-Ezt a lelakott részt dózeroljátok le! Az itt lakók új lakást kapnak a központban, vagy a sziget másik felén. Ide fekete márványból épül tér, obeliszkkel. Az utóbbin felirat: "Szégyenünket sosem feledjük". A kancellár rémülten rándult össze, majd felkapta fejét:
-Parancsol, felség? A herceg ránézett metszően sárga szemeivel:
-Ez lesz a tigris holocaust emlékműve- lépett közelebb hozzá- egyetlen nyúl sem felejtheti vagy rejtheti el ezt a szégyent, amit műveltetek. Intett a kancellárnak, hogy kövesse, amaz pedig ment vele tovább.
Útjuk a kikötőbe vitte. A kereskedőhajók békésen indultak és érkeztek a hullámokon, viszont a hadihajók szilárd merevséggel álltak, akárcsak legénységeik a part mentén, tiszteletet parancsolva. Tyx halkan morgott a sereget szemlélve és megvakarta állát. A kancellár már félve kérdezett rá:
-Valami nem stimmel, nagyuram?
-Valami?- morgott a herceg, majd végigmutatott a hadihajókon és a legénységen- ez az egész nem teszik! Mi ez itt, talán valami bemutató? A kancellár szinte a gallérja mögé bújt, Tyx pedig végigment a mereven vigyázzban állókon:
-Mégis kinek képzelitek magatokat? Usagia hőseinek?- ordított végig egyesével minden katonán- Ti mondjátok meg a tutit a határokon belül, ha az uralkodótok máshogy nem rendelkezik? Erre, mint egy parancsszóra, a katonák egyszerre tisztelegtek és válaszoltak:
-Uram, igen, uram! Tyx eléjük állt, középre, feléjük fordult:
-Pihenj, szánalmas banda! A katonák valóban lazább testtartást vettek fel, a démoni kinézetű nyúl pedig folytatta:
-Már az első nap világossá tettem, hogy a hócipőm tele van mindannyiótokkal. Az egyik oka ez az állandó feszültségkeltés, és hogy minden másik népnek még a tengerkék ég alatt is be akarjátok bizonyítani, hogy micsoda felsőbbrendű istencsászárok vagytok. Megmondom én mi lesz- végigmutatott ismét a hadihajókon- ezeket tüntessétek el. Egyetlen egy maradhat. Az utolsó mondatnál rábökött a legszélsőre. A többi hajó személyzete értetlenül, kétségbeesetten nézett körbe. Tyx folytatta:
-Mit toporogtok, mint a szarógalamb, tubicáim?- vakarta meg egyik hegyes szemfogát- Talán nem voltam elég világos? A kancellér libbent oda hozzá a lehető legdiszkrétebb módon, majd a fülébe súgta:
-Bocsásson meg, hogy félbeszakítom, nagyuram... de talán amiatt aggódnak, hogy nem lesz más helyük. A katonaság nálunk nem önkéntes, hanem szabadon választott. Tyx halkan morgott, és komolyan, halkan válaszolt neki:
-Tudom. De attól még rájuk fér egy kis nevelés... A kancellár sűrű hajlongások közepette odébbállt, a herceg pedig még mindig a nyugtalankodók felé intézte szavait:
-Elrendezem a dolgotokat. Addig is, jelentkezzetek az építkezésnél. Ti is segíteni fogtok a lelakott negyed lebontásában, és a sötét emlékmű megépítésében. A hajókról pedig távolítástok el a fegyvereket. A méltatlankodók most disszonanciában bólogattak, majd máris mentek a hajóikra, ahogy uralkodójuk utasította.
Végül a nap a határnál ért véget. Usagia szigetéhez uszály vagy komp viszi át az arra járókat, de a szárazföldi szakaszon is állomásoznak határőrök. Most viszont a herceg elé sorakoztak fel. Tyx szánalommal nézett végig rajtuk, majd megmasszírozta orrnyergét, lehunyva két szemét:
-Őszintén... mit csináljak veletek, szánalmas banda?- felpillantott- az elődeim most komolyan ekkora határőrséget tartott fenn? Az egyik összeszedte bátorságát, és megkockáztatta a választ:
-A kereskedelmi monopóliumot féltették, nagyuram. És miután megnyíltak a jáde bányák, úgy megduplázták a számunkat, tartva az esetleges tolvajoktól. A herceg csípősen szólt vissza:
-Gondolom, sok tolvajt fogtatok, nagyokos... Vagy talán csak újabb erőfitogtatásként tettek ki titeket? A határőrök zavartan összenéztek. Tyx végül sóhajtott:
-Négyőtök elég: kettő a szárazföldön, kettő ideát. Okmányokat kérjetek azonosításként, semmi megkérdőjelezés, szigorúbb ellenőrzést csakis a saját parancsomra...
Az őrök épp, hogy elkezdtek bólogatni, mikor az egyik előállt:
-Felség, és vele mi legyen? Tyx odapillantott. A határőr valakinek erősen szorította a karját: egy alacsony, galócakalapos, fehér ruhás, galléros, vörös rókáét. Vagy fele olyan magas volt, mint az usagiaiak, tekintetéből rémület sugárzott. A démoni kinézetű nyúl alaposan szemügyre vette, majd a karját szorító határőrre pillantott:
-Hol találtad? Amaz tisztelgett:
-Jelentem, felség, a mostani jáde szállítmányban. Nem volt túl közreműködő, hát behoztuk. A herceg ismét a jövevényre meredt. A gombakalapos róka látványosan reszketett, de egy árva hang nem jött ki a torkán. Megfogta a jövevény karját, átvéve őt a határőrtől:
-Gondom lesz rá- szabad kezével intett- ti addig intézkedjetek, ahogy utasítottam. A határőrök bólintottak, majd mentek a dolgukra.
A palotába menet a kancellár kérdésekkel bombázta az uralkodót:
-Mit kíván tenni a betolakodóval, nagyuram? A fejét veszi? Netán felakasztja? Esetleg vízbe fojtja? Tyx rápillantott metszően sárga szemeivel:
-Vége a barbár időszaknak, kancellár- átkarolta a kis róka hátát- ez a jövevény a vendégem. Készítsetek neki elő egy szobát. A kancellár szava elakadt, láthatóan a szemei is kidülledtek... végül előzékenyen fejet hajtott:
-Ahogy parancsolod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése