holddzsinn

Éjszaka az arab negyedben, a telihold sejtelmesen ragyogott a tiszta égen. Mindenki tudta, hogy az Holdudvarban ilyenkor ünnepély van. Viszont azt csak a palota lakói, hogy Jena ilyenkor az udvarban táncol. Mint aki nincs eszméleténél... átlag ember talán nem is tudna ilyen vad, kígyózó mozdulatokat lejteni, olykor szinte teljesen hátravetve magát, vagy térdre... és egyáltalán ilyen pozitúrából még játszi könnyedséggel fel is állni... Bár az is igaz, hogy Jena nem ember. Ő egy dzsinn.

Giordinak teljesen idegen volt ez a mozgáskultúra. Komolyan aggódott a lány miatt. Odalépett a szultánhoz, aki inkább nyugalommal, és megbabonázva nézte őt. A tolvaj kissé félszegen megszólította:
-Ne haragudj, de... a feleségednek nincs valami baja? Arklan először értetlenül meredt a kérdés hallatán. Aztán lenézett Jenára... aztán vissza a zsebmetszőre... majd megértette. Habár Giordi nem rég óta tartózkodott a palotába, hajlamos volt róla megfeledkezni, hogy más kultúrkörből származik. Nyugodt mosoly terült el az arcán:
-Nem, nincsen semmi baja, csak a teliholdat imádja. A tolvaj idegenkedve felvonta a szemöldökét, majd lenézett. A dzsinn még mindig vadul dobálta magát.

-Ez bizarr- jegyezte meg végül- mint az ópiumtól önkívületbe esett kurtizán. Megrázkódott:
-Még a hideg is futkos a hátamon. A szultán harsányan, jóízűen felkacagott, majd hátba veregette újdonsült barátját:
-Te szegény, látszik, mennyire idegen helyről származol- majd bizalmasan átkarolta a hátát, és ahogy kihajoltak, együtt nézve a lány táncát, mesélni kezdett- tudod, ő egy dzsinn. A legendás alabástrom lámpásé. Úgy tartották a negyedbeliek, hogy az a lámpás a holdistennő ajándéka, és különleges lakót rejt. Annak idején egy kislány hozta nekem, még a kék fővárosból. Felismertem ezt a csodás ereklyét és megidéztem a dzsinnt. Ő Jena. Giordi kíváncsian felé fordult:
-És a három kívánság?

Arklan szelíden elmosolyodott, hangját szerényebbre vettem:
-Abban az időben úgy éreztem, hogy mindenem megvan. Ugyan nem én voltam a szultán, de nem is vágytam rá, hiába voltam az uralkodói család tagja. Sokkal jobban szerettem a fegyvereket forgatni és az utcán lógni az átlagemberekkel. Nadirt is onnan ismertem. Vállat vont:
-Mégis mit kívánhattam volna? A tolvaj megvakarta borostás állát, majd ahogy tűnődött, visszameredt a táncoló lányra. Rávágta végül:
-Szabadon engedted. A szultán bólintott:
-Pontosan- majd halkan nevetett- onnantól kezdve ő volt a társunk a balhékban, a varázserejével még a tréfák is jobban sikerültek. Ami pedig a lámpást illeti... azt a trónra kerülésemkor odaadtam a holdudvar papnőinek. Egyfajta babonából...

A zsebmetsző hallgatta a szultán szavait. Bólogatott, ahogy tisztult le benne ez a történet. Ám maradt még egy kérdés:
-És mondd, ez a tánc... ez téged nem aggasztott? Fekete macska vállat vont:
-Nem különösebben, miután a legenda szerint az alabástrom lámpás a holdistennő ajándéka. Minden esetre az első néhány alkalom után elvittem Jenát a Holdudvarba, és megnézettem őt a nővérekkel. Hatalmasat bólintott:
-Csak igazoltál, amit a legenda már elmesélt: valóban a holdistennő teremtménye. Ezért ez a tánc nála automatikus, és emiatt van ilyenkor önkívületben. Csak áldja a teremtőjét. Giordi elmosolyodott:
-Ez valóban kedves...