meglelt herceg

Phernai kifejezetten jól érezte magát Martem kicsi falvában: az élet egyszerű volt, csendes, és ami a legszebb, hogy senki sem ismerte őt. Végre nem trónörökösként, hanem külsős szemlélőként figyelhette az eseményeket, és nem magas rangúként, hanem vendégként kezelték.

A varázslók és Yylad rengeteg érdekes tudást és tapasztalatot osztottak meg vele. Most pedig a falu szélén ült, az ültetvénynél. Ismét azt a három fehérnépet látta, amint épp végeztek a munkával... és a két srácot, akik próbálták megfűzni őket, még a kosaraikat is átvették. Ám a hölgyek nem hagyták magukat... mindig kérették magukat, és rájuk hagyták. A herceget mindig megmosolyogtatta ez a jelenet. Bár anyja mesélt, hogy legyen egy nő önálló és öntudatos, a palota falai között inkább az alázatot látta a részéről. Itt pedig ennek a három fehérnépnek a tenyeréből ettek a srácok. Vicces dolog a nemek szerepe...

Ahogy közelebb értek a faluhoz, látta, hogy a hölgyek összesúgnak, pajkos tekintettel nézve rá... majd hirtelen, széles mosollyal megindultak felé. Phernai mire észbe kaphatott volna, egyszerre ölelte őt a gekkó, az angyal, és az ork:
-Jaj, de kis cuki fiú vagy! Gyere velünk, légy vendégünk! A srácok felháborodva néztek vissza, dühükben még a kosarat is leejtették:
-Hékás, mit jelentsen ez?- akadt ki a patkány- mi itt hetek óta próbálunk titeket levenni a lábatokról, erre inkább ezt a tejfölös bajszú kiscicát választjátok? Az angyal visszaszájalt:
-Nincsenek atyáink akik megmondják, hogy kit válasszunk. Úgyhogy döntünk magunk! E szavakkal egy hatalmas puszit nyomott a herceg arcára - aki egészen belepirult. A lidérc rájuk mutatott:
-Ez nem ér! A kisujját sem mozdította értetek! Mégis mit adhatna egy ilyen külsős vándor? Azt se tudjuk, ki fia! Erre az ork felemelte a herceget, majd magához szorította:
-Mi aztán nem bánjuk. Majd legényt faragunk a kis szűrpamacsból- a macskára nézett- ugye, kis drágám? Azonban Phernai ha akart se tudott volna válaszolni, tekintve, hogy feje félig belesüppedt a termetes hölgy melleibe... A patkány srác tovább háborgott:
-Szóval így állunk- majd intett társának- akkor itt is hagyunk titeket, ti szédült nőszemélyek! Azzal továbbálltak, a lányok pedig harsányan felkacagnak.

Phernai nagy nehezen kicsusszant az ork hölgy szorításából, majd kérdően végignézett rajtuk:
-Mi olyan vicces? Most magatokra haragítottátok őket. A gekkó széles mosollyal intett:
-Ugyan már! Ők is megjátsszák ilyenkor. Mindig szoktuk egymást szekálni. Az angyal hozzátette:
-Különben is, nem lenne más választásuk. Mi vagyunk az egyetlen korukbeliek az egész környéken. Az ork zárta a sort:
-Szeretjük ám őket. De jó anyáink arra tanítottak minket, hogy egy magunkfajta ifjú hölgy sose adja magát könnyen a férfinépeknek. Ők csak hadd küzdjenek meg értünk. A herceg elmosolyodott:
-Értem már. Igazán cseles- majd nevetve hozzátette- Azért beavathattatok volna, szólni se tudtam a meglepettségtől. Az ork visszamosolygott:
-Még elválik, kis drágám.

A társalgásukat Mafana szakította félbe, aki sejtelmesen, akár egy árnyék, odalibbent hozzájuk:
-Remélem, kiszórakoztátok magatokat, hölgyeim- majd a macskára nézett- A vendégünket ugyanis el kell, hogy raboljam. Az angyal intett:
-Csak nyugodtan- majd lopva Phernai felé fordult, és odasúgta- aztán legközelebb is bűnsegédkezz ám velünk. Szavait egy pajkos kacsintással zárta, melytől a herceg ismét elpirult.

Magában nyugtázta, hogy a Bászt hívő épp jókor érkezett, hisz ki tudja, hogy ezek a szédült fehérnépek mibe keverték volna még bele. Ahogy indultak vissza a faluba, a túl vége felé, Mafana elkezdett mesélni:
-Macskaként ismered a fajtád eredetét, ugye? A vendéget kissé meglepte a váratlan témaváltás, de nem sokat hezitált a válaszadással:
-Azt tudom, hogy Bászt istennő teremtett minket, és ő képviseli a halandók 9 természetét. A mágus bólintott, majd folytatta:
-Azt is tudod ugye, hogy az első generációkat a tűz- és vízisten nevelte fel? Így keletkezett a két klán is.
-... A Chomuu és a Contrast- fejezte be helyette a herceg, de azonnal megbánta szavait. Gyorsan hozzátette:
-Igen, hallottam valami ilyesmit. Mafana folytatta, ahogy egyre közelebb értek a falu túlsó végéhez:
-Ugyebár a Contrast, a későbbi Constructor klán olyan tiszta módon megőrizte a vérvonalát, hogy generációkon keresztül megmaradtak a fehér alapon fekete csíkjaik. Viszont a Chomuu klán tagjai mindenféle réteggel és néppel vegyültek... talán pár száz éve is megvan, hogy szürke macskát láttak utoljára.

A hercegen érezte, hogy szabályosan elhűl, de akkor már a kunyhóhoz értek, és Mafana már nyitotta is az ajtót, félig visszanézve rá:
-Hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre... Az ajtó kitárult... Drina és Hassan társaságában pedig ott ült Tom Focus, komor atyai pillantást vetve fiára. A Bászt hívó fejet hajtott:
-Megtaláltam, felség. Az uralkodó felállt, és megejtett a mágusnő felé egy bizalmas mosolyt:
-Köszönöm a segítséged- majd ismét fiára nézett- Készülődj, megyünk haza. Phernai teljesen elképedt, majd végignézett a mágusokon:
-Ti értesítettétek apámat? Honnan tudtátok? Hassan felállt, és a jól megszokott barátságos hangvétele ezúttal komorrá és semlegessé vált:
-Csak most tudtuk meg, ahogy alig egy órája megjelent. A kérdés inkább az, hogy miért hazudtál nekünk?

A herceg érezte, hogy a felépített jó viszonyuk épp 180 fokos fordulatot készül venni. Riadtan próbálta menteni a menthetőt:
-Nem hazudtam! Azt mondtam, hogy Hamu vagyok, és valóban a családom neve a hamuból származik. Azzal, hogy nem fejtegettem, hogy honnan jöttem, azzal nem hazudtam. Sőt, azzal sem, amikor azt mondtam, hogy jártam mind a tűzvörös-, mind a tengerkék ég alatt. De ha megmondtam volna, hogy ki vagyok, ugyanúgy fogadtatok volna, vagy máshogy? A mágusok összenéztek. A kölyök kérdése valóban elgondolkodtatta őket. Tom viszont fia vállára tette kezét:
-Kérlek, ne nehezítsd meg a helyzetüket. Így is visszaéltünk a vendégszeretetükkel. Indulnunk kell. Phernai sóhajtott, majd elindult apjával kifelé.

Füttyentett, mire Rosina előbaktatott az istállóból. Megrázta magát, majd gazdája megpaskolta a vállát:
-Készülj, Rosina, indulunk... Ekkor egy hang szólalt meg a hátuk mögül. Drina szólította le a herceget:
-Hamu... A trónörökös megfordult, szembe a liánmintás maszkkal. A fiatal mágus hangja szomorkásan csengett:
-Elmész, és elfelejtesz minket? Ez a kérdés mélyen megrázta Phernait. Apjára nézett kérdően. Várt tőle valami biztató választ... egy jelet... akár biztosítékot, hogy Martem lakói nem maradnak cserben. Tom Focus közelebb lépett a kezdő javasasszonyhoz:
-Láthattam magam is, hogy az évezredes háború mennyire megrázta a falutokat. Viszont a lelketeket nem vette el, és ez abból is látszik, hogy nemcsak szívesen láttátok, de tanítottátok is a fiamat - pedig nem ismertétek. Így készen állok, hogy bármilyen forrást a rendelkezésetekre bocsássak, mely által fejlődhettek és kibontakozhattok. Ez a legkevesebb. Ezt hallva a halálfej maszkos varázsló is kilépett az ajtón:
-Erre igazán semmi szükség...
-Ragaszkodom hozzá- válaszolta a király mosolyogva- sőt, írásba is adom. Csak nevezzétek meg, hogy mire igénylitek a ráfordítást. Hassan lassan, vontatottan körbenézett a kihalt faluba, majd vissza az uralkodóra:
-Ha így állunk, akkor nyugati szélen lévő Bászt szentélyt szeretnénk felújíttatni. Elvégre, jelen pillanatban, sokat köszönetünk a gyermekeinek. Tom elmosolyodott, és fejet hajtott:
-Úgy legyen.

Lassan elindultak kifelé, apa és fia. Phernai azonban nehéz szívvel nézett vissza a mágusokra. Nagyon megszerette ezt a világtól elzárt kis települést és maroknyi lakosát...