Bár a zoolookok nem fűztek hozzá sok reményt, de a Zitana által ajánlott személy végül megérkezett a negyedükbe. Amint belépett, a társaságban azonnal megfagyott a levegő: elhűlve néztek végig a rongyos, kék palástos, kék szemű máguson, aki sisakként egy arcába lógó szarvaskoponyát viselt. Vehemensen belibbent a körükbe, végignézve rajtuk:
-Hol van? A szárnyas macska alakban lévő Deen mutatta az utat. A zoolookok körében, az égő tűz mellett feküdt eszméletlenül Maurizio. Nem nézett ki túl jól. Nekromágus közelebb lépett hozzá, majd ismét végig a társaságon:
-Zitana azt mondta, spirituális lehet. Ennek komolyan meg fogom kérni az árát. A matriarcha nyugodt maradt:
-Egy életért semmi sem drága. Mondd, mit akarsz! A varázsló ismét körbenézett, ezúttal lassabban, figyelmesebben. Végül tekintete megakadt a skorpióemberen:
-Te, ott! Spike épp csak megrezzent:
-Ki, én? A deghyomi intett:
-Négy fiolával kérek a mérgedből. Spike először zavartan nézett végig társain. Miután igenlő tekinteteket kapott viszonzásul, rábólintott a kérésre:
-Megkapod. Mire végzel, már kézhez kapod mind a négy fiolát.
Bár az arca nem látszott a szarvaskoponyától, látszott a mágus szemein, hogy elégedetten mosolyog. Letérdelt végül Maurizio mellé:
-Kész csoda, hogy még életben van- morogta, ahogy két kezével megfogta a srác fejét- talán menthető lesz, de alaposan el fog húzódni. Azzal ő maga is lehunyta szemeit...
Átrévült az asztrál síkra. A szinte üres térben, valahol a távolban észlelte a mozgást. Maurizio teljesen el volt ernyedve, és egy oroszlán hol cibálta, hol marcangolta. Meg is van a probléma forrása, kár is teketóriázni. Nekromágus azonnal betámadta egy erőteljes sötét támadással. A vadállat szép ívben elrepült, távol a szőke sráctól. Épp csak annyi ideje maradt, hogy feleszméljen, már kapta is az újabb sötét csapást, és ismét repült. A varázsló fenyegetően közeledett felé:
-Zitana nem sokat mesélt a zoolookokról- mondta- csak hogy állati totemjük van, amivel harmóniában élnek. Úgy látom, te fellázadtál a saját társad ellen. Az oroszlán remegő tagokkal feltápászkodott:
-Nem a te dolgod, halandó!- bömbölte fenyegetően- jobban teszed, ha ebből kimaradsz, ez csak rám, és erre a mihasznára tartozik! A szarvaskoponyás újabb támadást készített elő:
-Épp remekül megfizetett a többi zoolook, hogy visszahozzam- hangja mézesmázossá vált- de ha ehhez az kell, hogy eltakarítsalak az útból, semmi akadálya! A bestia bömbölt, majd a mágusnak rontott. Amaz ugyan szerzett tőle egy harapást a vállba, de cserébe eltörte az állkapcsát, és a bordái közé csapott. Az oroszlán kissé megtántorodott, majd ugrott ismét: ezúttal ellenfele lábát kapta el, majd nekiállta cibálni. Nekromágus elesett, ahogy elvesztette egyensúlyát a vadállattal szemben, de újabb mágikus találatot vitt be, amitől a bestia most alaposan meghátrált.
Nekromágus felállt, és leporolta köpenyét:
-Te aztán makacs vagy, nem mondom. Az oroszlán végül támadóállást vett fel:
-Nem tudod, mire vagyok képes! E szavakkal sörénye fellángolt, eleven tűzzé vált, és méretre is nagyjából másfélszeresére nőtt. A varázsló szemei meglepetten elkerekedtek, ellenfele pedig folytatta:
-Mióta nincs magánál, rengeteg erőt vettem el Mauriziótól. Hisz ez a dzsungel törvénye: az erősebb marad életben. Ezt ez erőt most mind ellened fordítom! Irdatlan tűzvihart idézett meg, amit a varázslóra irányított. Az utóbbi először a palástjával védte magát a lángok elől.... végül egy halom hatalmas tövist idézett meg, amiket a fenevad felé hajított. A tövisek mélyen az oroszlán testébe fúródtak, fájdalmasan felordított. Még a lángok a sörényén is eltompultak. Nekormágus ekkor megrohamozta egy többszörös sötét támadással... egy csapás... még egy csapás... még egy csapás... és az oroszlán a földön terült el. Sörénye visszaállt, akárcsak eredeti mérete... de még mindig makacsul próbált talpra állni. Erősen küzdött remegő tagjaival. A szarvaskoponyás lenézően pillantott rá vissza:
-Szánalmas... ezen a ponton már úgyse tudod megváltoztatni a harc menetét. Kezében megjelent egy energiagömb, ami készen állt arra hogy elhajítsák, és becsapódjon:
-Viszlát, cicus!
Azonban, mielőtt bármit is tehetett volna, egy hang félbeszakította:
-Ne bántsd... Mind a Nekromágus, mind az oroszlán a hang irányába kapta a fejét. Maurizio épp csak, hogy magához tért. Az asztrál síkon a karmolás, és harapásnyomokkal még nyomorultabbul festett, mint az anyagi világban:
-Kérlek, hagyd menni... Az energiagömb eltűnt a varázsló kezéből:
-Biztos, hogy ezt akarod, fiú?- kérdezte keményen, minden különösebb érzés nélkül- meg akart téged ölni. Maurizio sóhajtott:
-Ő a részem...- köhögött, majd erőtlenül folytatta- nem adom fel... Az oroszlán szemei elkerekedtek. Bicegve odébb vonult, hogy jobban rápillanthasson a szőkeségre:
-Mit csinálsz, te félkegyelmű?- bömbölt szigorral a hangjában- Miért nem hagyod, hogy harcoljak? Erős vagyok, bátor, és tekintélyt parancsoló. A fájdalom végignyilallt Maurizio testét, és ettől egy pillanatra görcsbe rándult. Igyekezett visszanyerni lélekjelenlétét, majd folytatta:
-Igen, az vagy... de az is te tanítottad, hogy a gyengék védelmére kel kell, bátorítani másokat, és nagylelkűen bánni a társainkkal. Ismét köhögött, egyre kevésbé tudta tartani magát, hogy szét ne essen a lelke:
-Próbáltam megfelelő oroszlán lenni... meg akartam felelni a jellemednek, és védeni másokat. Nem számított, hogy volt-e bármi gyengeségem... mert magamban mindig tudtam, hogy elég erős vagyok a feladathoz...
Végig se mondta, az oroszlán azonnal ott termett mellette. Nekromágus csodálkozott is, hogy a bestia kijátszotta a figyelmét. Azonban most nem támadott... húzta, és tolta ugyan, de azért, mert próbálta felsegíteni. Csak annyira sikerült, amíg Maurizio a hátára nem borult. Több ereje egyikőjüknek sem maradt: sem a totemnek, hogy tovább erőltesse, sem a srácnak, hogy talpra álljon. De most érezte, hogy a vadállat visszatért hozzá, és annyi év után ismét a társául fogadja. Bújt a sörényébe, lassan, gyengén simogatta. Sóhajtott, és érezte, ahogy a forró könnyek lassan végigfolynak arcán:
-Hiányoztál már nagyon- suttogta gyengén, rekedten.
-Sajnálom...- nyögte az oroszlán- ellentmondtam magamnak. Támadtalak, bántottalak, ahelyett, hogy védenem kellett volna téged. Hisz az én erőm nem a hódítás és a pusztítás, hanem a védés és a bátorítás... Maurizio azonban csak megcsóválta fejét... megbocsátott neki mindent.
Nekromágus ekkor tér vissza az asztrál síkról. Az anyagi világban még mindig köröm sötét volt, a táborűz már alig égett. A zoolookok mind aludtak, csak Phillie és Deen maradtak ébren.
-Na?- kérdezte a másik oroszlán idegesen, tehetetlenül. A varázsló nyugalommal bólintott:
-A totemje támadta meg- megpaskolta a még kábult szőkeség vállát- de most már minden rendben lesz, talán holnapra rendbe is jön. Phillie megkönnyebbülten sóhajtott, de a mosoly luxusát még nem engedte meg magának. A matriarcha viszont átnyújtott négy teli fiolát:
-Spike skorpiómérge... ahogy megegyeztünk. Nekromágus egytől egyik eltette őket az övébe, szemei mosolyra húzódtak:
-Öröm volt veletek üzletelni- miután végzett, ráhajtotta a palástját, és állta Deen tekintetét- úgy vélem, ez mindkettőnk számára egy igencsak előnyös cserének bizonyult. A szárnyas macska sötétkék szemeivel áthatóan pillantott vissza rá:
-Mint mondtam, egy életért semmi sem drága...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése