2014. január 11., szombat

show that you're strong 2.

Nekromágus szinte kéjes mámorral itta tekintetével a látványt: egyik ellenfele halott, a másik pedig kétségbeesetten siratja. Elmosolyodott a szarvaskoponya alatt:
-Szegény törékeny Elisir Chiari... Hát megint összetörtél? Felemelte karját:
-Ne búsulj, mindjárt utánaküldelek téged. Más csapott is le. A nő épp csak ésszel betudta a szavakat, és felkapta a fejét, kezében a lándzsával. Azonban nem volt szüksége semmilyen lépést sem tennie. Yuz visszaérkezett, lecsapva a varázsló karját, majd belevágva a nyakába. Ellenfele ordított, és intett. Az uralkodó kitért az útjából, majd védelmezően a nő elé állva tartotta a másfélkezes pallost:
-El a kezekkel az anyámtól, te rohadék! Elisir megtörölte az arcát:
-Yuz? Fia félig ránézett, megejtve egy bátorító mosolyt:
-Gyorsan szedd össze magad- majd visszanézett a mágusra- Ő apa ellensége, mindenre elszánt, hogy elpusztítson minket. Ne hagyd, hogy megtörjön. A holdpapnő sóhajtott. Visszanézett a holtan fekvő Argaira. Ő az életét áldozta azért, hogy megmenthesse. Szorosabban markolta fegyverét, és kilépett fia háta mögül:
-Ne aggódj, nem fogom.

A Nekromágus ismét küldte feléjük a mérgező indákat. Yuz támadása igencsak felpaprikázta:
-Ti semmirekellők! Azt hisztek keresztbe tehettek nekem?- csapásai alatt dörgött a föld- Majd én megmutatom! Anyja és fia kerülték vadul az indákat. Az uralkodó a pallossal kaszabolta őket szüntelen:
-Úgy látom, még időben érkeztem. Elisir kitért az egyik inda útjából, majd ismét megragadta a medált, megidézve a szárnyakat:
-Jobbkor nem is jöhettél volna- majd megrohamozta a varázslót, csípőjébe állítva a lándzsát. Ahogy ordított, próbálta túlharsogni:
-Argai meghalt. Filandaka? A kinőtt növényi kar ismét lecsapni készült a nőre. Az ifjú Sera ismét lecsapta:
-Hívtam érte egy futárt. Rendbe fog jönni, csak eszméletlen. Újabb csapás. Nekormágus egy erős ággal verte le magáról a sárkányt. Yuz szépet repült.

Anyja riadtan nézett utána, majd felvette a kesztyűt. Feljebb repült, a lándzsát többször az ellenfél mellkasába vágva. Az felordított, majd hadonászott a kezeivel:
-Semmi értelme! Nem tudod áttörni! A nő egyfolytában került a hatalmas kezeket - közben az imént levágott újra kinőtt- és folytatta a munkát:
-Nem ismersz engem. Shakaraért bármire képest vagyok! A mágus felkacagott:
-Már elvesztetted! A hatalma az enyém! Sötéten felizzott. A holdpapnő felordított, ahogy a sötét lángszerűen marták a testét. De nem hagyta annyiban. Majdnem leesett, megkapaszkodott az egyik mohás bordában. Lihegett, próbálta összeszedni magát. Egyre jobban zárta ki az őt égető sötétséget... és a zajt, ami tovább kínozta érzékeit. AZ Echótól és Sötétségtől megörökölt hatalmak... Shakaráé... és most a Nekormágus ellene használja mindkettőt.

Ismét belé vágta a lándzsát, ezúttal azért, hogy arra támaszkodjon, és le ne essen. Lehunyta szemeit. Hogy is volt az asztrál síkban, mielőtt Argai átrántotta? Az erő az ereiben... a szenvedély... a küzdelem.... a mély szerelem Shakara iránt... Lassan idézte vissza, érezte, ahogy átjárja a forróság... ahogy a kezeibe összpontosul... és végre kirobban.

Hatalmas durranás hallatszott. A Nekromágus meg is hátrált. Elisir most már a földön landolt... kezeiben ezüstös lángok izzottak. A varázsló épp magát csapkodva, próbálva eloltani az ezüsttüzet:
-Te megátalkodott nőszemély! Yuz visszaért. Meglepve nézte a látványt. Anyja azonnal kiadta neki az utasítást:
-Nyitva van a mellkasa. Keresd a koponyarózsát, és azonnal juttasd el Shanbahachoz. Az uralkodó aggódva nézett rá:
-És veled mi lesz? A holdpapnő felvette lándzsáját:
-Gyengébb lesz. Bízd csak rám. Yuz bólintott, és már repült is. Az ezüst lángok valóban alaposan megrongálták a kérges bordákat. Sokkal könnyebben átütött őket, és kitépte mögülük a koponyarózsát. A Nekormágus kapott utána:
-Ne! Az az enyém!Az ifjú Sera levágta a karját. Ezúttal, a növényi hatalom nélkül, már ott is maradt a jobb kar a földön, erősen vérezve. A mágus kezdett összemenni.

Yuz villámsebességet vett fel, és már el is tűnt. Anyja az ezüstös lángoktól övezve szembenézett az ellenféllel. Nekromágus erősen vérzett a végtag vesztesé miatt. A mellkasán lévő sebek is láthatóvá váltak. Külseje elvesztette a fás-növényes jelleget, palástja is ismét sötétkék volt. Szemei csak azért maradtak épek, mert a növényi állapot alatt begyógyult. Vonszolta magát egy kicsit, majd lassan kiegyenesedett:
-Nem pusztíthatsz el, Elisir Chiari- nézett vele szembe- Shakara erejének jó része még nálam van. Olybá tűnt a tartása, és hanglejtése alapján, hogy ez az egyetlen dolog, ami még életben tartja.
-Akkor visszavenném- mondta a nő, a lángok megélénkültek körülötte, úgy támadt: tűzzel és a lándzsával. Nekormágus  suhintott, egy elektromos dárdával eltalálva a holdpapnő. Azt elég szépen végigfarolt a földön. Ellenfele meg se várta, míg felállt, most egy sötét vektorral találta be. A nő felordított.
-Semmi esélyed, Elisir Chiari- korbácsolta őt a mágus hol sötét erőkkel, hogy szuperszonikussal, hol elektromossal- Te csak egy gyenge kis nő vagy, aki mindig bajba jut, és az is marad. A holdpapnő a következő csapás kivédte, ám ellenfele egy tűzgolyóval találta most telibe. Ezután elindult felé:
-Nem csoda, hogy háromszor is meghaltál... nem is értem, hogy egy olyan félisten, mint Shakara Sera miért maradt ilyen gyenge kis facsemete mellett. Odaért hozzá, megragadta fejét a homlokánál, feljebb emelte. Szemeik elég közel voltak egymáshoz:
-Nézd csak, Elisir Chiari... ez itt a világok hajnala!

Megosztotta az emlékeit. A holdpapnő azt a képet láthatta, mikor még az emberi, feketemágus Shakara harcolt a szarvasember Nekormágussal. Az előbbi úgy nézett ki, mint amilyennek az emberek világából, az előző reinkarnációból emlékezett rá. Az utóbbi pedig... köpeny nélkül, fején maszk vagy álarc helyett halálfejszerű festés. A varázsló folytatta:
-Azóta a pillanattól, hogy láttam, hogy már akkor is Sötétség kegyeltje volt, áhítottam az erejére. Sajnos, akkor megölt, de most új testben véghez vihetem a tervem. Ó, és ami téged illet... látod azt a szemrevaló, ügyes hölgyet Shakara mellett? Mondd meg őszintén... nem ismerős? Elisir láthatta... egy barna hajú, barna szemű tűzvarázsló volt, aki macskával harcolt. Kicsi volt az... az emberi, fekete szárnyak nélküli Kicsi. Elkerekedtek a szemei.
-Úgy van...- folytatta sziszegve a Nekromágus- ők már milleniumok óta ismerik egymást. A sors el is rendezte, hogy ebben az életben találkozzanak. Eltűnt a kép, és ismét a mágus kegyetlen szempárja nézett szembe a nővel:
-Te csak útban vagy neki, Elisir Chiari... mindig is útban voltál... Gyenge vagy!

A holdpapnő valóban elkeseredett a képek láttán. Olyan érzése támadt, hogy elveszti a lelke felett az irányítást, és az lassan elhagyja a testét. Minden csak átverés volt... felesleges próbálkozás. Amint a megosztott emlékek azonban véget értek, és ismét a kék szempárral találta magát szemben, valahogy ismét feleszmélt. Mintha fellobban volna ereiben ismét a tűz. És ezt a tüzet szabadjára is engedte. hatalmas robbanás... A Nekromágus hatalmasat repült, majd faralt a földön. Elisir felállt, részben fegyverére kellett támaszkodni hozzá. Azonban a lángok ismét felélénkültek körülötte:
-Na idefigyelj, te utolsó megátalkodott gazember!- még a hangja is visszatért, teljes erővel- Sötétség a maga teljes életnagyságában már halálra fenyegetett. Azután döntöttem úgy, hogy rohadtul elegem van! Ismét felé irányított egy testes tűzlabdát, ami becsapódáskor robbant. A mágus ordított, a fejéhez kapva, Elisir pedig közeledett felé, és folytatta:
-Úgyhogy SOHA, de SOHA ne merészelj gyengének hívni! Megfordította a lándzsát, botos végével gyomron vágta.
-És SOHA nem erészeld azt állítani, hogy felesleges vagyok!- most olyan szinte csapott a fejére tüzes ököllel, hogy a szarvaskoponya egy része betörött.
-És SOHA ne merészelj többé sem a közelembe, vagy a családom közelébe jönni! Képen rúgta. A sisak leesett a fejéről. A koponya alatt ember volt. Egy kékszemű, fehér hajú ember. Vérző szájjal, foghíjasan nézett rá:
-Légy átkozott Elisir Chiari- megragadta a szarvas koponyát- az előző életem feje, ez tartja bennem a bosszút. Azzal sötét füst kíséretében eltűnt. A holdpapnő térdre rogyott. Érezte, hogy komolyan erejét vette a harc. Kellett neki egy kis idő, hogy indulás előtt kissé összeszedje magát...

Nina fenntartotta a fénygömböt, az öntudatlan Shakarát pedig elixírekkel itatta. Minden ital a félistent tartotta életben. A lány Shanbahacra nézett. Az istenség magánál volt, de nem úgy tűnt hogy aki képes elhagyni a fénygömböt. Odament hozzá, kissé odahajolva, tartva annyi távolságot, hogy ne mutatkozzon tiszteletlennek:
-Hogy érzed magad? Shanbahac szemei fájdalmasan, de hálásan csillogtak. Hang nem jött ki a torkán. Nina bólintott:
-Ígérem, mindent megteszek, amíg a többiek vissza nem érnek. Egész biztosan sikerrel járnak el.

Amint kimondta, Yuz beszáguldott. Magasan tartotta kezében a rózsát, mely félig hervadt volt, így úgy nézett ki, mint egy szirmokból összeállított koponya:
-Itt vagyok!- azonnal Shanbahac elé repült, átnyújtva a virágot- megszereztük. Nina szemei elkerekedtek, ahogy végignézett társán:
-Magasságos egek... Tiszta vér vagy! A hősies sérülésekkel teli Yuz megejtett egy gyenge vigyort:
-Harcban megesik, hogy a csiga is elesik. Közben Shanbahac átvette a koponyarózsát. A virág eltűnt a testében, ő pedig ismét felöltötte jól ismert magasságát, újból régi fényében pompázott. Végignézett a fiatalokon:
-Köszönöm, gyerekek. Nem is tudom, mihez kezdtem volna nélkületek.

Elisir ekkor ért be. Egészen elvolt gyötörve. Ám ez csak a külső látszat. Belül egészen megújult. Az ő nagy ellenségüket győzte le, szinte egyedül, belső félelmeivel együtt. Nem sikerült őt megtörni. Letérdelt Shakara mellé. Shanbahac ekkor kapott csak észbe:
-Milyen modortalan vagyok. Suhintott szárnyával, mire az indák leszáradtak a félistenről. Az átütött sebek még szivárogtak, de már fellélegzett. Elisir végig simította két kézzel férje fejét, szólítgatva őt:
-Shakara... hallasz, életem? A félisten lassan felnyitotta szemeit, és felesége egyik karjára tette mancsát. Lassan végigsimította:
-Elisir... édesem... A nő szemeibe a meghatottság könnyei csillantak. Viharosan átölelte férjét, ölelve szorosan, simítva hosszú sörényét, puszilva fejét:
-Úgy aggódtam... Annyira örülök, hogy magadnál vagy... Azt hittem, hogy... Shakara ügyetlenkedve felült, és magához szorította feleségét:
-Most már minden rendben, drágám- fúrta fejét a vállához- megmentetted az életemet... Elisir úgy érezte, hogy a szívéről is lepattannak a láncok. Shakara szeretete mély volt és őszinte, minden kétséget lerombolt. Még a harci sérülésekből származó fájdalom és tompult az ő ölelésében...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése