Nadine elkísérte Manut a szellemligetbe. Olykor vele tart.
Már a kapcsolatuk elején hozzászokott, hogy társa rendszeresen elvonul meditálni. Egyáltalán nem zavarta. Ő szerel vagy olvas, mindenki máshogy használja ki a szabadidejét. A liget szélén, az egyik fának támaszkodva foglalt helyet, és itta a napfényt, miközben valamivel arrébb Emanuel már révült...
Látta a fák lelkét, Nadine sárgás-vöröses auráját... és a totemét. A fekete párduc mosolygó tekintettel nézett rá. Manu nem egyszerűen elmélkedett ilyenkor... hanem regenerálódott. Magát a tiszta energiát használta forrásként. A nemes bestia közelebb ment hozzá:
-Némi kételyt érzek benned. Talán a folyamat frusztrál?
-Nem mondhatnám- válaszolt az egykori mecha- sokat meditálok. Megmozgatta az ujjait:
-Mindig is szerettem, és természetes volt, akár egy pohár víz... szükségét éreztem, de sosem kényelmetlennek vagy kényszerűnek, inkább jólesőnek.
A totem elmosolyodott:
-A sejtjeid kiáltanak érte. Sejtelmesen közelebb hajolt:
-Elgondolkoztál már rajta, hogy miért nem haltál meg rövid időn belül? Manu kissé megriadt ezt hallva:
-Meg kellett volna halnom? A fekete párduc bizalmasan körbejárta őt:
-Mikor átváltoztál, a tested még nem alakított ki védelmi mechanizmust, azért betegedtél le rögtön másnap. Idő volt, hogy kialakuljon. Ezen kívül a sejtjeid sem képesek olyan szinten regenerálódni, mint a többi halandóé, ezért - még ha nem is tudatosan - meditálsz sokat. Emanuel elgondolkodva nézett vissza rá, a vadállat pedig folytatta:
-Az átváltozásod során arra állt be a tested, hogy azonnal elérhető, szabad energiából képes regenerálódni - és nem élelemből elsősorban, mint a többieknél. Ez mind annak a mellékterméke, hogy a lelked és a szabad energia között nyitva maradt a kapcsolat. Átváltoztathattad magad, képes voltál manipulálni és átalakítani a tiszta erőket, és még engem is megkaptál, mint totemet, és zoolookká váltál. Mindennek annyi az ára, hogy gyakrabban meditálsz a társaidnál... hogy feltöltsd magad, és így regenerálódj.
A legidősebb Agosto elgondolkodott maga elé meredve... majd végiggondolva alaposan a hallottakat, bólintott:
-Valóban igazad van- visszapillantott a fekete párducra- de még soha nem gondoltam bele ennyire. Teljesen természetesnek vettem. Talán azért is, mert ezek a zoolookok természeti népek... ők tanítottak, és fogadtak be, ugyanúgy végeztek ilyesmit. A totem leült, majd elfeküdt mellette:
-Becsüld meg ezt az adományt, Emanuel Agosto. Két világ közti kapocsnak lenni nem mindig könnyű... de igen nagyra tartott rang. Manu megsimogatta a bestia fejét, és megvakarta a nyakát. A vadállat jólesően szusszantott, és fejét a férfi ölébe helyezte. Az egykori mecha tovább simogatta:
-Habár ezek a meditációk gyakoribbak, mint ahogy mondod... azért gyorsan eltelnek, ha veled beszélhetek. A párduc elmosolyodott ismét:
-Tudod, hogy mindig itt leszek neked. Nálam sosem találsz süket fülekre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése