Chanterelle

A galócakalapos róka a palota egyik lakosztályába került. Zavarában kettőt se tudott szólni, csak diszkréten felmérte a terepet, miután rázárták a szoba ajtaját: egy égkék huzatos franciaágy, szolid mahagóni fésülködőasztal, mahagóni ruhásszekrények egész sora, a sor végén pedig egy hatalmas kétszárnyú. ablak, amiből a fél várost látja. Közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vegye a nyulak birodalmát. Még mindig remegtek a térdei és belül majd felfalta a rémület. Odahaza nem győzték elégszer kikötni, hogy lehetőleg ne menjenek a felszínre, de ha mégis muszáj, akkor ne maradjanak sokáig. A felszín ugyanis veszélyes: ott rengeteg vér folyik, és olyan tömény a levegőben a gyűlölet, hogy tapintani lehet. Ezen kívül nem igen tudott mást a felszínről. Erre most idekerül erre a teljesen idegen helyre... hogy is hívták az itteniek, Usagia?

Alig, hogy végigért a gondolatmenettel, kopogtak az ajtón. Riadtan odakapta a fejét, végül elindult, és félszegen ajtót nyitott. A kancellár állt a túloldalon, mélyen meghajolva:
-Őfelsége teára hívja Önt, kisasszony- háta mögül előhúzott egy smaragzöld-arany színű, matt, elegáns szövetruhát- ezt az alkalomra hoztam. A róka zavarában félig leszegte a fejét:
-Mondja- kezdte halkan megszeppenve- szükség van erre? Nem szívesen válnék meg a jelenlegi ruhámtól. A kancellár pislogott. Még egyszer végigmért e a fehér, galléros ruhát, amiben a jövevény úgy festett, mintha a gombakalapjának maga a szára lenne. Végül vállat vont:
-Őfelsége nem ragaszkodott hozzá, hogy mindenképp ezt kell viselnie. Talán nem lesz gond- mutatta maga elé az utat- kérem...

A vendég némán követte a kancellárt, de olykor-olykor körbenézett. Az usagiai palotában túlcsordult mindennemű giccs: az előző uralkodók igenis meg akarták mutatni a nagyvilágnak, hogy ők bármit megengedhetnek, a kis birodalmuk bizony dúsgazdag. A nyúl egy terembe vezette őt, majd behajtotta mögötte a kétszárnyú ajtót. A róka rémülten fordult hátra, apró fekete mancsait a hűs fára szorítva. Félelme alaptalannak bizonyult, pontosan egy hang oszlatta ezt benne szét:
-Örömmel látom, hogy végre megérkeztél, kisasszony...

A gombakalapos róla megfordult.
A terem falain keleti- és arab negyedbeli szőttesek, lámpa helyett ízléses rizspapír lampionok, középen pedig egy alacsony asztal, rajta vörös teáskanna, apró csészékkel. Egyik oldalán egy üres párna, másik oldalán pedig egy, amin ülnek: nem is akárki, hanem a fekete, démoni kinézetű nyúl, akinek ez alkalommal kék bozontja egy uralkodói ékszerre lett kontyba tűzve, valamint elegáns sötét ruhái felett hercegi palástját viselte. Szelíden elmosolyodott, még sárga szemei is, melyek korábban metszettek,  hívogatóakká váltak:
-Nincs mitől félned, csak magunk vagyunk- az asztal felé intett- kérlek, csatlakozz hozzám egy pompás teára. Arab negyedbeli hűs mentatea... A róka habozott egy keveset, majd óvatosan, kimérten odasomfordált az üres párnához, végül lassan elhelyezkedett rajta, kicsit keresgélve a helyét, végül a hercegre emelte tekintetét. Tyx szélesen elmosolyodott:
-Látod, nem harapok- töltött a teából- mesélj, kérlek. Előző életemben majd' száz évig őriztem a harmadik kaput... de sem akkor, sem most nem láttam még hozzád hasonlót. Szeretnék mindent tudni rólad. Vendége felpillantott, és félve, két manccsal vette át a teli csészét:
-A nevem Chanterelle, nagyuram. Tyx elmosolyodott:
-Kedves név. És miféle vagy? Honnan érkeztél?

Vendége összeszedte kicsit a lélekjelenlétét és belekezdett a mesélésbe:
-Róka-gomba vagyok. Párszázan vagyunk a föld alatt, csak néhány család. Őseink körülbelül hat generációval ezelőtt menekültek a föld alá... azt beszélik, hogy a háború elől. Azóta is kerüljük a felszínt. A herceg szemei elkerekedtek... ez sok mindent megmagyarázott, első körben például azt, hogy miért nem látott még ilyen lényt azelőtt. Második körben azt, hogy egy egész faj - a rókák egyik ága így menekült meg a több évezredes háború elől, mert már besokalltak. Harmadik körben... lehetséges, hogy pontosan ezért került bele a jáde szállítmányba, mert az otthonában fúrtak?
-Mondd csak- hajolt közelebb- láttál másokat a tieiden kívül? Usagiaiakat esetleg? Chanterelle  épp csak belenyalt a teába, az forró volt még:
-Igen, láttam- válaszolt kicsit határozottabban- az utóbbi időben rengeteget hallottuk őket. Bontják a járatokat, áttörik a falakat...
-... és bányásszák a jádét- fejezte be helyette Tyx, egy gondterhelt sóhaj kíséretében- így kerültél a szállítmányba, ugye? Beomlott alattad az egyik járat, amit vájtak. A róka ismét megszeppenve bólintott.

Tyx most hátradőlt, egyik karjával hátul tartva magát. Most a protokolláris herceg ismét egy szakadt, démoni huligán benyomását keltette, erre még az is rátett egy lapáttal, ahogy fanyalogva elhúzta a száját. Egy időre csend telepedett a teremre, csak Chanterelle kortyolt bele ismét a teába - hasztalan, még mindig ihatatlanul forrónak találta. Az usagiai uralkodó végül előre dőlt, és vendégére pillantott:
-Hogy is mondtad, hányan vagytok?
-Pár százan, felség. Tyx megcsóválta és lehajtotta fejét... majd ismét felkapta, a rókára pillantva:
-Nincs mese, kislány... Be kell zárnunk a bányát.