2013. augusztus 20., kedd

betraying till the very end

Giordi, miután felépült, és letisztult az elméje, elhatározta magát: úgy döntött, hogy segít a szultánnak felkutatni azt az embert, aki mindkettőjüket elárulta. A palota személyzetével az uralkodó visszaküldette hozzá minden holmiját: a csuklyás köpenyt, a tolvajkulcsokat, és a tőröket, amiket olykor igen változatos helyre rejtethetett az alkarvédőktől a lábszárán lévő bőrhüvelyekről az övéig.

Az utasíts szerint a palota udvarában találkoztak szürkületkor. Ki is ment valamivel korábban. Inkább rászánt mindenre kicsivel több időt, netán közbejönne valami. Úgy érezte magát, mint akit kicseréltek, nem feszítette homlokát a bizalmatlanság és a makacs hallgatagság. Lassan megérkezett a szultán is. A tolvaj hasonló egyszerű ruhára számított, mint legutóbbi találkozásukkor, lenn a tömlöcben. Azonban a jelenség igencsak meglepte: az, aki az arab negyed feje, olyan egyszerű ruhákban közeledett felé, mint egy hétköznapi csavargó: sötétkék felsőt, egyszerű vászonnadrágot, és bőrsarut viselt. Övében megvillant két tőr, másik oldalán hű szablyája. Fejét nem ékesítette turbán, viszont hosszú haját összefogta. Amint odaért Giordi mellé, megeresztett felé egy bizalmas mosolyt:
-Mehetünk hát? A zsebmetsző ismét magabiztossá vált, és bólintott, majd belevetették magukat a városba.

Az arab negyedben még az éjszaka beköszöntével is folyt az élet: az általában déli hőségben visszavonuló népek ilyenkor merészkedtek elő, mikor már nem égetett a nap. Giordi meglepetten tapasztalta, hogy az uralkodó meglepett könnyedséggel kerülgeti a járókelőket, egész otthonosan mozog idekinn.
-Elég jól kiismered magad- nem tudta szó nélkül hagyni- mintha a fél életedet idekinn töltötted volna. Arklan elmosolyodott:
-Talán meglep, de nem éltem egész életemben elefántcsont toronyba- mesélte- Bár az uralkodói család tagja voltam, a mestereim és a személyzet sosem bírt velem. Mindig kiszöktem a városba, sokkal kedvemre valóbb volt az ottani nyüzsgés. Nem egyszer keveredtem utcai balhéba vagy kocsmai verekedésbe is. Nem számított nekik, hogy ki vagyok, és ez így is tartottam jónak. Giordi hozzátette:
-Így ismerted meg Nadirt? Fekete macska bólintott:
-Pontosan... így.

Maguk mögött hagyták a bazársort, és még három macskaköves utcát. A tolvaj azon kapta magát, hogy társa tökéletesen tudja az utat... ő csak fedez. Szerencsére, nem akadt semmi gyanús járókelő, aki ártó szándékkal közeledett volna... se Nadir. Viszont, ha már az ördögöt emlegették... az ő házánál lyukadtak ki. Arklan lenyomta a kilincset. Beragadtad. Vállal neki ütközött az ajtónak. Még mindig semmi.
-Sejtettem- nézett végig a bejáraton, majd a zsebmetszőre pillantott- Lennél szíves? Giordi pillanatok alatt előkapta szerszámait, majd a kilincshez hajolt, és nekiállt a műveletnek. Némi piszka és körkörös mozdulat után a zár halkan kattant, és az ajtó kinyílt.

Ahogy beléptek az egyszerűen berendezett házba, a szultán máris barátja nevét kiáltotta:
-Nadir! semmi válasz. A tolvaj rosszmájúan morgott:
-Talán nincs itthon... Arklan meg se hallotta. Ismét elüvöltötte magát:
-Nadir! Idebent vagy? E szavakkal belépett a hálószobába. Giordi utána...

Első reakciójukként mindketten megtorpantak. A mutatványos félig az ágyon feküdt, teste remegett, szája habzott... a mérgezés jellegzetes tünetei. Valószínűleg megmérgezte magát, mikor hallotta, hogy ezek ketten belépnek az ajtón. Arklan a következő pillanatban feleszmélt, majd odarohant barátjához, és lefektette a földre. Ellenőrizte a pulzusát, majd a nyakánál széjjelebb húzta a felsőjét:
-Maradj nyugodtan...- szólt hozzá halkan, majd elővette a tőrét- a méreg elzárta a légcsöved. Gégemetszést hajtok végre, hogy ismét lélegezhess... Már emelte is a torkához a fegyvert, amikor Nadir körbepillantott a szobán.

A saját tőre... amivel meg akarta ölni a legjobb barátját... ott hevert nem messze. Még utolsó erejével megragadta, majd hatalmasat suhintott vele. Végigvágta Arklan arcát, aki a rémülettől és a fájdalomtól hátrahőkölt. Giordi riadtan vette észre a történteket. Azonnal ott termett, és megragadta a fegyveres kezet. Azonban az akkora elernyedt, és a tőr kicsúszott belőle. A méreg bevégezte... Nadir ott halt meg szemük láttára. Arklan látványosan elsápadt, majd ismét barátja mellett termett. Enyhén megrázta fejét:
-Nadir... Nadir ébredj!- ellenőrizte a pulzusát, majd szemhéját enyhén felhúzva a pupilláját- Hallasz engem? Nadir! Semmi válasz. Giordi lassan elengedte a halott kezét, majd felállt, és hátrált pár lépést:
-Arklan... már meghalt. A szultán másodszorra nem hallotta meg a tolvajt. Tovább szólongatta a mutatványost... mindhiába. Finoman összeért a homloka az övével... és csendben megsiratta.

A zsebmetsző egészen elképedt a látottakon: nem elég, hogy életében és halála óráiban is próbálta Nadir megölni a szultánt, ő mégis próbált rajta segíteni, és most megsiratja. Egyértelműnek tűnt ebből a pár perc leforgása alatt történt eseményből, hogy kinek is számított többet a másik. Ennek ellenére, idegen volt tőle ez az egész... ő nem bocsátott volna meg...

Egész éjjel fenn voltak. Arklan a ligetbe, egy méltó helyre temette Nadirt. Ahogy a Nap első sugarai ébren találták őket, akkor látszott igazán, hogy mennyire megviselték a történtek. A karikás szemeihez, a hullaszerűvé szürkült bőréhez képest semmiségnek tűnt az áruló barátjától szerzett vágás, ami az egész arcát vízszintesen keresztbe szelte. Giordi végig mellette maradt. Talán megszánta, vagy úgy érezte, hogy ennyivel tartozik... maga se tudta pontosan. Viszont esze ágában sem volt elmenni mellőle. A szultán megdörzsölte a gyásztól kivörösödött szemét, majd sóhajtott, ahogy ültek az egyik épület tetején. Igencsak keserédesnek tűnt a napfény íze. Szomorú és kialvatlan kábaságában mégis eszébe jutott valami, amire uralkodói szavát adta. Lassan a tolvaj felé fordult:
-Szabad vagy. A zsebmetsző egy pillanatra megrázta fejét, az álmatagságot kirázva elméjéből:
-Hogy mondod? Arklan rekedten megismételte:
-Azt ígértem, hogyha segítesz előkeríteni Nadirt, akkor szabadon távozhatsz. Elvégezted a feladatod, most már mehetsz...

Giordi bólintott. Felállt, hogy induljon, de lábai nem akaródzottak engedelmeskedni. Lenézett Fekete macskára:
-Ne kísérjelek előbb vissza a palotába? A szultán legyintett:
-Visszatalálok...- majd némi hatásszünet után hozzátette- meg... szeretnék egy kicsit egyedül lenni. A tolvaj halkan, semlegesen hozzátette:
-Megértem. Azzal elfordult, és lassan elindult.

Arklan utána nézett:
-Azt hittem, egy elköszönés még belefér a részedről. Giordi félig visszafordította fejét:
-Utálok búcsúzkodni- mondta hűvösen, majd hangjába némi bizalom költözött, ahogy folytatta- meg aztán... feleslegesnek tartom, ha hamarosan ismét találkozunk. Fekete macska értetlenül nézett rá, a zsebmetsző pedig hozzátette:
-A palotádban megtalálsz. Azzal eltűnt a szeme elől. Arklan pedig, a gyász ellenére is, megejtett egy halovány mosolyt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése