2013. december 30., hétfő

újabb készültség

A sharkaal kölyök nehezen kelt. Egy kicsit zsongott a feje. Ahogy lustán körbenézett, látta, hogy Yuz ott ül az ágya mellett egy széken. Zavarba jött, riadtan felült:
-Felség... Az ifjú Sera finoman visszanyomta őt a helyére:
-Csak nyugalom, nem történt semmi baj. Elengedte őt:
-Minden rendben? A szörnyeteg sóhajtott, majd kínosan megvakarta sörényét:
-Homályos a tegnap este. Nina rengeteg mindent tanított, aztán a nap végén elindultam a szobám felé. Utána kimaradt. Az uralkodó innen a helyére rakta a részleteket. Végignézett pártfogoltján:
-Mióta voltál a bandánál? A sharkaal lehajtotta hegyes füleit. Kifejezetten zavarta a kérdés:
-Nem tudom... nem emlékszem. Talán egészen kiskoromtól. Miért? Yuz megfogta finoman a szörny állát, alaposabban végignézve a sebhelyeken. Az első naptól kezdve nem javultak semmit. Nemcsak a sérülés súlyossága miatt... más oka is akadt:
-Az univerzum mindig mindent a helyére tesz, a karma előbb vagy utóbb mindenkit utolér- elengedte a kölyök állát- ezek karmikus sebhelyek. Pártfogolja egészen lehajtotta a füleit. Ő, mint pszichikus képességekkel rendelkező lény, tisztában volt vele, hogy az uralkodó miről beszél. Yuz látva a sharkaal riadalmát, visszaváltott barátságosabb hangnemre:
-Mondd csak, kölyök... van neved? A szörny megcsóválta a fejét. Az ifjú Sera elmosolyodott, és a vállára tette a kezét:
-Viseld bátran a Filandaka nevet. Segítek tisztára mosni, és lezárni ezt a rossz karmát. A sharkaal örömtelien elmosolyodott, és fejet hajtott:
-Köszönöm, felség. Az uralkodó intett:
-Hagyd már ezt a felségezést! Hívj Yuznak.

Ekkor rongyolt be hozzájuk Nina kétségbeesetten:
-Yuz! Azonnal jönnöd kell! Társa rémülten kapta fel fejét a lány hangjára:
-Mi az, mi történt? A szöszi intett:
-Nem tudnám szavakba önteni. Ezt látnod kell. Yuz a kölyökre nézett. A pillantásával parancsolta, hogy maradjon, és nem lesz semmi gond. Ezután követte csak Ninát.

A lánynak igaza volt... a látvány valóban többet mondott minden szónál. Elisir épp letérdelt, és óvatosan fektette le az indáktól fogva tartott és kábult Shakarát. Közvetlen közelükben a megviselt Shanbahac reszketett. Yuz szemei elkerekedtek, a látványtól teljesen elhűlt. Azonnal megszaporázta a lépteit, odasietve hozzájuk:
-Anya, mi történt? A nő felnézett rá:
-A Nekromágus- hangja remegett a dühtől és a riadalomtól egyaránt- visszatért. Ő tette ezt az asztrál síkon. Az uralkodó tehetetlenül morgott, majd megragadta az egyik indát:
-Nem lehet ezeket faterból kiszedni? A holdpapnő megragadta fia csuklóját:
-Már próbáltam, nem lehet- majd az istenségre nézett- egyedül Shanbahac tudná, de... A növényi élet ura szánalmas látványt nyújtott... akár egy ágra akadt reszkető nyárfa levél. Nina odalépett mellé:
-Gondom lesz rá. Felidézte a Napmecsetben tanultakat. Amira Fu tanított neki némi fénymágiát. Megidézett egy jókora, melegen pulzáló fénygömböt. Shanbahac életkedve egy pillanatra visszatért, ahogy megpillantotta a fényt. Azonnal a gömbhöz vonszolta magát, ahogy Nina lerakta, és belemászott, átadva magát a regenerációnak.

Yuz elképedve nézte végig a jelenséget. Lassan csóválta a fejét:
-Ezt nem hiszem el... Mi törhet meg egy ilyen istenséget? A háta mögül hallatszott egy már ismerős, de még mindig rémisztő hang:
-Szóval kicsúszott a kezedből az irányítást. Hátrakapta fejét. Filandaka volt az. Tartása ismét méltóságteljes, szemei sárgán izzottak. Indulatosan sóhajtott:
-Már csak te hiányoztál... Reinkarnálódott őse végignézett rajtuk, majd vissza az ifjú Serára:
-Ha már kipimaszkodtad magad, méltóztatnál elmondani, hogy mi folyik itt? Yuz halkan morgott, majd végigmutatott szülein:
-Ő az anyám... Elsir és ember- majd a földre- ő pedig az apám, Shakara... Shingo Sera és Echo fia. Visszanézett Filandakára:
-Neked pedig ajánlom, hogy tisztelettel szólj hozzájuk, ugyanis nekik is köszönhető a Vad világi reformok sorozata. A reinkarnálódott ős visszavakkantott:
-Jól tudom én, hogy kik ők, te korcs- majd a Shakakát fogvatartó indákra nézett, ahogy közelebb lépett- A helyzetet magyarázd el nekem. Mi tud megbénítani egy Serát?

Ekkor az ajtó felől mmegérkezett Argai. Nem esett komoly baja, de a siettségtől lihegett:
-A Nekromágus... úton van a birodalmatok felé. Elisir sóhajtott. Végigsimította férje fejét, majd felállt, kezében az ezüstszínű lándzsával:
-Én várni fogom. Yuz is felállt mellé:
-Veled tartok. Ő a családunk régi ellensége. Filandaka fújt majd odavágott az uralkodó elé:
-Semmibe veszed az utasításom, taknyos? Az ifjú Sera rámutatott, ellenmondást nem tűrően ráripakodva:
-Na idefigyelj, te nagyszájú zsarnok! Ha éppen nem tűnt volna fel, nemcsak a család, hanem a Vad világ is szarban van. A különbség közted és a legutolsó három leszármazottad között az, hogy míg te csak és kizárólag magadra gondoltál, mi a körülöttünk lévőkre is. Nagyapám és apám is ezért vitte olyan színvonalra ezt a birodalmat, amilyen. Én pedig nem fogom őket se szarban hagyni, sem szégyent hozni a fejükre. Úgyhogy vagy húzz innen a francba, és hagyj minket a dolgunkra, vagy pedig erőltesd meg magad, és segíts Nekromágus ellen. A reinkarnált ős morgott. Úgy tűnik Yuz szava ellen nem tudott mit felhozni. Végül kitartotta felé a karját:
-Rendben, de kérem a másfél kezes pallost. Leszármazottja gúnyosan felkacagott:
-Ugye ezt te sem gondolhattad komolyan? A jelenlegi tested olyan fiatal és törékeny, hogy el sem bírnál egy ilyen...

Végig sem mondta, már tűnt is el az oldaláról a nevezett fegyver. Filandaka Sera alakja halványan felderengett a sharkaal kölyök körül. Az előző és a jelenlegi élete között a kapu kiszélesedett. Yuz felé nézett megvetően:
-Nem hallottam... netán mondtál valamit? Argai is felsorakozott hozzájuk:
-Rám is számíthattok. Úrnőm testvérének ellensége az én ellenségem is. Nina végignézett a csapaton... majd a sérülteken. Shanbahac nem volt magánál. A fénygömbben teljes lényét átadta magát a gyógyulásnak... ami igen kínkeservesen akart összejönni. Shakara pedig valahol az élet és a halál határán lebegett. Yuzra nézett aggodalmasan:
-Én maradok. Valakinek apádra, és Shanbahacra is vigyáznia kell. Az uralkodó szomorúan vette tudomásul ezt a tényt. Tudta, hogy Nina remek harcos, és szerette is maga mellett tudni. Viszont a másokkal való törődés volt az ő igazi lénye... ezt le se tagadhatta. Odament hozzá, viharosan átölelte, és homlokon csókolta:
-Tudom, hogy nálad jó kezekben lesznek. Egy megtestesült jóság vagy, édesem. A lány a vállához fúrta fejét féltően:
-Vigyázz magadra...

2013. december 29., vasárnap

give guidance, moon goddess

Phernai és Drina az egyik kikötői lakásba lettek elszállásolva. A varázsló az ágyán ülve rámolt elő, miközben a volt herceg fel-alá járkált a fejét fogva:
-Mi az, hogy soha nem látták a Holdat? Az ott kering a bolygónk körül, minden sarokból látszik. Nem hiszem el, hogy a tengeri macskák soha az életben nem találkoztak még a Holddal. A lány felé kapta a fejét:
-Mit lehet ilyenkor csinálni?- jobban végignézte- Mellesleg, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? Olyan békében ülsz ott, hogy akár egy ágyút is elrobbanthatnék melletted, az se akasztana ki. Drina felpillantott rá, és megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-Tudod, egy varázsló mindenre fel van készülve. Elővett egy kis bugyrot, és kioldotta a csomót. A tartalma néhány fekete és fehér mécsesből és egy holdviolából állt:
-Mikor meséltem a nővéremnek, hogy Bászt.... pontosabban rajta keresztül az elődöd milyen céllal küldött minket, adott pár kelléket, amivel megidézhető a Holdistennő. Talán ha közvetlenül tőle kérnénk segítséget, az célra vezetne. Phernai nagy lendülettel ugrott a nyakába:
-Drina, egyszerűen csodálatos vagy!- homlokon csókolta- tényleg mindenre gondolnak a varázslók!

A fekete macska elmosolyodott, majd előkészítette a szertartást. A fekete és fehér mécseseket felváltva, egymás után gyújtotta, közében hagyva a holdviolát, és leírva a 2-es számot. Phernai letérdelt mellé, és figyelte, hallgatta őt. Drina meghajolt a mécsesek előtt:
-Szólítalak, Hold úrnője. Kérlek, mutass nekünk utat, láss el bölcsességeddel. A fehér mécsesek kialudtak... füstjükből lassan előlépett az istennő... ezúttal Lilithként, démoni alakjában. A szürke macska a pillanatnyi rémülettől hanyatt vágódott. A varázsló ezt látva mentegetőzni akart, de az istenség megelőzte:
-Semmi gond. Már hozzászoktam. Végignézett a fiatalokon:
-Miben lehetek a segítségetekre? A volt herceg feltápászkodott, és megigazította ruháját:
-Elnézést, úrnő- majd határozottabb hangnemre váltott- az egyik patrónusod tanácsára járunk el. A Félhold-öbölben vagyunk, a tengeri macskáknál, hogy eljuttassuk hozzá a híred. A fekete macska átvette tőle a szót:
-Egy a baj. Azt mondják, hogy nem ismerik a Holdat. Hogy lehetséges ez?

Lilith leült hozzájuk, és mesélni kezdett:
-Úgy, gyerekek, hogy ez egy elátkozott környék- felvette a földről a holdviolát, és elkezdett vele babrálni- a vízisten alapjáraton utálta ezeket a népeket, és szövetségesként még a szélisten is csatlakozott hozzá. Esténként mindig eltakarják a fellegeket, nehogy a tengeri macskák megpillantsák a Holdat és a csillagokat. Viszont, hiába nem látják, attól még létezik... az árapály jelenséget tapasztalták, hisz a hatalmam ettől függetlenül kihat. A volt herceg sóhajtott:
-A segítséged szeretnénk kérni. Látniuk kell, hogy létezel... hogy hozzád fordulhatnak. A démon elmosolyodott. Valahol szívszorító látvány keltett ebben az alakban az odaadó mosolya:
-A társaim mindig azzal szekáltak, hogy túl sokat mászkálok a halandók között- visszanyújtotta a varázslónak a holdviolát- ez most se lesz másképp. Csak hívjátok össze a tengeri macskákat, és hívjatok. Akkor ismét lejövök, és tanúbizonyságot adok, hogy bízhatnak bennem. Drina átvette a virágot, elmosolyodott, és hálásan fejet hajtott:
-Köszönjük, istennő. Lilith szélesebben elmosolyodott:
-Rendben gyerekek. Viszont mielőtt elmennék- kitárta karjait- kaphatok egy ölelést? A két macska örömtelien elmosolyodott, és átkarolták az istenséget.

2013. december 28., szombat

all usagians are the same

Amint az a szerződésben megköttetett a kalózok pakolták a szállítmányt Usagia kikötőiből. Egy hat hajóból álló kisebb flotta állt erre rendelkezésre: Egytől egyig Jaadran kalózai... a legveszélyesebbek. És most a nyulak szolgálatára álltak. Ahogy pakolták be a ládákat, Hare Tzeg elégedetten elmosolyodott:
-Ígéretesnek bizonyul ez a kapcsolat. Látom, ti is jobb kedvetekben vagytok. A kapitány leopárd viszonozta a mosolyt:
-Kedvező feltételekkel kötöttük meg a szerződést, nemde?- egy pillanatra hátranézett a legénységre, hogy jól halad-e a rakodás, majd vissza a partnerre- Az előleg mindenki számára kielégítő, ezekkel a hajókkal pedig a kívánt időre teljesíteni tudjuk a szállítást. Tzeg bólintott:
-Kitűnő. A kapitány kissé oldalra sandított. Jobban megnézte magának a partner testőrét. Traxx úgy állt mellette, mintha tömör sziklából faragták volna. Visszafordult a nyúl felé:
-Látom, nem mi vagyunk az egyetlen nagymacskák, akik iránt érdeklődést mutatsz, nagyfülű. Tzeg halkan nevetett, megejtve egy sejtelmes mosolyt:
-Mit rejtsem véka alá: gyorsabbak vagytok, és erősebbek. Úgy tűnik, megfelelő eszközzel- itt megdörzsölte három ujját, ahogy feltartotta a tenyerét- meg is tudunk állapodni, és mindenki jól jár. A kalózok feje bólintott:
-Talán félreismertük a fajtád. Az egyik matróza kiáltott. Hátranézett, majd vissza az uralkodóra:
-Kívánj nekünk jó szelet. Aztán heteken belül viszont látjuk egymást. Ugrott is a hajóra, Hare Tzeg pedig intett utána:
-Addigra előállunk a fizetséggel is.

A kalózhajók megindultak a szállítmánnyal. A herceg és a testőr a vár egyik bástyájáról figyelték, ahogy távolodnak. Traxx megejtett egy reményteli mosolyt:
-Meg kell mondjam, hogy bámulatos, amit tettél. Igaz, elég nehezen indult, de amint megtaláltad velük a közös hangot, már simán ment- az usagiai felé fordította fejét- Büszke lehetsz magadra, felség. Még egy nyúl sem tudta erre rábeszélni a kalózokat. Hare Tzeg sötéten elmosolyodott:
-Büszke is vagyok, kedves Traxx. Ekkor intett....

Mellettük és alattuk a bástyasoron tucatnyi ágyú jelent meg. A tigrisnek felfogni se maradt ideje, hogy mi ez a színjáték, az uralkodó már ki is adta a parancsot:
-Tűz! Az ágyúk szinte egyszerre dördültek el. Traxx akkor értette meg... de már késő volt. A kalózokat a szeme láttára mészárolták le, egytől egyig. A hajók hatalmas robbanásokkal, égve pusztultak, a legénységükkel együtt. Őt, mint sokat tapasztalt harcost, ez olyannyira lesokkolta, hogy a bástyába kellett kapaszkodnia, nehogy térdre zuhanjon... a döbbenet ereje pokoli erővel csapta fejbe és mellbe.

Ennek ellenére Hare Tzeg teljesen megőrizte hidegvérét... sőt, hangja inkább diadalmasan csengett:
-Tényleg nem tudta más usagiai beledumálni őket egy ilyen csapdába- lépett a testőréhez, majd a vállára csapott- de a te meggyőző jelenléted nélkül sem sikerült volna. Gratulálok, Traxx. A tigris ellökte magától a nyulat:
-Vedd le rólam a mocskos kezed, te kétszínű!- rivallt rá. Ez volt az első reakciója, ami a döbbenetéből kizökkentette. A herceg kissé meghátrált, de nyugalmát megőrízte:
-Ho-hó... csak nyugalom, öreg harcos- mosolyodott el- nincs min felkapni a vizet. A harcos tovább őrjöngött:
-Nincs min felkapni?- a tengerre mutatott- azok ott bíztak benned! Megnyerted őket magadnak! Elindítottál egy új kapcsolatot két nép között. Erre szemrebbenés nélkül lemészárlod őket? Tzeg a körmét vakarta:
-Az a pár ezüst és jáde előleg nem nagy ár, hogy megszabaduljak az ellenségeimtől- közelebb lépett testőréhez, hangját halkabbra, de komolyabbra váltotta- ők kalózok, Traxx. Kulturálatlan, barbár horda, és ha nem én ölöm meg őket, akkor előbb vagy utóbb ők engem. Megragadta a tigris gallérját, és folytatta:
-Rád is bármikor kiadhatom a kivégzése parancsot. Remélem, ezt észben tartod, és továbbra is együtt tudunk működni. Elengedte a gallért:
-Elvégre... Kai kiadott. Legfelsőbb utasítás szerint már hozzám tartozol.

A tigris halkan morgott. Forrt benne az igazságtalanság dühe, de tehetetlen volt. Nem a haláltól félt... újra és újra bármikor meghalt volna. Inkább azért érezte magát tehetetlennek, mert már nem hozhatta vissza azokat a kalózokat... és mert ha tudta volna, ha látja a jeleket, hogy mi van készülőbe, akkor figyelmeztette volna őket... Valóban... ennek ő is részese volt... mert nem tett semmit.

2013. december 27., péntek

fearful return of the Necromage

Argai és Elisir az asztál sík elvadult dzsungelében haladt. A rohadás szaga egészen áthatóvá vált, az úton egyre több rémisztő teremtményt jelent meg: egytől-egyik úgy néztek ki, mint lények csontvázai, de száraz ágakból, némi mohából és rohadó levelekből. Az egyik ilyen kisebb alak épp megragadta a nő bokáját, és fenyegetően tátotta tövisfogakkal teli pofáját. Elisir visszakézből leszúrta, és rátaposott, összetörve ágtestét:
-Mindig is tudtam, hogy Shanbahac a növényi élet, a méreg, és a halál ura... az viszont nem fordult meg a fejemben, hogy ilyen lényeket össze tud kombinálni.
-Mert talán nem is ő teszi- mondta a vöröshajú férfi miután karmaival kettészelte egy vele azonos magasságú lény fa fejét-mint említettem, erős a gyanúm, hogy valaki a hatalmával babrál. A holdpapnő körbenézett. Nyugtázta, hogy egyelőre tiszta a terep... nem jött újabb támadó.
-Mégis miből következtetsz erre? Argai még egy ágkoboldot rúgott szét, csak azután méltatta válaszra vendégét:
-Nyomozok egy ideje- félig felé fordult- bizonyos jeleket a földistennő kegyeltjei is észrevesznek.

Visszatértek az ösvényre, sétálva tovább az úton.
-Ismered a földistennő és Shanbahac kapcsolatát, nem? A nő komoran nézett maga elé:
-Sok köztük a hasonlóság. De a földistennő eggyel magasabb szintű entitás. Argai megejtett egy halvány mosolyt:
-Valóban- visszanézett az útra- a teljes igazság az, hogy ők édes testvérek. Shanbahac a földistennő másik fele. Míg az úrnőm a materiális, tiszta anyagi élet képviselője, a köveké, a szikláké, addig Shanbahac már a növényeké, és az anyagi élet lebomlásáért, végéért. Ők ketten kiegészítik egymást, mint az érme két oldala. Elisir elgondolkodott:
-Valahol furcsa- félig az oroszlánszerű férfira pillantott- megjártam egy olyan világot, ahol a halált a Sötétség számlájára írták. Itt viszont egy olyan isten fele érte, aki a növényekért is. Argai bólintott:
-Annyiből valóban igaz, hogy minden a Sötétségtől indult, és oda is zuhan vissza. Ő az állandó létező, az örök, a változatlan, mindennek a kezdete és a vége. Viszont Shanbahac... ő az anyagi halálért felel: a földbe temetett testek elbomlanak és más lényeket táplálnak, a növények elszáradnak és elrohadnak, új helyet adva a következő generációjuknak. Visszapillantott a nőre:
-Amit ő képvisel, az a körforgásnak egyetlen állomása. Elisir a hajába túrt:
-Azt hiszem, értem.

Ekkor újabb ág-csontváz lények ugrottak eléjük. Közös vonásukként mindegyik fején agancsszerű képződmények díszelegtek. A holdpapnő felvette a támadóállást:
-Ó, már megint ti? Argai elvigyorodott, és már ugrott is:
-Banzáj! Ahhoz képest, hogy nem volt már oroszlán, csak oroszlánszerű jegyekkel rendelkező ember, a mozdulatai, a karmai még mindig magára a nagymacskára emlékeztettek. Kecsesen, fürgén mozgott a lények közt, hol a fejüket, hol a bordáikat széttörve. Elisir sem ült a babérjain. Az új, ezüstszín lándzsája úgy szólt, akár a kisangyal: ügyesen forgatta, könnyen áthatolt a vastag törzs-testeken, hangos ropogással zúza össze ellenfeleit. Amióta az asztál síkon harcolt, érezte, hogy elárasztja a magabiztosság... sőt, kifejezetten azon kapja magát, hogy élvezi a harcot. Valamiért ebben az életében eléggé pacifista volt. Most látta igazán, hogy ennek nincs sok értelme. Az élet állandó harc... és ő bizonyítani fog, hogy igenis érdemes. A lények szanaszét törtek a kezeik között, a lábuk alatt, a környező fáknak esve. Egész jól összedolgoztak ők ketten.

Ahogy végigértek, újabb mozgásra lettek figyelmesek az egyik bokorból. Felvették a támadóállást... de ahogy a kis alak lassan kibontakozott a ködből, látták, hogy félelmük alaptalan. Elisir szemei elkerekedtek:
-Shanbahac? A félelmetes kinézetű istenség most egészen kicsi volt... ágszerű teste megtörve, levélszerű szárnyai megszaggatva. Épp csak vonszolta magát. A holdpapnő letérdelt hozzá, és óvatosan felemelte:
-Jóságos egek... mégis ki képes ilyesmire? Argai a jelenetet elnézve egészen elsápadt:
-Az úrnőmnél láttam ilyesmit- mondta komoran- amikor megsebezték a villámisten lándzsájával. A nő hagyta, hogy az istenség hozzábújjon, egyik kezével fedte a hátát:
-Gondolod, hogy ugyanazzal a fegyverre támadták meg? A férfi megcsóválta a fejét:
-Azt éppenséggel nem... azt viszont igen, hogy ez újabb elvetemült halandó keze lehet a dologba.

Elisir visszanézett az ösvény elejére... és rémületében felsikított. Argai is felkapta a fejét. A tövises indák az orruk előtt fogtak közre valakit, szorítva, több helyen átütve kábult testét. Shakara volt az. A holdpapnő azonnal odarohant hozzá, megfogva két kézzel a fejét, pánikolva szólongatni kezdte:
-Shakara... Shakara... édesem, hallasz engem? Shakara! Simogatta arcát, haját... semmi reakció. Olyan petyhüdt volt, akár egy bábu. Látva, hogy minden próbálkozása hasztalan, Elisir megfogta férje arcát mindkét kezével... szemei pedig lassan könnybe lábadtak. Keserűségéből Argai zökkentette ki, aki finoman megkopogtatta a vállát:
-Ne haragudj... de nem hiszem, hogy ez a megfelelő alkalom... Valami vészjósló volt a hangjába. A nő érzékelte. Felemelte a fejét.

Velük szemben az ismerős szarvaskoponyás maszk köszönt vissza, kéken ízzó szemekkel, méregzöld és fekete palástban:
-Nicsak... a felmentősereg! Elisir ismerte ezt az arcot. Azonnal visszanyerte bátorságát, féltve szorítva férje testét:
-Nekromágus... A feléjük magasodó alak gonoszul felkacagott:
-Milyen édes- lejjebb hajtotta fejét- a drága feleség eljött az asztál síkra, hogy megmentse az ő szeretett férjét. Összefonta karjait:
-Rossz hírem van, szépségem. Most már végleg megszereztem Shakara hatalmát. Végre, a bosszúm kiteljesedhet.

Argai eléjük ugrott, majd lopva odasúgta a nőnek:
-Menekülj vele, én addig feltartom. A holdpapnő felkapta a fejét:
-Nem hagyhatlak itt. A vöröshajú fajtatta:
-Beérlek majd, csak mentsd Shakarát, és Shanbahacot- kitolta a karmait, ahogy felvette a támadóállást- menj már! Elisir bólintott. Lándzsájával kecsesen elvágta a férjét fogjuk tartó indákat, majd a vállával támasztotta. Shanbahac közben megbújt a pólója alatt. A Nekromágus szemei dühödtek kigúvadtak:
-Micsoda? Argai ordított:
-Fuss már!- majd visszafordult ellenfele felé, és nekiesett. A nő azonnal rohant, húzva magával a félig rajta lógó félistent. Futólag hátrapillantott még. Argai vadul a Nekromágusnak csapott... úgy tűnik, kézben tartja a dolgokat...

2013. december 25., szerda

Filandaka Sera

Az Ősatya szentélye...
A Sera kastély egy rejtett zugában helyezkedett el, ahová a kán tagjai mehettek, segítséget kérve Sötétségtől. A termet csak homályos sötétzöld fény világította be... épp annyira elég, hogy egy halandó láthasson.

Yuz is ide tért vissza. Az istenség elfedte, és ápolta sebeit:
-Ilyen sérüléseket hosszú ideje nem láttam- jegyezte meg- a saját fajtánkon kívül nem ejt más ilyen nyomokat. Leszármazottja felé fordította fejét:
-Nem akarsz kicsit bővebben mesélni? Az uralkodó bólintott:
-Épp ez volt az indíttatásom. A gyógyítás csak mellékes.
-Csakugyan...- Sötétség szemei kíváncsian elkerekedtek. A smaragzöld szempár így inkább már két jól megtermett tányérra emlékeztetett.

Yuz sóhajtott. Lassan visszaidézte magában a képet, és próbálta összeszedni a megfelelő szavakkal, amivel leírhatja:
-A sharkaalt tanítottam. Amikor hárítottam az egyik támadását, akkor villant be a kép...- látta maga előtt a sötétzöld alakot, ahogy újra és újra belé mar- Az a valami, amit láttam... úgy nézett ki, mint én. De nagyobb, és vadabb... a bőre, a sörénye, a jellegzetes szárnytollak... Felkapta a fejét:
-Egy Sera volt. Sötétség teljes nyugalommal bólintott:
-Kétségem sincs efelől. Éreztem a kölykön, mikor behoztad. Elengedte lassan a leszármazottját:
-Csak idő kérdése volt. Az uralkodó felkapta a fejét:
-Mi? Te tudtad? Mégis mi folyik itt? Sötétség meglépte a szokásos távolságot, amit minden halandóval felvesz. Csak azután folytatta:
-Az a kölyök Filandaka Sera, az egyik távoli ősöd reinkarnációja. Mivel egy erősen pszichikus képességű lényről van szó, ráadásul nagyon fiatal, így a kapu még résnyire nyitva áll a jelenlegi és az előző élete között. Hunyorított. Zöld szemei szinte fenyegetővé szűkültek:
-Még van némi képessége az előző életéből, de ebben a testben ő már nem Sera tag. Ezáltal a kiváltságos körömnek sem a része, azt csinálhatsz vele, amit akarsz. Yuz komoran felpillantott:
-Tartom magam az elhatározásomhoz. A kölyök a pártfogoltam. Ellenőrizte sérüléseit. Nyomuk sem maradt. Meghajolt az istenség előtt, majd elindult kifelé:
-Köszönöm Ősatya. Sötétség elfordult a másik irányba:
-Szívesen kölyök- majd a bajsza alatt mormolta- de ha a helyedben lennék, én megölném...

Már kezdett sötétedni. Az ifjú fejében az járt, hogy védence és Nina talán már végezhettek is. A legjobb lesz ellenőrizni, hogy a kölyök hogy van. Épp vette a szobája felé az irányt, amikor a trónterembe toppanva megállt benne az ütő is. A trónon ott ült maga a sharkaal. Testtartása nem tűrt ellentmondást, a karfát határozottan markolta, szemei pedig tágra nyíltan, sárga izzásban meredtek vissza rá. És ha mindez nem lett volna elég, még meg is szólította:
-Már láttalak, te kölyök. A helyemre merészeltél ülni- hangja egyáltalán nem egy 5 évesére emlékeztetett. Inkább egy makacs és öntudatos, érett felnőttére. Yuz ekkor már megértette. Visszanyerte lélekjelenlétét, felvéve egy laza hangnemet:
-Filandaka Sera, ha nem tévedek- közelebb sétált- Neked aztán van pofád visszakövetelni, ami már rég nem a tiéd. A trónoló alak összeszűkítette sárgán izzó szemeit:
-Mégis ki vagy te, hogy ilyen hangot meg merészelsz engedni.
-Yuz Sera- vágta rá az uralkodó- a leszármazottad. Jelenleg én képviselem a családot. A médium a karfára csapott:
-Ez lehetetlen! Filandaka Sera örök és halhatatlan! Felállt a trónon, tartása kifejezetten fenyegető volt:
-Megöltem a testvéreimet, és egy kivétellel minden kölykömet, hogy egyik se bitorolhasson! Te aztán végképp nem jelenthetsz nekem gondot!

Ez volt az a pillanat, amikor Yuzban másodszorra is megállt az ütő. Nagyapja említette, hogy a Serák nemcsak kegyetlenek, de az elején lévő vérfertőzések miatt kifejezetten elmebetegek voltak. Valószínűleg ez az előd is ezt a csoportot erősíti.
-Te aztán nagyra tartod magad- vágott vissza pimaszul, összefonva karjait- mégis mi oka van rá Filandaka Serának, hogy ilyen nagy legyen a pofája? A bitorló fenyegetően felé mutatott:
-Vigyázz a szádra, taknyos! Az én apám, Agbar Sera építette fel ennek a városnak az ősét. Én pedig az első Sera, aki egyesítette a Vad világ sárkányembereit. Előrébb hajolt:
-Úgyhogy ha még egy tiszteletlenség elhagyja a szádat, saját kezűleg tépem ki a nyelved. Az uralkodó továbbra is megőrizte hidegvérét. Lazán bólogatott:
-Na, most már teljesen biztos, hogy nem halok meg hülyén. Még közelebb lépett:
-Most, hogy túlestünk a formális bemutatkozáson, meg is kérlek, hogy fáradj el.

Ez olaj volt a tűzre. A lény nekiugrott. Mindketten a földön kötöttek ki, akkora lendülettel érkezett. Yuz képébe ordított:
-Filandaka Serának nem parancsol senki! Az uralkodó elvigyorodott:
-Dehogy nem, apafej. Csicsikálj! Akkorát bevert neki, hogy ájultan terült el a földön. Az ifjú Sera felállt, majd lassan felnyalábolta a sharkaal kölyköt a földről:
-Ne haragudj rám- mondta halkan- de máshogy nem tudtam elhallgattatni a nagypofájú ősömet. Azzal elindult vele a szobája felé...

there's no moon

Az admirális a lakásába vitte az utazókat... azon belül az irodájába. Az ablak a tengerre nyílt, maga a helyiség tele volt térképekkel, és az asztal mellett egy hatalmas földgömbbel. Valóban olyan rend és tisztaság uralkodott, ahogy azt egy admirálistól el is várta volna a jó nép. Miután leültette vendégeit, íróasztala mögé ült, és azonnal feléjük szögezte a kérdést:
-Miért küldött titeket Bászt? Miért jártok el a nevében hozzánk?

A köztéren megesett fagyos hangulat után meglehetősen szokatlan váltással szembesült a páros. Zavartan egymásra néztek, majd Phernai lassan belekezdett:
-Igazából csak részben Bászt- észrevette magát, mancsával legyintve azonnal javított- pontosabban Bászt egy magasrendű alattvalója küldött minket... az első holdpapnő. Az admirális értetlenül felvonta szemöldökét. A szürke macska megrázta a fejét, hogy összekapja magát, majd folytatta:
-A lényeg, hogy tudja, miként bánik veletek a vízistennő, és van megoldás a problémátokra. Felállt:
-Meg lehet szelídíteni a hullámokat.

Ezt hallva a tengeri macska sóhajtott, és lejjebb hajtotta füleit. Az ablakhoz sétált:
-Tudod, már hányan ringattak minket ebbe a hitbe az évszázadok során?- kezeit hátratette- Őseinket gyakran látogatták mindenféle vándorok, vajákosok, papok... és mind azt mondták, hogy meg tudjuk szelídíteni a tengert. Komoran visszafordult vendégei felé:
-Csakhogy bármit tettünk, nem használt- megragadta sálját- Látod ezt? Már egészen fiatalkorunktól kiérdemeljük. Ez annak a jele, hogy hét évet szolgáltunk egyhuzamban ezeken a veszélyes vizeken. Ugyanis a tenger még mindig követel tőlünk áldozatokat. Mióta a fajtánk létezik, mást se csinálunk, csak harcolunk a hullámok ellen. Úgy közünk, ahogy más vízi nép álmában sem. Phernai szintén felállt:
-Én ezt mind értem, és tiszteletben tartom. De hinned kell nekem. Közelebb lépett hozzá:
-Echónál nem találnátok süket fülekre. Ő a holdistennő. Magam is láttam, hogy a Hold hogy irányítja az árapály tevékenységet, még a tengerkék ég alatti tengermelléket. Úgyhogy garantálni tudom, hogyha ő hozzá szóltok, biztosan segít.

Szónoklatát hatásvadász csend követte...
Ami lassan kényelmetlenbe fordult. Az admirális csak tátott szájjal, elkerekedett szemekkel nézett rá... míg végül ki nem bökte:
-Mi az a Hold? Phernai és Drina egyszerre kapták fel a fejüket:
-Hogy? A tengeri macska továbbra is kérdően nézett rájuk:
-Mi az a Hold? Sosem hallottam még róla... A páros ismét egymásra nézett meglepetten, majd a varázsló válaszolt:
-Az éjszakai égitest. Fázisai is vannak: félhold, holdsarló, újhold, telihold... És ahogy már mondtuk, irányítani tudja az árapály tevékenységet. Az admirális úgy nézett rájuk, mint két baltás gyilkosra. Elhűlten válaszolt:
-Mi... A tengeri macskák... sosem láttuk még a Holdat. Phernai a fejére csapta a kezét:
-Akkor mégis hogy hívhatják az otthonotokat Félhold-öbölnek? A tengeri macska vállat vont:
-Még az őseink, az első lakosok adták neki ezt a nevet. Mi csak átvettük tőlük. De az éjszakai égen soha nem láttunk semmit, csak csillagokat.

A páros ismét összenézett. Drina sóhajtott:
-Ez a küldetés nehezebb lesz, mint gondoltuk...

2013. december 22., vasárnap

dealing with rogues

Jaadran a tengermellék leghírhedtebb városa volt: a kis öblöt a legválogatottabb tengeri rablók lakták, akik nemcsak a gyanútlan hajósoktól, de egymástól is fosztogattak és olyan igénytelenek voltak, hogy a rossz nyelvek szerint még az istenek is kerülték őket a szaguk miatt.

Traxxnak igencsak résen kellett lennie, ahogy a herceget kísérte. Lépten-nyomon hol bunyóztak a népek, hol repült egy tőr, esetleg gurult egy hordó. Az egyik sarkon ráadásul egy részeg ocelot beléjük kötött:
-Mi van, úri népek? *hikk* Elvitte a cica a hajótokat? Egyikőjük se hederített rá különösebben. Épp kerülték volna ki, amikor a részeg kalóz megragadta Tzeg vállát:
-Hé, hozzád beszélek, lapátfülőkém! A következő pillanatban azonban Traxx olyan erővel vágott be neki, hogy elterült a földön. Az usagiai gyorsan úrrá lett remegésén, majd ránézett:
-Köszönöm. Testőre bólintott, majd folytatták az útjukat.

Útjuk a Vakmacska kocsmába vezetett... pontosabban a kocsma alagsorában. A hely nyüzsgött a zabolátlan, részeges kalózoktól, akik ha épp nem az italt töltötték magukba, akkor csépelték egymást. Maga az alagsor azonban egy különös társaságot rejtett: Jaadran legelvetemültebb kalózbandáját. A vasmag egy öregedő félben lévő leopárdból, egy sebhelyes fekete párducból, két hiúzból, és egy pumából állt. A kapitány leopárd végigmérte az érkező vendégeket:
-Lám lám... őnagypofájúsága mégiscsak letolta hozzánk azt a szőrös hátsóját. Hare Tzeg komolyan folytatta:
-Azt hittem, hogy a levelem elég világos.

Ahogy helyet foglalt, folytatta:
-Térjünk egyből a tárgyra. A kapitány helyet foglalt vele szembe:
-Inkább vegyük át még egyszer- hangja bizalmatlan volt- Komolyan arra számítasz, hogy mi fogunk neked szállítani? A nyúl bólintott, továbbra is kimérten folytatta:
-Ez nem csak kérés, hanem megállapodás- elővette a szerződést két példányba- és igen, számítok rátok. Mindezt feltételekhez szabva.

Ekkor a párduc megragadta a nyakát:
-Ki vagy te, hogy feltételeket szabj nekünk? A következő pillanatban azonban Traxx ellökte őt, olyan erővel, hogy szinte a falig meg sem állt. A tigris rávicsorított. A kapitány észnél maradt, felemelte kezét, ahogy társa felé fordult:
-Csigavér- visszafordult a herceg felé- mégis mik lennének a feltételeid? Az usagiai folytatta:
-Ugyebár a megbízás egy nagyobb tételű jáde szállítmány lenne, amit Shaiola szigetére kéne vinnetek. Előlegként megtarthatják a szállítmány 5 százalékát. Valamint ezt. Ezzel a szavakkal egy súlyos erszényt hajított feléjük. A puma mohón előkapta tőrét, és felhasította. Lomhán buggyant ki belőle a sok ezüstérme. A kapitány felé fordult:
-Csábító... A leopárd visszapillantott a nyúlra:
-És a fizetség többi része? Hare Tzeg sejtelmesen elmosolyodott:
-Majd akkor, ha a szerződés szerint teljesítettétek a leszállítást.
 
-Nekem ez nem tetszik- vágott közbe a fekete párduc, közelebb lépve- miért minket kér meg? Az usagiaiaknak van egy kisebb flottájuk. Bármelyik bugrisát megkérhetné. A kapitvány megvakarta az állát:
-Csakugyan...- halkan morgott- Miért minket? A nyúl teljes természetességgel folytatta:
-A flotta csak védelmet szolgál. Kereskedelmi hajók pedig nincsenek elegen- végigmutatott rajtuk- ti viszont Jaadran legnevesebb kalózai vagytok, gyors hajókkal, és nem felétek semmi veszélyt. Ilyenekre van szükségem, hogy a szállítmány épen és gyorsan célba érjen. A másik hiúz a szerződést bogarászta fél szemmel:
-Ez rengeteg áru- félig a kapitányra sandított- be kell szerveznünk másokat is. Ezt hallva a herceg gyorsan hozzátette:
-Természetesen a fizetség ezzel arányosan lesz kifizetve.

Még egyszer kérdően végignézett rajtuk:
-Nos? Megállapodhatunk? A leopárd magabiztosan elmosolyodott:
-Azt hiszem, nyúl, egész szépen ráéreztél a nyelvünkre- kezet nyújtott- leszállítjuk a jádét. Hare Tzeg kezet fogott vele, közben félig testőrére sandított, megejtve a bizalmas és hálás pillantást...


2013. december 21., szombat

dark vision

A sharkaal kölyök először fel sem ismerte, hogy hol van. Az utca után filmszakadás, másra nem emlékezett. Szokatlan is volt a kényelmes ágy, és a meleg. A szokatlan környezettől megriadtan kapta fel a fejét. Nina ült vele szembe, ezúttal hollónemes vértje nélkül, egyszerű mégis elegáns zöld ruhában.
-Hello - mosolygott felé barátságosan. A szörnyetegnek némi fáziskésésbe került, de beugrott neki:
-Te vagy az a nő! Az, akit nem láttam! végigmérte:
-Hol van a páncélod? A szőkeség átnyújtott egy csészét:
-Most Sötétségnél. A hollónemesei között különös bánásmódban részesülök. Nem muszáj állandóan viselnem a páncélt. A kölyök átvette a csészét. Idegenkedve beleszagolt, majd lassan nekiállt kiinni. Közben a lány felállt az ágya mellől:
-A szekrényedben találsz új ruhákat. Válassz valami kényelmeset, és menj az udvarra. Yuz mát vár rád. A sharkaal nem tudta mire vélni az újonnan kialakult helyzetet. De egyáltalán nem vette rossz néven, hogy valaki figyel rá. A kastély lakóival nem okozott kellemetlenséget beszélni. Maga a környezet annál jobban zavarba hozta.

Nina útmutatása szerint eljárva megjelent az udvaron. Meglepődött, mikor magával az uralkodóval találta magát szembe... még inkább attól, hogy az uralkodó nem teljes fennkölt harci díszben, hanem egyszerű ruhákban mutatkozik. Mikor megpillantotta a kölyköt, elmosolyodott:
-Na, kialudtad magad?- intett- Gyere bátran, nem harapom le a fejed. A szörnyeteg érezte, hogy a sörénye égnek áll, és önkénytelenül is támadóállást vesz fel. Yuz teljes természetességgel folytatta:
-A társam alig bírt veled a minap. Gondolom, van némi felesleges energiád, amit levezetnél. Ő maga is felvette a támadóállást:
-Először csak támadj... amilyen erővel csak bírsz.

A sharkaal érezte, hogy zöld jelzést kap. Majd ő megmutatja, hogy le tud győzni egy uralkodót. A bandában lenézték többször, megverték, sose tudta megvédeni magát. Most viszont, ha elég erős és ügyes, akár egy Serát is térdre kényszeríthet. Ordított, és ütött, rúgott, ahol csak érte. Yuz végig hárított. Pártfogoltja ugyan nem tudott harcolni, viszont a fogai és karmai így sem voltak veszélytelenek. A kölyök újra és újra lecsúszott, de mindig visszaugrott, becélozva hol a nyakat, hol a vállat... de bármi, amit ért, megfelelt neki. A sárkány keze nem egyszer esett áldozatul a tűhegyes fogaknak. Nem foglalkozott vele különösebben, megvárta inkább, amíg a kis bestia kiad magából minden, és kifáradt.

Terve hatni látszott. A sharkaal lendülete fogyott, támadásai egyre gyengébbekké váltak, mindig több és több időt tartózkodott a földön, vagy távolabb tőle. Végül lihegve megállt vele szembe. Most látta igazán a kitörésének az eredményét: Yuzt jóformán meg se karcolta, csak a kézfejéből, karjából szivárgott a vér. Ezt leszámítva olyan stabilan állt, akár egy szikla. Odalépett hozzá ez a hatalmas ellenfél, és a vállára tette a kezét:
-Minden rendben. Most elkezdhetjük az alapokat. A kölyök némileg összeszedte magát, majd az uralkodóra pillantott. Ő folytatta:
-A gyorsaság és az erő nem minden. Koordinálni is kell- elengedte védence vállát- az ellenfeled láthatja, hogy hova támadsz. De ha az utolsó pillanatban, egy gyors mozdulattal módosítod a célt, akkor eltalálhatod. Meg akarod próbálni? A sharkaal bólintott. Yuz felvette a támadóállást. A kölyök bemérte a vállát, ám mikor elég közel ért, a gyomrába próbált beleütni. A sárkány hárította még így is.
-Próbáld meg egy kicsit gyorsabban- tanácsolta.
-Rendben- bólintott a szörnyeteg, és ismét nekileselkedett. Most mellkasra célzott először... majd kicsit megemelte a fejét...

Találat. Sikerült az ifjú Sera nyakába harapnia. Ugyan szinte azonnal hárítva lett, de a sikeren úgy felbátorodott, hogy ismét megpróbálta.Yuz engedett a kísérletnek. Kivédte a fejtámadást...

A következő pillanatban viszont egy hatalmas, hozzá hasonló sötétzöld, fekete sörényű, fekete-vörös tollas sárkányember tornyosult fölé. Még ledöbbenni sem maradt ideje, a lény a vállába mélyesztette fogait. Felordíott, érezte a vér forróságát, a csontok ropogását. Az a hozzá hasonló valami itt nem hagyta abba: elkezdte szaggatni Yuz szárnyait, végigkarmolta a pofáját. Az ifjú Sera tovább kiabált pánikolva. Próbálta védeni magát, visszaütni. Minden próbálkozása hiábavalónak tűnt, levegő után kapkodott rémületében.

Aztán kitisztult a kép... szinte minden átmenet nélkül. Nina hajolt fölé aggódva. Holtra sápadt az arca. Az uralkodó próbálta visszanyerni lélekjelenlétét... de ahogy leperegtek szemei előtt azok a képek, úgy különösen nehezére esett. Nem is beszélve a fájdalomról, ami viszont teljesen valós volt: a válla, a szárnyai, a mellkasa vérben ázott, a karmolás nyomát is érezte pofáját.
-Mi történt?- nyögte ki végül.
-Esküszöm, nem én voltam!- hallatszott a sharkaal kölyök hangja. Valamivel távolabb állt tőlük, merészen sárga szemei most halvánnyá fakultak a riadalomról:
-Még eltaláltam a vállad... aztán ordítottál, és erősen véreztél több helyen. Azonnal szóltam a hollónemesnek... Yuz visszanézett barátnőjére. Nina aggódva pillantott rajta végig:
-Mi történt?

Az ifjú Sera lassan összerakta. Valószínűleg egy látomás lehetett, amit azért élt meg ilyen hitelesen, mert a sharkaal kölyök jelen volt. Lassan feltápászkodott, helyreigazította magát, és végignézett a másik kettőn:
-Nina, kérlek folytasd vele az alapok tanulását. Társa bólintott. Bízott Yuz ítélőképességében. Ő és a kis szörny felálltak egymással szembe. Az uralkodó pedig elvonult a kastély mélyére tanácsért...

2013. december 20., péntek

unpleasant surprise on the astral plane

Elisir új erőre kapott nemcsak testileg, de lelkileg is. A révülés alatt sokkal könnyebben elő tudott hívni minden emléket és tudást, amire szüksége volt. Fegyvere, a lándzsa élénk ezüstté változott. Végigvitt vele pár formagyakorlatot, ellenőrizve, hogy a külseje változtatott-e valami mást is. Meglepően könnyűnek és erősnek érezte... mint valami isteni fénysugarat. Mosollyal nyugtázta az eredményt, majd leszúrta fegyverét. Összedörzsölte kezeit, jobban összeszedve magát. Valamivel mélyebb emléket kívánt előhívni... egy régebbi tudást, aminek jelen életében még nem vette hasznát. De megtehetné. Hogy is tanította neki még annak idején neki Echo? Érezze a testében az erőt... a lüktető vért... fókuszálja a kezeibe... és szenvedéllyel irányítsa. Kitárta karjait. Felidézte az istennő útmutatását, amint még Coritoként kapott. Lassan felidézte és nyomon követte az energia áramlását, de érezte, hogy ehhez több szenvedélyre van szükség. Ebben az életében kissé felfojtotta az érzéseit... itt az idő, hogy ismét szabadjára engedje őket... és hagyja tombolni, mint a tüzet.

Működni látszott a terv. Érezte az energia koncentrálását a kezeibe, a forróságot a bőrén... már idézte volna meg az első lángokat, amikor hirtelen valaki megragadta, és elrántotta. Azonnal feleszmélt... egyúttal érezte, hogy érzékei is kiélesednek: a szemei, a hallása, a tapintása... és még a levegő avarszerű szagát is. Megpillantotta az őt megzavaró arcát. Leesett az álla.
-Argai? Már megint? Valóban az oroszlános vonásokkal rendelkező vörös hajú férfi állt vele szembe, kezeit még mindig a nő vállán tartva:
-Kellett egy kis idő, hogy felismerjelek- megejtett egy sejtelmes mosolyt- alaposan megváltoztál, mióta utoljára láttalak. A holdpapnő kiszabadította magát a váratlan vendég karjaiból:
-Mit keresel itt? Argai nyugodtan válaszolt:
-Amit az előbb tettem, az az, hogy a teljes fizikai lényedet átrántottam az asztrál síkra. Egy ideje készülődik valami, és jobb, ha ezt te magad is látod.

Elisir már értette, hogy miért élesebbek az érzékei: most már teljes életnagyságban itt van, és nem csak a lelke révül. Körbenézett. Azonnal magyarázatot talált az avarszagra: a hely, ahol álltak most már úgy nézett ki, mint egy korhadó fákkal és levelekkel teli ködös erdő. Megragadta lándzsáját, és kirántotta a földből:
-Mi a jóságos holdsarló folyik itt? A sűrűből megmozdult valami... majd rémisztő sebességgel közeledett feléjük. A nőnek fél perce volt kivenni, hogy mi az: úgy nézett ki, mint egy szarvas csontváza, de ágakból és mohából összefonódva, szarvai és fogai pedig tövisek voltak. Nem rémült meg, fegyverével a lényre vetette magát, a nyakába szúrta. Lendülete elég volt ahhoz, hogy maga a bestia is földre essen. A holdpapnő azonban itt nem hagyta annyiban, és erőteljesen többször is rátaposott, minden alakalommal újabb és újabb ágakat törve össze a testből. Végül a lény kiszenvedett, és kirántotta belőle az ezüstöt lándzsát. Argai elkerekedett szemekkel  nézte végig a jelenséget. Nem éppen azt az Elisirt látta, akihez eddig volt szokva:
-Lenyűgöző... A nő lihegve nézett vissza rá:
-Mi a fene volt ez? Az oroszlános külsejű ismét visszanyerte régi, komor és sejtelmes jelenlétét, és válaszolt:
-Valaki Shanbahac hatalmával szórakozik. Tekintve, hogy az növényi élet, a méreg és a halál istenéről van szó, azt javaslom, hogy azonnal járjunk az eset után...

2013. december 18., szerda

Félhold-öböl

Phernai se gondolta volna, hogy útjuk ilyen hosszúra nyúlik: heteken át vándoroltak. Meglepte, hogy a tűzvörös ég alatti vidék milyen sokszínű: a Vér-tótól kezdve a jegesrózsaszínű havas hegycsúcsokon át a buja, fülledt esőerdőig és az azon túli dombos sötétkék sivatagig. A különös homokban sétálva, felettük a tűzvörös éggel... olyan érzést keltett benne, mintha a világot kifordították volna a sarkaiból. Drina is gyönyörködött a látványban. Nem sokkal azután, hogy elhagyták Martemet, megvált a maszkjától és elrejtette a poggyászába. Az út alatt valóban megéltek pár csodát, amikor hellyel-közzel megpihentek... a jegesrózsaszínű hóban hógolyóztak, a dzsungelben bújócskáztak, a Kuursum-vízesésnél megmártóztak. Egyedül voltak bár, de egyáltalán nem érezték a magányt, nem hiányolták különösebben a szeretteiket. Jól tudták, hogy itt vannak egymásnak, és ez éppen elég biztonságot nyújtott mindkettőjüknek.

Ahogy a sötétkék sivatag felett kelt a Nap, a távolban már megpillanthatták a tengert. Phernai megállt, enyhén meghúzva táltosa kantárját:
-Nézd csak... Drina odasétált mellé, és próbálta kivenni a képet. A hullámokon halványan-izzó arannyal csillant meg a felkelő Nap.
-Megérkeztünk volna? A szürke macska lelkesen elmosolyodott:
-Egy módon deríthetjük csak ki- hátasa felé fordult- Mennyire vagy fáradt, Rosina? Belefér mára még egy repülés? A vörös táltos hatalmas fejbiccentéssel jelezte, hogy igen. Phernai megragadta a varázsló kezét, és már pattantak is a hátára. Lelkesedésük ragadós lehetett, ugyanis az unipegazus hirtelenjében teljes erőre kapott: egy alapos megiramodás következtében már ugrott is magasra a levegőbe.

A sivatag eltörült alattuk, és a tenger felé kezdett kirajzolódni a kép. Mire elérték a kellő magasságot, a hullámzó kékség felé közeledve, úgy már látták is a célt... hatalmas, szinte tökéletes félhold alakú volt, kelyhében szigetekkel-csatornákkal, mint valami labirintus, szarvain a két világító torony fénye kihunyóban. Phernai örömtelien felkacagott:
-Itt vagyunk!- hátra fordult társához, és örömtelien megölelte- Megérkeztünk, Drina! Itt a Félhold-öböl! A lány vígan felsikított, izgatottságában egy hatalmas puszit nyomott társa arcára. Rosina pedig még inkább rátempózott. Minél előbb érkeznek, annál jobb... neki is elege volt már a hetek óta tartó menetelésből.

A reggeli napfény bevilágította már a várost, mire megérkeztek. A népek már kis utcákon sertepertéltek, nyitották üzleteiket, és hajóra szálltak. Ebbe az élénk és bohém életbe csöppentek az utazók. Ahogy Rosina landolt a kikötő környékén, nem egészen sikerült olyan észrevétlenül érkezniük, mint ahogy elképzelték. Aki tudott, leállt azzal, amivel épp foglalkozott, mások lopva pillantottak rájuk... akárhogy is, nem tudták őket figyelmen kívül hagyni. Pontosan úgy néztek ki ezek a lakók, ahogy Phernai hallotta: egészen emberiek voltak, a fekete macskafüleiket leszámítva. Nem került hozzájuk olyan közel, hogy ugyanezt a szemükről és a szaglásukról is meg tudja állapítani, de a látvány így is magáért beszélt. Ami még ennél is szembeszökőbb volt, az a pasik jellegzetes ruhadarabja: szinte minden felnőtt egyed vörös tengerészsálat hordott... meglepő módon sok fiatalabb is. Minden esetre a csend meglehetősen kínossá vált az érkezésükkel. Valamivel meg kellett törni a jeget. Az egykori herceg megilletődve felemelte mancsát:
-Üdv...

Alig pár másodpercnyi fáziskésés telt el, mire megszólalt egy nagyobb kandúr a part felől:
-Szürke macska... Idősebbnek tűnt, ráncaiból és elfajzott szakállából ítélve sokat tapasztalt tengerész. Egykedvűen folytatta:
-Nagyapáink meséltek legendákat szürke macskákról, akik itt telepedtek le. Azt mondják, hogy emberekkel találkoztak itt, és tőlük ered a népünk. Phernai zavarba jött némileg. Próbálta összeszedni magát, úgy válaszolt:
-Igen... ők voltak az ősi Chomuuk. A klánom tagjai. Egy megtermett asszonyság cserfesen rávágta a tömegből:
-Miért, mégis ki vagy te, takonypóc? Az egykori herceg megrezzent, majd válaszolt:
-A nevem Phernai- majd megfogta a varázsló kezét- ő pedig Drina, a társam... Az öreg kandúr morgott a bajsza alatt:
-Nézzenek oda, még egy fekete macskát is hozott. Köpött egyet. Drinát kirázta a hideg a látványtól. Ekkor előrébb lépett egy fiatalabb tag. Alig pár évvel lehetett idősebb, mint a menekült herceg, rövid fekete haja, ajka alatt rövid szakálla, és sötétkék admirálisi ruhája volt, nyakában az elmaradhatatlan vörös sállal. Abban a pillanatban a többiekhez képest úgy nézett ki azzal az ápolt külsővel, mintha nem is a közösség tagja lenne, hanem egy másik városból csöppent volna oda. Egyből Phernai felé intézte a kérdést:
-És mégis mi járatban nálunk, idegenek? Mi nem látunk túl gyakran más népeket. Hangja kimért volt, kissé elutasító és hideg. Olybá tűnt, hogy a tengeri macskák különösen zárt közösséget alkotnak. Talán több éve más fajjal nem is kerültek kapcsolatba. A szürke macska, látva hogy korabelivel van dolga, kissé felbátorodott:
-Bászt nevében járunk el. Ő küldött minket.

Nem gondolta volna, de ez volt a varázsszó. Hiába a főként emberi vonások, mégiscsak macskaszerű lényekkel volt dolga. Nekik pedig Bászt neve szent és sérthetetlen. Szemeik azonnal elkerekedtek a döbbenettől, és szinte mind térdre vetették magukat. Pár asszony még hajlongva kántálta és dicsérte az istennő nevét. A páros meglepett értetlenséggel meredt a jelenségre. Bár Drina nővére Bászt hívő volt, egyikőjük sem látott ilyesfajta fanatizmust korábban. Az admirális közelebb lépett hozzájuk. Hangja ugyan kimért maradt, de már hallhatóan barátságosabb:
-Ez némileg más fényben világítja meg a történteket- utat mutatott- kérlek, fáradjatok velem...

2013. december 17., kedd

sharkaal kölyök

Az volt az utóbbi idő legnagyobb kapása. Yuz maga is meglepődött rajta, hogy sikerült. Nem tudta pontosan, hogy az ő vezetése segítette őket győzelemre, hogy Nina hollónemesként állt mellette, vagy a puszta szerencse, esetleg némi égi áldás, de megcsinálták végre azt, ami még a Proboujours testvéreknek sem sikerült: elkapták az egyik legnagyobb bűnbandát. Soha nem értették, miként tudtam folyton meglépni előlük, de ahogy most rajtaütöttek több oldalról - meglepetésként maga Yuz egy oldalsó, Nina pedig egy hátsó irányból - most végre rajtuk üthettek.

Erős volt ugyan az ellenállás, de nem tartott sokáig. Amint az első védelmi vonal megbomlott, más személyesen elérhették bandavezért. A rajtaütés megkövetelt néhány életet az ellenállók részéről, a fejest az uralkodó saját kezűleg verte bilincsbe:
-Most már vége a játéknak- zárta a fémet a kezeire- nincs több rivalizálás, fosztogatás, csempészés, és gyilkosság. A bandavezér gúnyosan elhúzta a száját:
-És pont egy Sera mondja mindezt. Yuz erősen megrántotta foglya karját:
-A Sera névnek már semmi köze ilyesmihez, mióta nagyapám szakított az elődei módszereivel- körbenézett a többieken. Katonái vagy a banda többi tagját bilincselték meg, vagy épp elszállították őket, mert olyan sérüléseket szenvedtek. Hozzátette:
-Mind kerítsétek kézre, amíg mozognak. Egy sem menekülhet...

Nina ekkor kapta fel a fejét. Sötét sisakjától nem lehetett kivenni, de határozottan úgy tűnt, mintha látott volna valamit... valamit, ami a többiek figyelmét elkerülte. A következő pillanatban megiramodott, ki a bűnbanda rommá vert tanyájából. Érzékei nem csaltak... valóban látott egy menekülőt. Nem volt ideje kivenni az alakot, csak arra koncentrált, hogy megállítsa. Rávetette magát, mindketten hatalmasat bucskáztak a macskaköves úton. Akármi is volt az, elég kicsinek és kecsesnek bizonyult ahhoz, hogy két karral rá tudjon kulcsolni... és még így is ficánkolt. Jobban rászorított:
-Nyughass már!- rivall rá, és próbálta kivenni a szökevényt. A lény meglehetősen kölyöknek tűnt a méreteiből adódva. Kecses, kissé kígyószerű testét rövid sötétkék szőr borította, fejét fekete sörény, és a sakáléhoz hasonlatos hatalmas, hegyes fülek, szemei sárgán izzottak. Zöldes, egyszerű ruhát viselt, mindkét lábával és karjával próbálta magát eltolni a hollónemestől:
-Engedj el, te szörnyeteg!- kiáltotta- Hogy lehet, hogy nem láttalak? Nina ismét megragadta, jobban rászorítva:
-Hogy érted azt, hogy nem láttál? Ekkor a kölyök kiszabadította egyik karját, és végigkarmolta a hollónemes arcát. A lány nem hagyta annyiban. Ismét megragadta, most a két vállánál, és jó erősen megrázta. Olyan törékenynek látta, hogy nem merte megütni. Viszont az erőteljesen rángatás szerencsére megtette a kívánt hatást: a kölyök szörnyeteg megriadt. Így, hogy stabilan állt, a hollónemes jobban kivehette a lényt: hosszúkás pofáját, karjait, és helyenként a farkát hosszú, halványkékes csíkok tarkították... mint akit megkorbácsoltak, vagy szíjjal vertek el. A döbbenettől leesett az álla:
-Magasságos egek...

Yuz pont akkor érte őt be. Lihegve megállt mellette:
-Kit találtál, Nina? Láttam, hogy megiramodtál... A lány nem szólt semmi. Némiképp társa felé fordította a még mindig megkukult kölyköt. Az uralkodó ugyanúgy elképedt a sebhelyek láttán:
-Ősatya mindenek felett, hát ez mi? Megfogta a bestia állát. Ő kevésbé tolerálta a gesztust. Tett egy kísérletet, hogy megharapja Yuz mancsát, de ő még időben elkapta:
-Na, nyugalom kölyök. Nem fogunk bántani.
-Kik vagytok?- fakadt ki a szökevény- Miért nem láttam ezt a nőszemélyt közeledni? Elkezdett ismét kapálózni erőszakosan a hollónemes kezei között:
-Azonnal engedjetek el! Az uralkodó azonban hatalmas mancsával megragadta a kölyök arcát, lefedve vele szemeit, majd némán elmormolt egy kábító varázslatot. A szörnyeteg teste azonnal elernyedt, feje előrebukott. Az ifjú Sera óvatosan átvette társától, és elindultak vele visszafele.

Nina kérdően nézett rá vissza:
-Soha nem láttam még ilyen lényt. Mi ez?
-Egy sharkaal- magyarázta Yuz- magam se gondoltam volna, hogy találkozok eggyel. Még a családi könyvtár írt róluk a kastélyben. Ők ritka, látnoki képességekkel bíró lények. A lány felé fordult:
-Őt itt valószínűleg ez a banda birtokolta. Ezért tudtak folyton megszökni előlünk mert a sharkaal kölyök előre látta a veszélyt. Ekkor szöget ütött valami a hollónemes fejében:
-Szóval ezért mondta, hogy engem nem látott. Viszont hogy lehet, hogy nem? Én is jelen voltam ugyanúgy... Az ifjú Sera rápillantott:
-Hollónemes vagy. Őket a Sötétség vértezete elrejti mind térből, mind időből. Ezért nem lehet nekik jövendőt mondani, és ezért nem látják őket a látnokok...

2013. december 16., hétfő

badass guard

Traxx a megbeszélteknek megfelelően járt el. Korán felkelt, és rendbe szedte magát. A jégkék szolgálati páncélt már kikészítették az udvari nyulak. Felöltötte magára, végigsimította, megnézte magán... Határozottan más érzés volt. Soha nem érezte szükségét nehéz, külső védelemnek, hisz az ereje és reflexei mindig a szolgálatára álltak. Kissé gyávaságnak hatott ekkora vértezet mögé bújni. Leírt néhány mozdulatsort. Meglepetésére a páncél csak minimálisan hátráltatta, mégiscsak jelentős súllyal bírt. Nem lesz itt gond.

Hare Tzeg szobája a kastély egy felsőbb szintjén helyezkedett el. Valóban előre odaért. Mikor az uralkodó kilépett az ajtón, már ott találhatta őt. Elégedett mosollyal is nyugtázta:
-Remek!- egy pillanatra magát, hogy ellenőrizhesse újdonsült testőrét, majd elindult, intve neki- Kérlek, csatlakozz hozzám. A tigris követte az usagiat:
-Mihez? Tzeg félig felé sandított:
-Hát mi máshoz? Reggelihez!- összecsapta két tenyerét- Megbeszéljük a mai napot.

Traxx nem tudta hová tenni a gesztust. Utólag jött rá, hogy amit a nyúl mondd, nem is hülyeség abban a környezetben vázolni a helyzetet. Az asztal gazdagon meg volt terítve különféle gyümölcsökkel, aprósüteményekkel és forró italokkal. A protokollnak megfelelően ugyan tartotta a távolságot, ám azt vette észre, hogy Hare Tzeg noszogatja őt:
-Ne szerénykedj, vegyél csak amennyit szeretnél. Hát... az uralkodó szava szent és sérthetetlen. Ahogy kimérten szemezgetett a sok földi jóból, a nyúl tisztázta a napi menetrendet:
-Alapból utálnak. Volt már alattvalóm is, aki alaposan kitolt velem. Viszont a közeljövőben esedékes terveim még ennél is meredekebbek, és itt van szükségem rád. Ugyanis a Tengermellék egyik hírhedt városában, Jaadranba készülök utazni. Letette a csészéjét:
-Hallottál már Jaadranról? Traxx szenvtelenül felpillantott:
-Nem, felség. A herceg folytatta:
-A legelvetemültebb kalózok élnek ott. Viszont rájuk van szükségem, és tárgyalnom kell velük- a tigrisre mutatott- te jössz itt a képbe. Meg kell védened, hogy a tárgyalást le tudjam folytatni.

A testőr meglegyintette enyhén a füleit. Jól hall? Úgy tűnik, ő maga is félreismerte az usagiaiak fejét. Pedig ők különösen kétszínű népség hírében álltak. Az a korábbi is, akivel a rögtönzött tengeri utazásuk alatt találkozott: egyszer meg tudta volna őt fojtani egy kanál vízben, utána pedig elkezdett vele jópofizni. Akárhogy is, már egy jó pont, hogy nem akarja őt megölni... és cserébe csak jó szolgálatot kell teljesítenie. Bólintott:
-Biztosíthatlak afelől, hogy a hajad szála se görbül. Hare Tzeg szélesen elvigyorodott:
-Ez a beszéd, öreg harcos! Tudtam én, hogy nem fogok benned csalódni...

2013. december 13., péntek

new lady in new method

Bandaháborúról értesítettek a Vad világban. Yuz remek lehetőségnek látta, hogy lecsapjon rájuk. Felvértezte magát, és vitte magával Ninát is, aki már talpig hollónemesként várt rá. Ahogy a felszerelés mellé elővette nagyapja másfélkezes pallosát, büszkén nézett végig rajta. Shingo egykoron ezzel védte a falakat a yuan-tik ellen és a lakosságot a beszivárgó földlidércektől. Nem tudott vele ugyan sok időt együtt tölteni, de sokat jelentett számára a vele való kapcsolat.

Ahogy fordult kifelé, megpillantott egy szemben álló nőt. Nem ismerte fel... amíg a jövevény el nem mosolyodott, és meg nem szólította:
-Szia, drágám.... Yuz szemei elkerekedtek a meglepettségtől:
-Anya? Elisir a nyakába ugrott, és megpuszilta:
-Olyan jó látni téged- végignézett rajta- egész komoly ifjúvá váltál. Az uralkodó megejtett egy megkönnyebbül mosolyt. Egy pillanatra félretette a bandaháború leverésének gondolatát, amíg anyja jelen volt:
-Muszáj vagyok. Meg akarom mutatni a helyieknek, hogy belevaló Serával van dolguk.

Végignézett ismét a nőn, emésztve némiképp a látványt amit az egyenes haj és a túlzottan laza ruhák nyújtottak:
-És veled mi történt? A második gyerekkorodat éled? Elisir jóízűen felkacagott:
-Csak némi életmód váltás. Meguntam a bizonytalanságot és a menekülést. Yuz kérdően nézett rá:
-Ezt nem értem. Apa mellett jó helyed volt, mindentől megvédett. A nő megpaskolta fia vállát:
-Épp ez az, hogy ő védett meg mindentől. Nekem is tudnom kell kiállnom magamért. Az uralkodó büszkén elmosolyodott, majd megölelte:
-Büszke vagyok rád- majd lassan elengedte- érezd nyugodtan otthon magad. Nekem még akad egy kis tennivalóm.

Elisir bólintott. Nézte, ahogy fia és a kis hollónemes távozik. Viszont nem maradt a palotába, hanem továbbment. Meg sem állt a kis mesterséges szigetig, ahogy a fekete márványból faragott Lilith szobor állt. Leült a a tövébe, és lassan átrévült az asztrál síkra...

2013. december 9., hétfő

make you dance

DJ otthon kevert. Az évek alatt nemcsak szakmai gyakorlatra, hírnévre és elismerésre tett szert, hanem egy kisebb vagyonra is. Utcalányból így engedhetett meg magának egy takaros lakást, elég térrel a felszerelésének, és ami rengeteg fényt beeresztett. Ez utóbbit nem egyszerűen esztétikai okokból... hanem mert nem lakott egyedül. Márpedig lakótársának szüksége volt a fényre egyes varázslatokhoz.

Ahogy keverte fel a következő lemezt, a lakótárs be is érkezett... Zsóka képében. Karjai között a könyvek, még mindig a Mágusképzőbe járt. Viszont ahogy meghallotta a zenét, azonnal széles mosolyra görbült a szája, és már hajította is a sarokba a könyveket... hogy aztán az előtérben tombolhasson. Dorina örömmel látta, hogy barátnője fogékony az imént felkevert dalra. Ő maga is táncolt, egy jó lemezlovas mutatja is, mennyire élvezi, amit csinál. Kiválogatta a következő lemezt, és már tette is fel. Zsóka egyre jobban bepörgött... tánca először csak ugrabugrának tűnt, majd egyre inkább kezdett valami rituáléra, valami mágikusra hajazni.

DJ egyre inkább azon kapta magát, hogy egyre kevésbé figyel a műszerfalra, és egyre többet a barátnőjére. Néha furcsa volt belegondolnia, hogy hogy jutott el idáig. Nem amiatt, hogy nővel van... hanem, hogy hogy volt képes ilyen mély kötődést kialakítani felé. Eddig ami mélyebb kötődései voltak az az Echo és a Samas iránt tisztelet, valamint az emberek világában megismert kollégái iránti szakmai jellegű bizalom. Amit Zsóka iránt érez, az sokkal több. Soha se gondolt bele, hogy valaha képes lesz rá. És tessék... szinte egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy mennyire igényi a jelenlétét... az egész lényét... Le is állt a tánccal, és hagyta a lemezeket pörögni, némán nézve ahogy barátnője átadja magát a zenének.

Zsóka egy idő után azonban észrevette magát. Dorinára mosolygott, kicsit lihegve, hisz kezdett kifáradni:
-Mi az? Miért hagytad abba? A lemezlovas zavarbajött, és megvakarta fejét:
-Nem is tudom- mérte végig barátnőjét- azt hiszem, mára elég volt. Azonban a varázslótanonc nem hagyta ennyiben. Nagy vigyorral odaszambázott hozzá, és megragadta kezét:
-Gyere, te kuka! DJ annyira megkukult, hogy ellenállni is elfelejtett. Inkább hagyta magát sodródni az árral, amíg a lemez pörgött a helyén. Zsóka két kézzel a szőke sörénybe túrt, és pajkosan belevakart:
-Bozont! Dorina gyerekesen felnevetett:
-Na, hagyd a hajam! Megfogta barátnője kezeit, majd ránézett. Üdítően hatott, ahogy lelkesen kipirult arcát, megszokott lelkes mosolyát, és ciánkék szemeit láthatta maga előtt. Megfogta két kezével a varázslótanonc arcát, majd összeért a homlokuk:
-Megőrülök tőled, hülyelány- nevetett halkan- teljesen becsavarsz, mint egy lemezt. Zsóka felkacagott, és végigsimítota barátnője karjait:
-Azt hittem, hogy kettőnk közül te vagy a lemezlovas. DJ megejtett egy apró, sejtelmes mosolyt, majd lassan homlokon csókolta őt. Ők ketten egész biztosan megtalálták a helyüket...

2013. december 3., kedd

taking away the tiger

Traxx remekül alkalmazta az Északi szigeteken tanultakat. Kai mester egészen elámult az eredménytől, amikor legelőször látta. Ahogy tanítványa próbálta a jeges hatalmat ötvözni a régi technikákkal, a róka segített neki összehangolni a lépéseket: a hagyományos mozdulatsorokat a jégvarázslattal. A tigris kifejezetten élvezte a váltást, és hogy tanítója érdeklődést mutatott mind a segítségben, mint az új technika forrásában.

Így teltek el újabb hónapok, miután a kalózok hazavitték őt és Levát. Viszont egyik szeles, csípős hideg nap váratlan vendég érkezett hozzájuk. A kapun kopogás hallatszott. A harcosok mind értetlenül kapták fel a fejüket. Nem számítottak látogatóra - alapjáraton is nagyon ritkán téved hozzájuk bárki is. Kai felállt a teázó asztaltól, majd sietve ment, hogy beengedje a látogatót. Ahogy nyitotta a kaput, a kellemetlen meglepetés egyfajta hideg döbbenetként rázta végig a gerincét. Hare Tzeg érkezett... katonai kísérettel.
-Jó estét, nagymester- köszönt komoran- remélem, nem zavarunk meg semmit. A róka megőrizte lélekjelenlétét. Tudta, hogy az usagiaiak jáde bányája a közelben áll... és hogy Le van-Te tanítványa nem nézi jó szemmel az ott folyó tevékenységet.
-Netán valami baj van a bányát illetően?- kérdezett vissza nyugodt hangon. Az uralkodó legyintett:
-Nem egészen a bányáról van szó. Bemehetünk?

Nem a bánya. Talán a látogatás célja nem is olyan hátborzongató, mint ahogy feltételezni vélte. Szélesebbre tárta a kaput. Míg a nyulak kíséretestül besétáltak az udvarba, rákérdezett:
-Akkor mi járatban errefelé, felség? Hare Tzeg visszafordult a mester felé:
-A tigris... Hol van? Kai nem értette a kérést. Szemei kíváncsian elkerekedtek:
-Parancsolsz? A nyúl most már teljes testtel fordult felé:
-Apám Tzog ide száműzött egy tigrist. Tudom, hogy életben van, a katonáim még egy jó ideje látták a bányáimnál. Kissé konszolidálta hangját:
-Kérem vissza a tigrist. Apám meghagyása szerint ha nem bírsz vele, akkor a mindenkori usagiai uralkodónak jogában áll dönteni a további sorsa felől.

Kai sóhajtott komoran. Hát hiába próbálkozott, a nyulak mégis meg fogják ölni Traxxot? Pedig ha tudnák, mennyit változott... hogy milyen remek személlyé vált. Már nyoma sincs az egykori dühöngő gyilkosnak. Amint szólhatott volna, Le van-Te már az usagiaiak elé ugrott támadóállásba:
-Csak a testemen keresztül? A róka megrémült a váratlan fordulattól. További olaj volt a tűzte, hogy a nyúlsereg már készítette elő a fegyvereket. Rászólt tanítványára:
-Leva! A gepárd visszafordult mestere felé:
-Nem hagyhatod, hogy elvigyék!- kiáltotta elszántan- Tudod, hogy már megváltozott! Meg fogják ölni... Hare Tzegnek azonban a szeme se rebbent. Ismét a róka felé fordult, nyugodt hangon:
-Nem mondom kétszer, Kai... A tigris kérem.

A mester mérlegelt: állja a több évtizedes paktumban megírtakat, és állja a szavát, kiadva Usagia népének egykori gyilkosukat, vagy pedig elárulja Traxxot, akit ugyan nehézségek árán, de megreformált, megtanította az élet megbecsülésére, a figyelmességre, és fegyelemre? Próbált az eszére hallgatni és nem érzelmi alapon dönteni. De amint szóra nyitotta volna a száját, a tigris már be is lépett a képbe:
-Itt vagyok- szólt komoran- ne zaklasd tovább a nagymestert. Az uralkodó bólintott, majd intett a kíséretnek. A katonák elindultak a harcos felé. Kai felpillantott rá:
-Fiam... nem kell, hogy ezt tedd. Traxx bólintott:
-Nem lesz semmi gond, nagymester. Ne aggódj miattam. Lépett volna a katonai sorfalba, ám a gepárd megragadta a karját:
-Ne csináld! Te is tudod, hogy ehhez nincs joguk!- sírta elkeseredetten- tudod, hogy nem ők ítélkeznek feletted... A tigris szemei meglepetten elkerekedtek, ahogy meglátta társnője szemében a könnyeket. Komolyan elkezdett aggódni miatta. Ha most itt hagyja.... Megfogta először a vállait:
-Szeretnék tőled kérni valamit, Le van-Te. Leva csak bólintott. Keserűsége nem hagyta beszédhez jutni. Társa folytatta:
-Ne gyere utánam. Viszont nagyon vigyázz magadra. E szavakkal megsimogatta az arcát. A gepárd bújt a hatalmas mancshoz. Traxx érezhette tenyerében a könnyeit. Még egyszer végigsimította a haját, majd hagyta hogy a katonai kíséret közre fogja. Ahogy elindultak vele, még hátranézett. Soha nem mondta Levának hogy szereti. Képtelen volt rá. Viszont ha meg kéne fogalmaznia, hogy mi köti őt hozzá... akkor az határozottan a szeretet lenne. És Kai nagymester. Szigorú volt vele, de alapos. Más személyt faragott belőle. Hálás neki. Sosem fogja őket elfelejteni...

Bezártul mögöttük a kapu...
Ahogy elindultak a tenger felé, vissza Usagia szigetére lassan azon kapta magát, hogy a kíséret finoman egyre előrébb kényszeríti őt... egészen az uralkodó mellé. Talán intéz hozzá még pár utolsó szót a kivégzés előtt? Hare Tzeg megőrizte hidegvérét, félig a tigris felé fordult, épp annyi érdeklődést mutatva, hogy érzékeltesse, hogy hozzá beszél:
-Tudok rólad mindent: a zűrös múltad, a Kaitól kapott kiképzést, és azt is, hogy mit műveltél a jáde bányában. Alig vártam, hogy az alattvalóim jelentsék, hogy mikor érkezel vissza a hajóutadról. Ekkor szája sejtelmes mosolyra görbült, és teljesen Traxx felé fordította fejét:
-Te aztán semmit sem félsz, még a halált sem. Pontosan ilyen bestia kell nekem. Te leszel a személyes testőröm. A harcos felkapta a fejét. Jól hallotta? Ez nem egy kivégzés? Meglepettségét igyekezett leplezni, úgy nézett vissza a nyúlra:
-Hogy mondod? Hare Tzeg határozottan bólintott:
-Úgy bizony!- majd ellentmondást nem tűrő hangon folytatta- úgyhogy ma este a szállásodon aludd ki magad, holnap reggel pedig állig felfegyverkezve jelenj meg a trónterembe. Nincs apelláta!