Miután legyőzték őket, és minden menekülési útjukat elvágták, a békák kénytelenek voltak letelepedni Kaaelidaschon, és együtt élni régi ellenségeikkel. A fegyvert letették, szerződésbe adták, és megalapították a megmaradt romok felett saját otthonukat. Viszont, ahogy a vér sem válik vízzé, ők is nehezen barátkoztak meg a helyzettel. Állt még bennük a fenntartás a rájákkal szemben, és ha nem volt muszáj, nem szóltak hozzájuk.
Az idő elteltével olybá tűnt, hogy az új élet kezdete nehezebb, mint amilyenre először számítottak: nem ismerték a helyi növényeket, nem tudták, hogyan kell őket gondozni... egész egyszerűen nem tudták magukat ellátni. Ahhoz pedig még mindig túl büszkék és bizalmatlanok voltak, hogy segítséget kérjenek.
Még egy évszakváltás sem telt el, amikor Jiggin jelentett Rejazznek. A király érdeklődve fogadta az oroszlánt:
-Mik a hírek? Jiggin aggodalmasan elhúzta száját:
-Nem túl jók, felség. Orta Bogota lakosai éheznek. Mind gyengék, és egyik napról a másikra élnek. Az uralkodó sóhajtott... majd végignézett bal karján. Felidézte az emlékét, hogy miként is kapta a fém kart, ami mind a mai napig néha akadozva működött. Miattuk vesztette el, amikor a kisfiára támadtak. Ökölbe szorította a fém kezet, majd visszanézett az oroszlánra:
-Nyomorult ellenfeleink, igaz. De miután már osztozunk ezen a bolygón, úgy gondolom, hogy segítenünk kell nekik. A nagymacska szemei figyelmesen elkerekedtek, és kihúzta magát:
-Felség? Rejazz intett:
-Menj, Jiggin, és szólj Ferlexnek. Szervezzetek egy kisebb delegációt, és segítsetek azokon a szerencsétleneken. Leült a trónjára, ismét sóhajtva:
-Az éhezőnek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani horgászni... Jiggin meghajolt, és már indult is teljesíteni a parancsot.
A következő nap a békák igencsak meglepődtek a váratlan felmentő sereg láttán. Jiggin, Ferlex, C4 és néhány egykori földműves mecha érkezett a segítségükre. A vezér eléjük állt morogva:
-Ti?- fakadt ki rekedten, gyengén- Mit kerestek ti itt? Talán hogy jót mulassatok a nyomorúságunkon? Szavait lezárva a porba köpött. Ferlex azonban magabiztosan előrébb lépett - a vezér kissé meg is riadt:
-Ha befejezte ezt a hangnemet, és hagyna minket szóhoz jutni, akkor talán megtudná. Hátrafordult a többiek felé, majd intett. Unokatestvére és C4 nekiállt vizet osztani, a mechák pedig odamentek az egészségesekhez, és elkísérték őket a földekig. Elkezdték nekik magyarázni, mit érdemes termeszteni, és hogyan, valamint menteni a menthetőt, ami még a növényekből megmaradt.
A békavezér teljesen elhűlt. Döbbenten nézett vissza a zöld oroszlánra, majd ismét morgott:
-A szánalmatok sem kell! Ferlex nyugodt hangon folytatta:
-Másodszorra hallom, hogy feláldoznád az egész néped az önfejűségedért. A vezér rámutatott:
-Azért mert a mi népünk büszke, és büszkék vagyunk arra is, hogy soha nem volt szükségünk mások támogatására! Mindig egy erős, törhetetlen faj voltunk. A nagymacska körbenézett:
-Akkor jobb lenne, a végre jobban szemügyre vennéd a helyzetet. Ugyanis a büszke néped most haldoklik...
A vezér szintén végigpillantott. Látta, hogy az egyik gyengélkedőt épp felülteti C4, és megitatja. Aztán kicsivel arrébb ahogy a lila oroszlán vizsgál egy reszkető békát. Majd a többieket, akik reménykedve néznek a segítőkész hölgyekre, és kicsit távolabb, ahogy a még erőben lévők tanulnak a mecháktól. Rá sem ismert a hajdani seregre... mintha az egész civilizációjuk az ősidőktől kezdene mindent. Most már kénytelen volt belátni, hogy hatalmas a baj. Valami nagyon nincs rendjén. Agresszív vonásai egészen kisimultak, sőt, riadttá, megtörtté váltak:
-Mi történt velünk? Ezek nem mi vagyunk... Ferlex a vállára tette a kezét:
-Nem bizony. Ahogy a ráják, úgy ti is sokáig éltetek háborúban. Most ismét fel kell ismernetek a valódi lényeteket. Ezt követően egy táskányi gyógyszert adott neki át:
-Tessék, erre még szükségetek lesz- tette hozzá bizalmas mosollyal- itt, Kaaelidaschon, szükségünk van egymásra. Ezt legelőször a mecháktól tanultuk meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése