2012. október 29., hétfő

beilleszkedés az ősök földjén

Yorrick a vendégszobában készülődött. A bolondruha összehajtva hevert az ágyon, H3 pedig az egykori család tradicionális ünnepi ruháját próbálta rászuszakolni. Még igazgatta itt-ott, ami a sárkánynak nem igazán tetszett.
-Elég lesz, mondtam már- próbált tőle többször is elhúzódni, de a mecha újra és újra visszament, és tovább igazgatta:
-Csak egy kicsit kell itt... és itt... Szeretném, ha tökéletes lennél, úrnőm. Olyan tökéletes, mint az előző gazdáim. Yorrick sóhajtott:
-Megmondtam, hogy elég lesz- szembefordult vele- nézd... értem én, hogy ez okoz neked örömöt, de jól vagyok. Nem kell túlzásba vinni. H3-RM35 lejjebb hajtotta a fejét:
-Sajnálom úrnőm.
-Nem vagyok az úrnőd- mondta halkan a vendég- csak Yorrick. A mecha bólintott:
-Igenis, Yorrick... A sárkány kissé úgy érezte, mintha megbántotta volna a szolgát. Értette, hogy a tevés-vevés szerez neki örömöt, de néha túl soknak érezte, amit tőle kapott. Odament hozzá végül és megfogta a kezét:
-Gyere... inkább induljunk lefelé...  H3 felemelte a fejét, majd udvariasan megfogta a sárkány mancsát, és vezette.

Odalenn a királyi páros beszélgetett Manuval és C4-gyel az asztalnál. Rejazz merengve nézett végig rajtuk:
-Szóval... ha jól értem, te vagy az egyike azoknak, akik életet hoztak vissza a bolygóra. A srác bólintott:
-Igen.
-És...- filózott tovább a rája király- te és C4 korábbról már ismertétek egymást.
-A helyzet kissé bonyolult- magyarázta Emanuel- arról van szó, hogy C4 bár mecha volt, az életenergiát, a lelket amitől átalakult, egy organikus élőlénytől kapta. Ez a lény volt az, aki engem megalkotott. És bár C4 már nem úgy viszonyul hozzám, mint mielőtt ez a lélek benne öltött testet, de vannak emlékei rólam. A fehérhajú lány bólintott:
-Valóban, Méghozzá egy jó kapcsolati viszony emlékei.

Ezen a ponton Rejazz már nagyon masszírozta mindkét halántékát, és jobbnak látta visszakérdezni:
-Vagyis... volt valami orga, aki megalkotott téged, de meghalt, és C4-ben öltött tested. De hogyan alkotott meg téged, mégis mi vagy te? Manu elmosolyodott:
-Egykor magam is mecha voltam. De a teremtőm bolygóján ismerték a tiszta energia materializálását. Én magam is kitanultam ezt, és változtattam magam orgává. A rája király két kézzel fogta a fejét:
-Na jó... én itt feladom- mindkettőjükre mutatott- inkább elhiszem, hogy ismeritek egymást, és punktum.

Ekkor lépett meg Yorrick, H3 kíséretében. Kissé feszengett, rövid időn belül másodszorra kellett az oly rég nem használt protokoll szerint viselkednie. Főhajtással üdvözölte az uralkodót, majd leült. H3-RM35 viszont szigorúan állt mellette, mint egy testőr. Aahs elmosolyodott:
-Yorrick, ugyebár? A vendég bólintott:
-Igen, hölgyem. Ekkor Rejazz is felé fordult:
-Az itteni mechák az beszélik, hogy te egy helyi lakos vagy. A sárkány is ránézett:
-Én már nem. Mint az sikerült kiderítenem, az őseim innen származnak. Egy csoportjuk azonban leköltözött a Földre. A sárkányok mind a mai napig úgyt emlegetik a Kaeldesh klánt, mint akiknek isteni képességeik vannak. Az évszázadok folyamán viszont  a vérvonal felhígult... jómagam már nem vagyok birtokában semmilyen képességnek, amit az őseim birtokoltak- a mechára nézett, majd hozzátette- sem tulajdonnak.

A rája király bólintott, majd végigmérte őt:
-Ahogy elnézem, méltón tudod hordani a családod nevét és rangját. Ennek ellenére nem tartasz igényt arra, hogy visszaköltözz ide, az őseid földjére? Yorrick megcsóválta a fejét:
-Egyáltalán nem. Nem is tudtam Kaaelidasch létezéséről- sóhajtott- örülök, hogy megtudtam, hogy honnan is származik a családom... de inkább szeretnék hazamenni, vissza a Földre. Nekem az az otthonom. Rejazz ismét bólintott:
-Megértem az álláspontod. Bár, ha mégis visszalátogatnál, tudnod kell, hogy a ráják bármikor szívesen viszont látnak, mint a bolygó jogos örökösét és őslakóját. Yorrick elmosolyodott:
-Köszönöm...

2012. október 24., szerda

siblings apart

Kellemes délután a palota kertjében. Phernai együtt játszott a testvéreivel, míg az uralkodó páros a pavilonban hűsölt. Azon napok egyike volt ez, mikor úgy döntöttek, hogy egy időre félreteszik a kötelességeiket, és lazítanak.

A lazítás persze csak addig tartott, míg hirtelen be nem borult az ég, és hatalmas szél nem támadt. Shayla felállt, és kinézett a pavilonból:
-Mi a fene? Egész nap tiszta volt az ég... Tom Focus ki is lépett, és körbenézett:
-Minden előjel nélkül támadt hatalmas szélvihar- a testvérekre nézett, majd intett- gyerekek, befelé! A hármas fogat felkapta a fejét, majd megindultak.

Hirtelen azonban hatalmas széllöket csapott le, sűrű füst kíséretében... és Sheo arra lett figyelmes, hogy csak ő ért oda apjához. Másik két testvére eltűnt.
-Mora! Phernai! A király pedig felüvöltött:
-Hogy merészelted?

A hatalmas szélviharban kirajzolódott a szélisten arca, aki kajánul elvigyorodott:
-Ezzel büntetlek, átkozott deghyomi! Téged azért, mert keresztülhúztad a terveimet, és nem maradtál a helyeden- a királynőre nézett ezután- téged pedig azért, mert nem engedelmeskedtél sem a szüleidnek, sem a vízistennek. Mindkettőtök hibájából halt ki a Contrast klán. Így a gyerekeitekkel fizettek, akiket elragadok tőletek.

Tom Focus felkiáltott:
-Azonnal add őket vissza- majd a vállára, a sebhelyre csapott- ruházz fel, Tűzisten! Bászt arany karmai! Megjelentek kezein a macskaistennő hatalmas karmai, amik ezúttal vad tűzben égtek, majd az istenségnek rontott. A szélisten felkiáltott, majd menekülőre fogta:
-Minden próbálkozásotok hasztalan! Soha nem látjátok őket viszont! Azzal egész egyszerűen szétoszlott, az eget beborító felhőkkel együtt.

Shayla térdre rogyott, és sírásban tört ki. Annyira sokkolta a gyerekek elvesztése, hogy míg férje próbált harcolni, ő teljesen tétlen maradt, és hibáztatta emiatt is magát. Focus odament hozzá, és átölelte, igyekezett vigasztalni őt:
-Nem fogjuk ennyiben hagyni. Én ugyan megküzdök egy istennel, de akkor is visszaszerezzük Phernait és Morát.

Sheo pedig valamivel távolabb, a döbbenettől reszketve nézte szüleit. Ő ugyanúgy tehetetlenül érezte magát. De ahogy egyre inkább látta az elkeseredettségüket, úgy a fejébe vette, hogy ezt ő maga sem hagyhatja. Felment a szobájába, és minden szó nélkül nekiállt összecuccolni... ugyanis a fejébe vette, hogy megkeresi testvéreit...

2012. október 23., kedd

unleashed Darkness

Míg az istenségek a szélisten nyomába indultak, addig a hollónemesek Yuz társaságában járőrözgettek. Hua-Bei végigmérte az aranyszárnyas keleti sárkány alakjába lévő fiút:
-Nem szükséges velünk tartanod. Ez a szolgálat elsősorban a mi felelősségünk. A bestia bólintott, majd a gyíkra nézett:
-Tudom. De úgy érzem, hogy a segítségetekre lehetek. Elvégre Sötétség nemcsak titeket szólít szolgálatra, ha gond van, de a saját családtagjait is. Gorh'g hozzátette:
-Urunk előrelátó. Mivel elsősorban nem közvetlenül, hanem közvetetten segít másoknak, így kiépítette a kapcsolatait. A helyében magam sem csinálnám jobban...

Alig, hogy végigmondta az egyik közeli erdőből hatalmas moraj hallatszott... mintha több száz fa dőlt volna ki egyszerre. Mind odakapták a fejüket. Valóban, a sűrűből menekültek a madarak, és sötét füst szállt fel... majd újabb hátborzongató robaj. Nina intett:
-Nézzük meg, mi van ott. Ez valami hatalmas lehet...

Nem igen tudtak mélyre merészkedni, ugyanis az a valami úgy siklott eléjük, vörösen izzó szemekkel, hegyes fogakkal, majd egész egyszerűen szétrobbantotta körülöttük a fákat. A törmelék úgy hullott alá a magasból. A négyes fogat hátraarcot vett, egészen a nyílt terepig, maguk után csalogatva a lényt. Amint a fenevad is kiért, és felágaskodott, a maga árnyékszerű, fekete lényével, vörös szemeivel, őrjöngő vad természetével, fel találták ismerni őt.
-De hisz ez Sötétség...- vágta ki Yuz döbbenten. A hollónemesek mind felé kapták a fejüket.
-Az nem lehet!- fakadt ki Hua-Bei- hisz a mi urunk nem egy ilyen vérengző fenevad! Nina megborzongott, ahogy végigmérte az őket vadul vizslató lényt:
-Pedig Yuznak igaza van... ez itt valóban Sötétség. De valamiért nem önmaga... nem tudom, mi történhetett vele.

A fekete szörnyeteg ekkor vérfagyasztó ordítás közepette nekitámadt. A négyes úgy ugrott el előle, mind ahányan voltak, annyi irányba. Az ork utána nézett:
-Akárhog yis, de meg kell állítanunk. Még minket sem ismer fel- a társaira nézett- mi lesz, ha valamelyik város közelébe jut? A smaragdszemű sárkány bólintott:
-Igazad van. Bár csak halandók vagyunk egy isten ellen, de muszáj megfékeznünk. Ő nem is gatyázott ezután, hanem Sötétségre vetette magát, és a vállába harapott. A fekete fenevad felordított kínjába, majd vergődött, végül oldalára vetve magát a földre passzírozva Yuzt.

De a hollónemesek sem tétlenkedtek. Hua-Bei és Gorh'g a saját kettős támadásukat használták, Nina pedig a fegyverzetéhez járó fémkarmokat. Azonban akármennyi erőt is vittek bele, egyszerűen hatástalanok voltak... mintha Sötétség egész egyszerűen elnyelte volna az ellene felhasznált erőt. A gyíkharcos döbbenten állt a jelenség előtt:
-Meg se karcolta? Ez hogy lehet? Közben Yuz nem várta meg míg valaki válaszol, hanem ismét a fenevadba harapott, és próbálta körbetekerni kígyószerű testével. Sötétség őrjöngött, próbálva leszedni magáról a sárkányt. Nina ezt látva előrerohant:
-Én ezt nem fogom annyiban hagyni. Lendületből belerúgott az egyik vörösen izzó szembe. A szörnyeteg ismét felüvöltött, és próbált a lány után kapni.
-Abból te nem eszel!- kiáltotta harciasan az eddig visszahúzódott Nina, majd az arab napjeles tenyerét a bestia felé fordította, fény támadást használva.

A sugár fejbe találta Sötétséget, egy pillanatra meg is ingott. Nyomában vértócsa loccsant a földre. Ekkor Hua-Bei megvilágosodott. Társa felé kapta a fejét:
-Hát ezért volt hatástalan a támadásunk! Nekünk Sötétség adta az erőt, így nem tudjuk ellene használni! Az ork a száját húzta:
-Viszont más képességünk nincs, csak amit tőle kaptunk. A gyík ekkor női társuk felé fordította a fejét, és elgondolkozott:
-Mondd csak Gorh'g... szerinted a sötétséget át lehet alakítani fénnyé?

Yuz ismét elterült a földön, miután a fenevad lendületből fejbevágta. Ezt követően Ninát célozta meg. A lány nem ijedt meg, sőt, még határozottabban felvette a támadóállást. Ekkor jelent meg mögötte a másik két hollónemes.
-Nina!- Hua-Bei azonnal belekezdett az ecsetelésbe- átcsatornázzuk neked az erőnket. Képes leszel fénytámadásként használni? A szőkeség meglepetten nézett rájuk, majd vissza a felé közelítő, hegyes fogú szörnyetegre:
-Még sosem csináltam ilyet. De egy próbált megér. Adjatok bele mindent, fiúk.

A duó megfogta a lány vállait, és csatornázták át a hatalmukat. Nina összeszedte magát, és az egyik Napmecsetben tanult mantrát kezdte el mormoni. Kezei fényesen felizzottak, majd a tenyerében lévő tetoválást Sötétség felé fordította:
-A fény mindennap újjászületik, ahogy a Nap is mindig felkel és lenyugszik. Fénye adjon életet, utat az éjszakából!

Társai erejét egybevetve és átkonvertálva fénnyé, a tűzerő jelentősen megnőtt. Sötétség hatalmas és erőszakos csapást szenvedett el, a vér végigfolyt szemeiből, a testéből. Még tántorgott egy ideig... és bár szemei tisztulni kezdtek, még mindig nem nyerte vissza önmagát. Hua-Bei elmosolyodott:
-Ez szép volt, Nina! Még egy ilyen csapás, és...

Végigmondani már nem tudta, ugyanis Sötétség gyorsabb volt. Egész egyszerűen kettéharapta őt. A gyíkharcos két darabban zuhant le a földre. A lány egész egyszerűen sokkot kapott, ahogy ez a közvetlen közelében történt... Gorh'g úgy szintén. Annyi lélekjelenléte maradt csak, hogy elhúzza Ninát a fogak közvetlen közeléből.

Yuz azonban ismét támadásba lendült. Látta, hogy a hollónemesek milyen taktikát alkalmaztak. Ismét a fenevad hátára vetette magát, aranyszárnyai, - sörénye, és smaragdszemei felizzottak, és a fényt úgy fecskendezte a szörnyeteg testébe a fogain keresztül, ahogy belé mart. Sötétség ezt követően összeesett... szemei és feje kitisztult, a vér mindent elborított...

Remegett, hisz Semifar eddig sokkal finomabban tisztította őt meg, mint a négyesfogat. Lassan körbenézett, próbálta felmérni, hogy mi történt. Az első, amit megpillantott, az emberi alakot visszavevő leszármazottja, ahogy Nina és Gorh'g mellé csatlakozik. Mind háttal álltak neki... és valamit néztek a földön. Apránként összeszedte magát, és odaevickélt hozzájuk:
-Mi történt?- kérdezte rekedten.

Aztán meglátta a két darabban fekvő Hua-Beit... Zöld szemei elkerekedtek. Az ork halkan morgott, elfordítva a fejét:
-Tudom, hogy nem a te hibád volt, uram... de... nem lesz még egy olyan társam, mint őt... Sötétség elképedt. Gorh'g félmondatával belé csapott a felismerés. Végignézett a másik kettőn, ők ugyanolyan döbbent, feszült csendben álltak. Aztán vissza a holttestre. Letérdelt mellé, majd a sisakra tette kezét:
-A saját katonámat... - sóhajtott- remélem ő is, és ti is meg tudtok bocsátani. A páncél sűrű, fekete köddé alakult, ami aztán elborította a testet... végül, ahogy eloszlott, úgy Hua-Bei is eltűnt. Az istenség az ork felé fordult:
-Jó helyen van már, efelől biztosíthatlak. Gorh'g némán bólintott.

Sötétség végignézett rajtuk:
-Áruljátok el nekem... hol van Semifar? Yuz némi értetlenséggel tekintetében nézett rá vissza:
-Mi köze ennek Semifarhoz? Az istenség válaszolt:
-Fiam, látom, hogy ütődött vagy, mint mindig. Semifar, mint fényisten birtokolja a tisztító fényt. Ő az, aki ezzel a képességgel szabadít meg minden rossztól, aminek még minden más mellett teret adok. Nina felemelte a fejét:
-Szóval... ha nem tisztít meg akkor vérengző bestiává válsz? Sötétség bólintott:
-Ezt jól látod, gyermekem. Ti vagytok mind az istenek és mind a halandók között az elsők akik így láttatok. Ugyanis Semifar mindig időben jön, és megtisztít. Yuznak ekkor esett le. Tekintete elkomorult, és a többiek felé fordult:
-A szélisten... biztos vagyok benne, hogy az ő keze van a dologban...

2012. október 21., vasárnap

wishing back between the stars

Starghost és az öreg sámán ismét a rituálét végezték. Azonban az öregnek is, és a külső szemlélőként jelenlévő Sekosnak is feltűnt, hogy a lány hangja kissé álmodozó, olykor a rituális szövege is kicsit csúszik. Amint végeztek, a bestia rá is kérdezett:
-Valami gond van? Mintha lélekben máshol jártál volna...

Anja megvakarta a fejét, majd kissé kínosan levágta magát törökülésbe, szembe a másik kettővel:
-Nem is tudom- kezdte homályosan, ahogy bámult maga elé- valahogy, ahogy ismét rendszeresedett nálam a Lámpás rituálé, valahogy ismét honvágyam támadt.... azt hiszem. Felemelte fejét, ránézve két társára:
-Nem egészen vagyok benne biztos, hogy szívesen visszamennék. Tudom, hogy nem látnak szívesen... és az érzés kölcsönös, mert azóta én sem értek egyet a rendszerükkel. Ismét lenézett a földre, a homokba rajzol csillagkép mására:
-De valahol mégis kíváncsi vagyok, hogy mi minden változott azóta... 

Sekos enyhén bólintott:
-A Vér-tó törzse már elismer téged sajátjaként, és én is társamként. Nemcsak a rátermettséged bizonyítottad, hanem hajlandó volták alkalmazkodni is. Így jobb, ha tudod, hogy mi mindig szívesen látunk, mint a törzs tagját. Starghost megejtett egy enyhe mosolyt, majd megsimogatta a másik őr fejét:
-Igen, tudom. És bár sok van a rovásomon, köszönöm nektek, hogy hajlandóak voltatok elfogadni. Az öreg sámán felállt, és elmosolyodott:
-Azért ezt a beszélgetést nem zárod le ennyivel- majd intett- kérlek, kövess... A lány értetlenül nézett először Sekosra... majd vissza a sámánra. Végül felállt, és követte őt be a faluba.

Az öreg házába mentek. A falu rangidőse elővett egy tollas-golyós nyakláncot, pár hajba fűzhető tollat, egy a törzsre jellemző mintával díszített pokrócot, és közben beszélt tovább:
-Megbecsült sámán ereklyék. Azt hiszem, most jobb, ha szükségüket veszed. 
-Mégis mire?- kérdezte Anja az egyre több előkerülő kacat láttán. Végül a varázsló felé fordult, kezei közt egy törzsi mintás, női maszkkal, ami különleges módon porcelánból volt. A lány felé nyújtotta:
-Anyám generációkon át nagyra becsült sámán volt a faluba. Ezt a maszkot egy különleges látogatótól kapta, miután kisegítette őt. Nem mindennapi darab, sem az anyaga, sem a hatalma. Starghost átvette a maszkot, majd értetlenül az öregre nézett:
-Miért, mit tud? A falu rangidőse elmosolyodott:
-Nemcsak az arcot fedi el, hanem a kisugárzást is. 

Ezt követően elkezdte egyberámolni a többi cuccot, majd elkezdte a lánynak adogatni szép sorban:
-Ha mégis úgy döntesz, hogy visszatérsz a Zodiákusra, akkor viseld ezeket. Így egész biztosan nem fognak megismerni... Ekkor Starghost egész egyszerűen elejtette a holmikat a kezéből, és viharosan átölelte a sámánt... 

2012. október 16., kedd

homeland?

A fiatal Feon herceg épp a palota körül ólálkodott, szülei és az oroszlánok felügyelete alatt, egy háromszakállas karddal hadonászva. Annyira belejött a szórakozásba, hogy csak az utolsó pillanatban vette észre a landoló űrhajót. Értetlenül nézett, ahogy az objektum leszállt... Aahs és Rejazz nem különben. A hajó ismeretlen volt számukra... az elsőként kilépő barna hajú, fekete bőrdzsekis alakról nem is beszélve.
-Mi a manó?- fakadt ki a király. Azonban Maya odalépett mellé, és elmagyarázta:
-Ne aggódj, felség. Ő Manu, jó barát... ő az egyike azoknak, akik segítettek visszahozni az életet Kaaelidaschra. Rejazz bólintott:
-Áh, értem.... 

Ekkor Emanuel mögött megjelent Yorrick is... talpig a tarka, káró jelekkel teli bolond ruhájában. Itt viszont a mechának is elakadt a szava... ezt csak tovább fokozta a tény, hogy mélyen térdre is borult. Rejazz felé kapta a fejét:
-M1, mégis mit művelsz? Feon herceg ugyanúgy látta a jelenetet. Kissé megijedt. Fegyverét az idegenek felé szegezte:
-Mit csináltatok M1-el? Mit kerestek itt? Manu értetlenül nézett a rája kölyökre... utána az uralkodó párosra. Senki egy szóval nem mondta neki, hogy itt ráják vannak. Yorrick kissé meg is ijedt, a zoolook háta mögé húzódva:
-Mi folyik itt? 
-Nem tudom- válaszolta Emanuel- amikor utoljára itt jártam, akkor csak mechák voltak...

Alig, hogy ezt kimondta, M1-UT3 elrohant... majd pár perccel később megjelent C4 is. A srác elmosolyodott:
-Szia... A fehérhajú hölgy odasietett hozzá, és átölelte:
-Szia Manu- majd ránézett- jó téged újra látni... Emanuel végigsimította a hátát, majd körbenézett:
-Mi folyik itt? Nem mondtad, hogy a bolygót lakják... C4 vállat vont:
-Ne haragudj, elsősorban a veled való találkozásra koncentráltam- ekkor felpillantott a srác válla fölött- az ott tényleg egy Kaeldesh? 

Manu hátranézett, rá Yorrickra. Viszont nem csak őt látta, hanem a köré gyűlő mechákat is, akik szinte mohón vizslatják őt. A sárkány igencsak meg volt illetődve. Ezt fokozta, mikor pár perccel később H3-RM35 szabályosan úgy vetette magát a lábai elé, megragadva a bokáját, fejét a lábára hajtva:
-Yul úrnöm!- fakadt ki- Hát élsz? Soha nem gondoltam volna, hogy még az élők között látlak... A bolond szabályosan megborzongott a felismeréstől. Sejteni vélte, hogy a mecha egy elődjét ismerhette fel benne, és valahol megriasztotta, és elszomorította a kép, hogy ez a gép ennyire áhítozik gazdája iránt. Némi erőt vett magát, és remegő hangon válaszolt:
-Nem vagyok Yul... a nevem Yorrick... Yorrick Kaeldesh... Látta, ahogy a mecha felemeli felé a fejét, és bár nem volt arca, el tudta rajta képzelni a döbbenetet.
-Nem... Yul?- kérdezett vissza H3. A sárkány megcsóválta lassan a fejét:
-Nem... sajnálom... 

Azonban a szárnyas H3-RM35 nem kapott rövidzárlatot... hanem felállt, megfogta a jövevény vállait, és közelebb hajolt kissé:
-De Yul gazdám leszármazottja vagy, minden bizonnyal. És most te... Yorrick... te vagy az én új gazdám. Viharosan megölelte őt:
-Mióta áhítottam már gazdára... 

Yorrick kissé megriadt. Szinte érezte a fémtest mögött a kétségbeesést, a szolgálat örömét, de ő maga nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Mégis ki volt ez a Yul, és kik ezek a mechák a bolygón? H3 szorításában kérlelően nézett Manura, hogy magyarázza már el neki, hogy mi folyik itt. Emanuel bíztatóan elmosolyodott:
-Ne félj tőlük. És hagyd, hogy ez a mecha a kedvedre tegyen. Őt ez teszi boldoggá. 
-Ez teszi?- kérdezett vissza Yorrick. Erre a felismerésre megsajnálta az őt szorító lényt... és viszonozta az ölelést... 

2012. október 14., vasárnap

suspended light

A hollónemesek mihamarabb elmesélték pár istenségnek, hogy ki történt. Shanbahac, Ambran és a tűzisten tehetetlenül álltak az eset előtt. A tűzistennek a későbbiek folyamán tűnt fel, hogy a vízisten kerüli őket. Egy arra alkalmas pillanatban utána ment, mikor már csak ketten voltak:
-Miért kerülöd a többieket? Talán tudsz valamit? Az istennő azonban elhúzta magát sírva:
-Én tettem...- nyögte ki nagy nehezen, könnyeivel küzdve- én engedtem ki... A tűzisten elképedt:
-Hogy mondod? A vízisten azonban igyekezett megmagyarázni:
-Csak meg akartam nézni... Épp csak egy kicsit nyitottam ki a cellája ablakát... Ő azonban az édes szavaival rávett, hogy nyissam szélesebbre az ablakot, és így kijutott... Ismét a kezeibe temette arcát, és lehajtotta a fejét:
-Annyira sajnálom... Nem lett volna szabad engednem neki.

A tűzisten viszont nem büntette meg őt. Ehelyett a vállára helyezte kezét:
-Még rendbe hozhatod. Azzal, ha segítesz nekünk megkeresni, és ismét bezárni. Az istennő megtörölte arcát, majd bólintott...

Eközben a szélisten újabb garázdaságra készült. Beszökött a fény-,hó- és sárkány istennő kristálypalotájába. Az oszlopok közt bujkálva kereste, hogy lecsaphasson rá. Semifar valóban nem rejtett semmit. Emberi alakjában járkált a palotában, fel és alá. Épp az oszlopos folyosón haladt, a szélisten pedig sötéten elvigyorodott:
-Most lesz majd nemulass- gondolta, ahogy a tőr csillant a kezében... Majd sebesen, mint a gondolat, az istennőnek ugrott, a tőrt tövig a mellkasába szúrva. Semifar elterült a földön. Egész testében megremegett. Még észlelni vélte a fölé tornyosuló szélisten, és még annyi ereje maradt, hogy megkérdezze:
-Miért? A szélisten sötéten elvigyorodott:
-Ne aggódj, Semifar, nem öllek meg... tudom, hogy a fény újjászületik újra és újra. Ez a tőr egész egyszerűen csak mérgezett... ezért lebénít. Így nem leszel képes sem az erődet használni, sem újjászületni, csak egy helyben maradsz, akár egy szobor...

És valóban... az istennő teste telkesen lemerevedett, arcán a félelemmel és a felismerés döbbenetével...

2012. október 13., szombat

Sheo és Mora

Zitana boszorkány konyhájában nagy volt a sürgés-forgás. Komoly varázsszer keverésén folyt a mesterkedés... amit ráadásul nem is egyedül csinált. A lépéseket részletesen elmagyarázta és alaposan szemléltette fiatal tanítványának, egy fekete csíkos, szürke szemű, fekete hajú macskának:
-Apád nem volt túlságosan fogékony a varázslatokra- ecsetelte a gyermeknek, miközben átvett tőle egy fiolát- próbáltam finoman rávezetni mindenféle praktikákra, de mindhiába. Jobban szemügyre vette tanítványát:
-De nem mindenki lehet ilyen. Örülök, hogy te mégis mutatsz némi érdeklődést a mesterség iránt. A macska elmosolyodott:
-Eddig is sokat meséltél a különböző kövek és füvek füvek felhasználásáról. Érdekesnek találom, hogy mennyiféleképpen lehet őket kombinálni a gyógyszertől egészen a méregig. Hangja és tekintete alázatos volt, tisztelettudó, mégis kíváncsi. A madárálarcos varázslónő bólintott:
-Jól látod, Mora. Épp ezért bizonyos vagyok benne, hogy kiváló tanítvány leszel- kissé kisandított az ablakon- nem úgy mint a nyughatatlan ikertestvéred. A gyermek legyintett:
-Nem érdekes, Zitana. Elvégre magad mondtad, hogy nem mindenki lehet a mágiára fogékony. A mágus a Morára mutatott:
-Mondom én, okos kislány vagy te. Mint trónörökös, te leszel a birodalom esze- majd nyújtotta a kezét- most pedig vedd le nekem a polcról a szárított kígyónyelvet...

Közben kinn, az erdőben Ghí talpig ezüst páncéljában meditált. Azonban a körülötte sürgő, Morával egyidős macskafiú nem igazán hagyott neki nyugtot, ahogy felmászkált rá, és próbálta elrángatni:
-Te, Ghí, mikor harocunk már? Hallod, Ghí.... Figyelj már, döntsük ki azt a fát? Te... mutass már valami jó ütést vagy rúgást. Figyelj már, Ghí...- itt belecsimpaszkodott a pallosába- suhinthatok vele egyet? Azonban a félvér ekkor megragadta a kölyök csuklóját, és ránézett:
-Most meditálunk, ifjú Sheo- mondta nyugodt hangon- mindennek megvan a maga ideje. Azonban a tanítvány tovább ficánkolt:
-De az olyan unalmas... Mégis mi haszna van? Inkább bunyózzunk, annak több haszna van. A csatatéren is mindenki bunyózik. Azonban a lovag visszapillantott rá, és folytatta:
-A harc semmi nem ér, ha nincs összpontosítás és türelem. Ezekre a szavakra már Sheo figyelmes lett. Ghí megbizonyosodott róla, hogy a trónörökös valóban rá figyel ezúttal, majd folytatta:
-Ha csak törtetve mész előre, akkor az ellenfeled könnyen véget vet neked. De ha koncentrálsz, akkor a megfelelő helyre viheted be a találatot. Ha türelmes is vagy, akkor jó időben is viheted be a jó helyre. A macskára pillantott:
-Érted már? Sheo kicsit megszeppent, végül bólintott:
-Azt hiszem értem- mondta valamivel nyugodtabban. Ezt követően leült Ghí mellé, és már együtt végezték a gyakorlatot...

2012. október 11., csütörtök

mint az isteni színjáték első éneke


"Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
    már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
    De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
    hallanod kell, mit láttam az uton.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
    nem is tudom, hogyan kerültem arra,
    csak a jó útról valahogy leszálltam.
De mikor rábukkantam egy hegyaljra,
    hol véget ért a völgy, mély, mint a pince,
    melyben felébredt lelkem aggodalma,
a hegyre néztem s láttam, hogy gerince
    már a csillag fényébe öltözött,
    mely másnak drága vezetője, kincse.
Igy bátorságom kissé visszajött,
    mely távol volt szivemből teljes éjjel,
    melyet töltöttem annyi kín között.
És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel,
    amint kiért lihegve, visszafordul,
    még egyszer a vad vízen nézni széllyel:
úgy lelkem, még remegve borzalomtul
    végignézett a kiállt úton újra,
    melyen még élve senkisem jutott túl.
Majd fáradt testemet kissé kifujva
    megint megindulnék a puszta lejtőn,
    mindég alsóbb lábam feszítve súlyra.
És im, amint meredni kezde lejtőm,
    egy fürge, könnyü párduc tünt elémbe...."

/Dante: Isteni színjáték, Első ének, A sötét erdőben/


Az usagiaiak jáde bányájából a legrövidebb út a zoolook-ok eredején keresztül át vezetett Nandunig. Yorrick is ezen az úton haladt. Nem érdekelte az éjszaka sötétje vagy, hogy az úton tönkremehet a ruhája, már régesrég nem volt az finnyás úri kisasszony. Nem is vonzotta soha az a világ. Ahogy a fák és bokrok közt téblábolt, dühösen morgolódott magában Tzeg büszkesége miatt, és hogy mennyire nem érti, hogy lehet valaki ennyire öntelt. És különben is, a két nyúlnak miért kellett így összebalhéznia... a pasik összebalhézásából soha semmi jó nem sülhet ki. 

Ahogy haladt, érzékelte, hogy valami a sötétben valami megmoccan... majd miután a borostyánsárga szempár mereven fixálta őt egy ideig, meg is indult felé. Yorrick felsikított, és minden útjába eső követ vagy ágat igyekezett a sötétbe burkolózó bestia felé dobálni. Azonban a jövevény utolérte őt... és megragadta a vállait, szorosan fogva:
-Ne félj tőlem, nem foglak bántani- mondta Manu. Mert hogy ő volt az, a fekete párduc alakban. 

A kék sárkány próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, hisz komolyan azt hitte, hogy támadója martalékává lesz:
-Ki... ki... ki vagy te? A jövevény elmosolyodott:
-Manu vagyok, az egyik zoolook- megfogta a hölgy kezét- mit csinálsz az erdőnkben ilyenkor? Nehéz tájékozódni ilyen sötétben. 

Yorrick sóhajtott, majd ahogy Emanuel vezette őt az erdőn keresztül, kissé dühösen elpanaszolta a történeteket:
-A barátom hülye. Sőt, a nyúl herceg, akivel rivalizál, az is hülye. A pasik mind hülyék! És most a barátom csuklója egy életre eltört, őméltósága pedig nem hajlandó segíteni, miután gyógyszert kértem neki- ránézett a vezetőjére- most mondd meg, normálisak ezek?

Azonban azon kapta magát, hogy Manu méricskéli őt, és olybá tűnik, hogy próbálja őt valahová kategorizálni. Vissza is kérdezett:
-Mi az, nem láttál még sárkányt? A párduc elmosolyodott:
-Dehogy nem. Az öcsém is tud sárkány alakot ölteni. De te konkrétan a holdfénytolvajokra emlékeztetsz. A hölgy legyintett:
-Elvétve mondták már. Valamikor azután, mikor a holdfénytolvajok jöttek kisegíteni Nixát. Én egyikőjükkel sem találkoztam, nem tudom, milyenek- ismét vezetője felé fordult, nyújtva szabad kezét- amúgy én meg Yorrick vagyok... Yorrick Kaeldesh. Egy pillanatra Manu felkapta a fejét:
-Kaaelidasch? Mire a sárkány visszaszólt:
-Nem. Kaeldesh....

Emanuel megállt, szembefordulva a jövevénnyel, és alaposan végigmérte:
-Lehetséges volna? Azt mondják, hogy Kaaelidasch egykori lakói a holdfénytolvajok testvérei voltak. Valószínűleg hasonlítottak is rájuk. Yorrick felemelte mancsát:
-Ácsi- vágta félbe a fekete párducot- miféle istenverte hely az a Kaaelidasch? Manu ránézett, és nyugodtan elmagyarázta:
-Az egy bolygó... egykor olyan lakói voltak, mint a holdfénytolvajok. Azonban az ottaniak legalább 300 éve kihaltak. 

Yorrick elképedt... és olyannyira ledöbbent, hogy egészen a legközelebbi fáig hátrált, majd háttal nekidőlt.
-Kaaelidasch...- suttogta- ... a legenda a klánomról, hogy a mennyekből jöttek... Visszanézett Manura:
-A többi sárkány folyton azt hebegte, hogy az őseim istenek voltak, akik leszálltak a földre. A fényből pedig teremteni tudtak. A saját kezére nézett:
-Nekem nincsenek ilyen képességeim...

Emanuel bólintott, majd odament hozzá, és megfogta a vállát:
-Valószínűleg az őseid Kaaelidaschról származtak. Az ottani őslakosok valóban képesek voltak a fényből teremteni. Ami pedig téged illet, valószínűleg a felmenőid egy idő után nem használták a képességeiket, így egy idő után kiveszett az utódokból. A sárkány kissé elhúzta a száját:
-Szóval nemcsak szóbeszéd....  Merengve nézett maga elé, majd vissza a párducra:
-És mondd csak... hol is van egész pontosan ez a Kaaelidasch?

2012. október 9., kedd

Rosina, az örökség 2

Phernai herceg anyjától Shaylától kapott örökségei közül a legcsodálatosabb, és a legbecsesebb a vörös unipegazus, aki eddig senki mást nem tűrt meg a hátán. Eleinte a trónörökössel is hadakozott, hiába parancsolt rá Nixa hercegnője.

Azóta a hátas és a herceg az évek során egész jól összekovácsolódtak. Phernai gyakran vitte magával Rosinát, és lovagolt rajta. Hagyta, hogy a táltos vágtasson, amerre és amilyen sebességgel csak akar, ő maga pedig vele próbál azonosulni és együttműködni. Nagyon tisztelte a szárnyas unikornist, méltó módon is bánt vele.

Legutóbb egész a Hold tói ügetett vele. Lepihentek a parton, és ahogy Rosina leült, a szürke macska a vállának dőlt, és megpaskolta:
-Szép volt... Majd visszamegyünk a palotába, és mára már elég is lesz. A paripa megrázta a fejét, majd némán nézte tovább a víztükröt. Phernai is a tó felé fordult. A délutáni sugarak békésen csillogtak a felszínen. Ismét megsimogatta a hátast:
-Szerintem is szép...- majd ránézett- habár nem vagy túl bőbeszédű, azért fel tudod hívni a figyelmem pár jó dologra. Az unipegazus nem szólt, csak lejjebb hajtotta a fejét.

A trónörökös elgondolkozott. Napról napra csiszolódtak a spirituális képességei, amiket Kitsutól tanult. Talán az asztrálon, a szellemi síkon keresztül megpróbálhat Rosinával kommunikálni. Lehunyta a szemeit, és a hátára tette kezét.

A tó körüli fő zölden világított... Rosina lénye pedig a vörös árnyalataiban játszott. Lassan a táltos fejére csúsztatta a kezét. A szárnyas egyszarvú érzékelni vélte, hogy gazdája mit is művel vele. Gondolatai hangokban, szavakban öltöttek formát:
-Remélem, leszel olyan jó, mint Shayla. Nincs hozzá fogható...

Phernai kissé meglepődött. Furcsa volt számára a paripa gondolatait hallania. Végül reagált mondanivalójára:
-Mitől volt ő olyan különleges? Mesélj, kérlek... Rosina elméje mintha egy pillanatra a távolba járt volna, majd végül válaszolt:
-Neki egyedül kellett kiállnia a próbákat, és átvenni a birodalom kormányzását, méghozzá az évezredes háborúk idején. Neked itt van a családod, remek tanárok vesznek körbe, a háború pedig véget ért. Ne érts félre... nem tartalak méltatlannak, hisz az istenek már a kegyeikbe fogadtak. De szeretném látni, ahogy ugyanúgy helyt állsz, mint ő...

A herceg sóhajtott:
-Én igyekszem. Eddig elsajátítottam mindent, amire tanítottak, és próbálom magam spirituálisan is képezni. Ezért is tudok most beszélni veled. Vagy talán mindez hasztalan? Rosina felemelte a fejét, és gazdájára nézett:
-Egyáltalán nem hasztalan. Viszont ha eljön az idő, tudd is használni mind ezt a tudást, és a legjobb belátásod szerint cselekedni.

Phernai kinyitotta a szemeit. Már nem látta az aurákat, a szellemi fényeket. Viszont a táltos még mindig őt nézte. Megsimogatta a fejét, és elmosolyodott:
-Megígérem, Rosina. És ha az istenek is úgy akarják, te vezetsz majd dicsőségbe...

2012. október 8., hétfő

... de teret enged a tisztító fénynek

Semifar szokásos látogatása. Kifejezetten borzongott ilyenkor, amikor erre került a sor...
Hiába csinált ezt az idők kezdete óta, nem bírt hozzászokni mindahhoz, amit ilyenkor kell látnia...

Pedig Sötétségnek ilyenkor volt rá a legnagyobb szüksége...

Ugyanis az istenség, miután mindennek teret enged, úgy minden rossznak is, úgy egy idő után ez az összes szenny eluralkodik rajta, és vérengző fenevaddá változik Kívülről még sejteni se lehet a feketeség, a vörösen izzó szempár, és a hegyes fogak mögött a megszokottan sejtelmes istenséget.

A fényistennő ismét megborzongott. Tudja, hogy a vérfagyasztó külső alatt Sötétség milyen fájdalmakat él meg. Ezért is kell neki segítenie... újra és újra...

A bestia kiszúrta a hölgyet, majd habzó szájjal megrohamozta. Semifar pedig ismét összeszedte magát, kezei felizzottak, és megragadta a fenevad fejét. Erősen tartotta, nehogy kicsússzon, és megmarja, majd hagyta, hogy tisztító ereje lassan átjárja őt.

Sötétség vörös szemei üresen az ég felé meredtek... majd lassan szemeiből, szájából, és karjából patakzani kezdett a vér - minden rossz, aminek túl sok teret engedett. Ahogy az istennő a fénnyel tisztította őt, és távozott, majd felszívódott a vér, úgy lassan Sötétség is kezdett visszaalakulni régi önmagává: kissé emberivé,   méltóságteljessé, szemei is kitisztultak és sejtelmes zölddé váltak.

Amint a folyamat véget ért, újra a maga ura volt. Visszanézett Semifarra. Az istennő sóhajtott:
-Sosem fogom tudni ezt megszokni. Miért kell teret engednek a rossznak is? A sötét istenség sejtelmesen válaszolt:
-Mint annyiszor mondottam: nincs jó a rossz nélkül. Meg kell tapasztalni a háborút, hogy békében élj, meg kell tapasztalni a fájdalmat, hogy biztonságban élj, és meg kell tapasztalni a kegyetlenséget, hogy a gyengédségre térj. Megfogta a fényistennő kezét, és a tenyerébe csókolt:
-És amíg itt vagy te nekem, addig szükség nincsen. Semifar lassan átölelte a Sötétséget:
-Tudod, hogy itt vagyok melletted. Ahogy te is nekem, mindig... Sötétség homlokon csókolta őt:
-Mindig...

2012. október 7., vasárnap

presztízs és személyes ügy

Yorrick útja Keletre vezetett, az usagiaiak jáde bányájába. Tudta, hogy a nyúl herceget ott lelheti, hogy őfelsége gyakran felügyeli a munkálatokat. Ott is érte, amint épp jádéban fizetett Kai nagymesternek. A róka meghajolt, és elindult visszafelé, az alig 10 km-re lévő elzárt iskolába.

Amint Tzeg látta távozni a nagymester, úgy a következő oldalról érkezni is a sárkányt. Végigmérte alaposan, végül a ruhája és a sörényviselet alapján fel vélte ismerni. Az egyik alattvalójának azonnal kiadta az ukázt:
-Különleges vendégünk érkezik. Azonnal készítsetek elő mindent, hogy megfelelő legyen a fogadtatás. A szolgáló értetlenül nézett rá vissza:
-Miért, ki jön? Hare Tzeg szinte már parancsolóan fordult vissza felé:
-Egy Kaeldesh sarj. Úgyhogy iparkodj! A szolgálónak nem kellett kétszer szólnia. Azonnal meghajolt, és már ment is intézkedni az ügyben.

Yorrick, mire beért, a bányánál lévő úri szállás előtt két oldalt tisztelegtek az őrök. Az inkodnitós udvari bolond szinte már meg is illetődött a fogadtatáson. Ahogy indult az ajtó felé, az még előtt kinyílt, majd Hare Tzeg mélyen meghajolva üdvözölte:
-Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer még valaha megtisztel jelenlétével egy Kaeldesh klánból származó - majd a kezét nyújtott- vedd legalázatosabb vendégszeretetem, drága hölgy. Yorrick kifejezetten elvörösödött, majd a protokollnak megfelelően mancsát a herceg kezébe helyezte:
-Én is örvendek a találkozásnak. A nyúl kezet csókolt neki, majd zárult mögöttük az ajtó.

Benn a hallban amint helyet foglaltak, az uralkodó egyből kíváncsiskodni kezdett:
-Lenyűgöz a puszta jelenléte is egy ilyen személynek, mint te. Megtudhatnám mi a tárgya látogatásodnak? A sárkány próbált úrrá lenni zavarba ejtettségén, hogy a herceg mézes szavaitól igencsak elpirult. Kissé kihúzta magát, igyekezett komolyságot mutatni annyi év bolondozás után:
-Ha jól tudom, igen befolyásos uralkodó vagy. Néha meglepő ügyekhez is elér a kezed. Tzeg kissé öntelt mosollyal válaszolt - láthatóan jól esett az egójának, hogy a vendége így fényezi őt:
-Ez így igaz. De minden követ meg is mozgatok a céljaim érdekében. Ezt a bányát is így szereztem. Yorrick bólintott, majd folytatta:
-Egy rendkívüli gyógyszerre lenne szükségem. Ami olyan erős, hogy akár egy életre lesérült harcos is újra tudná utána forgatni a kardot. A nyúl végigmérte az úrhölgyet, majd hozzátette:
-Kegyed nem úgy néz ki, mint akinek szükség lenne rá. A sárkány egy pillanatra elhúzta a száját, majd hozzátette:
-Nem is nekem kell. Hanem egy ismerősnek.

Hare Tzeg ekkor előkapott egy papírt és egy pennát. Miközben írt, mesélt vendégének:
-Talán lenne itt valami. Tudod, drága hölgyem, talán ez a szer még a riválisomat is tapraállítaná. Pár hónapja, vagy talán éve is megvan, hogy egy riválisomnak eltörtem a karját... porctörés, egy életre használhatatlan most a karja. És tudod, volt vele egy bolond is, egy olyan kék sárk-

Ahogy ehhez a ponthoz ért, látszott az arcán, hogy épp belé hasít a felismerés, és szemei elkerekednek a döbbenettől. Azonnal felkapta a fejét, és vendége arcára meredt. Yorrick éppenséggel nem nézte jól szemmel, ahogy a herceg ezzel a történettel hencegett. Akkor esett le a nyúlnak igazán:
-Te voltál az....- mondta hüledezve, majd rá is mutatott, és felállt - az a sárkány a bolond ruhában! Yorrick felállt, és komolyan válaszolt:
-Nem a ruha teszi a nemest, nemde?

Hare Tzeg elkomorodott, majd megfogta a papírt, és egész egyszerűen széttépte. A sárkány riadtan megragadta a csuklóját:
-Most meg mit csinálsz? Azt mondtad, hogy minden követ megmozgatsz, és segítesz. Az uralkodó kikapta kezét vendége szorításából, majd kimérten válaszolt:
-Hidd el, hölgyem, nem a személyeddel van a bajom. Mindig is a Kaeldesh klán szolgálatára álltam. Viszont Spot személye egészen más. Ő a riválisom, és nincs az az isten, amiért én segítséget nyújtok neki, se közvetlenül, se közvetetten. Remélem, megérted.

Erre viszont Yorrick kifakadt:
-Nem, nem értem meg!- hangja hihetetlenül határozott volt- egyikőtöket sem értelek! Mind a ketten inkább a büszkeségeteket tartjátok szem előtt, és inkább belehalnátok, minthogy engedjetek egy kicsit! De tudod mit, nem kell az a híres befolyásod. Majd megoldom egyedül.

Azzal kiviharzott, Hare Tzeg pedig kissé megalázottan és tehetetlenül nézett utána...

2012. október 3., szerda

ismét Tornado ellen

A Baima unokatesók annyi idő után egy újabb hetet töltöttek Phernai herceggel. Ugyanúgy beosztották maguk közt a heteket, mint annak idején. Mind tapasztalták, hogy a trónörökös szépen fejlődött az elmúlt időben, és adtak is át neki új tudást.

Kivéve Tornado... ő ugyanúgy vadul nekirontott, mint annak idején. Phernai készült is a találkozásra, és már benne volt némi félelem, hogy talán nem lesz olyan gyors ezúttal se. Pedig javultak a reflexei, és határozottabban is vágott vissza. A fekete ló azonban nem részesítette túl sok elismerésben:
-Látom, ez alkalommal kinyílt a csipád. Megkönnyíthetted volna a helyzeted, ha már annak idején sem hezitálsz. Azzal szétnyitotta a pengeberakásos legyezőit, és ismét támadt.

A herceg újból cselezett. Érezte, hogy tanára igencsak komolyan veszi őt, ő viszont fárad. Talán megközelíthetné máshogy is a témát. Kissé távolabb hátrált, majd felemelte a tenyerét:
-Csak egy percet kérek... egyetlen percet, és ígérem, nem fogsz bennem csalódni. Tornado lejjebb emelete a legyezőket, majd komoran bólintott:
-Egyetlen percet, és nem többet. Aztán produkálj is valamit érdemben.

A herceg bólintott, kissé összeszedte magát... Majd elővett egy kendőt, és a szemei elé kötötte. A fekete mester igencsak szkeptikusan nézett tanítványára.
-Mi a terved, kölyök? Ezzel csak a jelenlegi hátrányodat erősíted. Azonban a macska másra készült. Kitsu tanításának köszönhetően remekül látta az aurákat, a különböző energiákat. Látta Tornado dühét és erejét is.
-Folytathatjuk- válaszolt teljes természetességgel.
-Ahogy gondolod- mondta a fekete ló komoran- de ne hidd, hogy csak azért kíméletesebb leszek veled. Azzal ismét felkapta a legyezőket, és már ugrott is a tanítvány felé.

... Phernai pedig kitért. Az energiaáramlást, a lendületet fénycsíkokként látta. Újból és újból kitért Tornado csapásai elől. Egyelőre a kitérésre koncentrált. Sikeresnek is bizonyult. Viszont ahogy mestere folyton mellétalált, úgy vált egyre dühösebbé, és ezt látta a herceg az aurán is. Sőt... még valamit felfedezett: valahányszor a fekete ló elég közel volt hozzá, helyenként, a végtagjaiban furcsa pontokat látott. Megkockáztatta célba venni a bal karjában világító kék pöttyöket...

Két ütés, telitalálattal... és a következő pillanatban Tornado azon kapta magát, hogy a bal karja egész egyszerűen elernyed, kezéből pedig kicsúszik a legyező. Hüledezve a hercegre nézett:
-Mégis mit csináltál, te megátalkodott?- kiabálta. Phernai levette a kendőt, és riadtan nézett mesterére:
-Én csak... Ekkor Tornado megragadta másik kezével a nyakát, és tovább kiabált vele:
-Ha eltörtél egy ízületet, akkor garantáltan megnyúzlak! A macska visszakiáltott rémülten:
-Esküszöm, nem ízület volt! Világított, mint az energia...

Tornado megnyugodni látszott. Elengedte tanítványát, majd komoran megszólalt:
-Chi blokkolás. Honnan tanultál chi blokkolást? A herceg ártatlanul vállat vont, azonban a fekete ló tovább faggatózott:
-És az auralátást? Azt mondtad, energiát látsz, ami fedi ezt a témát.
-Magamtól- vágta rá végül Phernai.

Mestere végül felvette a mászik legyezőt, majd elindult befelé:
-Nem tudom hogy csináltad, de azt ajánlom, hogy nagyon körültekintően csiszold ki ezt a technikát. Én végeztem... A herceg utánakérdezett:
-És a karod? Mire Tornado egykedvűen csak ennyit válaszolt:
-A chi blokk csak átmeneti. Legkésőbb holnapra elmúlik...