Újabb reggel az emberek világában, egy újabb vendettás éjszakát követően. Celestino letekerte a kötést a karjáról, és megvizsgálta. Alig látszott már a vágás, amit tegnap szerzett. Kemény ellenfél volt, két machetéval, és mélyen felhasította a karját. Szerencsére, miután végeztek azzal a csapattal is, Kicsi megfelelően ellátta a sebet.
Ezt végiggondolva a nemes felé fordult. Ő álmosan, de mosolyogva pislogott rá vissza az ágyból. A sötét angyal visszamosolygott rá:
-Szia...
-Hello...- szólt a démonmágus halkan, majd eltűrte a haját- na, jobb már? A testőr ismét a halovány forradásra nézett, majd vissza társára:
-Sokkal. Alig látszik. Kicsi csak elmosolyodott, majd ismét lehunyta szemeit.
Celestino viszont kiment a konyhába, feltenni a szokásos kávét. Az első adaggal még Zoé kínálta be őket, azóta rákaptak, és minden reggelüket ezzel kezdték. Azonban homokszem csúszott a gépezetben - legalábbis a sötét angyal ezt tapasztalta, miután kinyitotta a szekrény ajtót. Leolvadta a mosolya, majd a háló felé fordult:
-Elfogyott a kávé- indult is a felsőért és a kabátért- leugrok egy adagért. Kicsi kómás hangja hallatszott bentről:
-Rendben. Aztán figyelj az álcádra...
Az álcázást tanulta ki talán a legkönnyebben a duó: Zoé elmagyarázta nekik, hogy az emberek inkább megvetéssel, mint csodálattal fogadnak mindent, ami eltér tőlük. Mikor már benne voltak a portyázásba, így értették meg azt is, hogy miért számít az embereknél a bőrszín. De inkább ennél jobban nem folytak bele, csak tették tovább a dolgukat, amelyről meggyőződtek, hogy jó.
Akárcsak a reggeli kávé, amit most a testőr frissen hozhatott el a boltból. A nemrég ledarált kávészemek illata még így is megbabonázta, ahogy indult hazafelé. Az idillből egy kissé erőszakos női hang rázta fel, mely a nevét kiáltotta. Először azt hitte, rosszul hall, és már tért is vissza a kényelmes gyalogtempóba, azonban amikor másodszorra is hallotta nevének kiáltását, rá kellett jönnie, hogy itt nincs semmi félreértés: valaki őt szólítja. De mégis ki? Hisz a sámánon és az úrnőjén kívül senki nem ismeri az emberek világában. Megfordult...
Egy sötétbarna, rövid hajú, zöld szemű nő sietett hozzá. Nagyjából azonos magasságúak, és egyidősek lehettek. Amint odaért hozzá, megállt, kissé zihált, majd kissé letorkoló hangnemben belekezdett:
-Csakhogy megtaláltalak, te mihaszna! Már nem is vagyok neked fontos? Celestino értetlenül nézett vissza az ismeretlenre. Halvány fogalma sem volt, hogy hol találkozhattak.
-Elnézést... de ismerjük mi egymást? Erre a kérdésre a nő felkapta a fejét, és arcára szinte dühös döbbenet ült:
-Ugye te most viccelsz velem?- fakadt ki- Még jó, hogy ismerjük, nem változtam annyit az évek alatt. De ahogy elnézem, te se. És apropó, évek alatt, beszámolhatnál, hogy az utóbbi majdnem 5 évben mégis merre jártál.
Az inkognitós sötét angyalnak még mindig nem derengett az idegen alakja. Az viszont annál inkább, hogy talán ő a múltjából lehet valaki... Annyit azért mégis tudott, hogy az emberek világából származott, és a démonok völgyében bevillant neki egy kép... de több nem. Viszont azt bizonyosan hitte, hogy okkal nem emlékszik semmire a múltjából, és így van rendben. Akárki is ez a nő, jobb, ha nem tudja, hogy milyen kapcsolatban álltak. Elkomorodott, és lassan elfordult tőle:
-Elnézést, de összekever valakivel... Meglepetésére az idegen megragadta a vállát:
-Azt ugyan már nem! Felismerném az öcsémet bárhol, bármikor! Addig nem mész sehová, amíg el nem mondod, hogy mi történt veled! Celestino ezen a ponton nagyon megunta a nő erőszakoskodását:
-Szállj le rólam, asszony!- rivallt rá vissza, és vele egyidejűleg a karját is kilépte a szorításból.
Az idegen szorítása azonban olyan erős volt, hogy leesett róla a kabát, és előbukkantak a szárnyai. Meg is riadt... azonban a nő még inkább, még meg is ugrott a látványtól. A sötét angyal idegesen húzta vissza kabátját, ismét a nőre rivallva:
-Ezt miért csináltad? Ezt akartad látni? Az idegen teljesen elhűlt, csak hebegni tudott ijedtében:
-Te... te vagy az egyik sötét angyal? Az a gyilkos? A testőr komoran nézett rá vissza:
-Akárki is vagy, a saját érdekedben jobb, ha távol maradsz tőlem. Nem emlékszem, és nem is akarok emlékezni rád... Megvan az oka. Azzal elfordult tőle, és ment tovább hazafelé.
