Shakara Sera

Az eddigi utolsó Sera igen korán kormányzói feladatokban részesült a Vad világban. És mivel a földszellem lidércei nem nyughattak, és a későbbi évek során a harci lázban égve többször is visszatértek, így fel kellett vennie velük a harcot. Ezek az összeütközések igencsak megkeserítették napjait, hamar fel kellett nőnie a feladathoz. Szerencsére, nem egyedül kellett szembenéznie a lidércekkel, ugyanis Alba, a holdherceg, és Tía- egy alakváltó, akinek egzotikus származása miatt obszidián színű volt a bőre-, a kezdetektől mellette álltak. Nagyon jó barátság alakult ki hármójuk közt.

Huszonéves korában, az egyik agresszívabb összeütközés során sérülten zuhant be a rablónegyedbe. Szerencsésen megmenekült, miután a Proboujours testvérek házában ébredt. Az idősebb íjászművész hölgy Assazy, és a féltő, de kemény bátyus, Cez mellett megpillantotta a legcsendesebbet, a legkisebbet, Cosee-t. Ő mentette meg, és viselte gondját, míg magához nem tért. Shakara nagyon hálás volt a lánynak. Eleinte csak privilégiumokkal tüntette őt ki, végül belé is szeretett. Cez többször fenyegetőzött, hogy őt aztán nem érdekli, hogy Shakara milyen erős, vagy milyen nagy uralkodó, ő bizony szétrúgja a hátsóját, ha nem viseli megfelelően gondját a húgának. Aggodalomra azonban nem volt semmi ok: az ifjú titán nagyon szerette Cosee-t, és ahol lehetett, a kedvében járt.

Boldogságuknak egy három évvel későbbi újabb lidérctámadás vetett véget, akik megölték a lányt. Shakara dühében magát a földistent korbácsolta fel. A rá irányított düh és elkeseredés olyan mértéktelen volt, hogy az egész világ súlyosan beleremegett, dőltek le kisebb hegyek, házak... Végül Albának és Tíának sikerült lenyugtatniuk őt, érvelve amellett, hogy a földszellem is eleget szenvedett, és ezzel a támadással csak értelmetlenül pusztít. Erre a mindent megrázó haragra és elkeseredésre Sötétség és a tűzisten is figyelmes lett. Biztosították afelől Shakarát, hogy visszakaphatja a lányt.Szerelmük oly erős, hogy azzal rátalálhat. A gond csak az, hogy ebbe a világba nem tudják visszahozni, így Cosee egy másik világba született újjá.

Shakara útnak indult. A Vad világ irányítását onnantól Cezre és Assazyra bízta. Néhány útjára Alba és Tía is elkísérte. Átjárta alaposan a világokat, de ha még nem is találta meg a lányt, de segített, ahol szükségét érezte. De amiért egyes világokban eltérőek voltak a fizikai törvények, így más-más alakban mutatkozott. Így a tettei után úgy maradt fenn egyes helyeken, mint az élőholtakat visszaverő sötét angyal, a fényhívek lázadását lecsillapító holdszellem, a béke birodalmát megalapító arab herceg, az égi falut megmentő nyilas... vagy épp a teltházas bulikat összehozó DJ- merthogy az emberek világában is járt.

Mikor legelőször talált rá a lányra, amaz egy óriási tigris volt. Annak a világnak a fizikai törvényei miatt egy aranyszárnyú keleti sárkány alakjában jelent meg. Némi habozás után, de a lány felismerte. A sok harc és keresgélés után az első találkozás az összes világgal felért. Ekkor voltak a legszabadabbak is egyben: két vadállat, csak ők ketten, a pusztán... semmi kötelezettség, se tömeg, sem ellenséges hordák. Nem kellett semmi mással foglalkozniuk, csak magukkal. Shakarát olyan mélyen töltötte el ez az állapot, hogy bele se gondolt, hogy visszavigye szerelmét a Vad világba- vagy akár maga visszamenjen.

Sajnos itt se tartott sokáig a boldogságuk. Alig 7 hónap után pár ember levadászta a tigrist a bundájáért. Shakara dühében lemészárolta az egész bandát, és elhagyta azt a világot. Ezt követően végig magát okolta, hogy nem gondolt bele, mit okozhat az ottmaradás, miért nem mentek el, és vitte magával a lányt.

A keresés tovább folytatódott, mely során felszabadított egy másik világot az azt uraló zsarnok varázslótól, egy másik helyen pedig megtörte egy régebben szentnek vélt kastély átkát. Ezután érkezett a Földre, az emberek világába. Az itteni viszonyok drasztikusan lekorlátozták minden varázserejét, és ugyanolyan embernek tűnt, mint a többi lakos. Echo ajándéka viszont használhatónak bizonyult... még ha kissé más értelmet is nyert annak használata. Így az emberek közt DJ volt, képességével megbabonázta a hallgatóságot. Első alkalom, mikor nem harcolt az eget rengető keresés folyamán, hanem játszott, alkotott. És nagyon élvezte .
Az egyik ilyen buli alkalmával ráadásul úgy hozta a sors, hogy ismét megtalálta a lányt. Pont az este kellős közepén szúrta ki. Olyan gyönyörű volt, ahogy ott táncolt... mintha csak megismerkedésük első napján látta volna odaát, a Vad világban. Legszívesebben azonnal odarohant volna, hogy karjaiba zárja. De a helyzet úgy kívánta, hogy előbb fejezze be ezt a bulit.

Az este végén, ahogy az első sugarak erőtlenül kúsztak a horizontra, Shakara azonnal a lassan oszladozó, és addigra foghíjas tömegbe vetette magát. Meg volt őrülve, hogy elkapja szerelmét... de ezúttal magával is vigye oda, ahová tartoznak. De mire kiért, a lányt ismét holtan találta. Teste élettelenül terült el a földön, egy horpadt motorháztetőtől nem messze, a döbbent tömeg gyűrűjében. Már nem tudott volna rajta segíteni... ismét tovább állt.

A következő állomáson sötét angyalként jelent meg egy olyan világban, ahol az uralkodó minden érintkezést tiltott az istenekkel, ugyanis félt, hogy így a nép segítséget kérhet tőlük, és ellene fordulhatnak. A holdherceg és az alakváltó társaságában verték le az uralkodót, ő maga különösen kegyetlen eszközökkel. Ebben a harcban adta ki magából mindazt a fájdalmat, amit szerelme háromszori elvesztése során is felhalmozódott benne. A katonákat hidegvérrel lemészárolta, a királyt  szabályosan feldarabolta, a palotát pedig puszta kézzel döngölte földbe. Ezek után a lakosok egyszerre dicsőítették és félték lényét.

Viszont ezután a harc után a Sötétség úgy ítélte, hogy Shakara elég segítséget nyújtott, a legextrémebb helyeken, a legszélsőségesebb körülmények közt, így egy egész világot adományozott neki: a Di világ, melyet Shakara saját ízlése szerint formálhatott, és uralkodhatott benne. Az ifjú titán alázattal fogadta a nagylelkű ajándékot, és megalakította a sötétségből a maga kis birodalmát. Két bizalmasa, Alba és Tía követték őt- akik időközben szépen össze is boronálódtak. Ezen kívül csatlakozott hozzá egy griff,  valamint egy jövendőmondó macskaember.

Megalakult a tökéletes hely, a maga szerény egyszerűségével, kis kiterjedésével. Shakara már nem is vágyott haza a Vad világba. Itt jó helyen találta magát... és bízott abban, hogy odahaza Cez és Assazy jó munkát végez. Bánata azonban nem enyhült... úgy érezte, hogy csak szerelme lénye tudja igazán kiteljesíteni ezt az állapotot. Dia Aya, a macskajós azt tanácsolta neki, hogy menjen Nixába. Ott ismét erőt tud venni a kereséshez.

Shakara megfogadta Dia Aya tanácsát, és Nixa felé vette útját. Amint megjelent a határon, nem kis feltűnést keltett a lakók közt. Nemcsak a helyiek bámultak át a falon, de még a három őr is igencsak pislogott. Nem tudták hova tenni a jelenséget. A nagy kíváncsiságtól megindítva maga Shayla Constructor libbent Shakara elé és érdeklődött célja felől. A Di világ ura beszámolt mindenről, és megkérte őfelségét, hogy vezesse körbe. A macskahercegnő nagyon segítőkész volt: alaposan körbevezette a vendéget a városon, elmesélte a hely történetét, beszélt a lakosokról, a békéről, még a könyvtárba is elvitte, hogy Shakara kedvére tanulmányozza a könyveket, ha úgy látja, valamint óva intette, hogy telihold van, és mint így, véletlenül se menjen a Celestial-tóhoz. Ezzel a félinformációval Shakara nem tudott mit kezdeni. Az eddigi utazásaiból és kalandjaiból kiindulva úgy vélte, hogy ez egy újabb fenyegetés, amitől a helyieket meg kell menteni. Shayla óva intése ellenére elment a Celestial-tóhoz... amikor a telihold a legmagasabban tetőzött.

A szóban forgó tó a várostól vagy 30-40 kilométerre feküdt, távol minden zajtól. Shakara hamar kiszúrta a hatalmas vízfelületet. Olyan tiszta volt az ég, hogy messziről tükröződtek benne a csillagok. Lassan leszállt, és körbenézett. Síri csend mindenhol... csak a tücskök ciripeltek lustán. Kicsit közelebb gyalogolt. Akkor látta, hogy egy kis csoport áll a tó körül. Ahogy tett még pár lépést, azt is hallhatta, hogy kántálnak. Nagyon kellemesen hangzott, a maga lassúságával és mélységével. A Di világ ura úgy érezte, hogy ez az ének szép lassan ellazítja izmait, csontjait, lelkét pedig édes nektárral itatja át. Nem is volt képes még egy lépést tovább tenni. Ehelyett szép lassan leült a fűbe, és tovább gyönyörködött a jelenségbe.

Az ének addig tartott, míg a sejtelmesen ragyogó telihold a tó felszínén a parthoz közelebb nem kúszott. Akkor az egyik tag- mint ahogy Shakara kivette, ezek papnők-, fel nem állt, és be nem lépett a vízbe. A felszín finoman fodrozódott, és a hölgy egyre beljebb, és beljebb haladt, egészen a telihold tükréig. A spionnal feltűnt, hogy míg a többi papnő égszínkék ruhát viselt, ez az egy lilát- aki most feltartotta karjait, és legalább egy oktávval magasabban énekelte ugyanazt a dalt. Hangja csak úgy hasított a csendes éjszakában, mint egy éles penge. Shakara reflexből a szívéhez kapott, olyan erővel érkezett hozzá a jelenség. A lilaruhás hölgy dala nem bizonyult túl hosszúnak, de miután véget ért, a holdkörből felcsapott egy fényoszlop, egészen magáig az égitestig. Ő maga még mindig széttárt karokkal állt, a többiek viszont alázattal leborultak. A Di világ ura viszont kezdte kapizsgálni Shayla figyelmeztetését: ez itt egy holdszertartás volt, és olyan szent, hogy külsősök nem érinthették. Minden más alantas forma csak beszennyezte volna ezt az isteni fenomént. Neki sem szabadna itt lennie... ennek ellenére nem érez szégyent, vagy hogy nem jelenléte nem méltó. Talán ezért, mert még időben megállt, és nem ment közelebb, így nem zavarhatta meg a rítust.

Ahogy a fényoszlop kialudt, a tóban álló alak leengedte karjait, a többiek pedig felnéztek. Ismét elkezdtek énekelni, kissé más dallamot, ahogy a lila ruhás megindult lassan kifelé a vízból... nyomában finom fodrokat hagyva.Amint kiért, társai egy lassú körtáncot írtak le körülötte, majd ahogy ez is megszakadt, az ének is abbamaradt. Ezt követően megindultak elfelé... Shakara meglepetésére, a lila ruhás állt leghátul. Viszont érezte, hogy a titokzatos bűvkör megszűnt, úgyhogy nyugodtan utánuk eredhet.

A területen igencsak magas volt a fű. Hősünk ezt használta ki, és lapulva cserkészett a papnők után... egész pontosan az utolsó papnő után, hisz ő izgatta a legjobban a fantáziáját, nemcsak a szertartáson látottak alapján, de a kisugárzása is gyanús volt. Abban bízott, hogy egy kicsit leszakad a többiektől, de úgy tűnt, ezek a papnők olyan pontos távolságot tartanak a vonulásuk során, mintha vonalzóval jelölték volna kis. Ebből Shakarának rövid időn belül elege lett, és egész egyszerűen a lila ruhásra vetette magát hátulról, a szájára szorítva mancsát, lehúzva a magas fűbe. Azonnal suttogta fülébe a nyugtató szavakat, és hogy mi járatban is van itt... és úgy tűnt, hogy a lány hallja, hisz ideje sem volt ellenkezni. Miután sűrűn bocsánatot is kért a papnőtől, lassan leemelte mancsát a szájáról, és felsegítette, hogy aztán négyszemközt beszélhessen vele.

De amint szembe kerültek, megismerni vélték egymást. Ismét megtalálta a lányt... ezúttal egy fekete szemű, hosszú göndör, fekete hajú, vörös ajkú holdpapnő képében. Az éjszaka folyamán tapasztalt csodák után ez a jelenség már könnyeket csalt Shakara szemeibe. Azonnal, szorosan zárta karjaiba ismételten megtalált szerelmét, és ajkaik összeforrt. Nem tudott betelni a tudattal, hogy végre megtalálta őt, épen, egészségesen, a maga isteni gyönyörében. Többször végigsimította testét, hogy meggyőződjön ennek bizonyosságáról.

Azonban nem volt illúzió. Megtalálta, ezúttal Elisir Chiari képében. Ezúttal magával is vitte a Di világba, ahol boldogságban uralkodhattak együtt