Usur a folyóban állt, az ezüsthíd közepén. Itta magába a Hold fényét. Alba a partról figyelte, és adta az instrukciókat:
-A gyógyulás első forrása a fény. Időről időre a sötétséget is megtisztítja mind attól a rossztól, aminek teret ad, bevilágít, ereje átitat. Ezt követi a víz, amely elmossa a sebeket, kimossa a mérget. Holdfénytolvajként ezt a kettőt kell elsajátítanod, és tökéletesítened. Usur irányította a fényt, mellyel feltöltődött... vele együtt a folyó vízét, maga köré csavarta a hullámokat, az egyiket megfagyasztotta. A hold herceg bólintott, és elismerően elmosolyodott:
-Szép! A holdfénytolvaj elengedte a vonzást, a hullám felolvadt, visszazuhant, és a folyó ugyanúgy folyt tovább.
-Odahaza tárolni szokták a holdfényt- tette hozzá- feltöltődnek, tárolják, nem igazán láttam olyat, aki azonnal felhasználja. Alba elgondolkodott egy hosszabb pillanatra, majd hozzátette:
-Ez a fajotok sajátsága lehet. Minden esetre nem hátrányos, ha a tiszta erő azonnal kéznél van, és bármikor felhasználható. A trónörökös eltűrte a sörényét:
-Azt mondtad hogy a fény és a víz a gyógyulás elsődleges forrásai. Ezek szerint a többi elementállal is lehet gyógyítani? Alba széles mosollyal bólintott:
-Hogyne lehetne! A megfelelő felhasználással mindent lehet. Usur elhallgatott, majd gyanakodva méregette tanárát:
-Sötétséggel is? A hold herceg érezte, hogy ezzel megfogták. Ő nem ismerte a sötét mágiát, Shakara pedig nem sokat beszélt a sötétség erről az aspektusáról. Aztán ahogy méregette a vízben álló Usurt, valami mégis beugrott neki:
-A sötétség inkább elvesz. Elvégre az egy olyan elem ami mindennek teret ad: onnan indul minden, és oda is tér vissza. Ha meg akarsz szabadulni valamitől, ami bánt, azt tanácsos a sötétségnek adni. Usur bólintott:
-Azt hiszem, értem.
Beszélgetüket egy ismerős női hang törte meg, valahonnan a távolból, de egyre közeledett:
-Usur! Merre vagy, Usur? A trónörökös azonnal felismerte, és kapta is utána a fejét. Amint megpillantotta anyját, azonnal rohant ki a vízből, végiggázolva a füvön, a nyakába ugorva:
-Anya! Aluh hercegnő megérkezett... és ugyanúgy ölelte magához a lányát:
-Jaj, de szorítasz, kicsim- nevetett halkan- ennyire hiányoztam? Usur még jobban bújt hozzá, pofája félig eltűnt anyja sörényében:
-Nem is tudod, mennyire... Jó holdfénytolvaj leszek, a legjobb egész Lumanixon. Haza akarok menni... Aluh Manac elhűlt ezeket hallva, riadtan nézett Albára, és a közben besétáló Shakarára.
-Mit műveltetek vele? Mégis mit tanítottatok neki? Shakara szelíden elmosolyodott:
-Csak megértettük vele, hogy valóban hová is tartozik, és a múltja nem befolyásolja többé. Alba bólintott:
-A sötét mágiát el se tudtuk kezdeni. Ez az érdeklődés még előző életéből maradt rá. De miután ezt sikerült lezárni, elvesztette az érdeklődést is. És ha jobban megnézed, a vörös bőre kezd lassan sárgulni.
Valóban... a hercegnőnek most tűnt fel igazán, hogy lánya kezd megváltozni. A két ideiglenes tanár valami egészen mély áttörést végzett. Usur végre lecsúszott a földre, és megfogta anyja mancsát, tekintete csillogott az örömtől. Aluh sóhajtott, majd visszanézett a másik kettőre:
-A holdpatrónus szólt, hogy jöjjek érte. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ki tudtok belőle hozni ennyi mindent. Alba halkan nevetett:
-Usur érdeme is. Ne becsüld őt alá, felség. Aluh viszonozta a mosolyt:
-Az én lányom. Távol álljon tőlem, hogy alábecsüljem.
Lassan elindultak a kapu felé. Usur hálásan integetett a másik kettőnek. Ők vissza... és ahogy bezáródott a kapu, a hold herceg sóhajtott:
-Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont a fény felé kell terelnünk egy rokont. Te mit szólsz? Shakara megeresztett egy halvány mosolyt:
-Csak örülök, hogy megtalálta végre a helyét. Remek holdfénytolvaj lesz Lumanixon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése