hollónemesek találkozása

Hua-Bei és Gohr'g a különös hollónemes páros épp járőrözött kelet felé. Nem reméltek túl sokat, hisz a városokon kívül egészen a keleti harcosok zárt tanyájáig hatalmas pusztaság terült el. Viszont az egykori kapuőröktől példát vettek, akik akár esett, akár fújt, akár nyugis nap volt, ők bizony őrt álltak. Pár óra múlva azonban ők is azt tapasztalták, hogy talán ez a kitérő erre a síkságra nem is volt egészen hiábavaló…

A távolban hatalmas szélvihart pillantottak meg, olyat, amihez foghatót még Nandun lakói se tapasztaltak, miután egyszer a szélisten irigysége miatt elpusztult a birodalmuk. A gyík intett hatalmas társának, és készenlétbe álltak, ugyanis úgy sejtették, hogy ez a vihar minden, csak nem természetes.

Sejtésük be is igazolódott… amint meglátták a sirokkó sakálok mögött kirajzolódni a szélisten arcát. Hua-Bei teljesen elképedt:

-Ez meg hogy került ide? Úgy volt, hogy az istenek ezer évre bezárták. Gohr’g azonban igyekezett megőrizni a lélekjelenlétét:

-Ne aggódj, cimbora. Így is meg fogunk tudni vele birkózni.

A sirokkó sakálok és a feldühödött istenség fenyegetően közeledett a hollónemesek felé. Már majdnem elérte őket, mikor a páros észlelte, hogy valami elsuhan mellettük… aztán látták, hogy nem is valami, hanem valakik: Nina hollónemes, és egy hatalmas aranyszárnyú, smaragdszemű keleti sárkány. A kiscsaj vadul, félelmet nem ismerve nekirontott az istenségnek. Az utóbbi időben, miután Amira Napmecsetén kívül hollónemesként is szolgált, alaposan megváltozott: alaposan összeszedte magát, és nem hezitált, ha helyzet volt. Yuz pedig ez alkalommal segített neki. Ha valaki nem féli az isteneket, az ő, hisz még saját családjának elődjével a Sötétséggel is megverekedett. Hua-Bei és Gorh’g teljesen elképedtek:

-Mi a fene?- mormogta a félork, majd észrevéve magát megsemmisített két sirokkó sakált- ezek meg hogy kerültek ide?

-Nem tudom- válaszolt a gyík- egy biztos… ugyan nem Kicsi, de remekül érti a dolgát.

Ahogy ők ketten a sereget kaszabolták, Nina kitartóan támadta az istenséget. A szélisten egy határozott lendülettel a homokba seperte a lányt:

-Mégis kinek képzeled magad, te kis szerencsétlen halandó? Tudod te, hogy kivel állsz szemben?- kiáltott. A sárkány azonnal a hollónemes védelmére készült kelni, de Nina leintette őt, majd az istenségre nézett:

-Alaposan alábecsülsz, uram. A Sötétség katonája vagyok, maga Yuz Smeralda a segédem. A szélisten gúnyosan felkacagott:

-A Sötétség is sokat képzel magáról, ha azt hiheti ő is és a hollónemesei is, hogy megállíthatnak. A lány ekkor hozzátette:

-Csakhogy én nem vagyok akármilyen hollónemes…

Azzal felemelte a karját, kinyitotta kezét. Egy arab naptetoválás volt benne:

-Napmantra hatalma!- az erős fény szinte megvakította az istenséget. Ekkor Yuz még rávetette magát, és a nyakába harapott. A szélisten felordított, majd a seregével együtt köddé vált.

A sárkány leszállt, és visszavette eredeti alakját, majd odament Ninához, hogy felsegítse. A lány megfogta a kezét, felállt, és elmosolyodott:

-Jól vagyok… Addigra Hua-Bei és Gohr’g is odaértek hozzájuk. Yuzban azonnal felismerték a Sötétség leszármazottját. A gyík álla le is esett, ahogy a lányhoz fordult:

-Miféle hollónemes vagy te, hogy egy Sera segít utadon?

-Miattam vált hollónemessé- válaszolt a lány helyett Yuz- így tartozom neki ennyivel. Nina hozzátette:

-Nem kötelessége, de szívesen veszem, hogy mellettem van. Gorh’g végigmérte őt:

-És mégis kit tisztelhetünk benned, kisasszony? A szőkeség a megszokott kedvességgel elmosolyodott:

-A nevem Nina…