Gela

A megmentett lány magához tért. Próbálta feltérképezni a terepet: kis szoba, ő a meleg ágyban, fenyő faszerkezet, éjjeli szekrény az ágy mellett, ablak... a vihar elmúlt. Némileg megnyugodott. Ha a vihar elmúlt, akkor egy időre veszély se fenyeget.
Felült.
Érezte, hogy a megszokottnál sokkal hűvösebb van. Az ajtó felé pillantott. Hajszálnyi vékony csíkban, az illeszkedés mentén szűrődött be a fény. Tán vannak odakinn. Hosszú haja, ami eddig össze volt fogva, most a vállaira omlott. Kikecmergett az ágyból a hidegbe, és megindult a fény felé.

Kinyitotta az ajtót. Akkor láthatta, hogy egy fogadóban van... és ez lehetett a vendégszoba. A helyiségben csak egy bundás kabátot viselő kosember, és egy korai harmincas-késői huszas sárga szemű kalóz ül egy-egy korsóval, és épp vitatnak valamit. Lassan megindult feléjük. A kalóz észrevette őt, szemei azonnal felcsillantak, mosolya a füléig ért:
-Ó, hát magadhoz tértél? Jól látni. Hogy érzed magad? A lány kissé megilletődve nézett körbe, majd vissza a fiatal férfira:
-Nagyon hideg van. A kalóz intett:
-Pardon... majd elfelejtettem- maga mögé nyúlt, és egy prémes kabátot nyújtott át neki- vedd magadra. A jövevény magára öltötte. Máris átjárta a kellemes meleg. Helyet foglalt a két helyi társaságában.

A kos melegen elmosolyodott:
-Ez a fiatalember mentett ki a vízből- mutatott a kalózra, majd folytatta- nem tudjuk honnan jöttél, de azt igen, hogy elég látványos vihar kísért. Mesélnél nekünk, kérlek? A jövevény végignézett rajtuk kissé zavartan:
-Előbb azt szeretné tudni, hogy én hol vagyok, és ti kik vagytok? A kos folytatta:
-Baaren nagyúr vagyok- a srácra mutatott- ő pedig itt Crom. Ez itt Ny-Sjaelland, az északi szigetek csoportja, Nixában, a tengerkék ég alatt. A lány lassan dolgozta fel az infót, majd eltűrte haját:
-A nevem Gela. Crom felvonta szemöldökét:
-És... a vihar? Arról mit tudsz?

Gela ismét zavartan nézett végig rajtuk, kissé belesüppedve a kabát gallérjába:
-Mennyit láttatok? A kalóz válaszolt:
-Tudsz valamit a tengerrel... vagy a felhőkkel- visszaidézte a pillanatot maga elé- világítottak a szemeid, és a felhők fehér koponyákká változtak. A vihar énekelt. A lány megejtett egy erőltetett mosolyt... mint aki tudta, hogy rajtakapták, és ezt alaposan meg kell magyarázni. Bólogatott egy ideig, majd nekikezdett:
-Egy másik világból származom... Értem a tenger nyelvét. Apámat nem ismerem... Anyám viszont a mélység bárónője. Előle menekültem. Baaren megvakarta az állát:
-Mégis mit akar a mélység bárónője? Gela a kos felé fordult:
-Fel akar áldozni. A véremből, mint áldozati felajánlásból akarja felszabadítani a szélistent. Végignézett ismét a két tagon:
-Igaz a legenda, hogy a többi isten fogva tartja? Baaren bólintott:
-Attól tartok igen- gondterhelten ráncolta homlokát- a szélistent senki sem kedvelte, csak rombolt, és ott ártott, ahol tudott. Ha voltak is követői, mind elfordultak tőle.

A jövevény bólintott, végül hozzátette:
-A mélység bárónője tovább keres. Meg fog találni ezen a szigeten- végignézett rajtuk- és akkor egy újabb vihar lesz... egy sokkal nagyobb. Crom magabiztosan elmosolyodott:
-Ne aggódj- megmentettje vállára tette kezét bizalmasan- várni fogjuk. Velünk biztonságban leszel.