Mauek saját szigetének a partján élt, a horizont felé nézve merengett. Eszébe jutott a nap, amikor Shayla szülei megmentették az életét. Sose felejti el... a borzongás, és az undor amit a csalódás okozhatott. Mindig is mondották az istenek: ne kezdj más világokkal. Ott más törvények uralkodnak. Nemcsak hatalombeli, de fizikaiak is... Neki azóta éktelenkedik a vörös karmolásnyom arcának bal felén... és azóta tart mindenkitől távolságot. A saját szigete épp ezért létezik: maga teremtette, hogy te kelljen érintkeznie másokkal.
Ekkor megpillantotta az eget. A távolba egyre sötétebbé vált... de nem a jól ismert szürke, majd fekete gomolygás. Ebben bordó és vörös árnyalatok is játszottak. Felállt, belelépve a vízbe.
-Hát eljöttél...- gondolta- és megmutatod, mid van. Beleszagolt a levegőbe. Pár szimat után teljesen elhűlt, vörös szemei elkerekedtek:
-No hiszen... többet is, mint amire számítottam. Azzal megindult... gyalogolva a víz felszínén, egyre távolabb a szigetétől.
Északon csendes idő honolt. A varázsló szigetén Crom vendégeskedett. A késői húszas éveiben lévő fekete bozontos, körszakállas, sárga szemű férfi gleccserkalóz hírében állt... az egyetlen Ny-Sjaelland szigetein, aki fosztogatta a gyanútlan betolakodókat. Most éppen Munnak segédkezett. Az utolsó magukat ültették éppen, amikor a varázsló megszólalt:
-Le kéne tenned a tolvajlással- félig felpillantott maszkos fejével- nem szép dolog megfosztani a látogatóinkkal. A kalóz elvigyorodott:
-Először is, ők nem a látogatóink, csak átutaznak- betemette a földet- másodszor pedig teszek rá a magasról. Ha Baaren nagyúr még nem tett ellene semmit, akkor büntetlenül folytatom tovább. A jégoroszlán maszkos megcsóválta fejét, és felemelte az ásót.
Ekkor, a varázsbúra védelmében megpillantották az eget. Közvetlen felettük vészesen beborult, szürke, fekete, bordó és helyenként vörös színekkel. Crom megvakarta fehér fejkendős kobakját:
-Mi a fene? Sose láttam még, hogy valaha ilyen gyorsan beborult volna. Mun teljesen elhűlt:
-Nézd a bíbor színeket a felhők közt- mutatta- ez nem természetes. Mágia lehet a dologban. A kalóz rápillantott:
-Gondolod, hogy valamelyik istenségnek nem tetszünk? Hirtelen a hullámok is felcsaptak. Mun azonnal erősítő varázs mondott a burára, ami most nemcsak melegebb volt már, hanem a tenger haragjától is védett:
-A tengeristennő csak a vizeket uralja- tette hozzá, majd ismét felnézett- az égért nem tudom ki lehetne felelős. A szélisten jelenleg biztos nem, hisz a többiek elzárták.
Crom nem igazán figyelt a szavaira. Valami szemet szúrt neki a távolban. Hunyorgott, hogy az őrült hullámok vad dobálásából kivehesse az alakot.
-Figyelj csak- szólalt meg végül, majd irányt mutatott- szerintem ott van valami. Mun odafordította szemei. Nagymacska szemeivel sokkal jobban ki tudta venni a férfi által mutatott célt.
-Nem valami, hanem valaki- pontosította- embernek tűnik. A kalóz megriadt. Azonnal megindult a part felé, sárkányfejes kenujához:
-Akkor azonnal ki kell mentenem, ördögi hullámok ide vagy oda. A varázsló utána sietett:
-Szükséged lesz rám is, ha sikerrel akarsz járni. Beszálltak a kenuba. Mun meg se várta, míg barátja evezőt ragad, a csónak hátuljánál elmerítette mancsait, és elmondott egy varázslatot. Ennek hatására a teknő megindult mint a motolla. Cromnak így is irányt kellett adnia:
-Egy kicsit jobbra... nem, most balra... még balra... vigyázz, hullám, ez kerüljük ki...
Ennek ellenére víz jó párszor a nyakukba borult, mire megérkeztek. Munnak igaza volt, valóban emberi lényt dobáltak magukkal a hullámok... pontosabban egy fekete hajú, hosszú copfos, fiatal lányt, aki nem volt magánál. Ruhái fagyos rózsaszín, kék, és sárga színekben játszottak, mind a nadrág, mind a felső, ami csak a mellkasa elé volt kötve. Crom kinyalábolta a hullámok közül:
-Szentséges hét tenger, de hisz mostanra már halálra fagyhatott- saját bundás kabátjába csavarta, majd úgy karolta át- Gyorsan, Mun, siessünk vissza a part felé, mielőtt ez a vihar még jobban eldurvul. A varázsló bólintott, majd ismét elmormolta a varázsigét.
Ahogy haladtak kifelé, sűrűn kerülgetve a méretes hullámokat, a lány szemei felnyíltak. Fehéren izzottak. Crom megriadt, meg fel is ordított. Az ég alja megváltozott körülöttük... a felhők fehéren izzó koponyákat formáltak a távolba, a szél fúvása pedig olyanná vált, mint a szirének éneke. Mun rémülten forgatta körbe a fejét:
-Mi az, mi folyik itt? A lány lehunyta a szemeit... ismét eszméletlenül feküdt. A koponyaszerű felhőképződmények szertefoszlottak, a szirénének elhalt. A kalóz félig hátranézett a varázslóra:
-Láttad ezt? A jég oroszlán maszkos nézett rá:
-Az ég alján a halálfejeket? Igen. A férfi folytatta:
-Nem csak azt- kiabálta túl a morajló tengert- a lány szemei felnyíltak, és fehéren izzottak. Ő csinált valamit. Amint végigmondta, partot értek a fő szigeten. Azonnal megindultak a jövevénnyel. Mun lihegett:
-Akárhonnan is jöhetett, valami köze egész biztos van ehhez a földöntúli viharhoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése