A szélisten pusztítása után a két város végre elmondhatta magáról, hogy stabil lábon állnak. A deghyomiak ekkor épp elég erősnek érezték magukat a támadáshoz... és éltek is a lehetőséggel.
Shakara és Kicsi egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy az ellenség már az épületeik között rohangál: nyilas és szablyás szürke macskák, hatalmas pusztakezes bestiák, és álarcos varázslók. A csíkos macskák, lovak és pár ember próbálta velük felvenni a harcot. A pár habozás nélkül csatlakozott az ellenálláshoz, és minden erejükkel próbálták visszaszorítani a deghyomiakat.
Kicsi azonnal egy szürke macska hölgyet fogott ki. Ellenfele egyetlen fegyvere a karmai és a gyorsasága volt. A tűzvarázsló a lidérclángokkal tüzelt felé többször, de be kellett látnia, hogy opponense igencsak remekül cselez. Oda kellett figyelnie, nehogy túl közel merészkedjen, és találatot vigyen be azokkal a karmokkal.
Ugyanakkor Shakarát hátba találta egy igen erős csapás. Hasra vágódott a földön, majd ahogy lassan feltápászkodott, hátra fordult. Támadója egy szarvas varázsló volt, sötétkék köpennyel, melyen egy egérkoponya díszelgett, és sötétkék szemekkel. A többi mágustól eltérően, akiknek álarc fedte az arcát, az övé a felismerhetetlenségig ki volt kenve: sötétkék alapon fehér foltok, amely olyan hatást keltettek, mintha nem a feje, hanem egy csupasz szarvas koponya volt. A mágus ordított és rámutatott. Kihívta... méghozzá azzal, hogy minden az ő hibája. Shakara támadóállást vett fel. Nem tudta hová tenni ennek a nekromágusnak az érvelését.
Ellenfele azonnal suhintott madárkoponyás-tollas botjával, egy átkot idézve. Shakara a sötétség erőit hívta, amivel elnyelte a varázslatot, majd megrohamozta ellenfelét egy hangágyúval. A szarvas ordított kínjában, mindkét kezét a füleire tapasztotta, majd lassan hátrált. A fekete mágus rárivallt:
-Elég! Erre a nekromágus felkapta meglepetten a fejét, sötétkék szemei elkerekedtek, ahogy az irigységtől és a döbbenettől vicsorgott. És bár egy hang nem jött ki a torkán, szinte hallani lehetett, ahogy döbbenetében sziszegi: "úgy... szóval tudsz beszélni, akár az istenek..." Ismét támadóállást vett fel, tekintete elszántabbá vált, szabad keze markolásra készen: "Akkor te nem lehetsz mindennapi halandó" Felemelte kezét: "Az erődet akarom!" Shakara megőrizte a hidegvérét, majd intett ellenfelének, szinte provokativan "Akkor, mire vársz?".
A nekormágus ordított, majd a bottal célozta meg ellenfelét. A fekete mágus félreugrott az útból, viszont a szarvas fejét elkerülte a figyelme. A csontos homlok csak úgy dörrent a vállán. Kihasználva, hogy elterelte ellenfele figyelmét, a nekromágus ujjai kéken felizzottak, és Shakara mellkasába kapott. A mágia hatására az idegen teste látványosan megégett, ruhája az érintett ponton szétfoszlott. A szarvas ezután, ha már a kezében volt, lendülettel elhajította a másik varázslót. Shakara hatalmas puffanással vágódott az egyik ház falának, mely a becsapódás erejétől meg is repedt. Lecsúszott a földre, feje zsongott. Nem tudta, mennyi ideje lehet a nekromágussal szemben... össze kell szednie magát.
A szarvas valóban elindult felé. Szabad kezének ujjai ismét kéken felizzottak. A fenyegető aurát már a távolban érezni lehetett. A fekete mágus nagy levegőt vett... és mielőtt ellenfele odaérhetett volna, egy sötét vektort hajított felé. A becsapódás okozta fejzsongástól igencsak duplán látott, így a célzás is pontatlanul sikerült: nem mellbe, hanem oldalba találta a nekromágust. Viszont támadása mélyen végigvágta. A szarvas ordított fájdalmában előre görnyedt, és a sebre szorította kezét. Felnézett, kék szemei lángokat szórtak. "Ezt mocskosul megbánod". Shakara éppen talpra került ismét, majd ökle sötéten felizzott, és állba vágta ellenfelét. A szarvas megtántorodott, hátrált pár lépést, majd ismét kapta a botját. A madárkoponya vörösen felizzott, majd suhintott. A fekete mágust erőteljes találat érte, a varázslat azonnal felszakította karján és vállán az izmokat, ömlött belőle a vér. A hirtelen erőveszteségtől erősen megremegett, úgy kellett parancsolnia a térdeinek, hogy fel ne mondják idő előtt a szolgálatot. A harc ugyanis még mindig tart.
A nekromágus persze úgy döntötte, hogy intermezzoként mesél egy kicsit. Nyers gondolatai olyan tisztán jöttek át, mint a kimondott szavak. Undorodott Shakarától, amiért sötét mágiát használ, és őt okolta a történtekért... azért ami még jóval korábban történt, a fényáldozat alatt. Amikor a nixaiak feláldozták a fényt, és megjelent Sötétség, ő kegyetlenül megtizedelte Deghyom lakosságát, épületeit porrá zúzta. A deghyomiak ezért félik a mágiát, és minden varázshasználó ezért köteles maszkot viselni: ez a tevékenység ugyanis tabu és gyalázatos. Aztán ismét támadóállást vett fel, készülve lecsapni "Viszont ha elveszem az erődet... nemcsak, hogy én leszek a legnagyobb mágus mind a tűzvörös, mind a tengerkék ég alatt, de a varázshasználók jóhírét is visszaállítom! Többé nem alázhat meg senki!" Egy átkot szórt Shakara felé.
Ő az utolsó pillanatban elugrott, a sugár haladt tovább... Egészen Kicsiig, és ellenfeléig. A tűzvarázsló az utolsó pillanatban vette észre a csóvát. Félreugrott, az átok pedig a szürke macskát találta el. A hölgy kínokkal teli ordítással zuhant a földre, karmait a földbe vájta, hogy valahogy elviselhesse a fájdalmat. Mind Kicsi, mind Shakara elborzadtak.
Utóbbi visszanézett a nekromágusra. Amaz nagyon dühös volt, karmai ismét kéken felizzottak, és már suhinott is. Shakara kétszer kicselezte, harmadszorra meghátrált kissé, és olyan mozdulatot tett, mintha egyik kezében egy kardot szorítana, másik kezével pedig végighúzná az élét:
-Szólítalak, sötétség pengéje! Légy társam a harcban! Megjelent az idézett fegyver... matt sötét volt... egyszerre nemesi és félelmetes. A szarvas morgott. Az irigység, hogy Shakara beszélt, mint az istenek egészen az őrületbe kergette az irigységtől. Megiramodott ismét, kezében a madárkoponyás bottal. Azonban a fekete mágus ismét cselezett... és a pengét átdöfte ellenfele testén. A nekromágus lélegzete elakadt... szemei fennakadtak... végül alárogyott, és elterült a földön. A megidézett fegyver, ahogy bevégezte, fekete füst formájában eltűnt a testéből.
A harcok lassan alább maradtak, és a deghyomiak kezdtek visszavonulni. Kicsi viszont ellenfele mellett maradt. Egyfolytában olvasta rá a varázslatot:
-Gyógyulj! Gyógyulj! Gyógyulj! Azonban nagyon nehézkesen akaródzott hatni. A szürke macska ugyan túlélte, életveszélyes sérülései jelentéktelen méretűvé zsugorodtak, viszont arca bal felén, bal vállán és karján végig megmaradt a varázslat okozta sebhely. Úgy nézett ki, mint egy égési sérülés, de nem vörös színben, hanem ezüstben és halványkékben tetszett. Dühös volt... Ordított Kicsivel amikor felült. Mindenért őt okolta, és most már sehol nincs helye: Nixába az életbe nem tenné a lábát, Deghyomba viszont így nem fogadnák vissza a társai.
Shakara pont akkor lépett oda hozzájuk. Érezte a macska elkeseredettségét. Segítségül hívta Echót. A gyermekisten lelkesen jött is hívó szavára, és érdeklődve nézett rá:
-Szia, rég nem hívtál. Miben segíthetek? A fekete mágus a szürke macskára mutatott. A sérült haragja alábbhagyott addigra. Most már csak szégyent érzett. Elfordította fejét. Echo odament hozzá és karon ragadta:
-Szeretném, ha velem jönnél, és teljesítenél nekem egy feladatot- bizalmas mosollyal hozzátette- Ígérem, ha segítesz, meghálálom. A macska hölgy bizalmatlanul nézett a két varázslóra. Shakara nyugtató mosollyal bólintott, jelezve, hogy bízhat benne. A szürke macska pedig Echóval ment.
Így történt az, amelyről csak az arab negyedben beszélnek, hisz oly hihetetlen: a jelen napokban álló Holdudvart egy Chomuu alapította: Nefartir Chomuu, Deghyom szülöttje, akit Echo felkarolt, az istennő kérésére állította a szentélyt, mely kezdetben fele akkora volt. Az volt az istennő első szentélye a tengerkék és tűzvörös ég alatt, oda mehettek az első hívek. Nefartir a szolgálataiért ott lakhatott, az istennő pedig hosszú és egészséges élettel ajándékozta meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése