat szívesen is csinálta. Addig is pót nagynénjei is szórakozhattak egy kicsit...

Anna Lisa készülődött. Szép hosszú haját copfba fonta, és sötétzöld ruhát vett fel. Mikor a szemét pingálta, Salvadora meglátta, és elmosolyodott:
-Nem vagy semmi! Ahhoz képest, hogy a lovagod csak átjön vacsorázni, elég szépen kirittyentetted magad. Anna megfordult. Hasonmásának diszkrét lófarokba volt fogva a haja, vörös, egyberészes ruhát viselt, ujjatlan, alkarig érő kesztyűkkel, szemei kihúzva szemceruzával, és vörös rúzzsal ajkain. Visszamosolygott:
-Ami azt illeti, te sem fogtad vissza magad. Ki a jelölt? Dora kissé morcosan nézett vissza:
-Ez csak baráti vacsora. Ő Kitsu tanára, és meglehetősen jól végzi a dolgát- kicsit elkalandozott- és mindemellett udvarias, kedves, és szereti a gyerekeket. A tudós elmosolyodott, és úgy döntött, hogy egy kicsit hecceli még a társát:
-Vagyis tökéletes apajelölt? Ekkor már repült is a fejére a párna, első kézből a szőke amazontól:
-Fogd be a szád!

Ekkor kopogtak. Mindketten izgatottan futottak le. Végül Anna nyomta le a kilincset. Blando ott állt már a másik oldalán, összefogott hajjal, és egy csokor fehér rózsával:
-Jó estét, kisasszony... ugye nem jöttem korán? A fiatal tanár visszamosolygott, és beengedte:
-Á, dehogy- csukta be mögötte az ajtót- foglalj csak helyet. Ekkor ismét kopogtak. Dora is ajtót nyitott. Most Grey Wolf áll a küszöbön, emberi alakjában, sötét öltönyben, összefogott hajjal... egy szál vörös rózsával:
-Hölgyem... Salvadora elmosolyodott:
-Oh, encantada- átvette a virágot, majd megpuszilta az inkognitós farkast. Becsukta maga után az ajtót, ahogy kilépett, majd visszanézett rá:
-És? Merre megyünk? Wolf hagyta, hogy a szőke amazon belé karoljon, majd elindultak:
-Pompás hely. Minden bizonyára tetszeni fog.

A hely, ahová mentek Tiamat étterme volt. A bukott istennő egy kicsi, de annál jobb helyet vett igénybe, és a főzés tudományába vette magát. Nem is ment neki rosszul... ezt a páros is tapasztalta egy tekintélyes haltálból szemezgetve. Grey Wolf épp lelkesen magyarázott:
-Kitsu megértette, hogy hol a helye, és mi a dolga... az egész lényét. Viszont harcolni még mindig jobban szeret, mint a mágiát, vagy az elméletet.
-Lehet, hogy én rontottam el- jegyezte meg viccesen Dora- mégiscsak sokáig tanítottam különböző önvédelmi mozdulatokra. Hisz... sose lehet tudni. A farkas visszamosolygott rá:
-Egy percig sem kételkedtem abban, hogy jó helyen van. A szőke amazon halkan nevetett:
-Miért? Volt? Wolf sejtelmesen elmosolyodott, majd mélyebben a lány szemeibe nézett:
-Egy percre sem. Salvadora visszamosolygott... Majd vett egy falatot a villával, és a farkas szájába helyezte. Az utóbbit nem is hagyta hidegen a gesztus. Elpirult... majd megfogta lány kezét, és megcsókolta:
-Ha nem bánod, szívesen rátérnék a desszertre. Dora elmosolyodott:
-Máris? Grey Wolf ezután a kérdés után úgy érezte, hogy egy kicsit tolakodó. Elengedte a szőke amazon kezét, és visszatért a saját tányérjához:
-Igaz is- vigyorodott el kínosak- néha olyan kis mohó vagyok. Köhintett kínosan:
-Elnézést...

Azonban Salvadora nem vette tolakodónak a gesztust. De jobban szerette, ha szépen sorban haladnak mindennel, és nem lóugrásszerűen. Az éjszaka eseményei is ebben a mederben folytak tovább, ahogy az étterem után felmásztak az egyik épület tetejére. A tengerkék ég sejtelmesen fénylett, mint mikor a kristálytiszta vízfelszín visszaveri a fényt, a tűzvörös ég pedig sötéten, mégis halvány vörös izzásban derengett. A kettő között az égen pedig fenn fénylett a Hold. Grey Wolf rá is mutatott:
-Nézd... Hát nem csodálatos? Salvadora mosolygott, az épület szélén ülve lóbálva lábait:
-Valóban az. Főleg ezzel a két színű éggel. Visszanézett az inkognitós farkasra:
-Tudod, ez nekem még mindig olyan fura. Az emberek világában csak a fekete égen osztozik a Hold, a Nap és a csillagok. Itt kapásból két színen is. Wolf sejtelmesen elmosolyodott:
-Bevallom, nekem is- visszanézett a Holdra- mi, akik itt vagyunk a negyedben, ugyanúgy az emberek világából származunk. Egyikünk sem itt született. Dorának kissé elszorult a szíve. Ők ketten egy helyről jöttek volna? Akkor viszont közvetetten is, de ők miatta is menekültek ide. Az ő hibájából is.

Grey Wolf látta rajta, hogy valami nincs rendben. Odahajolt hozzá kíváncsian, és megfogta a kezét. Salvadora észlelte, és visszanézett rá. A srác rámosolygott. Neki ugyanúgy volt kellemetlen élménye emberekkel, de ezért nem bélyegezte meg a lányt. Pontosan azért, mert tökéletes tisztában volt vele, hogy nem olyan, mint a többiek. Ha volt is... az az elvetemült alak már nem létezik. Dora érezte is, hogy az inkognitós farkas elfogadja őt... és olyannak szereti, amilyen. De hát miért is kételkedik? Hisz ő is olyannak szereti ezt a bestiát, amilyen valójában: sem ember, sem állat. Ahogy a Hold megvilágította őket, úgy hajoltak lassan egymáshoz, míg ajkuk  egy csókban nem találkozott...

büntetés letelte?

Már a vége felé közeledett a szolgálat a Holdudvarban. Az elején a gyíkharcos azt hitte, hogy alig fogja várni ezt a pillanatot, hogy aztán jól a papnők képébe röhöghessen, és kiérdemelten, méltón visszatérhessen az akadémiára, Mao Zhu tanítványaként. Azonban az ott töltött idő befolyására a dolgok egész különös fordulatot vettek: rájött, hogy ezt szereti csinálni. Ebben megerősítette az is, hogy Gatét is erre motiválta, aki azt hitte, jó helyen van. Ő maga is ugyanezt hitte a harcos akadémiáról... egészen idáig, körülbelül a letöltendő büntetés közepéig. Lehet, hogy erre rátett az is, hogy belejött a szertartásokba, és a holdpapnők is elkezdték őt tisztelni...

Végül csak eljött a nagy nap. A főpapnő magához hívatta. Annak ellenére, hogy az első napján milyen undok volt, most a rangjához megfelelően üdvözölte a hölgyet, és alázatosan letérdelt elé- ahogy azt a Holdudvarban már megtanulta. A főpapnő épp egy tekercset írt alá:
-Nos, Snark- felpillantott- remélem, az itt töltött idő alatt megtanultad a leckét. A lila szörnyeteg bólintott:
-Igen, méltóságod. A hölgy elmosolyodott:
-Jómagam is úgy láttam- felcsavarta a tekercsek- férfi létedre kitűnően alkalmazkodtál, és elfogadtad a szokásainkat. Annak ellenére is végezted tovább a feladatod, hogy húgaim alaposan próbára tették a türelmed és az állóképességed. Snark felkapta a fejét:
-Azok a szívatások... azok próbatétek voltak? A főpapnő halkan nevetett:
-Nem gondoltad volna? Pedig alapjáraton nem vagyunk ilyen gonoszak.

Átnyújtotta a tekercset:
-Tessék, Snark. Becsülettel letöltötted a büntetésed. Jól szolgáltál nálunk a Holdudvarban. A gyíkharcos valóban átvette a tekercset... de nem mozdult. Meredten nézte... végighúzva rajta egyik kezét, komolyabban belegondolva, hogy mit is akar igazán kezdeni magával. Biztos, hogy vissza akar menni? Az volt eddig minden vágya, hogy az egyik legvérmesebb katona legyen a tengerkék és a tűzvörös ég alatt. Viszont ezek után, hogy egy teljesen más szolgálatot is megtapasztalt hazája szolgálatán kívül...
-Bocsásson meg, méltóságod- visszanyújtotta a tekercset- de inkább mégiscsak maradnék.

A főpapnőnek elkerekedtek a szemei:
-Mit csinálsz? Snark alázatosan meghajolt:
-Szeretnék a Hold templomszolgája maradni. Ebben a hónapban nemcsak tiszteletet és türelmet tanultam, de azt is, hogy ez a fajta szolgálat sokkal közelebb áll hozzám. És bár tudom, hogy szigorú szabályaitok miatt nem fogadtatok az elején se, mint férfit, mégis megkísérem megkérni méltóságodat, hogy hadd maradjak.

A hölgy komolyan elgondolkozott. Valóban, a Holdudvarban csak nők szolgálnak. A lila gyíkot is csak azért engedték be, mert méltónak tartották, hogy itt töltse büntetését. Ha most felveszi, azzal évszázados tradíciókat dönthet fel. Viszont, amit itt tanúsított, az volt annyira példás, mint amit az átlag holdpapnőktől is megkövetelnek. Végül visszavette a tekercset, és sóhajtott:
-Nem bánom. Snark felkapta a fejét, a főpapnő pedig folytatta:
-De szigorú szabályaink értelmében nem lehetsz több templomszolgánál. A feladataidat ugyanúgy kell ellátnod, mint eddig, és az eddigi szabályok ugyanúgy vonatkoznak rád. Snark hálásan hajlongott:
-Köszönöm, köszönöm... hálásan köszönöm, méltóságod! Ígérem, nem fog csalódni bennem! Azzal lelkesen kiviharzott. A főpapnő pedig elégedett mosollyal nézett utána:
-Mi lesz még itt...

2011. július 6., szerda

jégbörtönből, feloldva

Nem sokkal a szélisten bebörtönzése után a vízisten elhagyta az istenek páholyát. Ment, amilyen messze csak lehetett. Bár dühe értelmetlen volt, nem akarta ezt belátni, és nem akart adni az igazából. Inkább makacsul ragaszkodott hozzá, és haragudott a világra.

Útja Északra vezetett. Milyen ironikus... alig pár hónapja járt itt, ugyanilyen dühvel a szívében. Épp sűrűn, szélcsendben hullt a hó, ő pedig egyedül vonult a havas pusztában. Távol zajt hallott. Odapillantott. Ott volt egykori kegyeltje, Felix... a népével, és Aiskhülével, a jégszellemmel. Úgy tűnt, boldog. Újabb keserűség... a leghűségesebb, legmagasabb rangú kegyeltje boldog nélküle. Nincs szüksége rá. És tényleg... miért is hiányozna bárkinek? A szélistent elvesztette, a többi úrral látványosan összeveszett... inkább elzárkózik a világ elől. Le is guggolt a hóba, összekuporodva... majd a hidegtől szép lassan jéggé dermedt.

És ami azt illeti, óriásit tévedett. Valakinek igenis hiányzott. A tűzisten, néhány nap várakozás után ugyanis útnak indult, hogy felkeresse. Majdnem két hétbe telt, mire rátalált, Északon. Szerencsétlenségére, a legnagyobb viharban. Komolyan fontolgatta, hogy mennyit kockáztathat. De nem akarta magára hagyni az elzárkózó istennőt. Hosszas mérlegelés után végül úgy döntött, hogy a számára gyilkos időjárás ellenére odamegy hozzá. Meg is tette az első lépést... És azon nyomban megjelent mellette egy kedves arc. Semifar volt az... mégiscsak ez volt az otthona, itt érezte magát elemében. A tűzisten kicsit meglepődött, ahogy ránézett. Az épp emberi alakban lévő sárkányistennő kérdően nézett rá:
-Biztos ezt akarod? Tudod milyen a természete... A tűzisten határozottan bólintott:
-Igen... teljesen biztos- majd elmosolyodott- ismersz engem is... Semifar visszamosolygott:
-Túlságosan is nagylelkű vagy. Bárcsak felismerné, hogy megérdemelne téged.

Felemelte kezét, mire a vihar elcsendesedett. Ezután visszanézett rá:
-Megkönnyítem felé az utadat. Azzal elillant. A tűzisten hálásan elmosolyodott, majd visszanézett a fagyott hölgyre, és megindult felé. Amint odaért, leguggolt hozzá, majd ujjait finoman végighúzta fagyott testén. Meleg érintésétől lassan olvadozni kezdett a jég. Pontosan úgy is simította őt végig többször is, mintha felkeltené... leolvasztva róla a fagyott páncélt. A vízisten aztán fellélegzett... Felébredt.

Lassan felnyitotta szemeit. Nem tudta, mennyi idő telt el. Kissé homályosan, de meglátta a tűzisten arcát, mely kíváncsian fürkészte őt. Viszont ő még ilyenkor is, elsőként, ismét eltolta magától a lángok urának kezét. Most viszont az istenség nem hagyta annyiban. Befejezte a jeges elzártságból való ébresztést. Innentől kezdve viszont a vízisten elfelejtett ellenkezni. Inkább hagyta, hogy a másik istenség egy kicsit törődjön vele.

Ahogy elolvadt az összes jég, a tűzisten finoman eltűrte a hölgy haját:
-Még mindig nem értem, miért csinálod ez- szólt halkan.
-Miért?- kérdezett vissza a vízisten- te miért csinálod? A lángok ura rápillantott:
-Azt hittem egyértelmű- elengedte a haját- soha nem akartam ezt az ellenségeskedést. Ambran megjelenése előtt is annak a híve voltam, hogy mi mind egyek vagyunk. A vízisten sóhajtott:
-Hagyj... És inkább lásd be, hogy semmi közünk egymáshoz. Soha nem is volt. A tűzisten még közelebb csusszant, és finoman megfogta a kezét. Érezte rajta a hölgy, hogy óvatos. Rá is kérdezed:
-Jobban kéne félned az érintésemet. A másik istenség viszont sejtelmesen elmosolyodott:
-Tudom...

Nem volt itt már mit tenni. A vízistennek be kellett látnia, hogy a tűzisten elszánt... sőt, mi több, egyáltalán nem tart tőle, még az ellenségeskedése ellenére sem. Igaz, hogy a szeretet és a türelem hatalmas erő. Ő sem tehetett mást, minthogy fejet hajt. Közelebb húzódott ő is... félszegen a tűzisten vállára hajtva a fejét. Utóbbi pedig gyengéd csókot lehelt a homlokára...

the other side of the wolf

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Antoine de Saint-Exupéry

A kis Kitsu lassan két hónapja tanult már a sajátjai közt. Mindazt, amit Grey Wolf átadott neki, lelkesen hasznosította is otthon. Salvadora és Anna Lisa ott segítettek neki, ahol csak tudtak. Bár, amikor a rókakölyök elkezdte a varázserejét használni, különböző illúziókat és kék lidérclángokat bevetve, azt már kevésbé díjazták. Az egyik ilyen alkalommal Anna nekiment a vakajtónak, mert Kitsu az egyik szemfényvesztéssel eltüntette azt. Másik alkalommal pedig tévedésből felgyújtotta a függönyöket. A tudós többször is a lelkére beszélt, hogy tartsa kordában az épp kifejlődő képességeit. Viszont Dora a kisebb balesetek ellenére sem bánta. Örült, hogy kis srác megfelelően fejlődött és szorgalmasan tanult. És ami nem mellékes, hogy a tanárát is megfelelőnek ítélte meg: Grey Wolf egy talpig úriember volt, figyelmes, és megbízható. Meg volt elégedve azzal, amit a rókakölyökért tett.

Egyértelmű volt, hogy engedte tovább tanulni. Ugyanúgy járt, hozzá Kitsu, mint eddig. Ő pedig mindig ment érte a tanítás után. Ám a legutóbbi látogatás némi meglepetéssel szolgált. Látott ugyan egy felnőttet és egy gyereket a tábortűz helyénél... de valami nem stimmelt. Emberek voltak: egy szőke kis srác, és egy szürke hajú, szürke szemű pasi, aki paskolta a hátát:
-Nagyon ügyes vagy! Remekül festesz? A kölyök megtapogatta a fejét:
-De furcsa érzés! Így még nem voltam. A felnőtt halkan nevetett:
-Tartsd így egy napig. Aztán majd naponta váltogatjuk. Ez a másik éned, amit ugyanúgy meg kell élned, mint az állatit.

Dorának ekkor esett le. Közelebb lépett hozzájuk:
-Kitsu? Grey Wolf? A kis srác lelkesen a szőke amazon nyakába ugrott:
-Szia! Király napom volt- majd előtte pattogott, és tapogatta a fejét- nézd, eltűntek a füleim és a farkam! Olyan hülyén nézek ki! Salvadora nevetett, és megsimogatta a buksiját:
-Tényleg szokatlan, de nem nézel ki rosszul. A farkas felé fordult:
-Még nem volt alkalma alakot váltani, pedig ez nálunk ösztönös. Sebaj, még nem volt késő. A szőke amazon kissé belepirult a látványba. Valahogy Wolf sokkal vonzóbbnak tűnt így... pedig a fél-állati alakjában sem volt utolsó.
-Ö....- eddig jutott a tudomány, majd végül a kölyök vállára csapott- menj, szedd a holmidat. A mai nap örömére elmegyünk fagyizni.
-Jippi!- Kitsu száguldott is már elfelé.

Dora pedig visszafordult a farkas felé. Olyan új volt neki ez a látvány, hogy még szeretett volna gyönyörködni benne egy kicsit. Wolf elmosolyodott:
-Mi az? Van még valami? A lány tovább méregette:
-Hát... igazából nem... És bámulta tovább az inkognitós farkast... aki ismét elmosolyodott:
-Mondd csak- fogta meg a kezét- lenne kedved egy vacsorához? Mondjuk holnapután? Kissé kínosan köhintett, ahogy hozzátette:
-Csak te meg én... A szőke amazon fullon elvörösödött... majd némi habozás után bólintott:
-Ö... persze. Részemről oké. Wolf visszavigyorgott:
-Pompás- majd kezet csókolt neki- akkor érted jövök.

Salvadora finoman elhúzta tőle a kezét, és rámosolygott. Mi történt vele? Eddig is szimpatikusnak találta a farkast, de csak most mert igazán lépni. Talán csak a pasi emberi arca teszi ezt? Somolyogva elindult hazafelé. Bármi is hozta ki belőle ezt a lépést, jól tette.

2011. július 5., kedd

valami igazán különleges, mi adható

Emanuel ismét Nadine-nal a karjaiban ébredt. Belehajolt a hajába, ismét lehunyta a szemeit, és magába szívta az illatát. Ezután az ujjait finoman végighúzta a hajában... majd a kezét a hátán. Hogy mennyire nem tud betelni vele.... mióta csak ismeri, napról napra jobban szereti. Azóta már összeköltöztek, a munkát is közösen csinálják, vitte bálba, étterembe, voltak az arab negyedben, a kanyonban, a vérvörös tónál... Mindezek után mit adhatna még neki? Ahogy az alvó szőkeség arcán pihent a tekintete, tovább merengett. Ismét végigsimította gyengéden a haját, majd gyengéd csókot lehelt homlokára. Valami igazán különlegessel szerette volna őt meglepni... valami emlékezetessel... valami igazán maradandóval, amit soha nem felejt el.

Kihez máshoz is fordulhatott volna ilyen ügyben, mint Kitához. A törpilla maga a gyengédség megtestesülése volt, ő biztos ad valami jó tanácsot. Napközben fel is kereste, a negyedükben. Krisztofina nagyon megörült, hogy láthatta. A nyakába ugrott örömében:
-Szia, Manu! A legidősebb Agosto is megölelgette őt:
-Szia picúr- majd elengedte, és leültek a tábortűz helye köré.
-Komoly segítségre lenne szükségem- nézett rá, izgalommal a hangjában- valami igazán különleges dologgal szeretném meglepni Nadine-t. Valamivel, amit sosem felejt el. Kita gondolkozott egy ideig, majd visszafordult a srác felé, és nemes egyszerűséggel, kedves mosollyal válaszolt:
-Vedd el!

Emanuel értetlenül pillogott, majd rákérdezett:
-Azt meg hogy kell? A lány megfogta a csuklóját:
-Látom, még keveset tudsz az emberi szertartásokról- majd belekezdett a mesélésbe- ha egy férfi elvesz egy nőt, az a világ legromantikusabb dolga. A házasság szentsége nemcsak egy szertartás, hanem a két fél szerelmének magasabb szintre emelése, beteljesülése. Manu elmosolyodott:
-Pompásan hangzik. Biztos tetszene neki? Kita lelkesen bólogatott:
-Ó, igen. Mi, csajok sokkal fogékonyabbak vagyunk rá.
-És...- a srác értetlenül vakarta az állát- mi minden kell egy ilyen esküvőhöz? A törpilla halkan nevetett:
-Először is meg kell kérned a kezét.

Újabb fogalom, amivel a legidősebb Agosto nem tudott mit kezdeni. Csak értetlenül vakarta a fejét. Krisztofina nem is habozott, azonnal elkezdte magyarázni:
-Tudod, ez egy olyan rítus, aminél a férfi felkéri a nőt, hogy a felesége legyen. Ilyenkor letérdel elé, kezeiben a nőnek felkínált gyűrűvel, és ha a nő elfogadja, akkor a férfi megcsókolja, és az ujjára húzza a gyűrűt. Manu felvonta a szemöldökét:
-Ez nem megalázó? Az RTG-n kisebb élőlényeket szoktak meggyűrűzni. Később azokat tanulmányozzák... Kita az arcát a tenyerébe temette. Úgy látszik, ennek az egésznek az elmagyarázása bonyolultabb volt, mint azt várta. Sóhajtott... nagy levegőt vett, majd folytatta:
-Ez teljesen más. Ez a gyűrű, mivel zárt, az örökkévalóságot jelképezi. Azt, hogy a házastársak örökké együtt maradnak. Az eljegyzés után az esküvőn mindkét fél kap gyűrűt, ezzel erősítve a szimbólum jelentését. Emanuel bólintott:
-Azt hiszem, értem- majd Kitára nézett- akkor... segítenél gyűrűt keresni? A törpilla lelkesen bólintott, majd elindultak a városba...

Aznap este, ahogy Nadine kilépett a zuhany alól...
-Hát te meg mi a manót művelsz?- nézett értetlenül a srácra. Emanuel ugyanis az est sötétjében, sejtelmes félhomályban, rózsaszirmokkal teleszórva a szőnyeget a lány előtt térdelt:
-Bocs, egy kicsit elmaradtam, komoly okom volt rá. A szőkeség értetlenül nézett rá:
-Valóban?- kicsit bizonytalan volt. Olyan hülye sejtelmességet sugárzott az egész helyzet, amit nem igen tudott hová tenni. Pedig Manu nem akart várni az alkalommal, azért készült a körítéssel. Folytatta tovább:
-Igazából a nagy felhajtás egyetlen apró, de annál fontosabb pillanatért volt...

Ezt kínos csend követte. Ő is tétlenkedett egy ideig... túlságosan izgult. Aztán csak megtette a nagy lépést, mikor is a zsebébe nyúlt. Elővett egy kis, vörös dobozt, felnyitotta, és a benne lévő gyűrűt a lány felé nyújtotta:
-Nadine...- kérdezte némi izgatottsággal a hangjában- hozzám jössz?

A szőkeségnek elkerekedtek a szemei. Döbbenetében még a törülközőt is elengedte... aztán az utolsó pillanatban elkapta, amint feleszmélt, nehogy lecsússzon. Most már kellően zavarban jött. Tekintete a srácra vándorolt... majd vissza a gyűrűre... majd vissza a srácra... Végül örömtelien elmosolyodott, és a nyakába ugrott:
-Ó igen! Igen, igen, igen!

Manu boldogan megölelte őt, szájon csókolta, végül az ujjára húzta a gyűrűt. Megpuszilta, és megölelte:
-Nagyon szeretlek, Nadine. Ezért akartam ezt a pillanatot felejthetetlenné tenni. A lány visszanézett rá, és megsimogatta az arcát:
-Már megtetted. Én is szeretlek, Manu- és megcsókolta...

different ways

A harmadik hét a Holdudvarban. Semmi balhé... végre Snarkot egyáltalán nem szekálták a hölgyek. Ez abban is megmutatkozott, hogy végre hajlandóak voltak férfiasabb ruhát adni neki, és nem sminkelték ki. Ő is úgy tapasztalta, hogy nemcsak uralkodni tudott magán, de feltűnően könnyen el tudta végezni a feladatait. Talán végre tisztelni tudta kellően a nőket. Egy biztos... Gaté iránt nem volt közömbös. Amit a minap látott, az se hagyta hidegen. Úgy látszik, a macska nem igazán találja itt a helyét, hiába jött önként és dalolva.

Egyik este, a késői szertatás után fel is kereste őt. A novíciust az udvar szökőkútjánál találta meg, aki kibontott hajjal, és éjjeli köntösben ücsörgött ott. A gyíkharcos odasiklott hozzá, és finoman megérintette a vállát:
-Mit keresel még itt kinn? A többiek már rég a helyükön vannak. Gaté ránézett:
-Mindjárt megyek. Azonban csak visszanézett a szökőkút vízére. Mintha meg se hallotta volna a tanítványt. Snark látta rajta, hogy nagyon a gondolataiba meredt. Kicsit meghúzta köntösének ujját:
-Akarsz beszélni róla?

A lány visszanézett rá. Neki sem volt a harcos egészen közömbös... különben nem segítette volna a nehezebb pillanataiban. És most úgy látszik, ezt a figyelmességet visszakapja tőle is. Belekezdett:
-Azért jöttem a Holdudvarba, hogy türelmet és megértést tanuljak. Én és a barátaim, a sivatagban, nagyszerű csapatot alkottunk. Kicsit agresszívak, én is az voltam. De hajdani mesterem azt mondta, hogy egy jó harcosnak türelmet és megértést is kell tanulnia, hogy ne támadjon meggondolatlanul és segítse a gyengéket. Hát... azért jöttem. Eleinte tetszett is. De a társaim hiányoztak. Visszanézett a szörnyetegre:
-Nekem az való, hogy védelmezzek másokat... a társaimmal... harcban.

Snark felnézett rá:
-Akkor egy percig se tétovázz tovább. Menj! Gaté bizonytalanul nézett rá vissza, de a lila hüllő elmosolyodott, és motiválóan megpaskolta a hátát:
-Menjél... Az igazi életed odakinn várt rád. Mégis mi tart még itt? Erre a novícius is visszamosolygott... majd viharosan átölelte őt. Erre a gyík harcos nem számított. Kicsit meg is billent a lendülettől, ahogy a macska hozzábújt:
-Keress fel, ha a sivatagban jársz- ennyit mondott végül, majd elviharzott.
Snark kissé tehetetlenül nézett utána. De örült, hogy boldog... az ő különleges, félszfinx ninja ismerőse. Ezzel egyidejűleg ő maga is ráébredt valamire: hogy ő sem jár jó helyen...

2011. július 4., hétfő

Machuu

Szép napra virradt Kaaelidasch. Egy felhő sem volt az égen, a két nap fénye finoman elöntötte a felszínt. Rejazzt pedig a frászt, mikor meghallotta ott kint a zsivajt. Úgy felverte a zaj az álmából, hogy ijedtében lerepült az ágyról. Hatalmasat puffant a padlón, majd kimászott az ablakhoz. A mechák látszólag meg voltak rémülve valamitől. Kapta is azonnal a ruháját, értesítette az oroszlánokat, a katonákat, és kiment a robotokhoz.
-Mi az?- kérdezte- mégis mi történt? A kaaelidasciak rémülten kucorogtak egy tömbben, végül Massimo válaszolt:
-Visszajött...
-Micsoda?- kérdezte a rájakirály. Massimo mutatott:
-Az az ijesztő szörny, akinek a nyomán kizöldül a talaj.

A csapat megfordult. A folyó partján megpillanthatták Shanbahac-ot. Az istenség épp közel hajolt egy másik, nála sokkal kisebb alakhoz. A gesztusaiból ítélve biztatta, tanácsokkal látta el. A kisebb alak pedig zöld volt- nem méregzöld, mint Shanbahac, annál sokkal világosabb, szem körül, testén levélérszerűen elágazó rebarbara-rózsaszín csíkokkal. Feje mint a kölyök krokodilé, kígyószerű teste és szárnyai pedig úgy nézett ki, mint az egyik helyi fa háromágú levele felnagyítva. Figyelmesen hallgatta a növényi élet urát. Rejazz azonnal felismerte a helyzetet:
-Térdre! Ez egy isten! Azonnal letérdelt az egész társaság. A mechákat kivéve, akik még mindig nem értették, hogy mifélével is állnak szemben.

A félelmetes istenség meglátta őket. Intett a kicsinek, majd odasétáltak a rájákhoz:
-Jól tudtam, mégiscsak van itt valaki. Rejazz felnézett, a félelmetes lény pedig folytatta:
-Shanbahac vagyok, a növényi élet, a méreg, és a halál ura- majd árszerű girbegurba mancsát a jövevényre helyezte- ő Machuu, a követem. A távollétem alatt ő képvisel engem ezen a bolygón. Forduljatok hozzá bizalommal. Alig, hogy végigmondta, el is tűnt. Mint a kámfor.

A mechák, látva, hogy az istenség eltűnt, kicsit oldottabbá váltak. Viszont itt volt ez a másik, amivel nem tudtak mit kezdeni. Úgy történt, hogy ő se nagyon velük.Méregette őket, szaglászott. A lila oroszlánnak szimpatikus volt:
-Szia, te...- megsimogatta a fejét, mikor a növényisten követe odaért hozzá- mi vagy te? Szellem? Machuu ezt azzal viszonozta, hogy a fejét Jiggin ölébe hajtotta a fejét. Unokatestvére elmosolyodott:
-Úgy látom, megkedvelt téged. Rejazz a robotok felé fordult:
-Gyertek, nem bánt.
-Ez egész biztos?- kérdezte Capo- őt se tudjuk egészen beazonosítani. Az uralkodó bizalmas mosollyal bólintott:
-Nem lesz gond- intett- gyertek csak.

A helyiek lassan megindultak. Most már ők sem menekülhettek a követ kíváncsisága elől. Machuu őket is alaposan végigmérte. Kicsit idegenkedtek még tőle... végül elsőként Maya vett elég bátorságot, és érintette meg. Először megrezzent, és azonnal elhúzta a kezét. Második próbálkozásra viszont már biztosabban simította végig a lény hátát. Örömmel tapasztalta, hogy tényleg barátságos. Ettől aztán a többiek is felbátorodtak, és üdvözölték a követet.

Rejazz rájuk nézett az unokatestvérek kíséretében. Ez volt az első alkalom, hogy a mechák, akiket olyan csúnyán kihasznált, most bíztak benne, és elhitték, hogy Machuu nem bánthatja őket. Valamint első alkalom, hogy ezek a népek végre testközelbe kerülhettek valami természetfelettivel...

Gaté valódi arca

Teltek a napok a Holdudvarban... Snark a következő néhányban még kapott a holdpapnők szívatásából, hisz kihasználták az alkalmat, hogy a harcos a büntetését tölti náluk, és feszíthetik a húrt. Többek között a csillárokra, a mennyezetre küldték takarítani, amellett érvelve, hogy azzal a nyolc lábával és a gyík tulajdonságaival úgyis menni fog, valamint nem egy alkalommal neki kellett mosdatnia őket. Az egyik ilyen fürdős jelentet úgy ért véget, hogy a hölgyek összesúgtak... majd elkapták a gyíkharcost, kivitték a kerti tóhoz, és beledobták. Snark nagyon nem díjazta ezeket a húzásokat.

Szerencsére a második hét táján a hölgyek is egy kicsit megkomolyodtak. Mivel a tanítványt nem tudták elrettenteni, és úgy tűnt, hogy komolyan veszi a nálunk töltendő szolgálatot, így elkezdték tisztelni. A lila hüllő valóban komolyabban vette a feladatait. Mindehhez komoly segítség volt neki Gaté. Ahogy az első éjszaka, úgy a többi kellemetlenség után is segített neki a novícius macska. Ez a figyelmesség nem is maradt viszonzatlanul. Bármire kérte őt Gaté, sebtében tette is. Mindenki kérésével szemben a macskáé élvezett elsőbbséget.

A második hét végére telihold volt. Snark abban a kiváltságban részesülhetett, hogy a többi holdpapnővel mehetett ki, a tóhoz, ahol az ilyenkor szokásos telihold-szertartás végzik el. Most is az egyikőjük bement a tóba. A harcos itt kivételesen nem külső szemlélőként vett részt az eseményen, hanem résztvevőként. Úgy érezte, hogy alaposan kilógna a sorból, ha nem követi a többieket... igen, érdekelte, hogy ne lógjon ki, ha már őket szolgálja. Habár énekelni nem tudott, a mozdulatsorokat ugyanúgy elvégezte. Fél szemmel azért felnézett a tóban álló egyénre, akire rásütött a telihold. Kissé belefeledkezett a látványba. Belegondolva... soha nem látott még ilyen szépet. Nem is foglalkozott a szép dolgokkal, csak a hasznosakkal. Most pedig, ez a látvány... egyáltalán nem hagyta hidegen.

Amint a szertartás véget ért, és indultak visszafelé, szemet szúrt neki, hogy kicsit foghíjas a sor. Gaté eltűnt. Azonnal a fűbe dugta a fejét, és elkezdett szimatolni. Lényéből adódóan remek volt a szaglása. Diszkréten kivált a sorból, és követte a szimatot. Olyan mélyen a földhöz nyomult, hogy csak a magasra nőtt fű mozgását lehetett látni a nyomában. Viszont a nyomok egyáltalán nem a Holdudvarba vezettek vissza... hanem az arab negyed melletti kis sivatagos vidékre...

Pont a város határában érte be a macskát. A Holdudvarbeli viseletet otthagyta az egyik falnál... és a sivatag felé tartott, összekötött hajjal, fekete ruhában, karddal a hátán. Snark szemei elkerekedtek:
-Ez meg mi a bánatot művel?- gondolta. Ekkor a lány megállt... merthogy szemből már jött is a fogadóbizottság. Egész rendhagyóak voltak: az első egy alacsony, négy lábú, világosbarna lény, valami állati koponyával a fején, ami a teljes pofáját takarta... a második valami szárnyas ragadozónak a csontváza, hegyes szemfogakkal, két lábbal, skorpió farokkal... a harmadik pedig óriási: egy hatalmas zöld, fehér hasú, vörös szemű kobra karmokban végződő mancsokkal, skorpiófarokkal. Snark ki is akadt a látványtól:
-Uram teremtőm... mégis miféle lények tenyésznek ebben a sivatagban?

Viszont a macska máshogy fogadta a látványt. Örült nekik. A kvartett örömmel bújt egymáshoz, mint valami jól összeszokott csapat. Valószínűleg már évek óta ismerték egymást.
-Mi van, csaj?- kérdezte a csontváz izgatottan- hogy bírod? Gaté sóhajtott:
-Knok, nem megy... azt hiszem, tévedtem. Az óriáskobra lehajolt hozzá:
-Miből gondolod? Mi történt? A macska felnézett rá:
-Egyszerűen nem én vagyok- megsimogatta az orrát- türelmet és alázatot tanultam tőlük, Schian. De semmi mást. Ott az a sok rend, amit követni kell, a szertartások... én pedig inkább a tettekben fejezem ki magam. Úgy érzem, harcosként többet teszek. Végül a koponyasisakos leült mellé:
-Mérlegelj, Gaté. Lehet, hogy a szfinx éned ezt igényli... de ha ennek ellenére jobban vonzódsz az eddigi életedhez, akkor hagyd ott a Holdudvart, amíg nem késő... akkor talán megbánod. A macska megsimogatta fejét:
-Igen tudom. De ennek ellenére nehezen találom az egyensúlyt. A koponyás folytatta:
-Minden esetre, mi várunk vissza. Gaté visszamosolygott:
-Kösz Kato...

Snark most már megértette. Gaté lehet, hogy önszántából jött az Holdudvarba, de neki is megvolt előtte a saját élete... nem is akármilyen. Ugyanúgy harcos volt. És talán igaza van... önmagának, a gyíknak is mérlegelnie kell, hogy mit is akar igazán...

2011. július 3., vasárnap

a szélisten büntetése

Tara ébredezett. De minden olyan hideg volt, és instabil... vajon a föld remeg, vagy álmodik? Nem érezte biztosnak a felületet, ahol feküdt. A mancsokat, melyek a kezére zárultak, annál inkább. Végre... egyetlen fogódzó... egyetlen biztos pont. Bele is kapaszkodott a kézélbe. Tudta, hogy így biztosan nem lesz baj. Darko- továbbra is sárkányalakban- érzékelte a kék lány reakcióját. Azonnal felkapta a fejét:
-Tara...- szólította halkan, simogatva a kezét- Hallasz, kicsim?

Lady Spark lassan felnyitotta szemeit. Minden olyan homályos volt... és még mindig hideg. Zúgott a feje. De az, hogy a hippi mellette van, a biztonság érzetét nyújtotta. Halványan elmosolyodott:
-Szia Ags... A bestia megpuszilta a lány kezét, a tenyeréhez bújt:
-Úgy örülök, hogy jól van- sóhajtott- aggódtam... Tarát kellemetlen érzés járta át. Valami derengett. Az elektromos hálózat... a szélisten... a csapás... Aztán meglátta a sárkány mellkasán a kötést. A sérülés szélei még így is kilógtak a kötés alól. Óvatosan megérintette, végighúzva rajta a kezét. Lassan, igencsak homályosan eszébe jutott minden.
-Sajnálom...- mondta remegve- nem akartam.
-Tudom, tudom- Ags odahajolt hozzá- nincs semmi baj. Most csak pihenj. Megsimogatta Lady Spark arcát, akinél eltört a mécses. Átkarolta a szörnyeteget, és bújt hozzá. A történtek után meg volt rémülve. Darko is átkarolta és magához szorította, simogatva a hátát.

Eközben, az istenek páholyában komoly tanácskozás folyt. Mind összeültek a sötétség bilincseibe vert szélisten körül, és ítélkeztek felette. Sötétség kezdte:
-Hát soha nem tanulsz?- mondta a saját sejtelmes, sunyi stílusában- pedig már egyszer kihúztad a gyufát, mikor hisztidben lemészároltad a tengermelléki oroszlánokat, és 1000 évre bezártad a villámistent a vízisten segítségével... Echo folytatta:
-Ártottál egy ártatlan halandónak csak azért, hogy Ambrant bemocskold. Mi a mentséged erre a viselkedésre? A szélisten visszakiabált:
-Ambran sosem volt közénk való! Pontosan azért is zártam be anno, hogy megfeledkezzetek róla. Tagadom, hogy nekünk isteneknek vagy elemeknek bármi közünk lenne egymáshoz, így azt is, hogy ő, a villámisten, mint összekötő elem létezik.
-Te hülye vagy!- fakadt ki Shanbahac. Bászt folytatta:
-Az önkényes, diktatórikus viselkedésed miatt, és mindenekfelett, hogy másoknak ártasz, 1000 éves fogságra száműzünk. Így egy jó ideig nem árthatsz senkinek

A szélisten már kifakadásra nyitotta a száját, de a sötét cella ajtajai bezárultak... majd az egész elsüllyedt a páholy talajában. A sötétség, mely mindennek a kezdete és vége, biztosan fogva tartja. Az ítélettel mindenki egyöntetűen egyetértett... egy kivétellel. A vízisten szinte hisztisen viharzott ki a teremből. A tűzisten vette észre, majd némi habozás után követte. A víz, ez a makacs nőszemély is öntörvényű volt, akárcsak a szél... talán csak kisebb mértékben. Ő is tagadta a kapcsolatot más elemmel, vallotta, hogy mind ellentétek. De emellett igencsak gyengéd tudott lenni. Minden esetre a tűzistent kedvelte a legkevésbé... Pont azt, aki utána jött, hogy megérdeklődje, mi a baja. A hölgy dühödten suhintott:
-Húzz innen!- vízsugarat küldve felé. A tűzisten még utolsó pillanatban maga elé kapta pajzsát, azzal védte magát. A vízisten pedig tovább ostromolta, szórva rá az átkokat:
-Minden a te hibád, te szemét! A deghyomiak... a villámisten.... és most azt is elvesztettem, akit a legjobban szeretek! A tűzisten nem szólt, csak tartotta tovább a pajzsot. Hagyta, hogy a hölgy kimérgelődje magát.

Miután a vízisten kellően elfáradt, ismét elfordult, kifelé bámulva az erkélyről. A tűzisten leemelte végre a pajzsot, meggyőződve, hogy tiszta a levegő. Azután odalépett a hölgyhöz:
-Nem értem, miért csinálod ezt. Miért ellenségeskedsz a ténnyel, hogy mi egyek vagyunk? Ahogy beszélt, óvatosan a keze után nyúlt. Tartott tőle, hisz számára a vízisten minden érintése fájdalmas. De mint belevaló istenség, merte a kockázatot, és lassan megfogta a hölgy kezét. Viszont amaz azonnal kikapta:
-Hozzám ne érj!- és fordult is el tőle. A tűzisten jobban látta, ha most nem kísérletezik tovább. Inkább csendben odébbállt, magára hagyva a hisztiző nőszemélyt...

2011. július 2., szombat

but everybody's changing...

"So little time
                                    Try to understand that I'm
Trying to make a move just to stay in the game
I try to stay awake and remember my name
But everybody's changing
And I don't feel the same..."

Kaene


Bár a vár állt, a kaaelidaschi mechák nem kaptak új parancsot. Csodálkoztak is. Kis idő után, az egyik tétovázva oda is ment a vezetőkhöz:
-Most mit csináljunk? H3-RM35, a szárnyas felé fordította a fejét:
-Azt, amit eddig. Visszamegyünk, és gondozzuk tovább az életet a bolygón. Az egyik félénken megkérdezte:
-Nem lesz ebből gond? Massimo válaszolt:
-Nem kaptunk további parancsot. Innentől kezdve a királynak nincs joga elítélni, ha visszaállunk a feladatunkhoz- végül intett- menjünk! Mint vezető, elég meggyőzőnek tűnt. A robotok szépen elszállingóztak a kész épülettől, és tovább gondozták a növényeket.

Rejazz pedig tényleg egy kukkot nem szólt. A kért vár készen állt, de alapjáraton is megfeledkezett a mechákról... abban az értelemben, hogy nem akart több rabszolgamunkát rájuk bízni. Minden esetre kinézett az ablakon. Furcsa... ahogy látta őket visszaállni a fák és az állatok közé, úgy érezte, ez a helyes. Ők is elemükben vannak, ők ezért lettek teremtve. És ő valamit nagyon elrontott köztük... erre pedig most kellett rájönnie, miután ismét érezhette a vizet, és láthatta a természet szolgálatában lévő kaaelidaschiakat.

Komoly téma volt ez, amin tovább filózott... már a tóban. Olyan jól esett neki ez a közeg... mintha az ősi otthon fogadta volna, melegséggel, puha öleléssel. Talán itt rájön, miért is tette mindezt. Ahogy feküdt a víz felszínén egy gépies hang zavarta meg merengésében:
-Felség? Felnyitotta a szemeit. Maya ott térdelt a parton, kíváncsian nézve felé. Rejazz alábukott... majd feljött a parton:
-Mit keresel itt?
-Nem adtál további parancsot. Így én is a többiekkel tartottam. A király elmerengett:
-Vagy úgy... M1 oldalra döntötte a fejét:
-Minden rendben? Az uralkodó felpillantott:
-Igen- majd kimászott a partra- hol van Jiggin és Ferlex? A robot ismét felsegítette rá a köntöst, majd válaszolt:
-A vár körül készítenek méréseket. Kertet terveznek. Rejazz összehúzta ismét magán a ruhát, és M1-re nézett:
-Köszönöm- majd végigmérte őt- mondd, mi a neved, mecha? A kaaelidaschit meghatotta a kérdés. Mélyen meghajolt és örömmel válaszolt:
-Maya. A nevem Maya. A rájakirály visszamosolygott rá, majd elindult vissza a várba.

Az unokatestvér pár valóban méréseket végeztek, a falakon a földön. Az uralkodó már hangosan szólította őket a távolból:
-Jiggin! Ferlex! Az oroszlánok megfordultak, látva, hogy Rejazz közeledik feléjük. A király megállt előttük, és kérdőre vonó hangon rákérdezett:
-Miért? Az kuzin duó értetlenül összenézett, majd a lila zavartan válaszolt:
-Hát... mert úgy gondoltuk... hogy egy kicsit feldobná a várat pár futórózsa...
-Nem- fakadt ki Rejazz, majd elmagyarázta- úgy értem, miért jöttetek hozzám? Generációkkal előbb megtehettétek volna, és akkor talán az otthonunk soha nem pusztul el.

Az oroszlánok sóhajtottak, végül a zöld válaszolt:
-Mindenki úgy gondolta, hogy a fajtátok javíthatatlan. Egyszer a ráják elindultak a lejtőn, és nincs visszaút. Jiggin folytatta:
-Mi sem érettük, hogy az istenek mit láttak benned- szelíden elmosolyodott- de meglátták. Ott van. Rejazz merengve bámulta a talajt, és lassan csóválta a fejét:
-Ugyanúgy tönkretettem mindent. A lány megfogta a csuklóját:
-Egyáltalán nincs veszve. Ez a bolygó ránk várt. Segíthetünk a kaaelidaschiaknak fenntartani, és gazdagítani az életet. Ferlex bólintott:
-Valóban. Mennyi élő élelmiszer is van még a hajón?

Ez a kérdés isteni szikrát gyújtott a rájakirály fejében. A következő lépés már az volt, hogy a katonák ládaszámra öntötték a különböző halféléket Kaaelidasch folyóiba és tavaiba, amiket a hajókról hoztak le. Több idő utazásra készültek, de szerencsére Kaaelidasch, ahová letáboroztak, közelebb volt, mint gondolták. Így az úgynevezett "élő élelem", ami friss volt, és a hajón tenyésztették volna tovább, szintén otthonra talált. A mechák először nagyot néztek, hogy mégis mi a franc folyik itt. Aztán mire rájöttek, hogy mi célt is szolgál ez a csinnadratta, megtapsolták az uralkodót, elismeréssel bólogatva. Rejazz végre tett valamit a bolygóért...

2011. július 1., péntek

Gaté

Snark nagyon nem díjazta, hogy a holdpapnők így bepalizták. Este épp próbálta ellátni magát- hisz a főmufti áldozati húzásának köszönhetően tekintélyes mennyiségű vért vesztett... és nem akaródzott elállni. Hiába szorította rá a kötést, valahogy nem akart összejönni. Neki, mint szakbarbár katonának nem is ment az ilyesmi. Káromkodott is egy cifrát a negyedik kudarc után. Ekkor belépett valaki a szobába:
-Bánd meg szavad, de gyorsan! A lila hüllő a hang irányába kapta a fejét. Egy fehér, fekete hajú macskahölgy volt, ugyanolyan ruhába, mint a többi papnő.
-Már lejárt a műszakom a mai napra- mondta Snark. A jövevény kérdően nézett rá:
-Akkor miért vagy még fenn? A katona kedvetlenül sóhajtott, és megmutatta a sérülést. A vér több kisebb patakban, igencsak látványosan folyt alá.

A macska megcsóválta a fejét, majd maga látta el a sérülést. Először alaposan lekente fertőtlenítővel:
-Miért nem szóltál, hogy nem áll el a vérzés? A gyík duzzogva nézett vissza rá:
-Nincs szükségem fehérnépek segítségére. Amint véget ér a büntetésem, olyan távolról kerülöm ezt a helyet, amennyire csak lehet. A papnő nekiállt lekötözni:
-Sebaj, még van időd kiélvezni- válaszolt szarkasztikusan, majd hirtelen, nagyon erősen megszorította a kötést. Snark fel is ordított. A hölgyemény lassan végzett a procedúrával, végül a köntöst is visszasegítette a szolgára:
-Ne vedd magadra- tette hozzá- a helyi szokások megkívánják, hogy mindenki, aki a Holdudvarban dolgozik, az beavatott legyen. Nincs kivétel.

Ez a hangnem kifejezetten tetszett a tanítványnak- persze mindamellett, hogy a macska segített neki. Félig rápillantott:
-Ki vagy te?- kérdezte. A papnő sejtelmesen elmosolyodott:
-Gaté novícius vagyok, az arab negyed melletti sivatagos vidékről. Snark felvonta a szemöldökét:
-Novícius? Akkor te se lehetsz itt sok ideje.
-Egy éve, hogy pontos legyek- válaszolt Gaté, majd elindult kifelé- de ez már nem rád tartozik. Jó éjszakát! Majd eltűnt az ajtó mögött. Snark egy ideig nézett utána. Megállapította, hogy a hölgy remekül ellátta. Ennek tényétől elmosolyodott... végül ágyba bújt...