Az ismét felépült városba igen lassan tért vissza az élet: nehezen merészkedtek vissza az egykori lakók. Viszont Shakara és Kicsi egyre inkább egymásra találtak, leginkább a közös vadászat során. A kék főváros mellett annak idején egy hatalmas erdő terült el. Kiderült, hogy mind a ketten kiváló íjászok. Ugyan hordtak maguknál tőrt, de ezt a távolsági fegyvert részesítették inkább előnybe. Még versenyeztek is, hogy melyikőjük a gyorsabb, a pontosabb. Szerették ezt az egészséges rivalizálást egymás között. Néha csitult, amikor Kicsi megnyújtotta a nyílhegyeket. Társa tudomására juttatta, hogy így a találat sokkal végzetesebb. A fekete mágus megfogadta a lány tanácsát. Viszont a gyújtást, mint tűzvarázslóra, rá bízta.
Minden nap egyre kellemesebbé vált ebben a világba. Akárhonnan is jött Shakara, azon kapta magát, hogy már egyáltalán nem vágyik el. Azonban dolgavégezetlennek érezte a feladatát. Nixa ugyan ismét állt, szinte a régi pompájában, Kicsivel is szépen összeboronálódtak, ráadásul teljes életet élhet, bátran hódolhat akár a Sötétség imádásához, akár az Echóval való játékhoz, akár ilyen hétköznapi tevékenységhez, mint a közös vadászat szeretett íjával és nyilával...
Aztán rájött, mi zavarja. Deghyom a határsivatag túloldalán még mindig romokban állt. Sehol egy teremtett lélek a város maradványai közül. A lány soha nem mesélt a helyről, csak futólag említette, hogy a szélisten egyszerre rombolta le a két várost. Nem érezte frusztrálónak a tűzvörös eget... sem a helyenként gyanúsan figyelő szürke macskákra, vagy álarcosokra... Odament azon a bizonyos napon Deghyom romjai közé, és ugyanúgy hangmantrákkal kezdte újjáépíteni.
Nagyon szépen is haladt a munkálattal, nem akadt zavaró tényező órákon át. Csak mikor a nap átlépte a déli tetőpontot, akkor zökkentette ki őt Kicsi... egész pontosan megragadta a karját, maga elé rántotta, és ráordított. A fekete mágus egészen megrettent. Értetlenül nézett rá, hogy mi a gond, a romokra mutatva próbálta megmagyarázni, hogy segíteni akart. A tűzvarázsló teljesen ki volt akadva. Idegesen hadonászott, fogai összeszorítva. Azok ott ellenségek voltak mind, egytől egyig. Deghyomnak nem tehetnek szívességet. Így is, amíg ők, saját maguk építik újra a városukat, addig a nixaiak időt nyerhetnek, és addig se dúl háború. Shakara nem értette társa gondolatmenetét. Próbálta értésére adni, hogy csak azért is helyrehozza ezt a várost is, és talán a deghyomiak megtanulják, hogy a békés út kifizetődő, miután látják, hogy egy nixai segített nekik.
Épp visszafordult, hogy folytassa a hangmantrás építést, amikor több szürke macska is megjelent a félkész épületek között, felajzott íjjal. Shakara elsápadt. Emelete is már fel a karját, és kimondta a legelső szót, ami halandó szájából elhangzott a tengerkék és tűzvörös egek alatt:
-Állj! A kiáltás hatására valóban leblokkoltak a szürke macskák. Egyet kivéve, aki még a szó elhangzása előtt elengedte a pattanásig feszített ideget. A nyíl a fekete mágus szívébe fúródott. Először csak egy erős ütésnek hatott... aztán érezte, hogy elakad a lélegzete... végül térdre rogyott... majd összeesett. Fokozatosan járta át a mély fájdalom.
Kicsi a rémülettől felsikított, majd dühében társa elé ugrott védelmező, és tűzgömböket lőtt a deghyomiak felé. Azok megrettentek, és eliszkoltak. Kicsi végül egy tűzfalat emelt, majd letérdelt társa mellé. Shakara még élt, iszonyatosan remegett. Egész különös életerővel bírt, hogy a nyíl még így se végzett vele azonnal. A tűzvarázsló elporlasztotta a nyilat, majd a sebre szorította egyik kezét, sebforrasztó varázslatot alkalmazva. A másik kezével simogatta Shakara fejét, biztosítva arról, hogy nem lesz semmi baj, és meg fogja őt menteni. A fekete mágus nem reagált. Ő maga is erősen küzdött az életben maradásért. Kicsi a sebre meredt. Nagyon kínkeservesen akart begyógyulni, és a vérveszteség is minden pulzussal rohamosan nőtt. Iszonyat aggodalom fogta el. Másik kezét is a sebre szorította, és lelke legmélyéről feltört belőle legőszintébb vágy, és szót öltött:
-Gyógyulj!
A seb azonnal beforrt egy határozott lobbanással. Shakara már határozottabban vette a levegőt, viszont a vérveszteség legyengítette. A lány nem egészen értette, hogy mi történt... ahogy a mágia szavak öltött mindkettejüknél, hisz olyan erősen koncentráltak külön-külön egy-egy dologra, hogy kiszaladt a szájukon. Aztán megsimogatta a fekete mágus fejét, és érdeklődve, aggódva pillantott rá. Sok visszajelzést nem kapott, viszont társa nyugodt légzése, és kisimult vonásai arról árulkodtak, hogy minden rendben.
Így kezdődött a beszéd a tengerkék és a tűzvörös egek alatt: az akkor Shakara és Kicsi mondták ki a legelső szavakat, amik akkor még olyan erősek voltak, hogy mágikus erővel bírtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése