2013. június 30., vasárnap

the family is prepared

Teljes készültség volt a Vad világban: a falakon belül és kívül, az utcákon, a palotában, mindenhol fegyveres őrök. Yuz Sera nagyapja fekete páncélját vette magára, fehér palásttal, és a másfélkezes pallossal. Oldalán Nina állt, hollónemes páncéljában. Valamivel arrébb Cez Proboujours, sötét elit katonai szerelésben, és Assazy könnyű vértben, fegyverkabátban, hátán három tegez nyíllal, kezében már az egyik az íjban állt, felhúzásra készen. Nina végignézett rajtuk, majd kérdően társára nézett:
-Yuz... mi fogunk tenni? A bestia megfogta a szöszi kis kezét, félve enyhén megszorította:
-Készen állunk a támadásukra. Többször már nem fognak meglepni minket- bizalmasan a lányra nézett- és nem hagyjuk, hogy még egy szerettünket magukkal ragadják. Nagyapa haláláért is meg fognak lakolni. A hollónemes bólintott, majd lassan elengedte Yuz kezét:
-Biztos, szükség van minderre? Nem lehetne más módon intézni? Az uralkodó válaszolt:
-Vannak dolgok, amiket nem. Itt nem járja a szép szó.

Ekkor az egyik emeleti kapu megremegett. A Proboujours testvérek, és a katonák mind megugrottak, Yuz is kivonta a pallost:
-Itt vannak! Megtalálták a portált. Az kapu nyílt is... És belépett rajta Shakara, Elisir, a holdherceg és Tía kíséretében. Yuz egészen megkönnyebbült, az egész terem egyszerre sóhajtott fel, és tette le a fegyvert. Shakara viharosan megölelte fiát:
-Hát jól vagy... Yuz viszonozta a gesztust:
-Persze, minden rendben- majd ránézett- ti? És Alba nagybácsi? Kérdésére a holdherceg válaszolt:
-Minket is támadás ért- majd hozzátette- egész pontosan anyádat. Szerencsére, sikerült megmentenünk. Pár nappal rá jelent meg nekünk Shingo, és akkor már tudtuk, mi a dolgunk. Az uralkodó hálásan elmosolyodott:
-Köszönöm nektek. Sokat jelent a támogatásotok.

Alig, hogy végigmondta, a kapu ismét megremegett. Ismét megint előkapta fegyverét, ugrásra készen állt. A szárnyak ismét nyíltak... Yuz pedig az utolsó pillanatban kiáltott:
-Tegyétek le a fegyvert!- majd megindult... És viharosan átölelte testvérét- aki szintén felvette bestiális alakját.
-Jena, te meg mit keresel itt? Húga sóhajtott, ahogy ránézett, majd futólag körbe:
-Hála Ősatyánknak, rendben vagytok. Jöttünk, amit tudtunk.
-Jöttünk?- vonta fel bátyja a szemöldökét, majd a lány mögé nézett. Így pillanthatta meg Kicsit és Celestinót is, akik mögött bezárult a kapu.

Alba és Tía álla leesett. Az obszidián bőrű hölgy értetlenül nézett párjára:
-Ez nem az a démon? Ő mégis mit keres itt?
-Nem tudom- csóválta a fejét a hold herceg- de nem jósolok valami szép végkimenetelt ennek a történetnek. Csakugyan Shakara ugyanúgy lesokkolt a látványtól. Odalépett vehemensen a nemes elé, és felemelte a hangját:
-Te meg hogy kerülsz ide? Kicsi azonban nem riadt meg. Sőt, meglehetősen csípősen válaszolt:
-Megtámadták a lányomat... de ha úgy tetszik, a lányodat. Méghozzá olyasvalaki, aki ellen mindketten harcoltunk, de olybá tűnik, hogy voltál olyan gyáva, hogy életben hagyd. És még te vonsz engem kérdőre, hogy mit keresek itt? Úgy kivágta magát, hogy Shakara még kissé meg is hátrált tőle, majd sóhajtott, és hozzátette:
-Ez nem csak és kizárólag Sera ügy. Én is harcoltam Spia ellen, és nem fogom hagyni, hogy ismét megkeverje a dolgokat. Remélem, elég világosan beszéltem. Elisir pillogott:
-Ejha, határozott egy nőszemély- majd pimasz mosollyal a férje felé fordult- esetleg nem akarsz minket bemutatni egymásnak?

Shakara érezte, hogy most aztán pengeélen táncolt... mindkét nő az életéből jelen van, és az egyik jobban húzza az idegeit, mint a másik. De fő a sorrend: a legfontosabb ügy most Spia megállítása. Komoran intett a nemesnek és a testőrének:
-Nem bánom. De a parancsaim szerint járjatok el...

2013. június 27., csütörtök

usagiai elődök

Nandun lakó valóban hangulatos vacsorát szerveztek vendégeiknek a tűz köré. Még buzogányokat is kitettek égni, fokozva a hangulatot. Laya először idegenkedett a felszolgált menütől, de hamar rá kellett jönnie, hogy nincs benne semmi ördöngösség:
-A kurkumát csillagánizzsal helyettesítettétek és még megbolondítottátok egy kis gyömbérrel- felkapta a fejét- de hisz ez isteni! A szakács oroszlán elmosolyodott:
-Kösz a bókot. Timo is falatozgatott:
-Átutazóban jártam itt, de a konyhátokhoz nem volt még szerencsém. A szakács tovább ecsetelte:
-Nagyon erős a helyi alapanyagok használata. Csak Nandun újraépítése után kezdtünk el máshonnan beszerezni hozzávalókat, ahogy megnyílt a kereskedelem. A matróz hozzátette:
-Ajánlanám északi rokonaitokat. Ny-Sjaellandon, a jégoroszlánok hazájában épp kereskedő partnereket keresnek...

Láthatták, hogy Nendi emlegetett társnője is megérkezett. Zsazsa, az egykori bűvész most tógaszerű ruhában mutatkozott, rövid sörénye pedig apró tincsekbe volt fonva. Az uralkodóra mosolygott, ahogy vállára tette kezét:
-Drágám, kik a vendégeink? Nendi elmosolyodott, majd közelebb lépett vele:
-Ők kalózok, és két harcművész Keletről- visszamutatott a hölgyre- kedveseim, ő Zsazsa, az élettársam. A kvartett mosolyogva integetett, majd Nendi hozzátette:
-Azutáni nap ismerkedtünk meg, miután szélisten egyszer lerombolta Nandunt. Én a parton toporogtam, őt pedig a tenger sodorta ki. Le van-Te álmodozva elmosolyodott:
-Milyen sorsszerű találkozás... A zsiráf elmosolyodott:
-Pedig ki gondolta volna. Csak magunk voltunk- majd ahogy észbe kapott, gyorsan hozzátette- meg persze Yorrick és Spot. Mi négyen tértünk vissza, és kezdtük visszaépíteni az akkori romokban heverő Nandunt.

Traxx a név hallatán felfigyelt lassan, majd viszakérdezett:
-Spot... ő az usagiai, ugye? Zsazsa vállat vont, az oroszlán pedig hozzátette:
-Sosem tért ki rá, hogy pontosan honnan jött... de igen, nagy valószínűséggel usagiai. Ott él annyi nyúl. Laya visszanézett a tigrisre:
-Mi van, öreg harcos?- kérdezte valamelyest laza hangnemben- még mindig annak az ugrancsnak a meséjén emészted magad? A harcművész fülelt ahogy felé fordult:
-Ja nem...- hangja barátságos maradt, viszont elmerengni látszott- de igaza volt. Azért történt az egész, mert valahol mélyen utáltam őket... de nem tudom megfogalmazni, hogy miért.

Erre közbevágott egy ismerősen nagyszájú hang:
-Majd én megmondom, hogy miért! Mind az irányába kapták fejüket. Spot megjelent... Yorrick társaságában. Nendi elmosolyodott:
-Örömmel látom, hogy mégis eljöttél. A nyúl folytatta pimasz hangján:
-Csak el ne olvadj- ledobta magát a négyes fogattal szembe- én se bírom őket. Talán mégis egy húron pendül az agyunk, és talán tisztázni tudunk néhány dolgot, cicus. Az egész kis társaság meglepődött - bár Traxx, aki viszonylag nyugodt szokott maradni, letudta annyival, hogy felemelte a szemöldökét:
-Miről beszélsz, usagiai? Spot visszamutatott rá:
-Ne merészelj így hívni, macsek!- fakadt ki- Az a sziget ugyan nem az otthonom! Előbb harapom le a nyelvem, mielőtt azt vallanám, hogy Usagia szigetéről származom. Leva értetlenül meredt rá, majd előrébb hajolt:
-Mégis mit akarsz nekünk mondani?

A nyúl hümmögött egyet, hátradőlt, majd belekezdett a mondanivalójába:
-Tustok róla, hogy az usagiaiak mindig ilyen nem komplett uralkodókat raknak a trónra? Most nem csak Hare Tzeg-ről beszélek, hanem az elődjéről Hare Zhogról, és annak az elődjéről, Hare Bhalról is. Igen, kérem szépen, ott uralkodói kiváltság, hogy "hare" előtaggal kezdődik a nevük. Aztán előre dőlt, és folytatta:
-Hare Bhallal tudnám kezdeni a sort. Az ő ideája volt, hogy Usagia csakis a nyulaké. A kisebbséget ezért elkezdte módszeresen kiirtani. Aztán jött Hare Zhog, aki meg akarta hódítani a szárazföldet. Vasmacska Karmát azonban nem sikerült bevennie, így dühében a maradék kisebbséget is lemészároltatta. Az utolsó lény, akit kivégeztetett egy sirály asszony volt. Köpött egyet, megvárta, míg a sokkot lassan megemésztik a vendégek, majd hozzátette:
-Nem kizárt, hogy a te szüleiddel is ez történhetett, te hírhedt- hangja csillapodott, de még mindig benne lappangott a pimasz tónus- Ha viszont így volt, akkor a dühöd, és a gyilkos kitörésed - még ha nem is tudatosult benned- jogos volt.

Traxx valóban emésztette a hallottakat. Merengett, karmával az asztal szélét kaparva, végigidézve a történteket fejben:
-Tényleg nem emlékszem- felpillantott a nyúlra- Csak arra biztosan, hogy gyűlöltem őket... nagyon mélyen. És bármilyen borzalmas is utólag, amit tettem, abban a pillanatban jól esett. Minden kioltott élettel erősebbnek éreztem magam, és egyben kompenzáltam valamit. Ekkor Spot Nendire nézett, majd a tigrisre mutatott:
-Tessék, itt a beismerő vallomás! Az uralkodó egy pillantással elnémította kötekedő barátját, majd a harcművészre nézett:
-Mindenesetre ez megmagyaráz dolgokat. Azért ha gondolod, utána járhatsz. Remek cirkóniáink vannak, egy álomterápián keresztül eljuthatsz a kérdésig.

Traxx azonban megrázta a fejét:
-Már lezártam. Nincs sem Usagiában, sem az ahhoz kapcsolódó emlékekhez semmi kapcsolatom. Már keleti vagyok- majd Levára nézett- és nem vagyok egyedül. A gepárd visszamosolygott rá, majd belékarolt. Az oroszlán ezt látva megnyugodva elmosolyodott, majd bólintott:
Ám legyen... Csak lazítsátok el magatokat nálunk, és pihenjétek ki magatokat holnapig...

2013. június 26., szerda

familiar enemy

A villában mindenki az igazak álmát aludta... Kicsi is a sötét angyal mellett. Az álom édes volt, és könnyed, hagyta hogy az elméje sodródjon. Az egyik pillanatban azon kapta magát, hogy megint a régi, démoni alakjában mutatkozik. Végignézett magán... majd a környéken is. Ez bizony Trakertan... rémálmaiban is megismeri a dimenziót, ahonnan származik. Az ég beborult... és egy hatalmas, szürke sereg vonult végig. Nem is vettek róla tudomást ezek a lidércek, csak elhaladtak közvetlen mellette. Ő nézett jobbra-balra... bár nem értette, mi folyik itt, meglehetősen nyomasztó érzése támadt. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, úgy szúrt neki szemet a tömegből egy vörös bozontos fej. Millió lélek közül is felismerné őt, hogy annak idején szemtől szemben harcoltak: Spia, Trakertan uralkodója. Ő vezette a sereget:
-Előre nyavalyások! Itt van a közelben! Tanítsuk móresre a nyavalyást, minden eszközzel! Ahogy végigmondta, épp szemkontakusba került Kicsivel. Egy pillanatra elidőzött rajta, mintha nem ismerné fel. De mire leesett volna neki a tantusz, a nőnek előbb beugrott... és azzal a lendülettel fel is riadt.

-Jena... - lihegte. Celestino felébredt mellőle:
-Mi az? Azonban Kicsi nem válaszolt, hanem rohant kifelé kiabálva:
-Jena! A sötét angyal nem kérdezősködött tovább, hanem megragadta a kardját, és rohant utána. Az anyai ösztönök nem hagyták cserben a nemest. Átrohant lánya szobájába, és amikor berúgta az ajtót, láthatta, hogy komoly a baj. Jena levegő után kapkodott, mellkastól a torkáig egy hatalmas vágott sebbel. Reszketett, próbált valamibe kapaszkodni, közben ömlött belőle a vér. A démonmágus odaült hozzá, és máris idézte a kék lángokat lánya köré, majd rá a sebre:
-Ne félj, kincsem, itt vagyok. Csak nyugodj meg... Lehunyta szemeit, és koncentrált a gyógyító lángra. Azonban Jena nem akaródzott megnyugodni. Tovább vergődött.

Celestino átfésülte támadásra készen a szobát. Miután látta, hogy sehol senki, a lányra nézett. Igencsak szerencsétlen és védtelen látványt nyújtott. Odament hozzá, és míg társa a gyógyítást végezte, ő megfogta az ifjú Sera kezét, és bizalmasan megszorította:
-Itt vagyok, Jena... figyelj rám... Úgy tűnt, a gesztus működött, ugyanis a lány finoman rászorította az ujjait, majd felé fordította a tekintetét. A sötét angyal nyugtatóan rámosolygott:
-Jó kislány- folyamatosan beszélt hozzá, hogy figyelemmel tartsa- Minden rendben lesz. Anyád nagyon jól megérezte, hogy bajban vagy. Megsimogatta óvatosan a fejét:
-Nagyon bátor vagy. Csak tarts ki még egy kicsit, amíg anyád befejezi a gyógyítást. Nincs sok hátra- ismét rámosolygott- erős lány vagy, meg tudod csinálni. Ahogy beszélt hozzá, Jena úgy nyugodott le fokozatosan. Még a kezét is határozottabban szorította meg. Szavai hatására egy apró könnycsepp is végigfolyt az arcán.

A seb szép lassan beforrt. A nyoma még elég ronda maradt, de legalább már nem bizonyult életveszélyesnek. Kicsi megsimogatta lánya fejét:
-Jól vagy, bogaram? Az ifjú Sera sóhajtott:
-Megtámadtak...- válaszolt rekedt hangon. A kezdeti sokktól kissé bekábult, alig bírta nyitva tartani a szemeit:
-Apát emlegették... valami Spia.... Anyja homlokon csókolta őt:
-Rendben, kincsem. Pihenj nyugodtan, amíg lekenem a sebed.

Nem kellett kétszer mondani. Amint a nemes kilépett a szobából, hogy kencét hozzon, Jena el is ájult. Celestino óvatosan visszafektette őt, és elmorzsolta az apró könnycseppet az arcát. Megsimogatta fejét:
-Nincsen semmi baj- szólt hozzá halkan- Ügyes voltál, büszke vagyok rád. Ezt követően még egyszer körbenézett a szobában a biztonság kedvéért. Épp a szeme sarkából látott valamit suhanni. Utána fordult. Egy szürke földlidérc volt az, épp menekülni próbált. Azonban ahogy futott volna, a testőr megelőzte: már kapta is elő a kardját, és leszúrta. Sóhajtott:
-Ó, nem mész te sehová... A bestia még egy ideig vergődött, aztán lassan kimúlt.

Közben Kicsi is visszaért a kencével. Az elé táruló látványtól teljesen elhűlt. A lidércre mutatott, majd kérdően nézett társára:
-Ez meg micsoda? Celestino komoran válaszolt:
-Itt volt a szobában. Gondolom felelős Jena állapotáért. A nemes leült lányához, és elkezdte bekenni a sérülést:
-Valóban felelős. Spiának egy seregnyi van ezekből. A sötét angyal kihúzta kardját a betolakodó holttestéből:
-Ki az a Spia? A démonmágus összeszedte némelyst a gondolatait, amik a támadás következtében vadul cikáztak a fejében. Ahogy lassan végzett lánya ellátásával, válaszolt:
-Abban a világban uralkodott, ahonnan származok- betakarta Jenát, majd társa felé fordult- Shakara és én együtt küzdöttünk ellene és megdöntöttük a hatalmát. Úgy látszik, most azért jött, hogy bosszút álljon. Celestino elkomorodott:
-Abból nem lesz semmi, amíg én itt állok. Kicsi válaszul megejtett felé egy bizalmas mosolyt:
-Köszönöm, drágám...

2013. június 25., kedd

ritornando tra gli indiani

Starghost szolgálata az udvarba letelt. Megosztotta az örökösökkel mindazt a tudást, amit zodiákusiként ismer. Innen már nem maradt más hátra, minthogy a jussával teli táskával visszamenjek a Vér-tó indiánjai közé. Annyi ezüstöt kapott a királyi pártól, hogy évekre kihúzza belőle az egész törzs - feltéve, ha addig félreteszi a vadászatot és inkább kereskedőkkel üzletel. Na igen, az indiánok büszkék voltak erre az életmódra, a kereskedelemben nem bíztak. Sokkal inkább abban, amit maguk termeltek elő. Az ezüst sorsa felől Anja így sem aggódott... hát ha ők nem, akkor majd ő cseréli be valami hasznosra.

Míg ezen elmélkedett, vissza is ért a táborba. Azonban nem a megszokott álmos kis település fogadta. Meglepetésére a tó partján, a falutól távol a férfiemberek állig harci díszbe, csatajelekkel kikenve, teljes fegyverzetben álltak. A törzsfőnök épp eligazítást tartott nekik... akit a zodiákusi fel is vélt ismerni. San Djan... a csendes, békés hangú San Djan, aki még neki is azt mondta a vadászatok alatt, hogy nyugodt fejjel gondolkozzon, még akkor is, ha többszörösen kudarcot vallott. Ha elveszti a fejét, akkor nem fogja tudni becserkészni a zsákmányt...

Levágta a megrakott táskát a földre, és odafutott hozzá:
-San Djan! A harcosok megrökönyödtek, hogy valaki félbe meri szakítani a vezetőt. A törzsfőnök sem maradt ki alóla, de azonnal visszanyerte lélekjelenlétét, lénye ismét tekintélyt parancsolóvá vált:
-Hogy merészelsz félbeszakítani? Nem emelte ugyan fel a hangját, de fagyos tekintetétől valóban elakadt Starghost szava. Elkerekedtek a szemei, és egy lépést meghátrált:
-Mi történt veled, San Djan?- majd lopva végignézett a tömegen- És mégis mi folyik itt? A törzsfőnök folytatta:
-Felszólítalak, hogy azonnal távozz! Asszonynépnek itt semmi keresnivalója. Az utolsó szavak hallatán a zodiákusi már ismét szóra emelte a száját, hogy kikérje magának. Azonban a sámán karon ragadta, és elcibálta a helyszínről:
-Gyere velem, ne zavard most őket- tiszteletteljesen meghajolt a harcosok felé- Bocsássatok meg neki, tudjátok, milyen erőszakos... San Djan nem szólt semmit. Mikor látta, hogy kellő távolságba értek, ismét a harcosok felé fordult, és folytatta az eligazítást.

A sámán a tó másik partszéléhez vonszolta a nőt, ahol Sekos is állt. Starghost végignézett rajtuk:
-Mégis mi folyik itt? Miért nem hajlandóak tisztességesen válaszolni? A bestia folytatta:
-Nem kérheted ki a törzsfőnöktől, hogy szóval méltasson. Az övé a legmagasabb rang a törzsben, és ezt minden eszközzel bizonyítania is kell.- majd kifakadt- Majdnem leromboltad a tekintélyét! És ha nincs tekintélye, nem fogja tudni vezetni a harcosokat a csatába! Anja szemei elkerekedtek:
-Miféle csatába? A sámán folytatta:
-Míg távol voltál, a fekete medvék merényletet követtek el a mieink ellen. Az előző törzsfőnök is odalett, ezért kellett újat választanunk. A zodiákusi sóhajtott:
-San Djan, mi? A másik kettő szinkronban bólogatott.

A vörös nagy lendülettel hátat fordított, majd megindult:
-Ha csata, akkor nekem is ott a helyem. Sekos utána szólt:
-Az nem fog menni! Anja megállt, és visszafordult felé:
-Mégis miért nem? A bestia halkan, komoran válaszolt:
-Ez alkalommal nem engednek nőket harcolni. Nincs az szellem sereg, akik miatt megváltoztatnák ezt a döntést. Starghost visszamutatott:
-Majd meglátjuk...

Az eligazítás után a harcosok nyugovóra tértek. A vezér is készülődött, mikor is hangot hallott a háta mögül:
-San Djan... Megfordult, és a meglepettségtől eddig gondterhelt vonásai kisimultak. Anja állt vele szemben: bozontos hajjal, harcos ruhában, harci festékjelekkel az arcán, és egy fokossal a kezében. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a törzsfőnök leintette:
-Nem... és nem. Szó se lehet róla- elfordult, és pakolta tovább össze a cuccait- bármennyire tisztellek, asszonynépek nem jöhetnek. Starghost azonban tovább akadékoskodott:
-Pedig a képességeimmel is tisztában vagy: óriásszalamandrákat küldök le fél kézzel, vörös bölényeket állítok meg egymagam... talán erősebb vagyok bármely harcosnál ebben az egész faluban! San Djan egy lesújtó pillantást vetett rá a válla felől:
-Tényleg igen erős vagy, de túl sokat gondolsz magadról. Ismét elfordult. Anja a száját húzta, majd bedobta az adu ászt:
-Te is tudod, hogy a hasznotokra lennék- kicsit gondolkozott, majd rávágta- tudom, ilyen rang-dolog ez, hogy nem adhatsz a véleményre. Mondd akkor nekik, hogy álmot láttál, amiben az volt a jel, hogy nekem is mennem kell... vagy valami ilyesmit. Sóhajtott:
-Ne csináld ez velem, San Djan. Én segíteni akarok... őszintén. Nem tudnék egy helyben ülni azzal a tudattal, hogy odakinn, ki tudja hol, éppen harcoltok, és nem lehetek ott, hogy segíthessek...

San Djan mélyen sóhajtott, majd halkan, hogy csak ők hallják, más ne, belekezdett:
-Igazából, mind igaz, amit mondasz, Anja. Tényleg nem jönnél rosszul a csapatban. Viszont az ok ennél komplikáltabb. Nem kizárólag a misszió veszélye miatt nem jöhetnek velünk asszonynépek. Felállt, és a zodiákusi felé fordult:
-Hanem azért is, mert másképp egyikünk sem tudna koncentrálni. Ahelyett, hogy a győzelemre összpontosítanánk, mindenki azon aggódna, hogy mi történik a párjával. Érted már? Starghost szemei elkerekedtek, ahogy világossá vált neki a helyzet, majd elmosolyodott:
-Ó... már értem- meglóbálta a fokost- Hát... ez nagyon szép gondolat tőletek. És arra gondoltak, hogy Sekos és a sámán vigyáz rájuk, mi? San Djan viszonozta a mosolyt, majd bólintott. A vörös pedig széttárta karjait:
-Akkor remek! Én magam vagyok, úgyse hiányzok senkinek- közölte széles vigyorral- a saját népem a Zodiákuson úgyis kitagadott. Majd barátian megveregette a férfi vállát:
-Úgyhogy gond egy száll se, öreg harcos. San Djan ábrázatára egyfajta megrökönyödés ült... olyasfajta, mint amikor az embert gyomorba vágják, de nem mer ordítani. Végül nagy nehezen kipréselte a fogai közül:
-Ahogy mondod... egy szál se...

2013. június 24., hétfő

fond new bonds

A villában lassan befejeződött a vacsora. Kicsi a nagybátyjára mosolygott:
-Örülök, hogy vége rászántad magad, hogy elgyere hozzám. Gabriel visszamosolygott:
-Nem volt könnyű- közben e kezében lévő félig teli pohárral babrált- A világkapuknál sokszor kétségeim voltak. Szerencsére olykor a bagolyszellem útba irányított. Kicsi szemei elkerekedtek a meglepettségtől:
-A bagolyszellem? Gabi bólintott:
-Igen ő. Még mindig segítségül hívom, ha tanács kell. Ő igazán sokat tapasztalt, és épp ezért megbízható. Jena beljebb dőlt, végignézve rokonain:
-Bocs, én itt lemaradtam... Ki az a bagolyszellem? Anyja visszamosolygott:
-Ő a dédapád... az én ágamról- és belekezdett a mesélésbe- annak idején ő is levágta a szarvait, mint én, és nemessé vált. Azonban ő nem holló- hanem bagolytollakat kapott. Jena sóhajtott:
-A családom mindkét ágon tiszta gubanc- végignézett rajtuk- és ahogy elnézem, van még mit tanulnom a rokonaimról...

Ekkor Gabi nyújtózott egy hatalmasat:
-Ha nem bánjátok, én kimegyek levegőzni egy kicsit. Ez a vacsora kissé elnyomott. Unokahúga felállt:
-Menj csak nyugodtan. Addig kimegyek a desszertért- körbenézett az egybegyűlteken- hisz mit ér egy jó vacsora desszert nélkül. Azzal mentek is: a démon az egyik irányba, a nemes pedig a másikba.

Jena és Celestino azon kapta magát, hogy egyedül vannak... és meglehetősen kínos csend lett úrrá a helyiségben. A sötét angyal látta, hogy ez meglehetősen feszélyező, így megkísérelte megtörni a jeget:
-Nos... úgy látom, magunk maradtunk. A lány megejtett egy savanyú mosolyt:
-Na ja... A csend folytatódott. A férfinak semmi nem jutott eszébe. Annak már tanúja volt, hogy az ifjú Sera nem igazán örül neki, hogy az anyját valaki más tartja a karjaiban, valaki más szeretni... Végül láthatta, hogy az első kísérlete annyira nem is volt hiábavaló, hisz Jena megszólalt:
-Muter egész kivirágzott. Úgy pörög, mint egy 16 éves... A sötét angyal egy pillanatra meglepődött, majd egyfajta kényszerreakcióként bólintott:
-Valóban felélénkült. A lány folytatta:
-Nem tudom, merre vitted őt, és mit csináltatok, de határozottan jót tett neki- itt szélesen, bizalmasan elmosolyodott- nem is tudom, mikor láttam őt ilyennek utoljára. Kösz, hogy helyretetted. Ez már oldottabb légkört eredményezett. Celestino is érezte, hogy nem kell tartania. Viszonozta a bizalmas mosolyt:
-Szívesen tettem. Jobb is lett a végkimenetele, mint amire számítottam.

Semmi válasz. Az ifjú Sera csak tovább mosolygott, majd eltűrte a haját. Máris kifogyott a témából. Ismét a testőrön volt a sor, hogy tovább törje a jeget:
-Szép és tehetséges lány vagy. Apád helyében büszke lennék rád. Jena felvette némileg pimasz vigyorát:
-Ő büszke is- majd játékosra fordította a szót- de nyugodtan lehetsz te is az, bőven belefér. A sötét angyal azon kapta magát, hogy zavarba jön. Tényleg büszkeséget érzett a lány felé... de egyben egyfajta meghatottságot is. Az ő szavaival valami sokkal nagyobb részévé vált, mint egyszerűen Kicsi élettársa. Valamivel ez a kör most kibővült...


Kicsi hamarosan érkezett vissza a gyümölcsös kelyhekkel. Akkor azt látta, hogy lánya és társa nem egymással szemben, hanem egymás mellett ülnek, Jena pedig kislányos lelkesedéssel mesél a régi kalandjairól, a barátairól, egész pontosabban a Láng lányokról. Meg is állt az ajtóban egy pillanatra, és elmosolyodott, szemeivel itta a családias, bizalmas kapcsolatot. Hamarosan Gabi is megjelent mögötte. Meg is lepődött, hogy unokahúga miért szobrozik az ajtóban:
-Hát te meg? Azonban Kicsi leintette, majd odahajolt, és a másik kettőre mutatott:
-Nézd, milyen édesek. Mint egy apa meg a lánya... Gabriel is jobban szemügyre vette. Valóban Jena lelkesedése egészen gyermekivé vált, Celestino pedig felnőttként hallgatta őt, érdeklődéssel, mint egy szülő. Sóhajtott, majd unokahúga felé fordult:
-Azt kell mondjam, hogy bár elég érdekes formában, de megkaptad a családot- a vállára tette kezét- ti hárman vigyázzatok egymásra. Kicsi visszamosolygott rá:
-Rendben...

Aztán ahogy észbekapott, feljebb emelte a kelyheket:
-De most már menjünk, hisz mégiscsak itt a desszert ideje...

2013. június 23., vasárnap

tiger recognized

A kalózok végre elérték nandun partjait. Lassan leszállingóztak a hajóról, Leva kinyújtóztatta megfáradt tagjait:
-Végre, meleg van!- körbenézett a zölddel teli ligeten- már annyira hiányzott ez a jó idő. Azt hittem északon, hogy megfagyok. Timothy folytatta:
-Rengeteg helyen jártunk már a csapattal. De én sem hiszem, hogy ennél hidegebb helyen jártunk volna valaha. Végignézett a többieken:
-Legalább rengeteget tanultunk. Megvagytok? Mind bólogattak, bár kissé fáradt mosollyal.

Ahogy a matróz ismét a szárazföld felé fordult, már láthatta is a fogadóbizottságot: maga Nendi érkezett a fogadásukra, néhány cirkónia társaságában. Szélesre társa karjait:
-Legyetek üdvözölve Nandun földjén, utazók! Miben lehetünk a segítségetekre? Timo elmosolyodott, és közelebb lépett:
-Nem zavarnánk sokáig, felség. Csak egyetlen éjszakára szeretnénk megszállni. Az oroszlán szélesen elmosolyodott, és végignézett a kis csapaton:
-Legyen hát. De a vendéglátó vacsoránkat nem utasíthatjátok vissza. Intett, hogy kövessét őt, és a cirkóniákat, majd hozzátette:
-Este a tűz körül összeülünk. Addig szusszanjatok egyet.

Laya érdeklődve figyel körbe, előbb a fokozatosan, a zöldből megjelenő kis kunyhókat, majd az érdekes frizurájú álommágus macskákat, akik kísérték őket:
-Mennyi rokon! Gondolom, egész családias a légkör. Az egyik cirkónia válaszolt:
-Ennyire azért nem behatárolt. Vannak itt más fajok is. Őfelsége élettársa is, speciel egy zsiráf.

Ahogy beljebb értek, valóban láthatták, hogy elég sokszínű Nandun lakossága: bár a többségét hatalmas oroszlánok, és cirkóniák alkották, megfordult ott madár, cápa... és egy nyúl? Ez utóbbi lecövekelt a csapat láttán, majd dühtől eltorzult arccal feléjük mutatott:
-Te!- ordította, majd megrohamozta... Traxxot. Habár a tigris nem kicsi hozzá képest, olyan lendülettel támadt neki, hogy elvágódott a földön. Spot elkezdte verni a fejét:
-Te mocsok! Te szemét! te alávaló! Te... nem tudta befejezni, ugyanis a harcművész megragadta a grabancát, és a legközelebbi kunyhónak vágta. Épp annyi ideje maradt utána, hogy támadóállást vegyen fel, ugyanis Spot - mint valami mozgékony rongybaba - már talpon is volt, és ugrott felé, ezúttal lábával a fejére célozva. Traxx elkapta a bokáját, majd felemelte. Viszont ezzel nem sikerült lenyugtatnia az izgága nyulat, aki elég keményen övön alul ütött. A tigris térdre rogyott a fájdalomtól, és ellenfelét is elengedte. Spot kihasználta a helyzetet, és állba rúgta őt. Traxx félig már a földön volt, többszörösen csillagokat látva. Ám mikor érzékelte, hogy ellenfele megint támad, suhintott.... Spotot egy halom jégtű szögezte a szomszéd ház falára. Meg is lepődött, hogy mi történt. Körbenézett. A tigris nem éppen a megszokott színeiben pompázott, hogy a megszokott narancs alapon fekete csíkos helyett most kék alapon fehér csíkossá vált... nem is beszélve a jégkék szemekről. A nyúl nem hagyta annyiban. Kellő lendülettel, dühös kiáltással felszabadította magát a jégtűk fogságából, majd megint rohamba csapott át.

Az utolsó pillanatban azonban tarka golyók gurultak közéjük, amik felrobbantak, füstöt árasztva szét magából. Spot érezte, hogy valaki karon ragadja, majd magához húzza. Mire a füst elszállt, láthatta, hogy Yorrick az, aki még a bolondruhában is szinte anyai szigorra néz rá:
-Elég legyen! Mégis mit művelsz a vendégeinkkel? A nyúl morgott, majd az eredeti színét lassan visszavevő tigrisre mutatott:
-Az ott egy gyilkos! Nincs maradása a szigeten! Nendi odalépett hozzájuk, majd komoran így szólt:
-Majd én eldöntöm, hogy kinek van maradása, és kinek nincs.

Ezután a tigrisre nézett. Le van-Te épp aggódva belé karolt. Traxx megpaskolta finoman társa kézfejét, hogy ne aggódjon, majd visszanézett az oroszlánra. Nendi felvonta a szemöldökét:
-Azt hiszem, némi magyarázattal tartozol. A tigris bólintott, majd Spotra nézett:
-Usagiai vagy, ugye? A nyúl nemtetszését nyilvánítva elhúzta a száját:
-Az lennék. Minden usagiai emlékszik rád. Traxx enyhén hunyorított, de megőrizte hidegvérét és nyugodt hangját:
-Ez esetben tudatnom kell veled, hogy már nem az vagyok, akire az usagiaiak emlékeznek. Vannak rá tanúim is- itt végigmutatott a kalózokon és társán.

Nendi látta is, hogy vendége milyen erősen tud uralkodni az érzésein, és még egy ilyen helyzetben és józanul gondolkodik és beszél. Viszont Spot- akit hiába ismer a kezdetektől- mintha most kifordult volna magából. Megvakarta állát, majd bólintott:
-A vendégeink maradnak- majd a nyúl felé fordult- ha nem tetszik, akkor nem muszáj csatlakoznod a vacsorához. Ez már a te szabad döntésed. Spot elhúzódott barátnőjétől, majd mérgelődve odébbállt. Yorrick viszont odament a harcművészekhez, és alázatosan meghajolt:
-Kérlek, bocsássátok meg a viselkedését. Olyan szélsőséges személyiség. Traxx sóhajtott, félig lehajtott fülekkel:
-Nem...- majd a mérgelődő nyúl után nézett- Én kérek elnézést...

2013. június 19., szerda

brace yourselves, lil' bro

Alba az igazak álmát aludta. Ilyenkor a képek nem stabilak, minden amit lát játszi könnyedséggel hullámzik, vált formát, akárcsak a tenger hullámait, amik szelíden ringnak. A folyton változó képek közt megjelent egy álarcos alak: maszkjának egyik fele sötét, másik fele arany, középen egy holdjellel. Arca nem látszott, de a mozgásából, a kék csíkos sörényből és a kisugárzásából Alba felismerte őt:
-Nagy tesó?  A Holdpatrónus eltűnt, majd újra előbukkant, mostohaöccse orra előtt:
-Szia, kis tesó. Látom, nem történt semmi bajod. A holdherceg halkan nevetett, nem egészen fogta fel, amit hall:
-Kellett volna? Minden rendben megy ideát... Hirtelen bevágott egy kép a szemei elé, ami jéggel körbezárta Elisir testét. Érezte, hogy az álmon belül kezd részint észhez térni:
-Vagyis nem...- komolyodott el, majd Shingóra nézett- Elisirt megtámadták. Földlidércekről beszélt.
-Tehát ott jártak- mondta a szellem, majd ismét eltűnt.

Valamivel távolabb az egyik színkavalkád rejtekéből tűnt fel megint, mintha csak a mély vízből lépne ki:
-Valószínűleg Spia neve ismerősen csenghet nektek. Ő vezeti őket, és Shakarát keresi. Alba értetlenül fordult felé, közben keresgélve az emlékei közt. Spia... ismerős név, hol hallotta már? Újabb kép vágott be... a démon a vérző fejjel, ami a tóban állt.
-Volt az a lány...- beszélt némileg félre- abban a tóban. Akkor vágta le a szarvait... Shingo sem egészen értette, hogy mostohaöccse mit beszél, de ráhagyta. Inkább nézte őt, ahogy elkezd járni fel és alá, hangosan gondolkodva:
-Olyan kimondhatatlan neve volt annak a helynek... Shakara maga mellé fogadta azt a lányt. Azt magyarázta, hogy valami elnyomás volt. Erre felkapta a fejét, látszott, hogy kipattant az isteni szikra:
-Ó, igen... Spia volt abban a világban az az uralkodó, aki nem engedte a kommunikációt az istenekkel! Nagy vigyorral a Holdpatrónus felé fordult:
-De rácseszett, mert egy félistennel került szembe, aki mellett mi is álltunk. Jó kis csavar, mi, nagy tesó?

Shingo akkor megint közelebb állt hozzá.. és csak állt némán. A holdherceg érezte, hogy lassan valami kellemetlen érzés járja át, ahogy nem hangzik el a látogató szájából egy hang se... ráadásul most fogja fel igazán ésszel, hogy mit is lát:
-Várjunk csak... de hisz neked maszkod van- ahogy végigmondta, a szemei elkerekedtek, és elsápadt- Nagy tesó... ugye nem? Shingo sóhajtott:
-Sajnálom Alba... - jobban magára terítette a köpenyt- a fiamnak már üzentem. Arra kérlek, hogy vigyázzatok egymásra, ahogy eddig is tettétek... Mostohaöccse kiáltott, és már rohant, hogy átölelhesse...

Ekkor riadt fel. Leverte a víz. Ahogy zihált, és körbe nézett, úgy egyre jobban érezte ahogy a mellkasában egyre jobban elkezd tátongani valami üresség... és hogy a szemei égnek... egyre erősebben... a torka is fáj. Azonnal kikászálódott az ágyból, és átrohant a másik házhoz, hogy megnézze, mi történt Shakarával...

Már tekintete könnyfátyolos volt, mikor belépett. Az fogadta, amire számított: öreg barátja magába roskadva, arcát mindkét kezével eltakarva - csak sejteni lehetett, hogy sír. Elisir nyújtott neki vigaszt, ahogy átölelte. Alba sóhajtott, majd lassan belépett hozzá:
-Shakara... Elisir ugyan felnézett, de a félisten nem reagált. A holdherceg folytatta:
-Shakara, ezt nem fogjuk annyiban hagyni, ugye tudod...- megtörölte arcát, majd kifakadt- Ugye tudod? Barátja némi fáziskéséssel válaszolt, amint épp annyira összeszedte magát, hogy tudjon válaszolni. Bár hangja remegett a gyásztól:
-Úgy halt meg, hogy Yuzt védte...- Albára nézett- Argainak igaza volt, ezek a mocskok mind ránk vadásznak. A holdherceg bólintott, majd folytatta:
-Azt is megmondta nagy tesó, hogy ki áll a háttérben. Ismét megtörölte arcát, majd végigtúrta a sörényét. Olyan nehezen jött a gyásztól és a dühtől minden szó, hogy ilyesféle kényszercselekvéseket tett, hogy összeszedje magát:
-Emlékszel még Spiára?

Shakara szemei elkerekedtek... majd dühödten hunyorított:
-Hogyne emlékeznék- mondta rekedten, majd ökölbe szorította kezét, és felállt- Trakertan uralkodója, aki tiltott az istenekkel minden kapcsolatot. Szemtanúi voltunk, hogy milyen különös kegyetlenséggel büntette azokat, akik meg merték szegni ezt a törvényt... Kivörösödött szemekkel nézett vissza:
-Meg kell állítanunk őt. Nem hagyhatjuk, hogy egy újabb szerettünk essen áldozatul. Alba magára erőltetett egy enyhe mosolyt. Látta, hogy bár a gyász erős, Shakara azonnal reagál az üzenetre, és nem tántorodik meg. Elisir is bátor maradt, ahogy urába karolt. Amíg ők együtt vannak, addig semmi sincs veszve...

2013. június 16., vasárnap

comfort your guardian

Kicsi és Celestino már a füves pusztákon sétáltak, a tengerkék ég alatt. Zoé segítségével sikerült kaput találniuk, amin át visszajuthattak a világukba. Szerencsére, a sámán segítőkész volt, mint mindig. Megértette az álláspontjukat, Sötétség pedig biztosította a sötét angyalt, hogy a nővére abban a tudatban fog élni, hogy halott, valamint, hogy biztonságban lesz. Ennek ellenére nem hagyta nyugodni a tény, hogy odaát mégis van köteléke. Olyan furcsa volt, ahogy Darinka belépett az életébe, és bizonygatni kezdte, hogy márpedig ők testvérek, holott ő nem emlékszik rá. Viszont igenis féltette, nehogy miatta bajba keveredjen. Nem tudta volna magának megbocsátani, ha elveszíti... ha miatta hal meg...

-Még mindig miatta töröd magad?- szakította meg a gondolatmenetét Kicsi, ahogy felé fordult. Pislogott kissé zavartan, ahogy lelkiekben visszazökkent a jelenbe, majd társára nézett. Ő is még a mellényt, az inget és  kalapot horda a sötét nadrággal... akárcsak ő. Megkedvelték ezt a viseletet, nem is nagyon akaródzott tőle szabadulni. A kalap alatt azonban a kedves barna szempár aggodalmasan nézett vissza rá. Celestino sóhajtott, majd megállt:
-Nem tudok szabadulni a gondolatától. Felelős vagyok érte, miattam került veszélybe. Idegesen a hajába túrt:
-Biztos, hogy jól tettem, hogy ott hagytam, és nem hoztam magammal?  A nemes odalépett hozzá, megfogta a fejét, és finoman a mellkasára hajtotta. Társa, amilyen magas volt, kissé le kellett hajolnia. De jól esett neki. Át is karolta a démonmágus derekát. Kicsit pedig hol a hajába túrva simogatta fejét, hol a hátát:
-Ne rágd magad ezen. Sötétség biztosított téged, hogy rendben lesz. A testvéred a város egy biztonságos pontjára került. És mivel halottnak hisz, többé már keresni se fog. Senki nem fogja így őt bántani.

A sötét angyal szusszantott, tagjai kissé ellazultak. Csak hosszabb csend után válaszolt:
-Igazad lehet... túl sokat aggódok miatta. Kicsi elmosolyodotott és tovább simogatta a haját:
-Jobb már? Társa újabb pár perces szünetbe burkolózott, csak azután szólalt meg:
-Csináld még egy kicsit, ez rendkívül jól esik. A démonmágus halkan nevetett, majd elengedte őt, és hozzábújt:
-Bármikor. Celestino a karjaiba zárta őt, és a vállához bújt:
-Köszönöm, úrnőm... vagyis, drágám. A nemes végigsimította az arcát, majd szájon puszilta:
-Na, gyere. Nincs sok vissza, és már mindjárt otthon vagyunk. Hölgye motivációjára a testőr is megélénkült kissé. Megszaporázta a lépteit.

A villa valóban ott állt nem messze. Kicsi nagy lendülettel betolta a kaput. Ahogy belépett azonban feje felett megjelentek a kérdőjelek:
-Hát ti mit kerestek itt? Azt történt ugyanis, hogy Jena és Gabriel kinn borogattak a kertben. Jena elvigyorodott, amint meglátta anyját, majd lelkesen elé libbent:
-Szia, muter!- adott neki egy-egy puszit jobbra és balra, majd kissé spiccesen rávigyorgott- nem is mesélted, hogy ilyen jófej a nagybratyó. Kicsi Gabira nézett, aki azóta felállt, és elindult felé:
-Szia, hugi. Gondoltam, élek a meghívásoddal, és meglátogatlak. Jena mellé ért, úgy folytatta:
-Viszont, amikor ideértem, nem találtam senkiit. Szerencsére a sokat emlegetett lányod itt volt, úgyhogy volt időnk alaposan megismerni egymást. Celestino is belépett, maga mögött bezárva az ajtót:
-Hát itt meg mi történt? Kicsi lelkesen felé mosolygott:
-Csak annyi, hogy nem vagyunk egyedül- a másik kettőre nézett- legalább lesz alkalmunk egy családi vacsorához...

2013. június 14., péntek

San Djan

A Vér-tó indiánjai közt épp komoly szertatás folyt. Még Sekos is közelebb húzódott a tömeghez, hogy rápillanthasson az eseményekre. A vének - melyek közt mindkét nem képviseltette magát - a tábortűz körül foglaltak helyet, és nézték, ahogy a sámán csontig hatoló éneke közepette madártoll- és apró csontdarabokat dobál a tűzbe. A többi lakó nem igen tudott olvasni a felszálló füstből... a vének annál inkább. Nézték is amint sejtelmesen, simulékonyan kanyarog egy ideig... majd párszor erőszakosan megtörik... végül lassan, de biztosan felveszi a kedves, hajlékony formáját. Párszor ez a minta megismétlődött a tűz füstjében. Innentől már nem is volt kétséges számukra a válasz.

Felálltak végül szép sorban, majd agy egyik öregasszony odaszólt pár fiatalember közé:
-A szellemek döntöttek. Lépj elő, San Djan. A fiatalemberek közül kilépett egy hosszú, fekete bozontos hajú, fekete körszakállas, zöldszemű férfi. Kissé meg volt illetődve ugyan, de igyekezett a határozottságát mutatni a többiek felé. A vének elé érve letérdelt, és meghajolt. Egy apóka folytatta:
-A szellemek szóltak. Ebben a balsejtelmes időben, mikor a fekete medvék támadással fenyegetnek minket, megadták nekünk a jelet. A mellette lévő öreg folytatta:
-Téged választottak, San Djan, hogy védj és vezess minket ezekben a baljós időkben. Egy öregasszony zárta a sort:
-Készen állsz, hogy vállald ezt a felelősséget? San Djan határozottan bólintott:
-Igen, készen.

A vének közül ekkor elősétált a sámán, kezei közt a vörös- és zöld tollakkal tarkított fejdísszel:
-Immáron a halandók is szóltak, és elfogadtad a sorsod. A fejére helyezte a tollas díszt majd folytatta:
-Te is vezess minket bölcsen, fiatal San Djan. Sokunk élete múlik rajtad. A frissen választott törzsfőnök felállt, és körbenézett a véneken:
-Tisztában vagyok a helyzet súlyával, mélyen tisztelt vének. Ezért is vállalkoztam a többi társammal együtt, hogy megvédjük a törzset. A többiek felé fordult:
-Ígérem, hogy nem fogok csalódást okozni. Amíg hordom a szellemek áldásával a vezetőséget, addig nincs okotok aggodalomra. A törzs tagja valóban nyugodtabbnak tűntek. Az új főnök valóban bizalomgerjesztő jelenléttel bírt.

A sámán odalépett Sekoshoz, és elmosolyodott, ahogy a tömeg közé süppedő vezért nézte:
-Nos? Mit gondolsz? Az őr felvonta a szemöldökét:
-Nem igazán látok benne semmi különöset- a varázstudó felé fordult- de ha a szellemek szóltak, akkor nem igen tudunk vitatkozni, ugye? A sámán megvakarta az állát:
-Nem bizony. Bár... szerettem volna, ha Anja is jelen van. Ő biztos olvasott volna valamit hozzá a csillagokból. Sekos sóhajtott:
-Sajnos, még mindig őfelségénél teljesít szolgálatot. Hiába, ők az elsők.

Közben San Djan leült a tűz köré a törzs tagjaival, egy bizalmasabb beszélgetésre. Nyitott, megbízható személynek tűnt, és igyekezett pontos válaszokat is adni. A szeme sarkából azonban mégis kutakodott a tömegben, keresve egyetlen bizonyos személyt...

2013. június 10., hétfő

sailing back

Bár a látogatás Ny-Sjaellandon nem tartott sokáig, a kis csapat igencsak a szívükbe zárta az északiakat. Kedves, csendes népségként ismerték meg őket, akik nagyon szerettek mesélni, ezáltal nemcsak a hely- vagy a saját történetüket megosztani, de a tudásukat is. Baaren tűnt talán a legkevésbé személyesnek. Valahol érthetőnek tűnt, hisz mint vezér az egészet látja, és azt mutatja be.

Viszont Mun története és képességei igencsak meglepték őket. A hajón is szóba került a téma.
-Hogyhogy Mun nem halt meg?- nézett körbe Timothy a kormány felől- hisz minden Contrast meghalt. Őfelségét, Shayla királynőt az mentette meg, hogy az esküvőn vérszerződést kötöttek az urával, így került belé egy kis Chomuu vér.
-Valószínűleg úgy, hogy az anyját kitagadták- válaszolt egyhangúan Laya, ahogy a sarokba ülve háttal nekidőlt a korlátnak- Így mesélte. Ha pedig így történt, akkor a kitagadás nemcsak szóban, de mágikusan is megszakítja a családi vérvonallal a kapcsolatot. Így az anyja hiába volt Contrast leszármazott, hiába volt Constructor a neve, amit kimondatott az ítélet, úgy már nem tartozott többé a vízistennő kegyeltjei közé, és nem részesült se materiális, se mágikus privilégiumban, mint a többi családtagja.

Traxx sóhajtott:
-Nem hiába mondják, hogy mindig válogassuk meg a szavainkat. A nyulak is féltek, hogy mit mondanak egymásnak. Bezzeg az ellenségeiket a lehető legcifrább és legválogatottabb módon szitkozták. Hitték, hogy a szavaik megtestesülnek, és pusztán káromkodással le tudják szárítani a másik karját. Laya megejtett felé egy lefáradt ábrázatot:
-Nem tűnnek túl intelligens népeknek. Én csak szórom a szavakat. Leva odasétált hozzájuk, majd leült a tigris mellé. Traxx átkarolta egyik karjával:
-Fázol még? Le van-Te bólintott:
-Ezt az éghajlatot nem nekem találták ki. Laya halkan nevetett:
-Guzurék...

Timo közben komótosan forgatta a kormányt, ahogy lavírozott kifelé a sűrű ködből:
-A kérdésem a következő: haza akarunk mennyi egyáltalán? Ha így is tennénk, biztos hogy meg kéne állnunk. Nandunt javasolnám, az oroszlánok és a cirkóniák biztos örülnének, ha elmesélnénk nekik, hogy találkoztunk a rokonaikkal északon. Leva bólintott:
-Nekem megfelel. A másik kettő és bólintott témán. Aztán a tolvaj jobban szemügyre vette a párost, majd rákérdezett:
-Mondd, nagy fiú... Mun mit tanított neked? A tigris félig Laya felé fordult:
-Egy harctechnikát. Látni akarta, mennyire vagyok fogékony az új dolgokra, és az ismeretlenre. Le van-Te is felé fordult:
-Igaz is, hogy sikerült? Társa szélesen elmosolyodott, és nyugodt hangon válaszolt:
-Egész jól. Lesz majd meglepetés, ha hazaérünk...

2013. június 6., csütörtök

Shingo örök

Shingo Sera a kis béke szigeten meditált, a szobor alatt. Olyan idilli volt a csend, hogy szinte a hébe-hóba lehulló leveleket is lehetett hallani, a levegő minden rezdülését érezni. Azonban ő mást is érzett... ez volt az oka annak, hogy egy bizonyos ponton félbehagyta a meditációt, és felnyitotta szemeit. Echo ott ült vele szembe, kissé aggódó tekintettel. Shingo szelíden elmosolyodott:
-Szia édesem... Az istennő sóhajtott:
-Itt az idő- felállt, majd hozzátette- most úgy érhet véget, ahogy szeretted volna: csata hevében, egy szerettedet védve, hősiesen, amire a néped emlékezni fog. Az öreg Sera elmosolyodott, majd maga is felállt. Reménytelien nézett vissza feleségére, bár hangjában megjelent a bizonytalanság:
-Mennyire fog fájni? Echo válaszolt:
-Az csupán attól függ, hogy hova kapsz találatot, és milyen mélyre. De úgy tudom, hogy a harci láz tompítja a fájdalmat. Olybá tűnt, Shingo visszanyeri lélekjelenlétét:
-Ez esetben- mosolyodott el- megyek a páncélomért és a pallosomért...

A palotában csendesen folytak az események. Yuz talpig fehér ruhában, oldalán nagybátyjával rendezett néhány szerződést.
-Ragaszkodnod kell a kritériumokhoz- magyarázta Cez- ez nemcsak elvi, hanem presztízs kérdés is. Tartani kell a szabályokat, és a feléd tanúsított tiszteletet. Az ifjú uralkodó elhúzta a száját:
-Mégiscsakegy kicsit szigorúnak tartom- olvasta át a szerződést. Aztán némi kombinálás után sóhajtott:
-Ám legyen- írta alá- magam se tudnám ennél jobban enyhíteni. Már vette is maga elé a következő iratot, egy szállítmány levelet. Elég volt csak felszínesen végigfutnia, máris szemet szúrt neki:
-Mi ez a sok fém? Cez Proboujours tovább magyarázott:
-Yuan-tik. Nekik rengeteg ércbányájuk van, a fegyverkészítés állami monopólium. Midőn létrejött velük a kereskedelmi kapcsolat, egyezségbe adták, hogy ők 90%-ban fémmel kívánnak kereskedni. Yuz bólintott:
-Így már érthető...

Ekkor hatalmas robajjal vágódott be a kapu. Assazy máris ugrott, felaljzott nyíllal:
-Hasra!- és már lőtt is. Egy fekete lidércet azonnal a falra szegezett. Azonban a többi pár száz tódult befelé a terembe. Az őrség is felkapta erre már a fejét, és azonnal elkezdte feltartóztatni őket. Assazy újabb nyilakat ajzott fel, és lőtte őket:
-Mire vártok még?- kiáltott oda tervérének- takarodjatok ki innen! Cez erre megragadta unokaöccse karját, aki válaszul kitépte magát a szorításából:
-Azt már nem! Cez rárivallt:
-Mégis mit csinálsz? Te vagy az uralkodó, biztonságba kell, hogy vigyelek! Yuz visszanézett rá:
-Pontosan, én vagyok az uralkodó. Vagyis én állok a balhé élére!

Széttárta szárnyait, majd fénymágiával csapott a tömegbe. A sok csúfság halálsikollyal pusztult oda. Az ifjú Serát ettől kirázta a hideg. Assazy felé fordult:
-Nem azt mondtam, hogy menj? Unokaöccse makacsul válaszolt:
-Te ne utasítsd! Nem leszek gyáva nyúl! Ekkor látta, hogy a lidércek egy része kitört a testőrök szorításából, és épp felé tart. Támadóállást vett fel, mancsai felszikráztak, izzottak, majd közéjuk csapott:
-Megavolt gömbvillám! Az elektromos támadás elég szépen kisütötte őket, de nem bizonyult elégnek. Az egyik megragadta a bokáját. Megriadt egy pillanatra ugyan, de nem esett kétségbe. Másik lábával szétrúgta a fejét.

Ekkor a kapu felől egy sötétkék sugár cikázott be, eltalálva őt, mélyen belevágva vállába. A lendülettől elterült a padlón, vércsíkot húzva maga után.
-Yuz!- kiáltott Assazy aggodalmasan. Azonban figyelmetlenségét kihasználva pár lidérc elkapta. Az örökös riadtan nézett körbe, hogy mégis mi történhetett. Az őrséget épp kezdték szétverni a lidércek, ahogy a kapu felől meglátott közelíteni egy egészen emberszerű alakot. Hosszú, vörös haja copfba fogva, sötét szemei mohón fürkészték a helyszínt, arca sima, bal oldalán egy hatalmas sebhellyel, mintha farkasharapás érte volna:
-Hol van Shakara Sera? Elpuszítotom! Yuz lassan tápászkodott fel, hogy válaszolhasson, azonban megelőzték.

-A fiamat keresed? Itt ugyan nem találod. Shingo Sera megjelent: fekete páncéljában, kezében a másfélkezes lappossal. Az idegen felé fordult, és rámordult - teljesen olyan hanggal, akár egy vadállat:
-Takarodj az utamból, vén fószer! Én Shakarát akarom! Az öreg Sera hunyorított szemeivel:
-Mégis ki akarja őt? Az idegen támadóállást vett fel:
-Spia, Trakertan uralkodója! Jöttem, hogy bosszút álljak rajta! Shingo támadóállásba állt:
-Itt ugyan nem lesz semmiféle bosszú! Ekkor a lidércek támadásba lendültek. Yuz, cez és Assazy igencsak meglepődtek, hogy az öregben mennyi fürgeség és lendület van: csak úgy kaszálta le a lidércek fejeit. Azonban az unoka észbe is kapott a csata közepette:
-Segítenünk kell neki! Ő maga tűztámadást vetett be, azzal kezdte ritkítani a sereget. Assazy ismét elővette a nyilait, most hármasával lőtte ki őket. Cez pedig megropogtatta ujjait, majd puszta kézzel kezdte szétpüfölni a társaságot.

Shingo örömmel látta, hogy kis családja boldogul. Aztán meglátta, hogy Spia is közeledik felé. Kitépte másfélkezes pallosát az egyik lidércből, és várt, hogy lecsaphasson. Yuz azonban gyorsabb volt: oldalról nekiment az idegennek, és mindketten elvágódtek a földön. Ezután sötét tüskéket idézett ökleire, és azzal kezdte őt püfölni:
-Hogy kerülsz ide, te rohadék? És mégis mit akarsz, mi közöd az apámhoz? A kiömlő vértől fehér ruhája egyre foltosabbá vált. Spia pedig lelökte magáról a bestiát. Yuz ezúttal a talpára esett, és visszavette a támadóállást.

Ellenfele - bár elég látványosan vérezve - felállt. Zihált egy kicsit, köpött egyet, majd mordult:
-Pimasz kölyök! Majd én móresre tanítalak! Azzal vörös farkas alakját vette felé, és veszett morgással megiramodott felé. Épp elérte volna az örököst, azonban Shingo az utolsó pillanatban elé állt. A bestia pont egy páncél által fedetlen részt talált el: elharapta az öreg torkát. Neki csak annyi ideje maradt még, hogy kétkezes pallosát a vörös farkas oldalába vágja. A fenevad felvonyított, majd megugrott. Olyan mélyen benne állta  fegyver, hogy húzta magával. Shingo összeesett előtte, viszont Yuz, Cez és Assazy még álltak az egyre fogyatkozó lidércsereg közepét. Spia felmérte a helyzetet... ezt a támadást bizony elszámolta. Morgott, majd visszavonulót intett... ő és serege eltűntek.

A márványpadlót és a falakat vérfoltok tarkították. A testvérpár csak akkor eszmélt rá, mi történt, mire eltűnt a tömeg. Yuz térdre rogyott nagyapja mellé. Lehajolt hozzá, megfogta a kezét. Már hasztalan volt... Shingo azonnali mély és halálos sebet szerzett. A nyaki ütőér mélyen roncsolódott, elvérzett. De még így is olyan méltóságteljes volt... az egész lényéhez képest a sérülése egy karcolásnak tűnt. Yuz kissé megszorította a kezét, hangja megremegett:
-Nagyapa... Semmi válasz. A kép elfolyt, elhomályosodott, Yuz torka égett. Lassan ráhajtotta Shingo mellkasára a fejét... és halkan, de hosszasan sírt. Nincs már mellette, akinek ezt a döntést köszönhette, aki annyi bölcsességgel megajándékozta... hanem meghalt, méghozzá úgy, hogy feláldozta magát... mert őt védte. Nem tudta megfelelően szavakba önteni, azt viszont bizonyosan tudta, hogy nagyon fájdalmasan érinti, hogy Shingo a szeme láttára halt meg. Cez és Assazy, bár valamivel távolabb, szintén letérdeltek és mélyen fejet hajtottak. Tehetetlennek érezték magukat ebben a helyzetben... talán kicsit bűnösnek is, mert úgy érezték, hogy nem védelmezték rokonaikat kellően...

Az éj leszálltával azonban, egy másik síkon azonban folytak az események tovább. Echo nézett alá szomorúan, a gyászolókra:
-A szívem megszakad, hogy így kell látnom őket- sóhajtott, majd megtörölte arcát- ez tényleg ennyire nehéz? Mindig ezt látom ilyenkor... és megpróbáltam átérezni, de azt hiszem, nem sikerül. Egy fiatalos, ereje teljében lévő férfihang válaszolt:
-Nem szükséges. Hisz nem vesztettél semmit és senkit. Én örökké itt vagyok melletted. Az istennő feláll, majd szembe fordult Shingóval. Halott férje fiatalabb alakjában mutatkozott. Megejtett felé egy mosolyt:
-Tudom- majd megjelent kezei között egy maszk, aminek egyik oldala arany volt, másik oldala fekete, homlokán egy holdjellel- és a többi családtagod? Shingo lenézett, majd vissza feleségére:
-Sajnálom őket- majd megejtett egy igen halovány mosolyt- De igazad volt. Valóban úgy haltam meg, ahogy szerettem volna: hogy megmentettem a saját unokám életét. Echo visszamosolygott:
-Akkor hát, légy üdvözölve- fejére helyezte a maszkot- Holdpatrónus, Shingo Sera. Shingo válaszul szelíden visszamosolygott rá, majd csókkal pecsételték meg egymás ajkait.

2013. június 5., szerda

royal sorry

Starghost épp az ikrekkel foglalkozott az udvaron. Sheo és Mora élvezték, hogy épp elpáholhatják egymást, remekül sikerült őket lekötni. Az ő tanítása alatt nagyon szépen fejlődtek: a herceg remekül bánt a fegyverekkel, ügyesen támadott és cselezett, a hercegkisasszony pedig igen változatosan használta az eddig megtanulta varázslatokat. Sokszor nem is bántónak szánták az egymás elleni lépéseket, inkább megtréfálták egymást. Anja igazán büszkén nézte csíkos tanítványait.

Tom kilépett hozzá legidősebb fia kíséretében. Phernaion látszott, hogy nem igazán fűlik ehhez az egészhez a foga, apjának azonban nem lehet ellent mondani. Ő mégiscsak egy jól nevelt herceg. Az uralkodó odalépett a tanárhoz:
-Bocsáss meg a zavarásért, Starghost. A nő megfordult, majd mikor látta, hogy kivel is áll szembe, fejet hajtott:
-Felség? Tom elmosolyodott, majd fia vállára tette kezét:
-Ne haragudj, hogy megszakítunk az óra közben, de a fiatalúr szeretne mondani valamit. Phernai ekkor kívánta magában, hogy inkább maradt volna azon a sötét helyen, ahová a szélisten elzárta, minthogy a nővel beszéljen.

Azonban Anja tényleg érdeklődést mutatott, sőt, megörült:
-Ó, hát előkerültél! Örömmel látom, hogy épségben érkeztél haza. A herceg még mindig nem szólt. Apjának úgy kellett finoman motiválnia - ergó, bokán rúgta. Phernai először feljajdult, majd futólag szúró pillantást vetett apjára, aztán nézett csak a vörösre. Sóhajtott:
-Ne haragudj, hogy csak úgy elrohantam... Ahogy kimondta, úgy érezte, hogy nemcsak egyszerűen könnyebben jönnek a szavak, hanem egyszerűen tódulni akarnak kifelé a száját. Úgyhogy hozzátette:
-És ne haragudj, hogy többször is alkalmatlannak neveztelek és nem viseltettem tisztelettel feléd.

Ezt hallva nemcsak Anja, de Tom Focus is meglepődött. Vissza is kérdezett:
-Ez mégis mit jelentsen? Phernai az apjára nézett. Elhúzta kissé a száját, megint csak erőfeszítésbe került megszólalni. Viszont Starghost megmentette az irháját, beszélt helyette:
-Csak arról van szó, felség, hogy a régi tanárához ragaszkodik inkább. Talán érthető is, régebb óta tanult nála- majd széles mosollyal hozzátette- ezt el is tudom képzelni, hisz mindig olyan szeretettel mesél róla, nagyon felnézhet rá. A herceg szemei elkerekedtek. Nem számított erre a lépésre.

Az uralkodó vonásai kisimultak, látszott, hogy kikörvonalazódott neki, mi is történt valójában:
-Vagy úgy. Ismét fia vállára tette a kezét:
-A helyzet valóban az, hogy a bátyám nem taníthatja őt. Azonban senki mást se. A nő értetlenül nézett vissza rá:
-Miért nem? Focus elmosolyodott:
-Az a helyzet, hogy Mao Zhu apai örömök előtt áll: egy csodálatos kislánnyal ajándékozták meg az égiek - kissé elkomorodott- Sajnos, úgy esett, hogy a felesége belehalt a szülésbe, így egyedül neveli Mao Lint. Éppen ezért mondott le a tanításról, és a kiképzésről, hogy a kislányával lehessen. Phernainak látszólag akkor esett le igazán a tantusz:
-Van egy unokatesóm?- fakadt ki. Apja visszafordult felé:
-Igen van- majd adott fia fejét egy barackot- és ha nem rohantál volna úgy el, te kis pupák, akkor elmondtuk volna neked is.

Sheo és Mora hallottak mindent. Félbe is hagyták a párbajt.
-Úgy van!- mondta a hercegkisasszony- De te csak mész a fejed után, te fafejű Phernai! Öccse felkacagott:
-Makacsabb vagy, mint egy tucat szamár- letette kardját- de ha már így elrohantál, talán elmesélhetnéd, hogy hol jártál. Phernai elmosolyodott, majd végignézett mindenkin:
-Rendben. Érdekes hely volt, annyi biztos...

2013. június 2., vasárnap

new skill for the tiger

Ny-Sjaellandra kideg időjárás köszöntött. Csak úgy dúlt a hóvihar a jávorszarvasok szigetén. Mun és néhány jégoroszlán stabilan álltak a dúló viharban. Pár másik fenevad azonban ugrált egy nagyobb alakra. Nem lehetett teljesen kivenni a hú miatt, még a jegeskék-havasfehér színe is rejtette. Viszont mindannyian tudták, hogy ott van... érezték a szagát, és jelenlétét. Bár hasonlított hozzájuk, nem egészen volt olyan, mint ők... ő ezen a földön idegen.

A sűrűből az egyik oroszlán hatalmasat repült, majd nyekkent a hóban. Mun rápillantott. Nyugtázta, hogy az ijedtségen kívül más baja nem esett kis barátjának, így visszapillantott az eseményekre. Újabb jégoroszlán repült ki. Ő azonban a talpára esett, majd futott is vissza. A varázsló sóhajtott:
-Nagyon kitartó a mi vendégünk, nemde? Az egyik mellette álló bestia - az újjászületett apja méltóságteljesen bólintott, ahogy szinte szakértői szemmel vizslatta az eseményeket. Mun hozzátette:
-Láttuk rajta, hogy erős, viszont nem sejtettük, hogy ennyire szívós. Kíváncsi vagyok, meddig bírják még a többiek.

Alig, hogy végigmondta, hatalmas ordítás hallatszott, majd nem sokkal rá a jégoroszlánok félelemtől nyüszítve, helyenként sántikálva menekültek. Mun elmosolyodott álarca alatt. Lassan a hóviharból megmutatkozott a hatalmas alak, ahogy botorkálva, folyamatosan közeledett. Teste sötétkék volt, fehér csíkokkal, szemei jégkékek. Hellyel-közzel kék-zöld foltok, karmolás- és harapásnyomok borították. Zihált, de tartása stabil maradt. A varázsló odalépett hozzá, és a vállára tette kezét:
-Igazán rendkívüli voltál, Traxx. Nem gondoltam, hogy egy egzotikus helyről érkezett idegen ilyen könnyen elsajátítja a jégoroszlánok stílusát. A tigris elmosolyodott, bár a fáradtságtól némileg erőltetettnek tetszett:
-Kai nagymester mindig azt mondta, hogy minden fejben dől el. És hogy könnyebben megy, ha erősen akarjuk. Mun bólintott:
-Bölcsen beszélt ez, a te mestered- megpaskolva a vállát- szedd össze magad. Visszaviszleg a fő szigetre, hogy megmosakodhass. Traxx fejet hajtott:
-Köszönöm...

Elindult a csónak felé, de előtte megállt, és letérdelt. Hóval dörzsölte le az arcát, majd a sebeit. Kissé türelmetlen és büszke volt ahhoz, hogy kivárja míg a másik szigetre érnek. Mun ismét az újjászületett apájra nézett:
-Jellegzetes tigrisnek tűnik, nem? Ők nem szeretik gyengének mutatni magukat, csakis azt sugározni, hogy erősek, és azonnal képesek tovább lépni. A mellette álló jégoroszlán igenlően morrantott. Fia megsimogatta a hátát:
-Azért valljuk be... ez igazán tiszteletreméltó...