moving on in the Vad world

Argai hamvasztása.

A letakart holttestet lassan emésztették az ezüstszínű lángok. Elisir a holdpapnők rituáléinak megfelelően énekelt egy gyászdalt. Hangja tiszta volt és éles.

Kicsivel arrébb állt tisztelegve, bekötött mellkassal Shakara. A vérszivárgás a blokkoló indák után nem múlt el nyomtalanul. Mellette Yuz... aztán Nina. Végül bekötött fejjel Filandaka. A szőkeségnél eltört a mécses. Társa vállára borult. Az uralkodó átkarolta, simogatta a hátát, aggódva nézve rá. Nina a fejét csóválta:
-Ne haragudj...- szipogta halkan, félsikerrel megtörölve arcát- de anyádnak olyan szép hangja van... Yuz bólintott:
-Ehhez kétség sem fér- visszanézett az égő halotti máglyára- bár azt is be kell ismerni, hogy ez a fazon megmentette az életét. Köszönettel tartozunk neki. Shakara is bólintott:
-Egyszer az enyémet is. Úgy látszik annak idején bölcs döntés volt életben hagynom őt. Félig a fiatalokra bólintott:
-Vannak, akik mégis érdemelnek az élettől egy második esélyt.

Véget ért a kántálás. A lángok tovább emésztették a holttestet. Elisir odasétált Shakara mellé. Férje szorosan átölelte, megpuszilva vállát. A nő a sörényébe túrt, majd sóhajtott:
-Vége van. A félisten lassan elengedte őt:
-Nem, még nincs- visszanéztek a lángokra- viszont tudjuk, hogy minek van a birtokában. Csak idő kérdése, és ismét szembesülünk vele. Felesége határozottan bólintott:
-Részemről rendben van. Várni fogom. Shakara végignézte őt. Megejtett egy halvány mosolyt:
-Tényleg látványosan változtál. Nem is tudom, mikor láttalak utoljára ennyire határozottnak és erőteljesnek. Elisir visszapillantott:
-Talán még az emberek világában. Ezelőtt akkor éreztem magam ennyire szabadnak. A félisten átkarolta felesége hátát, amaz pedig a vállára hajtotta fejét.

A sharkaal kölyök az uralkodóra pillantott:
-Most már mindenre emlékszem. Yuz felé fordult:
-Parancsolsz? Filandaka folytatta:
-Ugyan lezárul a spirituális kapu az előző és a mostani életem között- megérintette a fején lévő kötést- de bevillantak az akkori emlékek... minden tisztán, mintha csak tegnap történt volna. Megrázta hegyes füleit:
-Szóval... én az elődöd voltam... a Sera család tagja... és egy hataloméhes bestia. Yuz bólintott:
-Röviden és tömören ez történt- megsimogatta a kölyök fejét- Visszatértél a palotába, de most már új életet kezdhetsz. A kölyök bizalmasan rámosolygott:
-Köszönöm, hogy segítettél lezárni a karmám. Ígérem, hogy hűséges és odaadó tanítványod leszek. Az ifjú Sera ekkor felkapta a fejét:
-Ha már az odaadásnál tartunk...- szülei felé fordult, és tisztelettudóan fejet hajtott- ha megbocsátotok, rám még vár egy fontos tennivaló. Shakara büszkén elmosolyodott:
-Menj csak. Szükségük van rád. Yuz elmosolyodott, majd Ninával és Filandakával az oldalán távozott.

A városkapu belső tövében árválkodott egy maroknyi yuan-ti, egy részük kisebb-nagyobb sérüléssel. Az uralkodó hozzájuk sietett, társával már vitték az első adag ellátmányt: ételt és orvosi felszerelést:
-Remélem, nem várattunk meg titeket túlságosan. A kígyószerű lények felkapták a fejüket. Egyikőjük, valószínűleg a csatában elhunyt vezér helyettese, odasiklott hozzájuk:
-Az a szellem, aki védett minket, rád hivatkozott. Köszönjük neki a segítséget. Yuz lepakolt, végignézett rajtuk, majd vissza a  helyettesre:
-Mekkora a kár? Amaz sóhajtott:
-Tizedannyian maradtunk... a városunk elpusztult, 22 sérülése még mindig életveszélyes. Az ifjú Sera bólintott:
-Hamarosan érkezik egy kisebb orvosi csapat az ellátásotokra. Én és Nina megkezdjük a munkát. A helyettes felkapta a fejét:
-És az otthonaink? Yuz sejtelmesen elmosolyodott:
-Nemrég kapcsoltunk le egy bandát, akik most a börtönben ülnek. Az ő lakásaikba lesztek elszállásolva, amíg a városotok újraépül. A yuan-ti meghajolt:
-Köszönjük, ifjú Sera. A családod legyen áldott...

night in the sand

Traxx és Leva első éjszakája. Az este a pusztaságban érte őket. A tűz köré ültek. A tigris még mindig meglehetősen gondterhelt volt, társa ennek ellenére viszonylag jó hangulatban. Próbálta is kissé felderíteni a búskomor hacost:
-Hát... már megint itt vagyunk. A tigris, aki eddig hatalmas mancsaiba temette arcát, most felpillantott:
-Hogy mondod? Le van-Te megejtett egy bátorító mosolyt:
-Együtt támadtunk a jáde bányára, aztán együtt utaztunk az unokatesómékkal a hajón... most pedig itt vagyunk.

Úgy tűnt, hogy szavaival nem éri el a kívánt hatást. Traxx ismét lehajtotta füleit, és belebámult a tűzbe. A gepárd hangulata is kissé elkenődött ettől. Odament társához, letérdelve vele szembe, megsimogatva az arcát. A tigris ráemelte tekintetét. Kellemesen melegséggel töltette el, hogy Leva ott volna neki. Valóban megejtett egy mosolyt. A másik harcos viszonozta:
-Kérlek, ne csüggedj. Itt vagyunk egymásnak. Kai nagymester is alaposan kitanított minket. Amíg az ő tanítása szerint járunk el, addig nem lesz gond.

Traxx sóhajtott. Hangjában volt valami fura morgás. Kissé oldalra fordította fejét. Le van-Tét kellemetlen érzés fogta el. Társa vállára csúsztatta kezét:
-Minden rendben van? A tigris egy ideig csendben meredt az éjszakába. Nem úgy tűnt, mintha fázna, vagy kifejezetten zavarná valami, de ésszel nem volt a helyén. Cikáztak a gondolatai, és nehéz volt szavakba önteni őket. Visszanézett a lányra:
-Sajnálom... A gepárd megejtett egy bátorító mosolyt:
-Nincs mit ezen sajnálni. Nem a te hibád, ami történt. Különben is, önként, és dalolva jöttem veled.

Traxx megcsóválta a fejét:
-Nem azt sajnálom- megfogta Leva mindkét vállát. Utóbbi kérdően nézett rá. A tigris még egy kicsit hezitált, majd folytatta:
-Nem voltam ebben soha jó, ne haragudj. Soha nem tudtam kimondani... kimutatni pedig végképp nem... Kezei lejjebb csúsztak, és megfogták a lány kezeit:
-Azért, hogy mennyit jelent nekem, hogy itt vagy velem. És, hogy én téged mennyire...

Nem tudta végig mondani. Le van-Te a nyakába vetette magát, szorítva erősen. Az első feleszmélés után ő is szorosan átölelte, bújva hozzá. A gepárd dörgölte a vállához a fejét:
-Én is szeretlek. Azzal megpuszilta a szelíd óriást. Traxx egészen zavarba jött. Még a lányt is elengedte. Leva halkan nevetett, tetszett neki, hogy sikeresen zavarba ejtette a tigrist. Társa lassan ura lett az érzéseinek, majd intett ahogy elfeküdt a tűz mellett pokrócon. Le van-Te odakucult mellé. Ahogy elhelyezkedtek, a tigris homlokon csókolta őt. Még hosszú út várt rájuk...

show that you're strong 2.

Nekromágus szinte kéjes mámorral itta tekintetével a látványt: egyik ellenfele halott, a másik pedig kétségbeesetten siratja. Elmosolyodott a szarvaskoponya alatt:
-Szegény törékeny Elisir Chiari... Hát megint összetörtél? Felemelte karját:
-Ne búsulj, mindjárt utánaküldelek téged. Más csapott is le. A nő épp csak ésszel betudta a szavakat, és felkapta a fejét, kezében a lándzsával. Azonban nem volt szüksége semmilyen lépést sem tennie. Yuz visszaérkezett, lecsapva a varázsló karját, majd belevágva a nyakába. Ellenfele ordított, és intett. Az uralkodó kitért az útjából, majd védelmezően a nő elé állva tartotta a másfélkezes pallost:
-El a kezekkel az anyámtól, te rohadék! Elisir megtörölte az arcát:
-Yuz? Fia félig ránézett, megejtve egy bátorító mosolyt:
-Gyorsan szedd össze magad- majd visszanézett a mágusra- Ő apa ellensége, mindenre elszánt, hogy elpusztítson minket. Ne hagyd, hogy megtörjön. A holdpapnő sóhajtott. Visszanézett a holtan fekvő Argaira. Ő az életét áldozta azért, hogy megmenthesse. Szorosabban markolta fegyverét, és kilépett fia háta mögül:
-Ne aggódj, nem fogom.

A Nekromágus ismét küldte feléjük a mérgező indákat. Yuz támadása igencsak felpaprikázta:
-Ti semmirekellők! Azt hisztek keresztbe tehettek nekem?- csapásai alatt dörgött a föld- Majd én megmutatom! Anyja és fia kerülték vadul az indákat. Az uralkodó a pallossal kaszabolta őket szüntelen:
-Úgy látom, még időben érkeztem. Elisir kitért az egyik inda útjából, majd ismét megragadta a medált, megidézve a szárnyakat:
-Jobbkor nem is jöhettél volna- majd megrohamozta a varázslót, csípőjébe állítva a lándzsát. Ahogy ordított, próbálta túlharsogni:
-Argai meghalt. Filandaka? A kinőtt növényi kar ismét lecsapni készült a nőre. Az ifjú Sera ismét lecsapta:
-Hívtam érte egy futárt. Rendbe fog jönni, csak eszméletlen. Újabb csapás. Nekormágus egy erős ággal verte le magáról a sárkányt. Yuz szépet repült.

Anyja riadtan nézett utána, majd felvette a kesztyűt. Feljebb repült, a lándzsát többször az ellenfél mellkasába vágva. Az felordított, majd hadonászott a kezeivel:
-Semmi értelme! Nem tudod áttörni! A nő egyfolytában került a hatalmas kezeket - közben az imént levágott újra kinőtt- és folytatta a munkát:
-Nem ismersz engem. Shakaraért bármire képest vagyok! A mágus felkacagott:
-Már elvesztetted! A hatalma az enyém! Sötéten felizzott. A holdpapnő felordított, ahogy a sötét lángszerűen marták a testét. De nem hagyta annyiban. Majdnem leesett, megkapaszkodott az egyik mohás bordában. Lihegett, próbálta összeszedni magát. Egyre jobban zárta ki az őt égető sötétséget... és a zajt, ami tovább kínozta érzékeit. AZ Echótól és Sötétségtől megörökölt hatalmak... Shakaráé... és most a Nekormágus ellene használja mindkettőt.

Ismét belé vágta a lándzsát, ezúttal azért, hogy arra támaszkodjon, és le ne essen. Lehunyta szemeit. Hogy is volt az asztrál síkban, mielőtt Argai átrántotta? Az erő az ereiben... a szenvedély... a küzdelem.... a mély szerelem Shakara iránt... Lassan idézte vissza, érezte, ahogy átjárja a forróság... ahogy a kezeibe összpontosul... és végre kirobban.

Hatalmas durranás hallatszott. A Nekromágus meg is hátrált. Elisir most már a földön landolt... kezeiben ezüstös lángok izzottak. A varázsló épp magát csapkodva, próbálva eloltani az ezüsttüzet:
-Te megátalkodott nőszemély! Yuz visszaért. Meglepve nézte a látványt. Anyja azonnal kiadta neki az utasítást:
-Nyitva van a mellkasa. Keresd a koponyarózsát, és azonnal juttasd el Shanbahachoz. Az uralkodó aggódva nézett rá:
-És veled mi lesz? A holdpapnő felvette lándzsáját:
-Gyengébb lesz. Bízd csak rám. Yuz bólintott, és már repült is. Az ezüst lángok valóban alaposan megrongálták a kérges bordákat. Sokkal könnyebben átütött őket, és kitépte mögülük a koponyarózsát. A Nekormágus kapott utána:
-Ne! Az az enyém!Az ifjú Sera levágta a karját. Ezúttal, a növényi hatalom nélkül, már ott is maradt a jobb kar a földön, erősen vérezve. A mágus kezdett összemenni.

Yuz villámsebességet vett fel, és már el is tűnt. Anyja az ezüstös lángoktól övezve szembenézett az ellenféllel. Nekromágus erősen vérzett a végtag vesztesé miatt. A mellkasán lévő sebek is láthatóvá váltak. Külseje elvesztette a fás-növényes jelleget, palástja is ismét sötétkék volt. Szemei csak azért maradtak épek, mert a növényi állapot alatt begyógyult. Vonszolta magát egy kicsit, majd lassan kiegyenesedett:
-Nem pusztíthatsz el, Elisir Chiari- nézett vele szembe- Shakara erejének jó része még nálam van. Olybá tűnt a tartása, és hanglejtése alapján, hogy ez az egyetlen dolog, ami még életben tartja.
-Akkor visszavenném- mondta a nő, a lángok megélénkültek körülötte, úgy támadt: tűzzel és a lándzsával. Nekormágus  suhintott, egy elektromos dárdával eltalálva a holdpapnő. Azt elég szépen végigfarolt a földön. Ellenfele meg se várta, míg felállt, most egy sötét vektorral találta be. A nő felordított.
-Semmi esélyed, Elisir Chiari- korbácsolta őt a mágus hol sötét erőkkel, hogy szuperszonikussal, hol elektromossal- Te csak egy gyenge kis nő vagy, aki mindig bajba jut, és az is marad. A holdpapnő a következő csapás kivédte, ám ellenfele egy tűzgolyóval találta most telibe. Ezután elindult felé:
-Nem csoda, hogy háromszor is meghaltál... nem is értem, hogy egy olyan félisten, mint Shakara Sera miért maradt ilyen gyenge kis facsemete mellett. Odaért hozzá, megragadta fejét a homlokánál, feljebb emelte. Szemeik elég közel voltak egymáshoz:
-Nézd csak, Elisir Chiari... ez itt a világok hajnala!

Megosztotta az emlékeit. A holdpapnő azt a képet láthatta, mikor még az emberi, feketemágus Shakara harcolt a szarvasember Nekormágussal. Az előbbi úgy nézett ki, mint amilyennek az emberek világából, az előző reinkarnációból emlékezett rá. Az utóbbi pedig... köpeny nélkül, fején maszk vagy álarc helyett halálfejszerű festés. A varázsló folytatta:
-Azóta a pillanattól, hogy láttam, hogy már akkor is Sötétség kegyeltje volt, áhítottam az erejére. Sajnos, akkor megölt, de most új testben véghez vihetem a tervem. Ó, és ami téged illet... látod azt a szemrevaló, ügyes hölgyet Shakara mellett? Mondd meg őszintén... nem ismerős? Elisir láthatta... egy barna hajú, barna szemű tűzvarázsló volt, aki macskával harcolt. Kicsi volt az... az emberi, fekete szárnyak nélküli Kicsi. Elkerekedtek a szemei.
-Úgy van...- folytatta sziszegve a Nekromágus- ők már milleniumok óta ismerik egymást. A sors el is rendezte, hogy ebben az életben találkozzanak. Eltűnt a kép, és ismét a mágus kegyetlen szempárja nézett szembe a nővel:
-Te csak útban vagy neki, Elisir Chiari... mindig is útban voltál... Gyenge vagy!

A holdpapnő valóban elkeseredett a képek láttán. Olyan érzése támadt, hogy elveszti a lelke felett az irányítást, és az lassan elhagyja a testét. Minden csak átverés volt... felesleges próbálkozás. Amint a megosztott emlékek azonban véget értek, és ismét a kék szempárral találta magát szemben, valahogy ismét feleszmélt. Mintha fellobban volna ereiben ismét a tűz. És ezt a tüzet szabadjára is engedte. hatalmas robbanás... A Nekromágus hatalmasat repült, majd faralt a földön. Elisir felállt, részben fegyverére kellett támaszkodni hozzá. Azonban a lángok ismét felélénkültek körülötte:
-Na idefigyelj, te utolsó megátalkodott gazember!- még a hangja is visszatért, teljes erővel- Sötétség a maga teljes életnagyságában már halálra fenyegetett. Azután döntöttem úgy, hogy rohadtul elegem van! Ismét felé irányított egy testes tűzlabdát, ami becsapódáskor robbant. A mágus ordított, a fejéhez kapva, Elisir pedig közeledett felé, és folytatta:
-Úgyhogy SOHA, de SOHA ne merészelj gyengének hívni! Megfordította a lándzsát, botos végével gyomron vágta.
-És SOHA nem erészeld azt állítani, hogy felesleges vagyok!- most olyan szinte csapott a fejére tüzes ököllel, hogy a szarvaskoponya egy része betörött.
-És SOHA ne merészelj többé sem a közelembe, vagy a családom közelébe jönni! Képen rúgta. A sisak leesett a fejéről. A koponya alatt ember volt. Egy kékszemű, fehér hajú ember. Vérző szájjal, foghíjasan nézett rá:
-Légy átkozott Elisir Chiari- megragadta a szarvas koponyát- az előző életem feje, ez tartja bennem a bosszút. Azzal sötét füst kíséretében eltűnt. A holdpapnő térdre rogyott. Érezte, hogy komolyan erejét vette a harc. Kellett neki egy kis idő, hogy indulás előtt kissé összeszedje magát...

Nina fenntartotta a fénygömböt, az öntudatlan Shakarát pedig elixírekkel itatta. Minden ital a félistent tartotta életben. A lány Shanbahacra nézett. Az istenség magánál volt, de nem úgy tűnt hogy aki képes elhagyni a fénygömböt. Odament hozzá, kissé odahajolva, tartva annyi távolságot, hogy ne mutatkozzon tiszteletlennek:
-Hogy érzed magad? Shanbahac szemei fájdalmasan, de hálásan csillogtak. Hang nem jött ki a torkán. Nina bólintott:
-Ígérem, mindent megteszek, amíg a többiek vissza nem érnek. Egész biztosan sikerrel járnak el.

Amint kimondta, Yuz beszáguldott. Magasan tartotta kezében a rózsát, mely félig hervadt volt, így úgy nézett ki, mint egy szirmokból összeállított koponya:
-Itt vagyok!- azonnal Shanbahac elé repült, átnyújtva a virágot- megszereztük. Nina szemei elkerekedtek, ahogy végignézett társán:
-Magasságos egek... Tiszta vér vagy! A hősies sérülésekkel teli Yuz megejtett egy gyenge vigyort:
-Harcban megesik, hogy a csiga is elesik. Közben Shanbahac átvette a koponyarózsát. A virág eltűnt a testében, ő pedig ismét felöltötte jól ismert magasságát, újból régi fényében pompázott. Végignézett a fiatalokon:
-Köszönöm, gyerekek. Nem is tudom, mihez kezdtem volna nélkületek.

Elisir ekkor ért be. Egészen elvolt gyötörve. Ám ez csak a külső látszat. Belül egészen megújult. Az ő nagy ellenségüket győzte le, szinte egyedül, belső félelmeivel együtt. Nem sikerült őt megtörni. Letérdelt Shakara mellé. Shanbahac ekkor kapott csak észbe:
-Milyen modortalan vagyok. Suhintott szárnyával, mire az indák leszáradtak a félistenről. Az átütött sebek még szivárogtak, de már fellélegzett. Elisir végig simította két kézzel férje fejét, szólítgatva őt:
-Shakara... hallasz, életem? A félisten lassan felnyitotta szemeit, és felesége egyik karjára tette mancsát. Lassan végigsimította:
-Elisir... édesem... A nő szemeibe a meghatottság könnyei csillantak. Viharosan átölelte férjét, ölelve szorosan, simítva hosszú sörényét, puszilva fejét:
-Úgy aggódtam... Annyira örülök, hogy magadnál vagy... Azt hittem, hogy... Shakara ügyetlenkedve felült, és magához szorította feleségét:
-Most már minden rendben, drágám- fúrta fejét a vállához- megmentetted az életemet... Elisir úgy érezte, hogy a szívéről is lepattannak a láncok. Shakara szeretete mély volt és őszinte, minden kétséget lerombolt. Még a harci sérülésekből származó fájdalom és tompult az ő ölelésében...

show that you're strong 1.

A Nekromágus valóban átlépett az asztrál síkról. Viszont nem egyenesen a Sera birodalomnál kötött ki, hanem a yuan-tik városában. De ha már így hozta, itt sem finomkodott: könyörtelenül elkezdte mészárolni őket. A lakók egy része menekült, ahogy tudott, másik részük megpróbált szembeszállni a támadóval. A varázsló isteni erőt birtokolt... minden lándzsa, nyíl és kard hatástalan volt ellene. Gonoszul felkacagott:
-Milyen édesek... megpróbálnak legyőzni a kis játékszereikkel. Suhintott. Gyilkos, mérgező töviseket küldött feléjük, megtizedelve a sereget. A yuan-tik egyre kétségbeesettebbé váltak. A támadásokat lassan átváltották védekezésbe, hogy legalább a menekülőket menthessék. Nekromágus ismét felkacagott:
-Nincs hová menekülnötök, hangyák!- magasodott feléjük- Kiírtalak titeket mind egy szálig. Aztán jöhetnek a Serák...

Már emelte a kezét, amikor csapásának egy holdpajzs állt utat. Shingo holdpatrónus a yuan-tik védelmére sietett. Az egyik öreg lakos, ahogy segítettek neki feltápászkodni, végigmérte a jelenést. Csodálattal elkerekedtek a szemei:
-Ismerlek téged...- dadogta rémülten. A patrónus lassan rápillantott kérdően. Az öreg lassan kinyújtotta a kezét, ahogy rámutatott:
-Te vagy az a fiatal Sera. Az, amelyik nem akart harcolni. Jól emlékszem ifjú katona koromból... Shingo elmosolyodott:
-Most se azért vagyok itt. Érezte, ahogy a mágus egy újabb csapást vet be. Ha nem tartja ki a holdpajzsot az utolsó pillanatba, biztos, hogy civilek is sérülnek. Utasította a yuan-tikat:
-Menjetek a birodalmam kapuin belül. Amennyien csak vagytok! Az unokám gondoskodni fog rólatok. Az egyik tiszt szalutált, majd elindultak.

Nekormágus a holdpatrónusra nézett:
-Szánalmas vagy, Shingo Sera. Mindenkiben csak a jót keresed- a pajzsra csapott, ami erőteljesen berezonált az ütés erősségétől- pedig a világ a velejéig romlott. Benned is ott van a vérszomj, a kegyetlenség. Rengeteget harcoltál ellene, tudom. Végighúzta a pajzson a karmait:
-Miért tagadnád le a nyilvánvalót? Shingo ellökte őt, a pajzzsal fejbe csapva, majd az eszközt eltüntette:
-Azért, mert hiszek abban, hogy létezik másik út. Hiszek abban hogy a hatalom nem elnyomás, hanem felelősség mások iránt. A háta mögül lépteket hallott. Félig a hang irányába fordította fejét. Láthatta, ahogy a négyesfogat közeledik: Argai, Filandaka, menye és unokája. Visszanézett Nekromágusra:
-Mint láthatod, ezzel az elképzeléssel nem vagyok egyedül. ellenfele frltápászkodott:
-Te utolsó szánalmas...

Yuz meglátta a holdpatrónust. Elképedt:
-Nagyapa? Shingo visszanézett rá:
-Fel kellett tartóztatnom. Kiírtotta volna a yuan-tikat. Unokája intett:
-Innen átvesszük. Menj, és segíts azoknak a kígyóknak. A holdpatrónus bólintott és eltűnt. Filandaka utána nézett, majd utódjára:
-Ő... Shingo? A nagyapád? Yuz bólintott:
-Echo istennő férje- sokatmondó pillantással nézett szellemszerű elődjére- annyira szereti őt még mindig, hogy a követévé emelte. A szellemek és az istenek közötti szinten áll. Filandaka nem szólt semmi, csak morgott. Azután támadóállást vett fel, felkapva a másfélkezes pallost. Elisir ugyanígy járt el a lándzsával, Argai pedig kimeresztette a karmait. Nekromágus végignézett rajtuk:
-Ó, a felmentő sereg. Jól előrejöttetek, hogy védjétek a másik birodalom lakóit.

Elisir egyből nekiesett, minden előjel nélkül. A kérgesedett testbe többször lendületesen belevágta fegyverét. Ellenfele meglepődött a váratlan támadáson. Már nyúlt volna érte, hogy lesöpörje magáról, mikor Filandaka lesújtott a másfélkezes pallossal. Levágta a kérgesedett kezet. Azonban a végtag újranőtt, ágszerűen újrafonódva. Az elődnek ledöbbenni sem maradt ideje, máris a varázsló lábával szembesült, amely elküldte őt méterekkel arrébb. Yuz és Argai egy-egy vállat céloztak be. Az ifjú Sera tűztámadással, abban a reményben, hogy a kérges-faszerű testet elégetheti. Kellemetlen meglepetésére a mágus felkacagott és visszafordította a tüzet... mindhármójukra. Elisirt is levakarta magáról.
-Ügyes próbálkozás, csenevészek- nevetett- de ekkora erő ellen semmi esélyetek. Többször intett. Tövises indák indultak meg feléjük vadul.

Yuz ordított, majd egy elektromos támadást vetett be, azzal szabdalva a növényeket. Argai ugyanebből a célból a karmait vetette be, Elisir pedig a lándzsát, ami most ezüstösen megint felizzott:
-Távol tart minket magától- kiáltott, ahogy próbált a vad indák harcában előrébb férkőzni- közelebb kell jutnunk! Ekkor ugrott el mellette Filandaka, pallosát kivonva:
-Ezt bízd rám, nőszemély! Lecsapom ennek a senkiházinak a fejét! A Nekromágus figyelmét nem kerülte el az érkező támadás. Ismét intett. Egy inda ostorszerűen csapott, és olyan erővel találta homlokon az elődöt, hogy méterekkel repült arrébb. Yuz megriadt:
-Fialandaka!

Félbehagyta a hadakozást, és odarohant hozzá. A szellemszerű elő erőtlenül feküdt a földön. Hologramszerű testén keresztül lehetett látni a találatot... a sharkaal kölyöknek vérzett a homloka. Yuz óvatosan felemelte a fejét:
-Gyere, minden rendben lesz. Csak egy kis szédülés. Elődje azonban megragadta kezét:
-Nem fog menni. Hangja félelmetesen halovány volt. Az uralkodó megborzongott idegesen:
-M-mi az, hogy nem fog menni? Filandaka erőtlenül folytatta:
-Ez a szemétláda a harmadik szemet találta el...- szellemszerű teste fakult- lezárul végre az előző életem... és elkezdhetek egy teljesen újat... Yuz nem talált szavakat. Nem éppen lopta magát vérszomjas elődje a szívébe, de most kifejezetten sajnálta őt. Végigsimította fejét. Filandaka Sera még egyszer rápillantott, ezúttal hálával a tekintetében:
-Tisztára... mostad... a nevem... Köszönöm, fiú. Amint végigmondta, szellemszerű teste eltűnt. Csak az ájult sharkaal kölyök maradt ott. Az uralkodó lassan felnyalábolta őt, és elvitte egy biztonságosabb helyre a még épen maradt házak közé...

Elisir megunta a huzavonát. Egyik kezével megragadta a nyakában lógó medált:
-Felsőbbrendű szárnyak! Fényes szárnyak jelentek meg a hátán. Kirepült a gyilkos indák körül, majd megcélozta ellenfele szarvaskoponyás sisakját. Sikeresen kiszúrta az egyik szemét. Nekormágus fájdalmasan felordított, egyik kezével a sérülést takarva. Argai kapott az alkalmon, hogy a varázsló figyelme elterelődött. Megrohamozta, majd a mellkasába kapott. A holpapnőnek is kiadta az utasítást:
-Keresd a koponyarózsát!- csapott a kérges bordák közé, egyre jobban töve össze őket- az Shanbahac amulettje, biztos ellopta tőle. Elisir bólintott, majd zuhanórepülésben, lándzával ismét megcélozta a Nekromágust. Találat a két lapocka közé. Ellenfele felordított. Zihált. Végignézett mind a kettőjükön:
-Shakara erejét is birtoklom. Ilyen könnyen nem állíthattok meg!

Sötét csapással mind a kettőt lerázta magáról. Hatalmasat huppantak a földön. Elisir azonnal a fegyveréért nyúlt megint, és ugrott, ám egy inda ostorszerűen visszacsapta a helyére:
-Nem tanultál, Elisir Chiari!- folytatta a varázsló- a legutóbb is majdnem megöltelek. De ha már ennyire kísérted a sorsot, akár megtehetem most is. A nőt nem ijesztették meg Nekormágus szavai. Ahogy Argait sem. A férfi becélozta az ellenfél térdét. A varázsló hárított, viszont az mér elkerülte a figyelmét, hogy a holdpapnő fénytámadást vet be. Egy pillanatra teljesen megvakult, megtántorodott. Elkezdett vaktában támadni:
-Hol vagy, te nőszemély? Ezt megkeserülöd!

A gyilkos tövisek minden oldalról záporoztak. Argai azonnal kapcsolt:
-Vigyázz! Nekiugrott Elisirnek, elfeküdtek mindketten a porban. A holdpapnő zihált rémületében. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel se fogta. Csak mikor a földön feküdt, akkor kezdett magához térni:
-Argai? A férfi sötéten elmosolyodott... aztán a szájából kibuggyant a vér. A következő pillanatban lefordult oldalra. Testével védte a nőt, a tövisek átszúrták a testét. Elisir letérdelt mellé, megremegett döbbenten.
-De... de... miért? Argai újabb adag vért köhögött fel:
-Ironikus, nemde? Sokáig a férjed ellen harcoltam... Most meg az ő feleségét mentem meg. Ismét köhögött, a forró vér kisebb tócsába szivárgott körülötte:
-Lehet, ezért hagyott életbe... hogy egy nap megmentselek téged... Elisir megragadta két kézzel társa kezét. Torka égett, tekintete elhomályosult:
-Nem voltál köteles... Az oroszlán vonásokkal rendelkező férfi gyengén visszapillantott rá:
-Dehogy nem... Erre valók a társak, nemde? Lehunyta szemeit, hatalmas keze súlyosan csúszott ki Elisir kis kezeiből. A nő sírva fakadt...

introducing Lilith

A két fiatal meg is szervezte a város egyik terén, a tengerpart mellett a gyűlést. Az admirális elrendelte a tengerre való kiszállás tilalmát, hogy valóban mindenki jelen legyen. Bár ő maga is egy kissé szkeptikus volt:
-Mondjátok- lépett oda a pároshoz- mégis mire készültök, hogy mindenkinek jelen kell lennie? Phernai lelkesen válaszolt:
-Megmutatjuk, hogy akiről beszéltünk, valóban létezik, és bátran fordulhattok hozzá- körbenézett- mindenki itt van? Az admirális bólintott, de nem egészen volt meggyőzve. Drina elmosolyodott, és a magasba emelte a visszakapott holdviolát:
-Itt vagyunk, magasságos Holdistennő, ahogy kérted! Jöjj hát hívó szavamra...

Csak egy szempillantás, annyi se kellett... Lilith ott állt előtte, átvéve ismét a virágot. Váratlan jelenlétére és külsejére megugrottak a tengeri macskák, még a hajuk is felállt a rémülettől.
-De hisz ez egy démon!- kiáltott az egyik árus valahol a tömeg mélyén- Ti egy démont küldtök a nyakunkra? Phernai védelmezően az istennő mellé állt:
-Kérlek, várjatok türelemmel! Ne ítéljétek el őt ilyen könnyen, valószínűleg csak újhold van. Kételekedő női hang hangzott a tömegből:
-Mi az az újhold? Drina odasietett, hogy elmagyarázza.

Amíg rá figyeltek, addig az istennő közelebb lépett a tengerhez. Még mindig vadul háborgott, nem kímélve még a kikötött hajókat sem. Két karjával hullámzó mozdulatokat tett... először lassan, majd egyre erősebben. Tolta és húzta a vizet, akár maga a Hold. A hullámzás valóban aritmikussá, kaotikussá vált. A tengeri macskák azonnal felkapták a fejüket a jelenségre, ahogy az istenség harcol a hullámokkal. Lilith valóban elszánt volt, mozdulatai egyre erőteljesebbé váltak, akárcsak az ő általa irányított hullámok. Végül egy erőteljes csapás, mely az eget is kitisztította, pontot tett a harc végére. Az ő irányítása érvényesült. Először elengedte a hullámokat, hagyva, hogy tovább haladjon a bennük lévő erő... majd a karjait finoman mozgatta, kisebb hullámokat gerjesztve, elsimítva a vízfelületet.

A tengeri macskák elámultak. Az admirális jutott először szóhoz:
-Sosem láttam még ilyen békésnek a tengert- majd körbenézett népén, és vissza a vízre- sőt, macska emlékezet óta nem hiszem, hogy valamelyikünk is látta volna. Lilith felé fordult, és megejtett egy barátságot mosolyt. Az admirális érezte, hogy elpirul... mind zavarában, mind szégyenében. Végignézett ismét a többieken. Úgy tűnt, az összes tengeri macska elszégyellte magát, amiért így elítélték őt. Összeszedte magát, majd odalépett az istenséghez, kezet csókolt neki, és meghajolt:
-Bocsásd meg, hogy nem fogadtunk téged méltón. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire hálásak vagyunk a segítségedért. Végigmérte őt még egyszer. Valóban, a rémisztő külső ellenére az arca kifejezetten barátságos volt. Ettől még inkább zavarba jött. Ki is csúszott a száján:
-Még soha nem találkoztunk ilyen istenséggel, mint te... Lilith a vállára tette kezét, bizalmassággal próbálta oldani az admirális zavarát:
-Hallottam, és láttam, hogy mi történt. Viszont most már tudjátok, ki vagyok, és hogy bármikor fordulhattok hozzám segítségért- a tengerre mutatott- bármikor meg tudom zabolázni a hullámokat. Az admirális bólintott, majd a vízről felpillantott a tiszta égre:
-És az a hogyishívják... a Hold... azt látni fogjuk? Lilith mosolyogva bólintott:
-Hamarosan igen. Ma este még újhold van. Viszont holnaptól már növőfélben lesz. Akkor én is más alakban fogok mutatkozni. A tengeri macska felkapta a fejét:
-Van más alakod is?

escaped from Usagia

Traxxot nem hagyták nyugodni a történtek. Annál is inkább, mert nem tudott tenni ellene semmit. Még aznap este levette vértezetét, és kiszökött a várból. Ahogy óvatoskodva, minden ház árnyékába rejtőzve osont ki a városból, szégyellte magát... gyávának érezte, hogy elmenekül, ahelyett, hogy fellépne. Viszont azzal Kait is veszélybe sodorta volna... a nyulak simán rávarrták volna, hogy nem tudta őt kordában tartani. Pedig a tigris esküdni mert volna rá, hogy a nagymesternél jobb tanítója nem is akadhatott volna. Midőn az árnyak rejtekében, az őröket kijátszva kijutott, már csak a tenger választotta el a szárazföldtől. Elkötötte az egyik csónakot, és meg sem állt hazáig...

A harcművészek elzárt kis közösségében arra keltek, hogy valaki éktelenül püföli a kaput. Rick álmodan dörzsölte szemét:
-Ki a fene az? Még a Nap sem kelt fel... Leva - gepárd lévén a leggyorsabb - azonnal pattant is fel a helyéről, magára kanyarintva egy köntöst:
-Mindjárt megnézem... A kapuhoz sietett ingerülten, morcosan kinyitva.

Amint kitárult, ingerültsége előbb meglepettségbe, majd meghatódásba váltott, amint tudatosult benne, hogy a tigrist látja maga előtt:
-Traxx? A szelíd óriás nem válaszolt. Azonnal térdre vetette magát, és átkarolta Le van-Te derekát, bújva hozzá. A gepárd megrémült. Társa fejét és hátát simogatta:
-Te élsz? Hogyhogy mégsem öltek meg? És mit keresel itt? A tigris mélyen sóhajtott, halkan, dörmögő hangjával válaszolt:
-Hare Tzeg testőre voltam- felpillantott a lányra- viszont meghalt miatt rengeteg kalóz, és nem tehettem ellene semmit.
-Valóban?

A hang oldalról érkezett. A lármára a róka is felkelt, és ugyanúgy köpenybe leérkezett az udvarra. Traxx elengedte a gepárdot, és alázatosan, őszinte megbánással meghajolt előtte:
-Kai nagymester... Tanítója letérdelt, és végigsimította fejét:
-Tudom, hogy jó gyerek vagy, Traxx. Olyannak neveltelek, hogy be tudj illeszkedni zökkenőmentesen a külvilágba, és hogy segíts annak, aki rászorul. Közelebb hajolt:
-De sajnos az usagiaik körmönfontak. Bárkit átverhetnek. El kell fogadnod, hogy nem mindig tudsz segíteni. A tigris bólintott fejével mestere keze alatt, majd lassan felállt:
-Csak látni akartalak titeket még egyszer. Továbbmegyek még napkelte előtt. Nincs itt maradásom, megtalálnak, és titeket is bajba sodorhatlak.

Leva gondolkodás nélkül belékarolt:
-Akkor megyek veled. Traxx szemei elkerekedtek. Kai kevésbé volt meglepve. Megvakarta az állát, és végigmérte a párost:
-Biztosan szeretnél menni Le van-Te? Traxx most a számkivetettek életét vállalja magára. Nem tudok mellettetek lenni, hogy a helyes útra tereljelek titeket, hanem magatoknak kell megtalálnotok. A gepárd bólintott. Társa, bár jó néven vette a társaságot, kissé aggódott. Kai felé fordult, és meghajolt:
-Köszönök mindent, nagymester. Te és a mosómedvék, vigyázzatok magatokra. A róka bólintott:
-Ti is, drága tanítványaim. És sose feledjétek: az univerzum idővel mindent a helyére tesz...