Nekromágus ébredezett. Úgy, ahogy volt a közeli fa tövében elaludt, miután eleget fenyegetőzött. Semmi időérzéke nem maradt, nem észlelte, hogy mennyi idő telhetett el. Viszont azt igen, hogy elég... Sokkal erőteljesebbnek érezte magát, feje és szeme egészen kitisztult, a fájdalom a kínzóból egészen tompára zsugorodott.
Felkászálódott. A patak még mindig ott csobogott a közelbe. Odakúszott a partjára, átmosva a sebeket, az arcát a szarvaskoponya-sisak alatt, majd serleget formázva kezeiből ivott a vízből többször is.
A negyedik vagy ötödik merítés után lett figyelmes valamire, ami a túlparton lebegett... egy kicsi, kék ruhás, hatalmas zöld szemű, fekete bozontos lény. Megdörzsölte szemeit. Nem, nem hallucinált, jól látta a jelenést. Hátradőlt:
-Egy tündér?- morogta felé közömbösen- Amióta az eszemet tudom, senki sem látott tündéreket Deghyom földjén. A jövevény válaszolt:
-Nem is voltak itt tündérek, amíg határsivatag volt. Csak azután érkeztek, miután a határsivatagból ez a határerdő lett.
-Vagy úgy... - a varázsló nem tűnt túl meggyőzöttnek.
A tündér még mindig ott lebegett vele szembe, pedig a beszélgetés megszakadt. Ez némi gyanút keltett benne. Előrébb dőlt ültő helyében:
-Mit nézel? Talán hozzám jöttél? A jövevény bólintott:
-Ami azt illeti, igen. Zitana megkért, hogy beszéljek a fejeddel, elmesélte, hogy régről ismeritek egymást. Mellesleg, erős a gyanúm, hogy összekeversz engem valakivel. A Nekromágus felvonta a szemöldökét:
-Hogyan? Ghí ekkor látta, hogy így nem megy semmire. Angyali alakot öltött, ám a megszokott ezüst páncélja helyett világos vászonruhát viselt.
A varázsló szemei elkerekedtek. Nem sok hiányzott, hogy megugorjon, és átkot mondjon rá. De így, hogy már kitisztult fejjel vehette szemügyre, megpillantotta a különbségeket: rövidebb haj, természet-aura, valamivel lágyabb vonások. Ez bizony nem Shakara. Hümmögött:
-Valóban hasonlítasz valakire...- végigmérte, majd ismét szemkontaktus létesített vele- ki vagy, és miféle? A jövevény válaszolt:
-Ghí vagyok, Sanbosco szigetéről, tündér-angyal keverék. A mágus azt hitte rosszul hall. A sisakra alá nyúlt, megpiszkáva fülét, majd visszakérdezett:
-Sanbosco? Azt hittem, hogy az csak a legendában létezik. A félvér megejtett egy sejtelmes mosolyt:
-A sokat keresett varázsnövényes sziget igenis valódi, garantálom. Nekromágus ismét végigmérte őt, majd végigmutatott rajta:
-És te? Hogy a fenébe lehet valaki félig tündér, félig angyal? Ghí kissé elkomorult:
-A földistennő akaratából.
A varázsló elkomorodott. Leengedte karját, azzal is támasztotta magát:
-Akkor te csak egy eszköz vagy- jelentette ki tárgyilagosan, majd folytatta- jól ismerem az isteni követeket, jelenéseket, rengeteg tanulmányt olvastam róluk. Nem én lennék Deghyom egyik leghatalmasabb mágusa, ha nem tudnám mindezt. A magatokfajtát megteremtik az istenek, leküldik a halandókhoz, megbízzák valami hatalmas feladattal, és miután bevégezték, megszüntetik. Elhallgatott, ismét méregetve a félvért:
-Te még itt vagy. Nem végezted be talán a feladatod? Ghí megejtett egy halvány mosolyt:
-Dehogynem. Az én feladatom volt kibékíteni Sanbosco tündéreit, és angyalait. Nekromágus értetlenül gesztikulált:
-Akkor mégis... miért vagy még mindig itt? A jövevény nyugodt hangon válaszolt:
-Azért, mert Zitana értelmet adott a további létemnek. A célom, az eredeti feladatom megszűnt, és egy új van helyette.
Mindketten elnémultak. Most a félvért mérte végig a mágust:
-Talán ő is ezt akarja sugallni neked, hogy lépj túl. Akárki is az a Shakara, már nincs értelme vadásznod rá. A Nekormegáus a kezére nézett... azt amit mágiával növesztett vissza... azzal az erővel, amit Shakarától lopott. Jó szolgálatot tett neki, és ebből a hatalomból még mindig maradt neki. Enyhe túlzással, de olyan erős, mint egy félisten. Ő már készen van.
Shakara viszont még él...
Felpillantott Ghíre:
-Meggondolom még. Pillanatnyilag akkora erő van a hatalmamban, amivel városokat tudnék eltörölni a föld színéről, ha úgy akarom. Felállt, karjait a palástja alá rejtve:
-Vigyázz arra a szédült tyúkra. Sajnos túl sokszor avatkozik bele mások dolgába, és egyszer pórul jár. A félvér válasz nélkül hagyta. Csak bólintott, és nézte, ahogy a varázsló eltűnik a sűrűben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése