2016. április 27., szerda

the dark side of RTG 3

Usur az idejét se tudta már, hogy mióta ment... sem a csillagokat nem látta a sűrű lombtól, hogy azokból tájékozódjon, se nem érzékelte, hogy akár egy kicsit is világosodott volna. Bebizonyosodott, hogy valójában miért is hívják ezt a helyet az RTG sötét oldalának... egyetlen fény nem jut el idáig. De igyekezett nem teret adni bosszúságának, csak kitartóan haladni abba az irányba, mely felé a civilizációt sejtette.

Hangot hallott a háta mögül. Megállt egy pillanatra, és hegyezte tollas füleit. Ez a szél lehetet... vagy valóban nem volt egyedül?
A halk motozást ismét hallani vélte valahol a bozótosba, valahol távol a háta mögül. Majd vad zihálást... egyre hangosabban... és hangosabban...
Végigfutott a hátán a borzongás. Megfordult...

Egy hatalmas bestia rohant felé, fenyegetően vicsorgatva fogait, smaragdzöld szemei szemei fenyegetően szikráztak. Óriási volt... tarolta az útjából a fákat. Usur szemei elkerekedtek. Viszont a rémülettől egy hang nem jött ki a torkán, és minden izmában kővé dermedt: sem kiabálni nem elrohanni nem bírt. Egyetlen válaszreakcióként kitárta a szárnyait, és mintegy viszonzásként üvöltve tett a bestia felé egy lépést - ezzel egyidőben fénymágiát vetett be, a derengés védelmezően ölelte körbe.

A bestia lefékezett, karmait a földbe vájva, szemei elkerekedtek. Felismerni vélt valamit. Usur zihált a fénykörben, és most már felé nyújtotta karját:
-Egy lépést se közelebb, különben... A fenevad halkan morgott, fejbe apróbb mozdulataiból ítélve tanulmányozta a holdfénytolvajt. Usurban a sokk ellenére lassan tudatosult, hogy nincs mitől tartania: a fénymágia megvédi.
Lassan elkezdett hátrálni, a saját iránya felé, állva a bestia tekintetét:
-Ott maradsz.... úgy... szépen ott maradsz a helyeden...
A lény valóban nem mozdult, csak tovább állta a tekintetét. Miután úgy érezte, hogy kellő távolságba került tőle, Usur visszafordult menetirányba, és haladt tovább.

Érezte, hogy tagjai még kissé remegtek a találkozást követően. Lassacskán a körülötte lévő fényaura is gyengült. Azonban perceken belül ismét neszezést hallott maga mögött a bozótban. Épp csak a válla mögé nézett, egyből három métert ugrott helyből és a fényaurán magasabb szintre kapcsolta.
A bestia ugyanis követte őt. Nem fenyegetően, nem mint zsákmányt... inkább mint kíséretet. Usur végigmérte még egyszer a lényt:
-Fura egy szerzet vagy te.... mégis mit akarsz tőlem? A fenevad mordult egyet. Látszólag nem volt képes a beszédre. Usur rárivallt:
-Tűnj el! Nincs szükségem segítségre! - majd ismét menetirányba fordult, és csörtetett tovább.Ámbár ez teljesen hasztalannak bizonyult, mivel a lény tovább követte, felvéve a tempóját. Usur sóhajtott:
-Ám legyen- gondolta- még mindig jobb, mint teljesen egyedül. Talán még a helyi ragadozókat is távol tartja...

Órák teltek el... talán kettő vagy három. Az erdő ritkult, és világosodni látszott. Usur érezte, hogy visszatér belé a remény. Hamarosan kinn lesz... hamarosan visszatér a városba, és mindenről beszámolt. Visszatér a sajátjaihoz, majd velük együtt vissza Lumanixra. A helyzet már nem is olyan elkeserítő. Az út során, ahogy világosodott, úgy a bestia egyre kisebb lett, vonásai egyre szelídebbé váltak.

Végül elérték a város határát... ahol épp a kisebb házak kezdődtek, ott az erdővel még egy kisebb füves-cserjés terület választotta el. Usur megállt, nagyot sóhajtott, és gyönyörködött a civilizáció határában. Még a fénymágiát is eloltotta maga körül - nem volt már rá szükség:
-Vége- fakadt ki fáradtan- már azt hittem, sosem érek ide... Meglepetésere, egy némileg ismerős hang szólal meg mögüle:
-Pedig nekem efelől nem volt kétségem. A holdfénytolvaj hátrafordult. A fekete bestia helyén Sötétség állt... a maga nemes, sejtelmes, és kifürkészhetetlen mivoltában. Felé fordult gyanakodva:
-Te itt? Mindvégig te voltál a fenevad? Az istenség smaragzöld szemei mosolyogtak:
-Túl sok teret adok a gonosznak is, ilyenkor olyan helyre megyek, ahol nem árthatok a halandóknak. De a szeretett fényemet bárhol megismerem - közelebb hajolt- a fénymágiád által tisztultam meg, és az út során téged is felismertelek. Szépen megnőttél, kicsi Usur. Usur érezte, hogy elpirul:
-Ezért követtél? Mert meg akartál tisztulni?
-Mert biztonságba akartalak kísérni - egészítette kis Sötétség- Olybá tűnik, hogy rosszakaróid vannak, akik meglátták a benned lévő sötétséget... hogy nem vagy olyan, mint a többi holdfénytolvaj. Nem értenek téged, és félnek tőled. Usur sóhajtott:
-Azt hittem, hogy ezen már egyszer túlestünk. Sötétség megcsóválta a fejét:
-Nem egészen. Az előző életedben a családodnak rossz híre volt, és félték minden tagját. Most viszont jó helyen vagy. És elérted azt a kort, amikor bizonyíthatsz, hogy méltó trónörököse vagy a holdfénytolvajoknak. Usur összefonta karjait:
-És a rosszakaróim? Sötétség sejtelmes hangon válaszolt:
-Velük ráérsz később foglalkozni. Viszont a te felelősséged lesz. Én már nem lehetek melletted, minden visszaadtál, ami valaha hozzám között. Usur bólintott:
-Valóban.. valahogy megoldom.

Még egyszer Sötétségre pillantott, majd elmosolyodott:
-Minden esetre kösz a tanácsot, és hogy mellettem maradtál. Az istenség ismét elmosolyodott, majd eltűnt a sűrűbe. Usur pedig vége visszatért RTG lakosai közé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése