tirare assieme le cose

Ny-Sjaelland fő szigetén, Baaren nagyúr szállásán megfagyott a levegő. A hálószoba ajtaja zárva, a másik négy pedig az előszobában diskurált a történtekről.
-Soha még egy ilyen összecsapást- Tatjanán végigfutott a hideg- olyan erővel csaptak össze, hogy azt hittük, most ér véget a világ. A kos felé fordította a fejét:
-Ezért veszélyes ha az istenek összecsapnak- majd ismét az ajtó felé nézett- bár, ők még csak nem is istenek. Soha nem láttam ilyen elképesztő erőt... Crom idegesen malmozott az ujjaival:
-Szerintetek jól van? Nem nézett ki túl jól - még egy magas szintű entitáshoz képest se. A nagyúr megejtett egy bíztató mosolyt:
-Bizonyára összeszedi magát. De per pillanat sok mindent meg kell emésztenie: elvesztette az áruló anyját, aki meg akarta ölni, találkozott apjával, aki megmentette az életét... ők ketten még soha nem találkoztak, van mit bepótolniuk. Crom hümmögött maga elé, majd a varázsló felé fordult:
-Jut is eszembe... neked az auralátást semmi nem akadályozza. A fal sem. Mun gyanakodva fordult felé:
-Mit akarsz ezzel mondani? A kalóz vigyora a füléig ért:
-Puhatold ki, mi járatban vannak odabenn. Biztos átjön valami érzés-foszlány. A varázsló elfordította a fejét:
-Nem lenne szép dolog. Ez most az ő pillanatuk. Illetlenség lenne megzavarni...

Odabenn vontatott beszélgetés folyt. Gela sérülései egész szépen gyógyultak, közben komótosan iszogatta a varázsló által készített főzetet. Sóhajtott, és szeméből kitúrta haját:
-Szóval... te lennél az apám- nyögte ki végül. Mauek bólintott. A lány meredt a zavaros, gyógyszerillatú lével telt bögrébe... majd némi szünet után folytatta:
-Mindig is gyanakodtam, hogy anyámnak honnan volt ekkora ereje... egy halandónak sem volt ilyen.
-Tőlem lopta- válaszolt az esődémon, vörös szemei összeszűkültek- annak idején mocskosul átvert. Gela felpillantott rá:
-Azt hiszem egy közös vonásunk máris van. A démon megejtett egy gyengéd mosolyt. Jól esett neki, hogy lánya ilyen jól fogadja őt. Őszintén... nem is tudta, mire számítson. Gela ismét felpillantott:
-És most mi lesz? Elviszel magaddal? Mauek arcáról máris leolvadt a mosoly. Tényleg... mi a terve vele? Remek, hogy kiderítette, hogy van egy lánya, de nem biztos benne, mi ilyenkor a helyes eljárás. Aztán végignézte őt: fiatalnak fiatal, de határozott kiállású, erős, túlélt egy világrengető csatát a démoni elemek ellen... valahogy a másik világból pedig csak idetalált Északra. Valószínűleg egyedül is boldogul. Közelebb hajolt hozzá:
-Én délen élek egy szigeten, egymagam. Sokkal kellemesebb a klíma. De ha úgy érzed, hogy itt az északiakkal jól kijössz, maradj nyugodtan. Úgy látom, kedvelnek. Gela szemei elkerekedtek... majd viharosan apja nyakába ugrott:
-Ettől függetlenül nem foglak elhanyagolni. Sokat jelentett nekem ez a találkozás. Mauek megcsókolta lánya homlokát:
-Ezt örömmel hallom

wrong god

Yuz tanácsára a sharkaal felkereste a Sötétség szentélyét. A Sera kastély egy rejtett zugában helyezkedett el, termet csak homályos sötétzöld fény világította be... épp annyira elég, hogy egy halandó láthasson. A kölyök hosszan meditált, mire egyáltalán kapcsolatba léphetet az istenséggel. A Serák Ősatyja nem igazán akarta szóra méltatni, a lehető legkevesebbet mégis igyekezett nyújtani felé. Felé fordul, világító zöld szemeivel:
-Szóval hosszú idő után ismét zargatni merészelsz. Meglep a szemtelenséged. Filandaka akkor vette észre, hogy az asztrálsíkon, az istenség színe előtt ismét régi, előző életbeli alakjában van jelen. Ugyanaz a Sera klántag volt, mint hajdanán. Meglepte kissé a változás, hisz megszokta az új testét. Ami viszont határozottan új élményként érte, az a Sötétség iránti tisztelet és alázat. Mindig olyan hangot engedett meg vele szemben, mintha egy komornyikhoz beszélne... természetesnek vette, hogy örökségéből kifolyólag az istenség minden segítséget megad neki. Mélyen meghajolt, majd térdeire ült:
-Más ügyben kereslek. Kissé megváltoztak a dolgok. A Serák Ősatyja hunyorított... a szúrósra vékonyult szempár lélekig hatolt:
-Annyira talán mégsem, hogy ismét felvetted a saját neved. Ugyanezzel a névvel vállalod ugyanazt a sorsot, ugyanannak az életnek a folytatását. Elfordult tőle:
-De már nem vagy a családom tagja. Nem tartozom neked semmivel. Így meg is tagadhatom tőled a támogatásom minden szinten. Filandaka azonban megőrizte hidegvérét, és folytatta a tiszteletteljes hangnemben:
-Egyáltalán nem családi ügyről van szó. Inkább, ami a sharkaal tulajdonságaimat illeti. Sötétség félig visszafordult felé. Filandaka folytatta:
-A látnoki képességet megerősítendően szeretnék a szolgálatodba szegődni. Te rejted a titkokat, te engedsz betekintést oda, ahová egyszerű halandó nem láthat be- fejet hajtott- fogadj kegyeidbe...

Eközben akastély másik zugában, a hálóban Yuz és Nina a nap végéhez ért.
-Ennyi tárgyalás egy napon!- az uralkodó ledobta hosszú, súlyos palástját- úgy látszik ezek a vaskalaposok még mindig nem hiszik el, hogy a korom ellenére képes vagyok az uralkodásra. A lány ledobta magát az ágy szélére:
-Ez már csak így megy- sóhajtott- a változást sokan nehezen fogadják. Az ifjú Sera levette a koronáját:
-Pedig megállítottam egy elszabadult Nekromágust is, és a menekült yuan-tik békésen eléldegélnek a város falain belül. Rendet tartok- ledobta magát az ágy szélére szintúgy- ez nekik nem elég? Nina felé fordult. Talán valami választ várt tőle. Azonban ahogy tekintete megpihent a szőke, szerény mosolyú lányon, gondja lassan feledésbe merültek. Lassan elmosolyodott, hangja lecsendesedett:
-Milyen szép vagy így fáradtan... a családom ékszereibe... Itatja magát a látvány.
Nina zavarba jött, és elpirult:
-Jaj, ne szórakozz már- levette a fülbevalókat és a nyakláncot, próbálta oldani a beszélgetést- agyadra ment ez a sok munka. Yuz azonban tovább figyelte ámulattal a fülig piros kedvesét. Aztán... maga is emberi alakot öltött. Nina ekkor felé kapta a fejét. Egy pillanatra elkerekedtek a szemei, ahogy megpillantotta a hosszú bozontú, kis szakállas, kissé borostás arcot. Odahúzódott, és megsimogatta:
-Idejét se tudom már, mikor láttam az emberi arcod utoljára. Az uralkodó elmosolyodott:
-Remélem, még tetszik, amit látsz. A szőkeség szemei csillogatak. Yuz hajába túrt, és közelebb hajolt:
-Te kis bolond... olyan bolond vagy. Az ifjú Sera elmosolyodott:
-Bolondozz még velem....
 Épp csak összeforrt az ajkuk egy gyengéd csókban, amikor berobbant a háló ajtaja. Azonnal elfordultak egymást, Yuz visszavette sárkányalakját:
-Mi történt? Az egyik szolgáló állt lihegve az ajtóban:
-Felséges úr! Filandaka úrfi... a szentélyben.... Az uralkodó ebből már tudta, hogy gond van. Tüstént rohant a szentélybe.

Rémisztő látvány fogadta. A sharkaal kölyök vonaglott, mintha láthatatlan erő kínozná, és minden oldalról erősen vérzett. Yuz odasietett hozzá, és magához szorította. A roham nyomban abbamaradt: a Sera örökség megvédte a látvnokot. Yuz körbenézett:
-Sötétség! Magyarázatot kérek! Az istenség megjelent hívó szavára, bár nem volt a legjobb hangulatban:
-Vidd a közelemből ezt a lényt, különben esküszöm, megölöm. Az ifjú Sera féltően ölelte magához pártfogoltják:
-Mégis miért? Már megváltozott. Még a büntetését is lerótta. Sötétség suhintott karjával:
-Hozzám akkor sem jöhet! Nem vagyok hajlandó eltűrni őt a közelembe. Ha még egyszer idejön a szentélybe, megölöm. Azzal eltűnt. Filandaka sóhajtott. Bár súlyos sebek borították testét, tökéletesen eszméleténél volt. Kérdően Yuzra pillantott:
-Mit tegyünk most? Az uralkodó levette a felsőjét, és szorosan a kölyök köré fogta:
-Találunk egy másik istent, aki a jövőbe lát... aki segíthet a jóslásban. Ne aggódj egy pillanatra sem.

heavily shocked

Ny-Sjaelland lakói sem fogták fel egészen ami történt. Az események homályosan maradtak meg mind a mennyeket megrázó vihar, mind a brutális összecsapások miatt ami Gela és az anyja között történt. Valami tengeri boszorkány kinézetű nőként maradt meg mindenkiben... és amíg ezek ketten harcoltak a hullámok felett, nemhogy senki a közelükbe nem tudott menni segíteni, de mind a tenger, mind a fellegek és a villámok úgy megrázták a világot, hogy egyetlen halandó sem volt képes talpon maradni.

A szigetlakók sem.
Habár Baaren nagyúr, Tatjana, Mun és Crom a partról figyelte az egyesményeket, kénytelnek voltak lehasalni, és szorosan a fülükre tapasztani mindkét kezüket, olyannyira beleremegett a táj minden összecsapásba. Ez a két földöntúli lény nem kímélte egymást... habár nem lehetett pontosan látni, hogy ezek ketten a távolban mit csináltak, a tenger egyre vörösebbé vált a vérüktől. A zaj sziréndal volt, ugyanaz, amit Crom és Mun először hallottak, mikor kimentették az eszméletlen Gelát a hullámok közül. A kalóz aggódott... de a zaj, a fenyegetően rázkódó vidék, és a látvány olyannyira soknak bizonyult, hogy kénytelen volt arccal a földnek nyomni a fejét... akárcsak a többiek.
-Itt a világ vége...- gondolta. Először a gondolat viccesnek tűnt, de ahogy kimondta, a visszhangja egyre félelmetesebbé vált. Ha ezek ketten így folytatják, hamarosan mind meg fognak halni...

Aztán filmszakadás...
Mintha tényleg véget ért volna minden...

Ők sem tudják, pontosan mi történt... valahol úgy hatott, mintha mély álomból ébredtek volna:
A tenger ismét nyugodtan, gyengéden mosta a partot, az ég kiderült, kéken ragyogott, valahol a távolban hallatszottak a sirályok. Se szirénének, se világot megrázó mennydörgés, se véres színű vagy koponya alakú viharfelhők, se véres tajték...

Ellenben valamivel távolabb a parton ott volt Gela. Térdelt a homokban, háta mélyen meggörnyedt, vállai rázkódtak. Zokogott... méghozzá erősen. A testét borító látványos vágások ellenére nem úgy tűnt, mint aki pillanatokon belül elájulni készül... viszont valami lelkileg nagyon is megrázta. Cromban tudatosult először, hogy tenni kéne valamit. Épp állt fel, hogy odafusson a lányhoz, mire betudta végre ésszel, hogy ott van még valaki.
A lány előtt egy magas, tengerkék, nagyfülű vörös szemű alak állt... egyik kezében a boszorkány feje. A kalóz értetlenül állt a jelenet előtt: most Gela az anyját gyászolja? Azt a személyt, aki fel akarta őt áldozni? Vagy talán ez az alak váltott ki belőle valamit?

Baaren szólalt meg legelőször közülük:
-Valaki tudja, hogy mégis mi folyik itt? Tatjana holt sápadtan nézett körbe:
-Magasságos Univerzum... élünk még? Mun felállt, és jobban szemrevételezte a párost. Bár maszkja mögül nem látszott, úgy tűnt, igyekszik komolyan rájuk hangolódni, és kifürkészni a lelküket. Crom érdeklődve fordult felé:
-Nos? Érzel valamit? A varázsló megborzongott. Tett egy óvatos lépést hátra:
-Ez egy újabb entitás... maga Mauek, az esődémon. Tatjana csípős megjegyzéssel próbálta oldani saját és a többiek sokkos állapotát:
-Szép kis esődémon... úgy tűnik elállította a vihart.
-Ezzel még nincs vége- folytatta Mun. A másik három érdeklődve fordult felé, ő pedig magyarázott tovább:
-Nehéz elmagyarázni, de érzek valami közöset benne, a mélység bárónőjében, és Gelában... A kalóz ironikusan intett:
-Már hogyne lenne bennük közös, hisz mindhárman természetfelettiek- köpött egyet- ha akarnák, külön-külön is elpusztíthatnák Ny-Sjaellandot. Mun a tengeri tolvaj felé fordult:
-Félreérted... itt valami másról van szó...

Folytatta volna, de ekkor Gela felállt. Még hátulról is látták, ahogy megtörli a fejét... majd átöleli az esődémont. Amaz leejtette a bárónő fejét, és magához szorította a lányt. Tatjana csak pillogott a jelenet láttán:
-Na jó... én kezdek egyre jobban összezavarodni. Baaren nagyúr viszont elsétált mellettük... egyenesen a páros felé. Mauek megpillantotta a kost, majd elengedte a lányt. A sziget ura mélyen, tiszteletteljesen meghajolt:
-Köszöntünk a szigetünkön, hatalmas esődémon! Áruld el szerény személyemnek, minek köszönhetjük nagyérdemű személyed kicsiny otthonunkban? Mauek csendben maradt... sőt, lehangoltságán a tiszteletteljes üdvözlet mit sem változtatott. Átkarolta Gelát:
-Éreztem, hogy az anyja eljött... és féltem, hogy baj fog történni. Baaren nagyúr érdeklődve felvonta mindkét szemöldökét:
-Hogy mondod, uram? Mauek folytatta:
-A bárónő annak idején rengeteg hatalmat rabolt tőlem, az tette őt a mélység urává- kicsit jobban szorította magához a lányt- Sok fájdalmat okozott nekem, és féltem, hogy előbb vagy utóbb másnak is fog ekkora hatalommal. Szerencsére sikerült megakadályoznom. Ugye jól vagytok? A kos hátrafordult a többiek felé. Miután látta, hogy határozottan, mégis megszeppenve bólogatnak, visszafordult az esődémon felé:
-Igen, jól vagyunk... bár meg kell valljam, az összecsapás megrázott minket. Gela sóhajtott:
-Sajnálom- hangja elcsuklott. Látszott, hogy még mindig a lelki megrázkódtatás hatása alatt van- Nem akartam, hogy lássátok... nem akartam... Elsírta magát. A démon köpenyébe szorította fejét. Mauek magához szorította őket:
-Semmi gond, kislányom... most már minden rendben lesz.

Erre a kis társaság döbbenten elnémult. Crom jutott először szóhoz:
-K...Kislánya? Őt követte Mun, hangjában némi diadalmassága:
-Tehát jó volt a megérzésem... Pontosan azért, mert Gela Mauek lánya