experiencing disappointment

A holdfénytolvajok úrnője Hermesszel tartott a Földre. A kék fővárosból tudakolták meg első kézből Yorrick jelenlétét. Mivel Nandunt sűrű erdő borította, és a kis birodalomban nem volt elég nagy tisztás az űrjármű számára, így a hegyen tették le a gépet, és úgy gyalogoltak be a vadonon keresztül.

Hermes igencsak lelkesen ment előre, miközben Aluh Manac nemesi visszafogottsággal és tartással sétált mellette:
-Hét generáción keresztül szolgáltam a Kaldesh klánt- mesélte lelkesen az egykori mecha- közben esett meg, hogy néhány közeli rokon, akiket nem szolgáltam közvetlenül, eljöttek. Nem volt köztük semmi nézeteltérés, hanem a kíváncsiság hajtotta őket, ezért kerestek másik bolygót. Soha nem hallottunk később felőlük, azt hittük, hogy talán meghaltak, vagy elfeledték az ott maradt gazdáimat...
-És ezzel együtt ez az információ teljesen feledésbe merült- tette hozzá a hercegnő, megejtve egy szelíd mosolyt- nem tartottátok fontosnak. Ráadásul a Kaaelidascht ér katasztrófa, amiről meséltetek, megfosztott titeket minden reménytől.
-Nem ismerjük ezt az érzést - mondta Hermes, ahogy eltolt pár ágat az útból, majd egy hatásszünet erejéig elpirult - a gazdáink körbeírták, és elemeztük az arckifejezéseiket, de mi nem éltük meg. Aluh Manac bólintott:
-Értem...

Ekkor ismerős nevetés csapta meg a tollas fület. Hegyezte is... majd fellelkesedve előrébb futott, újabb ágakat és nagy leveleket elkotorva az útból. A kék bestiát egészen a tisztás széléig vitte a lendület... aztán lábai egész egyszerűen a földbe gyökereztek. A hátak közül nevetve látta ugyan kirohanni a bolondruhás Yorrick-ot... de a nyomában ott volt a számára idegen lény is, történetesen Spot. Végigkergették egymást játszadozva, a tábortűz helye körül... majd a nyúl olyan lendülettel ugrott neki a lánynak, hogy elterültek a földön. Nevettek... mind a ketten... bújtak egymáshoz...

Az egykori mecha lassan visszahátrált a sűrűbe. A holdfénytolvajok úrnője pont akkor érte be. Addigra már ő is rálátott a keresett személyre... és arra is, hogy nincs egyedül. Némi aggodalommal nézett barátjára:
-Hermes.... A tollas fülű csalódottan sóhajtott:
-Itt hazavárták. Odaadóan szolgáltam, amíg a méltó otthonában volt, de úgy tűnik, hogy rám se hederít. Végignézett a kezeit, mozgatva karmos ujjait:
-Azt hittem, hogy így majd szeretni fog- mondta halkan- De úgy látszik, hogy már régóta mást szeret... Leengedte karjait:
-Teljesen felesleges volt törékeny orgává változnom.

Azon kapta magát, hogy Aluh Manac megfogja a kezét... és azt tapasztalja, hogy önkénytelenül szétárad a meleg az arcában, és valami kellemes érzés a mellkasában. Lassan a hercegnő felé fordította fejét. A holdfénytolvaj megértően nézett rá sötét szemeivel:
-Sajnálom. Annyira beleélted magad...  Hermes bólintott, majd visszanézett a házak között játszadozó Yorrick-ra:
-De ha egyszer ő az úrnőm...

Aztán amint ez a mondat elhagyta a száját, a szemei elkerekedtek... mintha belé vágott volna a felismerés.
-Úrnőm...- ismételte halkabban, majd visszafordult útitársa felé. Aluh Manac értetlenül nézett vissza rá, nem tudta, hogy miért változott meg hirtelenjében a tollasfülű viselkedése. Hermesen viszont ismerős érzés futott át: amikor elvesztették gazdáikat, akkor maguk írták át a programot, és a "gazda" személyét helyettesítették a "társ"-éval, így tudták egymást, mint mechákat ellátni, és összefogni. Most is valami hasonló történt... de már rég nem parancsátírással... inkább valami mással.

Kissé jobban rászorított az uralkodó kezére, és jobban végigmérte őt. A holdfénytolvaj még mindig nem tudta hova tenni a viselkedését:
-Minden rendben? Nem akarsz visszajönni hozzám egy kicsit, kiszellőztetni a fejed? Hermes enyhén elmosolyodott, és bólintott:
-Az jó lenne. Elfogadom a meghívást. Aluh Manac viszonozta a mosolyt, majd kézen fogva elindultak visszafelé...