Az élmény azonban nem hagyta nyugodni: hogy került ide egy arc a múltból? Valóban lett volna testvére? Egyszerre nem akart tudomást venni róla, de kíváncsi is volt - még ha jól tudta, hogy talán ezzel a tűzzel játszik. Kicsi már várta széles mosollyal. Viszont ahogy látta belépni komoran, szöget ütött a fejében, hogy valami nem stimmel.
-Mi az?- kérdezte- Mintha teljesen kicseréltek volna ez alatt a pár perc alatt. A testőr levette kabátját, szélesre tárva szárnyait, majd átadta a frissen őrölt kávét:
-Semmi. Ne beszéljünk róla... Társa értetlenül állt. Az ügy komolynak tűnt, de tiszteletben is akarta tartani Celestino kérését. Még soha nem volt olyan, hogy valamit nem beszéltek meg.
Kopogás hallatszott az ajtón. Mindketten felkapták a fejüket. A nemes elmosolyodott:
-Biztos Zoé!- már libbent is az ajtó elé- Talán új megbízás. A sötét angyal szemei elkerekedtek. Rossz sejtése akadt. Ám mielőtt nemet mondhatott, társa már szélesre is tárta az ajtót... majd teljesen lecövekelt előtte. Ugyanis szembesült ugyanazzal az idegennel, akivel Celestino is pár perccel korábban. A helyzet ráadásul meglehetősen kellemetlenre sikeredett, hisz láthatóvá vállt előtte mind a tollas fülei, mind a karmos szárnyai, mind pedig a hollótollas farka. A ledöbbenésben reflexszerűen kiáltott:
-Nem veszünk semmit!- és már csapta is be az ajtót.
Azonban a nő kintről kérlelni kezdte:
-Engedj be, légy szíves! Tudom, hogy Celestino odabenn van! Nem tudom, és nem értem, hogy mi történhetett, de muszáj beszélnem vele... Kérlek... Kicsi értetlenül hallgatta, majd testőre felé fordult:
-Ki a franc ez?- suttogta. A sötét angyal vállat vont:
-Ma reggelt talált rám. Azt mondja, hogy a nővérem. A démonmágus felvonta szemöldökét:
-A múltadból valaki. Látni akarod? Társa csóválta a fejét:
-Nem. Mondd neki, hogy nem vagyok itt. Ekkor ismét hallatszott a nő hangja:
-Tudom, hogy odabenn van. Az egész város rólatok beszélt, mindenki tudja, hogy ti együtt mentek. Kicsi sokatmondóan nézett vissza a férfira:
-Biztos? A sötét angyal végighúzta tenyerét az arcán, megvakarta fejét, végül sóhajtott:
-Na jó... de csak pár percre. A nemes megejtett egy enyhe mosolyt, majd ajtót nyitott.
Amint az idegen belépett, már zárta is mögötte. A jövevény igencsak megilletődött, mikor látta, hogy kikkel is van dolga. A testőr komoran végigmérte:
-Rendben, itt vagy. Mondd el, mit akarsz, aztán kalap kabát. A nő odalépett vagyok:
-Tényleg nem emlékszel rám?- most már inkább kétségbeesett volt, sem mint erőszakos- Darinka vagyok... Mégis mi történt veled, miért tűntél el? Celestino sóhajtott:
-Ne nézz így rám, akkor sem emlékszem. Törlődött minden emlékem, és újra kellett tanulnom mindent, amit halandó tudhat és érezhet. Testvére reménytelenül állt előtte. Olyan hatást keltett, mint aki szívesen megölelné őt, de ugyanakkor tart is tőle. Kicsi jól látta rajta... és azt is, ahogy társa pajzsként emeli maga köré a közönyt, nehogy érzelmeket tápláljon felé - mikor is ismét elfordult tőle:
-Most menj, kérlek. Nem vagy itt biztonságban... Darinka a szája elé emelte kezét, látszott, hogy mindjárt könnyekben tör ki.
A nemes ekkor törte meg köztük a jeget, ahogy a sötét angyalra rivallt:
-Ne légy már ilyen, legalább öleld meg! Celestino felkapta a fejét, úrnőjére nézve. Kicsi fejével a jövevény felé bökött, megerősítve szavait. A testőr sóhajtott, majd Darinka felé fordult komoran:
-Iszonyatosan megnehezíted a dolgomat... Testvére végig se várta a mondatot, már a nyakába ugrott, szorosan bújt hozzá. Érezte, hogy ettől teljesen megtorpan - ugyanakkor emlékezett, hogy az úrnőjéhez való szolgálatba szegődéskor érezte magát így utoljára: hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel. Viszont tudatosan akarta távol tartani magától a nővérét. Most viszonozta az ölelést ugyan... de már a következményeken járt az esze. És nem tetszett neki, amibe belegondolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése