2013. október 28., hétfő

Mao Lin 2

Midori a tűzherceghez igyekezett. Egy ideje megváltozott alaposan az asztaltársaságuk: eddig ők, a Harcos Akadémia tanárai mind összegyűltek a nap végén, és remekül mulattak. Azonban ahogy múltak a hónapok, társaságuk is lassan módosult: Arklan kevesebb órát tartott, és ritkábban ült be közéjük, miután Shahtól átvette a szultáni trónt. Phylox néhány hétre kimaradt, miután egyik testvére meghalt. A híres 13-ból márcsak 12-en maradtak. Ursanert megtámadták az övéi, mint árulót, mert el merészelte hagyni a törzsüket, és nem segített a Vér-tő indiánjai elleni harcban. És ott volt ő... a démon íjász... az egyetlen női tag. Csak ült tehetetlenül, ahogy látta változni férfitársait. Egy ideje azt tapasztalta, hogy Mao Zhu nem jár be. Talán megutálta volna őket?

Ezt akarta kideríteni. És amint ezen elmélkedett, meg is érkezett a palota hercegi szárnyához. Bekopogott, és némi feszültséggel várt. Ha tragédia vagy antipátia áll a háttérben, akkor semmi jóra nem számíthat. Deghyom és Nixa kapcsolata még mindig törékeny, és a vérvörös ég alól ismét hallani mozgolódásokról. Remélhetőleg csak szóbeszéd...

Az ajtó nyílt... és a kék macska előbb közömbösen, majd meglepetten nézett vissza rá. Mintha csak fáziskéséssel ismerte volna fel:
-Midori? Az ezüstfehér hajú démon zavartan elmosolyodott:
-Szia...Nem zavarok? Mao Zhu szélesebbre tárta az ajtót, jelezve, hogy fáradjon be. Ahogy az íjász befelé lépdelt, hozzátette:
-Minek köszönhetem a látogatásod? Már régóta nem fogadtam látogatót. A hölgy végignézett az előszobában uralkodó őskáoszon: sminkes dobozok felborítva, szanaszét heverő selymek, néhány játék...
-Meglátszik- mormolta el lopva, majd a herceg felé fordult, egyből a tárgyra térve- Igazából kezdünk hiányolni az asztaltársasággal. Talán ránk untál, vagy nem tanítasz többé?

Mao Zhu elkomorodott, majd enyhén fejet hajtotta:
-Nem akartam megbántani senkit- elmagyarázta- A helyzet az, hogy valóban abbahagytam a tanítást. Midori ezüstszínű szemei elkerekedtek, ahogy elképedt:
-Hogy mondod?- lépett hozzá közelebb- A nagy Mao Zhu, a magányos harcos, aki Nixa trónörökösét is tanította, most abbahagyja a tanítást? Mégis mi okból?

Kérdésére azonnal választ kapott, de nem egyenesen a macskától, hanem hátulról, ahogy nyílt az egyik ajtó. Odakapta fejét. Egy 2-3 éves forma, egészen kicsi, fehér macskafülű kislány lépett ki. Hosszú fekete haja be volt fonva, és koronaszerűen a feje köré tűzve, ruhája pedig vörös-arany színekben pompázott, akár egy ünneplő. Midori nem volt az a tipikus nőies személyiség... de a látványtól elszélesedett a mosolya, és a gyermek felé hajolt:
-Szia drága... Hát te ki vagy? Mao Zhu finoman utasította kislányát:
-Mutatkozz be szépen. A hercegkisasszony udvariasan meghajolt:
-Mao Lin vagyok. A démon szemei csillogtak a jelenettől:
-Jaj, de kis drága- meghajolt neki- én pedig Midori vagyok. Mao Lin szégyellősen a szájára helyezte mindkét kezét. Apja szólt neki ismét:
-Kicsim, megmutatod a vendégünknek, hogy mit kaptál ajándékba? Lányába visszaköltözött a bátorság. Lelkesen bólintott, majd kecsesen távozott.

Az íjász meglepett mosollyal fordult a herceg felé:
-Ezek szerint... ő...- mutatott abba az irányba, ahol a hercegkisasszony eltűnt- a te lányod? Mao Zhu megejtett egy szomorkás mosolyt:
-Igen. Sajnos az anyja belehalt a szülésbe. Azóta minden időmet neki szánom. Midori bólintott:
-Tehát ezért nem jössz. Miatta áldoztál be mindent. A tűzherceg mosolya melegebbé vált:
-Igazán nem nagy áldozat érte. Ő a mindenem.

Ekkor érkezett ki Mao Lin... tipegett, mint egy jól nevelt udvarhölgy, díszes, kitárt legyezőjével félig takarva arcát. A démon ismét csodálattal elmosolyodott:
-Milyen kis drága! Akár egy igazi úrhölgy... Mao Zhu sejtelmesen elmosolyodott, majd lányára pillantott:
-Megmutatod azt is, hogy a legyeződdel mit tanultál? Mao Lin bólintott... majd leírt a legyezővel egy blokkoló és egy támadó mozdulatsort. Ettől viszont Midori már elképedt. Elhűlten fordult a herceg felé. A macska elégedetten elmosolyodott:
-Veszélyes világban élünk, Midori. Meg kell tanulnia mindent- kissé elkomorodott- te is hallottad a rémhíreket, nemde? Az íjász sóhajtott, majd bólintott. Mao Lin odatipegett apjához. A herceg felemelte és a karjaiban tartotta:
-Ügyes voltál, kincsem- homlokon csókolta- Ezzel a bálon mindenkit leveszel a lábáról. A démonhölgy felkapta fejét:
-Bálon? Milyen bálon? Mao Zhu türelemmel válaszolt:
-Az öcsémék heteken belül tartanak egy bált a palotában- megsimogatta közben lánya fejét- biztos, ami biztos, megkettőzzük a testőrséget. Midori elmosolyodott:
-Rám számíthatsz, ha segítségről van szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése