2013. március 31., vasárnap

szellemidézés

A látogatást követően Yuz nem ment egyenesen haza. A Vad világ erdejében megállt az éjszaka alatt, csak egy rövidebb időre. Úgy érezte, hogy ez lehet a megfelelő hely arra, hogy egy különleges személytől kérjen tanácsot. Vett egy ágat, mellyel kört rajzol a földbe, majd alá a következő számokat: 80-99-68. Nem igazán ismerte a mágiát, amit eddig használt az mind a felmenőitől örökölt áldásból nyerte, vagyis pusztán hitte, hogy az erő létezik. Negyedrész istenként ezzel nem is volt nehéz dolga. Viszont megtanulni szóról szóra a különböző varázslatok összerakását, más sík lényeinek megidézését, kifinomultan, aprólékosan... odáig sosem jutott el. A számokat sem ismerte túlzottan, minden esetre remélte, hogy az "halál", a "kommunikáció" és az "élet" számai elegendők lesznek a feladathoz. Mindamellett, természetesen, elkezdett mormolni:
-Szólítlak, Azel Sera... Ősatyánk kegyeméből....

Meglepően hamar kapott választ a hívásra. A körben áttetsző, halvány szellemfényben kibontakozott egy kecses alak. Arcát maszk fedve, melyen a vörös árnyalatai játszottak a barátságos szeretetteljestől egészen a fenyegető vérszínű bordóig. Női hangon válaszolt:
-Azelt nem találod már köztünk. Én Usur Sera vagyok, a lánya. Yuzt így is lenyűgözte a kép. Végigmérte az alakot... ránézésre csak pár évvel tűnt nála idősebbnek.
-A nevem Yuz Sera- mutatkozott be végül- Shingo unokája. A szellem bólintott:
-Üdvözöllek. Jó látni valakit a családból. A srác elmosolyodott:
-Örülök, hogy így vélekedsz- majd bizalmasan intett- ezt én is elmondhatnám, ha levennéd azt a maszkot...

Usur azonban felháborodott a kijelentésen:
-Szamár kölyök!- förmedt rá- Hát nem tudod, hogy mire való a halotti maszk? Az ifjú Sera egészen elszégyellte magát:
-Izé... nem éppen... A nő sóhajtott, majd komoly hangon elmagyarázta:
-A halottak arcát mindig maszk fedi... legrosszabb esetben kendővel letakarják. Erre azért van szükség, mert a lélek anyagi valót keres magának. Az álarc pontosan ezt az anyagi valót elégíti ki. Álarc nélkül a lelkek különböző tárgyakat vagy más halandókat szállnak meg... Yuz bólintott:
-Értem már- megvakarta fejét- elnézést a tapintatlanságomért. Elődje legyintett:
-Üsse kavics, fátylat rá.

A srác tovább kérdezősködött:
-Azel merre van?
-Reinkarnálódott egy jobb helyen- válaszolta a szellem- épp ideje volt már. Az ifjú Sera leült vele szembe, törökülésbe, és érdeklődve figyelte:
-Még annyit szeretnék kérni, hogy mesélj egy kicsit magatokról. Nagyapám azt mondta, hogy remek vezér válhatott volna belőled, és Azel ötlete volt a fal. Más egyebet sajna nem. Mi volt például... a dédanyámmal? És veled? Egész fiatalnak tűnsz, biztos volt valakid...

Usur bólintott:
-Abban igazad van, hogy volt valakim- majd komolyabban belekezdett a mesélésbe- az egyik kereskedő fia, jóképű, öntudatos gyerek. Tökéletes is lett volna mellettem a trónon. Sóhajtott:
-Csakhogy a halálom napján nem siratott meg. Oda se ment hozzám. Az én drága kisöcsém volt az egyetlen, aki megsiratott engem és apánkat. Akkor, már halottként tudtam, hogy ennek a fiúnak nem volt őszinte a szerelme irántam, és vagy a félelem irányította, vagy az érdek. Hangnemet váltott, kissé határozottabbat:
-Azt nem tudom, hogy jó vezér lettem-e volna, de azt igen, hogy mindent megtettem, hogy apám kedvében járjak. Szerettem volna megmutatni, hogy milyen rátermett vagyok, hogy büszke lehet rám. Ennek az is volt az oka...- kissé tétován rakta össze a szavakat- ami anyámmal történt.

Yuz előrébb dőlt kíváncsian:
-Miért, mi történt vele? Usur elbizonytalanodott kissé, majd folytatta:
-Nem sokkal az öcsém születése után meglátta, hogy a városban mekkora a nyomor. Egy igen értékes családi ékszert, egy Sera nyakpántot áldozott be pár család jólétért. És itt valóban egy komoly családi kincsről beszélünk. Apám őrjöngött, mikor megtudta, hogy anyám egyszerű polgároknak csak úgy eladott egy több száz éves ékszert. Azonnal megölte. Az ifjú Sera megrökönyödött, kissé hátrébb is dőlt:
-Ó hogy az a... És te? A szellem sóhajtott:
-Elkeseredetten sírtam. Számon kértem apámat, hogy miért tette. Nagyon szerettem anyát. Azonban ő azt válaszolta, hogy egy bűn sem maradhat megtorlás nélkül, és mindig példát kell statuálni mások előtt. Innentől kezdve mindenben meg akartam felelni neki, hogy jó példával mutatkozhassak. Én akartam lenni a tökéletes utód.

Ismét elnémult. Hangja ezt követően különösen szelíddé vált:
-Aztán a sors mégis közbeszólt. Végignéztem, hogy Shingo hogy boldogul. Olyan szelíd volt, mint anyám... Eleinte nagyon sajnáltam őt, és szerettem volna mellette lenni. A kétségbeesése szinte fájt. De végül örülök, hogy túllépett ezen a keserű időszakán, és olyan uralkodóvá vált, amilyet a Vad világ még nem látott. Yuz is elmosolyodott, majd hozzátette:
-Tudod... megfordult a kósza gondolat a fejemben, hogy talán átvehetném a vezetést. Mégiscsak Sera vagyok én is. Usur végigmérte őt, hangjából ítélve mosolygott:
-Bizonyos vagyok felőle, hogy jó vezető lennél. Szabályosan ragyogsz! A srác elpirult:
-Az biztosan a barátnőm miatt van. Ő olyan csodálatos, hogy bevilágítja az életem. A szellem megcsóválta a fejét:
-Nem, nem arra a ragyogásra gondoltam. Hanem, hogy rendelkezel fénymágiával...

coexist

A csatahajók használhatatlanokká váltak: milliónyi darabban hevertek a földön, felettük sűrű füst szállt, alattuk vérfoltok, és még néhány kibányászásra és eltemetésre váró holttest. Meglehetősen hosszú csata zárult le Ny-Uraniborgtól nem messze, a pusztában. A békák közül csak egy maroknyian maradtak, és továbbra is állhatatosan sorakoztak fel. Talán fel se fogták, hogy mindent elvesztettek: minden jármű, minden erősítés odalett, és most már csak maguk maradtak. Egyedül az számított, hogy még vannak.

Ellenfeleik is felsorakoztak velük szemben. Nem ünnepeltek diadalt, inkább egyfajta reakcióra vártak a békáktól. De mivel ők makacsul álltak tovább szótlanul, Rejazz megragadta a lehetőséget, és előrébb lépett:
-Amondó vagyok, hogy itt zárjuk le. Ezen a ponton túl semmi értelme tovább harcolnotok. Épp ezért jó szándékúan felajánlom, hogy alakítsátok meg a kolóniátokat, és éljünk együtt békességben Kaaelidaschon. A békák vezére azonban kifakadt:
-Soha! Hű katonáimmal inkább meghalnak, mintsem egy ég alatt osztozzanak veletek! Jiggin ezt hallva feljebb emelte a fejét, a zöld sereg felé kiáltva:
-Halljátok, mit mondd vezéretek?- kérdezte komolyan, de hangját felemelve- Azt akarja, hogy áldozzátok fel magatokat a semmiért, csak azért, mert azt mondja. A katonák összenéztek... majd az egyik fogta magát és egész egyszerűen beledőlt a fegyverébe, helyben szörnyet halva. Jiggin két mancsába temette arcát, és épp nem tudta eldönteni, hogy maga a látvány, vagy a hülyeség fájt-e neki jobban...

Gita is elhúzta a száját:
-Csodálatos...- mondta maró gúnnyal- de hát aki hülye, az haljon meg. C4 leszólta:
-Na de Gita! A tudós vállat vont:
-Most mondd, hogy nincs igazam - a szemközti csapatra mutatott- hisz láthattad....

Közben a rája király ismét szólt:
-Megismétlem szavaimat: felajánljuk nektek a békés együttlétet, amennyiben itt és most leteszitek a fegyvert. Szavunkat és pecsétünket adjuk rá. A béka vezér húzta a száját. Valahol belátta, hogy mégsem annyira szerencsés, ha népe önszántából elhalálozik körülötte. Szemeivel mohón végigkutatta ellenfeleit, majd egykedvűen morgott:
-Ám legyen!- majd egyenesen M1-UT3-re mutatott- de mi is kérünk fémszolgákat! Ennyi jár nekünk! M1 megriadt, azonban Rejazz a vállára tette kezét, majd felé fordult és megcsóválta a fejét. A mecha nyugtázta, hogy ura biztosította afelől, hogy nincs miért aggódnia. Ezután a rája király ismét a békák felé fordult:
-Ők itt nem szolgák. Ők Kaaelidasch őslakosai, akikkel a ráják élnek együtt. Éppen ezért szabad joguk eldönteni, hogy kivel állnak le, és kivel nem.

A zöld vezér ismét morgott. Nagyon nem preferálta, hogy ellenségei nemhogy fölényesen legyőzték, de még a jóból is csak neki jut. Fenyegetően elindult felé:
-Na idefigyelj, halfej! Te csak ne mondd meg nekünk a magadét! Azt hiszed, hogy a győzelmeddel olyannyira felsőbbrendű vagy? Majd megmutatom én, hogy...

Azonban mondanivalóját félbeszakította az elé ugró Machuu. Az isteni helytartó a krokodilszerű fejével úgyszintén megindult és közben gyerekszerű hangján torkolta le a tőle látszólag megriadt vezért:
-Nagy zöld ott marad a seggén a sok kis zölddel! Rája király és csapat ügyesen győzött, és most békén hagyja sok zöldet! Csak nagy zöldnek ilyen nagy zöld a pofája! Vissza többiekhez, és nagy zöld pofa befog! A fő béka ijedten hátrált csapatához, elhűlve figyelve a fura istenséget:
-Hát ez meg miféle lény?- fakadt ki. Rejazz halkan nevetett:
-Ő Machuu, a növényi élet és méreg istenének helytartója. Ő vigyáz Kaaelidasch élővilágára. Majd komoly hangnemre váltott:
-Viszont ha nem viselkedtek, akkor méregbe gurul. Machuu jól figyelt a király szavaira, és úgy döntött, hogy rátesz még egy lapáttal. Megugrott előrébb, feldomborította hátát, majd megrázta tarka levélszerű testét:
-Úgy bizony! Méregbe! Brrrrrrrr!

Erre a békák is megugrottak... közelebb egymáshoz. A vezérük intett:
-Jó, jó, jó, ám legyen!- szabadkozott, majd megadóan sóhajtott- áll a béka... azaz a békeszerződés. Kellő távolságra megalakítjuk a saját kolóniánkat is. C4 segítőkészen mutatott tovább mögéjük:
-Ha arra tovább haladtok, találtok egy folyót. Gondolom, a ti fajtátok is igényli a vizet. A zöld vezér bólintott, majd intett a katonáinak, és megindultak az adott irányba...

számok

Talán nem is az volt igazán feltűnő, hogy a szétszórt és szeleburdi Zsóka beiratkozott a Mágusképzőben, és az órán próbált tanulni, mint a güzü... hanem, hogy emellett egyszerű sárga utcai ruháját a szemeivel azonos türkizkék egybe ruhára váltotta, valamint az ismertető jegyéül szolgáló két hatalmas fekete copftól is megvált: kiengedett hajában kisebb hullámok tűntek fel, amitől egyfajta emberi oroszlán benyomását keltette. Aki ismerőse akadt a teremben, azok elcsodálkoztak ezen a változáson.

Ő persze nem zavartatta magát. A változást egy természetes folyamat részeként könyvelte el, nyugtázva magában, hogy egykori barátai a Láng csapatból is megtalálták az útjukat. Az ő útja pedig az, hogy alaposan kitanulja a mágiát. Körmölt is szorgalmasan, ahogy Zitana a táblánál magyarázott:
-Mi, a Földön a 10-es számrendszert használjuk. Minden számhoz tartozik egy istenség, megfelelő sorrendben. Zsóka jelentkezett. A madárálarcos szólította, mire feltehette kérdését:
-A sorrend mitől függ? A tanár válaszolt:
-A kialakulás sorrendjétől, elsősorban. Másrészt pedig a hozzájuk kapcsolódó attribútumokhoz. Mivel a Sötétség volt az első, de még nem töltötte meg semmi, ezért az ő száma a 0, az üresség. Őt követte a Semifar, a Fény- és sárkányistennő, az első elem, így az ő száma az 1. Gyermekük Echo, akit Lilith néven is ismerünk. A fény részecskéket hullám tulajdonsággal ruházta fel, a szülei örökségéből pedig ő képviseli a Holdat: mind a sötét, mind a fényes oldalát. Két neve van, két arca, ő a 2. Ezek a továbbfejlesztett részecskék szikrát gerjesztettek, majd töltést: pozitívat, negatívat és semlegeset. Így Ambran a 3.

Zsóka ismét jelentkezett:
-És hol vannak innen az őselemek? Zitana intett:
-Türelemmel, épp most térek rájuk- írt tovább a táblára- Az elektromos szikra hozta létre a tüzet, aki egyben a Nap, a világok közt Őr, a Szerelem, és a Lélek. Ezzel a négy tulajdonságával a Tűz a 4. Egy pillanatra megállt, és az osztály felé fordult:
-Ezt mondta egy másik világból származó bölcs, Herakleitosz is. Ő csak az őselemeket ismerte, így a tüzet tette előre. Magyarázata a sorrendben megegyezik a miénkkel, hisz úgy vallatta, hogy ahogy a tűz hűlt ki, úgy vált előbb levegővé, vagyis Széllé, a világ irányaiba: észak, dél, kelet, nyugat és a centrum. Így a Szél az 5. Visszafordult a tábla felé, és írta tovább, ahogy magyarázott:
-A szél ahogy hűlt, vált belőle Víz, mely örök ellentéte önmagának: apály-dagály, békés-tomboló, víz-jég. Az ő száma a 6. Az ő továbbszilárdulásából született meg a Föld. Ő azért képviseli a 7-es számot, mert a hét legfontosabb kincse után számítjuk a napokat: Ezüst, Vas, Higany, Ólom, Réz, Platina, és Arany. A sorban a Földet Shanbahac követi, a növényi élet és a méreg ura...

Szavát ezúttal nem Zsóka, hanem egy másik tanítvány szakította félbe:
-Shanbahac miért áll külön a Földtől? Hisz a növények a talajban nőnek... A varázslónő rápillantott, egy pillanatra félbehagyva az írást:
-A vízben is vannak növények, nemcsak a földben. Gondoljatok a vízben lebegő hínárokra: nem tapadnak semmihez, csak a hullámok viszik őket. Visszafordult a táblához, jegyezve tovább:
-A növények a földből alakultak tovább. Nyolc részük hasznosítható mind gyógyszerként, mind méregként: gyökér, kéreg, levél, szirom, rügy, termés, héj, és mag. Tehát a 8-as számot Shanbahac képviseli. Az előző diák folytatta:
-És mi van a 9-es számmal? Ahhoz miféle elemi erő tartozik? Zitana szemei a maszk mögül sejtelmesen mosolyogtak:
-Egyik sem. A 9-es számhoz Bászt, a macskaistennő tartozik. Ő képviseli a halandók értékeit, mind a 9 életével.

Zsóka elmélyedve hallgatta az órát. Valóban átlátta az összefüggést az elemi sorrendben. De valami mégis szöget ütött a fejében:
-Mi van a két- és többjegyű számokkal? A tanár a lány felé fordult:
-Na, itt a jó kérdés- mutatott rá- maga a varázstudomány része itt kezdődik igazán. A számok kombinációjával lehet összerakni különféle varázslatokat. Minél több jegyű a szám, minél több különböző szám van benne, annál kifinomultabb a varázslat. A lehetőségek tárháza végtelen, itt, a Mágusképzőben elég, ha a háromjegyű számokig megyünk. A témáról bővebben tengernyi szakirodalom található, és aki elég kísérletező kedvű, hogy kipróbálja, az nincs ellenemre. Elvégre, gyakorlattal tanulhatunk a legkönnyebben...





ottenere l'ereditá Sera

Yuz lenyűgözve hallgatta végig nagyapja történetét. Nem éppen az az érzelgős személy lévén még egyszer alig észrevehetően a szemét is megtörölte. Megszólalni viszont egyáltalán nem tudott. Rengeteg információt kapott nemcsak nagyapjáról, de saját családjáról is, amiről eddig elmondni sem tudott. Az öreg Sera szelíden elmosolyodott:
-Nagyon elcsendesedtél, fiam. Talán elvitte a macska a nyelved?

Unokája erre a kérdésre eszmélt fel legelőször. Ahogy enyhén megrendült, szabályosan látszódott rajta, hogy visszatér a jelenbe.
-Izé.... nem....- megvakarta fejét, ahogy kezdte összeszedni magát- csak elgondolkodtam a hallottakon. Nem gondoltam, hogy valaha te voltál az utolsó Sera. Azt hittem, hogy a családunk mindig is erős és rendíthetetlen volt. Shingo tekintete elkomorult:
-Akkor jó apád nem mesélhetett túl sokat- aztán vállat vont- bár az igazat megvallva én is rejtve hagytam előle a kényesebb részleteket. Tudod, fiam, miután olyan sokszor vesztettem el a szeretteimet, nagyon féltettem a meglévőket: nemcsak a saját fiamat, Shakarát, és a mostoha öcsémet Albát, de még a feleségemet is, aki isten. Sóhajtott, majd hozzátette:
-Drága Drusan mostohaanyám is pár éve meghalt. Bár őt a kora vitte el... Csodálatos nő volt, anyám helyett anyám. Az igazit sajnos korán elvesztettem, nem emlékszem rá.

Yuz ismét elgondolkozott, majd tovább kérdezősködött:
-És a többiek? Mármint... ki volt a dédapám? És voltak testvéreid? Nagyapja ismét elmosolyodott:
-Azelnek hívták dédapádat. Az ő ötlete volt, hogy falat állítson a város köré. És igen, volt testvérem... a nőverem, Usur. Igazi vezető típus... Ha a sors életben hagyta volna, akkor olyan vezető válik belőle, ami Sera emlékezet óta nem akadt...

Unokája ismét gondolataiba meredt. Többször szóra nyitotta a száját, végül meggondolta magát. Valamin láthatóan tipródott, de nem tudta, hogy illő-e megkérdezni. Shingo ezt jól látta rajta, és végül ő enyhítette vívódását:
-Mondd csak, amin töprengsz. Az öreged előtt nem kell titkolnod semmit. Yuz láthatóan némelyest megenyhült, majd belekezdett:
-Csak arra gondoltam... hogy mindig is a mi családunk irányította ezt a birodalmat. És... hát... talán túl fiatal lennék még hozzá, de ha esetleg... szóval... átvehetném a kormányzást.... Vagy te mit gondolsz?

Shingo elmosolyodott ugyan, de hangja inkább aggodalmat tükrözött:
-Ha mégis erre a döntésre szánod magad, akkor jól gondold meg, fiam. Nagy felelősség ekkora birodalmat kézben tartani. És bár apád és én példásan jártunk el, elődeink évezredes zsarnoksága miatt a Serák felé még mindig ingatag a bizalom. És mivel apád bízta meg a Proboujours testvéreket is, szükség van az ő szavára, még írásban is... Unokája buzgón bólogatott:
-Értem, értem... Van még valami, amiről tudnom kell? Az öreg Sera bólintott:
-A yuan-tikkal való kapcsolat fiatal és törékeny. Vigyáznod kell rá.

2013. március 30., szombat

Phernai is not pleased with you

Starghost a kezdeti nehézségek után beilleszkedett az udvarba. A régi életére emlékeztette némelyest a Zodiákuson, amikor kasztjának házában tevékenykedett. Akkor inkább tanácsadóként működött, mint tanárként, de tanítványai lelkesedése megkönnyítette ennek a feladatnak a vállalását is. Mora okos lányának bizonyult: rengeteg füvet és követ ismert, viszont az elemi- és a magas mágiához nem igazán értett. Vele ezeket tudta fejleszteni. A jég- és víz varázslatokra egész jól ráérzett - köszönhetően a jégoroszlánok védelmében töltött napoknak.

Sheo annál izgágább volt: hajtotta a tettvágy, türelmetlenül fogott volna egyik feladatból a másikba. Vele azt kellett megértetni, hogy mind a támadó-, mind a védekező mozdulatsorok egymásra épülnek, és nem lehet átugrani őket: sorba kell velük haladni. És mivel türelemmel nem nagyon lehetett neki magyarázni, így Anja a kölyök célorientáltságát használta fel, és aképp értette meg vele a feladat fontosságát. Márpedig Sheo a fejébe vette, hogy ő bizony a legjobb harcos lesz az udvarban, és ezért pontosan követte tanára utasításait.

Bátyjuk azonban nem tűnt túlságosan együttműködőnek, sem mágiába, sem harcművészetben. Pedig Starghost tudta, hogy mindkettőhöz megvan a kellő affinitása. Egy megidézett kis acélgólemet állított harcba a szürke macska ellen. Phernai érdektelenül harcolt ellene. Látta ugyan, hogy a hamuvá válós stratégiája nem hat ellene, de helyette egyik sebhelyes szemére helyezte mancsát: igénybe vette a vízistennő áldását. Másik mancsával leírt egy vad, vízszintes cirádát a levegőben, majd hirtelen felkapta a magasba. Ellenfele alól ekkor vízsugár tört fel, csapdába ejtve őt, majd köré fagyva. A gólem egy hatalma jégtömbbe zárva hullt vissza a földre. A tanár bólintott, majd végigmérte a herceget. Phernai egykedvűen állt, levéve szeméről a mancsát.
-Szép- mondta Starghost- de tanúsíthatnál több érdeklődést. Megejtett egy bizalmas mosolyt:
-Elvégre, ez egyben játék. A macska semlegesen nézett vissza rá:
-Mao Zhu mindig azt mondta, hogy a harc nem játék.
-De a tanulás igen- helyesbített Anja, majd hozzátette- és még te magad is gyerek vagy. Tanuld meg egy kicsit élvezni a feladatot.

Intett karjával, majd a jégburok összetört. Az acélgólem megrázta magát, majd érdeklődve körbenézett. A nő ismét tanítvány felé fordult:
-Következő feladat: ne hagyd, hogy elkapja a lábad. Alig mondta végig, a megidézett lény már tudta is a dolgát. Azonnal a herceg lábai felé kapott. Phernai macska ügyességgel ugrott el, majd mivel látta, hogy ellenfele igencsak rámenős, ugrált tovább. Anja halkan nevetett:
-Ne hagyd magad, úrfi!

Azonban a tanítványnak ez kevésbé tetszett. A felszólalást követően a kis acélgólemnek ugrott, és lendületből kitépte karjait. A fémlény háton fekve vergődött ijedten, Phernai pedig unottan elejtette a karokat:
-Most már biztosan nem fogja meg a lábam. Starghost erre már tényleg elkomorodott. Egy intéssel eltüntette az ellenfelet, majd közelebb lépett a macskához:
-Miért csinálod ezt?- kérdezte halkan, de elhűlten-  Örömet leled abban, ha tönkretehetsz valamit? A herceg mogorván válaszolt:
-Csak nem akarlak többé látni! Nem ismerlek el tanáromnak, és punktum! Azzal elfordult, és egykedvűen visszasétált a kastélyba, magára a hagyva az ő utána értetlenül bámuló nőt...

reason to stop taking revenge

Az öreg Vada arra kelt, hogy megszólalt a riasztó... aztán a leadott pisztolylövésekre. Valaki kirabolta őket. Azonnal magára kanyarintotta köpenyét, és már rohant is kifelé, hogy szemrevételezze a történteket. Odakinn az utcán sötétség honolt... az egyik fekete zugban álltak többen, zseblámpákkal, félkör alakban. Az egyik, mikor meglátta a főnököt, azonnal odasietett hozzá jelenteni:
-A listát vitte el... darabokra tépte, és elégette a darabokat. Azt nem tudtuk visszaszerezni, de a lábába és a vállába lőttünk, hogy megállítsuk. Darien bólintott:
-Jól tettétek fiúk. Él még a nyavalyás? A marcona bólintott:
-Még igen. Az efféléket inkább magának tartogatjuk, főnök. A lövések ezért voltak inkább figyelmezőek és csak megállítottuk. Az öreg ismét bólintott:
-Remek. Lesz egy-két szavam ahhoz a nyomorulthoz...

Ahogy beszélgettek, odaértek a többi őrszem félkörébe. Szétváltak, mikor meglátták Darient - ő pedig meglátta a földön fekvő áldozatot. Azonnal lehajolt, szemei elkerekedtek, megfogta az illető fejét, jobbra-balra forgatta, majd az őreire kiáltott:
-Ti szerencsétlenek, de hisz ez a leendő vejem! A marconák azonnal haptákba vágták magukat, majd az egyikőjük vette a bátorságot és megszólalt:
-De hát... láttuk ahogy kifut a listával... és... Azonban Vada nem gondolkozott, hanem adta is ki az ukázt:
-A szobámba vele! És hívjátok mellé a legjobb orvost! A lányom leszakítja a fejem, ha ezt megtudja... Két tagbaszakadt ember már kapta is fel a civilben lévő Renatót, és már ügettek is vele befelé...

Már a nap rég az eget járta. Casey akkor toppant be apjához, Renato felől érdeklődve. Mikor meglátta az ágyon, számon kérte az öreget, hogy mi történt. Darien alapjáraton egy igen kemény szavú és ellentmondást nem tűrő férfi volt, viszont ha a fiús lányáról volt szó, akkor bizony még ő is elővigyázatosan válogatta meg szavait:
-Nézd, drágám...- kezdett bele kínosan- az történt, hogy az embereim riadót fújtak, mert megloptak az éjszaka közepén. Hallottam is, hogy lőnek. Aztán kiderült, hogy az Atu gyerek volt az... Cez szemei elkerekedtek, valósággal elhűlt... majd ahogy feleszmélt, úgy ordított, hogy még a szoba üvegablakai is beleremegtek:
-Lelövetted Renatót, basszameg???? Hogy tehettél ilyet? És mégis mi oka volt a gorilláidnak feltételezni, hogy bármit is lopott? Mégis mit lopott volna el? Válaszul egy rekedtes hang szólt az ágy felől:
-A listát...

A vadóc égzengető kiáltására a srác magához tért. Bár kezdetnek elég kába volt a vérveszteségtől, és az ellátott lőtt sebek fájdalmától. Casey odarohant hozzá, aggodalmasan megölelte... Aztán a következő körbe felugrott rá, megragadta ruháját a nyakánál, és dühödten elkezdte rázni:
-Nem vagy normális, te kamikaze! Meg akarod magad öletni? Mégis hová gondoltál, faterom elől nem lehet csak úgy megszökni! Atu ettől csak a kelleténél is jobban megszédült. Darien nem tudta megállni, hogy ne nevessen legalább halkan:
-Kíméld azt a szerencsétlent, még a maradék lelket is kirázod belőle... Cez fenyegetően visszamutatott rá:
-Te inkább meg se szólalj! Első körben neked köszönhető, hogy ilyen állapotban van!

Renato közben valamennyire visszanyerte lélekjelenlétét. Megfogta a lány kezét, és összeszedte gondolatait:
-Nem hagyhattam. Tudod hogy van ez... mi, a zoolook-ok életszolgák vagyunk. Mesélted, hogy mi folyik itt, én pedig cselekedtem. Majd Darien felé fordult és megejtett felé egy erőtlen mosolyt:
-Nincsen semmi gond, uram. Nem ismerhettek fel abban a sötétben. Hajlandó is leszek elfelejteni az egészet - sejtelmesen hozzátette- ha maga is elfelejti a listát. Mondanivalóját nyomatékosította Cez villámokat szóró pillantása.

Az öreg Vada komótosan rágyújtott. Nem siette el a választ, végigzongorázta az ajánlatot fejben, majd  karikákban kifújta a füstöt:
-Hááát...-kezdte vontatottan, lekocogtatva a hamut a csikkről- tudod, elég hosszadalmas munkába telt megírni azt a listát... Naggggyon hosszadalmasba, és uuuuuuuuuuuunalmasba. Olyanba, amilyet az ember nem csinálna végig még egyszer. Visszatette a cigarettát a szájába:
-Ha értitek, miről beszélek.... Casey elvigyorodott, és összecsapta a két kezét:
-Na csakhogy észhez tértél, drága jó apám! Renato is halkan nevetett:
-Akkor ez az akció mégiscsak megérte a kockázatot...

2013. március 27., szerda

Shingo Sera 8

Már stabil helye volt Shingonak: kézben tartotta a gazdaságot, azonnal reagált a felmerülő problémára, rengeteg évnyi tapasztalat állt mögötte. Eljutott arra a szintre, hogy a yuan-tikkel kereskedelmi kapcsolatot sikerült létrehozniuk. Az eleinte bizalmatlanul fogadott ötlet azóta elnyerte a hozzá fűzött reményeket: végre nemcsak belső, de külső árumozgatás is történt.

Viszont felmerült egy új, eddig nem tapasztal probléma: belső viszályok, bandaháborúk alakultak ki. Eleinte a kereskedők csak csoportokba tömörültek, és versenyeztek egymással. Azonban ahogy a jólét, a magas életszínvonal megbabonázta őket, úgy a szakmai rivalizálás átváltott előbb az ellenfelek szabotálásává, majd bandaháborúkká.

Az egyik tárgyalás után hallott egy újabb belharc kitöréséről. Már ment is a páncéljáért és a másfél kezes pallosért, amikor egy hang szólt hátulról:
-Majd én! Shingo megfordult. Az akkor épp hogy az ifjúkort elért Shakara állt mögötte, határozott kiállással, könnyű páncélzatban. Apja sóhajtott:
-Mennyiszer megbeszéltük már ezt, fiam...- mondta aggodalmasan- még nem vagy felkészülve arra, hogy élesben kezelj ilyen konfliktusokat. Azonban a trónörökös nem tágított:
-Dehogy nem állok készen, apám! A legjobb nevelést kaptam, és mindig kiválóan teljesítek. Szeretnék végre a való életben is bizonyítani.

Shingo megejtett egy apró mosolyt. Nővére, Usur jutott eszébe. Ő is egyfolytában bizonyítani kívánt az apjuknak. Azel valóban egy erőskezű uralkodót is látott benne. De Shakara egy valamiben különbözött: őt nemcsak a megfelelés, hanem az őszinte lelkesedés is hajtotta. Annyi év féltés után vezérelte őt a kíváncsiság, hogy kimehessen, hogy őszintén megmutathassa, képes magát és másokat megvédeni. Shingot azonban mindennek ellenére haloványan kísértette a szerettei elvesztésének árnyéka: hiába az isteni hatalom, féltette mind a feleségét, mind a fiát. Viszont a kölyöknek ellent se tudott mondani...

Ismét elmosolyodott:
-Rendben Shakara. De csak egy feltétellel. A fiú felkapta fejét:
-Igen? És mi lenne az, apám? Az uralkodó feljebb emelte tekintetét, a tágas, tárt ajtó felé nézve, és megemelte hangját:
-Alba herceg! Az említett nagy vigyorral beloholt, Shakara mellett megállva, majd mélyen meghajolt:
-Szólítottál, Nagy Testvér? Shingo pedig kiadta az ukázt:
-Megbízlak, hogy kísérd el Shakarát. Ti ketten rendezitek le a mai bandaháborút- végignézett mindkettőjükön, és büszkén elmosolyodott- számítok rátok. Mind a ketten mélyen meghajoltak még egyszer:
-Igenis, apám!
-Igenis, Nagy Testvér! Azzal elindultak kifelé.

Shingo pedig még mindig büszke mosollyal nézett utánuk. Boldogan nézte, hogy a mostohatestvére és fia együtt nőttek fel, és legjobb barátokká váltak...

2013. március 26., kedd

you've came into the wrong neighbourhood

A jáde bányában monoton folyt tovább a kitermelés, csilleszámra hordák ki, majd mérték az ékköveket, jegyezték a műszakokat. Azonban nemcsak a nyulak tartották szemmel a munkát... hanem az egyik szikla mögül két betolakodó is.
-Mindig mondtam, hogy ez nekem nem tetszik- szólt Le van-Te- egész egyszerűen kizsákmányolják a földet. Bezzeg Kai nagymester nem hallgat rám, csak a tőlük kapott jádét visszaássa a földbe.
-Legalább visszajuttatja a jogos helyére, és próbálja visszaállítani az egyensúlyt- mondta halkan, mély hangján Traxx. A gepárd elégedetlenül morrantott:
-Az nem elég. Nem veszi fel velük nyíltan a harcot, pedig tudja, hogy mi folyik itt- társa felé fordult- meg kell állítanunk őket! Ezzel a mértéktelen bányászattal nemcsak a környékbeli élőkényeket, de lassan minket is veszélyeztetnek. Az alagutak alattunk is elhúzódnak már. A tigris körbenézett, majd fel az égre. Verőfényes nap volt. Sóhajtott:
-Egész biztos, hogy fényes nappal akarsz rájuk támadni? Az éjszaka sötétje jobban elrejt minket, nem lennének tanúk. Leva visszanézett rá:
-A technikámhoz szükség van fényre. Különben is, ők sem hülyék... a mi iskolánk van a legközelebb, úgyhogy ha harcművészek támadásáról számolnak be, akkor egyből minket fognak gyanúsítani.

Ekkor meglátták, hogy egy újabb megrakott csillét tolnak ki. A gepárd intett:
-Készen állsz? A tigris bólintott:
-Készen. Azzal ugrottak. Az usagiaiaknak meglepődni sem maradt idejük, a két harcművész úgy közéjük ugrott, és csapott szét közöttük. Traxx felkapta a megrakott csillét, és egyenesen visszavágta a járatba. Két nyúl próbált korbácsokkal támadni felé. Elkapták egy-egy karját, de a tigris csak határozottan rántott egyet maga felé, ellenfelei pedig hasra vágódtak. Az ő erejével ellentétben Le van-Te fegyvere a gyorsaság volt: minden ütést, minden rúgást, csapás hárított, kigáncsolta ellenfeleit, kicsavarta a karokat. Két ütés között azon kapta magát, hogy hátulról ketten is lekapják, és szorítják a nyakát. A váratlan támadástól a lélegzete is elakadt. Aztán felnézett az égre, a Napra-.... A következő pillanatban a két támadó megvonaglott, mintha valami végigütötte volna hátukat, aztán egy-egy erősebb rázkódás, és már el is ájultak. A többi nyúl riadtan nézte, hogy mi történt. Leva megfordult, és felvette a támadóállást. Árnyéka viszont már suhant is... és ahogy ütötte az usagiaiak árnyékát, úgy azok érezték a fájdalmát, és térdre rogytak.

Traxx eközben elégedetten nézte, hogy a munkások elmenekülnek előle. Viszont amikor meglátta belépni a páncélos századot, már leolvadt a mosolya. A nyúl kapitány kiadta a parancsot, a lándzsás páncélosok pedig megindultak a tigris felé. Azonban ő sem hagyta magát annyiban: puszta ököllel csapott szét közöttük. Bár érezte, hogy minden egyes csapásba sokkal több erőt kell belevinnie: az usagiaiaknak elismerés a masszív védőruháért. Hirtelen a combjában érezte az egyik lándzsa élét. Felordított, majd megragadott két katonát a fejénél fogva, és a többiekre hajította, be a tömegbe. Tekintetével társát kereste:
-Leva, le kéne lépnünk! Nem tudom sokáig feltartani ezt a tömeget!

A gepárd - és az árnyéka - azonban tovább küzdöttek elszántan:
-Adj még egy kis időt, még nem végeztem! Ahogy az árnyék cikázott a tömegben úgy tűnt el indokolatlanul egy-egy páncélos. Le van-Te bírta még lendülettel: törtek a lábak, és a sisakok. Meg is feledkezett társáról, akinek határozottan fogyott az ereje. Kezdte fölényben érezni magát, azonban az ég beborult: egy nagyobb felhőréteg kúszott a Nap elé. Az árnyéka eltűnt. Alig maradt ideje riadtan tudomásul venni a történteket, hisz a páncélosok azonnal elkapták. Ott láncolták meg, ahol csak érték.

Traxx hasonló sorsra jutott. Ahogy egymás mellé állították őket, csalódottan morgott rá:
-Én meg mondtam, hogy lépnünk kéne. De hallgattál te rám? Leva visszaordított:
-Csak egy kicsivel több időre lett volna még szükségem. Addig kellett volna még feltartóztatni őket! Vitájukat lezárta a kapitány tekintélyt parancsoló ostorcsapása, aki pökhendin végigmérte őket:
-Ezt a kis traccspartit majd elrendezhetitek a cellátokban- körbemutatott- amilyen kárt csináltatok, biztosan kaptok jó néhány évet. Amilyen csípős nyelve volt a gepárdnak, úgy nem hagyta szó nélkül:
-És mégis ezt hogyan gondoltátok, tapsifülesek? Becsuktok minket valamelyik aknába? A kapitány ironikusan nevetett, majd válaszolt:
-Még mit nem! Egyenesen Usagiába viszünk titeket! Ott majd a helyi bíróság dönt a sorsotok felől...

2013. március 24., vasárnap

back to the open sea

Cor Shaiola városa, a maga teljes pompájában: sikeres kereskedőkkel teli hatalmas házat, tágas tér, csillogó palota, zafírkövekkel kirakott szentély a vízistennőnek szentelve, és halvány démonlángok, melyek az éjszakai utcákat világították meg, hogy a járókelők a sötétben is hazataláljanak.

Ám valaki éppen nem hazatalálni szándékozott... hanem elmenni. Osont a démonlángok fénye alatt, a házak között, igyekezett zajt nem csapni, nehogy észrevegyék. A kikötő a már álló halászfalvakban volt, ott állt a hajó is. Már csak odáig kellett eljutnia. Azonban alig ért ki Cor Shaiolából, valaki hátulról megszólította:
-Timo, mégis hova igyekszel? A matróz gepárd ekkor megállt, és kínos mosollyal megfordult:
-Szia Laya... nem is láttam hogy itt vagy...- aztán elkomorult- mióta követsz? A másik nagymacska komor pillantást vetett rá:
-Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, el akarsz hajózni.

Közelebb lépett hozzá:
-Engem pedig itt hagynál? Timothy sóhajtott:
-Nem arról van szó. Csak...
-Csak mi?- vágott vissza a tolvaj. A matróz megvakarta fejét, összeszedve gondolatait, majd ismét a lányra nézett:
-Fiatal vagyok még. Nekem még a tengeren a helyem, ahol tehetek-vehetek, tanulhatok, és felfedezhetek. Rengeteg szigeten nem jártam még, olyan helyeken, amikről Leo csak mesélt. Ismét szünetet tartott, megvakarva fejét, majd folytatta:
-Igen, tudom, hogy elég szép utat bejártunk már, fellógtál a hajónkra, megtaláltuk Choches otthonát, megjártuk az Esődémon szigetét és Sanboscót... de olyan nagy a  világ, ki tudja! Talán még a tűzvörös ég alatt is vannak vizek, ahová még nem jutottunk el. Gondolj csak bele...

Laya hallgatta őt... majd végül elmosolyodott:
-Belegondoltam- átkulcsolta a nyakát- és tartom magam ahhoz, hogy veled menjek. Aztán felvont a szemöldökét:
-Vagy még mindig itt hagynál? Timo felkacagott:
-Dehogy hagynálak itt, te szédül nőszemély- csókot nyomott az arcára, és a hátára kapta- együtt megyünk felfedezni, csak te és én. A tolvaj elvigyorodott:
-Na, erről van szó!

Shingo Sera 7

Az utolsó Sera álmában se gondolta volna mindazt, amit az utóbbi években megélt: felvirágoztatta és kiterjesztette a birodalmat, a Vad világ népe még sosem volt ennyibe boldog. Végre teljes mértékben elfogadták őt, és a színvonal is javult. Kereskedelmi csomópontokat állított, szobrokat és oltárokat istenségeknek, felélénkítette a gazdaságot... és végül, de nem utolsó sorban, feleségül vett egy istennőt. Házasságukkal a tűzisten áldása járt... és még valami...

Drusan hercegné már feltűzve hordta sörényét. Már gyakorlatiasan vette át a kicsit, hisz Shingót és Albát is ő nevelte fel. Kissé eltűrte pofája elől a leplet, hogy jobban szemügyre vegye, majd az ifjú párra nézett:
-Tiszta apja- majd hozzátette- viszont teljesen fekete a sörénye, mint az anyjának. Shingo itt átkarolta Lilith derekát:
-És minden bizonnyal az erejének egy részét mi megörökölte. A kis Alba izgatottan ugrált anyja karjánál:
-Hadd nézzem már én is! Tényleg zöld? Nagy nehezen pillantást nyert rá. A kicsi viszont akkor kinyitotta szemeit, értetlenül meredve, majd lassan tapogatózva a semmibe. Volt a látványban valami ijesztő, de egyben titokzatos is, hisz szemszíne egészen halvány ezüstben derengett. Drusan mosolya lassan el is kenődött. Kicsit közelebb hajolt hozzá, lassan intve az arca előtt, de a gyermek nem reagált. Visszanézett a szülőkre:
-Shakara vak? Az istennő ugyanúgy lehangolódott:
-Igen, így született. Hiába rendelkezik félisteni hatalommal, ha egyszer... Azonban elharapta a végét, ahogy érezte, hogy ura végigsimítja a vállát. Felkapta fejét. Shingo még mindig büszkén mosolygott:
-Egyáltalán nem számít. Számunkra ő a legtökéletesebb. Alba felkapta a fejét:
-Nem is gond!- mondta lelkesen- Majd én vezetni fogom őt, nagy tesó! Vezethetem őt, ugye nagy tesó? Shingo halkan nevetett:
-Természetesen, öcsi. Drusan lassan visszaadta a gyermeket az istennőnek:
-Örülhet, hogy ilyen szülei vannak. Lilith bólintott:
-Köszönöm- majd látva, hogy Shakara látványosan ásítozik, elindult vele- Egy pillanat, csak lefektetjük...

Az ifjú házasok be is vitték fiúkat a helyére. Shingo gyengéden betakarta, megsimogatta a kis fejét. Lilith csodálattal nézte őket, majd felpillantott urára:
-Egész gyakorlottnak tűnsz. Olyan figyelmes vagy vele... Az uralkodó visszamosolygott:
-Pedig Albával nem volt alkalmam ennyi időt tölteni. Átölelte feleségét, és homlokon csókolta:
-Veled és a fiammal már teljessé vált az életem. Köszönöm nektek... Az istennő a vállához bújt:
-Én köszönöm neked, hogy visszaadtad a halandók iránti bizalmam. A Nárcisz iránti csalódás és düh olyan volt, mint egy súlyos kő a szívemben. De te jöttél, kitoltad onnan, és egészében átvetted a helyét. Adott egy puszit a bestiának, majd az egyik nyakláncához nyúlt:
-Mára már erre se lesz szükségem. Shingo értetlenül figyelt, ahogy a nő elkezdte leoldozni:
-Miért, mi az?

De mire választ kaphatott volna, vagy mire felesége levehette volna, robaj támadt a szobába. Mind a ketten megugrottak. Még Shakara is felriadt, és kétségbeesett sírásba kezdett. Szemben velük, komoly, márványszerű arcával állt előttük a földisten. Az uralkodó, bár rossz érzése támadt, meghajolt, és üdvözölte a nem éppen hétköznapi vendéget:
-Üdvözöllek hajlékomban, föld úrnője! Miben lehetek a szolgálatodra? A hívatlan vendég hűvösen végignézett rajtuk, majd komoran belekezdett:
-Azért jöttem, hogy elvigyem a fiatokat. Mind a ketten riadtan kapták fel a fejüket, Lilith pedig féltve magához vette a gyereket, aki még mindig sírt. Shingo elkomorodott:
-Mégis mi okod lenne rá? A földisten folytatta:
-Hát nem elég egyértelmű? A Sötétség leszármazottjának, és egy démoni istennőnek a kölyke... ki tudja milyen erőkkel rendelkezik, és milyen veszélybe sodorhatja mind a halandókat, mind az isteneket- előrébb lépett- Ide vele! Ne akarjatok egy istennek ellentmondani!

Azonban Shingo szemei kéken felizzottak, és nekiesett. Meglepetésére karmai vékony perzselés nyomokat hagytak a márványszerű arcon - a tűzisten áldásból. A föld úrnője meglepetten hátrált pár lépést, az uralkodó pedig szeretteit védelmezve kiáltott felé:
-Engem ugyan nem érdekel, hogy isten vagy halandó! Ők a családom! És foggal-körömmel védeni fogom őket! Nem fogom elveszíteni a szeretteimet, mint ahogy az már többször megtörtént! - ellentmondást nem tűrően kimutatott az ablakon- távozz a palotámból, és a családom közeléből! Mert ha ezek után még egyszer meglátlak, gondoskodom róla, hogy az Ősatyám intézkedjen felőled! A földistennő ekkor már dühödten eltorzult arccal vicsorított vissza rá:
-Még nagyon meg fogod bánni a szavaidat, Shingo Sera! Ugyanis a fiad milliók vesztét fogja okozni... Azzal felszívódott a helyszínről.

Az uralkodó amilyen határozott fellépésű volt az előző pillanatba, úgy vált aggódóvá a következőbe. Megfordult, azonnal a kis családjához rohant, és féltve szorította őket magához. Fia akkor kezdett el csak megnyugodni. Lilith is érezte aggodalmát. Sóhajtott, majd megsimogatta kék és fekete színű sörényét. Shingo halkan mordult:
-Nem fogom neki hagyni...- mondta halkan, elszántani- nem vehet el titeket tőlem senki. Az istennő nyugtatta őt:
-Nem is fog. Mi egy család vagyunk már, összetartunk.

Visszahelyezte Shakarát a kiságyba, majd leoldozta magáról a már említett láncot. Csak egy egyszerű bőrszíj volt, melynek medáljaként egy torz smaragd darab szolgált. Shingo kérdően nézett rá:
-Szóval... mégis mi ez? Lilith lefűzte az ékkövet:
-Egy Psicadelica szem szilánk- magyarázta- a Psicadelica szem egy különleges smaragd, amit mágikus erősítésre használnak. Egyes lépek királyi ékszerekbe, vagy lovagi páncélokba kovácsolják őket. Visszapillantott urára:
-Én azért használtam, hogy tudjak uralkodni a dühömön. De erre már nincs szükség, hisz te mindent megváltoztattál, mikor az életembe léptél. Megerősítésként Echo-alakját öltötte fel, majd fiuk felé fordult. Félig lehámozta róla a takarót. Shingo odahajolt:
-Most mire készülsz? Felesége visszapillantott rá:
-Említettem, hogy a Psicadelica szemnek erősítő hatása van. Ha a fiúnk testébe rejtem, akkor az megvédheti őt a földistennő támadásaitól. Valóban, megemelte a kis testet, és ahogy a mellkasához szorította az ékkövet, az elmélyült benne, mint egy kavics a vízben. Shakara nyugtalanná is vált utána. Apja magához emelte, simogatva a kis fejét:
-Semmi gond, kicsim. Minden rendben van már, itt vagyunk. Nyugodj meg szépen....

Ekkor a kölyök felnyitotta a szemeit. Már nem kísérteties halvány ezüstben tetszettek, hanem élénk smaragdzölben ragyogtak. Elsőre meglepettnek tűnt... aztán kinyújtotta kis mancsát... és pont elérte apja orrát. Gyöngyözően fel is kacagott. Shingo pedig meglepetten nézett vissza rá. Igaz volna? Mire feldolgozta, hogy mi is történik, örömtelien felikáltott:
-Drágám, de hisz Shakara lát! Echo odasietett, hogy jobban szemügyre vegye:
-Hogy mondod? Shingo fülég érő mosollyal mutatta:
-Nézd csak!- fordította felé óvatosan a kicsit, - aki ugyanúgy rácsodálkozott azokkal a nagy, zöld szemekkel, - majd átkarolta másik karjával, és egy hatalmas csókot nyomott a homlokára - Nem hiába vagy istennő, te istennő! Az ékkövednek hála a fiúnk lát! Felesége boldog sikollyal a nyakukba ugrott:
-Ez annyira csodálatos! Úgy látszik a védelem más jótékony hatással is járt!

2013. március 22., péntek

vegyes fogadtatás

Phernai herceg és a  testvérei az udvarban kergetőztek... olykor bunyóztak is. Mora egyetlen lányként hozzászokott a fiús játékokhoz, és ugyanúgy nekiesett a másik kettőnek. Kellemes kikapcsolódás volt ez  számukra a tanulmányaik között, feltöltődtek, visszanyerték lelkesedésüket. Talán azzal kezdődött igazán az egész, mikor a Szél isten szétválasztotta őket, és saját erejükből próbálták megkeresni és megmenteni egymást.

Shayla ekkor toppant be hozzájuk... nyomában még valakivel. A trónörökösök azonnal abbahagyták a hülyéskedést, és glédában felálltak anyjuk előtt. A királynő pedig maga mellé engedte vendégét, és feléjük mosolygott:
-Gyerekek, bemutatom az új tanárotokat - mutatott a jövevényre - ő Anja Starghost. Mind harcművészetet, mind mágiát fog nektek tanítani. Sheo szája füli szélesedett:
-Harcművészetet? Húga szemei felcsillantak:
-És mágiát egyszerre? Örömükbe felsikítottak, és körbefutották párszor a két jövevényt, majd hátrébb az udvarba. Phernai azonban nem fogadta ekkora lelkesedéssel a hírt.
-Remek- válaszolt komolyan- biztos jó lesz.

Shayla megejtett egy enyhe mosolyt, majd a vörösre nézett:
-Nyugodtan ismerkedjél velük, addig előkészítem a szalont. Starghost bólintott, majd a királynő odébb állt. Mire halló- és látótávolságon kívülre került, Phernai erőteljesebb hangnemet vett fel:
-Nem tudom, hogy mégis ki a fene vagy, és honnan hozott ide anyám, de te nem leszel a tanárom! - tartotta a komoly stílusát - Az csak és kizárólag Mao Zhu. Anja a királynő után nézett, majd vissza a hercegre. Ugyanúgy viszonozta vele szemben a komoly hangnemet:
-Azt hiszem, úrfi, ebben nem te döntesz...

Erre a szürke macska megindult felé nagy lendülettel... majd hamuvá változott. A hamufelhő úgy száguldott a nő felé, mint egy homokvihar. Azonban ő nem rémült meg. Egyik karját szög mereven maga elé helyezte, másikkal leírt egy furcsa mozdulatot... majd egy határozott és gyors mozdulattal belekapott a sűrű porba. A hamu hirtelen eltűnt, az ő keze pedig Phernai bokáját szorította. A herceg - ahogy fejjel lefelé lógott - meglepetten nézett vissza a jövevényre. Starghost megejtett egy enyhe mosolyt:
-Díjazom ezt a technikát. Ritkán láttam hozzá foghatót- majd ismét elkomorodott- de ha jóban akarunk lenni egymással, azt javaslom, hogy adjuk meg egymásnak a kölcsönös tiszteletet. Remélem, ez neked sincs ellenedre, úrfi... A trónörökös halkan morgott:
-Utállak...

2013. március 16., szombat

Shingo Sera 6

Alig telt el pár hónap. Shingo lassan összeszokott a helyzettel, hogy nevelői egy külön családot alkotnak a palota falain belül. Bár jobban belegondolva, nem egészen tűnt annyira "külön" felosztásnak: Alba látszólag kedvelte őt, a hercegi páros pedig - a prioritások változásától függetlenül - továbbra is mellette állt. Megnyugodva tapasztalta, hogy csak túlreagálta az egészet, és egyáltalán nincs oka aggodalomra. Ezt a tényt az is erősítette, hogy esténként kijárt az erdőbe. Az istennő csakugyan a szavát fogta, és örömmel vette, hogy a bestia társaságot nyújt neki. Ez utóbbi valamivel nehezebben fogadta el a tényt, hogy halandóként egy szintben üljön egy nála magasabb rendű lénnyel, de idővel a hölgy közvetlensége ezt oldotta benne. Így is, többször hallott már róla és Echo maga is elmesélte, hogy szívesen járkál halandók között - az újholdat leszámítva, mert akkor nem látják szívesen.

A dolgok sínre kerülését azonban egyik reggelen kisiklatta egy váratlan fordulat. Az ebédlőben ültek mind, a hercegre várva. Drusan értetlenül figyelte a folyosót:
-Hol marad ilyen sokáig? Mindig időben jön. Az ifjú Sera vállat vont:
-Nem tudom. Nem ment el valahová ma reggel? A hercegné lassan csóválta fejét:
-Nem említette- majd kissé elmerengett- az igazat megvallva, tegnap este óta nem láttam. A dolgozó szobájába ment, és azt mondta, hogy nyugodtan aludjunk, majd később csatlakozik... Az uralkodó megejtett egy pillanatra egy mosolyt:
-Davreyk olyan kötelességtudó. Biztos belealudt a munkába. Intett az egyik inasnak, majd a hercegért küldte:
-Üsse kavics. Előbb a család, aztán a munka... Drusan egy mosollyal osztotta nevelt fia véleményét.

Az inas ekkor ért vissza... egyedül, és holt sápadtan:
-Kegyelmes úr!- hangja és térdei remegtek- a herceg.... Jelenléte és hangja nem árulkodott semmi bíztatóról. A másik kettő azonnal felállt az asztaltól.
-Mi az? Mi történt?- kérdezte Shingo. Érezte hogy az inas visszaérkezésétől idegesen összerándul minden izma. A lakáj tovább hebegett:
-Me-meghalt...- nyelt egy nagyot- nem tudom, hogy történhetett... csak benyitottam... és ott feküdt... Az ifjú Sera szemei elkerekedtek. Azonnal elrohant, felborítva maga mögött a széket. Imádkozott magában, hogy bár az inasnak ne legyen igaza, és nevelőapját a papírmunkába mélyedve fogja majd találni. Azonban ahogy kitárta a szárnyas ajtót, be kellett látnia, hogy igaza volt...

Davreyk herceg a padlón feküdt, halálra vált, rémült, üveges tekintette, kiáltásra nyitott szájjal, félig csukott mancsában egy tőrrel... Vér nem volt sehol, se egy sérülés a holttesten... Bármi is ölhette meg, olyan hatást keltett az egész kép, mintha a puszta jelenlététől halálra rémült volna. Pedig tegnap még a kereskedelem felélénkítéséről beszéltek... apró vitába is keveredtek, de ez nem számított. Most pedig... már nincs. Shingo érezte, hogy szemei és torka ismét égni kezd.

Ezt csak fokozta, hogy a hercegné megjelent mögötte... majd keservesen felsikított:
-Neeee! Kedvesem! Futott volna oda hozzá, de nevelt fia megállította:
-Ne, ne menj oda hozzá!- kiáltott aggodalmasan- lehet, hogy átok végzett vele! Ha megérinted, lehet, hogy te is meghalsz! Érezte, hogy a szavaitól Drusan erőteljesen megremeg. Ezt követően könnyes szemekkel ránézett... majd keservesen sírva a vállának dőlt. Az ifjú Sera magához szorította féltve, egyben igyekezett őt megnyugtatni... mindkettőjük számára egy szeretett személy volt Davreyk herceg, és értetlenül álltak a kérdés előtt, hogy miért és hogyan történhetett ez.

Shingón végigfutott a kérdés, hogy talán nevelőanyja és Alba is ki lehetnek téve hasonló veszélynek. Még aznap megerősítette a testőrséget, majd egy látót hívott. Ők ketten bementek a dolgozó szobába. A boszorkányos kinézetű sárkány alaposan végigmérte a falakat, belelapozott a könyvekbe, megnézte az ablakot, a függönyt, megszagolta a gyertyát... még a holttestet is körbejárta. Az uralkodó feszülten figyelte, majd órákon át tartó némaság után rákérdezett:
-Mi az? Érzel valamit? A látó felpillantott rá. Tekintete mély volt, és baljós:
-Azt kell mondjam, hogy semmit, felséges úr. Lábával finoman megrúgta a tőrt a markolatánál, mely így kicsúszott a halott mancsából:
-Bármi is lehetett az, igen nagyhatalmú lehetett, ha a herceg mérgezett tőrrel próbált védekezni... már, ha védekezni próbált ellene, és nem szívroham érte. Azonban az ifjú Sera nem érte be ennyivel. Tovább firtatta:
-Biztos, hogy nem találtál semmit? Se léleklenyomat, se lábnyom, se varázsmaradvány, se nyálka vagy vér, vagy... Azonban a látó lassan fejet csóvált:
-Számomra is meglepő, nagyságos úr... de semmit. Még sosem tapasztaltam ilyesmit. Shingo végül megadóan sóhajtott:
-Rendben...- ahogy a boszorkánymester odalépett mellé, átadott neki egy arannyal teli zsákot, majd hozzátette- a kapuhoz érve ott áll egy kisebb csapat. Légy szíves, szólj nekik, hogy vigyék el a holttestet. Utána pedig bontsák ki a helyéről ezt a szobát. A látó átvette zsoldját, majd meghajolt:
-Ahogy kívánod, felséges úr...

Azon a napon minden a feje tetejére fordult: nagy csörömpölések közepette a palota megvált egy emeleti szobától, testőrség kísérte mindenhová Drusant, Shingo pedig még a Sötétség szentélyébe is elment. Gyújtott két füstölőt, és mélyen meghajolt az oltár nélküli helységben, melyben az egyetlen, igen erőtlen fényforrás az ajtóból jött:
-Kérlek, Ősatya, vigyázz a nevelőanyámra, és a mostoha testvéremre... Már csak ők maradtak nekem, ők a családom. Davreyk lelkét pedig helyezd nyugalomra. Olyan volt számomra, mint az apám... uralkodói áldásom szálljon rá...

Az éjszaka leszálltával az udvar teljesen kimerült, mind a rohangálástól, a parancsok teljesítésétől és a gyásztól egyaránt. A hercegné korán elaludt, karjai között kisfiával. A történtek után különösen féltette őt. Shingo pedig őket... A testőrséggel együtt ő is a szobájuk ajtajánál maradt. A többiektől eltérően, ő a földön ült... Feje és tagjai elzsibbadtak a sokktól, és a napközben elvégzett tennivalóktól. Nehezen tudta megemészteni a történteket. És ami a legdühítőbb az egészben, hogy a gyilkosnak semmi nyoma... Nem tudják a halál pontos okát. Csakis a szerettei iránti aggodalom tartotta még ébren. Az őrök finoman próbálták rábeszélni az éjféli órákban, hogy térjen pihenőre, de ő makacsul ellenállt.

A hajnali órákban már tompulni látszottak az érzékei. Egyre laposabban pislogott, az ébenfa padló egyre homályosabbá vált... majd lilává. Lilává? Felkapta a fejét. Echo állt vele szemben... az őrök nem kis döbbenetére. Azonnal kipattant szeméből az álom, és felállt:
-Hát te?- vágta rá, feledve minden protokolláris üdvözletet. Az istennő aggódva fürkészte az arcát:
-Ma nem jöttél... - mondta halkan- ezért megnéztem, hogy mi van veled. Shingo mindkét mancsát végighúzta pofáján:
-Ne haragudj rám- sóhajtott- csak... Nem tudta végigmondani. Echo a vállára tette kezét:
-Mondd csak. Az ifjú Sera megdörzsölte szemeit, hogy eltörölje mind álmosságát, mind a könnyeit, majd összeszedte magát, és válaszolt:
-Meghalt a nevelőapám... És most, Drusanért és Albáért aggódok...

Az istenség először nem szólt egy szót se. Megfordult, az ajtóhoz lépett, majd a lapjára helyezte a kezét. Az egész halványan felizzott, majd visszalépett az uralkodóhoz:
-Ők ketten a védettségemet élvezik, már nem eshet bajuk. Látta, hogy Shingo egy kicsit nyugodtabb, de még mindig maga alatt van. Sóhajtott, majd átölelte, végigsimítva kékcsíkos fekete sörényét:
-Sajnálom... Biztos sokat jelentett neked- mondta halkan- Davreyk egy kötelességtudó, hű herceg volt. Az uralkodó sóhajtott:
-Valóban...- ismét megtörölte lopva az arcát- Úgy látszik, mindig elvesztem a szeretteimet... Echo biztatóan megdörgölte a hátát:
-Ne mondj ilyesmit. Drusan és Alba biztonságban vannak, ők továbbra is melletted lesznek... és ez a fontos. Shingo elmosolyodott, és hálából titkon egy csókot lehelt az istennő arcára...

************

Davreyk a dolgozószobájában tevékenykedett már egy jó ideje. Egy igen erős mérget kevert ki, amiben nyélig belemártotta tőrét. Óvatosan kihúzta, hogy a felesleges méreg visszacsepegjen az edénybe, majd lassan forgatta, hogy az élébe a maradék mélyen beleivódjon. Onnantól fogva, különösen ügyelt rá, hogy az élét véletlenül se érintse.

Ezt követően megindult az ajtó felé. De mire odaért volna, hatalmas árnyékként tornyosult elé Sötétség, zöld szemeivel komoran nézve vissza rá:
-Én a helyedben nem tenném... Bár jelenléte, és tekintete erős figyelmeztetést sugallt, a hangjában mintha némi beteges pajkosság bújt volna meg. A herceg azonban komolyan, és határozottan szólt vissza:
-Pedig pontosan az érted való hűség miatt teszem, nagyuram. Az istenség egyik szeme kitágult, mintha a nemlétező szemöldökét vonta volna fel:
-A hűségedért? Davreyk bólintott:
-Igen- mondta magabiztosan, majd elkezdte magyarázni- Shingo labilis természetű. Nem áll ki magáért, hagyja, hogy a nép megalázza, és nem harcolja ki magának a kellő tiszteletet. Ráadásul egyben az elfojtott indulatait magán vezeti le, tehát veszélyt jelent önmagára. Előrébb lépett:
-Én viszont itt vagyok: kötelességtudó, és határozott. Még utódom is van, aki átveheti a helyem, míg Shingo egyedül van. Sokkal alkalmasabb vagyok a trónra, mint ő...

Sötétség szemei sértődötten elkeskenyedtek:
-Szóval, te meg akarod nekem magyarázni, hogy a saját vérem méltatlan a Vad világ uralkodására?- lejjebb hajtotta fejét- megbíztalak valamivel, Davreyk herceg, és reméltem, hogy tiszteletben tartod a kérésem. A herceg kitartóan tartotta magát véleményéhez, és határozott kiállásához:
-Tartom is- előrántotta a mérgezett tőrt- én leszek a leghűségesebb szolgád! Nem lesz több Sera, aki zsarnoksággal uralkodik a Vad világban!

Meg is indult ismét a szárnyas ajtó felé. Az istenség hangja ekkor már igencsak komorrá vált:
-Igazán sajnálom, Davreyk herceg. Nem szívesen teszem ezt... de Shingo mégiscsak az én vérem, és kész vagyok őt megvédeni, bármi áron. Azzal nekitámadt alattvalójának. A hercegnek csak annyi ideje maradt, hogy Sötétség nem várt rohamától kiáltásra nyissa a száját... a következő pillanatban már holtan bukott alá, ahogy az istenség távozott a lelkével...

2013. március 15., péntek

if you were me...

A vitorlás ismét lágyan siklott a Hold-tó felszínén a kora esti órákban. Renato nevetett:
-Nincs jobb dolog a nap végén, mint egy kicsit lebegni a tavon. Nemde, Cez? A lány felé fordult. Casey visszamosolygott, és bólintott. A matróz elnavigált beljebb, a tó közepe felé, ahonnan látszottak tisztán a partok, és a legnagyobb csend lakozott. Ott vert horgonyt. Ismét megpillantotta a túlparton lévő, sziklás hegyek ölében fekvő várost, majd visszafordult a denevér felé.

Aznap Cez nem beszélt valami sokat. Renato már megszokta tőle, hogy az a fajta jellem volt, aki csak akkor beszél, ha nagyon muszáj, épp ezért nem jelentett neki különösebb figyelmet. Viszont amikor társa csak a naplementét bámulta meredten, és teljes mértében elengedte a hatalmas antenna füle mellett, amit mondott neki, az már inkább gondolkodóba ejtette. Odasétált, majd leült mellé, a korlátnak támaszkodva. A lány érzékelte őt, egy pillanatra el is mosolyodott:
-Szép, mi? Szeretem, amikor vörös az ég alja. Bár szelet jelez előre, attól még pazar a látvány.

Hangja álmatagnak tűnt, mintha lélekben máshol járna.
A sirály közelebb hajolt hozzá:
-Álmos vagy? Cez legyintett:
-Á, dehogy... nincs semmi... Azonban ahogy nézett maga elé, ahogy néha szóra nyílt a szája, majd ajkaira harapott, inkább azt sugallta, hogy éppen vívódik valamin. Renato átkarolta a hátát:
-Esetleg zavar valami? Mondani szeretnél valamit?

A lány egy pillanatra ránézett... majd ismét maga elé. Bár érezte társa nyugtató simogatását a hátán, egyáltalán nem érezte annak lazító hatását. Továbbra is vadul zakatolt az agya... és a lelke. Végül megadta magát a nyomásnak, sóhajtott, és a sirály felé fordult:
-Mit tennél a helyemben, hogyha tudnád... hogy két gyilkos köztünk jár. A srác értetlenül felvonta szemöldökét, Casey pedig némileg pontosított:
-Olyan emberek, akik zoolook társaink halálért felelnek...

Renato elengedte őt, majd a vízfelszín felé meredve vakarta állát. Jó kérdés... Habár kiállt apja mellett, aki elárulta őt, fejben sosem játszott végig olyan forgatókönyvet, hogy egy közelében lévő ember akár gyilkos is lehet. Viszont Cez már évek óta a barátnője, és azzal, hogy elmondta, érezteti vele, hogy bízik benne. Visszafordult felé:
-Először is elmondanám annak, akiben a legjobban bízok- megejtett egy kedves mosolyt- talán együttes erővel többre tudnánk menni a témában.

A denevér is visszamosolygott... aztán vonásai ismét elkomorodtak, és folytatta:
-Apám írt egy listát... azokról, akik a mieink haláláért felelnek. Megbosszulja őket mind. Sóhajtott, és felemelte tekintetét a matrózra:
-A listán fenn van Anna Lisa és Salvadora... az a két szöszi...  Renato szemei elkerekedtek.
-Naneeeeeeeeeeeeeee- vágta rá első reakciójaként, majd vonásai elkomorodtak, mint aki nem tűri a tréfát- Teljesen kizárt! Ők nemcsak, hogy jóba vannak velünk, de Kitsut is ők nevelték fel. Az egyik ráadásul az unokatesóddal jár! A fejét fogta:
-Mégis miféle alapja lehet annak, hogy ők bármit is elkövettek a magunkfajta ellen?- csóválta a fejét- én ezt nem hiszem el... de tényleg.

Cez vállat vont:
-Én sem tudom. Teljesen természetesen viselkednek velünk mind a mai napig. Hosszabb időre elhallgatott, az eget kémlelve. A Nap már majdnem teljesen alábukott a horizonton. Sóhajtott:
-Hacsak nem azért jöttek Nixába, hogy új életet kezdjenek... teljesen leszámolva a régivel. Renato felé fordult:
-Ha ez így is van- mondta lassan- és valóban bűnösök... akkor már nem számít. Ő is a horizont felé emelte tekintetét:
-Mert mi azt tapasztaljuk, hogy ők jó emberek. Nem ismertük őket előzőleg, nem láttunk, nem hallottunk felőlük. Én úgy hiszem, hogy amit most látunk, az az igaz arcuk, és nem szabad hagynunk, hogy egy ilyen vád - legyen alapos, vagy alaptalan - eltorzítsa a kapcsolatunkat. Átkarolta Casey hátát:
-Feledkezzünk meg a listáról. Mi tudjuk, hogy Anna Lisa és Salvadora milyenek, és csakis ez számít. A lány sóhajtott:
-Igazad lehet... És a többiek? Nekik nem kéne tudniuk erről? A sirály legyintett:
-Nem oszt, nem szoroz. Szerintem úgy lenne rendjén, ha a többieknek nem említenénk...

2013. március 14., csütörtök

Shingo Sera 5

A kastély egyik szárnyába kellemes, sőt családias hangulat lopta be magát estére. A hercegi pár együtt tartózkodott... egy harmadik taggal. Az ápolók alig néhány órája mehettek el, ők pedig épp a boldogság rózsaszín ködében úsztak. Davreyk megsimogatta a jövevény apró fejét:
-Milyen kis törékeny... és tökéletes- kedvesére pillantott- a következő Hold herceg. Drusan kissé fáradtan mosolygott vissza rá:
-A sörényed és a bőröd színét örökölte- majd a fiúkra nézett- Drága, kicsi Alba. Üdvözlünk a családban. Azzal homlokon csókolta.

Shingo épp csak lopva, a folyosóról nézte őket. Az ifjúkora vége felé járó uralkodó akkor érezte először úgy, hogy sehol nincs helye. Szüleiként szerette a hercegi párt, de most látta azt, hogy ők egy teljesen más világ. Ő pedig... egy Sera. Egy sötét lény... teljesen egyedül. Nem is érzett magában elég méltóságot, hogy odamenjen hozzájuk... sokkal inkább csak az ő boldogságuk árnyékának. Sóhajtott... odébb állt. Nem látta értelmét túl sokáig időznie a képen. Inkább úgy döntött, hogy kisétál, a falakon kívül, kicsit magányba burkolózva, és kiszellőzteti a fejét...

Mióta a falak álltak, napnyugta után nem igazán merészkedett senki az erdőbe. Azel Sera megalapozottan döntött az építése mellett: nemcsak a barbár yuan-tiktól védték a birodalmat, de különböző lidércektől, éji fenevadaktól és ami a legfontosabb: Sötétség állati arcától. Shingo ezeket végiggondolta, mikor már térdig a bozótosban járt. Tudatosult benne az is, hogy épp újhold volt... tökéletes időzítés, a lehető legsötétebb éjszaka, amit csak kifoghatott. De nem törődött vele sokáig... csak botorkált tovább előre, keresve egy helyet, ahol helyet foglalhat.

Ahogy átvergődte magát egy nagyobb dzsumbujon, meg is találta a tökéletes pontot: azonnal megtorpant, ahogy meglátta a tisztás felett a csillagokat. Különösen tiszta volt az ég, úgy ragyogtak, mint a gyémántok. Jobban körbenézett... Valóban, egy kiszögelléshez érkezett. De a szikla szélén már ült valaki... A szarvaiból és a sárkányszerű szárnyaiból ítélve talán egy démon...

El is gondolkozott egy hosszabb pillanatra, hogy meg merje-e kockáztatni, hogy helyet foglal mellette. Nem tűnt ellenségesnek, ő is csak a csillagokat bámulta. Viszont a birodalom körül, ugyebár, okkal álltak a falak...
-Mit akarsz itt?- kérdezte végül a démon, hideg közönnyel a hangjában. Arra se vette a fáradtságot, hogy megforduljon. Az uralkodó még zavarba is jött egy pillanatra, végül előrébb lépett, és válaszolt:
-Én csak erre jártam... Kicsit egyedül akartam lenni. Aztán láttam, hogy itt vagy... és mikor megszólítottál, épp azon vacilláltam, hogy jó néven vennéd-e, ha leülnék melléd, vagy nem. Az idegen továbbra se nézett hátra. Helyette csak felemelte kezét, és intett. Az ifjú Sera elmosolyodott, majd odament hozzá, és helyet foglalt mellette.

Lopva ránézett. Szemei sárgán világítottak, mint a borostyán, mindkét fülében 2-2 apró aranykarika lógott, homlokán és bal karján fekete félhold jel díszelgett. Bőre valahol a vörös és a bíbor árnyalataiban játszott, és fekete ruhát viselt. Összességében... egyáltalán nem tartotta ijesztőnek vagy rondának. Inkább egy sejtelmes bájt tudott be a lényének. Megkísérelte megtörni köztük a jeget:
-Mondd csak... te miért vagy itt? A démon rápillantott, felvonva egy pillanatra szemöldökét:
-Előbb te mesélj. Régebb óta vagyok itt, mint te, ergó, te adsz nekem társaságot. Szóval, felhatalmazlak, hogy beszélj.

Shingo azt hitte, hogy ez a protokolláris beszéd egyfajta vicc a hölgy részéről. Halkan nevetett is. Aztán összeszedte gondolatait, és belekezdett:
-Bár korán elvesztettem a családomat, sosem éreztem magam egyedül. A Hold herceg és hercegnő vigyáztak rám, törődtek velem. Úgy szeretem őket, mint a szüleimet. Viszont ma este megszületett a fiúk...- hangja valahová a távolba révült- és úgy érzem, hogy ők már egy külön család... egy egész, aminek többé nem vagyok a tagja. Felvett egy kavicsot és a mélybe hajította:
-Talán féltékeny vagyok... vagy önző... Pedig ez az élet rendje, nemde?

Meglepetésére az idegen nő érintését érezte a vállán. Meglepetten felé fordult. A démon rácsodálkozó szemekkel nézett rá:
-Hold herceget mondtál? Az uralkodó nem tudta hova tenni ezt a kérdést. Csak bólintott. A hölgy az égre emelte tekintetét:
-Ez vicces. Eddig minden Hold herceg egy fényes fázisban született. Véletlenül sem akarták, hogy bármelyikük is újholdkor jöjjön a világra. Úgy látszik, Alba az első...

Az ifjú Sera viszont ezt nem tudta fülön kívül hagyni. Azonnal a démon felé kapta a fejét:
-Ácsi, honnan tudsz te ilyesmit?- fakadt ki- És egyáltalán honnan tudod a nevét? Én is csak most hallottam nemrég! Aztán végignézett rajta ismét... és kezdte összerakni a darabokat: holdfázisok ismerete, holdhercegséggel érdekeltség, hold tetoválások, démoni külső... ráadásul újhold van. Szemei elkerekedtek, erősen el is sápadt... majd tett hátra két lépést, és sebtében, alázatosan a földre vetette magát:
-Lilith úrnő! Hogy nem vettem észre!- hajlongott veszettül- Bocsásd meg szegény fejemnek... Nem is értem, hogy kerülhette el a figyelmem! Azt hittem, hogy csak egy hétköznapi démon vagy... Vagyis... Ó, a francba, bocsáss meg még egyszer, nem tanúsítottam feléd kellő tiszteletet...

Azonban tiszteletlensége félelmét megtörte az istennő halk kuncogása. Félbe is hagyta az esdekelést, majd lassan felemelte fejét. Tényleg jól hall? Lilith valóban rajta nevetett, de tenyerét a szájára szorította, hogy próbálja leplezni. Shingo feltérdelt:
-Na de... Az istenség szélesen elvigyorodott, röhögőgörcse lassan abbamaradt:
-Hú, te magasságos- fújta ki magát- nem is emlékszem, hogy valaha ilyen jót nevettem volna ebben az alakomban... Látva rögtönzött társa értetlen ábrázatát, intett neki:
-Nincsen semmi gond. Gyere, ülj vissza!

Ahogy az uralkodó visszaült, látta, hogy a démonnak sokkal jobb kedve van. Mintha egy virág épp szirmokat bontott volna... Ismét kifújta magát:
-Na jó, akkor most már tudod, hogy ki vagyok- majd végigmérte- és az elmondottak alapján én is tudom, hogy ki vagy.... Shingo Sera. Az ifjú fejet hajtott:
-Szolgálatára. Aztán észbe kapott, ahogy azt az egyre komolyodó mosolyt fürkészte:
-Akkor te is hasonló okok miatt vagy itt, igaz? Lilith egy pillanatra elhúzta a száját, majd maga elé meredt:
-A halandók utálnak. Amikor Echo vagyok, akkor szeretnek, és a kedvemben járnak. De amikor eljön az újhold... átváltozom... és a régi dühöm is felszínre kerül. Ökölbe szorította a kezét:
-Az istenek mindenben hatalmasabbak a halandóknál, így az érzéseket is mélyebben élik meg, mindegy, hogy pozitív, vagy negatív. Azért vagyok még mindig a dühöm, és a csalódottságom rabja...

Shingo elgondolkozott a hallottakon... majd támadt egy ötlete:
-Átmentem hasonlón, istennő- majd nyújtotta a kezét- megengeded? Kipróbálnék valamit, amit én is tanultam. Lilith nem sok meggyőződéssel nézett vissza rá:
-Mondom, hogy mélyebb a düh, és a... Shingo közbevágott:
-Legalább próbáld meg. A hölgy meglepődött. Gyakran jár ugyan halandók között, de nem sokan merészelték felemelni vele szemben a hangjukat. Végül megfogta rögtönzött társa kezét, és lehunyta a szemét.

Az ifjú Sera ugyanúgy tett. Koncentrált... Végigzongorázta, és összegyűjtötte az őt ért negatív élményeket... Aztán jött egy határozott pozitívval... hogy sikerült úrrá lennie agresszióján. Ennek már több éve... és tökéletesen tartja. Ez a kép a maga erős fényével, jó érzésével egyre jobban elhalványította a negatívakat... és lassan megosztódott az istennővel. Elég akadozónak tűnt, de miután az első blokkot sikerült finoman átfúrni, a fény, a kellemes érzések gömbje lassan, de egyenletesen áradt tovább... míg végül be nem borított mindent...

Shingo felnyitotta szemét. Az istennő szemei még csukva voltak... de arcán valami földöntúli békesség pihent, nyugodt mosollyal egyetemben. Némi fáziskéséssel pillantott csak fel. Egy egészen kicsi momentumig Echoként mutatkozott... aztán visszaváltozott. Mosolya vigyorrá szélesedett:
-Tudom irányítani- suttogta lelkesen- épp csak egy kicsit, de már tudom irányítani! Az uralkodó megörült, és nevetve a nyakába ugrott, megölelve őt. Aztán a következő pillanatban elengedte, és mélyen meghajolt:
-Ehm... Ennek igazán örvendek- tért vissza hivatalos szerepébe. Lilith azonban nem úgy tűnt, mint aki rossz néven veszi. A vállára tette a kezét:
-Hát... mit is mondhatnék. Köszönöm... Shingo viszonozta a mosolyt:
-Szívesen, istennő...

Ekkor érezte, hogy feje és szemei nehezednek. Lassan elkezdte ellepni őt a jóleső fáradtság. Fejet hajtott:
-Bocsáss meg, de halandó testem és elmém elfáradt. Nem tudok további társaságot biztosítani. A démon elmosolyodott:
-Egyelőre. Na, pihend ki magad. Az ifjú Sera búcsút vett tőle, majd elindult vissza a palotába...

Odahaza már hajnalodott. Az utcán még csak-csak, de a palotában nem igen mozogtak a népek. Ő élt a lehetőséggel, és megcélozta ágyát. Azonban meglepetésére nem volt egyedül. Alba félig magára rántotta a takaróját, és ott kúszott vele. Shingo lefáradva sóhajtott:
-Jaj, ne csináld már... Még csak most születtél meg, és nem bírsz a seggeden maradni? A szüleid mellett lenne a helyed. Azonban a kölyök nagy szemekkel meredt rá, csak jobban húzva magára a takarót. Shingónak be kellett látnia, hogy semmi ereje nem maradt, egy csecsemővel pedig nem áll le vitatkozni... főleg miután az az orra előtt mondta be az unalmast, ahogy feje előre bukott, ő maga pedig finoman eldőlt paplanba. Egész egyszerűen elfeküdt az ágyon, és jobban betakarta a kölyköt:
-Üsse kavics... Most az egyszer... Szép álmokat, kis tesó...

2013. március 13., szerda

Gaté látogatása

Habár mér évek óta nem szolgált a Holdudvarban, Elisir előszeretettel szakított időt a meditációra. Elsősorban a patak partján tettet ezt, hisz a Holdat és a vizet gyakran emlegették egy kalap alatt. Ezért tartottak rituálékat annak a bizonyos tónak a partján is. A Hold felelt az árapály tevékenységért, és mind a Holdnak a fázisok miatt, mind a víznek az olvadás és fagyás miatt több arca is van... tehát okkal említik őket együtt olyan gyakran.

Eleinte idegenkedett ettől a szemlélettől, hisz előző életei során a tűz volt az ő elementálja: pompásan kitanulta a tűzmágiát. Echo kérésére lépett be a Holdudvarba, amivel egyúttal biztosítva lett, hogy Shakara ismét rátalál. Ez azonban gyökeres változtatásokat kívánt: meg kellett válnia a tűzmágiától, amit olyan jól ismert és használt addig. Szenvedélyes és némileg őrült személyisége pedig sokkal alázatosabbá, csendesebbé vált, megtanult hallgatni a víz szavára, a szférák zenéjére, olvasni a csillagokban és a Hold arcában. Egyáltalán nem bánta meg döntését, hisz a szeretett lénye rátalált, és boldog családként élnek együtt. Mi kell ennél több?

Épp befejezte a meditációt, és felállt. Szemben vele egy alacsony, fehér macska, kibontott, egyenes, fekete hajjal, fehér, pántos felsőben, és hosszú vörös szoknyában - mint aki aki a tengermellékről érkezett. Barátságosan elmosolyodott, és felé köszönt:
-Szia, Elisir... Ha nem szólítja meg a nevét, a nő rá nem jött volna, ki az. Fel sem ismerte egykori társát az új ruhák és a kiengedett haj miatt. Le is esett az álla a meglepetéstől:
-Gaté? A macska lelkesen bólintott:
-Remélem, nem jöttem rosszkor...

Az egykori holdpapnő válasz helyett viharosan megölelte őt, örömtelien nevetve:
-Hiányoztál! A látogató bólogatott:
-Te is, úrnőm...- aztán hirtelen észbe kapott, és gyorsan kijavította magát- akarom mondani, Elisir... A nő lerakta őt:
-Úgy látom, bizonyos dolgokat még mindig nem sikerült kinőnöd. Gaté zavartan a földbe fúrta félkörös mozdulatokkal a lábfejét:
-Igyekszem. Csak hát, azok az együtt töltött évek- felpillantott- Még a hatásuk alatt vagyok. Ezért hiányoztál te is nekem.

Elisir elmosolyodott, majd intett:
-Gyere, beszéljük meg inkább egy csésze tea mellett... A macska készségesen követte egykori gazdáját. Snark információja helyesnek bizonyult, hamar rátalált a célszemélyre. Körbenézett. Valóban nem egy mindennapi hely, ahol éppen járt: az a határozott érzése volt, hogy bármilyen abszurd, ezt a világot szó szerint megálmodták.

A nő a nappaliba vezette őt, leültette, majd hamarosan csatlakozott hozzá két csésze és egy gőzölgő teával teli kanna kíséretében. Töltött maguknak, és vendége felé fordult:
-Mesélj, mi történt veled azóta, hogy legutóbb találkoztunk? Gaté magában visszaidézte az elmúlt évek történéseit, majd belekezdett:
-Egy pasi került a Holdudvarba. Magam tanítottam ki. Szegényt eleinte nagyon megszívatták a csajok. Elisir meglepetten felvonta szemöldökeit:
-Egy pasi? Hogy engedtétek? A macska vállat vont:
-Azzal kezdődött, hogy Mao Zhu büntetésből elküldte hozzánk, hogy tiszteletet tanuljon. Aztán végül annyira megkedvelte a helyet, hogy maradt. De csak ilyen alsóbbrendű holdpap pozícióban van, a nővérek ennél többet úgyse fognak neki megengedni. Elisir bólintott:
-Helyes. A Holdudvar mindig is büszkén őrizte ezt a privilégiumot, hogy csak is nők lehetnek a vezetők.

Egykori harcosa kíváncsian előrébb hajolt:
-Na és veled? A nő elmosolyodott ismét:
-Én itt vagyok, már férjjel, és családdal. Látnod kéne a fiam... eleinte elég akaratos volt, de azóta igen látványosan konszolidálódott. Főleg, mióta szerzett egy barátnőt. Gaté pajkosan elvigyorodott:
-Miféle barátnőt? Ki a lány? A volt holdpapnő kuncogott, majd válaszolt:
-Ez benne a csavar: a lány a Napmecsetben dolgozik, Amira Fu segédjeként. A macska a homlokára csapta mancsát:
-Ezt nem hiszem el! Úgy látszik, kisebb az arab negyed, mint gondoltam. Elisir vállat vont:
-Kicsi az egész világ, Gaté...

2013. március 12., kedd

Cez találkozása a listával

Az öreg Vada végezte épp a piszkos papír munkát. Rengeteg jelentés érkezett: ki, merre, hánykor, beosztások, műszakok... és persze az ő fekete listája. Az egyeztetett jelentések alapján újabb neveket kezdett el lehúzni róla.

Épp ekkor rontottak be hozzá. Nem is zavartatta magát, hisz jól tudta, hogy csak egyetlen egy lény akad, akinek van pofája így rátörni az ajtót, és ilyen erőfitoktató léptekkel végigvonulni az asztaláig...
-Apa, beszélnünk kell. Az öreg  felpillantott, félbehagyva a nevek lehúzását, majd megejtette szokásos rosszfiús mosolyát:
-Casey. Jó itthon látni. A lány épp emberi alakban mutatkozott, és komoran folytatta:
-Neked rengeteg kapcsolatod van, sokakat ismersz. Épp ezért szeretném ha utána járnál egy zoolook szimpatizánsnak, aki... Lopva beleolvasott az apja előtti papírokba:
-Mi ezek a nevek?

Darien halkan nevetett, majd közönyösen válaszolt:
-Azok, akikkel van egy kis lerendeznivalóm- befejezte a nevek kihúzását az eddigi jelentéseknek megfelelően- A nagy részükkel már végeztem. Cezbe azonnal felgyúlt a felismerés. Hátrébb is hökölt:
-Te csinálod! Te gyilkolászod le őket! Az öreg felállt, és nyugodtan folytatta:
-Nem értem a felháborodásod. Te is tudhatod, hogy teljesen jogos, amit teszek. Mindannyiunktól elvették a szeretteinket, anyád gyilkosa is köztük van. A lány kifakadt:
-Fater, te nem vagy normális! Nem ez a bosszúállósdi nem vezet sehová! Ettől csak olyanná válsz, mint ők! Darien elkomorodott, majd átnyújtotta a lapokat:
-Ahelyett, hogy kiabálsz, inkább segíthetnél egy kicsit. Ezt a helyet egy jobb világgá próbáljuk tenni, hogy ti is biztonságban legyetek. Itt nem pusztán megtorlásról van szó, hanem egyszer és mindenkorra tanulságul szolgáljunk, hogy az ilyen bűnösök nem úszhatják meg.

Casey lendületből nyújtotta is vissza a listát. Azonban épp csak a szeme sarkából kiszúrt valamit. Visszavette egy pillanatra, és végigfutotta tekintetével, megbizonyosodva, hogy valóban jól látta-e. Darien is felfigyel a furcsa reakciójára. Komoran felé fordult:
-Mi az, lányom? Talán... felismertél valakit? Cez habozott egy pillanatig, majd tekintete elkomorult:
-Nem- hidegen visszanyújtotta a lapokat- csak ledöbbentem, hogy mennyi nevet kihúztál már. Az öreg átvette, majd értetlenül nézett a lányra. Más válaszra számított.

Casey elindult kifelé, mormogva hátra:
-Azt tanácsolom, hogy állj le ezzel az egésszel, amíg teheted! Nem akarlak elveszíteni, de ha így folytatod, semmi jó nem fog kisülni számodra...

2013. március 11., hétfő

Shingo Sera 4

A fiatal uralkodó már javában ifjú korát élte. Az évek alatt valóban kapott segítséget nevelőitől... és egy nem mindennapi idegen képében. Kai Kitsu még kölyök szerzetesként tanította meditációra, hogy el tudja hallgattatni az agresszióját. A róka ilyen fiatalon is igen komolyan vette a tudás megosztását. Végignézett Shingón.

A bestia mélyen elmerült gondolataiba. Egy pillanatra megrándultak arcvonásai, pár percig, mintha harcolt volna a démonjaival, majd ismét kisimultak. Kezei arra az időre ökölbe szorultak, majd kitárultak. Hosszabb ideig tudta tartani ezt az idilli nyugalmat, majd az egész ismét megismétlődött... nehezen szabadult egy mély nyomtól.

Kai ki is zökkentette az alfából:
-Shingo... Az uralkodó felnyitotta szemeit, a kis szerzetes pedig folytatta:
-Látom, hogy még mindig küzdesz vele. Kérlek, beszélj róla. Talán úgy könnyebb lesz... A fiatal Sera valamivel lazább testtartást vett fel, és belekezdett:
-Sajnálom, de még mindig eszembe jutnak a szeretteim. Korán elvesztettem őket. A nővérem anyáskodott felettem, apa pedig... Elharapta a végét. Nem tudta megfelelően szavakba önteni, csak annyi bizonyos, hogy nagyon szerette őket. Inkább sóhajtott, és más irányba terelte a témát:
-Azt mondták, hogy yuan-tik tették.

A rókakölyök megfogta a csuklóját:
-Ha bár szeretted őket, el kell fogadnod, hogy megtörtént. És ami még fontosabb: bármennyire fáj, ne táplálj feleslegesen haragot a gyilkosok ellen. Az nem hozza vissza a családod, és még téged is tovább mérgez. Megejtett egy enyhe mosolyt:
-Azt tanácsolom, hogy koncentrálj inkább valamire, amit sikerült elérned... amire büszke vagy. Ami ugyan nem a családod, de szereted. Shingo elmosolyodott. Ez a feladat könnyebbnek bizonyult, mint gondolta. Ismét felvette a lótuszülést, lehunyta szemeit, és máris a hercegi párt képzelte maga elé. Hálás volt nekik, különösképp Drusannak. Valahol az elméje rejtekében tudta, hogy nincs köztük vérségi viszony, de határozottan úgy érezte, hogy ők egy család...

Épp kezdte átjárni a mindenható békesség, amikor berúgták az ajtót. Az ijedtségtől elvágódott a földön, majd felkapta a fejét. Az egyik tiszt állt ott, riadtan:
-Felséges uram, itt vannak a yuan-tik! Kai szemei elkerekedtek. Nem a legjobbkor érkezett ez a hír. Shingo is érezte, hogy gerincén végigfut a fagyos düh egészen a kezéig. Végiggondolta lassan, majd felállt, és intett:
-Azonnal csődítsd össze a testőrséget! Én megyek a páncélomért... A kis róka ijedten megindult az uralkodó után:
-Shingo, ne csinálj semmi őrültséget!- kiáltotta lelkiismeretesen- Ez egy próba, és ha nem tudsz uralkodni az érzéseiden, könnyen bebukhatod! Az ifjú Sera azonban csak megszaporázta lépteit, és eltűnt a következő sarkon, a fegyvertár felé...

A birodalom körül már álltak a falak. Alig pár hónapja tették helyére az utolsó követ is. Viszont a fal előtt, az erdőből fenyegetően közeledett a sereg. A yuan-tik deréktól lefelé kígyók voltak, felsőtestük izmos hüllőre emlékeztetett, arcuk pedig inkább emberszerűre hajazott, pikkelyekkel borítva, hosszú hajjal, helyenként tüskékkel, kosszerű orral, és mandulavágású szemekkel. Ők még teljes vértbe is burkolóztak, egzotikus szablyákkal és lándzsákkal felszerelkezve.

A Vad világ kapuja pedig szintén nyílt. A fiatal Sera fekete páncéljában, hátán másfél kezes pallosával előre lépett. Az első tized követte őt, a többiek a falakon belül várakoztak. Méltóságteljesen, mozdulatlanul állva bevárta az ellenséget. A yuan-tik számoltak ellenállással... azzal már kevésbé, hogy az ellenállás csak egy helyben ácsorog és nézi őket. Ez nem az, amihez eddig szoktak. Ráadásul a vezetőjük... A kígyóvezér intett, megállásra parancsolva a sereget, majd előrébb kúszott, jobban szemügyre véve a másik sereg urát. Szemei meglepetten elkerekedtek:
-Ni csak... még egy Sera- sunyin elmosolyodott- azt hittem, legutóbbi támadásunk során az összessel végeztünk...

Shingo lassan ökölbe szorította kezét. A yuan-ti vezér folytatta:
-Mi lesz, sötétség sarja? Nem támadsz? A fiatal uralkodó komoran végigmérte ellenfeleit, kék szemei ismét a vezéren állapodtak meg, majd válaszolt:
-Nem. Válasza tisztán hallatszott. Az összes kígyó felkapta meglepetten a fejét. Shingo folytatta:
-Szakítottam elődeim hagyományával, és nem hiszek a felesleges vérontásban. Mindazonáltal- hangja átváltott komorabbá, ellenszegülést nem tűrővé- Készen állok megvédeni a birodalmam bárkitől. Maga mögé mutatott:
-A falak túlsó részén még négy század vár a parancsomra. Éppen ezért felajánlom, hogy békében elmehettek, és ne húzzuk tovább egymás idejét és idegeit. Hiszek a szép szó erejében. Vagy, ha ebből nem értetek, és támadni szándékoztok, akkor viszont számoljatok a következményekkel...

Ekkor az egyik nagydarab harcos őrjöngő csatakiáltással, és egy kétkezes csatacsillaggal rohamban megindult az ifjú Sera felé. Ez utóbbi továbbra is megőrizte hidegvérét: kivonta másfél kezes pallosát, kitért támadója útjából, majd a következő pillanatban egy villamás... és a melák két darabban hullott le a földre. A többi yuan-ti azonnal a fegyveréhez kapott, de a vezérük egy intéssel leállította őket. Komoran végignézett az éppen halálhörgő katonáján... majd az uralkodón, aki még mindig hidegvérrel szorítja a pallost. Nem tesz további lépést, viszont sötétkék szemei azt üzenik: "én komolyan beszéltem". A kígyó vezért sóhajtott, majd komoran válaszolt:
-Valóban más a stílusod, mint az elődeidnek, kölyök. Épp ezért, hajlandó vagyok némi tiszteletet is megadni feléd. Újabb intés a többieknek... majd a yuan-tik megindultak visszafelé.

Shingo szemei elkerekedtek. Hát sikerült... Iszonyatosan megnőtt benne a feszültség, hogy szerettei gyilkosaival került szembe, de meg tudta őrizni hidegvérét, uralkodott a dühén. A következő pillanatban Kai futott oda hozzá. Akkor éppen kotához illően viselkedett, mint egy igazi, felhőtlen gyerek, ahogy a nyakába ugrott:
-Sikerült, Shingo! Uralmad alá hajtottad minden indulatod! Az uralkodó örömtelien és hálásan viszonozta az ölelést:
-Nélküled nem sikerült volna. Köszönöm a segítséged, Kai!

2013. március 10., vasárnap

Shayla vs. Starghost

Shayla soha nem képzelte, hogy a tűzvörös ég alatt mekkora terület húzódhat. Most, hogy bejárta látatlanba, rá kellett döbbennie, hogy van akkora, mint a tengerkék ég alatti. Egyáltalán nem ismerte a vidéket, csak ment találomra, amerre jónak látta.

Így esett, hogy egy szűk heti gyaloglás után a Vér-tó környékén lyukadt ki. Kissé lehangolónak tartotta a kopár, rézvörös hegyekkel, a környéket körülvevő morcos erdővel, és az egykedvűen álló sátrakkal és kunyhókkal. Legalább úgy tűnt, itt laknak. Megindult nagy lendülettel...

Alig ért a tó partjához, hirtelen lecsapott rá valami, és látványosan bucskázott a földön. Gyorsan lekaparta magáról, majd feltápászkodott, hogy megnézze magának támadóját. Egy rövid, vörös hajú, zöld szemű egész emberi kinézetű lány állt előtte támadóan:
-Ki vagy, idegen, és mit akarsz tőlünk?- Anja nem igazán tolerálta, hogy csak úgy szó nélkül nekiiramodik valaki a törzsnek. A királynő ruhája ujjából előcsúsztatta az aranykarmokban végződő láncos fegyvert:
-Shayla Constructor vagyok, a kettős birodalom úrnője. A vörös értetlenül nézett ellenfelére. Neki sem a neve, sem a rangja nem mondott semmit. Feszültebben tartotta a pozíciót:
-Mi dolgod az indiánokkal? Válaszolj, vakarék!

Ezt már a macska személyes sértésnek vette. Támadt is a lánccal... Anja meglepetten azon kapta magát, hogy a fémkarmok végighasítják az arcát. Olyan pontosan mentek el mellette oldalról, mint a halál szele. Valószínűleg ellenfele csak komoly figyelmeztetésnek szánta. Ez épp elég is volt ahhoz, hogy ne becsülje őt alá. Shayla felé hajította a lánc másik karmos végét. Starghost most nem tétlenkedett. Lekapta a láncot, a karjára csavarta, majd megrántotta maga felé. A királynő erre nem számított. Meglepetten repült előre... arccal egyenesen a vöröske öklébe. Meg is tántorodott, ellenfele pedig kigáncsolta, de nem várta meg, míg földet ér. Megrántotta ismét a láncot, maga felé rántva ismét, hogy ismét pofán vágja.

Most viszont Shayla tért észhez. Nem várta meg, míg ismét elérte ellenfele öklét, hanem végigkarmolta kétszer. Starghost felkiáltott, és elengedte a láncot. A macska visszavette fegyverét, szemei kéken felizzottak:
-A vízisten áldásával!- megpörgette a lánc egyik végét, és a vöröske mellkasa felé irányította. Nyomában jeges vízsugár keletkezett, kétszeresen telibe találta a nőt. Anja hatalmasat faralt. Épp tápászkodott fel, mikor látta, hogy a királynő egy újabb vízmágiás támadást indít felé. A vöröske kezei tüzesen felizzottak, majd őrült csatakiáltás kíséretében megrohamozta ellenfelét...

Épp az utolsó pillanatban Sekos közéjük állt, majd rárivallt:
-Starghost, viselkedj! Van fogalmad róla, hogy kivel van dolgod? Anja csak döbbenten pillangózott társa felé, a lángok kialudtak a kezeiről. Meglepetésére újabb lapáttal került, mikor a bestia az idegen felé fordult, és alázatosan meghajolt:
-Elnézést az otromba fogadtatásért, felség. Nem tudhatta, hogy te vagy az, a Vér-tó mellől még soha nem tette ki a lábát.

Shaylát szintén meglepte a váratlan fordulat. Első körben az, hogy az egykori kapuőr így leteremtette ellenfelét. Másodsorban pedig...
-Sekos... mi történt veled? Tényleg te vagy az? A sárkány ismét felemelte felét:
-Igen. Egy súlyos sérülés némi változtatást kívánt. De nem panaszkodom. Félreállt az útból, hogy a hölgyek ismét láthassák egymást, majd folytatta:
-Ő itt Anja Starghost, a Zodiákusról. Sokáig a felügyeletem alatt állt, most együtt őrködünk a Vér-tó indiánjai felett- megfordult- Anja, ő Shayla Constructor...
-... a tűzvörös és a tengerkék ég alatti birodalmak úrnője- fejezte be helyette a vöröske, majd rákérdezett- igen, mondta. Az miért olyan nagy szám?

Sekos nem fogadta túl szívélyesen ezt a megjegyzést. Komoran folytatta:
-Ez a bolygó a tűzvörös és a tengerkék ég Földje. Mi a tűzvörös ég felén helyezkedünk el. Starghost a macskára mutatott:
-Szóval ő itt a mindenható... A sárkány bólintott:
-Fogalmazhatunk akár így is. A nő ismét visszanézett a betolakodóra, majd kissé zavartan közelebb lépett hozzá:
-Ez esetben más a helyzet- kezet nyújtott- Üdv... asszem. Shayla megejtett egy kínos mosolyt, majd kezet fogott vele:
-Bocsásd meg ellenséges viselkedésem. Nem tudtam, hogy te nem tudhattad, hogy... Anja legyintett:
-Ne ragozd túl- halkan nevetett.

Sekos visszanézett a királynőre:
-Mi az oka, hogy megtisztelsz jelenléteddel, felség? Álmomban sem gondoltam volna,hogy valaha a tűzvörös ég alatt talállak. Shayla felemelte felé a fejét:
-Eddig én sem. De komoly tanárt keresek a kettős birodalom palotájába. Hatásszünetet tartott, amint leesett neki a tantusz, majd ismét a vöröskére nézett:
-És azt hiszem, meg is találtam. Starghost szemei elkerekedtek, majd jobbra-balra nézett, végül magára mutatott:
-Ki, én? A macska szélesen elmosolyodott, majd határozottan bólintott:
-Engem is elég szépen leiskoláztál, így úgy gondolom, hogy testhezálló lennél a feladathoz. Anja kínosan megvakarta a fejét. El se tudta képzelni, hogy hova jut még ebben a világban. Kérdően társára nézett:
-Sekos? A bestia bizalmasan elmosolyodott:
-Menj el vele. Én már csak tudom, hogy őfelségének szolgálni nem mindennapi élmény...

2013. március 9., szombat

Shingo Sera 3

Teltek az évek a Vad világban. A színvonal - ugyan kínkeservesen lassan - de javult. Az egyetlen Sera pedig fejlődött. Épp csak elérte az ifjúkor határát, de egy ideje tudta, hogy drasztikusan változáson kell átesnie. Már egy jó pár éve megkezdte az első lépéseket...

Az önuralom nehezebbnek bizonyult, mint gondolta... főleg, ha elöntötte a düh. Ennek viszont számos oka volt: a nép további elégedetlensége, az egyre növekvő felelősség súlya, és persze szerettei elvesztésének az emléke. A kontroll első fázisában valahányszor indulatosan ököllel az asztalra csapott mások jelenlétében, utána elnézésüket kérte, majd azonnal kiment és elszámolt tízig. Azonban csak azon kapta magát, hogy csak nő benne a feszültség, így életbe lépett a második fázis.

Ezt csinálta jelenleg: bezárkózott a szobájába, és tombolt. Viszont nem a berendezést szedte szét. Valahányszor a függöny felé nyúlt, hogy leszakítsa, vagy az ágy felé indult, hogy felborítsa, inkább magán ejtett egy-egy sebet. Az indulatból elkövetett önbántalmazásnak igen mély nyomai maradtak, de a kutyák tanításából és rosszról való leszoktatásukból kiindulva hitt benne, hogy ez a módszer neki is segít.

A Hold hercegné épp ekkor nyitott be a szobájába. Az ifjú uralkodó észbe kapott. Nevelője jelenlétére érezte, hogy a mérgező harag feloldódik, és nyugalom veszi át a helyét. Az évek során a hölgyre valóban úgy tekintett, mint az anyjára - volt benne valami különlegesen figyelmes, és gyengéd. A hercegné meglátta a kölyök véres karjait. Megragadta, és aggodalmasan felkiáltott:
-Te meg mégis mit művelsz magaddal? Elment az eszed? Shingo mélyen elszégyellte magát, még a fejét is lehajtotta:
-Ne haragudj, Drusan... Csak próbálok kontrollálni magam. A hercegné sóhajtott, majd jeges varázslattal nekilátott hűsíteni a sebeket:
-Te nem kontrollálod, hanem tönkreteszed magad- folytatta továbbra is aggodalmasan- Mégis miért? Az ifjú Sera lassan belekezdett a magyarázatba:
-Még mindig van bennem agresszió... mint apában és a nővéremben. De nem akarom máson levezetni. Ezért visszairányítom magamra...

Drusan a kölyökre nézett, és megfogta minkét vállát:
-Kicsim, ez teljes hülyeség. Különben is, mi azért vagyunk, hogy átsegítsünk a problémáidon, ezért velünk beszéld meg elsősorban. Rendben? Shingo visszapillantott rá félszegen:
-Attól féltem, hogy nem értenétek- ismét maga elé meredt- a többiek sem értik odakinn. Mégiscsak gonosz vagyok... Nevelője megcsóválta a fejét:
-Dehogy vagy gonosz, te lüke- végigsimította a hátát, majd bizalmasan rámosolygott- mi mind látjuk, hogy igyekszel... legalábbis, amennyire egy gyerektől telik. Most is, Davreyk odakinn vár, hogy induljatok. Ismét a karjaira nézett:
-De előbb ezt lekötözöm... és azt hiszem, nem árt, ha hosszú ujjú felsőt veszel. Gondolom, nem akarod mások tudtára is adni, hogy mit csináltál. Az ifjú Sera bólintott, Drusan pedig visszamosolygott:
-Sejtettem. Davreykkel pedig megbeszéljük még a dühkezelésed. Biztos tudunk benne segíteni...

Alig telt el egy óra, és a kölyök uralkodó már a Hold herceggel járta az utcákat. Kifejezett céljuk volt... Egy termelő a birodalom sarkában. A behajtók épp a gazda nyakára mentek, és elkezdtek kipakolni minden mozdíthatót. Kisebb tömeg állta körbe őket, megbámulva az ellenvetést nem tűrő, önkényes magatartást. A tulajdonos kétségbeesetten próbálta megállítani a behajtókat:
-Kérem, csak egy hét haladékot kérek még! Ez minden vagyonom, utána nem fogom tudni eltartani a családom... A leltáros közömbösen visszafordult felé:
-A törvény az törvény. Mindenkinek be kell szolgáltatnia a kellő összeget, nincs kivétel.

-Hacsak én másképp rendelkezem. Mindenki a hang irányába kapta fejét. Shingo Sera megérkezett, a herceg jelenlétében. A tömeg félve tett pár lépést hátra, a gazda térdei látványosan megremegtek. A gyermek uralkodó végigmérte őt komoran:
-Szóval... ez mind? A gazda rémülten térdre vetette magát, és meghajolt:
-Bocsáss meg nekem, kegyelmes úr! De tényleg nem tudtam kitermelni többet. Ha viszont akár csak egy hét haladékot kaphatnék... A kölyök felemelte tenyerét, hallgatásra intve az alattvalót, majd a behajtók felé fordult:
-Az áru felét hagyjátok itt. Ebben a hónapban nem szedjük be tőle a teljes összeget. Visszafordult a gazda felé, aki igencsak meglepetten, elkerekedett szemekkel és szájtátva bámult rá. A szó is megfagyott benne a nem várt parancstól. Shingo folytatta:
-Mi hiányzott a teljes kvóta kitermeléséhez? Az alattvaló remegő hangon válaszolt:
-Csak is több idő, felség... és némi tartalék. Az ifjú Sera hozzátette:
-Most kaptál még egy teljes hónapot, és a javaid fele megmaradt. Tanácsolom, hogy használd fel bölcsen. Többet nem tudok tenni...

Alig, hogy a végére ért, egy súlyos kő találta fejbe. Valaki a tömegből megdobta:
-Pusztulj Sera!
-Takarodj az apád után! Az ütés hatására érezte, hogy a kép egy hosszabb pillanatra elsötétül, és a becsapódás végigrezonál a koponyájától a csigolyáin keresztül a vállakon és a mellkasbordákon át egészen a csípőjéig, végül a lábáig. Letérdelt, a rezgéstől egy pár másodpercre el is émelyedett. Davreyk herceg ledöbbent ezt látva, majd emelte is sarlós jogárját, és már lépett is dühödten a tömeg felé...
-Ne, Davreyk... A herceg meglepődött neve hallatán, Megtorpant, és visszafordult.

Shingo összeszedte magát, és felállt. Bár feje vérzett a becsapódás miatt, lélekjelenléte egész jól megmaradt.
-Hagyd csak, nem számít- folytatta, eltörölve némi vért a szeméből. A Hold herceg komoran visszaszólt:
-Nem lehet az ilyesmit semmisnek tekinteni. Ha nincs feléd tisztelet, akkor semmid sincs. A kölyök uralkodó félelmetes nyugalmat árasztott magából. Valóban nagyon koncentrált nevelője lényére, semmint az indokolatlan támadásra:
-Tiszteletet nem így lehet szerezni. Hanem azzal, ha tettekkel elnyerik. Ismét a gazda felé fordult:
-Mint mondtam, többet nem tudok tenni. De remélem, elég lesz. Az alattvaló most már azon is elképedt, hogy ura ilyen sérüléssel két lábon tud maradni, és képes hidegvérrel gondolkozni. Aztán eszébe jutottak a történtek, és hálásan meghajolt:
-Igen, nagyuram, hisz még a kicsi is segítség.

Shingo elmosolyodott, majd egy intéssel elküldte a behajtókat. A tömeg kissé szelősebbé vált, a kölyköt továbbra is kísérték megvető tekintetek.
-Ezzel még nem intéztél el semmit, te kis taknyos- hallatszott valahonnan a mélyéről.
-Nem hát- hangzott egy másik- Nem fogunk elismerni királyunknak! Jobb, ha addig takarodsz, ameddig csak tudsz. Az ifjú Sera nem akart tudomást venni ezekről a szavakról. Csak vissza akart jutni a palotába. Davreyk herceg azonban másképp gondolta. Védelmezően nevelt fia elé állt, és határozottan visszaszólt:
-Én viszont igen. Különben is, szégyellhetnétek magatokat! Miféle népek vagytok ti, hogy megtámadtok egy gyereket?
-Ő nem gyerek- kiáltotta valaki a sorok körül- hanem egy zsarnok, akárcsak az elődei! A herceg ismét szóra nyitotta a száját, azonban Shingo megragadta a karját:
-Davreyk, kérlek- suttogta- menjünk haza... Nevelője ránézett. Nem tudott nemet mondani neki, sem azért, mert rangban ez a kölyök mégiscsak felettébb állt, sem azért, mert fiaként szerette. Átkarolta inkább némán a hátát, és elindultak, maguk mögött hagyva a tömeget...

Gaté kipakol

Meglehetősen álmoskás délutánnak nézett elébe a Holdudvarban. A nővérek mind meditáltak, vagy egyéb házimunkát végeztek. Egyedül Snark tevékenykedett a szentélyben: hol a kandelábereket tisztította, hol gyertyákat, és füstölőket gyújtott. A Holdudvarnak mégiscsak méltónak kell lennie istennőjéhez. Nem is számított látogatókra ezekben a pangós órákban... épp ezért különösen meglepte, hogy belép egy civil... méghozzá egy olyan, akit jól ismer.

-Gaté? A rongyok, és a kialudt gyufa a kezében maradt a meglepetéstől, mikor meglátta az alacsony macskát. Semmit nem változott, mióta utoljára látta: fekete ruha, oldalán katana, copfba fogott haj. A harcos örömtelien, kissé fáradtan elmosolyodott:
-Szia Snark... Jó, hogy újra látlak. A hüllő azonnal kiejtett mindent a kezéből, és örömtelien átölelte a lányt mind a négy karjával. Hihetetlen boldogság öntötte el, hogy újra láthatta. Aztán szöget ütött a fejében a klerikus protokoll, és gyorsan elengedte őt, majd üdvözlően meghajolt:
-Elnézést, ehm... Üdvözöllek a Holdudvarban. Miben segíthetek, húgom?

Gaté halkan nevetett, majd valamivel nyugodtabban viszonozta a spontán ölelést:
-Te is hiányoztál- majd elengedte, és visszanézett rá- számvetésre jöttem. Alkalmas? Habár a Holdudvar papnői a közvetlenségükről ismertek, a számvetés kifejezetten magánjellegű volt. Ilyenkor a külsős elmondja gondjait, bajait, gondolatait, olykor tanácsot kér.... bár az esetek többségében csak az kell neki, hogy valakinek beszélhessen, akiben bízhat. Éppen ezért zárkóznak el egy-egy papnővel számvetéskor, mert az információk különösen bizalmasak. Snark megvakarta fejét:
-Még sosem vezettem számvetést- körbenézett- de mivel jelenleg nincs itt senki más, így elvégzem ezt a bizalmas feladatot. A macska elmosolyodott:
-Megtisztelnél vele.

Elvonultak az egyik sarokba. A hüllő mécseseket helyezett az asztalra, fényük oldotta a légkört. Gaté ábrándos tekintete a nosztalgiát tükrözte, megelevenedtek előtte az itt töltött napok. Megejtett egy apró mosolyt, majd belekezdett:
-Eltöltöttem itt pár tanulságos évet, és téged is volt szerencsém megismerni. De soha, egy nővérnek sem meséltem el, hogy miért is jöttem ide. A holdpap felvonta a szemöldökét. Valóban... egykori tanítója nem említette egy szóval se. Ő automatikusan arra gondolt, hogy talán harcosként egyfajta bölcsességet keres a Holdudvarban. Gaté folytatta:
-A csapatomat láttad, ugye?- halkan nevetett, és komoly hangon folytatta- imádni valóak, de én többre vágytam. Kerestem valakit, akinél úgy szolgálhatok, mint az őseim, a keleti harcosok. Hosszú keresgélés után meg is találtam őt... az emberek világában. Olyan tökéletesen vezetett hozzá az út, mintha csak az istenek rendelték volna el. Sóhajnyi szünetet tartott, és felpillantott:
-Coritonak hívták. Tizenhárom éves volt, mikor találkoztunk. Majdnem négy éven át szolgáltam őt odaadóan, hű társaként. Rengeteg harcot megvívtunk odaát, rendet parancsolva az emberek között. Csodás gazdám volt, a legnagyobb tisztelettel adóztam neki.

Ismét lepillantott, mancsait ökölbe szorította:
-Aztán meghalt... nem tudtam, hogy mitévő legyek. A lételememmé vált addigra a szolgálat. Utolsó kívánsága szerint próbáltam a barátjaihoz szegődni, de őket is olyan mélyen sújtotta a gyász, hogy elmentek más, ismereten helyekre. Magam maradtam, és tehetetlenül. Újabb szünetet tartott, szemei álmatagon meredtek a semmibe:
-Valahogy mégis kikötöttem újra itt... az otthonomba. Az őseim földjét keleten nem leltem, az arab negyed pedig éppen akkor nem toborzott harcosokat. A keresés fáradtságától vezéreltem betértem a Holdudvarba. Azt mondták a helyiek, hogy a Holdudvar feltölti a lelket. És akkor ismét megláttam őt... Ismét megjelent arcán az enyhe mosoly, tekintete épp egy kicsit ellágyult:
-Bár külsőre teljesen megváltozott, én tudtam, hogy ő az... az én mélyen tisztelt úrnőm, Corito. A nevét is megváltoztatta, már Elisirnek hívták. Ő is felismert engem. Miatta álltam be a holdpapnők közé, hogy - bár kissé más keretek között- de tovább szolgálhassam őt. Ismét kitanított engem, akárcsak előtte az emberek világában. A katanámat mantrákra, gyertyákra és kenetekre cseréltem. Nem tudom megfelelően szavakba önteni azt az örömöt, amit éreztem, hogy ismét mellette lehetek, mint hű társa. Vonásai elkenődtek, enyhén megharapta az ajkát:
-Aztán ismét elment- egy pillanatra legyintett, hogy oldja a légkört- nem, nem halt meg. Csak kilépett a Holdudvarból. Kértem őt, hogy hadd tartsak ismét vele. Azonban megfogta a vállaimat, a Holdistennő áldásával homlokon csókolt, és azt mondta, hogy legyek szabad, járjam a saját utamat. A szolgálatomat szívesen vette az évek folyamán, de úgy gondolta, hogy ezzel a saját mivoltom elvész.

Sóhajtott:
-Valahol igaza volt. Abban is, hogy vegyem kezembe a sorsomat. És maradtam tovább, kitanítottalak téged, majd visszamentem a csapatomhoz. Körmeit piszkálgatta:
-De nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Nagyon hiányzik... Snark a vállára tette kezét. Amint a macska észlelte őt, és felnézett, a holdpap visszamosolygott rá:
-Köszönöm, hogy elmondtad. Gaté viszonozta a mosolyt, majd kissé aggodalmasan összevonta szemöldökét:
-Mit csináljak? A hüllő intett egyik szabad kezével:
-Azt mondtad, hiányzik. El tudod különíteni a hiányérzetet a szolgálattól? A lány bólintott:
-Igen, el tudom. A szavai után próbáltam önmagamat beteljesíteni- majd flegmán vállat vont- ez nem egészen sikerült, de tudok egyedül boldogulni. Megtanultam, hogy legyek a magam ura. Valóban, a személye az, aki hiányzik... Snark mind a négy tenyerét az asztalra helyezte:
-Akkor azt javaslom, hogy látogasd meg. Ha jól tudom, a Di világban él - egyik ujjával végigmutatott a macskán- de ne ebben a hacukában. Javaslom, hogy öltözz át. Ha ebben jelensz meg, akkor arra következtethet, hogy semmit nem változtál, és azért keresed fel, hogy ismét a szolgálatába szegődj. Gaté széles mosollyal bólintott:
-Kösz Snark... Majd pillanatnyi habozás után a nyakába ugrott, hálásan megölelve őt.