Usur mélyen, álom nélkül aludt. Amint felébredt, a tompa fényű Nap már magasan járt. Különösen kipihentnek és könnyűnek érezte magát. Lassan, párszor végighúzta apró mancsait az arcán, kidörgölve szemeiből az álmot, karmaival kicsit rendre fésülve hosszú sörényét, majd kicsúszott az ágyból, és elindult kifelé. Nyugodt csend vette körül... feltételezte, hogy senkit nem talál benn a lakásba.
Az előszobában azonban mégis megpillantotta Elisirt. A nő épp törökülésben ült a egy hatalmas párnán egy csészével, aminek a tartalmát kevergette szórakozottan. Vendégét látva elmosolyodott:
-Jó reggel, kis felség. Jól aludtál? Usur gyerekesen elmosolyodott:
-Igen, köszönöm. Elisir letette a kanalat a kávézó asztalra, és belekortyolt a csésze tartalmába:
-Shakara mesélte, mi történt az este. Biztos nem akarsz visszafeküdni? A gyógyulás sokáig elhúzódhat. A holdfénytolvaj megcsóválta fejét:
-Nem, minden oké- majd végignézett magán, pontosabban a fehér hálóingen, amit viselt, majd visszanézett a nőre- viszont ezt megtartanám... tetszik. Elisir szélesen elmosolyodott:
-Csak nyugodtan.
Ezt követően Usur kiment. A háztól remekül rálátott a folyóra és a zöldellő partjára. Úgy, ahogy volt, mezítláb, hálóingestül kiment, bele a zöldbe, egészen a partig, majd elterült a fűbe. Felnézett... a Nap pont felette tetőzött. Nem tűzött erősen, fénye kellemesen tompán pislákolt... pedig egyetlen felhő sem takarta, teljesen tisztán kékellett az ég. Lehunyta szemeit, és hagyta, hogy végigjárja a fény, kitöltse minden porcikáját, simogassa. Nem használt semmilyen jellegű fénymágiát, még a holdfényét se: odahaza csak a holdrituálékat tartotta be, és ami mágikus jellegű volt: a rejtőzés, az áttűnés, mind a sötétségből eredt. Még az első materializációs kísérleteket is az üres sötétségből végezte. Ez most teljesen más élményt nyújtott: a teste megtelt valamivel... ami csodálatos, meleg, és gyengéd. Kinyitotta mancsait finoman, és hagyta, engedte, hogy onnan folyjon tovább ez az éltető és kellemes energia.
Pihenését egy ismerős hang szakította félbe:
-Látom, vége magadra találtál. Usur felpillantott: az ismerős arany-fekete holdmaszkos szellem ott térdelt mellette. Felült:
-Shingo... Úgy értem, Holdpatrónus.... Shingo elmosolyodott:
-Semmi gond. Látom, emlékszel... A holdfénytolvaj sóhajtott, kissé szomorkásan nézett végig rajta. Tekintete egy hosszabb pillanatra ismét tűnt inkább felnőttnek, mint gyereknek:
-Köszönöm.... A halott Sera szelíden visszamosolygott:
-Már megköszönted. Tudod, hogy szeretlek. Usur átölelte, hozzábújva:
-Én is szeretlek. Megmentettél... A holdpatrónus homlokon csókolta a kis holdfénytolvajt, és megsimogatta a hátát:
-Most már minden rendben lesz, sikerült elengedned mindent, ami az előző életedhez kötött- felpillantott egy pillanatra, majd vissza a kölyökre- és nézd csak... Usur felpillantott, majd maga mögé nézett. Ahol feküdt, körülötte virágok nyíltak... pont, ahogy a fény energiáját a mancsaiból irányította. A szemei meglepetten elkerekedtek, még egy kicsit meg is szeppent: Shingo halkan nevetett:
-Igen, ezt te csináltad- átkarolta a hátát- ez vagy te: holdfénytolvaj, építő, teremtő és gyengéd. Nincs már kinek megfelelned. Hagyd, hogy az új lényed átvegye az irányítást, irányítsd a fényt, és szeress őszintén.
A kölyök ekkor szipákolt egyet, majd elkezdte törölgetni az arcát. A holdpatrónus felé fordult, kicsit szorosabban karolva:
-Mi történt, kincsem? Valami baj van? Usur összeszedte magát, nyelt egyet, arcát ugyan szárazra törölte, de szemei még mindig csillogtak:
-Most kezdett el hiányozni anya...- ma elé pillantott- tudom, hogy maradnom kéne, és tanulni, és hálátlan sem akarok lenni... de anya hiányzik. Haza akarok menni a Lumanixra. Shingo átölelte őt, és nyugtatóan simogatta a hátát:
-Minden rendben, megértem. Szólok neki, hogy jöjjön érted, amint csak lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése