heavily shocked

Ny-Sjaelland lakói sem fogták fel egészen ami történt. Az események homályosan maradtak meg mind a mennyeket megrázó vihar, mind a brutális összecsapások miatt ami Gela és az anyja között történt. Valami tengeri boszorkány kinézetű nőként maradt meg mindenkiben... és amíg ezek ketten harcoltak a hullámok felett, nemhogy senki a közelükbe nem tudott menni segíteni, de mind a tenger, mind a fellegek és a villámok úgy megrázták a világot, hogy egyetlen halandó sem volt képes talpon maradni.

A szigetlakók sem.
Habár Baaren nagyúr, Tatjana, Mun és Crom a partról figyelte az egyesményeket, kénytelnek voltak lehasalni, és szorosan a fülükre tapasztani mindkét kezüket, olyannyira beleremegett a táj minden összecsapásba. Ez a két földöntúli lény nem kímélte egymást... habár nem lehetett pontosan látni, hogy ezek ketten a távolban mit csináltak, a tenger egyre vörösebbé vált a vérüktől. A zaj sziréndal volt, ugyanaz, amit Crom és Mun először hallottak, mikor kimentették az eszméletlen Gelát a hullámok közül. A kalóz aggódott... de a zaj, a fenyegetően rázkódó vidék, és a látvány olyannyira soknak bizonyult, hogy kénytelen volt arccal a földnek nyomni a fejét... akárcsak a többiek.
-Itt a világ vége...- gondolta. Először a gondolat viccesnek tűnt, de ahogy kimondta, a visszhangja egyre félelmetesebbé vált. Ha ezek ketten így folytatják, hamarosan mind meg fognak halni...

Aztán filmszakadás...
Mintha tényleg véget ért volna minden...

Ők sem tudják, pontosan mi történt... valahol úgy hatott, mintha mély álomból ébredtek volna:
A tenger ismét nyugodtan, gyengéden mosta a partot, az ég kiderült, kéken ragyogott, valahol a távolban hallatszottak a sirályok. Se szirénének, se világot megrázó mennydörgés, se véres színű vagy koponya alakú viharfelhők, se véres tajték...

Ellenben valamivel távolabb a parton ott volt Gela. Térdelt a homokban, háta mélyen meggörnyedt, vállai rázkódtak. Zokogott... méghozzá erősen. A testét borító látványos vágások ellenére nem úgy tűnt, mint aki pillanatokon belül elájulni készül... viszont valami lelkileg nagyon is megrázta. Cromban tudatosult először, hogy tenni kéne valamit. Épp állt fel, hogy odafusson a lányhoz, mire betudta végre ésszel, hogy ott van még valaki.
A lány előtt egy magas, tengerkék, nagyfülű vörös szemű alak állt... egyik kezében a boszorkány feje. A kalóz értetlenül állt a jelenet előtt: most Gela az anyját gyászolja? Azt a személyt, aki fel akarta őt áldozni? Vagy talán ez az alak váltott ki belőle valamit?

Baaren szólalt meg legelőször közülük:
-Valaki tudja, hogy mégis mi folyik itt? Tatjana holt sápadtan nézett körbe:
-Magasságos Univerzum... élünk még? Mun felállt, és jobban szemrevételezte a párost. Bár maszkja mögül nem látszott, úgy tűnt, igyekszik komolyan rájuk hangolódni, és kifürkészni a lelküket. Crom érdeklődve fordult felé:
-Nos? Érzel valamit? A varázsló megborzongott. Tett egy óvatos lépést hátra:
-Ez egy újabb entitás... maga Mauek, az esődémon. Tatjana csípős megjegyzéssel próbálta oldani saját és a többiek sokkos állapotát:
-Szép kis esődémon... úgy tűnik elállította a vihart.
-Ezzel még nincs vége- folytatta Mun. A másik három érdeklődve fordult felé, ő pedig magyarázott tovább:
-Nehéz elmagyarázni, de érzek valami közöset benne, a mélység bárónőjében, és Gelában... A kalóz ironikusan intett:
-Már hogyne lenne bennük közös, hisz mindhárman természetfelettiek- köpött egyet- ha akarnák, külön-külön is elpusztíthatnák Ny-Sjaellandot. Mun a tengeri tolvaj felé fordult:
-Félreérted... itt valami másról van szó...

Folytatta volna, de ekkor Gela felállt. Még hátulról is látták, ahogy megtörli a fejét... majd átöleli az esődémont. Amaz leejtette a bárónő fejét, és magához szorította a lányt. Tatjana csak pillogott a jelenet láttán:
-Na jó... én kezdek egyre jobban összezavarodni. Baaren nagyúr viszont elsétált mellettük... egyenesen a páros felé. Mauek megpillantotta a kost, majd elengedte a lányt. A sziget ura mélyen, tiszteletteljesen meghajolt:
-Köszöntünk a szigetünkön, hatalmas esődémon! Áruld el szerény személyemnek, minek köszönhetjük nagyérdemű személyed kicsiny otthonunkban? Mauek csendben maradt... sőt, lehangoltságán a tiszteletteljes üdvözlet mit sem változtatott. Átkarolta Gelát:
-Éreztem, hogy az anyja eljött... és féltem, hogy baj fog történni. Baaren nagyúr érdeklődve felvonta mindkét szemöldökét:
-Hogy mondod, uram? Mauek folytatta:
-A bárónő annak idején rengeteg hatalmat rabolt tőlem, az tette őt a mélység urává- kicsit jobban szorította magához a lányt- Sok fájdalmat okozott nekem, és féltem, hogy előbb vagy utóbb másnak is fog ekkora hatalommal. Szerencsére sikerült megakadályoznom. Ugye jól vagytok? A kos hátrafordult a többiek felé. Miután látta, hogy határozottan, mégis megszeppenve bólogatnak, visszafordult az esődémon felé:
-Igen, jól vagyunk... bár meg kell valljam, az összecsapás megrázott minket. Gela sóhajtott:
-Sajnálom- hangja elcsuklott. Látszott, hogy még mindig a lelki megrázkódtatás hatása alatt van- Nem akartam, hogy lássátok... nem akartam... Elsírta magát. A démon köpenyébe szorította fejét. Mauek magához szorította őket:
-Semmi gond, kislányom... most már minden rendben lesz.

Erre a kis társaság döbbenten elnémult. Crom jutott először szóhoz:
-K...Kislánya? Őt követte Mun, hangjában némi diadalmassága:
-Tehát jó volt a megérzésem... Pontosan azért, mert Gela Mauek lánya