Usur lassacskán ébredezett. Feje zúgott. Hogy a kemény, gyökerekkel barázdát földet érezte-e először, vagy a vad növények savanykás illatát, abban nem volt biztos. Abban viszont igen, hogy mire sikerült ezt a két tényezőt felismernie, úgy azt is, hogy nem a megszokott környezetében van.
Hol is volt legutóbb?
Város... rengeteg lakos... gyűlésterem... sötét tekintetek felé....
Végigfutott minden porcikájában az adrenalin, és egyúttal lábra szökkent, támadóállásba. Valami nagyon nincs rendjén... az előbb még a gyűlésen volt, RTG lakosaival övezve, most pedig...
Most pedig...
Elidőzött tekintete az új környezetet, lassan felmérve, és támadóra számítva izmoktól megfeszülten. Erdőben volt... sötét, sűrű, kissé nyirkos erdőben. Olybá tűnt, hogy az egymásba torlódó lombkoronák nem engedtek át semmi fényt. Urrá lett a támadásállástól megfeszült testén, és fellibbent, a koronák fölé...
Este volt, csillagok tarkították az eget. Egy csillagkép sem volt számára ismerős... ez bizony nem a Lumanix, valószínűleg még mindig az RTGn van. Az égről a horizontra vándorolt a tekintete, minden irányból kémlelte. Valaóhol a távolban tompán izzottak a város fényei. Összeráncolta homlokát. Hát persze! A helyiek kinézték, és így akartak tőle megszabadulni... elrabolták, a bolygó sötét oldalán hagyták, a vadonba, és azt remélik, hogy a helyi fauna majd elvégzi a dolgát.
Még mit nem!
Leszállt. Szárnya rettenetesen nyilallt - úgy látszik, még azt is eltörték, hogy még csak véletlenül se tudjon olyan egyszerűen visszarepülni. Ha a talajra van kényszerítve, nagyobb eséllyel végez vele egy fenevad.
Usurt ez már nem rémítette meg. Tudta a célját, innentől fogva nem talált okot az aggodalomra. Határozottan elindult a sűrűben, a megjegyzett irányban, a város fényei felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése