2011. október 31., hétfő

warm... radiant... beautiful....

C4 az újonnan szerzett információval tért haza. Nem volt egy könnyű út... a távolság és az emlékek miatt sem. Ugyanis a kiruccanása alatt rengeteg foszlány előjött előző életéből. Meg is reszkírozta a gondolatot, hogy megálljon az RTG-n, és felkeresse a régi ismerősöket. Ám belegondolva, már nem jelentett neki sokat. Ez most egy másik élet... ő már nem Cala deira Artis T'het. Viszont nem is egészen C4. Hiába... ehhez a névhez jobban ragaszkodott.

A Kaaelidaschon még nem sokan fedezték fel az átalakulását. A szerelőn és a négy vezérmechán kívül nem is nagyon beszélt róla senkinek, már csak azért sem, mert maga sem fogta fel teljesen, hogy mi történt vele. A tó partján ült, az egyik fa alatt, és Manu tanácsát megfogadva próbált meditálni... összeszedni a gondolatait, koncentrálni az energiára. Bár felfogni magát az egész energiarobbanást is elég nehéz volt- előző életbeli tapasztalatok ide vagy oda. Szinte már reménytelennek tűnt.

Az elmélyedésből egy érintés ébresztette fel, mikor is Machuu, a növényisten helytartója az ölébe hajtotta fejét. Felnézett rá kékes-zöldes szemeivel:
-Valami bántja C4-et?- kérdezte vékony hangján. A lány megrezzent. Ő és a többi mecha nem voltak hozzászokva természetfeletti jelenésekhez. Shanbahac-tól egészen meg voltak rémülve, és Machuu-val sem sikerült egészen megbarátkozni. Viszont ahogy ez a szempár rászegeződött... úgy mintha sikerült valami egészen barátságos szikrát lelnie ebben a bestiában. Óvatosan megérintette, megsimogatta a fejét. Sóhajtott:
-Ne haragudj. Megijesztettél.
-Machuu nem akart- mondta a szellem szégyellősen.

C4 érezte, hogy ez a jelenet szabályosan mosolyt csal az arcára. Talán ez alakalommal könnyen megbarátkozik ezzel a lénnyel... könnyebben, mint gondolta. Ahogy simogatta a fejét, mesélt neki:
-Furcsa dolgokon megyek át, Machuu. Volt az az energiarobbanás, aztán az emlékfoszlányok... volt egy előző életem, ami nem kompatibilis a mostanival. Ráadásul mecha sem vagyok többé. Nem tudom, mit csináljak... Olyan káosz ez az egész. A szörny felemelte a fejét, ráemelve a tekintetét:
-Machuu is meghalt. C4 értetlenül nézett rá:
-Miről beszélsz? A helytartó szellem folytatta:
-Machuu-t a másik világban megölte Poseidon... darabokra vagdalta. De olyan gyorsan történt, és Machuu annyira félt, hogy a fájdalmat nem is érezte. De Shanbahac mester nagylelkű volt, és összeszedte Machuu szeleteit és feltámasztotta Machuut. Ezért Machuu hálából a helytartója.

A lány elszomorodott:
-Szegénykém... ez borzalmas- simogatta meg ismét a szörny fejét- azt hiszem az ijesztő uradat jobban kéne tisztelnem. A szellem folytatta:
-De Machuu új lehetőséget kapott. Ez már nem a régi világ, nincs Poseidon. Ugyanúgy C4 is. Ez már nem az RTG. A lány vállat vont:
-De én már mechaként is itt voltam. Machuu megismételte a gesztust:
-Viszont C4 képességei és jogai újak. C4 nem gondolja, hogy mi volt előtte. C4 azt csinálja, ami most van. C4 érti Machuu-t? A volt mecha elmosolyodott, és örömtelien megölelte a bestiát:
-Köszönöm, Machuu, nagyon édes vagy!- még egy hatalmas puszit is adott neki, majd rámosolygott- megvan, hogy álljak ehhez az egészhez.

Ahogy letette, a szörnyeteg izgatottan mosolygott, és csóválta levélszerű farkát. C4 pedig egy kicsit hátrébb lépett, a napsütötte részre, és kitárta kezeit. Hagyta, hogy a fény belé áramoljon... ellepje... megtöltse. Lassan fel is sugárzott, teljes lényében. Shanbahac kaaelidaschi helytartójának el is kerekedtek a szemei, ahogy mély ámulattal bámulta a jelenést:
-Óóóóóóó.... Machuu még sosem látott ilyen szépet....

2011. október 29., szombat

Grattis på födelsedagen, Tara Lekt...

Tara a tükör elé állt. Nem lepte meg a látvány, mikor a sima fehér bőrű mása nézett vissza rá, bár egy kicsit méregette a képet. Gyámja hangja megszólalt a háta mögött:
-Tetszik? A lány felé fordult:
-Tessék? A fickó elmosolyodott:
-Sikerült visszafordítani a folyamatot. Bár a képességeid mind elvesztek, a bőröd ismét eredeti színű. Ismét normális ember vagy. Tara visszafordult a tükör felé... majd egy határozott mozdulattal betörte:
-Nem erre vágytam! Ahogy a töredékek egy része lehullott, a keretben maradt darabkákban már a kék színű, fekete-vörös ruhás mását látta:
-Ha bár szerettem volna normális életet, már megbarátkoztam ezzel a helyzettel, és elfogadtam magam ilyennek. Pontosan így, kívülállóként vagyok igazán teljes. Azzal belenyúlt a keretbe, ami lassan elnyelte. Lassan átsétált rajta. Egy fehér térben találta magát, ahogy átért, a már megszokott kék színben, fekete-vörös ruhájában, mögötte a betört tükörrel. Visszanézett. A darabokból az fehér ború, átlagos Tara nézett vissza rá. Sóhajtott, majd elfordult a tükörtől, és elindult előre...

Erre ébredt fel, szemben vele egy barátságos méregzöld szempárral:
-Szia édesem- Ags megsimogatta a haját, közben sejtelmesen mosolygott. A lány először még mindig az álma hatása alatt volt... majd feltűnt neki a hippi somolygása:
-Már eléggé ismerlek ahhoz, hogy tudjam, készülsz valamire. Darko halkan nevetett:
-Egész biztos vagy benne? Lady Spark bólintott. A hippi pedig ismét nevetett:
-Biztos is lehetsz- az ágy mellől egy tányért emelt a lányhoz, melyen egy guszta tortaszelet volt egy meggyújtott gyertyával.

-Boldog szülinapot! Tara szemei elkerekedtek, majd felült:
-Te jó ég, máris?- értetlenül nézett Ags-ra- azt sem tudom, hányadikat ünneplem. A hippi elvigyorodott:
-Majd eszedbe jut. Addig is, fújd el a gyertyát, és kívánj valamit. A kék lány lágyan elmosolyodott, szelíden nézett vissza a srácra:
-Nincs már mit kívánnom. Minden, amit szeretnék, az már itt van körülöttem. Azzal nagy levegőt vett, és elfújta a gyertyát...

Boldog szülinapot, Tara Lekt, 10.29.

2011. október 27., csütörtök

mi riguardi ancora con quel viso angelicato

Az Agosto fiúk edzettek az erdőben, Emanuel bekötött szemekkel. A léleklenyomatok/aura látása már egészen tiszta volt, csak koncentrálnia kellett különböző irányokba. És most maga elé, öccsére összpontosított, aki éppen kezdett felhagyni a támadó stratégiával, és inkább védekezésre váltott:
-Te hallod, nem vagy semmi- lihegett- pár év alatt nagyon kiélesedtek az érzékeid. Bátyja halkan nevetett:
-A legjobbaktól tanultam. És ismét támadott.

Közben félénken odaténfergett egy hosszú, fehér hajú, fekete szemű, élénkvörös ajkú lány. Meglátta a testvérpárt, akik nagyon benne voltak a párbajban. Kissé hezitálva bár, de odaszólt:
-Manu? Darko fordult felé, és elvigyorodott:
-Csak egy pillanat, épp az edzésre koncentrál. Emanuel nevetett, és célba vette bátyját:
-Igen, csak addig várj, amíg leütöm ezt a kajlát! A hippi ezúttal kicselezte, és visszanézett a jövevényre:
-Ki keresi? A lány válaszolt:
-C4 vagyok, a Kaaelidaschról. Ags elvigyorodott:
-Furcsa... eddig azt hittem, hogy ott csak robotok vannak. Figyelmetlenségére testvére elkapta hátulról:
-Egy-null ide. Talán olyan szép a hölgy, hogy elvonta a figyelmedet? Darko felé fordult:
-Ahelyett, hogy totojáznál, inkább néznéd meg magad! Emanuel rá is irányította a figyelmét... testvére méregzöld auráján és a fák zölden izzó szellemein túl egy kissé rozsdás foltos, de ismerős ezüstszínű fényt pillantott meg. Lehetséges?

Azonnal letépte a szemkendőt, és elképedten nézett a jövevényre:
-Cala? A lány kissé megriadt, nem tudott a váratlan reakciótól mit reagálni. Ennél már csak az érte váratlanabbul, amint az idősebb Agosto egész egyszerűen a nyakába ugrott, és magához szorította. Egy kicsit még feszengett, majd úgy látta, hogy jobb engedni. Az új érzés meglehetősen érdekesen érintette: sosem érzett még ilyen mélyről jövő erős bizalmat. Sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, mint bármelyik gazdájánál valaha. Lassan apró képi foszlányok is előkerültek... mik ezek? Apró nyomok egy másik életből? Pedig az érzés ugyanaz volt, de nehézen tudta megmagyarázni, hogy miként is kapcsolódnak össze ezek a dolgok.

Amint a gondolat végére ért, azon kapta magát, hogy Emanuel homlokon csókolja, és megfogja a kezét:
-Ezt nem hiszem el- nézett rá ámulattal- álmodtam volna a balesetet? Tényleg te vagy az? A jövevény kissé értetlenül nézett rá. A képi foszlányokból és az érzésekből volt némi sejtése, hogy előzőleg a srác ismerte őt, de még mindig nem tudott mit kezdeni ezzel a tapasztalattal. Talán most össze is keveri őt valakivel... nem tudni. Félszegen válaszolt:
-A nevem C4... C-típus, 4. széria, előző gazdáim Thutem, Ga'ar, Din és Halef-Ardene a Kaaelidaschon. Manu arckifejezése lassan csalódottá sötétült, majd végigmérte a jövevényt:
-Szóval... te egy mecha vagy. C4 félszegen motyogta tovább:
-Igen, az vagyok... vagyis voltam... 500 éven keresztül. Aztán nemrég valami energiabecsapódás ért, és azóta ilyen vagyok... és erre a szerelő sem tudott válaszolni, hogy hogy lehet, csak említette, hogy talán veled is ez történt, mert M1-UT3 sokat beszélt rólad.... és hogy te is mecha voltál csak organikussá váltál, ráadásul még a neved is olyan ismerős, és furcsa módon azonnal megtaláltalak, ez az egész tiszta káosz, nem? A legidősebb Agosto először csak pillangózott, mert a jövevény olyan gyorsan hadarta a dolgokat, hogy alig bírta követni. Aztán mire összeállt neki a kép, megeresztett egy halvány mosolyt:
-Részben mégiscsak az vagy, akire gondoltam- megfogta a kezét- gyere...

Kimentek a negyedből, a Hold-tóhoz. Igen csendes volt a nap, még Renato sem hajózott ki a tóra. Manu nyugodtan elmagyarázott mindent:
-A fizikai felfogás szerint minden tiszta energia. Az anyag is. Valamint, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. Azok, akik mélyebben foglalkoznak spirituális dolgokkal vagy energiamunkával, ezt sokkal jobban tudják. A lélek, az életerő is energia... tiszta fény. Annak idején magam is a fényből vétettem és kerültem fémtestbe- a lányra pillantott- viszont ami téged illet, az energiabecsapódás egy olyan lélektől érkezett, amely az energiamunkát olyan magas szinte fejlesztette, hogy képes volt alakot váltani. Valószínűleg ezért lettél teljesen orga. C4 bólogatott, maga elé bámulva:
-Azt hiszem, értem- majd visszanézett a srácra- azért vannak ilyen apró képek, amikkel nem tudok mit kezdenek. Hozzád is kapcsolódnak. Emanuel elmosolyodott:
-Az előző életedből származnak. Abból az életből, amikor a becsapódott szabad energiának még volt fizikai valója.... mielőtt meghalt volna. Látod, még az emlékek sem vesznek el teljesen.

C4 sóhajtott, majd ismét elmerengett. Pár perc csend után ismét visszafordult a legidősebb Agosto felé:
-Én zártalak be téged, ugye? A szabad energiából neked is maradtak képi foszlányok? Manu visszanézett rá:
-Előtte nekem nem volt semmi. Minden, amire támaszkodni tudtam, az a mecha memória volt. A lány ismét elgondolkozott... majd elkerekedtek a szemei:
-Most már világos... A srác felvonta a szemöldökét, C4 pedig folytatta:
-Úgy tekintettem rád, mint egy mesterműre- közben erősen gesztikulált, és nagyon erősen kereste a szavakat- valamire, ami biztonságot nyújt.... számíthattam rád, mint a kaaelidaschi gazdáim rám... mindig mellettem voltál ... Emanuel ismét elkenődött, és kissé lejjebb hajtotta fejét:
-Kivéve azon a napon. Sajnálom.... C4 először értetlenül nézett rá, majd ahogy rájött, hogy a legidősebb Agosto mit is akar mondani, belékarolt:
-Ne sajnáld. Manu visszanézett rá, a lány pedig folytatta:
-Tudod... mikor legelőször megtapasztaltam az évszak váltást Kaaelidaschon, látva, hogy elfonnyad a fű, és lehullajtják leveleiket a fák, megrémültem, hogy véget ér a világ, és mi is elpusztulunk. De Thutem gazdám elmagyarázta, hogy ez így van rendjén, és hogy a fák ismét kirügyeznek, a fű ismét vissza fog nőni. Kissé zavartan ismét maga elé meredt, majd hozzátette:
-Ezzel csak azt akartam mondani, hogy így kellett alakulnia- ismét Emanuelre pillantott- mert így módomban áll megtapasztalni azt, mint neked. Olyan dolgokat, amiket az 500 évem alatt nem érthettem...

Manu látta, hogy sorstársa alaposan felmérte a helyzetét. Végigsimította a haját, és bizalmasan a vállára tette kezét:
-A legjobb, amit tehetsz, hogy ezzel a tiszta energiával dolgozol. Ha jól tudom, Kaaelidaschon nincsenek törvények, sem dogmák, amik előírják, hogy miként használd. Ne fogd vissza magad, ne akadályozzon semmi... csak használd, ahogy jónak látod. Meglátod, rengeteg érdekes és értékest felismerésre fogsz szert tenni. És persze olyan képességekre, amikkel még soha nem látott módon szolgálhatod a bolygódat. C4 izgatottan elmosolyodott:
-Jól hangzik. Emanuel visszamosolygott rá:
-Akkor csináld. Ja igen, és még valami. C4 felvonta a szemöldökét, a srác pedig hozzátette:
-Ne felejts el. A jövevény bizalmasan mosolygott, majd átölelte Manut...

2011. október 26., szerda

Rosina, az örökség

Habár Phernai herceg már igen fiatalon masszív tanulásba csöppent, úgy a kötelességei mellé kiváltságokat is kapott. Rögtön elsőként az alattvalók mindenhol tisztelegtek neki, és kívánsága számukra parancs volt. A szentélyekbe való belépésre pedig külön uralkodói privilégiuma volt. Apróságok, melyek mind a származásához jártak. Viszont, szorgalmát és kitartását látva Shayla úgy döntött, hogy valami igazán különlegessel ajándékozza meg fiát... olyasmivel, ami eddig nemcsak Nixában, hanem az egész világon csak az ő kiváltsága volt.

Így egyik délután, a tanulás végeztével fogadta őt, és megfogta a kezét. Megindult vele hátra az udvarba. Phernai teljesen értetlenül nézett rá:
-Hova megyünk? Shayla sejtelmesen mosolygott rá vissza:
-Különleges ajándékom van számodra, kicsim. Egy olyan társ, aki eddig csak nekem engedelmeskedett, és senki másnak. A herceg kissé álmatagon megdörzsölte a szemét:
-Mégis micsoda? Egy sárkány?

Alig, hogy megkérdezte, a királynő kitárt alacsony kapuajtót... mire vadul, nyerítve kivágtatott belőle valami. A szürke macska egész megrémült, és ordítva a falig hátrált. A kiszabadult bestia, pedig felágaskodott, kitárta a szárnyait, majd megrázta fekete sörényét. Rosina volt az, a vörös unikornis-pegazus. Shayla visszanézett fiára:
-Na, mit szólsz? Phernai halálra vált arccal nézte a lényt, ahogy passzírozta magát háttal a falnak:
-Ez élve felfal! A királynő nevetett, majd megfogta a kezét, és közelebb húzta a hátashoz:
-Ne félj tőle. Meg kell barátkoznotok, hogy a szolgálatodba állhasson. A kölyök végigmérte a nemes bestiát, majd félszegen megindult felé, és nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a fejét. Azonban Rosina durván félrelökte mancsát, még fújt is. A herceg meg is ugrott a váratlan ütéstől. Anyja viszont átkarolta a hátát, és nyugtatta:
-Nem szabad megriadni. Rosina valóban makacs, és nem igazán engedett magához senkit rajtam kívül. De te a fiam vagy. El kell ismernie, hogy átörökítem neked.

Phernai némán bólintott, majd ismét lassan megindult felé. Ugyanúgy felé nyújtotta a kezét. A pegazus ismét el akarta lökni a kezét, most viszont másik mancsával megragadta a kantárt, és határozottan megrántotta:
-Nem!- emelte fel hangját. A hátas meg is lepődött, hogy a vele szemben lévő kis vakarcs mennyire nem tűr ellentmondást. Aztán megmakacsolta magát, és elrántotta fejével együtt a kantárt. A herceg viszont ismét visszahúzta:
-Mondom nem!- kiáltott ismét vissza. Rosina elég szúrón nézett rá, majd Phernai hozzátette:
-Ez nem parancs volt, hanem kérés. Erre viszont a nemes bestia kissé megenyhült. A kölyök élt is a lehetőséggel, most már el is érte a fejét, és meg tudta simogatni. Úgy tűnt, a pegazus hagyja. Phernai végül elengedte, és elmosolyodott:
-Köszönöm.

Rosina elismerően nézett rá, majd leírt körülötte egy kört. Shayla ismét odalépett fia mellé:
-És most hogy tetszik? A herceg izgatottan csillogó szemekkel válaszolt:
-Nagyon. Azt hiszem, remekül megleszünk. Anyja bólintott:
-Elismert téged. Innentől már semmi kétség...

2011. október 24., hétfő

a hős eltávozik

Egy iskolabusz kisiklott, és letarolt egy fél benzinkutat a főút mellett. Az üzemanyag azonnal felgyulladt, és a gyerekek nem tudtak kijutni a felborult buszból. Lady Spark és a zöld sárkánnyá alakult Ags siettek a segítségükre. A lány villámpengékkel vágott réseket a busz falára, így a zoolook könnyebben hozzáfért, és egész egyszerűen szétnyitotta, mint egy sérült konzervdobozt. Mindketten bemásztak, és felnyalábolták a bennragadtakat. A gyerekek látványosan megkönnyebbültek, mikor meglátták a kék hősnőt. Darko kirepült velük, Tara pedig egész egyszerűen figyelmeztette őket, hogy kapaszkodjanak, majd villámsebességre kapcsolt.

Épp időben hagyták el a buszt, hisz nem sokkal a mentés után felrobbant. A gyerekek hálálkodva ölelték a lányt... a sofőr még a sárkányt is. A helyszínre kiérkező tudósítók pedig először a balesetről, majd a hősökről készítettek egész fotósorozatokat. Ags-nak még tetszett is a helyzet. Bepózolt nagy vigyorral. Lady Sparknak annál kevésbé. Sokatmondóan nézett a szörnyre, ahogy elengedte a gyerekeket. A zoolook vette az adást. Azonnal visszavett, és ismét emberi alakot öltött. A riporterek ekkor már megrohamozták őket, hogy kérdésekkel bombázhassák a lányt, de az belekarolt Darkóba, és villámgyorsasággal hagyta el a színhelyet.

Egy órával később, már az e világi lakásban, kis pihenés és átvedlés után folytatódtak az események... mikor is Ags számon kérte Tarát:
-Neked meg mi a bajod? Sütkérezhettél volna a dicsőségben. Hisz imádnak téged! A lány felé fordult:
-Csak azt tettem, amit jónak láttam!- fakadt ki- nem akarok hírverést! Eddig sem akartam. Így is nagyon húzom a cérnát.
-Te meg miről beszélsz?- nézett rá a hippi értetlenül. Tara sóhajtott:
-Arról, hogy épp elég nagy visszhangja van annak, hogy itt vagyok. Kész csoda, hogy az eddigi fogvatartóim nem indultak a keresésemre vagy nem találtak rám. Nem akarok visszakerülni arra a förtelmes helyre! Darko számára így már világos volt... még el is szégyellte magát, hogy kissé tapintatlan volt. Megfogta a hős kezét:
-Ne haragudj. Ebbe bele se gondoltam... Lady Spark hozzábújt, a vállára hajtva a fejét:
-Semmi gond. Apróság...

Ekkor megszólalt egy harmadik hang oldalról:
-Ezek szerint te sem maradsz? Mindketten a hang irányába fordultak. Zoé csücsült az ablakban, kissé elkenten.
-Te meg ki vagy?- kérdezte a bozontos hippi. A sámán válaszolt:
-Zoé, Shanbahac kegyeltje, ebből a világból- végigmérte A kék lányt- azt hittem, hogy itt maradsz. Tara sóhajtott:
-Nem mégse- majd kissé összeszedte magát, és kifejtette- igaz, innen származok. De csak azért jöttem vissza, hogy leküzdjem az emberek iránti bizalmatlanságom és gyűlöletem. És habár ez sikerült, még ennek ellenére sem érzem otthonomnak ezt a helyet. Nixát annál inkább. Az afrikai lány kissé ironikusan elhúzta a száját:
-Megértem. Úgy látszik, túl sokat várok a másvilági lényektől. Ags odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét:
-Mondottuk, mi is innen származunk. Nem vagyunk egészen másvilágiak. Viszont jó látni, hogy ideát is van egy ilyen közvetítő, mint te- bizalmasan hátba verte- úgyhogy fel a fejjel. Lesz ez még így se. Zoé visszavigyorgott rikítóan fehér vigyorával:
-Minden esetre jó arcok vagytok. Kösz...

2011. október 23., vasárnap

C4: lost soul

Az energia nem vész el, csak átalakul...

Ily módon a lélek, az életenergia sem tűnik el nyomtalanul. Garutea, az RTG egyik holdja különleges gravitációs mezővel rendelkezik, így a rendszeres energiahasználók lelkeit bevonzza, és ott öltenek új testet. De mi van a többiekkel? Akik nem rendszeres energiahasználók, vagy a Garutea gravitációja egyáltalán nem elég? Őket általában vagy az előző bolygó, vagy egy másik gravitáció ragadja el... Az egyik ilyen esetben a lélek úgy eltévedt a sok különböző gravitációs hatástól, hogy végül a fényévekkel arrébb lévő Kaaelidasch ragadta el. Kaaelidasch azóta nem is csinált ilyet, mióta kihalt a felszínén az élet. Úgy látszik most, hogy ismét feltámadt, már máshonnan is képes magához vonzani az energiát.

Viszont a történet ennél furmányosabban is alakult, hogy ez az energia egy meglehetősen furcsa helyen öltött testet. Az egykori- éppen felújításban lévő- romok között, az egyik telepen csapódott be. Egy majdnem 500 éves mechát érte a becsapódás, ami már teljesen elhasználódott, és csak arra várt, hogy a megmaradt alkatrészeit felhasználják. Így viszont, a masszív energiarobbanás miatt nemcsak hogy új életre kelt, de szinte egy varázsütésre meg is változott. Érezte, ahogy a jelenség végigégette, és érzékei robbanásszerűen kiélesedtek... ahogy a jéghideg levegő elárasztotta a mellkasát, és apró tűkként szúrta. Azonnal előrehajolt, és köhögött...

Köhögött? Milyen furcsa ilyesmit megtapasztalni. Saját emlékezete szerint csak egykori organikus gazdái csináltak ilyet. De muszáj neki, egyszerűen érzi, hogy valami erre ingerli. És furcsa... miért homályosodik előtte a kép? Megtörölte arcát, és a kezére nézett. Vízcseppek... és a keze is... olyan furcsa... fémnek nyoma sincs. Gyorsan végigfuttatott egy elemzést... vagyis csak akart. Nem talált semmit a programjából, csak emlékeket... régi, rögzített képeket és hangokat. Milyen bizarr érzés. Mint Kaaelidasch egyik legöregebb mechája, még soha nem tapasztalt ilyesmit. Talán a szerelő itt a telepen tudna valamit mondani. Kissé ügyetlenül fel is tápászkodott, és megindult. Minden lépése most különösen ügyetlen volt, és talpa sokkal érzékenyebb. Kissé meg volt ijedve.

A szerelő mecha épp valamin ügyködött. Ő volt a telep felügyelője. Ő raktározta el elhullott társaikat, és ő válogatta ki a használható részeket. Nem volt egy túl hálás feladat, de legalább így a sérült társaikat meg tudta menteni. Hozzá lépett meg a telephelyről felkászálódott társa, és megszólította:
-D3-I/3... beszélnünk kell... Milyen érdekes. Mintha a hangja is egy fokkal lágyabb lett volna. A szerelő felemelte a fejét... és habár gazdái neki sem gyártottak arcot, a hátrahököléséből egyértelműen látszott, hogy az elé táruló látvány meglepte őt:
-Magasságos elektródák, te meg ki vagy? Az előtte álló egészen humanoid, fekete szemű, fehér hosszú hajú, vörös ajkú jövevény pedig értetlenül nézett vissza rá:
-Én vagyok az, C4....- majd a kezeire nézett- és... furcsán érzem magam.

Viszont D3-I/3 mintha oda se figyelt volna. csak lekapott egy pokrócot, és a jövevényre terítette, jól összehúzva rajta. Ezután lassan, szinte csodálattal mérte végig. C4 szinte megriadt:
-Mégis mit művelsz? És mi történik velem? A szerelő felé fordította a fejét, szinte az arcába hajolt:
-Egész biztos, hogy te vagy C4? A jövevény bólogatott:
-Igen, én vagyok C4, előző gazdáim Thutem, Ga'ar, Din és Halef-Arden. D3-I/3 bólintott:
-Ez alapján stimmel- majd oldalra döntötte fejét- de valahogy mégse stimmel. Gyere csak...

Belekarolt a jövevénybe, és egy kissé koszos egész alakos tükör elé vonszolta:
-Nézd csak! C4 ledöbbent a látványtól. Egy gyönyörű, fehérhajú nő állt vele szemben. Meg is érintette a tükörképet, végighúzta ujját arca részletein, a szeme alatt, az ajkait, belefésült ujjaival hajába:
-Mily érdekes... Még soha nem láttam ilyet. Nem is tudok esetről, hogy mecha orgává vált volna.
-Dehogy nem- folytatta a szerelő- az a Manu gyerek, aki a társaival segített visszahozni az életet a bolygónkra. M1-UT3 beszélt vele sokat, ő mesélte, hogy miket tapasztalt tőle. Neki ugyanúgy volt megírt programja, mint nekünk. Csak hát... valami oknál fogva mégis orga lett belőle.

C4 kissé elkomorodott, majd félig visszanézett a szerelőre:
-Azt mondod, Manu? D3-I/3 bólogatott:
-Igen, ő. A jövevény mélyen elgondolkozott, maga elé meredve:
-Olyan ismerős nekem ez a név...- kissé jobban összehúzta magán a pokrócot, hisz érezte, hogy kirázza a hideg- kötődést vált ki...

2011. október 20., csütörtök

music star

DJ az előző nap a kétségbeeséstől alaposan kiütötte magát. De Zoé volt olyan rendes, hogy elvitte a szállására, és lefektette. Így Dorina másnap egész kényelmes környezetben kelt. És a sámán fogadta őt, teával:
-Szép jó reggelt!- vigyorgott rá azzal a szinte világító mosollyal- kipihented magad?
-Neméppen- az előadó nyomott hangulatban levette a csészét, és belekortyolt- asszem kicsit másnapos vagyok. És a kedvemet még mindig hazabaszta, amit tegnap mondtál. Kifakadt:
-Én ember vagyok, vazze! Hús-vér ember! A sámán végigmérte őt:
-Persze, hogy az vagy. Tudod, mit mondtam neked a teremtéstörténetről... Különben is, a szó szoros értelmében  egy csillag vagy... egy sztár.

Dorina erre elgondolkodva felvonta a szemöldökét, majd lassan leemelte a csészét:
-Nem is mondasz hülyeséget- állapította meg halkan- így tényleg jobban hangzik. Majd ismét elkenődött, és belebámult a csészébe:
-De ettől kurvára nem érzem magam jobban- és beleivott a teába. Zoé megcsóválta a fejét:
-Tényleg nehéz eset vagy. És sajnálom, hogy a kedvedet szegtem- majd elvigyorodott- de tudom, hogy mivel hozhatom vissza.

Hátranézett, a nyitott szobába, az ajtófélfa mögé és intett. Mire visszahajolt, belépett egy ismerős, vörös egérfejes, tetovált karú lazagyerek:
-Hello csajszi! Hallom, betintáztál. DJ azonnal felélénkül, és kipattant az ágyból:
-deadmau5! Hát te? A kanadai előadó a sámánra nézett:
-A haverod mondta, hogy a béka segge alatt vagy- majd visszanézett kollégájára- úgyhogy gondoltam, felvakarlak a padlóról. Akarsz egy jól zenélni? Dorina vadul bólogatott, és letette a csészét:
-Ó igen!- mondta lelkesen- simán! És már vonultak is elfelé. Zoé utánuk fordult, és sejtelmesen elmosolyodott:
-You'll always be a star...

human appreciation

Nem sokkal a hírverés után Tarához személyesen jött el látogatóba a helyi polgármester. Felkérte a kék lányt, hogy az ő tiszteletére rendezett estén jelenjen meg.
-Erre igazán semmi szükség- válaszolt Tara kissé zavartan- már régen volt, amit tettem. Csak azt csináltam, amit jónak láttam. A polgármester halkan nevetett, majd vállon veregette őt:
-Milyen szerény valaki!- majd bizalmasan közelebb hajolt- Gyere csak el, nem fogunk megenni. Lady Spark kissé oldottabban elmosolyodott, majd bólintott. A férfi visszamosolygott, majd lelépett.

Amint becsukta maga után az ajtót, Ags jelent meg, aki hátulról átölelte a lányt:
-Nézzenek oda... úgy tűnik, kellemesen csalódsz az egész bagázsba. Tara félig ránézett:
-Akkor sem tartom egészen jó ötletnek. Mindenki látni fog. A bozontos hippi kissé lefáradt, majd a lány nyakába puszilt, és maga felé fordította:
-Amikor itt játszottad a szuperhőst, akkor is láttak... sőt, a minap is, mikor úgy döntöttél, hogy nem kened fel az alapozót. A kék színed már nem a kirekesztettséget jelzi, hanem az elismerést. Még az indiai istenek egy részének is kék volt a bőre... Kissé közelebb hajolt, és a fülébe súgta:
-Különben is, ott leszek melletted. Ha bármi gond akad, akkor szétrúgom a seggüket. Lady Spark halkan nevetett, és Darkohoz bújt:
-Ebben semmi kétségem. Rendben, elmegyünk...

Aznap este a városi konferenciateremben telt ház volt. Mindenki elegánsan, tűkön ülve, kíváncsian az eddig titokzatos hősükre. Tara az egyik sarokban feszengett. Nagyon izgult, és olykor ettől fel is csapott egy-egy apró szikra. Ags- aki szintén kinyalta magát az alkalomra, még a haját is összefogta- átkarolta a hátát, és odasúgta:
-Ne idegeskedj, nem lesz semmi gond? A lány azonban úgy nézett vissza rá, mint akit akasztani visznek. A hippi sóhajtott, majd a mellkasára tette kezét... aztán a lányéra. Ezt a mozdulatot elismételte négyszer-ötször, majd rákérdezett:
-Jobb már? Spark egészen feloldódott, nyugodtan elmosolyodott:
-Igen, köszi... bármit is csináltál. Darko odasúgta:
-Lélekkötést hoztam létre. Most összeköt minket egy spirituális fonal.

Mire a lány felfoghatta volna, hogy barátja miről is beszél, a polgármester már az emelvényre állt:
-Hölgyeim és Uraim! Azért gyűltünk itt össze ma este, hogy az eddig ismeretlen hősünk, sokunk megmentője, titokzatos őrangyalunk iránt kifejezhessük hálánkat, és városunk díszpolgárává tüntessük ki. Végre, szerény köreink közt tudhatjuk eme csodálatos hölgyet- oldalra mutatott az említett személyre- Lady Sparkot. Tara lassan felállt, és lassan megindult az emelvény felé. A vörös ruha, amit az estére választott, remekül illet hozzá, sokan megnézték őt. Maga is érezte, hogy ezek a tekintetek nem megbotránkozók, hanem csodálatra méltatók. Felért a polgármester elé, aki egy hatalmas, díszes, tizenhat ágú csillag jelvényt tűzött fel neki:
-Hálánk örökké kísérni fog, azért, amit értünk tettél.

A lány elmosolyodott, majd válaszolt:
-Köszönöm- majd a többiek felé fordult- de azt hiszem, hogy elsősorban én tartozom hálával, amiért elfogadtatok ilyennek, amilyen vagyok. Ekkor valahol hátulról egy bekiabáló férfihang:
-Miről beszélsz? Kurva szép vagy! Tara halkan nevetett, majd folytatta:
-Valóban csak azt tettem, amit jónak láttam, és amit a képességeim megengedtek. Valószínűleg bármelyikőtök ugyanígy járt volna el- bólintott- köszönöm ezt az estét.

A közönség tapsolt, ő maga pedig lassan levonult, vissza a helyére. Darko megfogta a kezét, és büszkén rávigyorgott:
-Látod? Nem is volt olyan rossz. Lady Spark visszamosolygott:
-Tényleg túlságosan félek tőlük. Pedig a mai este is csak azt bizonyítja, hogy már nincs miért aggódnom...

2011. október 19., szerda

Nina hollónemes

A Nekromágussal való találkozás után Yuz visszament a Di világba. Húga közvetlen a balhét követően ellátta őt, de a rákövetkező napokban úgy tűnt, hogy valami nagyon nem stimmel: a seb nem akart begyógyulni. Először még úgy gondolta, hogy talán a mélysége miatt gyógyul lassan a sérülés, de a második-harmadik nap után már komoly vérveszteséggel számolt. És ez volt a kisebbik gond.

A nagyobbik gond az volt, hogy a folyamatos sápadtság mellett rohamosan gyengült is. Mintha valami egyfolytában szívta volna az életerejét. Még a hangja is elment. Elisir a holdpapnő előéletéből remek gyógyítói képességekkel rendelkezett. Próbálta is ellátni a fiát, de bármivel is próbálkozott, hatástalannak tűnt. Nagyon elkeseredett a hiábavaló küzdelemtől. Ennek ellenére Yuz nyugodt volt... természetellenesen nyugodt. Ahogy feküdt, Elisir kezére csúsztatta a kezét. A nő tehetetlenül nézett rá. Fia tekintete viszont azt mondta "Ne félj. Jó helyem lesz. Vigyázz magadra és a többiekre". Ebbe Elisir nem tudott beletörődni. Inkább átölelte Yuzt. Fiának jól esett, de egyben nehéz is volt. Ugyanolyan tehetetlen volt, még a mágia, amit örökségéül tudhatott, az is eltűnt.

Ezt az elkeseredett jelenetet megpillantva Nina sem akart beletörődni a történtekben. Ő Elisirrel együtt próbált gyógymódot találni Yuz állapotára. Viszont most a kis szöszi fogta magát, és elfutott a közeli erdőbe, térdre vetődött, és Sötétségért kiáltott kétségbeesésében. Az istenség meg is jelent előtt, végigmérve a lány:
-Miért hívtál, gyermekem? Soha nem szorultál még a segítségemre. Nina törölgette az arcát, és elszorult hangon próbálta kinyögni:
-Kérlek, Sötétség... fogadj a szolgáddá- felnézett rá- hadd legyek hollónemes! Az istenség egészen elkomorul, és még egyszer végigmérte a lányt:
-Nem találnám helyénvalónak, ha a mágiámmal bemocskolnálak. Yuz ahhoz téged túlságosan szeret. Nina kifakadt:
-Én is túlságosan szeretem őt! És tudom, hogy csak így menthetem meg az életét! Sötétség tekintete megenyhült. Tisztában volt vele, hogy a lány érvei mind emocionálisan, mint a józan ész szempontjából igen ütősek, és határozottak. Sóhajtott, majd kitárta a kezeit:
-Nem bánom. De remélem, számoltál a következményekkel. A kis szöszi bólogatott, majd hagyta, hogy az istenség a karjaiba zárja...

Az elkeseredett Elisir még mindig fia mellett volt. Még épphogy kitapintotta a pulzusát. Bármi is okozta pár napja azt a sérülést, valószínűleg egy mérgezett vagy elátkozott tárgy volt. És ez az életébe fog kerülni... Hamarosan egy bizalmas hangot hallotta maga mellől:
-Elisir... megengeded? A nő a hang irányába fordult. Ott állt mellette Nina... talpig hollónemes felszerelésbe: sisakkal, mely szemeit takarta, hatalmas, fekete szárnyakkal, és a szamurájokéhoz hasonló stílusú, sötét páncélzatban. Az egykori holdpapnő szemei elkerekedtek a döbbenettől, de hang nem jött ki a torkán. Csak odébbállt.

Nina pedig megcsókolta Yuzt. Erre ment ki az egész... eszébe jutott, hogy a hollónemesek hordozzák a sötétség esszenciáját. Még hallotta, hogy Shakarát is így mentette meg egy hollónemes... és most ő ugyanezt csinálja a fiával.

Lassan megtört a csók. Fürkészte aggódva a szeretett lény arcát, és simogatta. Yuz lassan visszanyerte színét, és a lányra pillantott. Kicsit még homályos volt a kép, de jól tudta, ki van mellette. Nina elmosolyodott, és megölelte őt. A srác átkarolta a hátát... lassan végigsimította. Ahogy kicsit tisztult a kép, meg is tudott szólalni:
-Miért csináltad ezt? Nem szabadott volna...
-Mert szeretlek, te lüke- vágta rá a friss hollónemes- és puszilgatta Yuz arcát. Az ifjú Sera ereje lassan visszatért. Óvatosan feltápászkodott, és megfogta Nina vállait:
-Megmentetted az életemet.. Ez olyasvalami, amit soha nem fogok tudni neked eléggé megköszönni. Nina csak meghatottan mosolygott. Egy másik hang szólt közbe:
-Nem is kell neki- Sötétség volt az- egy ilyen lány szeretete mindennel felér.

Yuz sóhajtott, és az istenségre nézett:
-Hogy hagyhattad neki? Sötétség közelebb hajolt:
-Eme rendkívüli hatalom megszerzésében csak azt tartotta szem előtt, hogy megmentsen téged... és semmi mást. Ez a lehető legönzetlenebb dolog, amit valaha láttam. De akárhogy is... vele sem tehetek kivételt. A legifjabb Sera magához szorította a lányt:
-Ezt meg hogy érted? Sötétség csettintett, mire Nináról eltűnt a páncélzat. Viszont a bal vállán ott virított egy fekete félhold jel.
-A szolgálatomba állt, méghozzá önként. Csakis miattad nem kívánom tőle, hogy dobja el az eddigi életét, mint ahogy a többi hollónemes is tette. Viszont szolgálatba hívhatom, ott és amikor csak akarom. Yuz a lányra nézett... majd homlokon csókolta, és a fülébe súgta:
-Ezzel elvesztheted a helyed a Napmecsetben. Nina visszasúgta:
-Nem számít. Ha mégis úgy alakulna, úgy gondolom, megérte. A legifjabb Sera átölelte őt:
-Te lány, te lány... túlságosan önzetlen és nagylelkű vagy...

2011. október 16., vasárnap

megtestesült emberi teremtéstörténet

Dorina a múltkori találkozáson fellelkesülve gyakran ingázott át az emberi világba, és hatalmas bulikat adott. Valahogy komolyabban elkezdett kötődni ahhoz a helyhez, az emberekhez... részbe azért, mert ez a pálya még mindig egész friss volt neki, másrészt pedig még mindig motoszkált benne a kérdés, hogy vajon tényleg erről a helyről származik-e. Hisz fajilag, genetikailag teljesen megegyezett velük: nem volt se több, se kevesebb, még úgy se, hogy Echo áldását élvezhette a tehetségét illetően.

Pont egy ilyen őrült buli közepén volt, majdnem vállig érő, ujjak nélkül kesztyűben, csillagmintás felsőben, farmergatyába, csillámos szemfestékkel, és tüskésre zselézett hajjal. A közönségnek be is jött ez megjelenés, amellett, hogy a lány igen ütős számokkal készült aznap estére. Táncolt ő maga a bulizókkal együtt, animálva őket, mint mindig. Ők pedig ordibáltak, ugráltak, tapsoltak neki. Le voltak nyűgözve. DJ is itta az ovációt. Amint felkevert egy újabb lemezt, feltartotta kezeit, és tapsolt. A közönség követte. Ezután beleszólt a mikrofonba:
-Nagyszerűek vagytok! Hadd lássam azokat a kezeket! Imádlak titeket! A többiek pedig üdvrivalgásba törtek ki. Szó, ami szó... úgy tűnt, ebben a világban is egész könnyen boldogul, és ugyanúgy megcsinálja sikerét, mint Nixában.

Az este végeztével, mikor már masszívan ürült a diszkó, és pakolászott, odalépett hozzá egy sötét csaj.
-Hello- szólította meg azonnal- meghívhatlak egy italra? DJ felpillantott rá, és hálásan elmosolyodott:
-Köszönöm szépen, jól esne egy. A következő pillanatban a bárpultnál kötöttek ki, a gyér társaságban. Zoé nem is habozott sokáig, máris a mélyébe vágott:
-Másik világból jöttél, igen? Dorina először megletten pillogott, majd elvigyorodott:
-Ennyire látszik rajtam? Te vagy az első, aki nem ennek a világnak valamelyik pontjából próbál beazonosítani. A sámán folytatta:
-Shanbahac megbízásából kerestelek fel téged és a társaidat.Vannak, akik várják, hogy ti, a másik világból változást hoztok. Az előadó kissé értetlenül megvakarta a fejét:
-Hát... én maximum csak zenével tudok szolgálni. Tényleg nincs semmi komoly dolgom ezzel a világgal.

Zoé kissé csalódottan elhúzta a száját:
-Emanuel is pontosan ezt mondta. Dorina elmosolyodott:
-Emanuel Agosto? Az afrikai csaj bólintott, DJ pedig folytatta:
-Ismerem. Rendes gyerek. Engem kért meg, hogy a barátnőjének szervezzek bulit- belekortyolt italába, majd folytatta- tőle tényleg ne várj csodát. Lehet, hogy csak egy materiális testbe zárt lélek, de ő csak tanul, tapasztal. Nincsenek világmegváltó tervei. Talán ide is csak a tanulás miatt jött... és mert a barátnője ebből a világból származik.
-És te?- kérdezte Zoé- te miért jöttél?

Dorina elgondolkozott, majd válaszolt:
-Először, még 13 évesen csak azért, hogy kipróbáljam magam egy új környezetben, az itteni legnagyobbakkal, és megmutassam a tehetségem. Most pedig csak úgy... kedvem támadt hozzá. Kissé jobban elmerengett, belebámulva az italába:
-Mondjuk... a napokban elgondolkoztam azon, hogy nem-e innen származom. Ember vagyok, amióta csak az eszemet tudom. De erről a világról nincsenek emlékeim... mindig is nixai voltam.

Zoé alaposan végigmérte őt, majd a szemeibe nézett:
-Ezt kideríthetjük. Azzal egy furcsa keresztet rajzolt Dorina homlokára és elmormolt egy félmondatot. Az előadó ekkor egy hullócsillag szemszögéből látta a dolgokat. Egyre csak zuhant a föld felé, őrült izzásban, égve, ragyogva.... majd a kék főváros egyik sikátorába éktelen robajjal becsapódva, és darabokra törve. A hangra odasietett a két bukott isten, Samas és Tiamat. A törpesárkány egészen elszontyolódott:
-Ó, szegénykém... darabokban van. A hiúz kérdően ránézett:
-Mit akarsz vele csinálni? Az apró istennő letérdelt, és a törmelékre helyezte mancsait:
-Felélesztem. Mi mást? Samas szemei elkerekedtek, és ugyanúgy letérdelt:
-Hogy mit? Na szórakozz velem. Tiamat kissé szúrón nézett rá vissza:
-Egykoron az emberek világba istenek egész generációját teremtettem meg. Gondolod, hogy most nem sikerülne? A hippi hiúz, látva, hogy a törpesárkány hajthatatlan, sóhajtott:
-Rendben- ő is a törmelékre helyezte mancsait- de én is segítek. A hullócsillag maradványai összeálltak, és egy 4 éves kinézetű szőke kislány alakját vették fel. Tiamat azonnal levette köntösét, ráterítette, és összefogta rajta:
-Szia, csillagom- szólította meg kedvesen- hogy hívnak? A jövevény kissé kábán nézett rá, és ügyetlenül próbált válaszolni:
-Do... re...
-Dorina?- vágott közbe Samas. A gyermek felé fordult. Nem éppen tudta, hogy mi a neve, de amit a hiúztól hallott, kifejezetten tetszett neki:
-Jó... lesz...
-Joris?- kérdezte tovább Samas- Dorina Joris? A jövevény csak kábát bólintott. Nem igen fogta fel, hogy mi történik körülötte. Viszont a két bukott isten iránt határozott bizalmat érzett. A közelükben melegség öntötte el a szívét. Tiamat ismét elmosolyodott, és megsimogatta a fejét:
-Jól van, csillagom, nem kell félni. Jó helyed lesz a földön, meglásd.

Dorina ekkor tért magához. Kissé elsápadt. Azonnal felhajtotta a maradék italát, és rendelte a következő kört. Abba is beleivott, majd fejcsóválva bámult maga elé:
-Na ne, na ne, na ne!- végighúzta kezeit az arcán- jó, valóban utána sokat flangáltam a sikátorokban, és jól kijöttem Samassal és Tiamattal.... majd Zoéra nézve kifakadt:
-De ez faszság! Ember vagyok, nem valami földönkívüli! Rendes emberi szüleimnek kellett volna lennie, nem egy rakat hókuszpókusz! Ez hülyeség, hogy meteoritként beposszantam... hatalmas faszság az egész!

Zoé azonban sejtelmesen mosolygott, majd miután DJ üvöltőrohama alább hagyott, válaszolt:
-Annyira azért nem. Tudod, sok nép véli úgy, hogy az istenek a földből gyúrták őket. A modern tudomány pedig úgy vélekedik, hogy mi mind a csillagok poraiból keletkeztünk, mivel egy-egy csillag robbanásakor keletkeznek olyan anyagok, amik a testünket is alkotják. Tehát... lényegében ember vagy... a többi ember hitvilága és filozófiája szerint. Dorina kedvetlenül sóhajtott:
-Ez engem kurvára nem vigasztal. Felhajtotta a maradék italt, ami már kissé fejbe is vágta. Rendelte a következőt, és folytatta:
-Nem vagyok se több, se kevesebb az ittenieknél. Ugyanolyan holt normális ember vagyok, mint a többi. Az, hogy kurva jól zenélek, az meg csak a tehetségemnek és a szorgalmamnak köszönhető. Amint kikapta a következő italt, nem is gatyázott, azonnal felhajtotta:
-Szóval ez az egész égbemeredő faszság!

Zoé kissé kezdett aggódni a kétségbeeséstől egyre jobban részegedő DJ-en. Megfogta a csuklóját:
-Ne haragudj, nem akartalak ezzel megbántani. Csak elragadott a tény, hogy másik világból jöttél... Viszont ekkor Dorina újabb pohárral döntött le, és a kellő mennyiségnek köszönhetően elkezdett részegen sírni:
-Hogy tehettél ilyet? Ezzel totálisan a lelkembe gázoltál, te ribanc! A sámán lassan átölelte őt, és simogatta a hátát:
-Jól van, semmi gond, tényleg sajnálom. Nem akartam. Lassan lesegítette a székről, és elindult vele:
-Gyere, hazakísérlek...

2011. október 15., szombat

found the god between us

Fesztivál a városban: kirakodó pultok hosszú sora, utcazene, színek kavalkádja. Emanuel nem is nagyon tudta hová tenni magát, mindenre kíváncsi volt. Nadine-nak úgy kellett belékarolnia, hogy el ne vesszen a tömegbe:
-Nyugi, nem szalad el semmi. Mindent végig tudunk nézni. Manu kínosan visszamosolygott:
-Ne haragudj, csak olyan sok hirtelen az új dolog. Azt se tudom, mivel kezdjek. A lány megcsóválta a fejét:
-Szerintem ezzel- odarángatta egy kiválasztott bodegához, amin különféle kovácsoltvas ékszerek voltak kipakolva. Végre, egy kiinduló pont, innen már csak sorba kellett haladni az egész vásáron.

Viszont a tömegben más is tevékenykedett a többi árus közt. Az egyik szabad placcot kiszúrta magának Zoé. Leterítette pokrócát, majd körbenézett:
-Egész biztos, hogy jó helyen járunk? Egy bizalmas női hang szólalt meg a fejében:
-Egészen biztos. Mikor hagytalak én cserben, drágám? A sötét leányzó elmosolyodott, majd leült a pokrócra, és belekezdett a kántálásba. Többen azonnal felkapták a fejüket a dalra.

... többek közt Manu is. A hang irányába fordult:
-Ki az? Nadine elmosolyodott:
-Biztos az egyik utcai zenész. Megnézzük? A srác bólintott, majd elindultak. Az afrikai sámán köré már kisebb tömeg gyűlt, mire odaértek. Ekkor már Zoé vad táncba is kezdett.
-Hú, te jó ég- mosolyodott el a szerelő- ez a csaj nagyon vad. Ezután a srácra nézett:
-Jól tolja, nem Manu?

Azonban Emanuel valahol a hangok között elveszett. Furcsa hatással volt rá a kántálás. Lassan érezte, hogy érzékei eltompultak, látása elhomályosodott... majd a következő pillanatban teljes filmszakadás, és elvágódott a földön. Még épphogy halványan hallotta Nadine sikítását...

A következő pillanatban a földön feküdt. Körülötte minden fehér, ködös... lassan feltápászkodott. Toteme morgott, fedezve őt. Vele szemben egy másik fekete párduc volt, kíváncsian fürkészű kakaóbarna szemekkel. Viszont úgy tűnt, hogy saját toteme egyáltalán nem nyugodott meg. Sőt.. még az egykori robotpáncélt is magára növesztette. Úgy nézett ki így, mint egy megtestesült védelmi mechanizmus. Viszont Manu felismerte, hogy a másik párduc nem támadó szándékkal van ott. Odalépett saját toteméhez, átkarolta hátát, és nyugtatóan simogatta:
-Nyugalom, semmi gond. Nem fog bántani. A felvértezett fekete párduc megnyugodott, és gazdájához bújt. A ködből viszont a másik totem mellett is megjelent egy alak... az afrikai sámáné.

Emanuel ekkor ébredt fel. Alig telhetett el pár perc, még mindig tömeg volt. Ők hárman elvonultak egy parkba... merthogy a sötét leányzó ugyanúgy ott volt.
-Jól vagy? Mi történt?- kérdezte Nadine. A srác a sámánra pillantott:
-Ki vagy te? Zoolook? A sámán elvigyorodott:
-Zoé vagyok. És nem, nem vagyok zoolook.
-De az előbb láttam a totemed- mondta Manu értetlenül.
-Vagy úgy- folytatta Zoé- ő a spirituális segédem. Ő vezetett hozzád. Nadine ránézett:
-Na várj, mi az, hogy hozzá? Mit akarsz tőle? A sámán elmosolyodott:
-Shanbahac megbízásából kerestem fel- visszanézett a srácra- néhányótok átjött egy másik világból. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb jönni fogtok.

Emanuel értetlenül bámult rá:
-Minket... vártak ideát?

2011. október 13., csütörtök

return of the spark

Álmos reggel. A napsugarak lustán sütöttek be a szobába. Tara készülődött csendesen, de Ags még erre a kis neszre is felébredt:
-Te meg hová mész?- kérdezte kómásan. A lány visszanézett rá:
-Mégis minek tűnik?- mosolyodott el- Ki a városba. Erre a szóra a bozontos hippi egyből magához tért, hisz azonnal elkezdett aggodalmaskodni:
-Micsoda? Egyedül? És így? Le se kened magad valamivel? Tara viszont némán csóválta a fejét, majd hozzátette:
-Mondtam, nem menekülhetek egyfolytában. Nem hagyhatom, hogy a múltbéli félelmeim megbénítsanak. Különben is, tisztában vagyok a képességeimmel. Ha bármi történne, meg tudom védeni magam. Darko sóhajtott:
-Na jó- mondta beletörődve- de ha bármi történik, azonnal szólj. A lány elmosolyodott, majd kilépett.

Furcsa volt teljesen egyedül, minden alapozó nélkül kilépni az utcára. Érezte, hogy lelke reszket is ettől az új tapasztalattól. Azért lopva körbe-körbe nézett. A többi járókelő néha lopva rávetett egy-egy lenéző vagy kissé megbotránkozó pillantást, de más nem történt. Talán azt hitték, hogy valami mutatványos, aki kékre festette magát. Lassan Tara is kezdte megszokni ezeket a tekinteteket, és felismerte, hogy egyik sem volt fenyegető. Ha annak idején bármi is kiszivárgott a kísérletekről, valószínűleg nem ismerték őt fel. De így van ez jól.

Megállt az egyik trafikosnál újságért. Az újságos gépiesen kiszolgálta... majd ahogy átvette és elkezdte számolgatni az aprót, a tekintete hirtelen mereven megakadt a lányon. Ez Tarának is feltűnt. Felpillantott a lapról, és félszegen megkérdezte:
-Valami gond van, uram? Talán az apró? A fickó nem válaszolt, csak lassan elmosolyodott, és szemén látszott, hogy valami beugrott neki. Rámutatott a kék lányra:
-Tudom már, hogy ki vagy te... nem hiába voltál nekem ismerős. Tara azonnal a szíve mélyéig elhűlt. Összecsukta az újságot, és tett lassan egy lépést hátra:
-Én?- folytatta riadtan, halkan- ugyan, biztos, hogy nem... Az újságos tovább bólogatott:
-Dehogy nem, ismerlek én. A fél város ismer.

Azzal kihajolt a bódéból, és kikiáltott:
-Nézzétek, emberek! Visszajött Lady Spark! Azonnal mindenki felkapta a fejét. Tara pedig lemerevedett a döbbenettől. Annyira előjöttek régi páni félelmei, hogy rögtön a legrosszabbra gondolt. De úgy látszik az emberekben ő mégiscsak úgy maradt meg, mint a rejtélyes hős. Perceken belül kisebb tömeg gyűlt hozzá, alaposan végigméricskélve őt, és kérdésekkel bombázták:
-Hol voltál ennyi ideig?
-Miért nem jelentél meg eddig nappal?
-Jé, neked tényleg ilyen a bőröd?- ezt épp egy kis srác kérdezte, aki a karjába csimpaszkodott, és jobban szemügyre vette a kezét. A lány valóban kissé megijedt... de ez inkább megilletődés volt, mintsem félelem.
-Igen, ilyen vagyok- próbált válaszolni a maga visszafogott stílusában- eddig napközben lekentem magam, hogy ne legyek feltűnő a kék színem miatt.

Egy nyegle kölyök folytatta:
-És mitől lettél ilyen? Elraboltak az ufók? Lady Spark ekkor érezte úgy, hogy jobb volna kiszakadni a tömegből, és diszkréten próbált utat vágni magának:
-Nem, de nem szeretnék beszélni róla...
-Mi az igazi neved?- kérdezte egy nő, de Tara ezt teljes mértékben válasz nélkül hagyta. Viszont újabb kérdés dömping árasztotta el:
-Kik a szüleid?
-Honnan jöttél?
-Merre laksz?
-Mit csinálsz szabadidődben?
-Mivel foglalkozol?
-Szórj villámokat!

Az utolsó kérés nem egészen maradt viszonzatlanul, hisz a lány már úgy megijedt az őt körülvevő tömegtől, hogy villám sebességgel elcikázott. Az emberek csak egy villámot láttak elsuhanni, semmi többet. Lady Spark az egyik sikátorba húzódott pár utcával odébb. Háttal a falnak dőlt... majd lassan lecsúszott rajta, és leült. Némán elmosolyodott. Kellemes meglepetés, hogy az emberek világában kissé máshogy alakultak a történések, mint amire számított...

2011. október 12., szerda

Zoé

Szerencsére az emberek világában sem veszett oda minden varázslat. Voltak még egy maréknyian, akik hittek a természetfelettiben, akik naponta tartották vele a kapcsolatot, és habár igen kevés zoolook maradt, aki közvetítene a természet és az emberek közt, így ők vették át a helyüket.

Az egyik ilyen történés pont Afrika mélyén volt, az erdőben. Egy sötét, göndör hajú csaj kántált. Felsője és szoknyája rikító fejér volt, hajából egyik tincs befonva, előre lógva, kezében bot. A tűz előtt térdelt, kitárt karokkal, az ég felé nézve énekelt, olyan beleéléssel, mintha megszállta volna valami. Aztán felállt, körbetáncolta a tüzet, néha-néha leveleket vagy színes porokat szóval bele... majd elfordult, elharapva az éneket.

Valaki volt mögötte, a tűz másik oldalán. Érezte a kisugárzását, látta az árnyékát... de egy cseppet sem félt. A jövevény ezt jól tudta is a sámánról. Nyugodt hangon megszólította:
-Zoé... A lány megfordult, és- mintha csak egy régi ismerőst pillantott volna meg- elmosolyodott:
-Shanbahac, öreg barátom. Jó téged viszont látni.

Valóban... a növényi élet, a méreg, és a halál félelmetes kinézetű istensége állt vele szemben. Már egész kiskora ismerte a sámánt, így ugyanolyan bizalmas volt vele.
-Mondd csak- folytatta Zoé- van már valami hír? Jönnek? Shanbahac határozottan bólintott:
-Jönnek biza. Szép fokozatosan. Meglegyintette levélszárnyát a tűz felett. A lángokból kirajzolódott először a Julia Carpenterrel közösen zenélő DJ arca, azután Manué, amint Nadine-nal sétál az utcán, végül Taráé, ahogy kissé bizalmatlanul tér vissza az e világi házába. Az istenség visszanézett a lányra:
-Keresd meg őket. Lépj kapcsolatba velük. Én és a totemed segítünk téged utadon. Zoé elvigyorodott- bőréhez képes a fehér fogai szabályosan világítottak. Úgy örült a hírnek, hogy egész egyszerűen Shanbahac nyakába ugrott:
-Tudtam én, hogy hamarosan nagy változások lesznek itt. Köszönöm! A növényi élet ura halkan nevetett:
-Ne nekem köszönd. Köszönd nekik, hogy volt bennük annyi bátorság, hogy eljöjjenek...

2011. október 11., kedd

Tara gaat naar huis

Lady Spark már rég volt ilyen ideges: torka és gyomra egyaránt elszorult, és érezte, hogy arca és keze egyaránt elkezd hűlni. Ags viszont megfogta a kezét, ahogy odalépett hozzá, összefonva ujjaikat:
-Egész biztos, hogy készen állsz erre? A lány kissé hezitálva fordult felé, majd bólintott:
-Muszáj. Nem halogathatom az örökkévalóságig. Nem menekülhetek a végtelenségig a félelmem elől. A zoolook visszamosolygott rá:
-Épp ezért leszek melletted, hogy segítsek. Ne félj, amíg engem látsz. Tara kissé megenyhülten mosolygott vissza:
-Tudom. És köszönöm neked. Az első pillanattól megadtad nekem mindazt, amiben odaát nem volt részem.

Ahogy végigmondta, átléptek a fénykapun... és az emberek világában kötöttek ki. Nem is akárhol... ez volt az a város, ahonnan a kék lány származott. Meg is rohamozták a régi, keserű emlékek és érzések: a számkivetettség, a közöny, az empátia teljes hiánya. De valahogy más volt kicsit a környék. Annyi év után nemcsak ő, hanem a város is változott kisebb-nagyobb mértékben. Darko kérdően ránézett:
-Merre? A lány némán körbevizslatta a környéket, majd kiszúrt egy ismerős utcát:
-Erre. Ahogy elindultak, még mindig fogta a bozontos hippi kezét. Egy percre nem engedte. Úgy érezte, hogy a sok keserű tapasztalattal teli helyen ő az egyetlen biztos pont számára.

A ház, ahová értek, szintén megváltozott: az egykoron katonai precizitást és komorságot sugárzó épület és udvar most japán kertté alakult, és a falat borostyánok futották be. Az ablakpárkányok lévő bonsaiok közt pedig egy ismerős alak matatott. Lady Spark még így is, hátulról, és az uniformisa nélkül is megismerte az alakot. Azonnal meg akarta szólítani, de torka elszorult, hangszálai egész egyszerűen lebénultak. Viszont az alak érezte a látogató tekintetét a hátán. Meg is fordult. Az a katonai orvost volt az, aki befogadta őt a kiszabadítás után. Azonnal felismerte a lányt, elmosolyodott:
-Tara, hát itt vagy?- azonnal megindult felé. Azonban Tara még mindig nem jutott szóhoz. Akkor sem, mikor egykori gyámja örömtelien átölelte, és halkan nevetett:
-Úgy örülök, hogy látlak. Úgy eltűntél.... azt hittem, többé nem látlak viszont. Ezek a szavak némi enyhülést hoztak a lány félelemtől megbénult testére. Sóhajtott, majd az orvos vállára hajtotta a fejét:
-Rengeteg mondanivalóm van- suttogta szinte- folytathatnánk odabenn? A férfi ránézett, megpaskolva a vállát:
-Persze, persze... foglaljunk helyet!

A lakásban is rengeteg minden megváltozott. Lady Spark már nem érezte a közönyt a falakból, amik azóta át lettek festve, és új képek kerültek fel rájuk.
-Takaros, mi?- kérdezte a katonai orvos, ahogy látta a nézelődő lányt- pár éve nyugdíjba mentem, és úgy döntöttem, hogy megszabadulok mindentől, ami a munkához kötött. Tara bólintott, és kissé hezitálva válaszolt:
-Igen, valóban az. Sokkal kellemesebb a kisugárzása.
-És?- kérdezte a férfi- Merre jártál ez időtájt? Mit csináltál? A kék lány sóhajtott, majd belekezdett:
-Szó szerint kimenekültem a világból... egy olyan helyre, ami befogadott- ekkor a mellette ülő bozontos hippire pillantott- ő itt Ags. Ő és a társai segítettek megnyílni. Rengeteget köszönhetek neki. Az egykori gyám elmosolyodott:
-Szimpatikus fiatalember. Pedig azt hittem, hogy félsz az emberektől.
-De Ags nem ember...- szólt el magát véletlenül Lady Spark. Azonnal észre is vette magát, és kínos pillantást váltottak a sráccal.

Az orvos halkan nevetett:
-Valóban? Mégis mi más lenne? Darko végül úgy döntött, hogy válaszolt:
-Zoolook vagyok. A magamfajták közvetítők az emberek, és a természet között.
-Szóval ő ilyen varázsló- vágott bele Tara. Nem akarta, hogy Darko folytassa. Félt, hogy származását tekintve ugyanolyan sorsra jutna, mint egykoron ő. Hiába szerelt le régesrég a vendéglátójuk, ő nem bízott benne... az, hogy a katonaságban vannak a legszemetebb alakok, azt már korán megtanulta, és ez alól nem volt hajlandó kivételt tenni. A fickó pedig ismét elmosolyodott, és bólintott:
-Ez kedves.

Ezután végigmérte ismét a lányt, majd megjegyezte:
-Viszont számomra mégis az a legkedvesebb, hogy ennyit változtál. Nemcsak szebb lettél, de nyitottabb, és bizalmasabb. Annak idején nem igen tudtunk így elbeszélgetni. Mindig a szobádba zárkóztál, és bármilyen óvatosan próbáltam hozzád közeledni, nem engedtél magadhoz. De nem hibáztatlak. Tudtam, min mentél keresztül, a te esetedben természetes volt, hogy így reagálsz. Tara rápillantott, mélyreható, komoly tekintettel:
-Sajnálom, hogy nem búcsúztam el. Ez lett volna a legkevesebb. Az orvos elmosolyodott, és a lány vállára tette kezét:
-Most már nem számít. A fő, hogy jól vagy- majd egy pillantást vetett Ags-ra- és, hogy van, ki vigyáz rád...

2011. október 10., hétfő

saving Nightmare

Nixát robbanások sorozata rázta meg, és a lakosok azonnali hadi készültségbe vágták magukat. Az első, amit láttak, az az, hogy mind a tűzvörös, mind a tengerkék eget sűrű fellegek borítják. Olykor-olykor innen csapott le valami láthatatlan erő, durván végigszántva a talajt, nagyobb darabokat kitörve házakból. Viszont a lakosok még mindig tétlenül álltak, hisz nem látták az ellenséget. 

Legelsőként Tom Focus kísérelt meg támadni. Hiába nem volt az ellenség szem előtt, valahogy sejteni vélte, hogy  valahol a felhők mögött lehet. Így megidézte az aranykarmokat, és máris megiramodott felfelé. Azonban, mire elérte volna a fellegeket, azonnal visszakézből kapta a csapást.... olyan erővel, hogy szabályosan belefúródott az egyik hát falába. A lakók megrökönyödve kapták a fejüket a jelenség után. Szerencsére a királynak nem esett komolyabb baja, csak egy kicsit megszédült a becsapódástól. Megrázta fejét, és felnyitotta szemeit, a támadás helyére nézve.

Már megpillanthatta az ellentámadót. És nem is volt egyedül. Az égben két alak lebegett: Nekromágus, és az üres tekintetű Lady Nightmare. A lakosok döbbenten elkezdtek susmusolni, miközben a koponyasisakos varázsló határozottan állta az uralkodó tekintetét:
-Ugyan, felség...- mondta negédes hangon- nem szeretnék ellened harcolni. Focus ismét támadóállást vett fel:
-Akkor minek rombolod a várost? A Nekromágus sötéten kuncogott, majd folytatta:
-Azért, hogy előcsalogassam Shakarát. Tudom, hogy nem hagyná... 

Alig, hogy végigmondta, két csapsát kapott két különböző oldalról. Amint felkapta a fejét, már láthatta is, hogy a két hollónemes, Hua-Bei és Gohr'g. Utóbbi az geyik épület tetején, előbbi az égben:
-De mi sem hagyjuk- kiáltotta a gyík, és intett társának- most! Újabb kombinált támadásra készültek. Ám ezúttal Lady Nightmare kivédte őket, pajzsként a varázsló elé állva, erőmezőt képezve, amelyről a két katona egész egyszerűen visszapattant. A koponyasisakos ismét felkacagott:
-Túlságosan alábecsültök- kilépett a jósnő mögül- úgy látszik, a Sötétség ennyit tudott tenni a gyermeke védelme érdekébe. Bújj elő, Shakara! 

Ekkor furcsa bizsergást érzett a hátán. Ismerős volt, olyan mint amit a Di világ ura megtámadásakor is érzett. A városhatárból jött. Azonnal intett a hipnotizált jósnőnek, és már mentek is. A többiek értetlenül néztek utánuk.
-Ez meg most mi volt?- bömbölte fejvakarva Gohr'g. 
-Lehet, hogy Shakara az- lihegte Hua-Bei- hacsak az urunk nem talált valami más megoldást. 

Nem álltak távol az igazságtól. Yuz és Jena álltak felkészülve a város túlvégén, fogva egymás kezét, sötét rezonanciával töltve meg a levegőt. Yuz húgára nézett, kissé megszorítva a kezét:
-Készen állsz? Jena határozottan elmosolyodott, és összefonta az ujjaikat
-Én igen. Talán kétséged van? Bátyja visszamosolygott rá:
-Egy csepp se. 

Ekkor érkezett meg a Nekromágus és Lady Nightmare. Kissé meglepődött, hogy a célszemélyt sehol sem találja. Helyette viszont ott volt az a két tinédzser. És milyen fura... határozott meggyőződése volt, hogy pontosan innen érezte a kisugárzást. Amint végigért a gondolatmeneten, leesett neki a tantusz, és vontatottan, sötéten felkacagott:
-Ó, hát ez az én szerencsenapom! Ki gondolta volna, hogy Shakarának két gyermeke is van. Így duplán tehetem magamévá ugyanazt az erőt. Jena felnézett:
-Lehet, hogy a birtokunkban lévő erővel számoltál. De vajon azzal is, hogy ezt mi is tudjuk használni? 

Erre a testvérek elengedték egymás kezét, és egész egyszerűen eltűntek. A Nekromágus viszont nyugodt maradt:
-Okos... villámsebesség. A hatalmatok nagyobb kincs lesz nekem, mint gondoltam. Erre megindult az egyik pontba, és suhintott. Kigáncsolta Yuzt. Viszont a srác még földet sem ért, húga már hátulról telibe találta a varázslót egy démonláng támadással. A koponyasisakos felordított, majd intett:
-Nightmare, kapd el a lányt! A jósnő azonnal meg is indult. Jena azonban kitért előle, és ugyanúgy a Nekromágust vette célba. 

Yuz úgyszintén. Megállt, megfordult, felvette a zöld sárkányember alakot, és támadt:
-Holdpenge-karmok! A varázsló sisakjának egy részét betörte. Viszont visszakézből Nightmare törte be az orrát. A Nekromágus ekkor a Sera lányt vette célba, egy jól irányzott átokkal. A varázslat úgy telibe találta Jenát, hogy végigfarolt a földön. Bátyja ijedten kapta fel a fejét:
-Jena! A lány lassan feltápászkodott:
-Miattam ne aggódj. Inkább vigyázz! Húga épp jókor szólt. Yuz épp az utolsó pillanatban kapta el a Nekormágus csuklóját, melyben egy tőrt szorított, és láthatólag felé irányította. 
-A fene a formádat!- rivallt rá, és támadt- High voltage! Megrázó élményben részesítette a varázslót. 

Jena ezt látva élt a lehetőséggel, hogy ő is bemérjen egy csapást. Meg is indult, de Nightmare útját állta. 
-El innen!- rivallt rá a lány, és egész egyszerűen félrelökte az útból. A boszorkány megindult utána, egy támadást előkészítve. Épp bevitte volna, mire egy tűznyíl fejbe találta, és egész egyszerűen elájult. Yuz kivitelezte a támadást- pechjére. Hisz óvatlanság miatt a Nekromágus leszúrta őt. Jena pont akkor ért oda, rávetve magát a varázslóra, sisakra alá nyúlva:
-Radianta! A fénytámadás megvakította, és megégette az ellenfél arcát. El is fordult, meghátrálva:
-Ezt még alaposan megbánjátok, Sera kölykök! Egy nap visszatérek, és elveszem minden erőtöket, a lelketekkel együtt! Azzal kámforrá vált. 

Jena ezután riadtan letérdelt testvéréhez, kihúzta testéből a tőrt, és simogatta arcát:
-Yuz, ne haragudj... Nightmare-rel kellett volna foglalkoznom... Bátyja halkan nevetett, és lehunyta a szemeit:
-Nyugalom, nem lesz semmi bajom- mondta a fájdalomtól kissé kábultan, majd megpuszilta a kezét- csak egy karcolás. Felemelte kezét:
-Felsegítenél inkább? Húga megcsóválta a fejét, majd lassan felsegítette. A Sera fiúból ugyan látványosan folyt a vér, de úgy tűnt, hogy a látvány ijesztőbb, mint ahogyan érzi magát.

Lassan odaétáltak a boszorkány pegazushoz. Yuz letérdelt, megsimogatva a sérülést ért fejét. Rémálom sorozata után ez volt az első kellemes érzés, amit a jósnő érzett. És ez olyan mélyen érintette, hogy kibuggyantak a könnyei. Jena a kézfejére tette kezét:
-Nightmare.... jól vagy? A boszorkány felnyitotta szemeit, és halkan válaszolt:
-Sajnálom... annyira sajnálom.... A Sera fiú tovább simogatta lassan a fejét:
-Semmi gond, varázslat alatt voltál. Ilyenkor gyakran előfordul. Nightmare félig rápillantott, majd folytatta:
-Nem, nem az- sóhajtott- hanem a jóslat. Én csak jót akartam... nem akartam a vízistennő keserű csalódását, sem Felix herceg menekülését... sem a Constructorok halálát. Én annyira sajnálom... ezeket kellett volna látnom előre... Jena tovább öntötte belé a lelket:
-Nem szabad ennyire magadra venned minden felelősséget. Annak idején azt láttad, amit akkor látnod kellett. Azért, ami utána történt, már nem a te hatásköröd. Főleg, hogy ezeknek a láncolatában a szabad akarat fontos tényező, az pedig sokszor kiszámíthatatlan. Yuz lassan felsegítette, majd átkarolta a jósnő hátát, támogatva őt:
-A lelkiismeret-furdalásod miatt tudott elkapni a Nekromágus, ugye? A pegazus némán bólogatott. A Sera fiú pedig megejtett felé egy bizalmas mosolyt:
-Nem szabad hagyni. Szedd össze magad, ne érezd magad hibásnak a történtekért, és mindenekelőtt a saját magadban lévő bizalmat nyerd vissza. Előbb magadban kell bíznod, hogy aztán mások is bízzanak benned, amikor jósolsz... 

2011. október 9., vasárnap

das D Wort

Mióta Nadine hosszú idő után, az apja halálát követően visszalátogatott az emberek világában úgy Emanuel gyakran ingázott vele a másik oldalra. Az első dolog, ami feltűnt neki, hogy az emberek világában mintha lassabban telt volna az idő. A többi pedig... rengeteg új dolgot takart magában, amit tanult.

Nadine mesélt neki, hogy német. Manu sokáig nem volt tisztában egészen ezzel a fogalommal. A Prezioso testvérek alapján aztán először rájött, hogy egy nyelvről van szó. Ahogy aztán egyre több időt töltött a lánnyal a másik világban, úgy azt is megtanulta, hogy ez egyben kulturális és történeti megkülönböztetés is. Milyen furcsák az emberek... úgy látszik, olyan sokan vannak, hogy valahogy meg kell különböztetniük egymást. Merthogy odaát Manu embereken kívül más lénnyel nem találkozott- leszámítva itt-ott egy-egy kisebb állatot.

Nadine persze élvezettel mesélt neki a származási helyéről, a kultúrkörről, amiben felnőtt. Első körben egy halom sport- és autós ujságott nyomott barátja orra elé:
-Ezt nézd! Ez itt Michael Schumacher! Ugyanolyan a családneve mint nekem!- és már mutatta is a következőt- és ezeket a szépségeket nézd: Volkswagen, BMW, Opel, Mercedes, Porsche, Audi... csodálatos darabok! És mind a mi népünk precizitásáról árulkodnak, mind külsőleg, mind belsőleg, a motorjuk. Lelkesen Emanuelre nézett:
-Ezért döntöttem úgy, hogy én is szerelő leszek, mint Phillie. Rajongok mindenért, ami az autókhoz kapcsolódik. A srác felpillantott rá érdeklődve:
-Ennyire gépcentrikus vagy? Nadine ártatlanul vállat vont:
-Ki tudja. Lehet, hogy nálad is ezért éreztem valamit. Manu elmosolyodott:
-Gondolod? Erre, mint egy varázsütésre, a lány arckifejezése megváltozott, mintha csak eszébe jutott volna valami:
-Ó, jut eszembe- megragadta a srác kezét, és elkezdte kifelé vonszolni- ez tetszeni fog. Emanuel egy szót se szólt, csak értetlenül követte őt. Tudta, hogy rossz nem lehet belőle, hisz bízott benne, de nem tudta mire számítson.

Végül egy művész moziban kötöttek ki, a Metropolis című film előadásán. A Fritz Lang klasszikust Manu feszült figyelemmel kísérte végig... de így is volt rengeteg dolog, amit nem értett. Oda is súgta a lánynak:
-Látványos, de nem elég tiszta. Miért rabszolgák a munkások, és mi az a másik robot a filmben? Nadine elmosolyodott, és a nála lévő papírtatyóból egy kukoricát nyomott a srác szájába:
-A film 1927-ben készült. Abban az időben hatalmas ugrással indult meg a kapitalizmus, és a munkás osztály szimbólikusan rabszolgává vált... a vezető osztály rabszolgájává. És ugye láttad a munkások közt azt a nőt, Mariát, ugye? Emanuel bólogatott, majd Nadine folytatta:
-Azt a robotot úgy programozták, hogy az ő nevében verje szét belülről a munkások mozgalmát, valamint magáról Mariáról negatív képet alkosson. Végül belékarolt:
-Ez a német expresszionizmus időszaka. Az ekkori rendezők mind valami emberfelettit, valami természetellenes lényt használtak a filmjeikben. Ezek fejezték ki az akkori, első világháború utáni nyomasztó állapotot. Manu értetlenül felé kapta a fejét:
-Világháború? Az egész világotok felégett? A lány nyugtatóan végigdörgölte a karját:
-Nem, azért nem. De valóban szörnyű volt, rengeteg ember meghalt. Sok ország híján volt a nyersanyagoknak, ezért háborúztak egymás ellen. Hatalmas szövetségek jöttek létre... egész pontosan kettő. Németország egy olyan szövetségben volt, amely vesztett. Emanuel kissé elmerengett, majd visszanézett a szerelőre:
-Ez olyasmi, amiről odaát meséltek a többiek... még a béke időszaka előttről. Hogy Deghyom nemcsak irigységből háborúzott egyfolytában Nixával, hanem nyersanyagért is. Nadine határozottan bólintott:
-Igen. Pontosan erről van szó.

Aznap este vendéglátójuk, az anya, arra lett figyelmes, hogy Manu a nappaliban tétlenkedik. Közelebb lépett hozzá:
-Segíthetek valamiben, fiatalember? A srác egy kissé megrezzent, majd zavartan válaszolt:
-Egy csendes szabadtéri helyet keresek, ahová pár percre el lehet vonulni. A nő halkan nevetett, majd kinyitotta a hátsó ajtót:
-Szolgálhatok esetleg a kerttel. Emanuel hálásan elmosolyodott, és elindult kifelé:
-Nagyon szépen köszönöm. Amint kilépett az éjszaka sötétjébe, úgy váltott alakot fekete párduckra, fekete hajjal, borostyánsárga szemekre. Ezután letelepedett az egyik fa alá, és ahogy lassan mélyült a meditációban, úgy végigfutott körülötte egy-egy szikra, mintha csak egy elektromos mező venné körül.

A nő mindezt látta. Nem csukta be utána az ajtót. Ekkor megjelent Nadine is. Abba az irányba nézett, ahová anyja éppen meredt. Egy ideig némán álltak, majd a nő megszólalt:
-Ő is olyan, mint azok a barátaid, ugye? A szerelő rápillantott:
-Több- mondta halkan, majd visszanézett a bestiára- ő pusztán lélek, aki csak azért van köztünk, hogy tanuljon. De igazából mi sokkal többet tanulhatnánk tőle. Nem láttam még hozzá foghatót, még abban a másik világban sem. Az anya ránézett:
-Annyira furcsa az a hely? Nadine visszanézett rá:
-Nem olyan, amit ideát egykönnyen elfogadnának. De sokkal jobb.

2011. október 6., csütörtök

light recovery

Yuz kezdett magához térni. Kellemes, gyengéd tapintásként érezte a körülötte lévő hűs levegőt, és a csata nyomait valami halvány, tompa emlékként idézte vissza. Mintha a fájdalomnak csak valami utórezgését érezné. Felnyitotta szemeit. Minden fehér és csillogó volt körülötte. Talán meghalt? Lassan feltápászkodott...

De alig, hogy vízszintesből derékszögbe került, Nina máris a nyakába ugrott:
-Hát felébredtél! Hogy vagy? Jól érzed magad? Yuz meglepődve nézett a lányra, majd átkarolta, és homlokon csókolta. Jó volt látni egy ilyen ismerős és kedves arcot látni, mint az övé. De hogy körbenézett, volt további két ismerős arc is... személy szerint Semifar és a Sötétség. Az istennő barátságosan rámosolygott:
-Hogy érzed magad? Az ifjú Sera kissé zavartan ránézett, lassan elengedve a kis szöszit:
-Köszönöm, jól- körbenézett még egyszer a csillogó falakon- ez a kristálypalota? A fény úrnője bólintott:
-Úgy bizony- majd a mellette állóra nézett- Sötétség hozott ide téged.

Yuz kissé elkomorodott, majd az istenségre nézett:
-Hallottam még, hogy mit mondtál a végén, és valóban alaposan félreismertelek téged. Sajnálom. Viszont köszönöm, hogy valóban méltónak tartasz a családodban. Sötétség halkan nevetett:
-Hogyne tartanálak méltónak. Ugyanúgy Sera vagy... A srác folytatta:
-De előtte még akartál figyelmeztetni valamire. Mi volt az?

Az istenség elkomorodott, és közelebb lépett hozzá:
-Jó apád mesélt neked a Nekromágusról? Yuz értetlenül csóválta a fejét, mire Sötétség folytatta:
-Egy deghyomi nagyhatalmú varázsló, aki majdnem megölte Shakarát. Az erejét akarta megszerezni. Most visszatért, és ismét meg fogja őt támadni. Neked és a húgodnak meg kell akadályoznotok, mielőtt apátokra találna. Az ifjú Sera kissé kételkedett:
-Nekünk? De hát most mondtad, hogy apa is majdnem belehalt a találkozásba. Erre az istenség nyugalomra intette, és hozzátette:
-Csakhogy ő egyedül volt, ti pedig ketten vagytok. És ami ennél is fontosabb: hogy mindketten rendelkeztek fénymágiával, pluszban azzal, amit anyáitoktól örököltetek. Ne becsüljétek le ezt a tudást. Szóval- mérte végig a srác- hogy érzed magad? Tudnál harcolni? Yuz elvigyorodott, és feltápászkodott az ágyról:
-Harcolni? Mi az, hogy....

2011. október 5., szerda

female DJs

Dorina Joris, immár 16 évesen. Az évek az előnyére váltak, mind tapasztalati szinten, hisz újabb stílusokat hozott magával, amiket játszhatott... mind pedig emberileg, hisz habár lelkesedése nem maradt alább, de konszolidálódott. Emiatt is érezte úgy, hogy kéne egy új párbaj... valami egész különleges a másik világból... nem egy nála nagyobb, akinek mindenáron bizonyítani kell, hanem egy vele egyenrangú fél, akivel eszmét is cserélhet.

Innentől csak napok kérdése volt, és ismét ellenfelet keresett az emberi világban egy újabb DJ párbajhoz. Magyarországon próbált szerencsét... a fővárostól a Balaton déli partjáig, végigjárva a bulikat, keresve a megfelelő előadót. Siófokon különös fogadtatásban részesült a strandon. Úgy tűnt, hogy egy nagyobb baráti társaság megismerte őt:
-Nézzétek már, ez Dorina Joris! Odagyűltek köré, mint egy csapat keselyű, DJ pedig úgy megilletődött a hosszú idő után őt körülvevő idegenektől, hogy földbe gyökerezett.
-Hé, Dori, itt is fellépsz?
-Tiszta király lesz! Új ellenfél?
-Jó helyre jöttél!- vágta őt hátba az egyik- ha Magyarországon bulit keresel, akkor csakis Siófokon találod! Dorina kínosan elvigyorodott, majd végignézett rajtuk:
-Hát ez igazán fain. Esetleg valami helyi előadót nem ismertek?

Ekkor egy hang szólalt meg a háta mögül:
-Esetleg jómagam. DJ megfordult. Mintha csak saját magának 28 éves kiadásával nézett volna farkasszemet: egy szőke, középhosszú hajú, sötét szemű csaj állt ott. Ahogy végignézett rajta, az idősebb csaj magabiztosan elmosolyodott, és kezet nyújtott:
-Julia Carpenter. DJ végre kapcsolt, majd kezet fogott vele:
-Dorina Joris. A magyar előadó felvonta a szemöldökét:
-Te nem 13 éves vagy?
-Voltam- válaszolt Dorina nagy vigyorral, majd hozzátette- 16 vagyok. Julia felvonta a szemöldökét:
-Mégis honnan jössz te? A kihívó elvigyorodott:
-Messziről.

Aznap estére tehát megvolt az ellenfél. Viszont még buli előtt begyakoroltak pár trükköt. Dorina alaposan felmérte ellenfelét. Ismételten megállapította, hogy a csaj nagyon hasonlít rá... ráadásul ő is feltörekvőnek tűnt, és fiúsnak, akárcsak ő. Lehet, hogy ebbe a világba vannak rokonai? Hisz embernek ő is ember... Julia visszanézett, majd elvigyorodott:
-Mi az, nem láttál még fehér embert? DJ ismét észbe kapott:
-Ja, nem semmi, csak elgondolkodtam egy kicsit- feltette az egyik lemezt- kész szerencse, hogy erre jártál, már a fél országot bejártam. Ellenfele felkacagott:
-És nem találtál magadhoz illő ellenfelet? Te, aki fél éve kihívta a legnagyobb arcokat? Dorina vállat vont és visszanézett rá:
-Most nem bizonyítani akartam valami nagyobbnak, hanem egy jót zenélni a saját súlycsoportommal. Julia elvigyorodott:
-Csajszi... azt hiszem, mi jól meg fogjuk érteni egymást.

Este már tolongott a tömeg. Amiről a vízparton elhangzott beszélgetés, futótűzként terjedt egész Siófokon. A két amazont már tekintélyes tömeg fogadta. Dorina elvigyorodott:
-Ó, öregem... ez orbitális lesz! Ellenfele rávigyorgott:
-Vágjunk bele, csajszi! Azzal odamasíroztak a keverőpultokhoz, és lassan nekikezdtek. Csak a szokásos forgatókönyv: lazán, lágyabb dallamokkal indítottak. Julia a Yeah Yeah Yeah számot tette be elsők között. DJ elvigyorodott, és rásandított:
-Ütős kis darab. A magyar előadó visszanevetett:
-Na, és te mivel akar előrukkolni? Dorina nem is gatyázott sokáig, és ő is egy saját szerzeményt kevert fel ebben a menetben.

Ahogy aztán az éjszaka folyamán egyre keményebb számokkal rukkoltak elő, a közönség már nagyban ugrabugrált. DJ úgy döntött, hogy ad rá egy kis kakaót, és feltette a LMFAO Party Rock Anthem-ét. A közönség ujjongott, és a táncot shuffle stílusban kezdték el nyomni. Julie visszanézett kihívójára:
-Shuffle? Nem egészen az én műfajom, de miért ne? Válaszként felkeverte DJ Jean New Dutch Shuffle című számát. A közönség már egészen belejött a táncba.

... akárcsak Dorina. Mint mindig, most is táncolt a keverőpult mögött. Julia felé kapta a fejét:
-Úgy látszik, a ma esti csapatnak bejön ez a stílus. Amondó vagyok, hogy maradjunk ennél. Azzal folytatta a sort deadmau5 Raise your weapon-jével. Ellenfele csak felmutatta a hüvelykujját, és már kereste is a következő lemezt, amivel visszavághat.

Valóban, valahányszor az emberi világba jött, Dorina mindig kihívott valakit. A ma esti buli viszont nem igazán egy párbaj volt... inkább egy remek, közös munka. Valahol úgy érezte, hogy megtalált magából egy hiányzó részt, és ezáltal maga is több lett. Csodálatos kreálmány a közös munka eredménye...

Az este végeztével már a pultot támasztották újonnan szerzett barátjával. Julia elismerően megemelte a poharat:
-Tényleg olyan jó vagy, ahogy mondják. Szép este volt, csajszi! DJ viszonozta a gesztust:
-Te is marha jó vagy! Mi csajok tartsunk össze. Julia hozzátette:
-És fordítsuk fel a házat- majd koccintottak- This is the beginning of a wonderful friendship

2011. október 2., vasárnap

don't mess with Darkness

Sötétség nem is gatyázott sokáig. Rögtön másnap kihívta Yuzt. A srác készen állt. Nina próbálta őt az utolsó pillanatig lebeszélni a párbajról, de az ifjú Sera annál sokkal makacsabb volt. Semleges területen álltak fel, az arab negyed utáni sivatagban. Az istenség végigmérte legfiatalabb rokonát, majd megjegyezte:
-Figyelmeztetlek, fiam... óriásit tévedsz, ha azt hiszed, hogy legyőzhetsz. Ez az utolsó alkalom, hogy meggondolhatod magad... Yuz rárivallt:
-Tévedés! Te tévedsz óriásit, hogy ilyen mocskosul alábecsülsz!

Át is vette a zöld sárkányember alakját, és azonnal egy masszív fénytámadást indított az istenség ellen. Sötétség maga elé emelte palástját... és egész egyszerűen elnyelte a támadást. Ezután félig visszapillantott:
-Ostoba kölyök... azt hitted, hogy a múltkori húzásod után nem fogok erre számítani? Azzal félrecsapta a palástot, és a kölyöknek támadt. Yuz keserűen vette tudomásul, hogy Sötétség szépen végigkarmolta az arcát. Viszont nem torpont meg az ijedtségtől. Azonnal belemart ellenfele testébe:
-Fauco infernis!- egész egyszerűen felgyújtotta. Az istenség ugyan  megugrott, de a lángok ugyanúgy eltűntek a testéről:
-Minden próbálkozásod felesleges... és vagyok a Sötétség, elnyelek minden támadást. A sárkány megugrott, és döbbenetes gyorsasággal közeledett felé:
-Akkor ezt próbáld elnyelni!- és zuhanórepülésből látványosan pofán törölte.

Az istenség utána fordult, majd előkészített egy sötét, fénnyel teletűzdelt varázslatot:
-Csillagköd csapás! Telibe találta Yuzt, aki ettől megtántorodott és zuhanni kezdett. Sötétség nem várta meg, míg ellenfele földet ér. Újabb támadást intézett, méghozzá nekifutásból. Felugrott, mancsai az éjszakai égbolt színeiben pompáztak:
-Galaxy strike!- minden egyes ütés, amit legifjabb rokonára mért, felért egy-egy robbanással. Yuz érezte, hogy a csapások olyan sűrűn érik, hogy ha tudott volna sem képes védekezni. Kék-zöld foltosan, sebesen ért földet.

Sötétség pedig közvetlen előtte, lassan közeledve felé a csillagfényű öklökkel:
-Úgy látom, túlbecsülted a képességeidet. Én megmondtam, hogy ellenem nincs semmi esélyed. Viszont a kijelentésre a srác szinte azonnal ugrott... és átvette az óriás, lila, aranyszárnyú sárkány alakját, átharapva az istenség vállát, majd lendületből elhajítva fél kilométerrel arrébb. Ezután utána repült, újabb támadást indítva:
-Megmondtam, hogy túlságosan alábecsülsz! Ő sem várta meg, míg ellenfele lezuhan... a levegőben többszörös csapást mért rá, foggal, körömmel, mágiával... ahogy csak érte. Végül Sötétség is látványos nyekkenéssel csapódott be.

Amint felnyitotta a szemeit, látta, hogy a sárkány keselyű módjára köröz a feje felett, várva, hogy ismét lecsaphasson. De az istenség úgy döntött, hogy ezt az esélyt nem adja meg neki. Felugrott, őrületes sebességgel, és állon vágta ellenfelét. Yuz a csapás következtében elharapta a nyelvét. Mire felfoghatta, mi történt, Sötétség ismételten megrohamozta: a sorozatos csapás következtében eltörte a bordáit, a szárnyát, átütötte a vállát. Fiatal rokona még elkeseredetten próbálkozott elektromossággal, és még hátba is harapta ellenfelét, de innen már csak lefelé vezetett számára az út.

Miután az istenség még egy csillagközi támadással csapta fejbe, Yuz visszaváltozott és félájultan terült el a földön, rengeteg töréssel, és száz sebből vérzett. Nina csak ijedten figyelte a távolban a történteket. Túlságosan félt az istenségtől, hogy közelebb menjen. Sötétség így is megindult a félájult rokona felé. A srác elég homályosan látta a felé közeledő alakot, és érezte, hogy izmai már nem engedelmeskednek, hogy ismét felvegye ellene a kesztyűt. De nem félt... egy pillanatig se. Lesz, ami lesz...

Meglepetésére, azonban Sötétség egész egyszerűen megállt előtte, és ránézett:
-Nem mondom, van benned kurázsi, hogy ki mertél állni egy isten ellen. Különben alaposan félreértettél: habár valóban nem kedvelem annyira Elisirt, nincs beleszólásom, hogy Shakara kit választ. A szabad akarat minden felett, és ez rám is vonatkozik. És még valami... Leguggolt hozzá, valahol jelképezve azt is, hogy egyenrangú félnek ismeri őt el:
-Amit akkor tettem, az nem a szüleid ellen, vagy ellened szólt... hanem az ellen a 14 éves taknyos ellen, aki valaha voltál. Nemcsak azt akartam neked megmutatni, hogy ezzel a hatalommal nem vagy egyedül, és ne szálljon a fejedbe, hanem egyben azt is, hogy van egy húgod. Ismét végigmérte, tekintete egész megenyhült:
-Büszke vagyok rád, Yuz. Azóta belevaló, talpraesett fiatalemberré váltál- felé nyújtotta a kezét- és remekül harcolsz.

Yuz ugyan csak egy-két szót tudott elcsípni, annyira zúgott a feje a fájdalomtól és a vele járó kábaságtól... de ezek a leglényegesebbek voltak. És mikor az isten felé nyújtotta a kezét, az felért minden szóval. Próbálta összeszedni magát, és felemelni a kezét, hogy elfogadhassa az ükapja által felkínált elismerést. Azonban, mire elérhette volna, egész egyszerűen elájult. Sötétség sóhajtott, majd a vállára kapta ifjú rokonát. A távolban reszkető lányra nézett:
-Gyere Nina... szükség lesz a segítségedre. A kis bociszemű szöszi bólintott, majd odasietett hozzá...